PÜ BH 2009/17
PÜ BH 2009/17
2009.01.01.
A felek szerződésének a keresetlevélben foglaltaktól eltérő jogi minősítése nem jelenti a kereseti kérelmen való túlterjeszkedést (Pp. 215. §).
2005. szeptember 1-jén a felek együttműködési megállapodást kötöttek az alperes által készített ,,Fej vagy írás'' című film sikeres beharangozására, valamint a felperes szolgáltatásainak reklámozására. Az alperes, mint megbízó a szerződés 2. pontjában vállalta a felperes részére különböző reklámszolgáltatások nyújtását, pl. a film végén a felperes logójának feltüntetését; a felperes, pedig mint megbízott a szerződés 3. pontjában 400 db óriásplakát 2005. november 1. és 4. közötti kiragasztását, továbbá hirdetési hely biztosítását 2005. november 1. és 30. közötti időtartamra. A kész plakátok kiragasztásáért az alperesnek 4 000 000 forint + áfa ellenértéket kellett megfizetnie a következőképpen: a plakátok kiragasztásának feltétele volt, hogy 2005. október 31-éig az alperes átutal 2 000 000 forint + áfa összeget a ragasztás 50%-os előlege jogcímén, míg a fennmaradó 50%-ot a ragasztás befejezését és leellenőrzését követően utalja át a felperes részére számla ellenében 8 napon belül. A felperes a plakátok kiragasztását november 1-jén megkezdte, bár az alperes az előleget nem fizette meg. A szerződéses összegről a felek november 2-án tárgyaltak, az alperes ígéretet tett a médiatámogatási összegből a teljesítésre, a felperes november 2-án kibocsátott 5 000 000 forintos számlájából november 4-én 1 000 000 forintot teljesített. A felperes a vállalt időben a plakátokat kiragasztotta, Budapesten 153, vidéken 247 darabot. A film bemutatójára 2005. november 10-én került sor. Miután az alperes felhívás ellenére a ki nem egyenlített 4 000 000 forintot nem rendezte, ezért a felperes november 19. és 20. között a budapesti 153 db plakátot átragasztotta más megrendelő plakátjaival.
A felperes 4 000 000 forint és kamatai megfizetése iránt terjesztett elő kereseti kérelmet a Ptk. 298. § és 301. § (1) bekezdésére hivatkozással. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Álláspontja szerint az 1 000 000 forint kifizetésével a felperesi szolgáltatást kiegyenlítette; arra is hivatkozott, hogy november elején a felperes ügyvezetőjével megállapodást kötött e tárgyban. Másodlagosan a kereset erejéig beszámítási kifogást terjesztett elő elmaradt haszon jogcímén. Előadta, hogy a film nézettsége a plakátok leragasztását követően jelentősen csökkent, ez a tény nála bevételkiesést és egyéb hátrányokat eredményezett. Összes kárigényét 9 416 250 forintban jelölte meg. A felperes a beszámítási kifogás elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy kárenyhítési kötelezettsége körében a Ptk. 340. § (1) bekezdése szerint járt el, amikor a fővárosban a plakátokat más megrendelő plakátjaival átragasztotta.
Az elsőfokú bíróság – a másodfokú bíróság által helybenhagyott – ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 3 298 062 forintot, ebből 1 149 031 forint után 2005. november 9., míg 2 149 031 forint után 2005. november 25. napjától járó késedelmi kamatot; ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. A felek szerződésének értelmezésével arra a következtetésre jutott, hogy a felek a hirdetési vállalkozási szerződések tartalmi elemeit hordozó megállapodást kötöttek, az ebben vállalt szolgáltatásaikat a Ptk. 277. § (1) bekezdése szerint kell teljesíteniük. A bíróság a lefolytatott bizonyítás eredményeként feltárt bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdése szerint értékelte; ennek alapján megállapította, hogy a felperes november 20-ára átragasztotta a budapesti plakátokat, azaz november 1. és 19. között 400 db, míg november 20. és 30-a között csak 247 db plakáthirdetést biztosított az alperes részére. A plakátok kiragasztását bizonyítva látta a becsatolt monitoring anyagból, továbbá S. Z. alperesi ügyvezető elismerő nyilatkozatából; a felperesnek e körben tett tanúbizonyítási indítványát, mint szükségtelent mellőzte.
Az elsőfokú bíróság az 5 000 000 forintos ellenértékből visszaszámolva állapította meg, hogy egy plakát egy napra történő kihelyezésének díja 416,6 forint, ezért a felperes tényleges teljesítésének ellenértékét összesen 4 298 062 forintban határozta meg. Nem fogadta el az alperes által hivatkozott bekerülési értéken alapuló számítást, mert a felperes nem a plakátok előállítását, hanem azok kiragasztását és meghatározott időtartamban való kint tartását vállalta. Az ítélet indokolása értelmében az alperes nem tudta bizonyítani azon állítását, hogy az 1 000 000 forintos ellenértékre vonatkozóan a felek között megállapodás jött volna létre. Az elsőfokú bíróság az alperest a Ptk. 201. § (1) és 277. § (1) bekezdése alapján kötelezte a részteljesítésnek megfelelő díj megfizetésére. Az alperes beszámítási kifogásának elbírálásánál alkalmazta a Ptk. 4. § (4) bekezdését, megállapítva azt, hogy az alperes nem tett eleget sem az előleg, sem a hátralékos összeg megfizetésére vonatkozó kötelezettségének. Miután a felperes az alperestől az 1 000 000 forinton felüli összegre konkrét fizetési ígéretet nem kapott, ezért magatartása nem tekinthető sem szerződésszegőnek, sem felróhatónak. Megállapította, hogy az alperes bizonyítási kötelezettségének a kár összegszerűsége tekintetében sem tett eleget.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletében megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást kellő terjedelemben feltárta, levont jogi következtetései is helytállóak, ezért indokai alapján hagyta helyben az elsőfokú ítéletet. A fellebbezésben foglaltakra tekintettel többek között kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a perbeli szerződést a Ptk. 207. §-ában foglaltakra is figyelemmel helyesen értelmezte; a szerződés atipikus jellegére tekintettel a megbízási elemek nem teszik kizárttá, hogy az abból eredő egyes kötelezettségek teljesítése nem tekinthető eredmény létrehozásának; ilyen például az óriásplakátok kiragasztása. Megjegyezte, hogy a felperes teljesítésének előfeltétele volt az alperesi előteljesítés, 2 500 000 forint előleg átutalása, amely nem teljesült sem határidőben, sem összegszerűségében, ezért az elsőfokú bíróság az alperes beszámítási kifogását, azaz kárigényét jogalap hiányában helyesen utasította el. Miután a kárigény jogalapja nem volt megalapozott, az elsőfokú bíróság alappal mellőzte a bizonyítást az összegszerűség tárgyában.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság elsősorban a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül, és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására, másodsorban pedig az ítéletet az alperesi fellebbezésben foglaltaknak megfelelően változtassa meg. Eljárásjogi jogszabálysértésként megjelölte a Pp. 256/E. § (3) bekezdését, 215. §-át, 221. §-át, 206. §-át és 199. §-át, míg anyagi jogi jogszabálysértésként a Ptk. 207. §-át, 200. § (1) bekezdését, valamint a Ptk. 474. §-483. §-ait. A kérelem részletes indokolásában kifejtette, hogy szerinte a bíróság a felek között létrejött együttműködési megállapodást tévesen értelmezte, nem helytállóan állapította meg a felek egyes szolgáltatásait, továbbá nem vette figyelembe, hogy a megállapodás egy megbízási szerződés volt. Jogalapjában és összegszerűségében is tévesnek nevezte a felperes részére megállapított díjat.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében lényegében megismételte a fellebbezésében foglaltakat. Vitatta a tényállást, szerinte a felperes nem bizonyította a plakátok határidőben történő kiragasztását. Állította, hogy a felperes a plakátok letakarásával szerződésszegést követett el. Kérte figyelembe venni a saját reklámszolgáltatásának, a 4 000 000 forint + áfának az összegét, amellyel a felperes összesen 6 000 000 forint ellenértékhez jutott. A Ptk. 478. § (2) bekezdésére hivatkozással vitatta a felperesi követelés jogalapját, szerinte az alperes, mint megbízó a díjfizetést jogosan tagadta meg. Kifejtette, hogy a felek magatartását nem a Ptk. 4. §-a alapján kellett volna megítélni. Ismételten előadta, hogy az alperes által elvárt eredmény a felperes felróható magatartása miatt maradt el, ezért szerinte beszámítási kifogásának jogalapja fennáll. Utalt – a produkciós igazgató által készített – az összegszerűség alátámasztására becsatolt szakvéleményre, amelyet a felperes érdemben nem vitatott, ezért szerinte azt a bíróságnak bizonyítékként el kellett volna fogadnia. A bíróság döntésének kereseten való túlterjeszkedését azzal indokolta, hogy a felek megállapodásukat megbízási szerződésnek tekintették, erre utal a szerződés 5.5. pontja is, ezzel szemben a bíróság átminősítette azt vállalkozási szerződéssé, holott erre a felperes petituma sem irányult.
Felülvizsgálati ellenkérelmében a felperes kérte a jogerős ítélet hatályában való fenntartását, és perköltségének megállapítását.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos, a jogerős ítélet nem jogszabálysértő a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból.
A Legfelsőbb Bíróság a megjelölt jogszabálysértések közül a Pp. 256/E. § (3) bekezdésével érdemben nem foglalkozott, miután a jelen ügy nem kis perértékű, a fenti jogszabályhely pedig a kis perértékű ügyekben alkalmazható. A Pp. 215. §-ának alkalmazása körében arra kell rámutatni, hogy a kereseti kérelemhez kötöttség elsősorban összegszerű kötöttséget jelent; a bíróság döntésében nem ítélhet meg nagyobb összeget, mint amennyit a fél kér. A szerződések bíróság általi minősítése, értelmezése a kötelmi jogi perek velejárója, ennek nem szab korlátot a Pp. 215. §-a.
Alaptalanul hivatkozott az alperes az ítéletek indokolásának jogszabálysértő voltára, miután mindkét fokon meghozott ítélet tartalmazza a rövid tényállást, a bizonyítékok megjelölését, a döntés jogi indokolását, és a felajánlott bizonyítás mellőzésének okait. Az alperes perorvoslati kérelmében nem jelölt meg olyan bizonyítékot, vagy peradatot, amelyet a bíróságok kirívóan okszerűtlenül értékeltek volna, ezért nem állta meg a helyét a Pp. 206. § (1) bekezdésének megsértésére való hivatkozás sem. Az okirati bizonyításra vonatkozó Pp. 199. §-a sem sérült; az elsőfokú bíróság ítéletében részletesen megindokolta, hogy miért nem vette figyelembe a K. L. által készített számítást; a másodfokú bíróság pedig arra is kitért, hogy a beszámítási kifogás jogalapjának hiányában szükségtelen volt az összegszerűség vizsgálata.
A felülvizsgálati eljárás eredményeként azt kellett megállapítani, hogy a bíróságok a Ptk. 207. § (1) bekezdésének megsértése nélkül foglaltak állást a szerződés értelmezése tárgyában. A peres felek szerződésüket ,,együttműködési megállapodásnak'' nevezték, de az alperesi ügyvezető S. Z. a 2007. március 29-én megtartott tárgyaláson médiatámogatási szerződésnek tekintette. Miután ez a szerződéstípus a Ptk.-ban nincs nevesítve, helyesen minősítette a másodfokú bíróság a felek megállapodását atipikus szerződésnek, amelyben keverednek a vállalkozási és megbízási szerződés elemei. A felperes azzal, hogy vállalta a kész plakátok kiragasztását, egy eredménnyel járó tevékenység kifejtését vállalta, tehát a bíróságok a vegyes szerződési kötelezettségeket helytállóan értelmezték.
Az kétségtelen, hogy a jogviszony rendezése során a felperesi követelés, illetőleg az alperesi beszámítási kifogás elbírálásakor nem a Ptk. 4. § (4) bekezdésében foglalt általános alapelv szintű rendelkezések az irányadók, a szerződés teljesítését, illetve annak megszegését a felek konkrét írásbeli megállapodása alapján kell megítélni. A Legfelsőbb Bíróság kiemeli, hogy a Ptk.-nak mind a megbízási szerződésre, mind a vállalkozási szerződésre vonatkozó rendelkezései diszpozitív szabályok, tehát attól a felek a Ptk. 200. § (1) bekezdése értelmében egyező akarattal eltérhetnek. Miután pedig a szerződés szövege alapján mind a részteljesítéssel, mind a számla teljes összegének kifizetésével az alperesnek kellett elöljárnia, ezért a bíróságok döntése az alperes által megjelölt anyagi jogi jogszabályokat nem sértette.
Mindezekre tekintettel a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. VII. 21.069/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás