• Tartalom

11/2009. (IV. 29.) PM rendelet

11/2009. (IV. 29.) PM rendelet

az elfogott, előállított, őrizetbe vett és fogva tartott személyek őrzésének, kísérésének részletes eljárási szabályairól1

2011.04.20.

A Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény 43. § h) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § n) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró igazságügyi és rendészeti miniszterrel egyetértésben, a következőket rendelem el:

1. § (1)2 Ha az elfogott, előállított, őrizetbe vett és fogva tartott jogainak gyakorlása, kötelezettségének teljesítése vagy valamely eljárási cselekménynek a foganatosítása érdekében a fenti intézkedések valamelyikével érintett személy kísérése és fogdán kívüli őrzése szükséges, arról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal intézkedést elrendelő nyomozó hatósága, illetve a nyomozó hatóságának felkérése alapján – előzetes egyeztetést követően – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Járőr Igazgatósága gondoskodik.

(2) A fogdán kívüli őrzésre, kísérésre vonatkozó utasítást az intézkedés elrendelésére jogosult nyomozó hatóság vezetője, vagy a büntető ügyben kiadmányozási jogkörrel rendelkező vezető adja, aki meghatározza az elfogott, előállított, őrizetbe vett és fogva tartott őrzésének, kísérésének módját, időpontját és helyét.

(3) Amennyiben a külföldre irányuló, illetve külföldről Magyarországra történő kísérésre vonatkozó utasítás végrehajtásához külföldi állami szervekkel való kapcsolatfelvétel válik szükségessé, akkor a végrehajtás módját a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ vezetőjével kell egyeztetni.

2. § (1) A fogdán kívüli őrzés az a szolgálati tevékenység, amelynek során az elfogott, előállított, őrizetbe vett és fogva tartott biztonságos őrzéséről a fogdán kívül, meghatározott helyen gondoskodnak.

(2) A kísérés az a szolgálati tevékenység, melynek során az érintett személyt meghatározott szervhez vagy helyre kísérik, illetőleg szállítják.

(3) A kísérő feladata a felügyeletére bízott elfogott, előállított, őrizetbe vett és fogva tartott személy meghatározott helyre történő kísérése.

(4) A kísérés a végrehajtás módja szerint rendes vagy megerősített kísérés lehet a következők szerint:

a) rendes a kísérés módja, ha a kísért személynél az előzetes ismeretek alapján nincs olyan körülmény, amelynek folytán a kísért személy szökésétől vagy a kísérő elleni támadásától lehet tartani,

b) megerősített kísérés szükséges, ha a kísért személy szökésétől vagy támadásától lehet tartani, illetve a kísérés nehéz körülmények között történik, valamint a kísérés külföldre vagy külföldről Magyarországra irányul.

(5) Rendes kísérés során a kísérők száma egy fővel haladja meg a kísért személyek számát, míg megerősített kísérés esetén a rendes kísérés mértékét meghaladó létszám- és eszközszükségletet a kísérést elrendelő vezető határozza meg.

3. § (1)3 Ha a kísért személy vonatkozásában a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény 44. § (1) bekezdésében foglalt cselekmények valamelyikének veszélye fennáll, az intézkedés elrendelésére jogosult az érintett személlyel szemben a fogdán kívüli őrzés és kísérés idejére bilincs alkalmazását rendeli el.

(2) A kísért személy figyelmét fel kell hívni a kísérés alatt tanúsítandó magatartásra, figyelmeztetni kell, hogy szökés, támadás, a kísérőnek való ellenszegülés esetén, illetve önkárosításának megakadályozása érdekében kényszerítő eszköz alkalmazására kerül sor.

(3) A kísérés során a kijelölt útvonaltól csak abban az esetben lehet eltérni, ha az eredeti útvonalon történő haladás a biztonságos kísérést veszélyezteti.

(4) Az elfogott, előállított, őrizetbe vett és fogva tartott személyt semmilyen körülmények között nem lehet őrizetlenül hagyni.

4. § (1) Ha a kísért személy megszökött, elfogására azonnal meg kell tenni a szükséges intézkedéseket és haladéktalanul jelentést kell tenni az intézkedést elrendelő személynek, illetve az őrzést, kísérést foganatosító közvetlen elöljárójának.

(2) Ha az elfogására tett haladéktalan intézkedés nem vezetett eredményre, akkor a szökésről a legközelebbi rendőri szerv ügyeleti szolgálatát tájékoztatni kell.

(3) A rendőri szerv ügyeleti szolgálata részére történő tájékoztatásnak tartalmaznia kell:

a) a szökés pontos idejét, helyét és módját,

b) a szökött személy ismert személyi adatait,

c) személyének és ruházatának leírását,

d) a szökött személy várható magatartását,

e) a szökött személy esetleges sérüléseit,

f) azokat az egyéb adatokat, amelyek az elfogást megkönnyítik.

5. § A fogdán kívüli őrzés és a kísérés végrehajtására az 1. §-ban meghatározott szerv hivatásos állományú tagja jelölhető ki.

6. § Ez a rendelet a kihirdetést követő 8. napon lép hatályba.

1

A rendeletet a 20/2018. (XII. 21.) PM rendelet 53. § b) pontja hatályon kívül helyezte 2018. december 29. napjával.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 93. §-ával megállapított szöveg.

3

A 3. § (1) bekezdése a 17/2011. (IV. 19.) NGM rendelet 94. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére