PÜ BH 2009/111
PÜ BH 2009/111
2009.04.01.
I. A törvénynek az a rendelkezése, hogy a kötelezettel szemben érvényesíthető összes tartási igény a jövedelme 50%-át nem haladhatja meg, mind a pénzbeni, mind a természetben nyújtott tartásra irányadó.
II. A százalékosan is megállapított tartásdíj alapösszegének a százalékos marasztaláshoz kell igazodnia (Csjt. 69/C. §).
A felek házasságából 1988. szeptember 6-án V. F., 1994. február 22-én V. M., 1996. augusztus 15-én pedig L. N. nevű gyermekeik születtek.
A házassági életközösség megszűnése után mindhárom gyermek a felperesi anya gondozásában maradt, a 2003. október 13-án megkötött egyezségben az alperes kötelezte magát, hogy 2003. november 1. napjától megfizeti a felperesnek a mindenkori nettó jövedelme gyermekenkénti 16,6–16,6%-át, legalább azonban gyermekenként havi 25 000 forint gyermektartásdíjat.
A felperes a 2007. január 8-án előterjesztett keresetében hat hónapra visszamenően kérte a tartásdíj mértékének felemelését akként, hogy az alperes a százalékos marasztalás változatlanul hagyása mellett a tartásdíjat gyermekenként havi 35 000 forint alapösszegben legyen köteles megfizetni. Keresetét az alperes jelentős jövedelem-emelkedésével és a gyermekek szükséges kiadásainak növekedésével indokolta.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult és viszontkeresettel élt: kérte a százalékos marasztalás mérséklését gyermekenként a havi jövedelme 12,5%-ára, 25 000 forint alapösszeg változatlanul hagyása mellett. Arra hivatkozott, hogy élettársi kapcsolatából 2007. március 20-án A. nevű gyermeke született, így jövedelméből már négy gyermek eltartására köteles.
A felperes a viszontkereset elutasítását kérte.
A peres adatokból a felek körülményeit, illetve azok változását illetően az alábbiak állapíthatók meg.
A felperes az egyezségkötéskor főállású anya volt, 2006 márciusától munkaviszonyt létesített, jövedelme havi nettó 76 393 forint, amit korábban havi 46 000 forint családi pótlék egészített ki, ez az összeg azonban F. nagykorúságától: 2007. július 1-jétől 27 600 forintra csökkent.
A gyermekekkel egy 68 m2 alapterületű panellakásban él, a lakás a szükséges használati tárgyakkal felszerelt, közepes állapotú. A felperes gépkocsival vagy egyéb vagyonnal nem rendelkezik. Előadása szerint többletmunkát nem tud vállalni, egyrészt ilyen lehetősége nincs, másrészt pedig erre a gyermekek nevelése, ellátása, a velük való foglalkozás mellett nem is lenne képes.
A felek F. nevű gyermeke a gimnázium elvégzése után felvételt nyert a K. J. Főiskola b.-i részlege államilag támogatott képzésének nappali tagozatára, ami többletkiadásokat jelent azért is, mert a főiskola nem a család lakóhelyén van.
Az alperes keresménye az egyezségkötéskor havi 170 000 forint volt. Élettársi kapcsolatot létesített J. K.-val, ebből a kapcsolatból 2007. március 20-án A. nevű gyermeke született, akiről saját háztartásában gondoskodik. Lakáshelyzete az élettársa tulajdonában álló 75 m2 alapterületű, kétszintes sorházi ingatlanban megoldott, a lakás megfelelően berendezett. Az alperes havi átlagkeresete az iratok szerint legalább nettó 240 000 forint, egy 1996-os évjáratú Renault személygépkocsival rendelkezik. Élettársa 2007 decemberétől havi 81 000 forint gyermekgondozási segélyben és 11 000 forint családi pótlékban részesül.
A felek a kiadásaikról a perben kimutatást készítettek, ezek részletes felsorolását az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása tartalmazza.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes tartási kötelezettségének mértékét 2006. július 1-jétől megváltoztatta. Kötelezte az alperest, hogy az 1994-ben született V. és az 1996-ban született L. tartására a tartásdíj alapjául szolgáló valamennyi jövedelme után fizesse meg a felperesnek a járandóságai 16,6-16,6%-át, legalább azonban gyermekenként 35 000 forint alapösszeget, a nagykorú F. után pedig 2007. augusztus 31-éig ugyanilyen módon fizessen tartásdíjat. 2007. szeptember 1-jétől F. után a gyermektartásdíj fizetési kötelezettséget megszüntette, és ettől az időponttól havi 25 000 forint határozott összegű rokontartás megfizetésében marasztalta az alperest. Kötelezte az alperest 10 917 forint hátralékos tartásdíj megfizetésére is, a tartásdíj felemelése tárgyában az elsőfokú ítéletet előzetesen végrehajthatónak nyilvánította és a tartásdíjat az alperes munkáltatójánál letiltotta.
Indokolásában a felek anyagi körülményeit igen részletesen rögzítette, felsorolta az alkalmazott jogszabályokat és megállapította, hogy az alperestől 2006-ban gyermekenként átlag havi 42 445 forint gyermektartásdíjat vontak le. A bíróság a felperes és az alperes jövedelmi viszonyainak összehasonlítását követően arra a megállapításra jutott, hogy az alperesi családnál a gyermektartásdíj levonását követően is mutatkozik megtakarítás, míg a felperesi oldalon erre lehetőség nincs, így az alperes a kiskorú gyermekek születését követően a jövedelme felének gyermektartásdíjként történő levonása után is megfelelő módon tud gondoskodni a saját háztartásban nevelt gyermek tartásáról. A levont tartásdíj a korábbi százalékos marasztalás fenntartása mellett nem veszélyezteti a most született gyermek megélhetését, ezért a gyermektartásdíj százalékos mértékéhez hozzáigazította az alapösszeget és azt gyermekenként 35 000 forintban állapította meg.
A gyermektartásdíj mértékének megállapítása során figyelemmel volt arra is, hogy a peres felek F. nevű gyermeke 2006. szeptember 6-án napján betöltötte a 18. életévét. A XXIX. Polgári Elvi Döntés nyomán kialakult bírói gyakorlat szerint a középiskolai tanulmányok folyatásának az idejére a Csjt.-nek a gyermektartásdíj megállapítására vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, a felsőfokú tanulmányok megkezdését követően azonban a rokontartásra vonatkozó jogszabályi rendelkezések irányadók. Ennek alapján állapította meg a továbbtanuló nagykorú gyermek tartásának mértékét.
Az elsőfokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezett.
A felperes a Csjt. tartásra vonatkozó rendelkezéseinek rendszertani elemzése alapján, hivatkozva XXIX. Polgári Elvi Döntésre is azzal érvelt, hogy a százalékos marasztalás nagykorú gyermeke esetén sem kizárt, ezért a tartásdíj százalékos megállapítási módjának alkalmazását, vagy 35 000 forint határozott összegű tartásdíj megállapítását kérte F. esetében is.
Az alperes vitatta azoknak a kiadásoknak a szükségességét, melyek a három gyermek esetén felmerültek, részletezte a nagykorú gyermekkel szembeni elvárásokat, álláspontja szerint a bíróság az élettársi kapcsolatából született gyermeke igényeit figyelmen kívül hagyta, ezért azt kérte, hogy a másodfokú bíróság a tartásdíjat gyermekenként a jövedelme 12,5%-ára mérsékelje, a 25 000 forintos alapösszeg fenntartása mellett.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, a felperesi keresetet elutasította, az alperes viszontkeresetének helyt adott és 2007. szeptember 1-jétől kötelezte az alperest, hogy V. és L. utónevű gyermekeik tartására fizesse meg a mindenkori nettó jövedelme 12,5-12,5%-át, de legalább gyermekenként havi 25 000 forintot, F. után pedig – rokontartás címén – a jövedelme 12,5%-át, havi 25 000 forint alapösszeggel. Az esetleges túlfizetés összegét nem tisztázta, de annak beszámítását hathavi részletben elrendelte.
Indokolása szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, de az abból levont jogi következtetéseit a megyei bíróság nem osztotta. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság nem mérlegelte helyesen azt a tényt, hogy az alperesnek egy negyedik gyermekről is gondoskodnia kell saját háztartásában, és az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte a Csjt.-nek azt a rendelkezését, hogy a kötelezettel szemben érvényesíthető összes tartási igény a jövedelem 50%-át nem haladhatja meg.
Kifejtette, hogy a jogszabály az ,,érvényesíthető'' tartási igényről szól, nem csak a megállapított tartásról, ugyanakkor a tartásdíjat úgy kell megállapítani, hogy egyik gyermek se kerüljön a másiknál kedvezőtlenebb helyzetbe, különösen akkor, amikor nem egy háztartásban nevelkednek. A megyei bíróság a negyedik gyermek születését olyan körülménynek tekintette, amely a korábban megállapított tartásdíj mértékére kihatással van. Az alperes a fellebbezésében előadta, hogy 2007 szeptemberétől fog a negyedik gyermekének édesanyja gyed ellátásban részesülni és ez jelentős jövedelemkiesést jelent. A megyei bíróság ezt is figyelembe véve 2007. szeptember 1-jétől adott helyt az alperes viszontkeresetének és állapította meg a felperesnél nevelkedő három gyermek részére a tartásdíjat. A peres felek egyetértettek abban, hogy a nagykorú gyermek részére is százalékos arányban állapítsa meg a bíróság a tartásdíjat.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a keresetében foglaltak teljesítése iránt. A pertörténet részletes ismertetése után jogszabálysértésként a Csjt. 69/A. § (1) bekezdésének, (2) bekezdésének, a 69/C. § (1) bekezdésének és (2) bekezdésének téves alkalmazását jelölte meg.
Érvelése szerint a Csjt. 69/C. §-ának (2) bekezdésében írt az a korlátozás, hogy a kötelezettel szemben érvényesíthető összes tartási igény a jövedelem 50%-át nem haladhatja meg, csak a tartásdíj pénzbeni megállapítására vonatkozik. Mivel az alperes negyedik gyermekéről a saját háztartásában gondoskodik, vele szemben a Csjt. 69/A. §-ának (1) bekezdése az irányadó, mely szerint a szülő a saját szükséges tartásának rovására is köteles megosztani azt, ami közös eltartásukra rendelkezésre áll. Az alperes jövedelme olyan összegű, hogy annak 50%-ából a negyedik gyermek ellátását is biztosítani lehet, ugyanakkor a felperes gondozásában élő gyermekek szükségletei a jogerős ítélet szerint leszállított tartásdíjból nem fedezhetők. Ezért kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül és kötelezze az alperest a két kiskorú gyermek után gyermektartásdíj címén, a továbbtanuló nagykorú gyermek után pedig rokontartás címén azonos, gyermekenként az alperes jövedelmének 16,6-16,6%-át kitevő, havi 35 000 forint alapösszegű tartásdíj megfizetésére.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem részben – az alapösszeg megállapítása körében – alapos, egyébként alaptalan.
A felperes jogértelmezése alapvetően téves, amikor különbséget tesz a szülő tartási felelőssége szempontjából attól függően, hogy a gyermeke ellátását pénzben vagy természetben nyújtja. A Csjt. 69/A. §-ának (1) bekezdésében írt fokozott felelősség, mely az állandó ítélkezési gyakorlat szerint nem korlátlan (BH 1996/11/591.) a szülőt valamennyi gyermekével szemben terheli. A tartásdíj megállapításánál a Csjt. 69/C. §-ának (2) bekezdésében foglalt szabály, mely kimondja, hogy a kötelezettel szemben érvényesíthető összes tartási igény a jövedelme 50%-át nem haladhatja meg, szintén úgy alkalmazandó, hogy az igénybe vehető, fennmaradó 50%-ot a tartásra szoruló gyermekek közt a törvényben írt szempontok mérlegelésével meg kell osztani.
Nem sértett jogszabályt ezért a másodfokú bíróság, amikor a pénzbeni tartás százalékos mértékét úgy határozta meg, hogy az összes tartási igény az alperes jövedelmének 50%-át ne haladja meg, és ezért a felperes gondozásában élő gyermekek után az alperes kötelezettségét gyermekenként a jövedelme 12,5-12,5%-ra mérsékelte. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet erre vonatkozó helyes indokolására visszautal.
Tévedett azonban a másodfokú bíróság az alapösszeg kiszámításánál. Következetesen érvényesülő szabály ugyanis, hogy ha a kötelezett kérelmére a bíróság a gyermektartásdíjat alacsonyabb százalékos mértékben állapítja meg, a tartásdíj alapösszegének ehhez kell igazodnia (BH 1979/12/418. sz. jogeset). Az alperes átlagjövedelme a peres adatok szerint minimum havi 240 000 forint, ennek 12,5%-a pedig 30 000 forint. A szülők teljesítőképességét és a gyermekek szükségleteit is mérlegelve, semmi sem indokolja az alapösszeg ennél alacsonyabb mértékű meghatározását, figyelemmel arra is, hogy az alperes háztartásában élő csecsemőkorú gyermek szükségletei kisebb kiadásokkal járnak, mint a serdülőkorú, illetve tanulmányokat folytató nagykorú gyermek igényei.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet ebben a részében a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a jogszabályoknak megfelelő döntést hozott.
A túlfizetés összegszerű megállapítása nélküli beszámítására vonatkozó jogerős ítéleti rendelkezés jogszabályba ütközik. A végrehajthatóság érdekében a bíróság feladata annak megállapítása is, hogy a kötelezett a tartásdíj felemelésének kezdő időpontjától teljesített-e, és ha igen, milyen összegeket a tartásdíjra, ezek beszámítása mellett pedig az eltelt időre mennyi a hátraléka, illetve mennyi a túlfizetése (BH 1992/4/248.). Ez nyilvánvalóan következik abból is, hogy a jogerős ítélet meghozataláig a felek között vitás valamennyi kérdés eldöntésére a bíróság köteles.
Mivel a felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. §-ának (1) bekezdése szerint bizonyítás felvételének nincs helye, a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 213. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával a tartásdíj mértéke tárgyában részítéletet hozott. Az elsőfokú ítélet és a felülvizsgálati ítélet meghozatala közti teljesítések, illetve erre az időszakra a kötelezett által teljesítendő tartásdíjak összegének megállapítása és a beszámítás tárgyában azonban további bizonyítás szükséges, melynek lefolytatására, és annak alapján a munkáltatói letiltás kibocsátására a másodfokú bíróságot utasította.
(Legf. Bír. Pfv. II. 20.588/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás