PÜ BH 2008/86
PÜ BH 2008/86
2008.04.04.
A törvényen alapuló elidegenítési és terhelési tilalom nem akadályozza az örökhagyót abban, hogy az öröklési szerződéssel lekötött ingatlanába harmadik személyt befogadjon, ha azt maga a szerződés nem zárja ki [Ptk. 112. §, 657. §].
A felperes – házastársának 1998-ban bekövetkezett halála óta – egyedül élt a tulajdonát képező perbeli ingatlanban. Az alperes a felperes unokahúga, a felperes közvetlen szomszédságában lakik. A felek között hosszú időn keresztül igen jó rokoni, szomszédi kapcsolat állt fenn, kölcsönösen szívességeket tettek egymásnak. Ilyen előzmények után a felperes elhatározta, hogy az alperes javára végrendelkezik. Végül azonban nem végrendelet, hanem öröklési szerződés jött létre közöttük 2003. június 30-án. A szerződés első pontja szerint az örökös vállalta, hogy az örökhagyóról élete végéig gondoskodik, őt eltartja. Ennek keretében biztosítja az örökhagyó lakásának fűtését, takarítását, vállalja az örökhagyó számára szükséges bevásárlásokat és igényeihez igazodóan napi háromszori étkezésről is gondoskodik. Ruházatát rendben tartja, az örökhagyót betegségében, elesett állapotában gondozza és ápolja, részére a szükséges gyógyszereket beszerzi, szükség esetén gondoskodik orvosi ellátásáról, gyógyintézeti kezeléséről. Az első pontban írt szolgáltatások fejében az örökhagyó úgy rendelkezett, hogy halála esetén a perbeli ingatlan tekintetében kizárólagos örökösévé az alperest teszi. A szerződés 3. pontja értelmében nem tekinthető szerződésszegésnek az, ha az örökös egyes szolgáltatásokat – akár tartósan is – azért nem nyújt, mert azokat az örökhagyó nem igényli. A szerződés 6. pontjában a szerződő felek a perbeli ingatlan értékét 6 000 000 forint határozták meg, míg az eltartó által nyújtott szolgáltatások ellenértékét havi 25 000 forintban.
A szerződéskötés időszakában a felperesnek már magas volt a vérnyomása és cukorbetegségben szenvedett, önmagát azonban ellátta, illetve háztartást vezetett. Állapotában, helyzetében nem következett be változás az öröklési szerződés megkötését követően sem.
Az alperes a szerződésben vállalt kötelezettségeit nem teljesítette, figyelemmel arra, hogy azokat a felperes tőle nem igényelte. Viselte viszont az ingatlanon a szennyvíz-csatorna kiépítésének, valamint 170 m2 járólap elhelyezésének költségeit.
A felek viszonya 2003 végén kezdett megromlani. Ettől kezdődően a felperes egyre gyakrabban találkozott korábbi ismerősével, N. I.-vel, aki hosszabb-rövidebb időt töltött a felperes lakásában, majd odaköltözött és be is jelentkezett. Ezt a kapcsolatot, illetve N. I.-nek az ingatlanban való tartózkodását az alperes rossz néven vette. 2004. augusztus 31-én végleg elmérgesedett a viszony a felek között, ekkor ugyanis tettlegeséig fajuló vita zajlott az alperes és N. I. között.
A felperes keresetében az öröklési szerződés felbontását kérte azzal, hogy az alperes megfelelő ellenszolgáltatásra nem tarthat igényt, mivel tartási szolgáltatást nem teljesített.
Az alperes elsődleges ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, másodlagosan az öröklési szerződés életjáradéki szerződéssé történő átalakítását kérte, harmadlagosan pedig – amennyiben a bíróság az öröklési szerződést megszüntetné – az általa teljesített szolgáltatások anyagi kielégítése fejében 954 000 forint ellenérték megfizetésére tartott igényt.
Az elsőfokú bíróság az öröklési szerződést megszüntette és a perbeli ingatlanon alperes javára bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom törlését rendelte el.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint az öröklési szerződéssel az örökhagyó arra kötelezi magát, hogy a vele szerződő felet tartás vagy életjáradék fejében örökösévé teszi. A szerződés céljának elérése érdekében a felek között szükséges, hogy megfelelő együttműködés valósuljon meg. Ez jelen esetben meghiúsult, a felek viszonya végleg megromlott, így a természetbeni tartás lehetetlenné vált. A bíróság nem látta megvalósíthatónak az öröklési szerződés életjáradéki szerződéssé történő átalakítását, figyelemmel arra, hogy a felperes magasvérnyomás-betegségben és cukorbetegségben szenved, ezért bármikor segítségre szorulhat. Az életjáradéki szerződés megakadályozná, hogy a felperes arra alkalmas más személlyel kössön eltartási szerződést az ingatlan fejében, vagy azzal más módon rendelkezhessen.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes – állításával szemben – tényleges tartást nem nyújtott a felperesnek, ezért a felperes csak az alperes által az ingatlanon végzett beruházások ellenértékét, 280 000 forintot köteles megfizetni az alperesnek.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva a felek között létrejött öröklési szerződést életjáradéki szerződésre módosította azzal, hogy az alperes 2006. október 1. napjától kezdődően havi 35 000 forint életjáradék fizetésére köteles.
A jogerős ítélet indokolása szerint a felek között 2003. június 30-án kötött öröklési szerződés – annak 3. pontjára is kiterjedően – érvényes szerződés. A felperes, mint szerződéses örökhagyó sem a szerződés megkötésének időpontjában, sem jelenleg tartásra és gondozásra nem szorul rá, háztartást vezet, a vele együttlakó 84 éves N. I.-t is ő látja el. Nem vitás ugyanakkor, hogy a felek között a korábbi jó viszony megromlott, a bizalom közöttük kölcsönösen megszűnt.
A Ptk. 657. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy az örökhagyó arról a vagyonáról, amelyet öröklési szerződéssel lekötött, sem élők között, sem halál esetére nem rendelkezhet. A Ptk. 112. § (1) bekezdése alapján a tulajdonost egyébként megillető rendelkezési jog, amelynek eleme a dolog birtoklásának, illetve használatának, hasznai szedésének a joga az öröklési szerződés megkötését követően tehát korlátozás alá kerül. A felperes azzal, hogy az öröklési szerződéssel érintett ingatlanba N. I.-t befogadta, aki oda be is jelentkezett, megsértette az öröklési szerződésben vállalt azon kötelezettségét, mely szerint a hagyaték megnyíltakor az alperes számára egy beköltözhető állapotú ingatlan tulajdonjogának megszerzését biztosítja. Az alperes részéről ugyanakkor szerződésszegés nem valósult meg, figyelemmel az öröklési szerződés 3. pontjában foglaltakra. A felperes nem igényelt szolgáltatást az alperestől, ezért a szolgáltatás nyújtásának hiányára történő hivatkozás alapján a szerződésszegés nem állapítható meg, a jogosult késedelme ugyanis a kötelezetti késedelmet kizárja.
Kétségtelen, hogy a felek között megromlott a korábbi bizalmi viszony. Ez azonban önmagában nem eredményezheti, hogy a felperes az alperessel kötött szerződésben vállalt kötelezettsége alól szabaduljon. Az öröklési szerződés célja a szerződés módosításával, az alperes részéről életjáradék fizetésével továbbra is fenntartható, különös tekintettel arra, hogy a felperes gondozásra nem szorul rá.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Ebben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelmének megfelelő elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a megyei bíróság az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított tényállást tévesen módosította, és a tényállásból téves jogi következtetést vont le. A felperes azzal, hogy háztartásába befogadta N. I.-t, nem követett el szerződésszegést, az öröklési szerződés fennállása ugyanis nem akadálya az érintett dolog hasznosításának, bérbeadásának vagy ingyenes használatba engedésének. Nem helytálló a másodfokú bíróság ezzel összefüggő azon megállapítása sem, hogy a felek közötti bizalmi viszony megromlásában a felelősség döntően a felperest terheli. A felek kapcsolata valóban azt követően romlott meg, hogy N. I. a felpereshez költözött, ez a körülmény azonban nem csorbította az alperes jogait. Az alperes ugyanakkor szerződésszegést követett el, figyelemmel arra, hogy a felperes ugyan a háztartás ellátását nem várta el az alperestől, azonban cukorbetegsége miatt napi három alkalommal inzulin injekciót kell kapnia, magas vérnyomása van, ezzel összefüggésben elvárta volna az alperes gondoskodását.
A felperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság nem vette figyelembe jogos érdekét, amikor az öröklési szerződés módosításáról, annak életjáradéki szerződéssé alakításáról határozott. A szerződés ebben a formában nem tudja betölteni rendeltetését, ugyanis a felperes életkoránál, egészségi állapotánál fogva természetbeni tartásra, ápolásra és gondozásra szorul. Az öröklési szerződés életjáradéki szerződéssé történő alakítása megfosztja a felperest attól, hogy erről gondoskodni tudjon, akár olyan módon, hogy a tulajdonát képező ingatlant lekötve bentlakásos szociális intézménybe költözik.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős határozat hatályában való fenntartására és a felperes perköltségben történő marasztalására irányult.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem alapos.
A Ptk. 655. § (1) bekezdése értelmében öröklési szerződéssel az örökhagyó arra kötelezi magát, hogy a vele szerződő felet tartás vagy életjáradék fejében örökösévé teszi. A Ptk. 657. § (1) bekezdése kimondja, hogy az örökhagyó arról a vagyonáról, amelyet öröklési szerződéssel lekötött, sem élők között, sem halál esetére nem rendelkezhet. Az öröklési szerződéssel lekötött ingatlanra – az örökhagyóval szerződő fél javára – az ingatlan-nyilvántartásban elidegenítési és terhelési tilalmat kell bejegyezni. A Ptk. 658. § (1) bekezdése szerint az öröklési szerződés módosítására és megszűnésére azokat a rendelkezéseket kell alkalmazni, amelyek a tartási (életjáradéki) szerződésre vonatkoznak. A Ptk. 589. § szerint pedig a bíróság a tartási szerződést – mindkét fél érdekeinek figyelembevételével – módosíthatja. Ha valamelyik fél magatartása vagy körülményei folytán a természetben való tartás lehetetlenné vált, bármelyik fél kérheti a bíróságtól a szerződés életjáradéki szerződéssé történő alakítását, ha pedig a szerződés célja ilyen módon nem valósítható meg, kérheti a szerződés megszüntetését.
Kétségtelen, hogy a felek közötti bizalmi viszony, együttműködési készség N. I. személye miatti viták, konfliktusok miatt szűnt meg véglegesen. A másodfokú bíróság ítéletében foglaltakkal szemben ugyanakkor helytálló a felperes azon érvelése, hogy a felperes nem követett el szerződésszegést azzal, hogy N. I.-t az ingatlanba befogadta és ehhez az alperes hozzájárulását nem kérte ki. Az öröklési szerződés következtében ugyanis az ingatlan tulajdonosa a tulajdonjog részjogosítványai közül csak az ingatlan elidegenítésének és megterhelésének jogát nem gyakorolhatja, e dologi hatályú jogváltozások bekövetkezését az elidegenítési és terhelési tilalom megakadályozza. A tulajdonjoggal összefüggő rendelkezési jog egyéb, a Ptk. 112. § (1) bekezdése szerinti részjogosítványaival – eltérő szerződési megállapodás hiányában – az örökhagyó továbbra is rendelkezhet, így megilleti az a jog, hogy az ingatlant birtokolja, illetve a használat vagy a hasznok szedésének jogát másnak átengedje. Hasonlóan foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság a P. törv. III. 20.766/1966. számú határozatában, mely egy öröklési szerződéssel összefüggésben kimondta, hogy az ingatlan hasznosítása, bérbeadása, ingyenes használatba adása az örökhagyó részéről nem esik tilalom alá. Ez irányadó jelen esetben is, különös tekintettel arra, hogy a felek öröklési szerződése nem tartalmaz olyan rendelkezést, hogy a felperes az ingatlanba csak az alperes hozzájárulásával fogadhat be, illetve jelenthet be más személyt.
Nem követett el szerződésszegést ugyanakkor az alperes sem, amikor az öröklési szerződés 1. pontjában foglalt szolgáltatásokat nem nyújtotta a felperesnek. Ez alól ugyanis a szerződés 3. pontja felmentést adott számára. A perben bizonyítást nyert, hogy a felperes nem hívta fel az alperest az általa vállalt szolgáltatások összességének vagy azok közül egyeseknek teljesítésére. A 2006. március 27-ei tárgyaláson Sz. L. tanú azt vallotta, hogy a felperes csak akkor kezdett panaszkodni arra, hogy több szeretetet várna az alperestől, amikor már közelebbi kapcsolatba került N. I.-vel és felperes a 2006. október 5-ei fellebbezési tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy a szolgáltatások teljesítésére nem hívta fel az alperest, ,,nem volt hozzá képem, hogy kérjek''.
Kétségtelen ugyanakkor, hogy a korábbi bizalmi viszony, jó kapcsolat – egyik félnek sem felróható okból – olyan mértékben megromlott, hogy a természetben való tartás lehetetlenné vált. Ezzel összefüggésben helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy az öröklési szerződés célja a szerződés módosításával, életjáradék fizetésével továbbra is fenntartható. A jogerős határozat erre vonatkozó rendelkezése nem sérti a Ptk. 589. §-ában foglaltakat.
A felülvizsgálati kérelem értelmében a tartási jogosultságot biztosító öröklési szerződés azért nem alakítható át életjáradéki szerződéssé, mivel ez a lépés figyelmen kívül hagyja felperes méltányos érdekét, aki természetbeni tartásra, ápolásra és gondozásra szorul.
A felperes már az öröklési szerződés megkötésének időpontjában is magasvérnyomás-betegségben szenvedett és cukorbeteg volt. Állapotában a szerződéskötés óta eltelt időszakban kedvezőtlen változás nem következett be. A felperes önmaga ellátására képes, erről az eljárás során több alkalommal, utoljára a 2006. október 5-ei fellebbezési tárgyaláson nyilatkozott, amikor elmondta, el tudja látni a háztartást, mos, főz, takarít magára és N. I.-re. A felperes megfelelő összegű – havi 70 000 forint – nyugdíjjal rendelkezik, mely az alperes által fizetendő 35 000 forint életjáradékkal együtt elegendő ahhoz, hogy megélhetését megfelelően biztosítsa és szükség esetén segítséget is igénybe vehessen.
A kifejtettekre tekintettel a jogerős ítélet a felperes által hivatkozott anyagi jogi szabályokat nem sérti, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a most kifejtett, a másodfokú határozatban foglaltaktól részben eltérő indokok alapján a Pp. 275. §-ának (3) bekezdésére tekintettel hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. II. 20.086/2007.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás