• Tartalom

15/2009. (VI. 3.) IRM rendelet

15/2009. (VI. 3.) IRM rendelet

a Magyar Szabadalmi Hivatal előtti iparjogvédelmi eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 19/2005. (IV. 12.) GKM rendelet módosításáról1

2009.06.13.

A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény 118. §-ának (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a kormányhivatalokat felügyelő miniszterek kijelöléséről szóló 8/2006. (XII. 23.) ME rendelet 1. §-ának f) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az államháztartásért felelős miniszterrel és a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökével egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. §2

2. § (1) Ez a rendelet – a (3) bekezdésben megállapított átmeneti szabályokkal – a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

(2)3

(3) Ezt a rendeletet a hatálybalépését követően esedékessé vált díjakra kell alkalmazni, kivéve, ha a díjat a hatálybalépés előtt – a türelmi idő kezdetét megelőző legfeljebb három hónapon belül – már megfizették, és az e rendeletben meghatározott díj összege meghaladja a megfizetett díjét. A korábban hatályos rendelkezések az irányadók azoknak a fenntartási díjaknak, illetve pótlékaiknak a mértékére, amelyek tekintetében a türelmi idő a hatálybalépés előtt megkezdődött, de amelyeket a hatálybalépés után fizetnek meg. E díjak és pótlékaik mértékére azonban szintén e rendeletet kell alkalmazni, ha a korábban hatályos rendelkezésekkel megállapított díj összege meghaladná az e rendeletben meghatározott díj összegét.

(4)4

1

A rendeletet a 23/2010. (XII. 28.) KIM rendelet 4. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. január 1. napjával.

2

Az 1. § e rendelet 2. § (4) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 2. § (2) bekezdése e rendelet 2. § (4) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 2. § (4) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére