• Tartalom

10/2009. (II. 27.) KHEM utasítás

10/2009. (II. 27.) KHEM utasítás

a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium TEN-T-pályázatok és egyéb EU-támogatású projektek előkészítésével kapcsolatos fejezeti kezelésű előirányzatai tervezésének és felhasználásának szabályairól*

2009.02.27.
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 24. §-ának (9) bekezdésére és 49. § (5) bekezdésének p) pontjára figyelemmel a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény (a továbbiakban: Kötv.) 1. sz. mellékletének XVII. Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium fejezete TEN-T-pályázatok, EU-támogatású projektek előkészítése és technikai támogatása, valamint a Kihelyezett szakértői támogatás fejezeti kezelésű előirányzatai tervezésének és felhasználásának eljárásrendjét – a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában megállapított feladatkörében eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben – az alábbiak szerint szabályozom.
I. RÉSZ


Általános rendelkezések

1. § (1) A Kötv. 1. sz. melléklet XVII. Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (a továbbiakban: KHEM) fejezet TEN-T-pályázatok, EU-támogatású projektek előkészítése és technikai támogatása, valamint a Kihelyezett szakértői támogatás fejezeti kezelésű előirányzatai (a továbbiakban: előirányzatok) tervezése és felhasználása során jelen utasítás rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) Az előirányzatok kizárólag a Kötv.-ben meghatározott célra használhatók fel.

(3) Az előirányzatok cél szerinti és szabályos felhasználásáért, azok kezelésének jelen utasításban meghatározott feladatai ellátásáért az előirányzat szakmai kezelője, működtetője felelős. A fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetőjének hatáskörébe utalt jogok gyakorlásáról szóló KHEM utasítás az előirányzatok szakmai kezelőjének, működtetőjének a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központot (a továbbiakban: KKK) jelölte ki, továbbá rendelkezett a fejezetet irányító szerv hatáskörébe tartozó jogkörök – az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 165. § (1) bekezdése szerinti – átruházásáról.

(4) Az előirányzatokkal való gazdálkodási feladatok ellátása során az előirányzat szakmai kezelője biztosítja a költséghatékony és racionális forrásfelhasználást, a célok és támogatások, valamint a gazdálkodás jogszabályokkal való összhangját.

(5) A feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzatok pénzügyi műveleteinek lebonyolítására a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) 10032000-00290737-50050000 számú fejezeti feladatfinanszírozási előirányzat-felhasználási keretszámlát vezet. A Kihelyezett szakértői támogatás előirányzat pénzügyi műveletei a Kincstár 10032000-00290737-51000008 számú KHEM Útpénztár előirányzat-felhasználási keretszámlán bonyolódnak. A Kincstár által felszámított számlavezetéshez kapcsolódó díjak fedezetét – a Kihelyezett szakértői támogatás előirányzat kivételével – a KHEM a Kincstári díjak fejezeti kezelésű előirányzat terhére finanszírozza. A Kihelyezett szakértői támogatás előirányzathoz kapcsolódó, a Kincstár által felszámított számlavezetési és egyéb díjak fedezetét – a rendelkezésre állási díj kivételével – az előirányzat terhére kell biztosítani.

(6) Az előirányzatok cél szerinti felhasználását a szakmai felügyeletet gyakorló közlekedési szakállamtitkár ellenőrzi. Az előirányzatok felhasználásának ellenőrzésére a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszer, a KKK belső ellenőrzése, a KHEM belső ellenőrzése, illetve külső ellenőrző szervek ellenőrzései keretében kerül sor.

Az előirányzatok költségvetése tervezésének folyamata

2. § (1) A következő évre tervezett szakmai feladatokra a KHEM Közlekedési Infrastruktúra Főosztály (a továbbiakban: KIF) készít javaslatot – a KKK közreműködésével – a közlekedési szakállamtitkár egyetértésével.

(2) Az előzetes költségvetési igényre vonatkozó javaslatot – a KHEM Költségvetési, Tervezés-koordinációs és Kontrolling Főosztály (a továbbiakban: KTKF) által meghatározott formában – az (1) bekezdés szerinti döntés figyelembevételével a KKK készíti el. E javaslatot a KIF terjeszti elő a közlekedési szakállamtitkár egyetértésével a gazdasági és ágazatfinanszírozási szakállamtitkár (a továbbiakban: gazdasági szakállamtitkár) részére.

(3) A költségvetési törvényjavaslathoz az előirányzatokra vonatkozó számszaki mellékleteket és a szöveges indokolást a KKK készíti el, amit a KIF terjeszt elő a közlekedési szakállamtitkár egyetértésével a gazdasági szakállamtitkár részére.

(4) A kincstári költségvetés (előzetes, végleges) elkészítése a KKK feladata, amit a KIF terjeszt elő az egyetértési joggal rendelkező KTKF-nek.

(5) A költségvetési törvény elfogadását követően az előirányzatok kiadási előirányzatainak részfeladatokra történő felosztására – a KKK közreműködésével – a KIF tesz javaslatot, amelyet a KTKF előterjesztésére a közlekedési szakállamtitkár, valamint a gazdasági szakállamtitkár egyetértésével a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) hagy jóvá. A közlekedési szakállamtitkár a kiadási előirányzatok – éves szinten – 10%-át meg nem haladó, legfeljebb azonban 100 millió forint összegig év közben átcsoportosítást hajthat végre a részfeladatok között. Az ezt meghaladó módosítást a közlekedési szakállamtitkár, valamint a gazdasági szakállamtitkár egyetértésével a miniszter hagyja jóvá. A részfeladatokra jóváhagyott keretek évközi módosítását a KKK kezdeményezése és a KIF előterjesztése alapján a KTKF terjeszti a közlekedési szakállamtitkár, illetve a fenti értékhatárt meghaladó esetekben a miniszter elé jóváhagyásra.

(6) Az elemi költségvetés és a költségvetési alapokmány elkészítése a KKK feladata, amit a KIF előterjesztésére – a KTKF ellenőrzését és felülvizsgálatát követően – a közlekedési szakállamtitkár hagy jóvá.

(7) A (4)–(6) bekezdés szerinti javaslatok jóváhagyásáról a KTKF 5 napon belül írásban értesíti a KKK-t.

Az előirányzatok működtetésével kapcsolatos szabályozások elkészítése

3. § (1) Az előirányzatok működtetésére vonatkozó szabályokra a KKK közreműködésével a KIF és a KTKF tesz javaslatot. A miniszteri utasítás szakmai tervezetét – a KIF és a KKK közreműködésével – a KTKF készíti elő és véglegesíti a KHEM vonatkozó belső szabályainak megfelelően.

(2) A KKK az előirányzatok működtetésével kapcsolatos további előírásokat – a KIF és a gazdasági szakállamtitkár egyetértésével kiadott – Működtetési Szabályzatban rögzíti, amelynek – feladatfinanszírozás körébe vont előirányzatok esetén a Finanszírozási Alapokmányban (a továbbiakban: alapokmány) foglaltakra figyelemmel – tartalmaznia kell a kötelezettségvállalásnak, a kötelezettségvállalás ellenjegyzésének, a teljesítés igazolásának, az érvényesítésnek, az utalványozásnak, az utalvány ellenjegyzésének eljárási rendjét, az összeférhetetlenségre, a bizonylatok útjára, az irattározásra és a belső ellenőrzésre vonatkozó részletes szabályokat, illetve egyéb, az előirányzatok működtetésével kapcsolatban szükséges további előírásokat.

(3) A kötelezettségvállalásra, ellenjegyzésre, teljesítésigazolásra, érvényesítésre, utalványozásra és utalvány ellenjegyzésére jogosult, kijelölt személyekről a KKK az 1. számú melléklet szerinti nyomtatványt köteles kitölteni 2 példányban. Az aláírásminta nyomtatvány 1 példányát a KKK őrzi meg, 1 példányát pedig a KTKF részére kell megküldeni a tárgyév március 31-éig.

(4) A KKK felelős – a KHEM által kiadott keretszabályokhoz igazodva – az előirányzatok számviteli politikája, valamint mellékleteinek elkészítéséért és jóváhagyásra történő előterjesztéséért. Ennek keretében feladatát képezi az előirányzatok eszközeinek és forrásainak leltárkészítési és leltározási szabályzata, az értékelési szabályzat és a pénz- és értékkezelési szabályzat elkészítése, továbbá az előirányzatok bizonylati rendjének és számlarendjének kialakítása, valamint minden olyan számviteli vagy pénzügyi szabályzat elkészítése, amelynek összeállítását jogszabály előírja.

(5) A (4) bekezdés szerint elkészített számviteli politikát, ennek keretében az eszközök és források értékelési szabályzatát, a pénz- és értékkezelési szabályzatot, a leltározási szabályzatot, a bizonylati szabályzatot, valamint a számlarendet a KTKF egyetértését követően a gazdasági szakállamtitkár hagyja jóvá.

Az előirányzatok felhasználása, kötelezettségvállalás

4. § (1) Az előirányzatok terhére kötelezettség a jóváhagyott előirányzatok mértékéig vállalható. Éven túli kötelezettségvállalásra a KKK tesz javaslatot a KIF útján, amelyet a közlekedési szakállamtitkár és a gazdasági szakállamtitkár egyetértésével a miniszter engedélyezhet az Áht. 47. §-ára és a 49. § (5) bekezdésének r) pontjára figyelemmel.

(2) A kötelezettségvállalásnak előirányzat-felhasználási terven kell alapulnia. A KKK az Ámr. 138/B. §-ában foglaltakra figyelemmel éves előirányzat-felhasználási tervet készít az utasítás 2. számú melléklete szerinti formában, amelyet – a KIF útján – a közlekedési szakállamtitkár egyetértésével legkésőbb tárgyév január 6-áig megküld a KTKF részére.

(3) Az előirányzatok várható alakulásáról a KKK havonta – tárgyhó 6. napjáig – a 2. számú melléklet szerinti tartalommal adatot szolgáltat a KTKF részére a Pénzügyminisztériumba történő továbbítás céljából.

(4) Az előirányzatok terhére történő kifizetésekhez a támogatás előirányzat-finanszírozási terv alapján teljesítésarányosan vehető igénybe. Az előirányzat-finanszírozási tervnek alapul kell szolgálnia a teljesítésarányos finanszírozáshoz (keretnyitáshoz) és a likviditásmenedzseléshez, továbbá annak összhangban kell lennie a kötelezettségvállalásokkal. Az Ámr. 109/A. §-ában meghatározott előirányzat-finanszírozási tervet – az Ámr. 27. sz. melléklete szerinti tartalommal – a KKK készíti el, s azt a Kincstár részére történő továbbítás céljából havonta a tárgyhónapot megelőző hónap 17. napjáig a KTKF részére megküldi. Költségvetési törvény hiányában a január hónapra vonatkozó tervet az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslat alapján – dekádonkénti részletezésben – a tárgyévet megelőző év december 17-éig kell a KTKF részére megküldeni. Az előirányzat-finanszírozási terv módosítása iránti kérelmet a kiadás várható teljesítésének időpontját megelőzően soron kívül kell a KKK-nak a KTKF részére megküldenie. Az előirányzat-finanszírozási terveket a KKK tájékoztatásul megküldi a KIF részére. A feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzatok esetén nem készül előirányzat-finanszírozási terv.

(5) Kötelezettségvállalásnak minősül minden olyan intézkedés, amely az előirányzatból finanszírozandó célok ellátásához szükséges előfeltételek biztosítása érdekében, a támogatási, bevételi előirányzat terhére vagy javára fizetési, illetve más teljesítési, szolgáltatási kötelezettséggel jár.

(6) A kötelezettségvállalás és az előzetes kötelezettségvállalás dokumentumán az Ámr. 2. §-ának 67. és 68. pontjában meghatározott dokumentumokat kell érteni.

(7) A gazdasági eseményenként bruttó 50 000 Ft-ot el nem érő kifizetésekhez – a forrás rendelkezésre állása esetén – előzetes írásbeli kötelezettségvállalás nem szükséges. Ezeket a kötelezettségvállalásokat legkésőbb a benyújtott számla alapján kell nyilvántartásba venni. A gazdasági eseményenként bruttó 50 000 Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó kötelezettségvállalásra csak a kötelezettségvállalás ellenjegyzése után és csak írásban kerülhet sor.

(8) A kötelezettségvállalások speciális tartalmi követelménye, hogy a szerződésnek, megrendelésnek a felek megnevezésén és adatain, valamint az általuk az adott jogviszony lényegesnek minősített kérdésein túlmenően tartalmaznia kell:

a) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát,

b) a fejezeti kezelésű előirányzat megnevezését,

c) a forrásévet/éveket,

d) a szakmai, műszaki teljesítés határidejét,

e) a szakmai teljesítés igazolására jogosult személy megjelölését,

f) a pénzügyi teljesítés határidejét, amely tárgyévi előirányzat terhére történő kötelezettségvállalás esetében – kivéve a feladatfinanszírozási előirányzatok körében több évre ütemezett feladatokat – nem haladhatja meg a tárgyévet követő év június 30-át,

g) az ellenszolgáltatás összegét és a kifizetésének határidejét részfeladatonkénti bontásban, a tárgyévet követő év(ek) előirányzata terhére vállalt kötelezettség esetében évenkénti ütemezésben,

h) a kihelyezett szakértői támogatások esetén a kiállításra kerülő számlára vonatkozóan azt, hogy abban vevőként a KHEM-et és az érintett előirányzatot kell megnevezni, feltüntetve a vonatkozó ÁHT-számot (az EU-támogatású projektek előkészítése és technikai támogatása, valamint TEN-T-pályázatok esetén a számla megjegyzés rovatában kell ezeket az adatokat feltüntetni).

(9) A feladatfinanszírozási körbe nem tartozó előirányzatok terhére kötelezettségvállalásra, illetve az EU-támogatású projektek előkészítése és technikai támogatása előirányzat esetén a szerződések megkötésére a KHEM nevében

a) 100,0 millió forint (áfa nélkül) értékhatárig a KKK főigazgatója,

b) felső értékhatárra vonatkozó korlátozás nélkül – a közlekedési szakállamtitkár és a gazdasági szakállamtitkár véleményének ismeretében – a miniszter

jogosult.

A TEN-T-pályázatok előirányzat esetén – a transzeurópai közlekedési hálózat projektjeihez juttatott TEN-T-támogatás felhasználásáról szóló Korm. rendelet szerint – a végrehajtó hatóság vezetője vagy az általa megbízott személy jogosult kötelezettségvállalásra.

(10) A KKK köteles a kötelezettségvállalások, valamint a követelések analitikáját a Forrás SQL integrált gazdálkodási rendszerben vezetni.

II. RÉSZ

A feladatfinanszírozási körbe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának egyedi szabályai

5. § (1) Feladatfinanszírozási körbe az alábbi fejezeti kezelésű előirányzatok tartoznak:

a) TEN-T pályázatok előirányzat, amely az Európai Unió TEN-T-alapjából támogatott közlekedésfejlesztési projektek hazai önrészét – ideértve az Európai Unió felé el nem számolható költségeket, így például a le nem vonható áfát is – és európai uniós támogatását tartalmazza.

b) EU-támogatású projektek előkészítése és technikai támogatása előirányzat, amely olyan beruházások előkészítését szolgálja, amelyek megvalósítása európai uniós támogatás igénybevétele mellett történik. Az előkészítések elmaradása veszélyeztetné az Európai Unió felé támogatásra benyújtható projektek elfogadását, és így a források lehívását.

(2) A KTKF kiértesíti a KKK-t és a KIF-et a tárgyévi költségvetési előirányzatok, a maradvány és az egyéb források összegéről.

(3) A feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzatok finanszírozása Alapokmány (Ámr. 5. számú melléklet) alapján valósul meg. Az előirányzatok finanszírozásának megkezdéséhez az előirányzatokra programonként folyamatosan – de legkésőbb a részfeladat 2. § (5) bekezdése szerinti jóváhagyását követő 30 napon belül – Alapokmányt kell készíteni, s legkésőbb a részfeladat jóváhagyását követő 60 napon belül a Kincstárhoz elektronikus formában benyújtani. A tárgyév június 30-át követően induló programok esetében a részfeladat jóváhagyástól számított 30 napon belül kell az Alapokmányt a Kincstárnak benyújtani.

(4) Az Alapokmányt a KKK készíti el minden egyes részfeladatra. Az Alapokmány aláírója, mint kötelezettségvállaló személy a közlekedési szakállamtitkár. Az Alapokmányt ellenjegyezni kell. Az ellenjegyzésre a KTKF vezetője vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult az Ámr. 134. §-ának (8) bekezdésére, valamint 138. §-ának (1) és (3) bekezdéseire figyelemmel. A KKK az általa előkészített Alapokmányt a KTKF-nek 2 eredeti példányban, illetve elektronikus formában is megküldi. A KTKF az Alapokmányt az ellenőrzést követően 8 napon belül – a KIF útján – jóváhagyásra és aláírásra a közlekedési szakállamtitkár elé terjeszti.

(5) Az alapokmányt – jóváhagyását és aláírását követően – a KTKF elektronikus formában nyújtja be a Kincstárnak. A Kincstár az Alapokmányt felülvizsgálja, hogy megfelel-e a költségvetési törvényben meghatározott céloknak és a rendelkezésre álló előirányzatoknak, illetve a szakmai döntéshozó által szükség szerint megállapított egyéb szempontoknak, valamint az okmányok kitöltése teljeskörűen megtörtént-e. Megfelelés esetén a Kincstár az Alapokmányt részfeladat-azonosítóval látja el. A Kincstár visszaigazolását követően 3 napon belül a KTKF az aláírt Alapokmány 1 példányát – a Kincstári visszaigazolással – továbbítja a KKK-nak, 1 másolati példányt a KIF-nek, 1 eredeti példányt pedig megőriz saját nyilvántartásában. A KTKF az Alapokmány Kincstár általi visszautasításáról is értesíti 3 napon belül a KKK-t.

(6) A KKK minden részfeladatra külön Alapokmányt készít. Több évre ütemezett feladatok esetében a feladatfinanszírozás okmányait évente be kell nyújtani a Kincstárnak, beleértve azt az esetet is, amikor az előirányzat elsődleges elszámolója már nem rendelkezik eredeti előirányzattal.

(7) Az Ámr. 76. §-ának (2) bekezdése értelmében a részfeladatok megvalósítása érdekében kötött szerződéseket, valamint az egyéb – nem szerződésnek minősülő – kötelezettségvállalási bizonylatokat, okmányokat a kötelezettségvállalást követő 8 munkanapon belül egy, az azokhoz tartozó – az Ámr. 5. számú mellékletében meghatározott – szerződésbejelentés kitöltésével elektronikus formában kell a Kincstár részére bejelenteni.

(8) A szerződésbejelentést a KKK készíti el, és a kötelezettségvállalást követő 5 munkanapon belül 2 eredeti példányban, illetve elektronikus formában is megküldi a KTKF-nek a KIF tájékoztatása mellett. A KKK az általa hitelesített szerződést a Kincstárba benyújtandó szerződésbejelentéshez csatolja. A szerződésbejelentést a KTKF 3 munkanapon belül elektronikus formában, a szerződést valamint az egyéb – nem szerződésnek minősülő – kötelezettségvállalási bizonylatot, okmányt papíralapon benyújtja a Kincstárnak. A Kincstár visszaigazolását követően 3 napon belül a KTKF az aláírt szerződésbejelentés 1 eredeti példányát – a Kincstári visszaigazolással együtt – a KKK-nak továbbítja, 1 másolati példányt megküld a KIF-nek, 1 eredeti példányt pedig megőriz saját nyilvántartásában. A KTKF a szerződésbejelentés Kincstár általi visszautasításáról is értesíti 3 napon belül a KKK-t.

(9) Az előirányzatokat az Alapokmány szerint és az abban megjelölt célra lehet felhasználni. Ettől csak az Alapokmány módosítása esetén lehet eltérni. Az Alapokmány előirányzati összegének vagy a pénzügyi forrás összetételének változása esetén a finanszírozás okmányait ismételten be kell nyújtani a (4)–(5) bekezdésekben meghatározott eljárás szerint. Minden egyéb módosítást levélbeli közléssel, vagy az e célra biztosított elektronikus rendszeren keresztül lehet kezdeményezni.

(10) A KKK köteles a részfeladat pénzügyi lezárásáról 15 napon belül a KTKF-en keresztül a Kincstárt értesíteni. A feladathoz tartozó valamennyi részfeladat pénzügyi lezárásáról a Kincstárt a KKK értesíti a KTKF-en keresztül a lezárástól számított 30 napon belül.

(11) Az (1) bekezdésben felsorolt előirányzatok az Ámr. 7. számú melléklete szerint az összehangolás szabályai alá tartoznak, így a KKK az Ámr. vonatkozó szabályai szerint köteles az összehangolásra figyelemmel szükséges intézkedéseket megtenni.

III. RÉSZ

A feladatfinanszírozási körbe nem tartozó
fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználása

6. § (1) Az utasítás hatálya alá tartozó előirányzatok közül nem tartozik feladatfinanszírozási körbe a Kihelyezett szakértői támogatás előirányzat, amely finanszírozza a KKK-nál jelentkező a Schengen Alap és az Átmeneti támogatásokhoz, illetve ezek finanszírozását szolgáló költségvetési előirányzatokhoz kapcsolódó feladatok ellátását.

(2) Az előirányzat felhasználása az utasítás I. és IV. részében foglalt rendelkezések szerint történik.

IV. RÉSZ

Pénzügyi és számviteli feladatok ellátása,
költségvetési beszámolás, ellenőrzés

7. § (1) A KKK felelős

a) annak biztosításáért, hogy olyan kifizetések és bevételek kerüljenek kifizetésre és átutalásra, amelyekkel összefüggésben a beérkező bizonylatok formailag, tartalmilag és számszakilag megfelelnek a jogszabályi előírásoknak és a szerződésben, megrendelésben meghatározottaknak;

b) a jogszabályokban előírt költségvetésibeszámoló-készítési kötelezettség teljesítése kapcsán a teljesség, pontosság, valódiság érvényesítése érdekében, a gazdasági szakállamtitkár által jóváhagyott rendszerben megfelelő belső nyilvántartási és eljárási rend kialakításáért, az előirányzatokat érintő intézkedések, szerződések, megrendelések, követelések nyilvántartásáért és archiválásáért;

c) a KTKF-fel együttműködve az előirányzatok eszközeivel és forrásaival kapcsolatos leltározási és leltárkészítési teendők elvégzéséért;

d) az éves és féléves beszámoló, valamint a negyedéves mérlegjelentés elkészítéséért;

e) a Kincstárral való folyamatos kapcsolattartás keretében a napi és a havi kincstári adatszolgáltatások ellenőrzéséért és egyeztetéséért, amelyhez a KTKF a Kincstár által küldött értesítőket (pl. számlakivonatok, részfeladat-finanszírozási felhasználási értesítők) a KKK részére biztosítja;

f) az előirányzatok forrásainak terhére történő kifizetések szabályosságáért;

g) a pénzügyi teljesítések bizonylatokkal alátámasztott módon történő nyilvántartásáért és archiválásáért;

h) az előirányzatokkal kapcsolatos számviteli feladatok ellátásáért;

i) a zárszámadáshoz kapcsolódó feladatok teljesítéséért,

j) a maradvánnyal rendelkező Schengen Alap átmeneti támogatással megvalósuló programok előirányzatok tekintetében felmerülő pénzügyi feladatok – szükség szerint a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt. közreműködésével történő – ellátásáért.

(2) Az előirányzatok féléves és éves költségvetési beszámolóit a KTKF felülvizsgálatát követően – a KIF egyetértésével – a közlekedési szakállamtitkár hagyja jóvá.

(3) Az előirányzatokkal kapcsolatos vezetői információs rendszerhez a havi kontrollingjelentés elkészítése a KKK feladata. Az előirányzatok havi kontrollingjelentése és vezetői információs rendszere adattartalmát a KTKF előterjesztése alapján a gazdasági szakállamtitkár határozza meg.

(4) Az előirányzatok kezelésének, működtetésének, valamint az előirányzatok rendeltetésszerű és célszerinti felhasználásának belső ellenőrzését a KKK belső ellenőrzési egysége végzi. Az előirányzatok belső ellenőrzését a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint kell lefolytatni. Az ellenőrzési jelentés egy példányát a KKK belső ellenőrzési egysége a KHEM Ellenőrzési Főosztály részére tájékoztatás céljából megküldi.

(5) A KKK a külső ellenőrző szervek által végzett ellenőrzésekhez adatszolgáltatást a KIF és a KHEM Ellenőrzési Főosztály egyidejű tájékoztatása mellett nyújt. A külső ellenőrző szervek által összeállított vizsgálati jelentés-tervezeteket és az azokra adott észrevételeket a KKK tájékoztatásul megküldi a KHEM Ellenőrzési Főosztálynak.

V. RÉSZ

Záró rendelkezések

8. § (1) Jelen utasítás a közzététel napján lép hatályba és egyidejűleg hatályát veszti a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium TEN-T-pályázatok és egyéb EU-támogatású projektek előkészítésével kapcsolatos fejezeti kezelésű előirányzatai tervezésének és felhasználásának szabályairól szóló 6/2008. (II. 15.) GKM utasítás.

(2) Azon előirányzatok felhasználására és kezelésére, amelyeknek a korábbi évekről áthúzódó maradványa van, de a 2009. évben nincs eredeti előirányzata (Schengen Alap, az átmeneti támogatással megvalósuló programok, a Kockázati céltartalék fejezeti kezelésű előirányzatok), jelen utasítás rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3) Jelen utasításban nem szabályozott kérdésekben a Kötv., az Áht., a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény, az Ámr., az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet, az európai uniós előcsatlakozási eszközök és az Átmeneti Támogatás felhasználásának pénzügyi tervezési, lebonyolítási, számviteli és ellenőrzési rendjéről szóló 119/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet, a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet, a transzeurópai közlekedési hálózat projektjeihez juttatott TEN-T-támogatás felhasználásáról szóló 150/2005. (VII. 29.) Korm. rendelet, az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerint állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet, a kincstári rendszer működésével kapcsolatos pénzügyi szolgáltatások teljesítésének rendjéről szóló 36/1999. (XII. 27.) PM rendelet, a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetőjének hatáskörébe utalt feladatokkal kapcsolatos eljárási rendről szóló KHEM utasítás, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló KHEM utasítás, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium gazdálkodásával kapcsolatos folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzéséről szóló KHEM utasítás rendelkezéseit, előírásait kell alkalmazni.

Dr. Molnár Csaba s. k.,

közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

1. számú melléklet a 10/2009. (II. 27.) KHEM utasításhoz

ALÁÍRÁSMINTA
(null)

AZ ELŐIRÁNYZAT MEGNEVEZÉSE:      ÁHT:

 

 

 

 

 

 

AZ ELŐIRÁNYZAT SZAKMAI KEZELŐJE (FŐOSZTÁLY/SZERVEZETI EGYSÉG) NEVE:     


(null)


Kijelölő személy neve, beosztása: ……………………………………………
Aláírása vagy a kijelölés dokumentumának megnevezése:
…………………………………………………………………………………

 


Kijelölő személy neve, beosztása: ……………………………………………
Aláírása vagy a kijelölés dokumentumának megnevezése:
…………………………………………………………………………………

Neve

Aláírása

Szervezeti egysége/
közreműködő
szervezet neve

 

Neve

Aláírása

Szervezeti egysége/
közreműködő
szervezet neve

 

 

 

Kötelezettségvállalásra jogosult(ak)*

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kötelezettségvállalás ellenjegyzésére
jogosult(ak)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Teljesítésigazolásra
jogosult(ak)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Érvényesítésre
jogosult(ak)**

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Utalvány
ellenjegyzésére
jogosult(ak)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Utalványozásra
jogosult(ak)***

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


* A kötelezettségvállaló és az ellenjegyző – ugyanazon gazdasági eseményre vonatkozóan – nem lehet azonos személy.

** Az érvényesítést végző személy nem lehet azonos a szakmai teljesítést igazoló, a kötelezettségvállalásra, utalványozásra és utalvány-ellenjegyzésre jogosult személlyel.

*** Az utalványozó és az ellenjegyző – ugyanazon gazdasági eseményre vonatkozóan – nem lehet azonos személy.


Kijelölés időpontja: 2009. hónap nap

2. számú melléklet a 10/2009. (II. 27.) KHEM utasításhoz

Szakmai kezelő szervezet neve:
Fejezet neve: Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium
Határidő: tárgyhó 6. napja
2009. évi várható kiadások és bevételek alakulása és előirányzat-felhasználási terv
(null)

millió forintban, egy tizedessel

Fejezeti kezelésű előirányzat száma,
megnevezése és ÁHT-T száma

I. negyedév

II. negyedév

III. negyedév

IV. negyedév

Éves
összesen

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

12- ÁHT-T:

 

Maradv.tartás

0,0

Kiadás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Folyó bevétel

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Támogatás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Előző évi maradvány

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Többletforrás alakulása

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

Többletforrás alakulása kummuláltan

 

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12- AHT-T:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Maradv.tartás

0,0

Kiadás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Folyó bevétel

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Támogatás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Előző évi maradvány

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Többletforrás alakulása

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

Többletforrás alakulása kummuláltan

 

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12- ÁHT-T:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Maradv.tartás

0,0

Kiadás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Folyó bevétel

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Támogatás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Előző évi maradvány

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Többletforrás alakulása

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

Többletforrás alakulása kummuláltan

 

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12- ÁHT-T:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Maradv.tartás

0,0

Kiadás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Folyó bevétel

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Támogatás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Előző évi maradvány

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Többletforrás alakulása

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

Többletforrás alakulása kummuláltan

 

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 


Budapest, 2009. hónap nap

Készítette: ……………………………………………………………………

Szakmai kezelő szervezet vezetője:

Költségvetési, Tervezés-koordinációs és Kontrolling Főosztály vezetője:
*

Az utasítást a 7/2010. (II. 19.) KHEM utasítás 7. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte 2010. február 15. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére