• Tartalom

1230/2009. (XII. 30.) Korm. határozat

1230/2009. (XII. 30.) Korm. határozat

egyes kormányhatározatok módosításáról, illetve hatályon kívül helyezéséről1

2010.01.01.

1. A válságkezelő program végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1051/2009. (IV. 17.) Korm. határozat hatályát veszti.

2. A jelentős értékű közbeszerzések megindításának egyes kérdéseiről szóló 1132/2009. (VIII. 7.) Korm. határozat 2. pontjában az „a Miniszterelnöki Hivatal igazgatási szakállamtitkára,” szövegrész helyébe az „a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter által kijelölt egy további személy,” szöveg lép.

3. A helyközi közösségi közlekedési rendszer átalakításával kapcsolatos feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos kinevezéséről szóló 1123/2009. (VII. 23.) Korm. határozat 6. pontjában az „a válságkezelő program végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos” szövegrész helyébe az „a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető államtitkár” szöveg lép.

4. Ez a határozat 2010. január 1-jén lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

1

A határozat a 4. pont alapján hatályát vesztette 2010. január 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére