1161/B/2009. AB határozat
1161/B/2009. AB határozat*
2011.08.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 281. § (6) bekezdése részbeni alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt – az Alkotmány 2. § (1) bekezdése és 57. § (1) bekezdése tekintetében elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 281. § (6) bekezdése részbeni alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt – az Alkotmány 8. § (1) bekezdése és az 55. §-a vonatkozásában visszautasítja.
I n d o k o l á s
I.
Az Alkotmánybírósághoz indítvány érkezett a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 281. § (6) bekezdése, részbeni alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése érdekében. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott rendelkezésnek azon része alkotmányellenes, amely elfogatóparancs kibocsátását, illetve tárgyalási őrizet elrendelését teszi lehetővé arra az esetre, ha a terhelt a tárgyaláson szabályszerű idézés ellenére nem jelenik meg. Állítása szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogállamiság elvébe, az alapjogi korlátozás tilalmára vonatkozó 8. § (1) bekezdésébe a személyi szabadság korlátozásáról szóló 55. §-ába és a tisztességes eljárás követelményeit taglaló 57. § (1) bekezdésébe ütközik, hogy erre a lehetőségre a bíróságok előzetesen nem figyelmeztetik a terhelteket. A jogállamiság és tisztességes eljárás elve megköveteli ugyanis, hogy a terhelttel szemben a bíróság csak olyan kényszerintézkedést alkalmazzon, amelynek lehetőségéről előzően már tudomása volt, és amelyről megfelelően kioktatták.
Mintegy állításainak megerősítéseképpen az indítványozó felhívta még az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Rómában, 1950. november 4-én kelt és az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 6. § (1) bekezdésének sérelmét is (de erre nézve indítványt nem terjesztett elő).
II.
1. Az Alkotmánybíróság által vizsgált jogszabályok:
1.1. Az Alkotmány rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.”
„55. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.
(2) A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül vagy szabadon kell bocsátani, vagy bíró elé kell állítani. A bíró köteles az elé állított személyt meghallgatni és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábra helyezéséről vagy letartóztatásáról haladéktalanul dönteni.
(3) Az, aki törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozata volt, kártérítésre jogosult.”
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.
(3) A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.
(4) Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog vagy – a határozatok kölcsönös elismerése elvének érvényesülése céljából az Európai Unió jogi aktusai által meghatározott körben, az alapvető jogok lényeges tartalmát nem korlátozva – a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség létrehozásában közreműködő más állam joga szerint nem volt bűncselekmény.
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.”
1.2. A Be.-nek az indítvány benyújtásakor hatályos rendelkezései:
„281. § (…)
(6) Az (5) bekezdés esetében, ha a (9) bekezdés alkalmazásának nincs helye, a megjelent személyek kihallgatását, illetőleg meghallgatását követően a tárgyalást el kell napolni, és a meg nem jelent vádlottnak a következő tárgyalási határnapra történő elővezetését kell elrendelni. Ha a bírósági eljárás során a meg nem jelent vádlott elővezetését már elrendelték, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény esetén elfogatóparancsot kell kibocsátani vagy – a (7) bekezdés esetét kivéve – ha a vádlott lakóhelye, illetve tartózkodási helye ismert, a vádlott tárgyalási őrizetét kell elrendelni. Ha a vádlottnak nincs védője, számára védőt kell kirendelni. A tárgyalási őrizet elrendeléséről szóló határozatot a kényszerintézkedés foganatba vételekor a rendőrség kézbesíti a vádlott részére. A határozat fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. A tárgyalási őrizet tartama a hetvenkét órát nem haladhatja meg. A tárgyalási őrizet foganatba vételét követően a vádlottat hetvenkét órán belül a tárgyalási őrizetet elrendelő bíróság elé kell állítani. A bíróság a vádlottat meghallgatja és a meghallgatás eredményétől függően a vádlott előzetes letartóztatását rendelheti el. Ha a bíróság a vádlott előzetes letartóztatását nem rendelte el, a vádlottat szabadon kell bocsátani.”
1.3. A Be-nek az indítvány elbírálásakor hatályos rendelkezései:
„281. § (..)
(6) Az (5) bekezdés esetében, ha a (9) bekezdés alkalmazásának nincs helye, a megjelent személyek kihallgatását, illetve meghallgatását követően a tárgyalást el kell napolni, és a meg nem jelent vádlottnak a következő tárgyalási határnapra történő elővezetését kell elrendelni. Ha a bírósági eljárás során a meg nem jelent vádlott elővezetését már elrendelték, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény esetén elfogatóparancsot kell kibocsátani vagy – a (7) bekezdés esetét kivéve – ha a vádlott lakóhelye, illetve tartózkodási helye ismert, a kitűzött új tárgyalási határnapot megelőző naptól a vádlott tárgyalási őrizetét kell elrendelni. Ha a vádlottnak nincs védője, számára védőt kell kirendelni. A tárgyalási őrizet elrendeléséről szóló határozatot a kényszerintézkedés foganatba vételekor a rendőrség kézbesíti a vádlott részére. A határozat fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. A tárgyalási őrizet tartama a hetvenkét órát nem haladhatja meg, kezdő időpontja az őrizet foganatba vételének időpontja. A tárgyalási őrizet foganatba vételét követően a kitűzött tárgyalási határnapon a vádlottat a tárgyalási őrizetet elrendelő bíróság elé kell állítani. A bíróság a vádlottat meghallgatja és a meghallgatás eredményétől függően a vádlott előzetes letartóztatását rendelheti el, illetve a tárgyalás idejére – de legfeljebb hetvenkét óráig – a tárgyalási őrizetet fenntarthatja. Ha a bíróság a tárgyalási őrizetet nem tartotta fenn vagy a vádlott előzetes letartóztatását nem rendelte el, a vádlottat szabadon kell bocsátani.”
2. Az Alkotmánybíróság észlelte, hogy a Be. 281. § (6) bekezdését az egyes törvényeknek a bíróságok hatékony működését és a bírósági eljárások gyorsítását szolgáló módosításáról szóló 2010. évi CLXXXIII. törvény 150. §-a – a 10/2007. (III. 7.) AB határozat nyomán – 2011. március 1-jei hatállyal módosította. Az indítványozó által támadott szövegrész azonban ma is változatlan tartalommal része a jogszabálynak. Így az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint (először: 773/B/1990. AB határozat, ABH 1993, 803, 804.) a határozat meghozatalakor hatályos szabályozás alapján folytatta le a vizsgálatot.
III.
Az indítvány részben megalapozatlan, részben elbírálásra alkalmatlan.
1. Az Alkotmánybíróság legutóbb a 104/2007. (XII. 13.) AB számú határozatában (a továbbiakban: Abh.1) átfogóan vizsgálta a személyi szabadság korlátozására vonatkozó büntetőeljárási kényszerintézkedéseket és – a Be. más rendelkezése kapcsán – a tárgyalási őrizet feltételeit.
Visszautalva a kényszerintézkedések alkotmányos tartalmát elsődlegesen a terhelt oldaláról megközelítő 10/2007. (III. 7.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh.2.) foglaltakra, ezúttal is kiemelte, hogy a bűnüldöző szerveknek „alkotmányos kötelessége az állam büntető igényének érvényesítése, amely szükségképpen együtt jár a súlyosan jogkorlátozó büntetőeljárási intézkedések alkalmazásával is. A társadalom, a közérdek védelme szempontjából az állam bűnüldöző hatóságai és a bíróság számára alkotmányosan is indokolt olyan hatékony eszközök – köztük kényszerintézkedések – igénybevételének biztosítása, amelyek lehetővé teszik, hogy a tisztességes eljárásból levezetett, a büntető ügyek időszerű elbírálásának követelménye érvényesüljön. Megerősítve a 20/2005. (V. 26.) AB határozatban foglaltakat az Alkotmánybíróság ismételten hangsúlyozta azonban azt is, hogy az egyes jogintézmények és döntési eljárások szabályozásakor célszerűségi és gazdaságossági szempontok érdekében a jogalkotó nem mondhat le az alkotmányi garanciák érvényesítéséről.” Ebből pedig az következik, hogy az eljárás időszerűségére és a kényszerintézkedések alkalmazására vonatkozó szükségesség – arányosság követelménye nem versengő feltételek, a jogalkotónak kell azt a differenciált szabályrendszert megalkotnia, amelynek keretei között a tisztességes eljárás elemei megfelelő egyensúlyba kerülnek egymással.” (ABH 2005, 202, 218–219.)
A konkrét kényszerintézkedést illetően az Abh.1 rámutatott, hogy a Be. rendszerében az őrizetbe vétel a terhelttel szemben igénybe vehető proaktív természetű személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés, amelynek célja – a törvényből is kitűnően – az eljárás előmozdítása, a terhelt jelenlétének biztosítása s ezen keresztül az eljárás időszerűségének szolgálata. Ebből a szempontból különösen „érzékeny” pontja az eljárásnak a tárgyalási szakasz, ahol a terhelt felelősségének a tisztázása és a szankció alkalmazása a tét. Megállapította továbbá az Alkotmánybíróság azt is, hogy az őrizet jogintézményét csak a további – részben azonos, részbe eltérő célokat szolgáló kényszerintézkedések rendszerében lehet vizsgálni. Ebben a körben kimondta, hogy „a terhelt esetében az eljárás funkciójának teljesülését szolgáló kényszerintézkedésekre vonatkozó szabályok – részletesen megállapított feltételekhez kötötten – meghatározzák azokat az eseteket, amikor a személyi szabadsága elvonható. Ezek – a jelzett további szankciókkal együtt – alkalmasak arra, hogy a terhelt közreműködési kötelezettségét megfelelő mederben tartsák, az eljárás más résztvevőinek jogait oltalmazzák és a tárgyalás zavarmentes lefolyását biztosítsák.” (ABH 2007, 880, 884–885, 887.)
2. A jelen ügy közvetlen előzményének tekinthető, az indítványozó által is felhívott Abh.2 (alkotmánybírósági ügyszám: 832/B/2003.) határozatban a tárgyaláson elrendelt előzetes letartóztatás kapcsán az Alkotmánybíróság – az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti jogbiztonság követelménye, az alapjogi korlátozás arányosságára vonatkozó 8. § (1) és (2) bekezdése, valamint az 57. § (1) bekezdése szerinti tisztességes eljárás követelmény alapján nem azt kifogásolta, hogy a terhelt jelenlétének biztosítása kényszerintézkedés révén is lehetséges. A döntéshozatali eljárásból hiányzó garanciák – főként a mérlegelési szempontok és a bírói meghallgatás hiánya – alapján döntött a rendelkezés megsemmisítéséről. Kimondta ugyanakkor azt is, hogy tárgyalási szakaszban az ismételt terhelti mulasztás esetén önmagában – még az őrizetnél lényesen szigorúbb – az előzetes letartóztatás alkalmazása sem szükségképpen alkotmányellenes, továbbá nem ellentétes azzal az elvvel sem, hogy a mulasztáshoz főszabályként a jogalkotó nem kényszerintézkedések alkalmazását fűzi. (ABH 2007, 211, 221.)
Az Alkotmánybíróság a büntető eljárásjogi tárgyú határozataiban a jogbiztonság érvényesülését a tisztességes eljáráshoz való jog vetületében mindig is alapvető követelménynek tartotta. E döntésekből azonban megállapítható, hogy ennek során a támadott rendelkezést soha nem önmagában, hanem az eljárásjogi törvény egészének és a törvényt kiegészítő további jogszabályok összességének fényében vizsgálta. A büntetőeljárás kiszámítható menetére, a jogintézmények kiszámítható működésére, a jogok gyakorlásának biztosítékaira és a kötelezettségek teljesítésének kikényszerítésére igénybe vehető eszközökre vonatkozó követelményrendszer alkotmányossági szempontú értékelésekor azt mérlegelte, hogy a jogalanyok számára garantált-e a processzuális szabályrendszer, amely közérthetően és világosan tartalmazza mind a saját magatartásuk alakítására, mind pedig a bíróság döntésének meghozatalára, a mérlegelési tevékenységére irányadó igazodási pontokat. [Összefoglalóan: pl. 14/2004. (V. 7.) AB határozat, (ABH 2005, 202, 218–219.)]
A tárgyalási őrizet jogintézménye és annak feltételei sem vizsgálhatók önmagukban a támadott rendelkezés alapján. A Be. számos rendelkezése világossá teszi, hogy a terheltnek az eljárástól való tudatos távolmaradása az eljárás befejezését végső soron nem akadályozhatja meg, végső soron a tárgyalásnak a távollétében való lefolytatására is jogosult a bíróság. [A távollévő terhelt elleni eljárást az Alkotmánybíróság a 14/2004. (V. 7.) AB határozatában vizsgálta, s magát a jogintézményt nem minősítette alkotmányellenesnek.] Az Abh.2-ben világosan leszögezte, hogy az államnak a büntető hatalom gyakorlásával felruházott szervei a büntető igény érvényesítésére az „ellenszegülő” terheltekkel szemben is kötelesek. A jogbiztonság és a tisztességes eljárás egymásra vonatkoztatott értelmezése alapján, ennek során a hatóságokat az arányosság követelményének megtartása, a jogalkotót pedig az igénybe vehető eszközök alkalmazásához elengedhetetlen garanciák megteremtése terheli.
Jelen esetben egyik követelmény sem szenved csorbát. Magából a támadott rendelkezésből is kitűnik, hogy a terhelt ellen az elfogatóparancs kibocsátása a kézrekerítése érdekében alkalmazható végső eszköz akkor, ha ismeretlen helyen tartózkodik, azaz, ha a bíróságnak nincs is módja egyéb módon vele kapcsolatot teremteni. Az ismert helyen tartózkodó vádlottal szemben a tárgyalási őrizet hasonlóképpen ultima ratio, amelyet a terhelt elővezetésének megkísérlése kötelező jelleggel megelőz. Az elrendelt tárgyalási őrizet időtartama korlátozott, mely alatt a vádlottat a bíróság elé kell állítani, amelynek viszont mérlegelési joga van abban, hogy elrendel-e szigorúbb kényszerintézkedést.
A bíróság eljárását ugyanakkor nem csupán a vizsgált rendelkezésben foglalt szabályok határozzák meg. A Be. 62. §-a az általános, az eljárás egészére irányadó szabályok között írja elő, hogy az eljárási cselekménnyel érintettet tájékoztatni kell jogairól és kötelezettségeire figyelmeztetni kell, a 67. § (2) bekezdés d) pontja úgyszintén valamennyi eljárási cselekmény esetén a mulasztás következményeire történő kioktatást követeli meg, a 69. § (7) bekezdése megköveteli, hogy a mulasztás következményei csak szabályszerű idézés esetén alkalmazhatók, a 73. § megszabja az elfogatóparancs kibocsátásának általános feltételeit, a 273. § (3) bekezdése kötelezően előírja a vádlott figyelmeztetését távollétének a tárgyalásra gyakorolt hatására. Ezen túlmenően az elfogatóparancs esetére a személy és tárgykörözésről szóló 2001. évi XVIII. törvény, illetve a körözési nyilvántartásból történő adatigénylésről és adatszolgáltatásról, valamint a nyilvános tárgykörözési adatok hozzáférhetővé tételéről szóló 21/2001. (X. 11.) BM rendelet tartalmaz részletes szabályokat.
A bíróság eljárására vonatkozó szabályok tehát ebben a körben következetesek, részletesek, logikusak, kiszámíthatóak és fokozatosságra irányadó szabályok révén képesek garantálni az arányosság követelményének megtartását is. Nem sérül tehát sem a jogbiztonság, sem a tisztességes eljárás követelménye. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében elutasította.
3. Az Alkotmánybíróság már számos határozatában foglalkozott az érdemi elbírálásra alkalmas indítványok minimális tartalmi és formai kellékeivel. Több ízben kimondta, hogy az indítványnak meg kell felelnie az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 22. § (2) bekezdésében meghatározott általános követelményeknek. Pontosan meg kell jelölnie a támadott rendelkezést, az Alkotmány megfelelő rendelkezését, a kérelem alapjául szolgáló okot (azt, hogy az Alkotmány egyes rendelkezéseit a vitatott jogszabály miért és mennyiben sérti). Mindemellett határozott kérelmet kell tartalmaznia a vitatott rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére. [összefoglalóan: pl. 31/2007. (V. 30.) AB határozat, ABH 2007, 368, 381–382.].
Az indítványozó az Alkotmány 8. § (1) bekezdése és az 55. §-a tekintetében nem fejtette ki azoknak a támadott rendelkezéssel való összefüggését.
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint érdemi vizsgálat nélkül visszautasítja azokat az indítványokat, amelyek nem felelnek meg az Abtv. által támasztott követelményeknek (pl. 472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.; 630/B/2003. AB végzés, ABH 2004, 2113, 2114.). Így az indítványt – ebben a részében – az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009, január 3.) 29. § c) pontja alapján – visszautasította.
Budapest, 2011. július 5.
Dr. Paczolay Péter s. k., |
||||||||
az Alkotmánybíróság elnöke |
||||||||
|
||||||||
|
Dr. Balogh Elemér s. k., |
Dr. Bihari Mihály s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
|
Dr. Bragyova András s. k., |
Dr. Holló András s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
|
Dr. Kiss László s. k., |
Dr. Kovács Péter s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
|
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
Dr. Lévay Miklós s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
előadó alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
Dr. Stumpf István s. k., |
||||||||
alkotmánybíró |
||||||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás