Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

1210/B/2009. AB határozat

1210/B/2009. AB határozat*

2010.05.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 240. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt az Alkotmány 57. § (1) – (2) bekezdése, és a 70/A. §-a vonatkozásában elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 240. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, 7. § (1) bekezdése, 54. §-a, 56. §-a, 59. §-a, és a 77. § (2) bekezdése, valamint a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálata tekintetében visszautasítja.
I n d o k o l á s
I.
Az Alkotmánybírósághoz indítvány érkezett a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 240. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott rendelkezés sérti az Alkotmány 54. §-ában garantált emberi méltósághoz való jogot, az 56. §-ának a jogképességre vonatkozó rendelkezését, az 57. § (1) bekezdése szerinti bíróság előtti egyenlőség, a (2) bekezdés szerinti ártatlanság vélelmének elvét, az 59. §-a által védett jóhírnévhez való jogot, a 70/A. §-ban foglalt diszkrimináció tilalmát, és az alkotmányos jogszabályok kötelező voltára utaló 77. § (2) bekezdését. „Elvi jelleggel” utalt még az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmére, valamint felhívta a nemzetközi jogba ütközésre figyelemmel a 7. § (1) bekezdését is.
Részletes indokolásában kifejtette, hogy a vitatott szabály különbséget tesz az eljáró hatóságok és az egyéb jogalanyok, mindenekelőtt az eljárás sértettjei között. Ez a jogegyenlőtlenség áttevődik a bíróság előtti eljárásra is, ahol sérülhet az ártatlanság vélelmének elve. A különbségtétel folytán valójában minden állampolgár „eleve bűnösként” való kezelése következik be. Az emberi méltósághoz való jog sérelmét abban látta, hogy a feljelentés jogának az állampolgártól való elvonása a hamis tanúzást elkövetővel szembeni hathatós fellépéstől fosztja meg a sértettet. Ez oda is vezethet, hogy az érintett jóhírneve sérül. Mindez szemben áll a Magyar Köztársaságra kötelező nemzetközi szerződésekkel is, így különösen az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, a Rómában, 1950. november 4-én kelt és az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: Egyezmény) egyes rendelkezéseivel, illetve az alkotmányos jogszabályok kötelező voltára irányadó alkotmányi rendelkezéssel.
II.
Az Alkotmánybíróság által vizsgált jogszabályok:
1. Az Alkotmány rendelkezései:
,,2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
,,7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.”
,,54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
,,56. § A Magyar Köztársaságban minden ember jogképes.”
,,57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.”
,,59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.”
(2) Az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok mindenkire egyaránt kötelezőek.”
2. A Btk. rendelkezése:
,,240. § Hamis tanúzás miatt mindaddig, amíg az az ügy, amelyben a hamis tanúzást elkövették (alapügy) nem fejeződik be, büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható. Az ilyen feljelentés esetét kivéve a hamis tanúzás elévülése az alapügy befejezésének napján kezdődik.”
III.
Az indítvány részben megalapozatlan, részben érdemi elbírálásra alkalmatlan.
1. Az indítványban támadott rendelkezést az Alkotmánybíróság a 664/B/1990. AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) már vizsgálta (ABH 1990, 240–242). Ezért az Alkotmánybíróság elsőként azt tekintette át, hogy a kérelem nem minősül-e res iudicatanak (ítélt dolog). Az érdemi döntéssel elbírált ügyben hozott határozat ugyanis az Alkotmánybíróságot is köti.
Az Alkotmánybíróságnak az l620/B/1991. AB végzés óta követett gyakorlata szerint az indítványban felvetett kérdés akkor minősül res iudicatanak, ha az újabb indítványban ugyanazon jogszabályt, azonos alkotmányi rendelkezésre hivatkozva, azonos okból vagy összefüggésben támadják (ABH 1991, 972, 973.). Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.) (a továbbiakban: Ügyrend) 31. § c) pontja azt tartalmazza, hogy az eljárást meg kell szüntetni akkor, „ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) – ezen belül – azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértést megállapítani.”
Az Abh. az Alkotmány 57. § (1), illetve (5) bekezdéséből kiindulva végezte el a Btk. 240. §-ának vizsgálatát és az indítványt elutasította. Ez olyan összefüggésben történt, hogy ezek az alapjogok sérülhetnek-e azért, mert a polgári ügyekben a bíróságok „megakadályozzák” a hamis vallomást tévő felelősségre vonását, és így hamis vallomás alapján hoznak döntést. Noha van némi hasonlóság az Abh.-ban már elbírált kérdés és jelen indítvány között, az egyrészt csak az 57. § (1) bekezdését érinti, másrészt pedig a most vizsgált esetben az indítványozó más összefüggéseket is felhozott.
Ezért az Alkotmánybíróság az ügyet nem tekintette „ítélt dolognak” és a kérdést – ezen alkotmányi rendelkezés összefüggésében is – megvizsgálta.
2. Az indítvány elbírálásakor az Alkotmánybíróság áttekintette azokat a határozatait, amelyek az indítványozó által felhívott és érdemben indokolt alkotmányi rendelkezésekkel kapcsolatos gyakorlatát alakítják.
2.1. Az indítvány alapjaként megjelölt, az Alkotmány 70/A. §-a szerinti diszkrimináció tilalmát az Alkotmánybíróság számos határozatában sokféle szempontból értelmezte és a jogrendszer egészére vonatkoztatta [alaphatározat: 9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 47, 48.]. A tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében fennálló megkülönböztetésre terjed ki, de az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor is megállapítható, ha az alapjog alatti tartományba eső jogok tekintetében az emberi méltósághoz való jog valamely aspektusát sérti [összefoglalóan: pl. 39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 320, 342–343.].
Ugyanakkor a diszkrimináció tilalma nem jelent mennyiségi értelemben vett jogegyenlőséget. Egyrészt az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a jogalanyok közötti nem mindenféle megkülönböztetés alkotmányellenes, sőt a különbségtétel számos esetben szükségszerű [részletesen: pl. 9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 47, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77–78.); 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281–282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203–204.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138–140.; 29/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 2000, 193, 198-199.; 37/2002. (IX. 4.) AB határozat, ABH 2002, 230, 243.; 4412004. (XI. 23.) AB határozat, ABH 2004, 618, 656.]. Másrészt diszkrimináció csak akkor állapítható meg, ha a jogalkotó homogén csoportba tartozó jogalanyok között indokolatlanul, ésszerűtlenül tesz különbséget [részletesen pl.: 9/1990. (IV. 15.) AB határozat, ABH 1990, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 77–78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280-282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 201, 203.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138.].
2.2. A bíróság előtti egyenlőség elve a személyek általános jogegyenlőségének a bírósági eljárásra vonatkoztatása [18/B/1994. AB határozat, ABH 1997, 629, 631.; 75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 376, 382.]. Az ennek érvényesüléséhez szükséges részletgaranciákat – az Alkotmány más rendelkezéseinek szem előtt tartásával – az eljárásjogok tartalmazzák.
2.3. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogállami büntetőeljárásnak korlátozhatatlan minősége az eljárás tisztességes volta. Az ennek lényegéről kialakított elvi álláspontját a testület a 6/1998. (III. 11.) AB határozatban összegezte és több határozatában megerősítette [pl. 14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101, 108., 15/2002. (III. 29.) AB határozat, ABH 2002, 116, 118–120.; 35/2002. (VII. 19.) AB határozat, ABH 2002, 199, 211.].
Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is relevánsnak tekinti továbbá azokat a tételeket, amelyeket a jogállamiság, ezen belül a jogbiztonság és az eljárási garanciák összefüggésére általánosságban a 9/1992. (1. 30.) AB határozatban (ABH 1992, 59, 65.), a büntető hatalomra speciálisan pedig a 11/1992. (III. 5.) AB határozatban (ABH 1992, 77, 84–85.) fogalmazott meg. E döntésekben megállapította, hogy az Alkotmány nem biztosít alanyi jogot az anyagi igazság érvényesülésére. Ezek a jogállam céljai és feladatai. Az Alkotmány az anyagi igazság érvényre juttatásához szükséges – és az esetek többségében alkalmas – eljárásra ad jogot. Több alkalommal rámutatott a testület arra is, hogy mivel a bűncselekmények a jogrend sérelmét jelentik és a büntetés jogát az állam gyakorolja, a bűncselekmény sértettjének az elkövető megbüntetésével kapcsolatos kívánsága a büntető igény érvényesítésében csak kivételesen játszik szerepet [először: 40/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993, 288, 290.].
3.1. Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy a Btk. 240. §-ának vizsgálatakor a büntető anyagi jogi vonatkozások mellett a különböző eljárásjogi összefüggéseket is figyelembe kell venni. „A Btk. 238. § (1) bekezdése szerint hamis tanúzást követ el a tanú, aki a bíróság vagy más hatóság előtt az ügy lényeges körülményére valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja. A büntető tényállásnak tehát lényegi eleme, hogy a valótlan vallomás vagy a valónak elhallgatása az ügy lényeges körülményére vonatkozzon. Azt, hogy a kérdéses tény az ügy megítélése szempontjából lényeges-e vagy sem, mindig egyedileg, az adott ügy tárgyát, bizonyítási anyagát figyelembe véve lehet eldönteni, s ezt az adott eljárás folyamán a hatóság mérlegelésére kell bízni.” Kiemelte továbbá azt is, hogy – bár az eljárásjogi rendszerek különböző részletszabályok mentén épülnek fel – az eljárásjogok a szabad bizonyítás elvére épülnek. Ennek az elvnek lényeges vonása, miszerint a hatóságok a bizonyítékokat más bizonyítékokkal összevetve önállóan értékelik és ennek során kerülnek abba a helyzetbe, hogy a tanúvallomás hamisságának gyanújáról döntsenek. A különböző hatóságokat (bíróságokat) a másik ügyben eljáró hatóság által megállapított tényállás csak szűk körben köti. Az azonban az ügyfélnek a jogorvoslati jogosultság révén biztosított, hogy a bizonyítékok hiteltérdemlősége több fokon is megvizsgálásra kerüljön, a hatóság feljelentésének elmulasztása pedig egyébként is csupán időleges akadály. (ABH 1990, 2440, 241.). Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban foglalt megállapításokat jelen ügyben is irányadónak tekintette.
3.2. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) rendelkezéseiből következően feljelentést bárki, bármilyen bűncselekmény miatt, a folyamatban lévő másik eljárás alatt is, ismeretlen tettes ellen is tehet. A feljelentésből természetesen nem következik, hogy a büntetőeljárást le is folytatják, a mindenkit megillető jogosultság lényege, hogy senki nincs elzárva a büntetőeljárás kezdeményezésétől. A Be. 171. § (2) bekezdéséből következően a hivatalos személyeknek – így az ügyben eljáró bírónak is – a tudomására jutott bűncselekmény elkövetése kapcsán feljelentési kötelezettsége van.
A bírót azonban a feljelentés megtételekor is kötelezi egyrészt a hivatásbeli szakmai megfontoltság, továbbá a Be. 171. § (2) bekezdéséből kifolyólag fokozott mértékben terheli a bizonyítási eszközök rendelkezésre bocsátásáról szóló előírás. Másrészt, ha ez a kötelezettsége az általa tárgyalt üggyel kapcsolatos, szem előtt kell tartania azt is, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében garantált független, pártatlan bírósághoz való jog érvényesüljön. Annak érdekében pedig, hogy a pártatlanság követelménye – az első ízben – a 67/1995. (XII. 7.) AB határozatban kifejtett tartalommal (ABH 1995, 346, 347.) biztosítható legyen, a bíró az ügydöntő határozat meghozatala előtt nem bocsátkozhat a bizonyítékok előzetes mérlegelésébe. Így általában nincs abban a helyzetben, hogy a tanúvallomás valótlan voltáról nyomban értékítéletet mondjon, és az sem engedhető meg, hogy a tanúvallomást egy másik eljárás eredményéhez képest mérlegelje. Ezt a helyzetet teszi elkerülhetővé a támadott rendelkezés.
3.3. Az Abh.-ban kifejtett, s a jelen határozat 3.2. pontjában kiegészített érvek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott rendelkezés – az indítványozó által felhozott érvek alapján – nincs alkotmányosan értékelhető összefüggésben az Alkotmány 57. § (1)–(2) bekezdésével, valamint a 70/A. §-ával. Ezért az indítványt ebben a vonatkozásban elutasította.
4. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az indítványok elbírálhatóságának vannak kötelező tartalmi és formai kellékei. Így az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 22. § (2) bekezdése alapján az indítványnak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia, az Abtv. 37. §-a szerint pedig „[a]z alkotmányellenesség utólagos megállapítását kezdeményező indítványban javasolni kell a jogszabály vagy az állami irányítás jogi eszközének teljes vagy részbeni megsemmisítését.”
Az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 21. § (2) bekezdése előírja, hogy „az indítvány tartalmazza: a vizsgálandó jogszabály megjelölése mellett az Alkotmánynak azokat a rendelkezéseit, amelyeket – az indítványozó állítása szerint – a hivatkozott jogszabályok megsértenek, valamint az Abtv.-nek és egyéb törvényeknek azokat a rendelkezéseit, amelyekből az indítványozó jogosultsága és az Alkotmánybíróság hatásköre megállapítható.” Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint nem elegendő az Alkotmány egyes rendelkezéseire hivatkozni: az indítványban meg kell indokolni, hogy az Alkotmány egyes felhívott rendelkezéseit a megsemmisíteni kért jogszabály miért és mennyiben sérti (részletesen pl.: 440/1993. AB végzés, ABH 1993, 910–911.; 472/B/2000. AB határozat, ABH 2001, 1655.; 574/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1658.).
Az indítványozó az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, az 54. §-a, 56. §-a és a 77. § (2) bekezdése esetében nem jelölte meg érdemben, hogy a támadott rendelkezés ezekkel milyen indokok alapján ellentétes. Minderre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványt – az Ügyrend 29. § d) pontja alapján – visszautasította.
Úgyszintén visszautasította – az Ügyrend 29. § e) pontja alapján – az Alkotmány 7. § (1) bekezdésére alapozott – a támadott rendelkezés nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára vonatkozó indítványi elemet is. Ilyen tartalmú indítványt ugyanis az Abtv. 21. § (3) bekezdése értelmében csak meghatározott személyek tehetnek, az indítványozó pedig nem tartozik ezek közé.
Budapest, 2010. május 3.

Dr. Paczolay Péter s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

 

 

Dr. Balogh Elemér s. k.,

Dr. Bragyova András s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

 

Dr. Holló András s. k.,

Dr. Kiss László s. k.

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

 

Dr. Kovács Péter s. k.,

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

 

Dr. Lévay Miklós s. k.;

Dr. Trócsányi László s. k.

 

előadó alkotmánybíró

alkotmánybíró
*

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére