• Tartalom

135/2009. (X. 14.) FVM rendelet

135/2009. (X. 14.) FVM rendelet

a szeszesital-piac ellátását szolgáló újbor lepárlásához a 2009/2010. borpiaci évben nyújtott támogatás feltételeiről1

2010.01.27.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

A támogatás jogosultja

1. § Támogatást igényelhet az a természetes személy vagy gazdálkodó szervezet (a továbbiakban: kérelmező), aki vagy amely:

a) saját termelésű, vagy vásárolt, 2009. évben Magyarországon termett szőlőből általa készített borát szeszfőzdével vagy mezőgazdasági eredetű termékek lepárlását kereskedelmi céllal végző alkoholtermék adóraktárral (a továbbiakban: lepárlóüzem) kötött szállítási szerződés (a továbbiakban: szerződés) alapján lepárlásra beszállítja és

b) telephelyén működő természetes személy, gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozó ellen a borászati hatóság a 2007/2008., a 2008/2009. vagy a 2009/2010. borpiaci év során az alábbi jogerős intézkedések egyikét sem foganatosította:

ba) a borászati üzem legfeljebb 30 napra történő ideiglenes bezárása, gép, felszerelés, berendezés működésének, csomagolóanyag felhasználásának, tárolóhely vagy szállítóeszköz használatának megtiltása, újbóli működésének, használatbavételének, használatban tartásának feltételhez kötése,

bb) a borászati üzem területén talált közfogyasztásra, továbbfeldolgozásra alkalmatlan borászati termék megsemmisítésének vagy lepárlásának elrendelése.

A támogatási keretösszeg, a támogatás mértéke

2. § (1) E rendelet alapján a szeszesital-piac ellátását szolgáló borlepárlás támogatására fordítható keretösszeg 1 850 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

(2) A támogatási kérelmek elbírálása a beérkezés sorrendjében történik, legkésőbb 2010. január 31-ig.

(3) A támogatási keret túligénylése esetén a keretkimerülés napján beérkezett kérelmek közötti sorrendet az alábbi szempontok figyelembevételével kell kialakítani:

a) elsőbbséget élveznek a szőlő-bor ágazatban működő, a termelői csoportokról szóló 81/2004. (V. 4.) FVM rendelet alapján elismert termelői csoportok kérelmei,

b) amennyiben az a) pont szerinti kérelmezők részére megállapított támogatási összeg nem meríti ki a rendelkezésre álló támogatási keretösszeget, úgy a kérelmek közötti sorrend a kérelmezők által lepárlásra felajánlott bor térfogatszázalékban kifejezett alkoholtartalma szerinti növekvő sorrenddel azonos.

(4) Amennyiben egy kérelmező több, eltérő alkoholtartalmú bortételt is felajánlott lepárlásra, úgy a bortételek alkoholtartalmának az egyes bortételek hektoliterben kifejezett mennyiségével súlyozott átlagát kell figyelembe venni a sorrend felállításánál.

(5) Támogatás a beszállított bormennyiség termőterülete után, 1260 Ç/ha-nak megfelelő forintösszegben jár azzal, hogy hektáronként legalább 70, de legfeljebb 84 hl bor támogatott lepárlása kérelmezhető. A hektáronként beszámított alkohol mennyisége legalább 840 hektoliterfok kell, hogy legyen.

A szerződés

3. § (1) Támogatás csak akkor nyújtható, ha a kérelmező és a lepárlóüzem szerződést kötött. Egy kérelmező egy borpiaci évben legfeljebb egy szerződés alapján jogosult támogatásra, amelynek meg kell felelnie a (2)–(3) bekezdésben foglaltaknak.

(2) Támogatás a rendelet hatálybalépését követően, 2010. január 10-ig terjedő időtartam alatt megkötött szerződés alapján nyújtható. A támogatási kérelem vonatkozásában hiánypótlásnak nincs helye.

(3) A szerződés alapján akkor nyújtható támogatás, ha az legalább a következőket tartalmazza:

a) a szerződő felek neve (cégneve), a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 28. §-ának (1) bekezdésében meghatározott regisztrációs száma, valamint adóazonosító jele vagy adószáma,

b) a szállítandó bor mennyisége hektoliterben, valamint alkoholtartalma térfogatszázalékban kifejezve,

c) a szállítandó bor nettó átvételi ára, amely nem lehet kevesebb, mint 200 Ft/hektoliterfok,

d) a szállítandó borra vonatkozó, a borászati hatóság által kiállított minősítési határozat száma,

e) a lepárlóüzem kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy a részére beszállított bort 2010. május 31-ig lepárolja,

f) a szállítandó bor átvételének helye,

g) az alábbiakra vonatkozó kitételeket:

ga) a szerződés a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) támogatási kérelmet jóváhagyó határozatának jogerőre emelkedése napján lép hatályba,

gb) az MVH határozatában megjelölt bormennyiséget a kérelmezőnek 2010. május 15-ig teljes mértékben be kell szállítania a lepárlóüzembe,

gc) a beszállítás ütemezését azzal, hogy az 500 hl-t meghaladó bortételek esetében a beszállítás sorrendjét a támogatás odaítéléséről rendelkező MVH határozat kiadásának dátuma szerinti, időrendben növekvő sorrend határozza meg, valamint az így kialakult sorrendtől csak az érintett, soron következő termelő írásbeli nyilatkozata alapján lehet eltérni,

h) a szállítandó bor mennyiségét, amely nem haladhatja meg a 15 000 hl-t,

i) az 5. § szerint beszállított, de az e) pontban meghatározott határidőt követően lepárolt bortételre eső támogatásnak megfelelő összeget a lepárlóüzem a kérelmező részére kifizeti.

A támogatási kérelem benyújtása

4. § (1) A támogatási kérelmet egy eredeti példányban postai úton az MVH Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatósága (a továbbiakban: MVH PKI) részére kell benyújtani az MVH által az alábbi adattartalommal rendszeresített és az MVH Központ honlapján közzétett formanyomtatványon:

a) a kérelmező azonosításához szükséges adatok (név, regisztrációs szám és telephelyének címe),

b) a szerződésben foglalt bor teljes mennyiségére vonatkozó szőlő és bor származási bizonyítványok alapján a borászati hatóság kiadott hatósági bizonyítványban meghatározott termőterület nagysága,

c) a szerződésben foglalt bor mennyisége hektoliterben,

d) a szerződésben foglalt bor alkoholtartalma térfogatszázalékban,

e) a 2. § (3) bekezdés a) pontja szerinti termelői csoportok esetében az elismerésről rendelkező határozat száma.

(2) A támogatási kérelmet e rendelet hatálybalépésének napjától 2010. január 10-ig lehet benyújtani.

(3) A támogatási kérelemhez mellékelni kell:

a) a szerződés egy eredeti példányát,

b) a szerződésben foglalt bor teljes mennyiségére vonatkozóan a borászati hatóság által kiállított minősítési határozatot, amely igazolja, hogy a lepárlásra szánt bor minősége megfelel a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről („az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet”) szóló, 2007. október 22-i 1234/2007/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: tanácsi rendelet) XIb. melléklete 1. pontjában meghatározott feltételeknek,

c) a borászati hatóság által kiállított, az 1. számú mellékletben meghatározott tartalmú hatósági bizonyítványt.

(4) A (3) bekezdés b) pontja szerinti minősítési határozat kiadásakor a borászati hatóság az alábbi paramétereket vizsgálja:

a) sűrűség 20 °C-on,

b) tényleges alkoholtartalom,

c) összes alkoholtartalom,

d) összes extrakttartalom,

e) cukormentes extrakttartalom,

f) invertcukor-tartalom,

g) titrálhatósav-tartalom borkősavban kifejezve,

h) illósavtartalom ecetsavban kifejezve,

i) összes kénessavtartalom,

j) szabad kénessavtartalom,

k) hamutartalom,

l) pH érték,

m) érzékszervi vizsgálat,

n) malvidin-diglükozid-tartalom (vörösborok esetén).

(5) A minősítési határozatot a borászati hatóság a legalább két litert kitevő borminta benyújtását követő 22. munkanapon adja ki, a kérelmező előzetes nyilatkozatának megfelelően személyesen (a hatóság székhelyén) vagy postai úton.

(6) A (3) bekezdés c) pontja szerinti hatósági bizonyítványt a borászati hatóság a kérelem benyújtását követő 22. munkanapon adja ki, a kérelmező előzetes nyilatkozatának megfelelően személyesen (a hatóság székhelyén) vagy levélben. A hatósági bizonyítvány iránti kérelemhez mellékelni kell:

a) a szerződésben foglalt bor teljes mennyiségére vonatkozó bor származási bizonyítványok másolatait, összevont bor származási bizonyítvány esetében kiegészítve azokkal a bor származási bizonyítvány másolatokkal is, amelyek alapján az összevont bor származási bizonyítvány kiállításra került,

b) az a) pont szerinti bor származási bizonyítványokhoz tartozó szőlő származási bizonyítványok másolatait,

c) a szerződésben foglalt bor teljes mennyiségére vonatkozóan a borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjéről szóló rendelet szerinti pincekönyv Hitelesítési részének és Termék-előállítás nyilvántartó lapjának másolatát,

d) amennyiben a szerződésben foglalt bor nem a kérelmező adóraktárában került előállításra, úgy a bérfeldolgozásra vonatkozó szerződés másolatát,

e) amennyiben a szerződésben foglalt bor bértárolásban van, úgy a bértárolásra vonatkozó szerződés másolatát.

(7) A borászati hatóság a (3) bekezdés c) pontjában meghatározott hatósági bizonyítvány kiadását megelőzően helyszíni szemlén vizsgálhatja az (6) bekezdés a)–e) pontjában foglalt dokumentumok megfelelőségét.

(8) Az MVH a támogatási kérelmet elutasítja, amennyiben

a) a kérelmező nem felel meg az 1. §-ban foglaltaknak,

b) a szerződés nem felel meg a 3. §-ban foglaltaknak,

c) a támogatási kérelem nem tartalmazza a (3) bekezdésben meghatározott benyújtandó mellékletek valamelyikét vagy

d) a borászati hatóság által kiállított minősítési határozat alapján a lepárlásra szánt bor minősége nem felel meg a tanácsi rendelet XIb. melléklete 1. pontjában meghatározott feltételeknek.

(9) Támogatás csak a szőlő, illetve bor származási bizonyítvány alapján megállapított területnagyságra nyújtható.

A szerződésben foglalt borok beszállítása

5. § Az MVH határozatában megjelölt bormennyiség akkor tekinthető teljes mértékben beszállítottnak, amennyiben

a) a lepárlóüzembe történő betárolás a 3. § (3) bekezdés g) pont gb) alpontjában meghatározott határidőn belül lezárult,

b) a beszállított bormennyiség legfeljebb 2%-os mértékben tér el az MVH határozatában megjelölt bormennyiségtől.

A szerződésben foglalt borok lepárlása

6. § (1) A lepárlóüzem a szerződésenként beszállított teljes bormennyiség lepárlását követően, a lepárlás befejezésétől számított 3 munkanapon belül, faxon bejelenti a lepárlás megtörténtét az MVH PKI és a borászati hatóság részére.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt értesítéssel egyidejűleg a lepárlóüzem megküldi az MVH PKI részére a 2. számú mellékletben meghatározott tartalmú nyilatkozatot.

A támogatás kifizetése, utólagos ellenőrzés

7. § (1) Az MVH a kérelmezőtől átvett bormennyiség lepárlására és a támogatási feltételek teljesülésére vonatkozó ellenőrzése kiterjed:

a) a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) által előírt, a szerződésben foglalt borok átvételére vonatkozó nyilvántartásokra, valamint szállítási okmányokra,

b) a Jöt. által előírt, a szerződésben foglalt borok lepárlására vonatkozó jövedéki nyilvántartásokra (termékmérleg nyilvántartás, termelési napló).

(2) Az MVH az ellenőrzése során figyelembe veszi a Jöt. rendelkezései szerint vezetett és a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokság által ellenőrzött nyilvántartásokat és dokumentációkat.

(3) A támogatás kifizetése az (1) bekezdés szerinti ellenőrzést követően kezdődhet meg.

(4) Az MVH legkésőbb 2010. október 15-ig, forintban folyósítja a támogatást.

(5) A támogatási összeg meghatározásakor a forintra történő átszámítást az első borbeszállítás hónapjának első napján érvényes, az Európai Központi Bank által jegyzett forint/euró átváltási árfolyam alapján kell elvégezni.

(6) A borászati hatóság a lepárlás időszakában legalább havonta egy alkalommal a lepárlóüzem telephelyén ellenőrzést végez. Az ellenőrzésnek a lepárlással előállított bordesztillátumnak vagy borpárlatnak a szeszes italok meghatározásáról, megnevezéséről, kiszereléséről, címkézéséről és földrajzi árujelzőinek oltalmáról, valamint az 1576/89/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. január 15-i 110/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott feltételeknek való megfelelőségére kell vonatkoznia.

(7) A borászati hatóság a (6) bekezdés szerinti ellenőrzések eredményét tartalmazó jegyzőkönyveket az ellenőrzés elvégzését követő 5 munkanapon belül megküldi az MVH PKI részére.

Jogkövetkezmények

8. § (1) Támogatás nem folyósítható:

a) nem teljes mértékben beszállított bormennyiség után, vagy

b) olyan bortétel után, amelyet a lepárlóüzem a 3. § (3) bekezdésének e) pontjában meghatározott határidőt követően párolt le,

c) amennyiben az MVH vagy a borászati hatóság ellenőrzése során megállapítja, hogy a támogatási kérelemben megjelölt, illetve bármely beszállított bortétel nem tételazonos.

(2) Amennyiben az MVH vagy a borászati hatóság a kérelmezőnél végzett utólagos ellenőrzése során azt állapítja meg, hogy a kérelmező nem a támogatási kérelemben megjelölt bortételt szállította be lepárlásra, úgy az igénybe vett támogatás teljes összege jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(3) Az a kérelmező, aki a szőlészeti és a borászati adatszolgáltatás, valamint a származási bizonyítványok kiadásának rendjéről, továbbá a borászati termékek előállításáról, forgalomba hozataláról és jelöléséről szóló 127/2009. (IX. 29.) FVM rendeletben [a továbbiakban: 127/2009. (IX. 29.) FVM rendelet] meghatározott szüreti, termelési vagy készlet-jelentési kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, nem jogosult az e rendelet szerint támogatás igénybevételére, sem a kötelezettség nem teljesítésének borpiaci évében, sem az azt követő borpiaci évben.

(4) Azon kérelmező esetében, aki a 127/2009. (IX. 29.) FVM rendeletben meghatározott szüreti, termelési vagy készlet-jelentési kötelezettségét a határidő lejárta után, de legfeljebb 10 munkanapon belül pótolja, a megítélhető támogatás összegét az MVH PKI késedelmes munkanaponként a megítélhető támogatási összeg 1/11-ed részével csökkenti. A csökkentés alapját az az összeg képezi, amelyre a kérelmező a határidőig benyújtott jelentés esetén lett volna jogosult.

(5) Azon kérelmező, aki az 5. §-ban foglalt beszállítási kötelezettségének legalább 90%-os mértékben nem tesz eleget, 2011. július 31-ig nem kérelmezhet a tanácsi rendelet 103o–103u., valamint 103w–103y. cikkei alapján folyósított támogatást.

(6)2

Záró rendelkezések

9. § (1) Ez a rendelet 2009. november 10-én lép hatályba.

(2) A 4. § (1) bekezdés szerinti formanyomtatványt az MVH Központ honlapján letölthető formában közzéteszi legkésőbb a rendelet hatálybalépésének napján.

(3) Ez a rendelet a következő európai uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:

a) a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló 2007. október 22-i 1234/2007/EK tanácsi rendelet („az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet”) 103w. cikke, valamint

b) a borpiac közös szervezéséről szóló 479/2008/EK tanácsi rendeletnek a támogatási programok, a harmadik országokkal folytatott kereskedelem, a termelési potenciál és borágazat ellenőrzése tekintetében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2008. június 29-i 555/2008/EK bizottsági rendelet 26–27. cikke.

1. számú melléklet a 135/2009. (X. 14.) FVM rendelethez

A borászati hatóság által kiadott hatósági bizonyítvány tartalmazza:
1.    „A ..................................................................................................... (név) által .......................................... napján beérkezett írásbeli kérelem alapján az alábbiakat igazolom.”
2.    „A ............................. sorszámú minősítési határozaton megjelölt kérelmező telephelyén működő gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozó ellen a borászati hatóság a 2007/2008., 2008/2009., 2009/2010. borpiaci év során az alábbi kérdésekben:
–    a borászati üzem legfeljebb 30 napra történő ideiglenes bezárása, gép, felszerelés, berendezés működésének, csomagolóanyag felhasználásának, tárolóhely vagy szállítóeszköz használatának megtiltása, újbóli működésének, használatbavételének, használatban tartásának feltételhez kötése;
–    a borászati üzem területén talált borászati termék közfogyasztásra, továbbfeldolgozásra alkalmatlan termék megsemmisítésének vagy lepárlásának elrendelése
intézkedést nem foganatosítottam.”
3.    „A fenti sorszámú minősítési határozaton megjelölt ................ hl bormennyiség származási országa Magyarország.”
4.    „A fenti sorszámú minősítési határozaton megjelölt ................ hl bormennyiség borszármazási bizonyítvánnyal igazolt termelője a: ...................................................”
5.    „A fenti sorszámú minősítési határozaton megjelölt ..................... hl bormennyiség 2009. évben szüretelt szőlőből készült.”
6.    „A fenti sorszámú minősítési határozaton megjelölt ........................... hl bormennyiség hektárban kifejezett szőlőtermő-területe: ............................. ha.

2. számú melléklet a 135/2009. (X. 14.) FVM rendelethez

A lepárlóüzem nyilatkozata
„Alulírott .................. a ...................... (lepárlóüzem) képviseletében tudomásul veszem, hogy amennyiben az MVH vagy a borászati hatóság ellenőrzése során azt állapítja meg, hogy az üzemünkben a szeszesital-piac ellátását szolgáló borlepárlás támogatásának feltételeiről szóló 135/2009. (X. 14.) FVM rendelet szerinti támogatásban részesült borból lepárlással előállított bordesztillátum vagy borpárlat nem felel meg a szeszes italok meghatározásáról, megnevezéséről, kiszereléséről, címkézéséről és földrajzi árujelzőinek oltalmáról, valamint az 1576/89/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 110/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet előírásainak, akkor a 2010/2011. borpiaci év folyamán üzemünk nem vehet részt a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló 2007. október 22-i 1234/2007/EK tanácsi rendelet („az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet”) II. cím I. fejezete, 103w., valamint 103x. cikkében meghatározott támogatási intézkedések végrehajtásában.”
Cégszerű aláírás, dátum
1

A rendeletet a 113/2012. (XI. 9.) VM rendelet 4. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte 2012. november 10. napjával.

2

A 8. § (6) bekezdését a 3/2010. (I. 26.) FVM rendelet 12. § (2) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére