• Tartalom

13/2009. (V. 29.) SZMM–ÖM együttes rendelet

13/2009. (V. 29.) SZMM–ÖM együttes rendelet

a szegregált lakókörnyezet felszámolása céljából helyi önkormányzat részére 2009. évben nyújtott támogatásról

2009.06.01.

A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény 5. számú mellékletének 29. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának i) pontjában, valamint az önkormányzati miniszter feladat- és hatásköréről szóló 132/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában megállapított feladatkörünkben eljárva – a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatároott feladatkörében eljáró pénzügyminiszter véleményének kikérésével – a következőket rendeljük el:

Általános rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában

a) szegregált lakókörnyezet: az a legalább egy háztömbből álló településrész, ahol a súlyosan hátrányos helyzetű lakosságnak a településrész teljes lakosságához viszonyított aránya legalább 50%,

b) integrált lakókörnyezet: az a legalább egy háztömbből álló településrész, ahol a súlyosan hátrányos helyzetű lakosságnak a településrész teljes lakosságához viszonyított aránya legfeljebb 40%,

c) háztömb: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. §-ának 26. pontjában meghatározott, egy telektömbön lévő lakás céljára szolgáló építmények összessége,

d) súlyosan hátrányos helyzetű lakosság: a 18. életévet betöltött, de a 62. életévet be nem töltött lakosságon belül azon személyek összessége, akik legfeljebb az iskola 8. évfolyamán folytatott tanulmányaikat fejezték be sikeresen, és a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 58. §-a (5) bekezdésének e) pontja szerinti kereső tevékenységet (a továbbiakban: kereső tevékenység) nem folytatnak,

e) szegregációs index: a súlyosan hátrányos helyzetű lakosság aránya a 18. életévet betöltött, de a 62. életévet be nem töltött teljes lakossághoz képest az adott településen, illetve a legalább egy háztömbből álló településrészen,

f) beruházás: építési telek vásárlása, új lakás vásárlása, építése, használt lakás vásárlása, felújítása, átalakítása, illetve az építéssel, átalakítással összefüggő bontás.

2. § (1) A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 5. számú mellékletének 29. pontja szerinti központosított előirányzatból vissza nem térítendő támogatás nyújtható a helyi önkormányzat részére a szegregált lakókörnyezet felszámolásának, valamint a szegregált lakókörnyezetben élők társadalmi és gazdasági kirekesztettségének megszüntetése, életminőségük javítása, integrált lakókörnyezetben való elhelyezésük elősegítése céljából.

(2) A támogatást a helyi önkormányzat az (1) bekezdésben meghatározott cél megvalósítása érdekében pályázati úton igényelheti. A pályázaton igényelhető támogatás a célt megvalósító beruházáshoz szükséges összköltség legfeljebb 100%-a, de helyi önkormányzatonként nem haladhatja meg a 80 millió forintot.

(3) A támogatás kizárólag a helyi önkormányzat tulajdonában álló, illetve tulajdonába kerülő, a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Lt.) 3. §-ának (1) bekezdése szerinti szociális helyzet alapján történő bérbeadás célját szolgáló önkormányzati lakással összefüggő beruházásra vehető igénybe. A támogatás mellett a beruházáshoz egyéb uniós vagy hazai támogatás is igénybe vehető, de együttes összegük nem haladhatja meg a beruházás összköltségének 100%-át.

(4) A (3) bekezdés szerinti szociális bérlakás nem idegeníthető el a működtetési kötelezettség időtartama alatt, amely a támogatási szerződés megkötésének napjától számított:

a) 2 év, ha a támogatás teljes összege nem éri el az 1 millió forintot,

b) 3 év, ha a támogatás teljes összege eléri az 1 millió forintot, de nem haladja meg az 5 millió forintot,

c) 5 év, ha a támogatás teljes összege eléri az 5 millió forintot, de nem haladja meg a 15 millió forintot,

d) 10 év, ha a támogatás teljes összege meghaladja a 15 millió forintot.

(5) A támogatás szempontjából elismerhetőek a nyertes pályázóval kötött támogatási szerződés időtartama alatt a beruházással összefüggésben felmerült valós, számlával, illetve adásvételi szerződéssel igazolt, és a műszaki szakértő által kiadott igazolás alapján a piaci árhoz igazodó alábbi költségek:

a) új vagy használt lakás, építési telek vételára,

b) lakás építése, felújítása, átépítése, hozzáépítés, valamint az ezekkel kapcsolatos bontás (a továbbiakban együttesen: építés) során felmerült tervezési, anyag- és munkadíjak,

c) lakás vásárlása, építése során felmerült illeték és a külön jogszabályok által előírt engedélyek költségei, ügyvédi megbízási díj,

d) a programvezető (kivéve, ha egyben a települési önkormányzat polgármestere, jegyzője vagy az önkormányzat által közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott más személy), illetve a szociális munkás (kivéve, ha az önkormányzattal közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban áll) munkabére (díja) és az ahhoz kapcsolódó munkáltatót terhelő járulék.

(6) Az (5) bekezdés c)–d) pontjában meghatározott költség nem haladhatja meg a teljes támogatás 10 százalékát.

(7) A támogatás csak abban az esetben igényelhető az általános forgalmi adó (a továbbiakban: ÁFA) összegét is tartalmazó összköltség alapján, ha a pályázónak a támogatásból megvalósított cél kapcsán ÁFA-levonási joga nincs.

(8) Nem nyújtható támogatás annak a pályázónak, amely

a) lejárt esedékességű köztartozással rendelkezik (annak megfizetéséig), vagy

b) adósságrendezési eljárás alatt áll.

(9) A támogatási igény benyújtása előtt megkezdett beruházáshoz támogatás nem adható. A beruházás megkezdése időpontjának

a) lakás vagy építési telek vásárlása esetén az adásvételi szerződés megkötésének dátumát,

b) építéssel, felújítással, átalakítással vagy az e tevékenységekkel összefüggő bontással járó beruházás esetén az építési naplóba történő első bejegyzés napját

kell tekinteni.

A támogatás feltételei

3. § (1) Támogatást igényelhet az a helyi önkormányzat,

a) ahol a település lakosainak száma nem haladja meg a 15 000 főt,

b) amelynek a belterületén, illetve külterületén lévő szegregált lakókörnyezetben legalább 4, de legfeljebb 25 lakás található,

c) amely a támogatás, illetve egyéb források felhasználásával biztosítani tudja a szegregált lakókörnyezetben élő súlyosan hátrányos helyzetű lakosság integrált lakókörnyezetben történő lakhatását, és

d) ahol a szegregált lakókörnyezetben lévő lakások között 25%-nál nem magasabb a lakáscélú állami támogatással épült, illetve az állam által támogatott lakásfejlesztési program keretében épített alacsony komfortfokozatú és közművesítettséggel nem rendelkező lakások (csökkentett értékű lakások) aránya.

(2) Az (1) bekezdés c) pontjának alkalmazása során akkor biztosított az integrált lakókörnyezetben történő lakhatás, ha

a) a szegregált lakókörnyezet felszámolása nem jár együtt új szegregált lakókörnyezet létrehozásával, vagy a településen található más szegregált lakókörnyezet lakásállományának növekedésével,

b) azon a településen, ahol a súlyosan hátrányos helyzetű lakosság aránya meghaladja az 50%-ot, a programmal érintetteket illetően megvalósul az integrált lakókörnyezetben való elhelyezés,

c) a szegregált lakókörnyezetben élők más településen történő lakhatásának biztosítására csak kivételesen indokolt esetben, az átköltözők írásbeli hozzájárulásával és abban az esetben kerül sor, ha az átköltözés hozzájárul a kereső tevékenység végzéséhez,

d) a program zárásakor biztosítható, hogy a programmal érintett lakókörnyezet szegregációs indexe nem haladja meg a település egészének a szegregációs indexét,

e) a súlyosan hátrányos helyzetű lakosság részére a helyi önkormányzat által kötelezően nyújtandó szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, egészségügyi, oktatási valamint a munkaerő-piaci, felnőttképzési ellátásokhoz, szolgáltatásokhoz való hozzáférés egyenlő eséllyel biztosítható.

(3) A pályázat elbírálása során előnyt jelent

a) amennyiben a helyi önkormányzat rendelkezik helyi esélyegyenlőségi programmal,

b) a (2) bekezdés e) pontjában foglaltakat meghaladó szolgáltatásokhoz, ellátásokhoz való hozzáférés biztosítása, valamint

c) ha az Lt. 91/A. §-ának 5–6. pontjaiban meghatározott komfort nélküli lakás vagy szükséglakás, illetve az építésügyi hatóság által életveszélyesnek nyilvánított lakás kiváltására kerül sor.

Pályázati eljárás

4. § A pályázatnak tartalmaznia kell:

a) az 1. számú melléklet szerinti pályázati adatlapot,

b) a 2. számú melléklet szerint elkészített költségtervet,

c) a 3. számú melléklet szerint a pályázó igazolását arról, hogy a szegregált lakókörnyezetben élő nagykorú személyek már 2009. január 1-je előtt életvitelszerűen a szegregált lakókörnyezetben éltek,

d) a közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési tervet, illetve az önkormányzati intézkedési tervet, amely a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 105. §-a szerint tartalmazza a gyermekek, tanulók esélyegyenlőségét szolgáló intézkedéseket,

e) a képviselő-testület határozatát a pályázatban való részvételről,

f) a szegregált lakókörnyezetben élők érdekeit képviselő, az érintett szegregált lakókörnyezetben élők többsége által a pályázat előkészítése során megválasztott személy megválasztásáról szóló jegyzőkönyv másolatát,

g) a helyi önkormányzat által kötelezően nyújtandó szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, egészségügyi ellátásokhoz, szolgáltatásokhoz, oktatáshoz, illetve az ezeket meghaladó ellátásokhoz, szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítását igazoló, valamint az egyenlő esélyű hozzáférés megteremtése érdekében tervezett intézkedésekre vonatkozó dokumentumokat, nyilatkozatokat,

h) a munkaerő-piaci szolgáltatásokhoz (képzések, programok), felnőttképzéshez való hozzáférés biztosítását igazoló dokumentumokat, nyilatkozatokat,

i) a szegregált lakókörnyezetben élők más településen történő lakhatásának biztosítása esetén

ia) az átköltözők írásbeli hozzájárulásait,

ib) a kereső tevékenység végzésére vonatkozó dokumentumokat, nyilatkozatokat,

j) a 3. § (3) bekezdésében foglalt előnyt jelentő körülmények fennállása esetén az azt igazoló dokumentumokat.

5. § (1) A helyi önkormányzat a pályázatot 2009. június 15-éig elektronikus úton és papír alapon egy eredeti és egy hitelesített másolati példányban a Magyar Államkincstár illetékes regionális igazgatósága megyei szervezeti egységéhez (a továbbiakban: Igazgatóság) nyújtja be. A határidő elmulasztása jogvesztő.

(2) Az Igazgatóság az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 64/B. §-ának (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően jár el azzal, hogy hiánypótlás, módosítás esetén 5 munkanapos határidőt tűz ki. Az Igazgatóság a továbbítható támogatási igényeket legkésőbb június 30-áig elektronikus úton továbbítja a Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz (a továbbiakban: SZMM). Ezzel egyidejűleg az Igazgatóság az elektronikusan továbbított pályázat eredeti példányát is megküldi az SZMM részére.

(3) A beérkezett pályázatok előértékelését az SZMM a 4. számú mellékletében meghatározott értékelési szempontok alapján végzi.

(4) A pályázatok elbírálásához – az előértékelés figyelembevételével – a tárcaközi bíráló bizottság (a továbbiakban: bizottság) 2009. július 15-éig döntési javaslatot készít. A bizottság az SZMM és az Önkormányzati Minisztérium (a továbbiakban: ÖM) 2-2 képviselőjéből, valamint a Pénzügyminisztérium 1 képviselőjéből áll. A bizottság elnökét a bizottság tagjai az SZMM képviselői közül maguk választják.

(5) A bizottság javaslata alapján a pályázatokról a szociális és munkaügyi miniszter, valamint az önkormányzati miniszter 2009. július 31-éig dönt.

(6) A támogatási döntést az SZMM és az ÖM a honlapján nyilvánosságra hozza.

Szerződéskötés, a támogatás folyósítása

6. § (1) A szociális és munkaügyi miniszter és az önkormányzati miniszter a nyertes pályázóval (a továbbiakban: támogatott) 2009. augusztus 15-éig támogatási szerződést köt. E határidőnek a támogatott hibájából történő elmulasztása jogvesztő. A támogatási szerződés egy másolati példányát a szociális és munkaügyi miniszter megküldi az Igazgatóságnak.

(2) A támogatást az ÖM utalványozása alapján a szerződéskötéstől számított 15 napon belül a Magyar Államkincstár egy összegben folyósítja a támogatott részére.

Az előirányzat maradványának felhasználása

7. § (1) A Magyar Államkincstár a 6. § (2) bekezdése szerint folyósított támogatások együttes összegéről, illetőleg az előirányzat maradványösszegéről a folyósítást követően haladéktalanul tájékoztatja az SZMM-et.

(2) Amennyiben az (1) bekezdés szerinti maradvány összege eléri a 10 millió forintot, az SZMM és az ÖM a maradvány összegét a honlapján nyilvánosságra hozza, és ezzel egyidejűleg zárt, meghívásos pályázatot hirdet azon helyi önkormányzatok számára, amelyek az 5. § szerinti pályázati eljárásban pályázatot nyújtottak be, de részükre támogatás nem került megállapításra. A meghívásos pályázati eljárásban nem vehet részt az a helyi önkormányzat, amelyik az 5. § szerinti pályázat benyújtására nyitva álló határidőt [5. § (1) bek.] elmulasztotta, vagy amelyikkel a támogatási szerződés megkötése a 6. § (1) bekezdésben foglalt okból hiúsult meg.

(3) A meghívásos pályázatra, illetőleg a meghívásos pályázaton elnyert támogatás felhasználására, ellenőrzésére és az azzal történő elszámolásra az e rendeletben foglaltakat – a (4)–(6) bekezdés szerinti eltérésekkel – megfelelően alkalmazni kell.

(4) A meghívásos pályázati eljárásban a pályázatot a helyi önkormányzatnak 2009. szeptember 30-áig kell az Igazgatósághoz benyújtania. Az Igazgatóság a továbbítható támogatási igényeket legkésőbb 2009. október 15-éig továbbítja az SZMM-hez.

(5) A bizottság a továbbított pályázatokkal kapcsolatos döntési javaslatát 2009. október 25-éig készíti el. A bizottság döntési javaslata alapján a meghívásos pályázati eljárás keretében beérkezett pályázatokról a szociális és munkaügyi miniszter, valamint az önkormányzati miniszter 2009. november 10-éig dönt.

(6) A szociális és munkaügyi miniszter és az önkormányzati miniszter a meghívásos pályázati eljárásban nyertes pályázóval a támogatási szerződést 2009. november 20-áig köti meg.

A támogatás felhasználása

8. § (1) A támogatás felett a támogatott rendelkezik és felelős annak jogszerű felhasználásáért.

(2) A támogatás felhasználására az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben az Áht.-t és az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletet kell alkalmazni.

(3) A támogatott munkacsoport felállításával gondoskodik a program kidolgozásához és megvalósításához szükséges döntéshozatal során a partnerség elvének érvényesüléséről. A munkacsoport szükség szerint, de legalább havonta egyszer ülésezik. Döntéseit a döntéshozatalban való részvételre jogosultak egyszerű többségével hozza. A munkacsoport állandó tagjai

a) döntéshozatalban való részvételre jogosultként:

aa) a programvezető,

ab) a programmal érintett szegregált lakókörnyezetben élők érdekeinek képviseletét ellátó személy,

ac) a szociális munkás,

ad) az (5) bekezdés szerinti mentor, és

ae) az (5) bekezdés szerinti műszaki szakértő;

b) véleményezési joggal rendelkezőként:

ba) a települési cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, ennek hiányában a kisebbségi szószóló,

bb) a civil szervezet, melynek igazoltan legalább hároméves folyamatos gyakorlata van beruházási, építési, illetve szociális vagy oktatási projektek tervezésében, irányításában és végrehajtásában, valamint a romák integrációjának elősegítésében.

(4) A (3) bekezdés szerinti munkacsoport ülésén – az állandó tagok bármelyikének kezdeményezésére – meghívottként részt vehet

a) a területileg illetékes regionális munkaügyi központ képviselője,

b) a szociális és gyámhivatal képviselője,

c) a helyi önkormányzat által önállóan vagy a helyi önkormányzat részvételével működő társulás útján működtetett közoktatási intézmény vezetője,

d) a helyi önkormányzat által önállóan vagy a helyi önkormányzat részvételével működő társulás útján működtetett szociális, egészségügyi intézmény képviselője,

e) a (3) bekezdés b) pontjának ba) alpontjában foglaltakon túl a településen működő további kisebbségi önkormányzat elnöke.

(5) A támogatott együttműködik az SZMM által kijelölt műszaki szakértővel és mentorral. A beruházás a műszaki szakértő jóváhagyásával valósítható meg. A mentor feladata, hogy folyamatos tanácsadással és közvetítéssel segítse elő a támogatott program megvalósítását. A műszaki szakértő és a mentor működésének költségeit az SZMM a Kvtv. XXVI. Szociális és Munkaügyi Minisztérium fejezete 16. cím, 51. alcím, 9. jogcímcsoport Roma Integráció Évtizede Program végrehajtása előirányzatának terhére biztosítja.

(6) A támogatás felhasználásának határideje 2010. május 31-e. Az ezen határidőig fel nem használt támogatásrészt – az Áht.-ban meghatározottak szerint – kamattal növelten vissza kell fizetni a központi költségvetés javára.

Ellenőrzés, elszámolás

9. § (1) Az e rendelet szerint igényelt támogatás jogtalan igénybevétele esetén az Áht. 64/B. §-ának (1)–(2) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

(2) A támogatott köteles a támogatás felhasználásáról elkülönítetten, naprakész nyilvántartást vezetni, az ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatást megadni, a kért dokumentumokat rendelkezésre bocsátani, a helyszíni ellenőrzést lehetővé tenni.

(3) A támogatás felhasználását – az erre külön jogszabályban meghatározott szerveken túlmenően – alkalomszerűen, helyszíni ellenőrzés keretében az SZMM, az ÖM, illetve az általuk megbízott szerv is ellenőrizheti.

(4) A támogatott a támogatás felhasználásáról 2009. december 31-ei fordulónappal, a zárszámadás keretében és annak rendje szerint köteles elszámolni az Igazgatóság felé. A támogatásnak a 2009. december 31-én feladattal és kötelezettségvállalással terhelt maradványával 2010. június 30-áig kell elszámolni.

(5) A támogatások igénybevételének és az elszámolás szabályszerűségének vizsgálatát az Igazgatóság végzi.

(6) A támogatás elszámolásához a támogatott szakmai és pénzügyi beszámolót készít. A szakmai beszámoló elfogadásáról a mentor és a műszaki szakértő által történő ellenjegyzést követően az SZMM, a pénzügyi beszámoló elfogadásáról az Igazgatóság dönt.

Záró rendelkezés

10. § E rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

1. számú melléklet a 13/2009. (V. 29.) SZMM–ÖM együttes rendelethez

PÁLYÁZATI ADATLAP

A TELEPEKEN ÉS TELEPSZERŰ LAKÓKÖRNYEZETBEN ÉLŐK

INTEGRÁCIÓJÁT SZOLGÁLÓ PROJEKT

RÉSZLETES TERVÉNEK

AZ ELKÉSZÍTÉSÉHEZ

1. A PÁLYÁZÓ ÖNKORMÁNYZAT ADATAI

(A Magyar Államkincstár tölti ki.)

9M17144_0

A pályázat azonosítója:

 

iktatószáma:

 

érk. ideje:

 


(A pályázó tölti ki.)

9M17144_1

A program rövid (fantázia) neve:

 


9M17144_2

A település neve:

 


9M17144_3

A település polgármesterének neve:

 


9M17144_4

Az önkormányzat

hivatalos címe:

 

megye:

 

 

irányítószáma:

 

levelezési címe:

 


9M17144_5

telefonszáma:

 

faxszáma:

 

e-mail címe:

 

honlapjának címe:

 


9M17144_6

A projektvezető neve:

 

telefonszámai:

 

 

faxszáma:

 

e-mail címe:

 


9M17144_7

Az önkormányzat adószáma:

 


9M17144_8

A számlavezető pénzintézet neve:

címe:


9M17144_9

A számlaszáma:

 

2. AZ EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK FŐBB ADATAI


9M17144_10

2.1. Az együttműködő partnerek neve

Az 1. tag neve:
[8. § (3) bekezdés ab) pont]

 

nevének rövidítése:

 

A 2. tag neve:
[8. § (3) bekezdés ac) pont]

 

nevének rövidítése:

 

A 3. tag neve:
[8. § (3) bekezdés ba) pont]

 

nevének rövidítése:

 

A 4. tag neve:
[8. § (3) bekezdés bb) pont]

 

nevének rövidítése:

 

Az 5. tag neve:
[8. § (4) bekezdés a) pont]

 

nevének rövidítése:

 

A 6. tag neve:
[8. § (4) bekezdés b) pont]

 

nevének rövidítése:

 

A 7. tag neve:
[8. § (4) bekezdés c) pont]

 

nevének rövidítése:

 

(A sorok száma, illetve az alábbi táblázatok a tagok száma szerint növelhető.)


9M17144_11

2.2.

Az 1. tag

neve:

 

képviselőjének neve, beosztása:

 

telefonszáma:

 

e-mail címe:

 

székhelye:

 

irányítószáma, hivatalos címe:

 

levelezési címe:

 

telefonszáma:

 

faxszáma:

 

e-mail címe:

 

a projekt végrehajtásában vállalt szerepe, feladatai, tevékenységei:

 



9M17144_12

 

2.3.

A 2. tag

neve:

 

képviselőjének neve, beosztása:

 

telefonszáma:

 

e-mail címe:

 

székhelye:

 

irányítószáma, hivatalos címe:

 

levelezési címe:

 

telefonszáma:

 

faxszáma:

 

e-mail címe:

 

a projekt végrehajtásában vállalt szerepe, feladatai, tevékenységei:

 



9M17144_13

 

2.4.

A 3. tag

neve:

 

képviselőjének neve, beosztása:

 

telefonszáma:

 

e-mail címe:

 

székhelye:

 

irányítószáma, hivatalos címe:

 

levelezési címe:

 

telefonszáma:

 

faxszáma:

 

e-mail címe:

 

a projekt végrehajtásában vállalt szerepe, feladatai, tevékenységei:

 



9M17144_14

 

2.5.

A 4. tag

neve:

 

képviselőjének neve, beosztása:

 

telefonszáma:

 

e-mail címe:

 

székhelye:

 

irányítószáma, hivatalos címe:

 

levelezési címe:

 

telefonszáma:

 

faxszáma:

 

e-mail címe:

 

a projekt végrehajtásában vállalt szerepe, feladatai, tevékenységei:

 



9M17144_15

 

2.6.

Az 5. tag

neve:

 

képviselőjének neve, beosztása:

 

telefonszáma:

 

e-mail címe:

 

székhelye:

 

irányítószáma, hivatalos címe:

 

levelezési címe:

 

telefonszáma:

 

faxszáma:

 

e-mail címe:

 

a projekt végrehajtásában vállalt szerepe, feladatai, tevékenységei:

 



9M17144_16

 

2.7.

A 6. tag

neve:

 

képviselőjének neve, beosztása:

 

telefonszáma:

 

e-mail címe:

 

székhelye:

 

irányítószáma, hivatalos címe:

 

levelezési címe:

 

telefonszáma:

 

faxszáma:

 

e-mail címe:

 

a projekt végrehajtásában vállalt szerepe, feladatai, tevékenységei:

 



9M17144_17

 

2.8.

A 7. tag

neve:

 

képviselőjének neve, beosztása:

 

telefonszáma:

 

e-mail címe:

 

székhelye:

 

irányítószáma, hivatalos címe:

 

levelezési címe:

 

telefonszáma:

 

faxszáma:

 

e-mail címe:

 

a projekt végrehajtásában vállalt szerepe, feladatai, tevékenységei:

 

3. A RÉSZLETES PROJEKTTERV



9M17144_18

3.1.

A telepet jellemző lakhatási problémák – csoportosított, rendszerezett – bemutatása

 



9M17144_19

3.2.

A lakhatási projekt részletes leírása

Az intézkedések célja:

Az intézkedések egyenkénti, konkrét és részletes bemutatása:

(neve; céljai; tevékenységek leírása; a tevékenységek végrehajtása során alkalmazott módszerek bemutatása; a végrehajtástól várt eredmények; az eredményes végrehajtást veszélyeztető kockázatok és az azok csökkentésére tervezett intézkedések bemutatása; a végrehajtásban közreműködő szakemberek neve, feladata; a végrehajtást irányító személy neve)

4. A 3. § (2) bekezdésének e) pontjában és a 3. § (3) bekezdésében említett szolgáltatások biztosításának bemutatása


9M17144_20

4.1.

A települést és telepet jellemző munkaerő-piaci problémák – csoportosított, rend(szer)ezett – bemutatása


9M17144_21

4.2.

A telepen jellemző munkaerő-piaci problémák megoldására tervezett intézkedések részletes leírása

Az intézkedések célja:

Az intézkedések egyenkénti, konkrét és részletes bemutatása:

(neve; céljai; tevékenységek leírása; a tevékenységek végrehajtása során alkalmazott módszerek bemutatása; a végrehajtástól várt eredmények; az eredményes végrehajtást veszélyeztető kockázatok és az azok csökkentésére tervezett intézkedések bemutatása; a végrehajtásban közreműködő szakemberek neve, feladata; a végrehajtást irányító személy neve)



9M17144_22

4.3.

A telepet jellemző szociális problémák – csoportosított, rend(szer)ezett – bemutatása



9M17144_23

4.4.

A telepet jellemző szociális problémák megoldását szolgáló intézkedések részletes leírása

Az intézkedések célja:

Az intézkedések egyenkénti, konkrét és részletes bemutatása:

(neve; céljai; tevékenységek leírása; a tevékenységek végrehajtása során alkalmazott módszerek bemutatása; a végrehajtástól várt eredmények; az eredményes végrehajtást veszélyeztető kockázatok és az azok csökkentésére tervezett intézkedések bemutatása; a végrehajtásban közreműködő szakemberek neve, feladata; a végrehajtást irányító személy neve)



9M17144_24

4.5.

A telepet jellemző egészségügyi problémák – csoportosított, rend(szer)ezett – bemutatása



9M17144_25

4.6.

A telepet jellemző egészségügyi problémák megoldását szolgáló intézkedések részletes leírása

Az intézkedések célja:

Az intézkedések egyenkénti, konkrét és részletes bemutatása:

(neve; céljai; tevékenységek leírása; a tevékenységek végrehajtása során alkalmazott módszerek bemutatása; a végrehajtástól várt eredmények; az eredményes végrehajtást veszélyeztető kockázatok és az azok csökkentésére tervezett intézkedések bemutatása; a végrehajtásban közreműködő szakemberek neve, feladata; a végrehajtást irányító személy neve)



9M17144_26

4.7.

A telepet jellemző óvodáztatási és oktatási problémák – csoportosított, rendszerezett – bemutatása



9M17144_27

4.8.

A telepet jellemző óvodáztatási és oktatási problémák megoldását szolgáló intézkedések részletes leírása

Az intézkedések célja:

Az intézkedések egyenkénti, konkrét és részletes bemutatása:

(neve; céljai; tevékenységek leírása; a tevékenységek végrehajtása során alkalmazott módszerek bemutatása; a végrehajtástól várt eredmények; az eredményes végrehajtást veszélyeztető kockázatok és az azok csökkentésére tervezett intézkedések bemutatása; a végrehajtásban közreműködő szakemberek neve, feladata; a végrehajtást irányító személy neve)



9M17144_28

5.

Az egyes intézkedések végrehajtásától várt számszerűsíthető eredmények bemutatása (A sorok száma igény szerint növelhető.)

Intézkedések

Az eredménymutatók (indikátorok) megnevezése

Az eredmény-mutatók várt értéke, mérték-
egysége

Lakhatási

 

 

 

 

 

 

Munkaerő-piaci

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szociális

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egészségügyi

 

 

 

 

 

 

Oktatási

 

 

 

 

 

 



9M17144_29

Ellenőrzőlista

1.

A leendő projektrésztvevők 2009. január 1. előtt életvitelszerűen a telepen vagy a telepszerű lakókörnyezetben éltek.

 

2.

A település lakosainak száma, amelyhez a projekttel érintett telep tartozik, legfeljebb 15 000 fő.

 

3.

A telepen, telepszerű lakókörnyezetben lévő lakások száma legalább 4.

 

4.

A telepen, telepszerű lakókörnyezetben lévő lakások száma nem több 25-nél.

 

5.

A helyi cigány kisebbségi önkormányzat / a kisebbségi szószóló a projekt kidolgozásába bevonásra került

 

6.

A projekt valamennyi, a telepen élő személy, család, háztartás lakhatási problémájának megoldását vállalja

 

7.

A projekt vállalja, hogy a családok lakhatási problémáját integrált lakókörnyezetben oldja meg

 


Kijelentjük, hogy a pályázatban írtak minden részletében megfelelnek a valóságnak. Egyúttal tudomásul vesszük, hogy valótlan adatok közlése a pályázatból való kizárásunkat vonja maga után.


Kelt: ………………………………………………………



…………………………………………….

a pályázó képviselőjének aláírása

2. számú melléklet a 13/2009. (V. 29.) SZMM–ÖM együttes rendelethez


A projekt részletes költség- és forrásterve

9M17156_0

A tervezett költségek megnevezése

Mennyiség

Mennyiségi egység

Egység-költség
(E Ft)

Költség
(E Ft)

A források

Igényelt támogatás összege (E Ft)

A felajánlott saját forrás
(E Ft)

Más források
(E Ft)

ÖSSZESEN
(E Ft)

A projektmendzsment
és -adminisztráció költségei és forrásai

Személyi jellegű kifizetések

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

ÖSSZESEN

0

0

0

0

#HIV!

A lakhatási projekt költségei és forrásai

Személyi jellegű kifizetések

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Anyagköltség

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Az igénybe vett szolgáltatások költségei

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Az egyéb szolgáltatások költségei

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

ÖSSZESEN

0

0

0

0

#HIV!

A munkaerő-piaci intézkedések költségei és forrásai

Immateriális javak

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Beruházások

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Személyi jellegű kifizetések

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Anyagköltség

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Az igénybe vett szolgáltatások költségei

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Az egyéb szolgáltatások költségei

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

ÖSSZESEN

0

0

0

0

#HIV!

A szociális intézkedések költségei és forrásai

Immateriális javak

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Beruházások

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Személyi jellegű kifizetések

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Anyagköltség

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Az igénybe vett szolgáltatások költségei

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Az egyéb szolgáltatások költségei

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

ÖSSZESEN

0

0

0

0

#HIV!

Az egészségügyi intézkedések költségei és forrásai

Immateriális javak

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Beruházások

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Személyi jellegű kifizetések

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Anyagköltség

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Az igénybe vett szolgáltatások költségei

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Az egyéb szolgáltatások költségei

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

ÖSSZESEN

0

0

0

0

#HIV!

Az óvodáztatási és oktatási intézkedések költségei és forrásai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Beruházások

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Személyi jellegű kifizetések

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Anyagköltség

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Az igénybe vett szolgáltatások költségei

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

Az egyéb szolgáltatások költségei

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

 

 

 

 

 

 

 

 

#HIV!

ÖSSZESEN

0

0

0

0

0

MINDÖSSZESEN

#HIV!

#HIV!

#HIV!

#HIV!

#HIV!

A projekt végrehajtásához igényelt támogatások összesítése

Az igényelt támogatás jogcíme

Összesen

A projektmendzsment és adminisztráció költségeihez

 

A lakhatási projekt végrehajtásához

 

MINDÖSSZESEN

0


A menedzsment, a programadminisztráció és a szakemberek, szolgáltatások díjazására tervezett költségek és támogatási igények (E Ft)

9M17156_2

A személyek

Költségek

Az igényelt támogatások

 

név

munkakör vagy feladat

alkalmazási jogviszony*

Mennyiség

Mennyiségi egység (emberhónap vagy embernap)

Egység-költség (E Ft)

Költség (E Ft)

A költséghez igényelt támogatás

A közterhekhez igényelt támogatás

Az igényelt
összes támogatás

A menedzsment tagjainak az adatai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ÖSSZESEN

 

 

 

 

 

 

 

Az adminisztráció tagjainak az adatai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ÖSSZESEN

 

 

 

 

 

 

 

MINDÖSSZESEN

 

 

 

 

 

 

 


A sorok száma bővíthető.


*    Teljes munkaidős munkaviszony = T.
Részmunkaidős munkaviszony = R (…. óra).
Megbízási szerződéssel alkalmazott = M.
Vállalkozói szerződéssel alkalmazott (számlás) = V.

A projekt finanszírozási terve

9M17156_3

A forrás megnevezése

Összege (Ft)

Az igényelt támogatás

 

A saját forrás:

 

Más források hozzájárulásai,

 

éspedig:

 

éspedig:

 

éspedig:

 

ÖSSZESEN:

0


(A sorok száma igény szerint változtatható.)

3. számú melléklet a 13/2009. (V. 29.) SZMM–ÖM együttes rendelethez


Igazolás


Alulírott .................................................... (név) ..................................... nevű település jegyzője igazolom, hogy a  13/2009. (V. 29.) SZMM–ÖM együttes rendelet hatálya alá tartozó támogatásra ...................................... nevű település által benyújtott pályázat keretében kidolgozott programban érintett személyek már 2009. január 1. előtt és a pályázat benyújtásának időpontjában is életvitelszerűen a szegregált lakókörnyezetben éltek.


Kelt, .............................., 2009. .............. (hó) ..... (nap)


...................................................................
(jegyző aláírása, P. H.)

4. számú melléklet a 13/2009. (V. 29.) SZMM–ÖM együttes rendelethez


Település neve:

Értékelő neve:

A pályázat értékelésének szempontjai

 

Adható pontszám

Adott pontszám

Rövid értékelés

A pályázat formailag megfelel a kiírásnak:

Igen/nem

 

 

 

A szegregációs index mértéke meghatározásra került-e?

 

15

 

 

A program csökkenti-e a szegregációs indexet az elvárt módon?

 

40

 

 

A pályázat megvalósíthatósága, reálisak-e a költségek?

 

20

 

 

A pályázat kidolgozottsága:

 

7

 

 

A program fenntarthatósága:

 

10

 

 

A program a település életébe beágyazott-e, közösségi elemek vannak-e?

 

8

 

 

Összegzés:

 

100

 

 



Az értékelő javaslata: a pályázat    támogatható
helyi monitorozásra javasolt
támogatásra nem javasolt


Kelt, .............................., 2009. .............. (hó) ... (nap)


.....................................................................
az értékelő aláírása
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére