PÜ BH 2009/106
PÜ BH 2009/106
2009.04.01.
Nem állapítható meg a szerződés jóerkölcsbe ütközése, ha az a közfelfogásban érvényesülő erkölcsi normarendszert súlyosan nem sérti (Ptk. 4., 28. és 200. §; 1995. évi LVII. tv. 6. §).
A felperes 1989-ben vásárolta meg az Sz. 19003 hrsz. alatt felvett üdülőingatlant a T. üdülőtársulat területén, amelynek tagja lett. A felperes jogelődje rendelkezett a folyómeder talajával közvetlen kapcsolatban nem álló légtartályos szerkezetű felépítménnyel, ún. stéggel is, amelyet a felperes megvásárolt az ingatlannal együtt. A stég időközben tönkrement, így azt a felperes javításra elszállíttatta. A stég ismételt kihelyezésére csak 2005. évben került sor. Amíg a felperesi stég nem állt a helyszínen, a II. r. alperes állította fel arra a helyre a saját stégjét. A II. r. alperes szintén üdülőtulajdonos.
Az I. r. alperes 2003 tavaszán, a parthasználati megállapodások megkötését megelőzően az üdülőtársulatok elnökeinek bevonásával állapotfelmérést végzett. Ezt követően a parthasználati megállapodást azokkal a személyekkel kötötte meg, akiknek a stégje a felméréskor a vízen volt elhelyezve és akik a parthasználati megállapodás megkötésére vonatkozó igényüket az I. r. alperesnek bejelentették. A II. r. alperes ilyen bejelentése alapján az I. r. alperes 2003. május 8-án parthasználati megállapodást kötött a II. r. alperessel, amely szerint a II. rendű alperes a parti kikötésre, a part és a vízterület használatára 2007. december 31-éig jogosult évenkénti díj megfizetése ellenében. Az iratokhoz csatolt ,,vagyonkezelői hozzájárulás parthasználathoz, úszó parti kikötéséhez'' elnevezésű okirat 14. pontja szerint az okiratot a felek szerződésnek minősítették és a 18. pontban az Sz.-i Városi Bíróság kizárólagos illetékességét kötötték ki a megállapodásból eredő esetleges vitás kérdések eldöntésére. Az iratok között szerepel a Megyei Közlekedési Felügyelet Közúti, Vasúti és Hajózási Osztályának 2005. december 14-én kelt határozata is, amely a II. r. alperes által létesített úszóműre hatósági határozat formájában létesítési és használatbavételi engedélyt (veszteglési engedély) adott öt évre.
A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy az alperesek között 2003. május 8-án létrejött vagyonkezelői hozzájárulás elnevezésű szerződés a Ptk. 200. § (2) bekezdésének második mondatában szabályozott jóerkölcsbe ütköző szerződés, amelynek következtében semmis. A felperes hivatkozott arra is, hogy a II. r. alperes nem járt el a Ptk. 4. §-ában megjelölt, a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően és magatartása a Ptk. 5. § (1) bekezdésében írt joggal való visszaélést is megvalósított.
A felperes kérte a II. r. alperes kötelezését az eredeti állapot helyreállítására. Előadta, hogy csak a saját stégjük javítási idejére adott a férje engedélyt a II. r. alperesnek, hogy a stégjét a felperesi kikötőhelyen elhelyezze. A II. r. alperes a felperes férjének betegségét használta ki arra, hogy az I. r. alperestől a vagyonkezelői hozzájárulást megszerezze.
Mindkét alperes a kereset elutasítását és perköltsége megítélését kérte.
Jogerős ítéletével a bíróság a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja szerint a Ptk. 200. § (2) bekezdésében szabályozott semmisségi ok, a szerződés jóerkölcsbe ütközése nem általában az erkölcsi normák megsértéséhez kapcsolódik. A kialakult bírói gyakorlat alapján a szerződés jóerkölcsbe ütközését akkor kell megállapítani, ha a szerződésben vállalt magatartás konkrét jogszabályi rendelkezést nem sért, azonban a közfelfogást, az abban megjelenő erkölcsi normarendszert súlyosan, kirívóan és nyilvánvalóan irritálja. A perbeli esetben ez nem volt megállapítható. Az I-II. r. alperesek között létrejött szerződés megkötése során az alperesek magatartása nem sértette a Ptk. 4. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezést sem. Joggal való visszaélés sem állapítható meg az II. r. alperes esetében, hiszen a felperes hosszabb ideig nem tartott igényt a kikötőhelyre. Emellett az I. r. alperes, mint vagyonkezelő jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy a jogszabályok keretei között kivel köti meg a szerződést. A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában utalt arra is, hogy a szerződés időbeli hatálya 2007. december 31-ével lejár és ezt követően az adott kikötőhelyre új szerződéskötés kezdeményezésére mind a felperesnek, mind a II. r. alperesnek joga van.
A jogerős ítélettel szemben a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a másodfokú ítélet megváltoztatásával a keresetének történő helyt adást és az alpereseknek a felmerült perköltségben való marasztalását kérte. Megismételte azt a jogi álláspontját, hogy az alperesek között létrejött szerződés a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerinti jóerkölcsbe ütköző szerződés, az alperesek nem a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően jártak el a szerződéskötéskor, a II. r. alperes magatartása pedig kifejezetten a Ptk. 5. § (2) bekezdésébe ütköző joggal való visszaélést valósított meg. A felperes utalt arra, hogy az üdülőtársulat megalakulásakor olyan gyakorlat alakult ki, amely szerint az juthatott kikötőhelyhez, aki stéggel már rendelkező üdülőt tudott vásárolni. A II. r. alperes olyan üdülőt vett, amelynek tulajdonosa kikötési joggal nem rendelkezett. Az I. r. alperes a szerződési szabadság elvére hivatkozott az eljárás során, valójában azonban figyelembe vette a helyszínen kialakult szokásjogot és csak olyan üdülőtulajdonossal kötötte meg a szerződést, aki rendelkezett már úszóművel. A II. r. alperes rosszhiszeműen járt el, amikor az átmeneti jelleggel rendelkezésére bocsátott kikötői helyre vonatkozóan szerződéskötést kezdeményezett az I. r. alperessel és nem tájékoztatta az I. r. alperest arról, hogy a kikötői hely valójában a felperes használatában áll. Emellett a felperest sem tájékoztatta a szerződéskötés lehetőségéről, amelyről a férje betegsége miatt nem szerzett kellő időben tudomást.
Mindkét alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. A II. r. alperes hangsúlyozta, hogy maga is rendelkezik üdülővel a területen és a vízfelület kezelője a szerződéskötési szabadság elve alapján szabadon választhatja meg a szerződő partnerét.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Ahogy arra a jogerős ítélet is helytállóan utalt, a part mellett ingatlannal rendelkező üdülőtulajdonosoknak nincs alanyi joga a vízfelület használatára, illetve arra, hogy azon vízi létesítményeket létesítsenek. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 6. § (1) bekezdésének c) pontja értelmében a törvényben megjelölt folyók, patakok és más vizek az állam kizárólagos tulajdonában vannak. A 28. § (1) bekezdése tartalmazza, hogy a jogszabályban meghatározott kivételektől eltekintve vízi létesítmény megépítéséhez vízjogi engedély szükséges. Az említett törvény végrehajtása körében született 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 3. §-ának (7) bekezdése értelmében a létesítési engedély az abban meghatározott ideig érvényes.
Az iratokból megállapíthatóan az I. r. alperes a parthasználati megállapodások megkötése során maximálisan törekedett arra, hogy azok részére adjon vagyonkezelői hozzájárulást, akik már korábban is rendelkeztek vízi létesítménnyel. Így a T. üdülőtársulat vezetőivel helyszíni bejárást végzett és felmérte, hogy az üdülőtulajdonosok közül kik rendelkeznek stéggel. A szerződéskötés időszakában a II. r. alperes mint üdülőtulajdonos stégje volt kikötve a vitatott helyen. Sem a T. üdülőtársulat vezetői, sem a többi stég tulajdonosa nem jelezte az I. r. alperesnek, hogy a II. r. alperes kikötőhely használatára nem jogosult, vagy arra más személy is igényt tarthat. A felperes maga sem tájékozódott az üdülőingatlana helyzetéről, a saját előadása szerint 2003. és 2005. között a stégje nem állt a vízen.
A kifejtettek alapján a jogerős ítélet jogszerűen utal arra, hogy az I-II. r. alperesek között létrejött szerződés a jogszabályoknak megfelelt, annak jóerkölcsbe ütközése nem állapítható meg. A felperes előadásából megállapítható, hogy a II. r. alperes a felperes terhére kihasználta az adódó lehetőséget, ez a magatartás azonban a társadalom erkölcsi értékrendszerét oly mértékben nem sérti, hogy ez az alperesek között megkötött szerződést érvénytelenné tegye. Az I-II. r. alpereseknek a szerződéskötés körében tanúsított magatartása nem ütközött a Ptk. 4. §-ának (1) bekezdésébe sem, mert a szerződéskötés során a felek a jogaikat rendeltetésszerűen, egymással megfelelően együttműködve gyakorolták. A II. r. alperes terhére nem állapítható meg a joggal való visszaélés sem, mert a II. rendű alperes a saját személyében is megfelelt a szerződéskötéshez az I. rendű alperes által támasztott feltételeknek.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. VI. 20.554/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás