• Tartalom

1084/2009. (VI. 4.) Korm. határozat

1084/2009. (VI. 4.) Korm. határozat

a NATO-nak a 2009. évi afgán választások biztosításában történő közreműködésével kapcsolatos magyar katonai szerepvállalásról1

2009.06.04.
A Kormány
a Magyar Köztársaság szövetségesi kötelezettségeinek teljesítése és a NATO afganisztáni szerepvállalásának támogatása érdekében,
az Észak-atlanti Tanács döntésével összhangban,
az Alkotmány 40/C. § (1) bekezdésében meghatározott hatáskörében eljárva
hozzájárul ahhoz, hogy a NATO által létrehozott Választásokat Támogató Erő keretében a Magyar Honvédség állományából egy legfeljebb 40 fős, szakasz szintű alegység – az ISAF műveleti területén és a NATO által meghatározott, az afganisztáni választások lebonyolításának biztosítására vonatkozó feladatrendszerbe tartozó tevékenység ellátása érdekében – Afganisztán területére, legfeljebb 6 hónapos időszakra kitelepítésre kerüljön.
1

A határozatot az 1380/2011. (XI. 8.) Korm. határozat 4. pontja hatályon kívül helyezte 2011. november 9. napjával. Alkalmazására lásd e határozat 7. pontját.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére