PÜ BH 2009/107
PÜ BH 2009/107
2009.04.01.
Ha a kijavítási kötelezettség nem szavatossági felelősségen alapul, akkor a kötelezett nem hivatkozhat arra, hogy a jogosult a hibát ismerve vette át a szolgáltatást (Ptk. 200. és 305. §).
A peres felek közös beruházásában 1997-1998. évben épült egy olyan létesítmény, amelyben általános iskola és apartmanok kerültek kialakításra. A kivitelezésre vonatkozó építési szerződést az alperes kötötte a beavatkozóval. Az iskola funkciójú épületrésztől teljesen elkülönítetten, a tetőtérben került kialakításra az öt apartman, amelyek tárgyában a felek között vita alakult ki. A vitás kérdések rendezésére 1998. október 14-én két megállapodást kötöttek. Egyrészt a felperes részére az apartmanokra 50 évre szóló használati jogot alapítottak; másrészt megegyeztek abban, hogy felkérnek egy független műszaki építési szakértőt az apartmanok műszaki átvételének ellenőrzésére, és a ,,szakértő által esetlegesen megállapított hibák kijavításának feladata és költsége az Önkormányzatot terheli''. A felperes már akkor jelezte, hogy az iskola és az apartmanok közötti hangszigetelés nem megfelelő, amíg az nincs megoldva, addig az alperest terheli mindazon kár, elmaradt haszon, amely a vendégek tervezett idő előtti távozásából, vagy elmaradásából adódik.
A beavatkozó a kivitelezésért egy év garanciát vállalt, de a megbízott szakértő által feltárt hibákat maradéktalanul nem javította ki. Hiba mutatkozott a padlóburkolatban, az egyes helyiségek tapétázásában, a nyílászárók festésénél, illesztésénél, az eresz és oromdeszka mázolásánál, valamint a lépcsőkorlátok és csőátvezetések kivitelezésénél. A felperes az épületet az átvétel elején próbálta hasznosítani, a közeli gyógyfürdő lehetővé tette volna az idegenforgalmi célú hasznosítást is, de állítása szerint az építési hiányosságok és a hangszigetelési hibák miatt erre nem kerülhetett sor. A későbbiekben az apartmanokat nem használta, így a használaton kívüliségből jelentős állagromlás következett be.
A felperes módosított keresetében az építési hibák javítási költségeként 5 250 000 forint és ennek 2004. május 1. napjától járó kamata, az apartmanok kiadásából elmaradt haszna címén pedig – 1998. szeptember 1-jétől 2004. március 31-éig terjedő időre – 13 365 000 forint és ennek 2001. június 1. napjától járó törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes ellenkérelme a kereset teljes elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság – a másodfokú bíróság által helybenhagyott – ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 9 202 260 forintot, és ebből 4 875 000 forint után 2004. május 1. napjától, míg 4 327 260 forint után 2001. június 1. napjától járó késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. A hatályon kívül helyezést követő megismételt eljárásban széles körű bizonyítást folytatott le. Sz. J. igazságügyi műszaki szakértő többször kiegészített véleményére figyelemmel 4 875 000 forintban állapította meg a javítási költséget. A kijavítások elmaradása miatt alaposnak találta a felperes kártérítési igényét is 1998. november 15. és 2004. március 31. közötti időszakra. Ennek összegszerűségét dr. Sz. G. idegenforgalmi szakértő és egy igazságügyi könyvszakértő véleménye alapján határozta meg 4 327 262 forintban. Az ítélet jogi indokolása értelmében az alperes az 1998. október 14-ei megállapodásban a kijavításra kötelezettséget vállalt, ezért a felperes a Ptk. 198. § (1) bekezdése alapján követelheti az alperestől a független szakértő által kimunkált javítási költséget. Az alperes a megállapodás 3. pontjában írt kötelezettségét nem teljesítette, ezért szerződést szegett, felelőssége a Ptk. 318. § (1) és 339. § (1) bekezdése alapján fennáll. A felperest kár érte az ingatlan apartman részeinek idegenforgalmi hasznosítása elmaradásából, amelyet a szakértők becsléssel tudtak megállapítani. A G.-i Általános Iskola 2007. július 30-ával jogutód nélkül megszűnt, az épület kihasználatlanná vált, ezáltal a hangszigetelési munkák elvégzésére való kötelezés okafogyottá vált.
A másodfokú bíróság az alperesnek a kereset elutasítására irányuló fellebbezését alaptalannak találta. A fellebbezésre figyelemmel kifejtette, hogy a felek között létrejött vegyes tartalmú megállapodás alapján az alperest a felperessel szemben szavatossági felelősség valóban nem terhelte, de a felek 1998. október 14-én a Ptk. 240. § (3) bekezdése szerinti egyezségnek minősülő megállapodásokat kötöttek. Ebben rendezték a felperesnek az apartmanokra vonatkozó jogosultságát, és a kivitelezés minősége körében kialakult vitájukat. Az alperes kötelezettséget vállalt a kivitelezési hibák kijavítására, illetve a hangszigetelés megjavítására. A Ptk. 200. § (1) bekezdése lehetőséget adott a fenti megállapodás megkötésére, a felperes pedig a Ptk. 198. § (1) bekezdése alapján alappal követelhette az alperesi kötelezettségek teljesítését.
A másodfokú bíróság a perben kirendelt szakértők kiegészített szakvéleményeit aggálytalannak, kellően indokoltnak, és az érdemi döntés meghozatalára alkalmasnak találta. A bíróság többek között kifejtette, hogy miután az alperes felelőssége nem a Ptk. 305-306. §-ain alapul, kijavítási kötelezettsége a megállapodásból eredően önálló kötelemként terheli, ezért annak nincs jelentősége, hogy a felperes az engedélyezési és kiviteli terveket előzetesen ismerte-e. A műszaki szakértő a folyamatos használat, illetve a karbantartás hiánya miatt bekövetkezett hibákat elkülönítette a kivitelezési hibáktól, és az általa kimutatott összeg kizárólag a kivitelezési hibák kijavításának ellenértékét foglalja magában.
A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával az elmaradt haszon megtérítése tárgyában hozott ítéleti rendelkezés vonatkozásában is. Miután a kivitelezés minőségének megítélése műszaki és nem turisztikai szakértői kérdés, ezért helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az apartmanok magasabb minőségi követelményeket nem elégítettek ki, így fizetővendéglátás céljára nem voltak alkalmasak. A felperes oldalán nem állapítható meg a kárenyhítési kötelezettség megsértése, mert hosszú ideig bizonytalan volt az apartmanok jogi sorsáról, a kijavítással kapcsolatban is egyeztetések folytak, ezért nem volt elvárható tőle a saját költségén történő kijavíttatás. Nem kifogásolható az sem, hogy dr. Sz. G. idegenforgalmi szakértő konkrét adatok hiányában becslést alkalmazott. Az elsőfokú bíróság a könyvszakértői vélemény alapján a kiadások és szükségképpen felmerülő költségek elszámolásával – tartalmilag a Ptk. 359. § (1) bekezdése szerinti általános kártérítést alkalmazva – helytállóan határozta meg az elmaradt haszonból álló kár összegét is.
Az alperes a jogerős ítélet megváltoztatása és a kereset teljes elutasítása érdekében terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a jogerős ítélet által megsértett jogszabályok a következők: Ptk. 198. § (1), 200. § (1), 339. § (1), 359. § (1), valamint a Pp. 206. § (1) és (3) bekezdése. Elsősorban azt vitatta, hogy az alperes 1998. október 14-én vállalkozási jellegű kötelezettséget, vagyis a felperes által számon kérhető kijavítást vállalt volna; így vitatta azt a megállapítást is, hogy az alperes a fenti megállapodást megszegte, és szerződésszegésével a felperesnek kárt okozott. Utalt a másodfokú bíróság korábbi hatályon kívül helyező végzésében foglaltakra, szerinte a megismételt eljárásban az alperesi felelősségre vonatkozóan több bizonyíték nem merült fel. Hangsúlyozta, hogy törvényen alapuló szavatossági kötelezettség nem terheli, az alperes nem volt építési vállalkozó. Hivatkozott arra is, hogy a felperes a birtokbavételkor – illetőleg a megállapodás megkötésekor – ismerte az épület hiányosságait, ezért a felelőssége a Ptk. 305. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján is kizárt. A hibás teljesítés tényét azzal kívánta cáfolni, hogy a kivitelezés teljes egészében a terveknek megfelelően történt, ennek bizonyítéka a használatbavételi engedély is. Az iskolai zajjal kapcsolatosan előadta, hogy pl. nyáron egész nap csend volt, így a gyermekzsivaj a felperes vendégeit nem zavarta volna. A felperes tisztában volt azzal, hogy a tervezett épületben az iskola és az apartmanok együtt fognak működni. Az alperes megismételte azon korábbi álláspontját, hogy a szakértő által leírt hiányosságok a felperes rendeltetésellenes használatával függnek össze. Kérte figyelembe venni a turisztikai szakértő kiegészítő szakvéleményében foglaltakat, amelyek az alperesi védekezést támasztották alá.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében továbbra is vitatta az elmaradt haszon iránti igény jogalapját és összegszerűségét, szerinte nem volt helye a Ptk. 359. § (1) bekezdésében foglalt általános kártérítés megállapításának. A kár mértékét a bíróság szakértővel kiszámíttatta, de az kizárólag elvben elérhető bevételek kieséséből állt, spekulatív számítás eredménye, és nem valóságos adatokon nyugszik. A felperes nem kért működési engedélyt, így nem rendelkezett az apartmanok hasznosításának jogszabályi feltételével sem. Szerinte a felperes kártérítési igényét nem bizonyította, ennek megállapítására nem elegendő a turisztikai és könyvszakértői vélemény. Az alperes kérte annak figyelembevételét, hogy a felperes kilenc éve tartja birtokban az apartmanokat tartalmazó tetőtéri épületrészt, de hasznosítását egyetlen szoba esetében sem kísérelte meg.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Egyebek között előadta, hogy a maga részéről mindent megtett annak érdekében, hogy az apartmanok minél előbb hibamentesen kiadhatók legyenek. Még közvetlenül a kivitelezőhöz is fordult, de jogviszony hiányára hivatkozással minden esetben elutasították. A 2001. év végén megtartott közös bejáráson a műszaki ellenőr is kérte az alperest, hogy jelentse be igényét a kivitelezőnél a hibák kijavítására, de ez elmaradt.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos, a jogerős ítélet a kérelemben megjelölt okokból nem jogszabálysértő.
A felülvizsgálati eljárás eredményeként azt lehetett megállapítani, hogy a perben eljárt bíróságok a Ptk. szerződésre vonatkozó általános szabályainak – a 198. § (1), és 200. § (1) bekezdésének – megsértése nélkül állapították meg az alperesnek az 1998. október 14-ei megállapodásból származó kötelezettségeit, azaz a felek szerződésének tartalmát. A ,,Megállapodás'' 3. pontjában foglalt azon mondat, hogy ,,a szakértő által megállapított hibák kijavításának feladata és költsége az Önkormányzatot terheli'' másként nem értelmezhető, mint ahogyan azt a bíróságok értelmezték, vagyis akként, hogy az alperes felelősséget vállalt a kijavítás – esetleg a kivitelezővel történő kijavíttatás – elvégzésére. A megállapodásban az alperesnek nem a Ptk. 305. § (2) bekezdése szerinti szavatossági kötelezettsége került megfogalmazásra, hanem a felek közötti – a kivitelezés körében felmerült – vitás kérdések megegyezéssel történő rendezése. Ezért nincs jelentősége a Ptk. 305. § (3) bekezdésre vonatkozó alperesi hivatkozásnak sem, miszerint a felperes a kivitelezés minőségének – azaz a hibáknak – az ismeretében kötötte meg az 1998. október 14-ei szerződéseket. Az alperes a fenti jogszabályhely alapján a szavatossági felelősség alól mentesülhetne, az ő felelőssége azonban külön erre irányuló megállapodáson alapul, ebben az esetben pedig nem alkalmazható a Ptk. 305. § (3) bekezdésének rendelkezése.
Alaptalanul támadta felülvizsgálati kérelmében az alperes a Pp. 206. § (1) bekezdésére hivatkozással a perben rendelkezésre álló adatok, bizonyítékok mérlegelését, a tanúvallomások és a szakvélemények alapján megállapított kijavítási költséget, valamint a kártérítés összegét. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok újraértékelésének, a tanúvallomások vagy szakvélemények felülmérlegelésének nincs helye (BH 1998/401., 2002/29.). Azt azonban a Legfelsőbb Bíróság megjegyzi, hogy az elmaradt haszon iránti keresetnek a bíróságok csak kisebb részben adtak helyt, és döntésüket nem a felülvizsgálati kérelemben felhívott szakértő, vagyis Sz. Z., hanem a megismételt eljárásban kirendelt dr. Sz. G. szakvéleményére alapították. Eszerint pedig a megtekintett apartmanokban számos anyagminőségi és kivitelezési probléma volt fellelhető, és az épületrészt gondos javításokkal az átadás-átvételt követően hasznosítható állapotba lehetett volna hozni. Tévesen állította az alperes, hogy a perbeli esetben a Ptk. 359. § (1) bekezdése szerinti általános kártérítés került megállapításra; a másodfokú bíróság ugyanis csupán tartalmilag nevezte általános kártérítésnek az elsőfokú bíróság által – rendkívül részletes, széles körű bizonyítás alapján – megállapított, elmaradt haszonból álló, kár összegét.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. VII. 21.366/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás