• Tartalom

2009. évi CXV. törvény

2009. évi CXV. törvény

az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről1

2010.12.31.

Az Országgyűlés – elismerve a kisvállalkozók gazdasági életben betöltött kiemelkedő szerepét – az egyéni vállalkozói tevékenység megkönnyítése, az egyéni vállalkozók adminisztratív terheinek csökkentése, az Európai Unió szabályaival való összhang megteremtése és az egyéni vállalkozók cégalapításának elősegítése érdekében a következő törvényt alkotja:

1. §2 E törvény szabályozza az egyéni vállalkozók tevékenysége megkezdésének, folytatásának, szünetelésének és megszűnésének, valamint a Magyarországon székhellyel rendelkező egyéni cég alapításának, működésének és megszűnésének feltételeit, tagjának vagy tagjainak jogait és kötelezettségeit.

I. Fejezet

AZ EGYÉNI VÁLLALKOZÓ

Az egyéni vállalkozói tevékenység

2. §3 (1) A Magyar Köztársaság területén természetes személy a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti letelepedés keretében üzletszerű – rendszeresen, nyereség- és vagyonszerzés céljából, saját gazdasági kockázatvállalás mellett folytatott – gazdasági tevékenységet egyéni vállalkozóként végezhet.

(2) E törvény rendelkezéseit nem kell alkalmazni

a) a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti mezőgazdasági őstermelői tevékenységre,

b) a magán-állatorvosi tevékenységre,

c) az ügyvédi tevékenységre,

d) az egyéni szabadalmi ügyvivői tevékenységre,

e) a közjegyzői tevékenységre,

f) az önálló bírósági végrehajtói tevékenységre.

3. §4 (1) Egyéni vállalkozó lehet:

a) a magyar állampolgár,

b) az Európai Unió tagállamának vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államnak az állampolgára, továbbá az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes más állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján a letelepedés tekintetében az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam állampolgáraival azonos jogállást élvező személy,

c) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó, a b) pontban nem említett olyan személy, aki a szabad mozgás és tartózkodás jogát a Magyar Köztársaság területén gyakorolja,

d) a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó bevándorolt vagy letelepedett jogállású személy, a keresőtevékenység folytatása céljából, családegyesítés céljából vagy tanulmányi célból kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkező személy, valamint a humanitárius célból kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkező befogadott és hontalan.

(2) Nem lehet egyéni vállalkozó:

a) aki korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen,

b) akit a közélet tisztasága elleni [a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) XV. Fejezet VII. cím] a nemzetközi közélet tisztasága elleni (Btk. XV. Fejezet VIII. cím), gazdasági (Btk. XVII. Fejezet), vagyon elleni (Btk. XVIII. Fejezet) bűncselekmény miatt jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, amíg az elítéléséhez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesül,

c) akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen egy évet meghaladó, végrehajtandó szabadságvesztére ítéltek, amíg az elítéléséhez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesül,

d) aki egyéni cég tagja vagy gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja.

Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének bejelentése

4. §5 (1) Az egyéni vállalkozói tevékenység bejelentésére az e törvényben foglalt eltérésekkel megfelelően alkalmazni kell a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvénynek a nyelvhasználatra és a tolmács igénybevételére, az adatkezelésre, a joghatóságra, hatáskörre és illetékességre, a kapcsolattartás általános szabályaira, valamint az elektronikus kapcsolattartásra és az elektronikus tájékoztatásra, a képviseletre, az iratra, a határidő számítására, a kérelemre, a közreműködő hatóságra, az igazolási kérelemre, továbbá a költségmentességre vonatkozó rendelkezéseit azzal, hogy ahol a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény ügyfelet említ, azon a bejelentőt kell érteni.

(2) Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének bejelentése elektronikus úton ügyfélkapun keresztül, vagy az 5. § (2) bekezdés szerint személyesen kezdeményezhető.

(3) Az egyéni vállalkozói tevékenység szünetelésének és megszüntetésének bejelentésével, valamint a változás-bejelentéssel kapcsolatos eljárások kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül kezdeményezhetők.

5. §6 (1) Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének feltétele, hogy az erre irányuló szándékáról a természetes személy az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyekben eljáró, országos illetékességű hatósághoz (a továbbiakban: Hatóság) e törvény rendelkezéseinek megfelelő bejelentést nyújtson be.

(2) A Hatóság minden, a bejelentést személyesen kezdeményező és ügyfélkapuval még nem rendelkező ügyfél számára ingyenesen ügyfélkaput hoz létre.

(3) A bejelentő az ügyfélkapu létesítéséhez saját elektronikus levélcíme helyett kézbesítési megbízottja elektronikus levélcímét is megadhatja. A kézbesítési megbízott feladata, hogy a bejelentő részére küldött elektronikus küldeményeket a bejelentő (egyéni vállalkozó) részére továbbítsa.

(4) Kézbesítési megbízott bármely jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet, vagy cselekvőképes természetes személy lehet, ha a bejelentő mellékeli a kézbesítési megbízott megbízására, illetve a megbízatás elfogadására vonatkozó teljes bizonyító erejű magánokiratot vagy közokiratot.

6. §7 (1) A bejelentést az e célra rendszeresített elektronikus űrlapon (a továbbiakban: bejelentési űrlap) kell megtenni. A bejelentésnek tartalmaznia kell

a) a bejelentő családi és utónevét, születési családi és utónevét, anyja családi és utónevét, születési helyét és idejét, lakcímét, értesítési címét, állampolgárságát,

b) nyilatkozatot arról, hogy nem állnak fenn a 3. §-ban meghatározott kizáró okok,

c) a főtevékenységet, és a folytatni kívánt egyéb tevékenységet (tevékenységeket) a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról szóló 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeleten alapuló TEÁOR-számokból képzett szakmakód szerint megjelölve,

d) a székhely, valamint szükség szerint a telephely (telephelyek) és a fióktelep (fióktelepek) címét,

e) az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényben (a továbbiakban: Art.) meghatározott további adatokat és nyilatkozatokat, amelyek az állami adóhatósághoz való bejelentkezési kötelezettség teljesítéséhez szükségesek.

(2) A bejelentési űrlapnak tájékoztatást kell tartalmaznia arról, hogy a bejelentő mely adatai és milyen célból kerülnek be az egyéni vállalkozói nyilvántartásba és ezek közül melyek lesznek bárki számára megismerhető, nyilvános adatok.

(3) A székhely, telephely, fióktelep fogalmára a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) rendelkezéseit kell alkalmazni.

7. §8 (1) Ha a bejelentő a bejelentési űrlapot nem megfelelően töltötte ki, erről a tényről – a bejelentés hiányainak megjelölését és az egyéni vállalkozói tevékenység bejelentés nélküli megkezdésének, illetve folytatásának jogkövetkezményeire való figyelmeztetést tartalmazó – automatikus visszajelzést kap, amely tartalmazza a bejelentő által kitöltött bejelentési űrlapot.

(2) Ha a bejelentő a bejelentési űrlapot megfelelően töltötte ki, a Hatóság haladéktalanul, automatikusan, az e célra rendszeresített elektronikus rendszeren keresztül – a megállapításukhoz szükséges adatoknak az illetékes hatósághoz történő továbbítását követően – beszerzi az egyéni vállalkozó adószámát és az egyéni vállalkozó statisztikai számjelét, és ezt követően az egyéni vállalkozónak a 11. §-ban meghatározott adatait haladéktalanul, elektronikus úton továbbítja a nyilvántartást vezető szervhez.

(3) A nyilvántartást vezető szerv az egyéni vállalkozót nyilvántartásba veszi, és erről a nyilvántartási szám megküldésével azonnal, elektronikus úton értesíti a Hatóságot, és egyidejűleg megküldi (átadja) a 9. §-ban meghatározott igazolást a bejelentő részére.

(4) Ha a bejelentő a bejelentési űrlapot megfelelően töltötte ki, a Hatóság és a nyilvántartást vezető szerv nem mérlegelheti a (2) és (3) bekezdésben foglaltak végrehajtását.

(5)9 A nyilvántartást vezető szerv a 9. § szerinti igazolás megküldésével egyidejűleg a nyilvántartásba vételről értesíti az állami adóhatóságot, a Központi Statisztikai Hivatalt, valamint a székhely és telephely szerinti önkormányzati adóhatóságot (a fővárosban a fővárosi önkormányzati adóhatóságot).

8. §10 Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének bejelentése, a változás-bejelentés, az egyéni vállalkozói tevékenység szünetelésének és megszűnésének bejelentése díj- és illetékmentes.

9. §11 A 7. § (3) bekezdése szerinti igazolás tartalmazza:

a) az eljáró hatóság megnevezését, az ügy számát, a bejelentés napját,

b) az egyéni vállalkozó természetes személyazonosító adatait,

c) az egyéni vállalkozó székhelyét, telephelyét (telephelyeit), fióktelepét (fióktelepeit),

d) az egyéni vállalkozó főtevékenységének és egyéb tevékenységeinek a 6. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti megjelölését,

e) az egyéni vállalkozó adószámát, statisztikai számjelét és nyilvántartási számát.

Az egyéni vállalkozói igazolvány

10. §12 (1) Ha az egyéni vállalkozó kéri, számára a Hatóság egyéni vállalkozói igazolványt (a továbbiakban: igazolvány) állít ki. Az igazolvány az egyéni vállalkozó családi és utónevét, a 11. § (1) bekezdés c), d) és g) pontjában meghatározott adatait és adószámát, továbbá az igazolvány számát, a kiállítás helyét, keltét és a kiállító hatóság megnevezését tartalmazza.

(2) Az igazolvány a kiállításának napján fennálló, az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatokat igazolja.

(3) Az igazolvány az egyéni vállalkozói tevékenység bejelentésekor vagy a tevékenység folytatása során bármikor (ideértve az adatok megváltozása miatt kért igazolvány kiállítását is) kérhető.

(4) Ha az igazolvány kiállítását személyesen kérik, azt haladéktalanul ki kell állítani az egyéni vállalkozó részére. Egyéb esetben az egyéni vállalkozói igazolványt az egyéni vállalkozó részére a kérelem beérkezését követő munkanaptól számított öt munkanapon belül kézbesíteni kell.

(5) Az igazolvány az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének és folytatásának nem feltétele.

Az egyéni vállalkozók nyilvántartása

11. §13 (1) A nyilvántartást vezető szerv az egyéni vállalkozók nyilvántartási számmal történő azonosítása, illetve más egyéni vállalkozótól való megkülönböztetése céljából, az egyéni vállalkozók tevékenységének átláthatóbbá tétele, a jogszabályoknak megfelelő működés ellenőrzése érdekében az egyéni vállalkozók nyilvántartásában rögzíti:

a) az egyéni vállalkozó természetes személyazonosító adatait, lakcímét, állampolgárságát, értesítési címét, szükség szerint a kézbesítési megbízott személyazonosító adatait, lakcímét, értesítési címét és elektronikus levélcímét,

b) az egyéni vállalkozók nyilvántartásába történő felvétel napját,

c) az egyéni vállalkozó főtevékenységét és tevékenységi köreit a 6. § (1) bekezdésének c) pontjának megfelelően,

d) a székhely, a telephely (telephelyek) és a fióktelep (fióktelepek) címét,

e) szükség szerint az egyéni vállalkozói tevékenység szünetelésének tényét, kezdő- és zárónapját,

f) az egyéni vállalkozó adószámát, ha az egyéni vállalkozó adószáma alkalmazását felfüggesztették vagy azt törölték, akkor a felfüggesztés, a felfüggesztés megszüntetése, a törlés, illetve e határozatok megsemmisítése vagy hatályon kívül helyezése tényét, továbbá a határozat jogerőre emelkedésének napját,

g) az egyéni vállalkozó statisztikai számjelét és nyilvántartási számát,

h) ha az egyéni vállalkozó rendelkezik igazolvánnyal, az igazolvány számát, kiállításának helyét és keltét, a kiállító hatóság megnevezését, az igazolvány cseréje, pótlása megtagadásának tényét, az igazolvány visszavonásának és érvénytelenségének tényét, valamint

i) a törlés időpontját és okát.

(2)14 A nyilvántartást vezető szerv az egyéni vállalkozók nyilvántartásába kizárólag az e törvényben meghatározott esetben jogosult adatokat bejegyezni, valamint a nyilvántartásból adatot törölni. A nyilvántartást vezető szerv a nyilvántartással kapcsolatos adatfeldolgozási feladatok ellátásával csak államigazgatási szervet vagy kizárólagos állami tulajdonú gazdálkodó szervezetet bízhat meg.

(3) A Hatóság az egyéni vállalkozói jogviszony fennállásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy az egyéni vállalkozó megfelel-e a 3. § (2) bekezdésének b) és c) pontjában meghatározott feltételeknek, továbbá, hogy nem áll-e valamely tevékenysége tekintetében foglalkozástól eltiltás hatálya alatt.

(4) A (3) bekezdésben foglaltak érdekében a Hatóság – a bűnügyi nyilvántartási rendszerről szóló törvényben az adatigényléshez előírt adatok közlésével az arra előírt feltételek szerint – az egyéni vállalkozói tevékenység folytatására való jogosultság fennállásának ellenőrzése céljából adatot igényelhet és vehet át a bűnügyi nyilvántartó szervtől, a bűnügyi nyilvántartó szerv pedig az adatigénylés alapján a Hatóság számára adatot továbbít arra a tényre vonatkozóan, hogy a bűnügyi nyilvántartásokban szerepel-e az egyéni vállalkozóra vonatkozó, a 3. § (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti kizáró okot megalapozó adat.

(5) A (3) bekezdés szerinti ellenőrzés során a Hatóság az egyéni vállalkozó tevékenységi körének megjelölésével, a bűnügyi nyilvántartási rendszerről szóló törvényben meghatározott feltételek szerint, az egyéni vállalkozói tevékenység folytatására való jogosultság fennállásának ellenőrzése céljából adatot igényelhet és vehet át a bűnügyi nyilvántartó szervtől, a bűnügyi nyilvántartó szerv pedig az adatigénylés alapján a Hatóság számára adatot továbbít arra a tényre vonatkozóan, hogy az egyéni vállalkozó a megjelölt tevékenységi körre vonatkozóan foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e.

(6) A nyilvántartást vezető szerv az ellenőrzés során a (4) és (5) bekezdés szerint megismert tényre vonatkozó adatokat az ellenőrzés befejezéséig – ha az ellenőrzés alapján hivatalból az egyéni vállalkozó tevékenység megtiltására irányuló eljárást indít, annak jogerős befejezéséig – kezelheti.

12. §15 (1) A nyilvántartást vezető szerv az állami adóhatóság elektronikus értesítése alapján, hivatalból intézkedik az egyéni vállalkozó adószáma alkalmazásának felfüggesztése, törlése, a felfüggesztés megszüntetése, valamint e határozatok megsemmisítése vagy hatályon kívül helyezése, továbbá a határozat jogerőre emelkedése napjának bejegyzéséről.

(2) A nyilvántartást vezető szerv köteles az egyéni vállalkozók családi és utónevét, valamint a 11. § (1) bekezdés b)–h) pontjában meghatározott adatokat, az egyéni vállalkozói tevékenységre való jogosultság megszűnése esetén annak időpontját – ha az egyéni cég alapítása miatt történt, akkor ennek tényét – a nyilvántartásból törölt egyéni vállalkozó családi és utónevét, valamint nyilvántartási számát a törlés tényének feltüntetésével naprakészen, bárki számára díjmentesen megtekinthetően az interneten folyamatosan hozzáférhetővé tenni.

13. §16 (1) A nyilvántartást vezető szerv a nyilvántartásban szereplő adatokat – a gazdasági forgalom biztonsága, a vállalkozói tevékenység gyakorlásával összefüggő jog vagy tény igazolása céljából – az egyéni vállalkozói tevékenységre való jogosultság megszűnésétől számított tíz évig kezeli.

(2) Adatigényléssel jogosult átvenni az egyéni vállalkozó

a) a 12. § (2) bekezdésében meghatározott nyilvános nyilvántartásban (a továbbiakban: nyilvános nyilvántartás) nem szereplő valamennyi adatát a bíróság a büntetőeljárás lefolytatása, büntetés és intézkedés végrehajtása, továbbá polgári perben a tényállás megállapítása céljából,

b) a nyilvános nyilvántartásban nem szereplő valamennyi adatát a rendőrség a bűncselekmények és szabálysértések felderítése céljából,

c) a nyilvános nyilvántartásban nem szereplő valamennyi adatát a nyomozó hatóság és az ügyészség büntetőeljárás lefolytatása vagy büntetés és intézkedés végrehajtása céljából.

14. §17 (1) Az egyéni vállalkozó a nyilvántartásban szereplő adatainak megváltozását – ideértve az egyéni vállalkozói tevékenység megszüntetésének szándékát is – a változástól számított tizenöt napon belül köteles az e célra rendszeresített elektronikus űrlapon (a továbbiakban: változásbejelentési űrlap) a Hatóságnak bejelenteni. A változásbejelentési űrlapnak az egyéni vállalkozó családi és utónevét, nyilvántartási számát, valamint a megváltozott adatokat kell tartalmaznia. Az egyéni vállalkozó – választása alapján – az állami adóhatóság által vezetett nyilvántartáshoz szükséges – külön törvényben rögzített – további adatokat a változásbejelentési űrlappal együtt előterjesztve a Hatóság útján juttathatja el az állami adóhatósághoz.

(2) Igazolvánnyal rendelkező egyéni vállalkozó változás-bejelentésének – ha az az igazolványban szereplő adatokat érint – feltétele, hogy az egyéni vállalkozó igazolványát a Hatóságnak személyesen vagy postai úton leadja. Az igazolványt a Hatóság az igazolvány beérkezésének napján határozattal visszavonja, és határozatát közli a nyilvántartást vezető szervvel is.

(3) Ha az egyéni vállalkozó az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdését követően kíván külön jogszabály alapján engedélyköteles vagy bejelentésköteles tevékenységet folytatni, az (1) bekezdés szerinti változásbejelentési kötelezettségének az engedély iránti kérelem, illetve a bejelentés benyújtásával eleget tesz. Ebben az esetben az engedélyező, illetve a bejelentést fogadó hatóság az engedély megadásáról, illetve a bejelentés alapján történő nyilvántartásba vételről szóló határozatát közli a Hatósággal.

(4) Ha az egyéni vállalkozó külön jogszabály alapján engedélyköteles vagy bejelentésköteles tevékenységét megszünteti, az e törvény szerinti változásbejelentési kötelezettségét az engedélyező vagy a bejelentést fogadó hatóságnál is teljesítheti, amely a változásbejelentést haladéktalanul továbbítja a nyilvántartást vezető szervhez.

(5) Az adatváltozás bejelentésére és nyilvántartásba vételére a 6. §-t megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a visszaigazolás a 9. § a) és b) pontjában meghatározott, valamint az adatváltozással érintett adatokat tartalmazza.

(6) A tevékenységet engedélyező vagy ellenőrző hatóság közli a tevékenység gyakorlását megtiltó végrehajtható határozatát a Hatósággal és a nyilvántartást vezető szervvel. A nyilvántartást vezető szerv a határozat alapján az adott tevékenységet hivatalból törli a nyilvántartásból.

Az egyéni vállalkozói tevékenység

15. §18 (1) Az egyéni vállalkozó egyéni vállalkozói tevékenységéből eredő kötelezettségeiért teljes vagyonával felel.

(2) Az egyéni vállalkozó több tevékenységet folytathat, tevékenységét több telephelyen, fióktelepen végezheti.

(3) Ha valamely gazdasági tevékenység gyakorlását jogszabály – ide nem értve az önkormányzati rendeletet – hatósági engedélyhez köti, az egyéni vállalkozó e tevékenységét csak az engedély birtokában kezdheti meg, illetve végezheti.

16. §19 (1) Az egyéni vállalkozó közreműködőként alkalmazottat, külön jogszabályban meghatározott bedolgozót, segítő családtagot, és szakiskolai, szakközépiskolai tanulót foglalkoztathat.

(2) Képesítéshez kötött tevékenységet az egyéni vállalkozó csak akkor folytathat, ha a jogszabályokban meghatározott képesítési követelményeknek megfelel. Jogszabály – ide nem értve az önkormányzati rendeletet – eltérő rendelkezése hiányában képesítéshez kötött tevékenységet az egyéni vállalkozó akkor is folytathat, ha a képesítési követelményeknek maga nem felel meg, de az adott tevékenység folytatásában személyesen közreműködő, általa határozatlan időre foglalkoztatott személyek között van olyan, aki az előírt képesítéssel rendelkezik.

(3) Ha az egyéni vállalkozónak több telephelye (fióktelepe) van, a képesítési követelményekre vonatkozó előírásokat valamennyi telephelyen (fióktelepen) érvényesíteni kell.

(4) Az egyéni vállalkozó gazdasági tevékenysége során az „egyéni vállalkozó” megjelölést (vagy annak e.v. rövidítését) és nyilvántartási számát neve (aláírása) mellett minden esetben köteles feltüntetni.

17. §20 Az egyéni vállalkozó halála esetén az egyéni vállalkozó özvegye, özvegy hiányában vagy annak egyetértésével örököse, illetve az egyéni vállalkozó cselekvőképtelenségét vagy cselekvőképességének korlátozását kimondó bírósági határozat esetén az egyéni vállalkozó nevében és javára törvényes képviselője az egyéni vállalkozói tevékenységet folytathatja, ha egyéni vállalkozói tevékenységét az e törvényben meghatározottak szerint bejelenti.

Az egyéni vállalkozói tevékenység szünetelése

18. §21 (1) Az egyéni vállalkozó egyéni vállalkozói tevékenységét legalább egy hónapig és legfeljebb öt évig szüneteltetheti. A szünetelés bejelentésére az e §-ban meghatározott eltérésekkel az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésnek bejelentésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(2) Ha az egyéni vállalkozó egyéni vállalkozói tevékenységét szüneteltetni kívánja, köteles ezt a Hatóságnál az e célra rendszeresített elektronikus űrlapon, nyilvántartási száma feltüntetésével bejelenteni. Ha a bejelentő az űrlapot megfelelően töltötte ki, a Hatóság a szünetelésről azonnal, elektronikus úton értesíti a nyilvántartást vezető szervet, aki a szünetelés tényét az egyéni vállalkozók nyilvántartásába hivatalból bejegyzi. A nyilvántartást vezető szerv a szünetelésről haladéktalanul, elektronikus úton értesíti az adóhatóságot és a Központi Statisztikai Hivatalt.

(3) A szünetelés bejelentését követően, annak tartama alatt az egyéni vállalkozó egyéni vállalkozói tevékenységet nem végezhet, egyéni vállalkozói tevékenységhez kötődő új jogosultságot nem szerezhet, új kötelezettséget nem vállalhat. Az egyéni vállalkozó tevékenységének folytatása során a szünetelésig keletkezett és azt követően esedékessé váló fizetési kötelezettségeit a szünetelés ideje alatt is köteles teljesíteni.

(4) Az egyéni vállalkozó szüneteltetett egyéni vállalkozói tevékenységét az e célra rendszeresített elektronikus űrlapon benyújtott, az egyéni vállalkozói tevékenység folytatására vonatkozó bejelentésével bármikor folytathatja. A bejelentésben nyilatkozni kell arról, hogy az egyéni vállalkozó az egyéni vállalkozói tevékenység folytatására előírt feltételeknek továbbra is megfelel. Ha a bejelentő az űrlapot megfelelően töltötte ki, a Hatóság a szünetelés megszüntetéséről haladéktalanul, elektronikus úton értesíti a nyilvántartást vezető szervet, az adóhatóságot és a Központi Statisztikai Hivatalt.

(5) Az értesítés alapján a nyilvántartást vezető szerv a szünetelés tényét hivatalból törli az egyéni vállalkozók nyilvántartásából.

(6) Igazolvánnyal rendelkező egyéni vállalkozó tevékenysége szüneteltetésének a feltétele, hogy az egyéni vállalkozó igazolványát a Hatóságnak személyesen vagy postai úton leadja. Az igazolványt a Hatóság az igazolvány beérkezésének napján határozattal visszavonja, és határozatát közli a nyilvántartást vezető szervvel is.

Az egyéni vállalkozói tevékenységre való jogosultság megszűnése

19. §22 (1) Az egyéni vállalkozói tevékenységre való jogosultság e törvény erejénél fogva megszűnik

a) ha az egyéni vállalkozó az egyéni vállalkozói tevékenység megszüntetését – az erre rendszeresített elektronikus űrlapon – a Hatóságnak bejelenti, a bejelentés napján,

b) ha az egyéni vállalkozó egyéni céget alapított, a cégbejegyző határozat jogerőre emelkedésének napját megelőző napon, illetve ha az egyéni vállalkozó átruházással megszerezte az egyéni cég vagyoni betétjét, az átruházás napján,

c) az egyéni vállalkozó halála napján,

d) az egyéni vállalkozó cselekvőképességének korlátozását vagy cselekvőképtelenségét kimondó bírósági határozat jogerőre emelkedésének a napján,

e) ha az adóhatóság törölte az egyéni vállalkozó adószámát, a törlést kimondó határozat jogerőre emelkedésének napján.

(2) A Hatóság az egyéni vállalkozói tevékenység folytatását megtiltja, ha

a) az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdését vagy folytatását kizáró ok áll fenn,

b) ha a szünetelés kezdőnapját követően öt év eltelt, és az egyéni vállalkozó nem intézkedett az egyéni vállalkozói tevékenység folytatása vagy megszüntetése iránt,

c) ha az egyéni vállalkozó a 11. § (1) bekezdés c) pontja szerinti tevékenységek egyikét sem folytathatja jogszerűen,

(3) Az egyéni vállalkozói tevékenység folytatásának a megtiltásáról hozott határozatának végrehajthatóvá válásáról a Hatóság haladéktalanul, elektronikus úton értesíti a nyilvántartást vezető szervet, amely az értesítés alapján az egyéni vállalkozót a nyilvántartásból hivatalból törli.

(4) Az egyéni vállalkozói tevékenységre való jogosultság megszűnése alapjául szolgáló tényről

a) az egyéni vállalkozói tevékenység megszüntetése, az egyéni vállalkozó cselekvőképtelenné vagy korlátozottan cselekvőképessé válása, illetve halála esetén a Hatóság,

b) az egyéni vállalkozó adószámának törlése esetén az adóhatóság,

c) egyéni cég alapítása esetén az egyéni cég székhelye szerint illetékes cégbíróság (a továbbiakban: cégbíróság)

elektronikus úton értesíti a nyilvántartást vezető szervet.

(5) A nyilvántartást vezető szerv azt az egyéni vállalkozót, amelynek az egyéni vállalkozói tevékenységre való jogosultsága megszűnt, az illetékes hatóság értesítése alapján a jogosultság megszűnésének napjával hivatalból törli a nyilvántartásból. A nyilvántartást vezető szerv a nyilvántartásból való törlésről és annak időpontjáról haladéktalanul, elektronikus úton tájékoztatja az adóhatóságot és a Központi Statisztikai Hivatalt.

II. Fejezet

AZ EGYÉNI CÉG

20. §23 (1) Az egyéni cég az egyéni vállalkozói nyilvántartásban szereplő természetes személy által alapított, jogi személyiséggel nem rendelkező jogalany, amely a cégnyilvántartásba történő bejegyzéssel jön létre.

(2) Az egyéni cég jogképes, cégneve alatt jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, így különösen tulajdont szerezhet, szerződést köthet, pert indíthat és perelhető.

(3) Az egyéni cég a Ctv. hatálya alá tartozik, amelynek rendelkezéseit az e törvényben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(4) Az egyéni cégnek – az e törvényben meghatározott kivétellel – kizárólag egy tagja (alapítója) lehet. Egy természetes személy kizárólag egy egyéni cég tagja (alapítója) lehet.

(5) Ahol az egyéni cégre alkalmazandó más jogszabály legfőbb szervet említ, azon az egyéni cég tagját kell érteni.

(6) Az egyéni cégre és tagjára az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a gazdasági társaságról szóló törvénynek a gazdasági társaságok közös szabályairól szóló rendelkezéseit, valamint a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

Az egyéni cég alapítása

21. §24 (1) Az egyéni cég alapításához közjegyző által készített közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalt alapító okiratra van szükség, amelyet a tagnak (alapítónak) alá kell írnia.

(2) Az alapító okirat a Ctv. mellékletét képező szerződésminta megfelelő kitöltésével is elkészíthető. Ebben az esetben az alapító okirat tartalmát kizárólag a kitöltött szerződésmintában foglalt rendelkezések alkothatják. A szerződésmintával készült alapító okiratra az (1) bekezdést alkalmazni kell.

(3) Az alapító okirat az egyéni cég működésének és gazdálkodásának alapokmánya, tartalmát a tag e törvény, illetve más jogszabályok keretei között szabadon állapíthatja meg, e törvény rendelkezéseitől azonban csak akkor térhet el, ha ezt a törvény megengedi.

(4) Nem alapíthat egyéni céget a tevékenységét szüneteltető egyéni vállalkozó a szünetelés időtartama alatt.

22. §25 (1) Az alapító okiratban meg kell határozni:

a) az egyéni cég cégnevét és székhelyét,

b) az egyéni cég alapítóját családi és utóneve, anyja neve, lakóhelye és egyéni vállalkozói nyilvántartási száma feltüntetésével,

c) az egyéni cég azon tevékenységeit, amelyeket a cégjegyzékben szerepeltetni kíván,

d) az egyéni cég jegyzett tőkéjét, a tag vagyoni betétjének összegét, valamint a jegyzett tőke rendelkezésre bocsátásának módját és idejét,

e) a tag korlátlan vagy korlátozott felelősségét, korlátozott felelősség esetén annak mértékét (a pótbefizetés összegét),

f) az egyéni cég működésének időtartamát, ha azt határozott időre alapítják,

g) ha az egyéni cég könyvvizsgálót jelöl ki, a könyvvizsgáló nevét (cégnevét) és lakóhelyét (székhelyét),

h) az osztalékelőleg fizetésének lehetőségét.

(2) Az (1) bekezdés c) pontjának alkalmazása során – a statisztikai nómenklatúra szerinti besorolásra való tekintet nélkül – minden olyan tevékenység megjelölhető, amit törvény nem tilt vagy nem korlátoz. Az egyéni cég – az alapító okiratban meghatározott tevékenységen belül – bármely gazdasági tevékenységet folytathat, amit az állami adóhatóságnak – főtevékenységként vagy más tevékenységként – bejelent.

(3) Ha az alapító okirat az egyéni cég időtartamáról nem rendelkezik, az egyéni cég működése időtartamát határozatlan idejűnek kell tekinteni.

23. §26 (1) Az egyéni cég jogerős cégbejegyzéséig az alapító okirat érvénytelenségére a Ptk. a szerződés érvénytelenségére vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. A jogerős cégbejegyzés után az alapító okirat megtámadására nincs mód, és a semmisség megállapításának is csak a Ctv.-ben szabályozott perben, a (2) bekezdésben meghatározott semmisségi okokból van helye.

(2) A jogerős cégbejegyzés után az alapító okirat semmisségét csak az alábbi okokból lehet megállapítani:

a) az alapító okirat ügyvédi ellenjegyzésére vagy közjegyzői okiratba foglalására nem került sor,

b) az alapító okirat nem tartalmazza az egyéni cég cégnevét, tevékenységét (tevékenységeit), jegyzett tőkéjét, továbbá a tag vagyoni betétjének mértékét és felelősségének megjelölését,

c) az egyéni cég tevékenységi köre jogszabályba ütközik,

d) az alapító nem volt egyéni vállalkozó,

e) az alapító cselekvőképtelen volt.

(3) Ha a bíróság a (2) bekezdés alapján az alapító okirat érvénytelenségét megállapítja, felhívja a tagot – amennyiben ez lehetséges – az érvénytelenség kiküszöbölésére. Ha erre nincs mód, a bíróság az alapító okiratot a határozatában megjelölt időpontig hatályossá nyilvánítja, és szükség esetén felhívja a cégbíróságot törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatására.

(4) A jogerős cégbejegyzést követően az alapító okirat érvénytelenségének megállapítása nem érinti azon kötelezettségek fennállását, amelyek az egyéni cég terhére vagy javára az érvénytelenség megállapításáig keletkeztek.

24. §27 (1) Az egyéni cég alapítását az alapító okirat aláírásától számított legfeljebb harminc napon belül – bejegyzés és közzététel végett – be kell jelenteni a cégbíróságnak. Az egyéni cég a cégnyilvántartásba való bejegyzésével, a bejegyzés napján jön létre.

(2) Az egyéni cég feletti törvényességi felügyeletet a cégbíróság látja el a Ctv. szabályai szerint.

(3) Az egyéni cégre, valamint az egyéni cég tagjára vonatkozó, a cégnyilvántartás részét képező jogok, tények és adatok nyilvánosak.

(4) Az egyéni cég alapításának, az alapító okirat módosításának, a cégjegyzékbe bejegyzett jogoknak, tényeknek és adatoknak és ezek változásának, valamint törvényben előírt más adatoknak a cégbírósági bejelentése a tag kötelezettsége, melynek elektronikus úton köteles eleget tenni.

(5) A tag korlátlanul felel az egyéni céggel szemben azokért a károkért, amelyek a bejelentett adat, jog vagy tény valótlanságából, illetve a bejelentés késedelméből vagy elmulasztásából származnak.

25. §28 (1) Egyéni cég átalakulással, valamint nem üzletszerű gazdasági tevékenységre nem hozható létre.

(2) Az egyéni cég a cégnyilvántartásba való bejegyzés napját megelőzően nem kezdheti meg működését.

Az egyéni cég vagyona és felelőssége

26. §29 (1) Az egyéni cég az alapító okiratban meghatározott jegyzett tőkével alakul.

(2) Ha az egyéni cég jegyzett tőkéje a kettőszázezer forintot meghaladja, a jegyzett tőke pénzbeli és nem pénzbeli hozzájárulásból állhat. A vagyoni betét értékéről az alapító a bejegyzés iránti kérelemben nyilatkozik.

(3) Ha az egyéni cég jegyzett tőkéje a kettőszázezer forintot nem haladja meg, a jegyzett tőke csak pénzbeli hozzájárulás lehet.

(4) A pénzbeli és a nem pénzbeli hozzájárulást az alapításkor rendelkezésre kell bocsátani.

27. §30 (1) A tag az egyéni cég tőkéjét meghaladó kötelezettségek teljesítéséért választása szerint korlátlan vagy korlátolt mögöttes felelősséget vállalhat, erről, valamint korlátolt felelősség választása esetén annak mértékéről az egyéni cég alapító okiratában a (3) bekezdésben meghatározottak szerint köteles nyilatkozni.

(2) Korlátlan mögöttes felelősség esetén az egyéni cég kötelezettségeiért elsősorban az egyéni cég felel vagyonával. Ha az egyéni cég vagyona a követelést nem fedezi, a tag saját vagyonával korlátlanul felel.

(3) Korlátolt mögöttes felelősség esetén az alapító okiratban meg kell határozni a pótbefizetés összegét, amelynek erejéig az egyéni cég tartozásaiért az alapító saját vagyonával felel. Ha az egyéni cég vagyona a tartozások kielégítését nem fedezi, a tag a pótbefizetésből szükséges összeget köteles az egyéni cég rendelkezésére bocsátani.

(4) A korlátlan mögöttes felelősséggel működő egyéni cég és tagja nem lehet gazdasági társaságban korlátlanul felelős tag.

(5) A korlátlan mögöttes felelősséggel működő egyéni cég esetén az egyéni cég elnevezést (vagy annak ec. rövidítését), a korlátolt mögöttes felelősséggel működő egyéni cég esetén a korlátolt felelősségű egyéni cég elnevezést (vagy annak kfc. rövidítését) az egyéni cég nevében fel kell tüntetni.

(6) Ha az egyéni vállalkozói tevékenység folytatására való jogosultság egyéni cég alapítása miatt szűnik meg, a jogosultság megszűnéséig az egyéni vállalkozóként vállalt kötelezettségeiért a természetes személy és az egyéni cég korlátlanul és egyetemlegesen felel.

28. §31 A tag a felelősség módját, annak mértékét az egyéni cég működése során az alapító okirat megfelelő módosításának benyújtásával megváltoztathatja. Ha ennek során az egyéni cég tagjának addigi korlátlan felelőssége korlátolttá válik, a tag a felelőssége korlátozásáig az egyéni cég által vállalt kötelezettségek teljesítéséért teljes vagyonával, korlátlan felelősséggel tartozik. Ha a korlátolt felelősségű egyéni cég felelőssége korlátlanná válik, a felelősség megváltozását követően a tag az egyéni cég által vállalt kötelezettségek teljesítéséért teljes vagyonával, korlátlanul felel.

29. §32 Az egyéni cég tőkéjéből a tag javára – a tagsági jogviszonyra figyelemmel – kifizetést a gazdasági társaságokról szóló törvény a korlátolt felelősségű társaságokra vonatkozó szabályai szerint lehet teljesíteni.

Az egyéni cég működése

30. §33 (1) Az egyéni cég tagja dönt mindazon kérdésekben, amelyeket az egyéni cégre vonatkozó jogszabály a legfőbb szerv hatáskörébe utal.

(2) Az egyéni cég ügyvezetését vezető tisztségviselő vagy az egyéni cégben fennálló tagsági jogviszony keretében a tag látja el.

(3) Ha az egyéni cég ügyvezetését a tag látja el, a céget a tag képviseli harmadik személyekkel szemben, valamint bíróságok és más hatóságok előtt. Ebben az esetben az egyéni céget a tag írásban cégjegyzés útján képviseli

(4) A tag az egyéni cég ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltő személytől általában elvárható gondossággal, az egyéni cég érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni.

(5) Az egyéni cég fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően, a tag ügyvezetési feladatait a társaság hitelezői érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni.

(6) Ha az egyéni cég tagja az alapításkor nem felelt meg az egyéni vállalkozóra vonatkozó követelményeknek, úgy kell tekinteni, hogy a működése során nem tartja be a szervezetére és működésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.

(7) Egyéni cég vagyoni betétje kizárólag egyéni vállalkozóra ruházható át.

31. §34 (1) Ha valamely gazdasági tevékenység gyakorlását jogszabály – ide nem értve az önkormányzati rendeletet – hatósági engedélyhez (a tevékenységi kör gyakorlásához szükséges engedélyhez) köti, az egyéni cég e tevékenységét csak az engedély birtokában kezdheti meg, illetve végezheti.

(2) Ha az egyéni vállalkozónak hatósági engedély kiadása iránti kérelemre indított eljárása van folyamatban és az egyéni cég alapításának elhatározását az engedélyt kiadó hatóságnak bejelenti, a hatósági engedély jogosultja az egyéni cég lesz, kivéve, ha a hatósági engedély feltételeinek az egyéni cég nem felel meg.

(3) Ha a hatósági engedélyre vonatkozó jogszabály másként nem rendelkezik, az egyéni vállalkozó számára az egyéni cég alapítását megelőzően kiadott hatósági engedély jogosultja az egyéni cég lesz, kivéve, ha a hatósági engedély feltételeinek az egyéni cég nem felel meg.

(4) Képesítéshez kötött tevékenységet az egyéni cég csak akkor folytathat, ha tagja a jogszabályokban meghatározott képesítési követelményeknek megfelel. Jogszabály – ide nem értve az önkormányzati rendeletet – eltérő rendelkezése hiányában képesítéshez kötött tevékenységet az egyéni cég akkor is folytathat, ha a képesítési követelményeknek a tag nem felel meg, de az adott tevékenység folytatásában személyesen közreműködő, az egyéni cég által határozatlan időre foglalkoztatott személyek az előírt képesítéssel rendelkeznek.

32. §35 (1) A tag halála esetén özvegye, özvegy hiányában vagy annak egyetértésével örököse (örökösei), illetve a tag cselekvőképtelenségét vagy cselekvőképességének korlátozását kimondó bírósági határozat esetén a tag nevében és javára eljárva törvényes képviselője az egyéni cég tagjává válhat, feltéve, hogy e törvényben meghatározott valamennyi feltételnek megfelel és ezt a szándékát a cégbíróságnak az ok bekövetkeztétől számított harminc napon belül bejelenti.

(2) Ha a tagnak több örököse van, az örökösök, legfeljebb három hónapig valamennyien a cég tagjává válhatnak, feltéve, hogy az (1) bekezdés szerinti bejelentésben azt is meghatározzák, hogy ki látja el azon feladatokat, amelyeket az egyéni cégre alkalmazandó szabály a vezető tisztségviselő vagy a képviselő számára ír elő.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott három hónapos határidő

a) ha hagyatéki eljárásra nem került sor, az örökhagyó halálától,

b) hagyatéki eljárás esetén a hagyaték teljes hatályú átadásáról rendelkező hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésének napjától,

c) öröklési per esetén a bírósági ítélet jogerőre emelkedése napjától

számítandó.

Az egyéni cég átalakulása és megszűnése

33. §36 (1) Az egyéni cég a gazdasági társaságokról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával gazdasági társasággá alakulhat át.

(2) Az átalakulás során az egyéni cég köteles a számvitelről szóló törvény átalakulásra vonatkozó előírásait megfelelően alkalmazni.

34. §37 (1) Az egyéni cég megszűnik, ha:

a) az alapító okiratban meghatározott időtartam eltelt vagy más megszűnési feltétel megvalósult,

b) elhatározza jogutód nélküli megszűnését,

c) elhatározza jogutódlással történő megszűnését (átalakulását),

d) a cégbíróság megszűntnek nyilvánítja,

e) a cégbíróság hivatalból elrendeli törlését,

f) a bíróság felszámolási eljárás során megszünteti.

(2) Az egyéni cégre a felszámolás, a végelszámolás és a csődeljárás szabályait alkalmazni kell.

III. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Hatálybalépés

35. § (1) E törvény – a (2)–(4) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

(2) Az 1–34., 37–72., 74–75. §, a 76. § (1)–(15) bekezdése, a 77–85. §, a 87. § (1)–(3), valamint a 87. § (5)–(12) bekezdése és a 88–93. § 2010. január 1-jén lép hatályba.

(3)38

(4) A 76. § (16) bekezdése 2015. január 1-jén lép hatályba.

(6) A 76. § (16) bekezdése 2015. január 2-án hatályát veszti.

(7)39

(8) Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény 2010. január 2-án hatályát veszti.

Az Európai Unió jogának való megfelelés

36. § (1) E törvény 1–19. §-a a belső piaci szolgáltatásokról szól 2006/123/EK (2006. december 12.) európai parlamenti és tanácsi Irányelv átültetését szolgálja.

(2) E törvény 87. § (2) és (4) bekezdése a 77/91/EGK tanácsi irányelvnek a nyilvánosan működő részvénytársaságok alapítása, valamint tőkéjük megtartása és átalakítása tekintetében történő módosításáról szóló, 2006. szeptember 6-i 2006/68/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikkének való megfelelést szolgálja.

Átmeneti rendelkezések

37. §40 (1) Az egyéni vállalkozók e törvény hatálybalépését megelőző nyilvántartásának az e törvény alapján kezelendő adatait a nyilvántartást vezető szerv köteles nyolc napon belül az új nyilvántartás számára átadni, egyidejűleg az egyéni vállalkozók korábbi nyilvántartásának adatait köteles törölni.

(2) Az e törvény hatálybalépése előtt egyéni vállalkozást folytatóktól e törvény hatálybalépése miatt adatszolgáltatás nem kérhető.

(3) Az e törvény hatálybalépése előtt kiadott egyéni vállalkozói igazolványok e törvény hatálybalépése után is visszavonásukig érvényesek, figyelemmel a 14. §-ban meghatározott rendelkezésekre.

(4) Az az egyéni vállalkozó, aki vállalkozását 1990. április 1-je előtt kisiparosként vagy magánkereskedőként alapította és azóta folyamatosan folytatta egyéni vállalkozói tevékenységét, és e tevékenységét személyesen gyakorolja, a „kisiparos”, illetve a „magánkereskedő”, a mestervizsgával rendelkező egyéni vállalkozó pedig a „mester” megnevezést használhatja.

38. §41 (1) A cégjegyzékbe egyéni cégként már bejegyzett egyéni vállalkozók e törvény hatálybalépését követő hat hónapon belül kötelesek a létesítő okiratuk e törvénynek megfelelő módosításával az egyéni cég az e törvény rendelkezéseinek megfelelő működését megvalósítani vagy az egyéni cég megszűnésről határozni és azt a cégbíróságnak bejelenteni. A határidő eredménytelen elteltét követően a cégbíróság a céget megszűntnek nyilvánítja. A végzés ellen jogorvoslatnak nincs helye. Az e törvény hatálybalépésekor egyéni cégként bejegyzett egyéni vállalkozók gazdasági társággá nem alakulhatnak át. Az e törvény hatálybalépésekor egyéni cégként bejegyzett cégek megszüntetése az egyéni vállalkozói jogviszony fennállását nem érinti.

(2) A cégjegyzékbe e törvény hatálybalépésekor már bejegyzett egyéni cégekre az (1) bekezdésben foglaltak teljesüléséig e törvény rendelkezései egyebekben nem alkalmazhatók.

Felhatalmazások

39. §42 (1) Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendeletben jelölje ki az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyekben eljáró hatóságot és az egyéni vállalkozók nyilvántartását vezető szervet.43

(2) Felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy – az adópolitikáért és a közigazgatási informatikáért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben állapítsa meg az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésével, szünetelésével, változás-bejelentésével és megszüntetésével kapcsolatos űrlapok tartalmát.44

(3) Felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy – a közigazgatási informatikáért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben állapítsa meg az egyéni vállalkozói igazolvány kiállításának, kiadásának, pótlásának, cseréjének, bevonásának, visszavonásának, érvénytelenségének szabályait.45

Módosító rendelkezések

40–75. §46

76. § (1)–(15)47

(16)48

77–86. §49

87. § (1)–(3)50

(4)51

(5)–(12)52

88–94. §53

1. számú melléklet a 2009. évi CXV. törvényhez



AZ EGYÉNI CÉG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA

Alapító okirat

Alulírott alapító, az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően, a 2006. évi V. törvény (Ctv.) mellékletét képező szerződésminta54 alkalmazásával a következők szerint állapítja meg az alábbi egyéni cég55
a) alapító okiratát
b) változásokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát:

1.    Az egyéni cég cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)
1.1.    Az egyéni cég neve:      Egyéni Cég
Az egyéni cég rövidített cégneve:56      ec./kfc.57
1.2.    Az egyéni cég idegen nyelvű cégneve:58      
Az egyéni cég idegen nyelvű rövidített cégneve:59     
1.3.    Az egyéni cég székhelye:     
Az egyéni cég székhelye60
a) egyben a központi ügyintézés helye is.
b)61 nem azonos a központi ügyintézés helyével:     
1.4.    Az egyéni cég telephelye(i):62     
1.5.    Az egyéni cég fióktelepe(i):63     
1.6.    64Az egyéni cég e-mail elérhetősége:     

2.    Az egyéni cég tagja
Név:65      
Anyja neve:     
Lakcím:     
Egyéni vállalkozói nyilvántartási száma:     

3.    Az egyéni cég tevékenységi köre(i)66
3.1.    Főtevékenység:     
3.2.    Egyéb tevékenységi kör(ök):67     

4.    Az egyéni cég működésének időtartama
Az egyéni cég időtartama68:
a)    határozatlan
b)    határozott,      -ig.

5.    Az egyéni cég jegyzett tőkéje
5.1.    A társaság jegyzett tőkéje      Ft
azaz      forint amely
a)    ............................................... Ft azaz      készpénzből áll,
amely a jegyzett tőke     %-a
b)69 ............................................ Ft, azaz      forint nem pénzbeli
hozzájárulásból áll.
5.2    Az alapító felelősségének módja:
a)    korlátlan
b)    korlátozott, a pótbefizetés összege:     
5.3.    Osztalékelőleg fizetésére70
a)    sor kerülhet
b)    nem kerülhet sor.

6.    Ügyvezető
6.1.    A társaság ügyvezetője:
Név:     
Anyja neve:     
Lakcím:     
A megbízatás71
a)    határozott időre72
b)    határozatlan időre
szól.
A megbízatás kezdő időpontja:     
A megbízatás lejárta73:     
6.2.74    Az ügyvezető(k) fizetőképességi nyilatkozat tételére köteles(ek).

7.    Cégvezető
7.1.    A társaságnál cégvezető kinevezésére75
a)    sor kerülhet.
b)    nem kerülhet sor.
7.2.76    Cégvezetőnek kinevezett munkavállaló(k):
Név:     
Anyja neve:     
Lakcím:     
Kinevezés kezdő időpontja:     

8.    Könyvvizsgáló77
8.1.    A társaság könyvvizsgálója:
Név:     
Anyja neve:     
Lakcím:     
Kamarai nyilvántartási száma:     
Cégnév:     
Cégjegyzékszám:     
Székhely:     
8.2.    A könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelős természetes személy neve:     
Kamarai nyilvántartási száma:     
Anyja neve:     
Lakcím:     
Helyettes könyvvizsgáló neve:     
Anyja neve: .    
Lakcím:     
A megbízatás kezdő időpontja:     
A megbízatás lejárta:     

9.    Cégjegyzés
9.1.    Az önálló cégjegyzésre jogosultak:
Név:     
Név:     
9.2.    Az együttes cégjegyzési joggal rendelkezők78:
a)    Név:     
és
Név:     
együttesen jogosultak cégjegyzésre.
b)79 Név:     
és
Név:     
együttesen jogosultak cégjegyzésre.

10.    Az egyéni cég megszűnése
Az egyéni cég jogutód nélküli megszűnése esetében a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyon az alapítót illeti meg.

11.    Egyéb rendelkezések
A jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény, az ott nem szabályozott vagyoni és személyi viszonyokra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

Kelt: .........................................................................


Az alapító aláírása:
...................................................................................
Név:

Ellenjegyezte/közokiratba foglalta:80
1

A törvényt az Országgyűlés a 2009. november 9-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2009. november 16.

2

Az 1. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

3

A 2. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

4

A 3. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

5

A 4. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

6

Az 5. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

7

A 6. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

8

A 7. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

9

A 7. § (5) bekezdése a 2010: LVII. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

10

A 8. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

11

A 9. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

12

A 10. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

13

A 11. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

14

A 11. § (2) bekezdése a 2010: CLVII. törvény 22. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 30. § (1)–(2) bekezdését.

15

A 12. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

16

A 13. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

17

A 14. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

18

A 15. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

19

A 16. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

20

A 17. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

21

A 18. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

22

A 19. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

23

A 20. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

24

A 21. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

25

A 22. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

26

A 23. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

27

A 24. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

28

A 25. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

29

A 26. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

30

A 27. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

31

A 28. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

32

A 29. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

33

A 30. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

34

A 31. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

35

A 32. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

36

A 33. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

37

A 34. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

38

A 35. § (3) bekezdését a 2010: CLXXIX. törvény 14. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

39

A 35. § (7) bekezdését a 2010: CLXXIX. törvény 14. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

40

A 37. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

41

A 38. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

42

A 39. § a 35. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

46

A 40–75. §-t a 35. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

47

A 76. § (1)–(15) bekezdését a 35. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

48

A 76. § (16) bekezdése a 35. § (4) bekezdése alapján 2015. január 1-jén lép hatályba.

49

A 77–86. §-t a 35. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

50

A 87. § (1)–(3) bekezdését a 35. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

51

A 87. § (4) bekezdése – amely a 35. § (3) bekezdése alapján 2011. november 1-jén lépett volna hatályba – a 2010: CLXXIX. törvény 7. §-a alapján nem lép hatályba.

52

A 87. § (5)–(12) bekezdését a 35. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

53

A 88–94. §-t a 35. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

54

Az alapító okirat szövege csak ott és annyiban bővíthető és változtatható, amennyiben a minta azt kifejezetten megengedi. Szükség szerint kitöltendő szövegrészek abban az esetben is a szerződésminta részét képezik, amennyiben ezen részek kitöltésére az adott társaság esetében nem volt szükség.

55

Aláhúzással jelölendő.

56

Szükség esetén kitöltendő.

57

Aláhúzással jelölendő.

58

Szükség esetén kitöltendő.

59

Aláhúzással jelölendő.

60

Aláhúzással jelölendő.

61

Amennyiben a központi ügyintézés helye nem azonos a székhellyel, a központi ügyintézés helyének megjelölése kötelező.

62

Szükség esetén kitöltendő, bővíthető.

63

Szükség esetén kitöltendő, bővíthető.

64

Kitöltése kötelező.

65

Kitöltése kötelező.

66

A statisztikai nómenklatúrát a tevékenységi kör(ök) vonatkozásában nem kell feltüntetni.

67

Szükség esetén kitölthető, bővíthető.

68

Aláhúzással jelölendő.

69

Szükség esetén kitöltendő.

70

Aláhúzással jelölendő.

71

Aláhúzással jelölendő.

72

Legfeljebb 5 évre (Gt. 24. §).

73

Az a) pont választása esetén kitöltendő.

75

Aláhúzással jelölendő.

76

Kizárólag a 7.1.a) alpont aláhúzása esetén tölthető ki.

77

Szükség esetén kitöltendő.

78

Szükség szerint kitöltendő.

79

Szükség szerint bővíthető.

80

Ügyvédi ellenjegyzés vagy közjegyzői által történő közokiratba foglalás.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére