• Tartalom

150/2009. (XI. 6.) FVM rendelet

150/2009. (XI. 6.) FVM rendelet

a Nemzeti Diverzifikációs Program keretében a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről1

2009.11.07.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

A támogatás célja

1. § A támogatás célja a cukorgyárak bezárásával érintett településeken a vidéki munkahelyek létrehozása vagy megőrzése érdekében a vidéki turizmusformákhoz kapcsolódó szálláshely- és szolgáltatásfejlesztéshez köthető beruházásoknak és a beruházások marketingjének a támogatása.

Értelmező rendelkezések

2. § (1) E rendelet alkalmazásában

1. alkalmi falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység: a falusi szállásadás nyújtására alkalmas településen alkalomszerűen, látogatók részére nem egyéni vállalkozó magánszemély által

a) a helyi népművészeti, néprajzi, kézműves, építészeti és kulturális értékek, örökségek bemutatása,

b) a falusi élethez, környezethez és munkakultúrához kapcsolódó hagyományok, tevékenységek bemutatása,

c) a helyi gazdálkodási módok, termelési szokások bemutatása,

d) saját előállítású népművészeti és kézműves termékek értékesítése,

amely nem foglalja magában a szálláshely-szolgáltatást,

2. falusi szálláshely: olyan szálláshely,

a) amelyet úgy alakítottak ki, hogy abban a falusi életkörülmények, a helyi vidéki szokások és kultúra, valamint a mezőgazdasági hagyományok komplex módon – adott esetben a kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt – bemutatásra kerüljenek, és

b) amely – a Központi Statisztikai Hivatal 2009. január 1-jén hatályos adatai alapján – 5000 fő alatti településeken, illetve a 100 fő/km2 népsűrűség alatti területeken – a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési tervének elfogadásáról és a Balaton Területrendezési Szabályzat megállapodásáról szóló 2000. évi CXII. törvény 1/1. mellékletében nem szereplő települések, valamint a természetes gyógytényezőkről szóló külön jogszabály alapján gyógyhellyé nyilvánított területek kivételével – található,

3. ifjúsági turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshely: a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdés c) pont 2. alpontja szerinti átmeneti tartózkodást biztosító szálláshely,

4. turistaház: a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdés c) pont 3. alpontja szerinti átmeneti tartózkodást biztosító szálláshely,

5. lovas turisztikai szolgáltatás: a lovas szolgáltató tevékenységről szóló 14/2008. (XII. 20.) ÖM rendeletben foglalt rendelkezéseknek megfelelő szolgáltató tevékenység,

6. nonprofit szervezet: az egyesülési jogról szóló törvény alapján létrehozott egyesület, valamint az a

a) társadalmi szervezet, kivéve a biztosító egyesületet és a politikai pártot, valamint a munkáltatói és a munkavállalói érdek-képviseleti szervezetet,

b) alapítvány,

c) közalapítvány,

d) nonprofit gazdasági társaság,

e) közhasznú tevékenységet ellátó szociális szövetkezet,

amelyet a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény szerint közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú szervezetként nyilvántartásba vettek,

7. mezőgazdaságon belül végzett tevékenység: olyan tevékenység, amely nem független az ügyfél mezőgazdasági tevékenységétől, a mezőgazdasági tevékenységéhez kapcsolódó földterülettől és mezőgazdasági hasznosítású épületeitől,

8. ügyfél: a 4. melléklet szerinti településen működő települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, olyan önkormányzati társulás vagy többcélú kistérségi társulás, amelynek a fejlesztéssel érintett – a 4. melléklet szerinti – település a tagja, továbbá a természetes személy, mikro-, kis- és középvállalkozás vagy nonprofit szervezet,

9. kisléptékű infrastrukturális és rekreációs fejlesztés: a 2. melléklet szerinti fejlesztés,

10. rekreációs szolgáltatás: az aktív, szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó, az egészségmegőrzést célul kitűző szolgáltatás,

11. teljes akadálymentesítés: ha az építmény mindenki számára önállóan, biztonságosan és kényelmesen, korlátozás nélkül használható,

12. részleges akadálymentesítés: ha a meglévő építmény, építményrész utólagos akadálymentessé történő átalakítása kisebb területre, építményrészre terjed ki, mint az az építmény rendeltetése alapján elvárható ideális volna, vagy az építmény egyes részletei nem felelnek meg az akadálymentesség követelményéhez előírt méreteknek, szabályoknak, az építményben lévő szolgáltatások azonban így is hozzáférhetőek mindenki számára,

13. nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az a nem induló vállalkozás, amelynek saját tőkéje veszteség miatt nem éri el a jegyzett tőke felét a támogatási kérelem benyújtásakor rendelkezésre álló utolsó beszámolóban, és ezen veszteség több mint egynegyede a megelőző beszámoló óta eltelt időszak alatt keletkezett,

14. szálláshely: a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 2. § 22. pontjában ekként meghatározott fogalom,

15. hátrányos helyzetű terület: a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. melléklete által meghatározott leghátrányosabb helyzetű kistérség, valamint a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete által meghatározott település,

16. beruházás befejezése: a beruházással megvalósított létesítmény üzembe helyezésének időpontja,

17. induló vállalkozás: a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, ha a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapon belül jegyezték be, továbbá az egyéni vállalkozó, illetve az őstermelő, ha a vállalkozói igazolvány, illetve az őstermelői igazolvány kiadására a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapon belül került sor,

18. építmény: építési tevékenységgel létrehozott, illetve késztermékként az építési helyszínre szállított, – rendeltetésére, szerkezeti megoldására, anyagára, készültségi fokára és kiterjedésére tekintet nélkül – minden olyan helyhez kötött műszaki alkotás, amely a terepszint, a víz vagy az azok alatti talaj, illetve azok feletti légtér megváltoztatásával, beépítésével jön létre: az építményhez tartoznak annak rendeltetésszerű és biztonságos használatához, működéséhez, működtetéséhez szükséges alapvető műszaki és technológiai berendezések is (az építmény az épület és műtárgy gyűjtőfogalma),

19. önkormányzati társulás: a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16. §-ában meghatározott önálló jogi személyiséggel rendelkező társulás,

20. többcélú kistérségi társulás: a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény szerinti társulás.

(2) Az (1) bekezdésben nem szereplő fogalmakat a Nemzeti Diverzifikációs Program társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 144/2009. (XI. 6.) FVM rendelet (a továbbiakban: NDP Vhr.) 3. §-a szerint kell értelmezni.

A támogatott célterületek, a támogatás jellege

3. § (1) E rendelet alapján a Közösségen belül a cukoripar szerkezetátalakítására szolgáló ideiglenes rendszer megállapításáról és a közös agrárpolitika finanszírozásáról szóló 1290/2005/EK rendelet módosításáról szóló, 2006. február 20-i 320/2006/EK tanácsi rendelet 6. cikkében meghatározott diverzifikációs intézkedések megvalósítására támogatás vehető igénybe az alábbi célterületeken:

a) a falusi turizmushoz kapcsolódó minőségi új falusi szálláshelyek kialakítása, már működő falusi szálláshelyek bővítése, korszerűsítése, teljes vagy részleges akadálymentesítése,

b) a vidéki településeken az új, ifjúsági turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshelyek és turistaházak kialakítása, a már működő ifjúsági turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshelyek és turistaházak bővítése, korszerűsítése, teljes vagy részleges akadálymentesítése,

c) minőségi és komplex szolgáltatások kiépítése, a már működő szolgáltatások bővítése, korszerűsítése, fejlesztése és marketingje, a foglalkoztatást előmozdító fejlesztés az alábbi területeken:

ca) alkalmi falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység,

cb) lovas turisztikai szolgáltatás,

cc) erdei turizmushoz és természetjáráshoz kapcsolódó szolgáltatás,

cd) horgászturisztikai szolgáltatás,

ce) borturisztikai szolgáltatás,

d) meglévő önkormányzati üzemeltetésű közfürdő fejlesztése.

(2) Támogatás természeti és környezeti értékeket károsító, valamint az ilyen értékek hozzáférhetőségét korlátozó sportturisztikai tevékenység, így különösen terepmotor, quad, downhill terepkerékpározás céljára, valamint az ügyfél mezőgazdaságon belül végzett tevékenysége fejlesztéséhez nem vehető igénybe.

A támogatás igénybevételének feltételei

4. § (1) Támogatás igénybevételére azon ügyfél jogosult, amely megfelel az NDP Vhr. 7. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek.

(2) Kizárólag a 4. melléklet szerinti településen megvalósuló fejlesztésre nyújtható támogatás.

(3) Ha az ügyfél nonprofit szervezet, természetes személy, mikro-, kis- és középvállalkozás, legkésőbb a hiánypótlás benyújtásakor a művelet megvalósulási helye szerinti településen lakóhellyel, illetve székhellyel vagy telephellyel kell rendelkeznie. Ha a művelet több települést is érint, az ügyfélnek valamennyi településen lakóhellyel, illetve székhellyel vagy telephellyel kell rendelkeznie.

(4) A támogatás feltétele, hogy a támogatással megvalósítani kívánt fejlesztés esetén az érintett ingatlanhoz tartozó telek

a) alapterületének tulajdoni lapon feltüntetett nagysága a kérelem benyújtásakor új falusi szálláshely és telepített sátortábor kialakítása esetén legalább 500 m2, új ifjúsági szálláshely, gyermek- és ifjúsági tábor, turistaház kialakítása esetén legalább 2000 m2,

b) a támogatási kérelem benyújtásakor az ingatlan-nyilvántartásban közútként vagy magánútként bejegyzett útról közvetlenül megközelíthető.

(5) A 3. § (1) bekezdés a) pontja szerinti célterületre irányuló fejlesztés esetén a támogatás igénybevételének feltétele, hogy

a) a fejlesztés eredményeként a szálláshely megfeleljen a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről szóló 239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) I. melléklet 6/A. részében foglalt követelményeknek,

b) az utolsó kifizetési kérelem benyújtásakor az ügyfél rendelkezzen a Rendeletben előírt engedéllyel,

c) a fejlesztéssel érintett ingatlanon nem működik más típusú szálláshely,

d) a fejlesztéssel érintett rész elkülönített legyen a saját használatú helyiségektől,

e) a fejlesztés eredményeként (létrehozás, bővítés, korszerűsítés) legalább 6 férőhely valósuljon meg.

(6) A 3. § (1) bekezdés b) pontja szerinti célterületre irányuló fejlesztés esetén a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló 173/2003. (X. 28.) Korm. rendeletnek megfelelően legalább 30 férőhelyes, legalább „B” kategóriájú gyermek- és ifjúsági tábor, telepített sátortábor, „A” kategóriájú turistaház vagy engedélyezett ifjúsági szálláshely támogatható.

(7) Az ügyfél köteles az üzemeltetési kötelezettség alatt

a) a 3. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti célterületekre irányuló fejlesztés esetén a vendégeknek legalább kétféle szolgáltatást kínálni – amelyből az egyik szolgáltatás más szolgáltatóval történő megállapodás alapján is nyújtható – az alábbiak közül:

aa) étkeztetés,

ab) szabadidős sport vagy rekreációs szolgáltatás,

ac) vezetett túrázási lehetőség,

ad) természeti vagy kulturális értékek megismertetése, bemutatása,

b) a 3. § (1) bekezdés c) pont cb)–ce) alpontja szerinti célterületekre irányuló beruházás esetén az ügyfél által meghatározott nyitvatartási időben turisták által igénybe vehető üzletszerű szolgáltatást nyújtani,

c) a 3. § (1) bekezdés c) pont cb) alpontja szerinti célterületre irányuló fejlesztés esetén legalább a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség szerinti három patkós minősítésű lovas szolgáltatást végezni,

d) a 3. § (1) bekezdés c) pont cd) alpontja szerinti célterületre irányuló fejlesztés esetén horgász turisták számára biztonságos és higiéniai helyiségekkel ellátott ingatlannal rendelkezni,

e) a képesítéshez kötött tevékenység végzése esetén a jogszabályokban előírt képesítési követelményeknek általa vagy munkavállalója, jogi személy esetében a személyesen közreműködő tagja által eleget tenni,

f) tagságot fenntartani turisztikai szakmai szervezetben, és csatlakozni annak minősítési vagy promóciós rendszeréhez, így különösen területi, regionális, országos egyesülethez, szövetséghez, turisztikai termék-, nemzetközi védjegy- vagy minősítési rendszerhez,

g) a 3. § (1) bekezdés a) pontja szerinti célterületre irányuló fejlesztés esetén a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége által elismert minősítők általi minősítésnek megfelelő szolgáltatást nyújtani.

(8) Nem nyújtható támogatás nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak.

(9) Induló vállalkozás esetében a támogatási kérelem benyújtásától számított harmadik – lezárt – teljes gazdasági évet követően kell vizsgálni, hogy nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősül-e a vállalkozás.

(10) Az ügyfél az üzemeltetési időszak idejére együttműködési megállapodást köthet más, e rendelet szerint támogatásra jogosult ügyfelekkel. Az együttműködési megállapodásnak tartalmaznia kell az együttműködés időtartamát és módját.

A támogatás mértéke, elszámolható kiadások

5. § (1) Az e rendelet alapján megítélt támogatás a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá esik, ezért mezőgazdasági célú csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül.

(2) A támogatás ügyfelenként egymást követő három pénzügyi évben nem haladhatja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget.

(3) A támogatás mértéke, ha az ügyfél

a) természetes személy, mikro-, kis- és középvállalkozás, az elszámolható kiadások 60%-a,

b) települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, többcélú kistérségi társulás, nonprofit szervezet, az elszámolható kiadások 100%-a.

(4) Nem támogatható az a támogatási kérelem, amely esetén a jóváhagyható támogatási összeg nem éri el az 1200 eurónak megfelelő forintösszeget.

(5) E rendelet alapján elszámolható kiadásnak minősül

a) építmény építése, felújítása, korszerűsítése,

b) a 3. mellékletben nem szereplő, a szálláshelyek, szolgáltatások működését szolgáló berendezési tárgyak, eszközök,

c) a kisléptékű infrastrukturális és rekreációs fejlesztés,

d) a horgászatturisztikai szolgáltatáshoz kapcsolódóan az árnyékot adó, a helyi vízgazdálkodási és talajadottságoknak megfelelő fafajok telepítése,

e) a szolgáltatás működtetéséhez szükséges minősítési eljárás díja,

f) az NDP Vhr. 22. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások.

(6) Nem számolható el kiadásként a 3. mellékletben meghatározott eszközök beszerzésének költsége.

(7) Az (5) bekezdés b)–d) pontja szerinti kiadások önállóan nem, kizárólag az (5) bekezdés a) pontja szerinti kiadásokkal együtt támogathatók.

(8) Nem vehető igénybe támogatás

a) termőföld és ingatlan vásárlására,

b) ingatlan bérleti díjára,

c) élő állat vásárlására,

d) gondnoki lakásnak, az ügyfél által használt lakrész megépítésére, felújítására, illetve ilyen lakáshoz, lakrészhez eszköz, berendezés beszerzésére,

e) használt eszköz beszerzésére és beépítésére,

f) bontott építési anyag beszerzésére és beépítésére,

g) motorral hajtott szárazföldi, légi, vízi közlekedési jármű vagy sporteszköz beszerzésére,

h) a gépkatalógusban szereplő tételek beszerzésére a 62-es gépcsoporthoz tartozó tételek kivételével,

i) az élelmiszeripari gépek és technológiai berendezések katalógusában szereplő tételek beszerzésére,

j) konferenciaturizmusra,

k) rendezvényturizmusra,

l) infoterminálok, touch info pontok kialakítására,

m) utcanévtáblákra.

(9) Az (5) bekezdés b) pontja szerinti kiadás mértéke nem haladhatja meg az (5) bekezdés a) és c) pontja szerinti kiadás 30%-át.

(10) A jóváhagyott elszámolható kiadások összege nem haladhatja meg

a) az építési normagyűjteményben beazonosítható tételekre az építési normagyűjtemény szerinti referenciaárat,

b) ha a referenciaár nem állapítható meg, akkor az NDP Vhr. 8. § (1) bekezdés h) pontja alapján benyújtott és kiválasztott ajánlat értékét.

A támogatási kérelem benyújtása

6. § A támogatási kérelemhez mellékelni kell – az NDP Vhr.-ben meghatározottakon túl –

a) az értékelési szempontokhoz az 1. mellékletben meghatározott értékelési szempontokat alátámasztó igazolásokat, dokumentumokat,

b) ha az ügyfél települési önkormányzat, kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, illetve többcélú kistérségi társulás, az érintett önkormányzat képviselő-testületének vagy az érintett társulási tanácsnak a beruházás megvalósításáról szóló határozata kivonatát,

c) ha az ügyfél nonprofit szervezet, a bejegyzést igazoló okirat hiteles másolatát,

d) az ügyfél által az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi évben igénybe vett mezőgazdasági célú csekély összegű támogatásról szóló nyilatkozatot,

e) ha az ügyfél természetes személy, annak a hatósági igazolványnak a másolatát, amellyel igazolja lakóhelyét és annak bejegyzésének időpontját,

f) ha az ügyfél természetes személy, mikro-, kis- és középvállalkozás, akkor a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatvány szerinti üzleti tervet,

g) ha az ügyfél települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, többcélú kistérségi társulás, nonprofit szervezet, az MVH honlapján közzétett formanyomtatvány szerinti működtetési és fenntarthatósági tervet.

Záró rendelkezés

7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Az Európai Unió jogának való megfelelés

8. § Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusok végrehajtását szolgálja:

a) a Tanács 320/2006/EK rendelete (2006. február 20.) a Közösségen belül a cukoripar szerkezetátalakítására szolgáló ideiglenes rendszer megállapításáról és a közös agrárpolitika finanszírozásáról szóló 1290/2005/EK rendelet módosításáról,

b) a Bizottság 968/2006/EK rendelete (2006. június 27.) a Közösségen belül a cukoripar szerkezetátalakítására szolgáló ideiglenes rendszer megállapításáról szóló 320/2006/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról,

c) a Bizottság 1998/2006/EK rendelete (2006. december 15.) a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról.

1. melléklet a 150/2009. (XI. 6.) FVM rendelethez

Értékelési szempontok

 

Szakmai szempontok

 

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Maximális pontszám

Szakmai szempontok

A fejlesztés helyi, hagyományos (településeken történelmi vagy kulturális múlttal rendelkező) mesterségek, természeti vagy kulturális értékek bemutatására irányul:

a támogatási kérelem alapján

 

– Igen, a támogatási kérelemnek részét képezi a fenti értékek közül legalább két típus bemutatása

 

5

– Igen, a támogatási kérelemnek részét képezi a fenti értékek közül egy típus bemutatása

 

2

– Nem

 

0

A fejlesztés helyszínének kistérségében van-e természeti, kulturális vagy egyéb nemzetközi, országos vagy regionális jelentőségű turisztikai vonzereje:

a támogatási kérelem alapján

 

– Igen, a támogatási kérelemnek részét képezi egy nemzetközi vagy országos jelentőségű turisztikai vonzerő bemutatása

 

5

– Igen, a támogatási kérelemnek részét képezi egy regionális jelentőségű turisztikai vonzerő bemutatása

 

2

– Az érintett településeken nincs turisztikai vonzerő

 

0

Az ügyfél az üzemeltetési időszak alatt, támogatásra jogosult szervezetek együttműködésével kívánja a fejlesztést működtetni:

együttműködési megállapodás

 

– Igen

 

5

– Nem

 

0

Összesen:

 

15

Horizontális szempontok

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Maximális pontszám

A támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag foglalkoztatotti létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására

a támogatási kérelem alapján

 

Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma (beleértve az önfoglalkoztatást)

 

 

– 0–20 000 000 Ft/új munkahely

 

12

– 20 000 001–40 000 000 Ft/új munkahely

 

8

– 40 000 001 Ft/új munkahely felett

 

4

– Nem hoz létre új munkahelyet

 

0

A beruházás befejezését követő év végén hátrányos helyzetű munkavállalót

nyilatkozat

 

(– nő

 

 

– 25 év alatti pályakezdő fiatal,

 

 

– fogyatékkal élő,

 

 

– 40 évnél idősebb, 2 vagy több
10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló,

 

 

– 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló) foglalkoztatását tervezi:

 

 

– Legalább két fő hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatását tervezi (beleértve az önfoglalkoztatást)

 

4

– Legalább egy fő hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatását tervezi (beleértve az önfoglalkoztatást)

 

2

– Hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatását nem tervezi

 

0

A megvalósítás helye, több megvalósítási hely esetén valamennyi megvalósítási hely

hátrányos helyzetű területen van

2

Az összes fejlesztési helyhez tartozó település állandó lakosainak száma:
– 1000 fő vagy az alatti
– 1001–3000 fő
– 3000 fő feletti

2009. január 1-jén hatályos KSH adatok alapján
(a települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik)

2
1
0

A beruházással érintett épületek (kiszolgáló létesítmények) vagy szolgáltatás akadálymentesítése is megtörténik:

a támogatási kérelem és tervdokumentáció alapján

 

– A támogatási kérelemben szereplő összes támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés teljes akadálymentesítésére sor kerül

 

3

– Sor kerül akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében vagy részleges akadálymentesítés történik

 

1

– Nem történik teljes vagy részleges akadálymentesítés

 

0

A fejlesztés hozzájárul a fejlesztés által érintett – helyben élő, dolgozó – emberek környezetének, életminőségének javításához:

a támogatási kérelem alapján

 

– Igen

 

2

– Nem

 

0

Összesen

 

25

Pénzügyi terv

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja (ellenőrzés módja)

Értékeléshez rendelhető maximális pontszám

Önkormányzat, önkormányzati társulás, többcélú kistérségi társulás, nonprofit szervezet esetén

Az ügyfél értékelése

Bázisévre vonatkozóan:

 

Felhalmozási kiadások

4

 

Saját bevételek aránya

4

 

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

4

 

Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan:

 

Felhalmozási kiadások

4

 

Saját bevételek aránya

4

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja (ellenőrzés módja)

Értékeléshez rendelhető maximális pontszám

 

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

4

Üzemeltetési vizsgálat

Ha a személyi jellegű kifizetések a bázisévhez képest a benyújtást követő negyedik évre a minimálisan elvárt szintet meghaladják, akkor 5 százalékpontonkénti növekedésre 1 pont adható, de legfeljebb 5 pont adható.

6

Természetes személy esetén

Az ügyfél értékelése:

Az ügyfélnek a bázisévben a turisztikai tevékenységből származó árbevétel értéke eléri a

 

szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshelyfejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik)
a 600 000 Ft-ot
a 800 000 Ft-ot
az 1 millió Ft-ot
az 1,2 millió Ft-ot

2
3
4
6

 

falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (ha szálláshelyfejlesztés nem történik)
a 200 000 Ft-ot
a 400 000 Ft-ot
a 600 000 Ft-ot
a 800 000 Ft-ot

2
3
4
6

 

lovas-, bor-, erdei- és horgászturisztikai fejlesztés esetén (ha szálláshelyfejlesztés nem történik)
a 600 000 Ft-ot
a 800 000 Ft-ot
az 1 millió Ft-ot
az 1,2 millió Ft-ot

2
3
4
6

 

Több szolgáltatás esetén a nagyobb összeghatárokat kell figyelembe venni.

Kihasználtság vizsgálata:

 

 

 

szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshelyfejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik)
Ha az ügyfél által a bázisévben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott egy vendégszobára (függetlenül a férőhelyek számától) eső turisztikai árbevétele eléri a
200 000 Ft-ot
250 000 Ft-ot
300 000 Ft-ot

2
4
6

 

falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (ha szálláshelyfejlesztés nem történik)
Ha az ügyfél által a bázisévben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott átlagos havi árbevétele a szolgáltatásból eléri a
20 000 Ft-ot
30 000 Ft-ot
40 000 Ft-ot

2
4
6

 

lovas-, bor-, erdei- és horgászturisztikai fejlesztés esetén (ha szálláshelyfejlesztés nem történik)
Ha az ügyfél által a bázisévben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott átlagos havi árbevétele a turisztikai szolgáltató tevékenyből eléri a
40 000 Ft-ot
60 000 Ft-ot
80 000 Ft-ot

2
4
6

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja (ellenőrzés módja)

Értékeléshez rendelhető maximális pontszám

 

Több szolgáltatás esetén a nagyobb összeghatárokat kell figyelembe venni.

 

Ha az ügyfél kihasználtsági mutatója (szezonális üzemelés esetén 100 napos, egész éves üzemelés esetén 300 napos üzemeléssel számolva a 100%-ot) a fejlesztést megelőző két év átlagában
nem állapítható meg
10% felett van
15% felett van

0
1
3

Üzemeltetési vizsgálat

Ha az ügyfél kihasználtsági mutatója a fejlesztést követő negyedik évben a bázisév (a fejlesztést megelőző év) adatát
10%-kal haladja meg
20%-kal haladja meg
Induló vállalkozás esetében, ha a kihasználtság eléri a
10%-ot
15%-ot

1
3
1
3

 

Ha az ügyfélnek a benyújtást követő 3 évben realizált árbevétele növekményének az értéke (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétele) a benyújtás évében tervezett (bázisév) árbevételéhez képest eléri a támogatás
0,4-szeresét
0,6-szorosát

3
6

 

Ha az ügyfél dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott falusi turizmusból származó árbevétele a támogatási határozatot követő negyedik évben a bázisévhez képest

 

– szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshelyfejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik) –
20%-kal nagyobb mértékben bővül
40%-kal nagyobb mértékben bővül
Induló vállalkozás esetében, ha a bevétel eléri
az 1 200 000 Ft-ot
az 1 600 000 Ft-ot

3
6
3
6

 

– falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (ha szálláshelyfejlesztés nem történik) –
20%-kal nagyobb mértékben bővül
40%-kal nagyobb mértékben bővül
Induló vállalkozás esetében, ha a bevétel eléri
a 600 000 Ft-ot
a 800 000 Ft-ot

3
6
3
6

 

– lovas-, bor-, erdei- és horgászturisztikai fejlesztés esetén (ha szálláshelyfejlesztés nem történik) –
20%-kal nagyobb mértékben bővül
40%-kal nagyobb mértékben bővül
Induló vállalkozás esetében, ha a bevétel eléri
az 1 200 000 Ft-ot
az 1 600 000 Ft-ot

3
6
3
6

 

Több szolgáltatás esetén a nagyobb összeghatárokat kell figyelembe venni.

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja (ellenőrzés módja)

Értékeléshez rendelhető maximális pontszám

Mikro-, kis- és középvállalkozás esetén

Az ügyfél értékelése:

Az ügyfélnek a bázisévben a turisztikai tevékenységből az egy alkalmazottra jutó árbevétele (egyéni vállalkozások esetében az adóalapba beszámított árbevétel) meghaladja
a 3 millió forintot
a 4 millió forintot
az 5 millió forintot
a 6 millió forintot

2
3
4
6

 

Induló vállalkozás esetében a számítást a pályázat évének és az azt követő 2 év tervének az átlaga alapján kell elvégezni.

 

Kihasználtság vizsgálata

 

 

 

Szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshelyfejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik), ha az ügyfél által a bázisévben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott egy vendégszobára (függetlenül a férőhelyek számától) eső turisztikai árbevétele eléri a
200 000 Ft-ot
250 000 Ft-ot
300 000 Ft-ot

2
4
6

 

Falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (ha szálláshelyfejlesztés nem történik), ha az ügyfél által a bázisévben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott átlagos havi árbevétele a szolgáltatásból eléri a
20 000 Ft-ot
30 000 Ft-ot
40 000 Ft-ot

2
4
6

 

Lovas-, bor-, erdei- és horgászturisztikai fejlesztés esetén (ha szálláshelyfejlesztés nem történik), ha az ügyfél által a bázisévben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott átlagos havi árbevétele a turisztikai szolgáltatásból eléri a
40 000 Ft-ot
60 000 Ft-ot
80 000 Ft-ot

2
4
6

 

Több szolgáltatás esetén a nagyobb összeghatárokat kell figyelembe venni.

 

Ha az ügyfél kihasználtsági mutatója (szezonális üzemelés esetén 100 napos, egész éves üzemelés esetén 300 napos üzemeléssel számolva a 100%-ot) a fejlesztést megelőző két év átlagában
nem állapítható meg
10% felett van
15% felett van

0
1
3

Üzemeltetési vizsgálat

Ha az ügyfél kihasználtsági mutatója a fejlesztést követő negyedik évben a bázisév (a fejlesztési megelőző év) adatát
10%-kal haladja meg
20%-kal haladja meg

1
3

 

Induló vállalkozás esetében ha a kihasználtság eléri a
10%-ot
15%-ot

1
3

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja (ellenőrzés módja)

Értékeléshez rendelhető maximális pontszám

 

Ha az ügyfélnek a benyújtást követő 3 évben realizált árbevétele növekményének az értéke (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétele) a benyújtás évében tervezett (bázisév) árbevételéhez képest eléri a támogatás
0,4-szeresét
0,6-szorosát

3
6

 

Ha az ügyfél dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott falusi turizmusból származó árbevétele a támogatási határozatot követő negyedik évben a bázisévhez képest

 

– szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshelyfejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik) –
20%-kal nagyobb mértékben bővül
40%-kal nagyobb mértékben bővül

3
6

 

Induló vállalkozás esetében, ha a bevétel eléri
az 1 200 000 Ft-ot
az 1 600 000 Ft-ot

3
6

 

– falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (ha szálláshelyfejlesztés nem történik) –
20%-kal nagyobb mértékben bővül
40%-kal nagyobb mértékben bővül

3
6

 

Induló vállalkozás esetében, ha a bevétel eléri
a 600 000 Ft-ot
a 800 000 Ft-ot

3
6

 

– lovas-, bor-, erdei- és horgászturisztikai fejlesztés esetén (ha szálláshelyfejlesztés nem történik) –
20%-kal nagyobb mértékben bővül
40%-kal nagyobb mértékben bővül

3
6

 

Induló vállalkozás esetében, ha a bevétel eléri
az 1 200 000 Ft-ot
az 1 600 000 Ft-ot

3
6

 

Több szolgáltatás esetén a nagyobb összeghatárokat kell figyelembe venni.

Pénzügyi terv összesen

 

30

Üzleti terv, működtetési és fenntarthatósági terv

Üzleti terv

Vezetői összefoglaló

 

2

 

Ügyfél bemutatása

 

6

 

Piacelemzés és értékesítés

 

16

 

Működési terv

 

15

 

Szervezet, emberi erőforrások

 

6

 

Tevékenység-fejlesztések bemutatása

 

25

 

Kommunikációs terv

 

5

 

Az ügyfél társadalmi felelősségvállalása

 

5

Üzleti terv összesen

 

 

80

Működtetési és fenntarthatósági terv

 

 

Fejlesztés összefoglaló

 

3

 

Helyzetelemzés

 

8

 

Fejlesztés bemutatása

 

27

 

Fejlesztés várható hatásai

 

12

 

Pénzügyi fenntarthatóság

 

8

 

Kockázatelemzés

 

12

 

Kommunikációs terv

 

5

 

Társadalmi felelősségvállalás

 

5

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja (ellenőrzés módja)

Értékeléshez rendelhető maximális pontszám

Működtetési és fenntarthatósági terv összesen

 

 

80

Mindösszesen

 

 

150

2. melléklet a 150/2009. (XI. 6.) FVM rendelethez

A kisléptékű infrastruktúra- és rekreációs fejlesztések
I. Ingatlanhoz (épülethez, telekhez) kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések
Telekhatáron belüli infrastrukturális beruházások:
1. ivóvízellátás saját kúttal vagy hálózatra csatlakozással, továbbá a hozzá kapcsolódó elosztó, valamint egyéb berendezések kiépítése,
2. eső- és szennyvízelvezetés saját derítővel vagy hálózatra csatlakozással, eső- és szennyvízgyűjtők kiépítése, egyedi szennyvíztisztító kisberendezés kiépítése,
3. földgáz, távhővezeték, geotermálenergia-vezeték bevezetése, továbbá a hozzá kapcsolódó berendezések kiépítése,
4. elektromos energiaellátó egyedi berendezés vagy hálózatra csatlakozás kiépítése,
5. szelektív hulladékgyűjtők kiépítése,
6. vezetékes telefon- vagy internetcsatlakozási pont kiépítése,
7. vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése,
8. fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek és berendezések kiépítése (melegvíz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából),
9. parkoló, belső út kiépítése.
II. Ingatlanhoz (épülethez, telekhez) kapcsolódó bel- vagy kültéri rekreációs fejlesztések:
1. Pihenőkert kerti bútorokkal,
2. Játéktér, -udvar kiépítése, használati térelemek beszerzése,
3. Sporttér, -udvar kiépítése,
4. Foglalkoztató, animációs, kézműves, oktató-ismeretterjesztő tér kiépítése,
5. Fürdőzésre vagy egészségmegőrzésre alkalmas tér kiépítése (legfeljebb 15Ű30 m nagyságú medence vízforgató berendezéssel, szauna).

3. melléklet a 150/2009. (XI. 6.) FVM rendelethez

A kiadásként nem elszámolható eszközök

Vámtarifaszám

Megnevezés

73084010

Bányatám vasból vagy acélból

84011000

Atomreaktor

84012000

Izotóp szétválasztására szolgáló gép és alkatrésze

84013000

Nem sugárzó fűtőanyagelem/patron

84014000

Atomreaktor-alkatrész

84061000

Gőzturbina (víz- vagy más gőz üzemű) hajózáshoz

84068110

Gőzturbina villamos energia termeléshez, 40 MW-nál nagyobb teljesítményű

84068190

Más gőzturbina, 40 MW-nál nagyobb teljesítményű (kiv. hajózásban és a villamosenergia-termelésben használt)

84068211

Gőzturbina, legfeljebb 10 MW teljesítményű, villamosenergia-termeléshez

84068219

Gőzturbina, több mint 10 MW, legfeljebb 40 MW teljesítményű, villamosenergia-termeléshez

84068290

Más gőzturbina, legfeljebb 40 MW teljesítményű (kiv. hajózásban és a villamosenergia-termelésben használt)

84069010

Sztátor-lapát, rotor és lapátja gőzturbinához

84069090

Más alkatrész gőzturbinához (kiv. sztátor-lapát, a rotor és lapátja)

84071000

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús repülőgépmotor

84072110

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, kívül felszerelhető, max. 325 cm3

84072191

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, kívül felszerelhető, több mint 325 cm3, legfeljebb 30 kW teljesítményű

84072199

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, kívül felszerelhető, több mint 325 cm3, több mint 30 kW teljesítményű

84072920

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, beépíthető, legfeljebb 200 kW teljesítményű

84072980

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús hajómotor, beépíthető, több mint 200 kW teljesítményű

84073100

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijármű-motor, legfeljebb 50 cm3

84073210

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijármű-motor, 50 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 125 cm3

84073290

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijármű-motor, 125 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 250 cm3

84073310

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijármű-motor, 250 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 1000 cm3, ipari összeszerelésre

84073390

Más szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijármű-motor,
250 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 1000 cm3 (kiv. ipari összeszerelésre)

84073410

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijármű-motor, több mint 1000 cm3, ipari összeszerelésre

84073430

Használt szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közúti-járműmotor, több mint 1000 cm3

84073491

Új szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijármű-motor, több mint 1000 cm3, de legfeljebb 1500 cm3

84073499

Új szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús közútijármű-motor, több mint 1500 cm3

84079010

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús motor (kiv. repülőgép-, a hajó- és közútijármű-motor), legfeljebb 250 cm3 űrtartalmú

84079050

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús motor (kiv. repülőgép-, a hajó- és közútijármű-motor), több mint 250 cm3 űrtartalmú, ipari összeszerelésre

84079080

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús motor (kiv. a repülőgép-, a hajó- és közútijármű-motor), nem ipari összeszerelésre, legfeljebb 10 kW teljesítménnyel, több mint 250 cm3 űrtartalmú

84079090

Szikragyújtású, belső égésű dugattyús vagy forgódugattyús motor (kiv. a repülőgép-, a hajó- és közútijármű-motor), nem ipari összeszerelésre, több mint 10 kW teljesítménnyel, több mint 250 cm3 űrtartalmú

84081011

Használt dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz

84081019

Használt dízel-, féldízelmotor hajózáshoz (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

84081022

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye max. 15 kW

84081024

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye max. 15 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

84081026

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 15 kW, de max. 50 kW

84081028

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 15 kW, de max. 50 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

84081031

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 50 kW, de max. 100 kW

84081039

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 50 kW, de max. 100 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

84081041

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 100 kW, de max. 200 kW

84081049

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 100 kW, de max. 200 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

84081051

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 200 kW, de max. 300 kW

84081059

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 200 kW, de max. 300 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

84081061

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 300 kW, de max. 500 kW

84081069

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 300 kW, de max. 500 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

84081071

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 500 kW, de max. 1000 kW

84081079

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 500 kW, de max. 1000 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

84081081

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 1000 kW, de max. 5000 kW

84081089

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 1000 kW, de max. 5000 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

84081091

Új dízel-, féldízelmotor tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz, teljesítménye min. 5000 kW

84081099

Új dízel-, féldízelmotor hajózáshoz, teljesítménye min. 5000 kW (kiv. tengerjáró-, vontató-, hadihajóhoz)

84082031

Dízel-, féldízelmotor kerekes traktorhoz, legfeljebb 50 kW teljesítménnyel, kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorhoz

84082035

Dízel-, féldízelmotor kerekes traktorhoz, több mint 50 kW, de legfeljebb 100 kW teljesítménnyel, kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorhoz

84082037

Dízel-, féldízelmotor kerekes traktorhoz, több mint 100 kW, teljesítmény felett

84082051

Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz legfeljebb 50 kW teljesítménnyel (kiv. a 8408 20 10 alszám alá tartozó motorok, illetve kerekes traktor)

84082055

Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz, több mint 50 kW, de legfeljebb 100 kW teljesítménnyel (kiv. a 8408 20 10 alszám alá tartozó motorok, illetve kerekes traktor)

84082057

Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz (kiv. a kerekes traktor), több mint 100 kW, de legfeljebb 200 kW teljesítménnyel

84082099

Dízel-, féldízelmotor közúti járműhöz, több mint 200 kW teljesítmény felett (kiv. a 8408 20 10 alszám alá tartozó motorok, illetve kerekes traktor)

84089021

Dízel- és féldízel vasúti hajtómotor (kiv. tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

84089027

Dízel- és féldízel használt hajtómotor (kiv. vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

84089041

Dízel- és féldízel új hajtómotor, legfeljebb 15 kW (kiv. vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

84089043

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 15 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 30 kW (kiv. vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

84089045

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 30 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 50 kW (kiv. vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

84089047

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 50 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 100 kW (kiv. vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

84089061

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 100 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 200 kW (kiv. vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

84089065

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 200 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 300 kW (kiv. vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

84089067

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 300 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 500 kW (kiv. vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

84089081

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 500 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 1000 kW (kiv. vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

84089085

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 1000 kW-ot meghaladó, de legfeljebb 5000 kW (kiv. vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

84089089

Dízel- és féldízel új hajtómotor, 5000 kW-ot meghaladó (kiv. vasúti hajtómotor, illetve tengeri hajózásban és közúti forgalomban használtak)

84091000

Alkatrész belső égésű repülőmotorhoz, másutt nem említett

84099100

Kompresssziós gyújtású motor alkatrésze (kiv. szikragyújtású dugattyús)

84099900

Más, pl. kompressziós gyújtású (dízel- vagy féldízel) motor alkatrésze

84101100

Vízturbina és vízikerék legfeljebb 1000 kW teljesítménnyel

84101200

Vízturbina és vízikerék több mint 1000 kW, de legfeljebb 10 000 kW teljesítménnyel

84101300

Vízturbina és vízikerék több mint 10 000 kW teljesítmény felett

84109010

Vízturbina és vízikerék alkatrészei és szabályzói öntöttvasból vagy -acélból

84109090

Más vízturbina és vízikerék alkatrészei és szabályzói (kiv. öntöttvasból vagy -acélból készültek)

84111100

Sugárhajtású gázturbina legfeljebb 25 kN tolóerővel

84111210

Sugárhajtású gázturbina több mint 25 kN, de legfeljebb 44 kN tolóerővel

84111230

Sugárhajtású gázturbina több mint 44 kN, de legfeljebb 132 kN tolóerővel

84111280

Sugárhajtású gázturbina több mint 132 kN tolóerővel

84112100

Légcsavaros gázturbina legfeljebb 1100 kW teljesítménnyel

84112220

Légcsavaros gázturbina több mint 1100 kW, de legfeljebb 3730 kW teljesítménnyel

84112280

Légcsavaros gázturbina több mint 3730 kW teljesítménnyel

84118100

Gázturbina legfeljebb 5000 kW teljesítménnyel (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)

84118220

Gázturbina több mint 5000 kW, de legfeljebb 20 000 kW teljesítménnyel (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)

84118260

Gázturbina több mint 20 000 kW, de legfeljebb 50 000 kW teljesítménnyel (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)

84118280

Gázturbina 50 000 kW-ot meghaladó teljesítménnyel (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)

84119100

Alkatrész sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbinához

84119900

Alkatrész gázturbinához (kiv. sugárhajtású vagy légcsavaros gázturbina)

84121000

Nem turbórendszerű, sugárhajtású motor

84131100

Töltőállomáson vagy szervizben használt üzemanyag- vagy kenőanyag-adagoló szivattyú

84798930

Mozgatható hajtású bányatám

Nem támogatható az 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendeletben meghatározott vontató, nyerges vontató, tehergépkocsi, gépkocsi, valamint gépjármű fogalom körébe tartozó eszköz beszerzése.

4. melléklet a 150/2009. (XI. 6.) FVM rendelethez

A) A kabai cukorgyár bezárásával érintett települések
Ártánd
Balmazújváros
Báránd
Békéscsaba
Békéssámson
Berettyóújfalu
Bihardancsháza
Biharnagybajom
Bihartorda
Csorvás
Debrecen
Derecske
Dombegyház
Ebes
Esztár
Földes
Füzesgyarmat
Gerendás
Gyula
Hajdúszoboszló
Hajdúszovát
Hencida
Kaba
Karcag
Kétsoprony
Kevermes
Konyár
Mezőkovácsháza
Mikepércs
Nádudvar
Nagyhegyes
Nagyrábé
Orosháza
Pocsaj
Pusztaföldvár
Püspökladány
Sáp
Sáránd
Sárrétudvari
Szarvas
Szeghalom
Telekgerendás
Tépe
Tetétlen
Tiszaörs
Tiszaszentimre
Tótkomlós
Vésztő
B) A petőházi cukorgyár bezárásával érintett települések
Abda
Ács
Acsád
Adony
Agyagosszergény
Ásványráró
Bábolna
Babót
Bágyogszovát
Bakonygyirót
Bakonypéterd
Balatonfenyves
Beled
Besnyő
Bezenye
Bicsérd
Boda
Bogyoszló
Bóly
Botykapeterd
Bőny
Börcs
Bősárkány
Buzsák
Bük
Büssü
Celldömölk
Chernelházadamonya
Csém
Csepreg
Csorna
Dalmand
Darnózseli
Dénesfa
Dombóvár
Dunakiliti
Dunaszeg
Dunaújváros
Edve
Enese
Enying
Ete
Farád
Fertőd
Fertőszentmiklós
Fertőszéplak
Fonó
Gölle
Gyóró
Győr
Győrújbarát
Győrzámoly
Hédervár
Hetes
Horvátzsidány
Iklanberény
Iregszemcse
Iván
Iváncsa
Jánossomorja
Kapospula
Kaposvár
Kapuvár
Karád
Kercseliget
Kimle
Kocs
Komárom
Kóny
Kópháza
Koroncó
Kőszeg
Kőszegszerdahely
Kunsziget
Lajoskomárom
Lápafő
Lázi
Lébény
Lipót
Magyarkeresztúr
Máriakálnok
Martonvásár
Mátyásdomb
Mesterháza
Mezőfalva
Mezőlak
Mezőörs
Mihályi
Mocsa
Mosonmagyaróvár
Mosonszentmiklós
Nagygeresd
Nagyigmánd
Nagylózs
Nagyszentjános
Nemesbőd
Nemesgörzsöny
Osli
Ostffyasszonyfa
Öttevény
Paks
Páli
Pápa
Pér
Pereszteg
Petőháza
Pincehely
Pinnye
Polgárdi
Porpác
Pusztaszabolcs
Püski
Rábacsanak
Rábakecöl
Rábapordány
Rábaszentandrás
Rajka
Ráksi
Ravazd
Regöly
Répcelak
Rétalap
Románd
Röjtökmuzsaj
Rum
Sarród
Sárvár
Sikátor
Somodor
Somogyaszaló
Somogyjád
Somogyszil
Sopron
Sopronhorpács
Sopronkövesd
Sopronnémeti
Sorkifalud
Söpte
Szakcs
Szákszend
Szany
Szárföld
Szentgáloskér
Szigetvár
Szil
Szilsárkány
Szombathely
Táp
Táplánszentkereszt
Tárkány
Taszár
Tata
Tevel
Tokorcs
Tömörd
Újkér
Und
Vadosfa
Vág
Várbalog
Vásárosfalu
Vasegerszeg
Vasszécsény
Vasszilvágy
Vép
Veszkény
Veszprémvarsány
Zók
Zsebeháza
Zsira
C) A szerencsi cukorgyár bezárásával érintett települések
Abaújszántó
Alsódobsza
Apc
Bekecs
Bodrogkeresztúr
Bodrogkisfalud
Csobaj
Dombrád
Egerlövő
Encs
Erdőbénye
Felsődobsza
Felsővadász
Füzesabony
Gesztely
Golop
Hajdúböszörmény
Hajdúdorog
Hajdúnánás
Halmaj
Hatvan
Heréd
Hernádcéce
Hernádkak
Heves
Hort
Jászágó
Jászapáti
Jászárokszállás
Jászivány
Jászjákóhalma
Jászkisér
Kunmadaras
Legyesbénye
Mád
Megyaszó
Mezőkeresztes
Mezőzombor
Miskolc
Monok
Nagycserkesz
Nagyhalász
Nagykökényes
Nyíregyháza
Poroszló
Prügy
Rátka
Sajóhidvég
Sárospatak
Sóstófalva
Szegi
Szegilong
Szerencs
Szikszó
Taktabáj
Taktaharkány
Taktakenéz
Taktaszada
Tállya
Tarcal
Timár
Tiszadada
Tiszakarád
Tiszaladány
Tiszalök
Tiszalúc
Tiszatardos
Tiszavasvári
Tokaj
Újcsanálos
D) A szolnoki cukorgyár bezárásával érintett települések
Abony
Apaj
Apátfalva
Bácsalmás
Bácsbokod
Békésszentandrás
Bugyi
Cegléd
Csanádpalota
Csárdaszállás
Csongrád
Dabas
Derekegyház
Deszk
Dömsöd
Dunavecse
Elek
Fábiánsebestyén
Fegyvernek
Felsőszentiván
Gádoros
Hódmezővásárhely
Hunya
Jánoshalma
Jászberény
Jászboldogháza
Jászfelsőszentgyörgy
Kamut
Kenderes
Kétegyháza
Kiskunfélegyháza
Kiskunlacháza
Kisújszállás
Kondoros
Köröstarcsa
Kunhegyes
Kunszentmárton
Makó
Mátételke
Mezőberény
Mezőtúr
Mindszent
Murony
Nagybaracska
Nagykőrös
Nagyszénás
Örményes
Pitvaros
Pusztamonostor
Ráckeve
Röszke
Solt
Szabadszállás
Szalkszentmárton
Szeged
Székkutas
Szentes
Szigetbecse
Szolnok
Tápiógyörgye
Tápiószentmárton
Tiszaföldvár
Tiszafüred
Tiszavárkony
Tószeg
Törökszentmiklós
Törtel
Újszász
Újszilvás
1

A rendeletet a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 125. § 40. pontja hatályon kívül helyezte 2017. január 1. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 127. §-át.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére