BÜ BH 2009/199
BÜ BH 2009/199
2009.07.01.
I. A rablás és a személyi szabadság megsértése halmazatban állapítandó meg, ha az elkövető a rablás befejezése után a sértett személyi szabadságától megfosztott állapotát fenntartja [Btk. 321. § (1) bek. 175. § (1) bek.].
II. Szakértő kirendelése kötelező, ha a vádlott vagy a védő a vádirat kézbesítésétől számított 15 napon belül a nyomozás során kirendelt szakértő mellett más szakértő kirendelését indítványozza. Ez alól kivételt csak a Be. 111. § (4) bekezdés második mondata enged. [Be. 111. § (4) bek.].
Az elsőfokú bíróság P. T. I. r. vádlott bűnösségét 2 rb. társtettesként, jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettében mondta ki. Ezért, mint többszörös visszaesőt, halmazati büntetésül 11 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az elsőfokú ítélet tényállásának lényege a következő:
P. T. I. r. vádlott korábbi zárkatársának megmutatott B. városban egy házat, ahová érdemes betörni, mert több millió forintot lehet eltulajdonítani. Kitervelték a részleteket, beszerezték az eszközöket, majd a tervüket végrehajtották.
Az I. r. vádlott nyugtatóval kezelt kutyatápot dobott át a kerítésen a házat őrző rottweiler kutyának, majd rövid várakozás után símaszkban, kesztyűben átmásztak a kerítésen. A kutyát bezárták, majd a ház hátsó ajtaján bejutottak az épületbe. Berontottak az egyik szobába, ahol B. G.-né és lánya tartózkodott. Valósághű játékfegyvereket fogtak rájuk, földre fekvésre és a pénzük átadására szólították fel őket. A hasra fordított sértettek lábát, kezét a magukkal vitt zsinegekkel összekötötték, majd átkutatták a házat. A garázsban álló gépkocsiban lévő táskából az I. r. vádlott 1 200 000 forintot vett ki, miután B. G.-né félelmében megmondta a táskazár kódját. A házban talált további 150 000 forintot, 900 eurót, 1000 szlovák koronát, 3 700 000 forint értékben ékszereket, órákat, mobiltelefonokat vittek el. Távozásuk előtt a sértettek kezén, lábán alkalmazott kötéseket további zsineggel megerősítették, s rájuk parancsoltak, hogy ne mozduljanak.
B. G.-nének néhány óra múlva sikerült a kötelékből kiszabadulni, a házban lévő riasztót bekapcsolni.
A nyomozás során az elvitt tárgyak nagy részét megtalálták, a sértetteknek kiadták, ezzel az okozott kárnak több mint a fele megtérült.
Az összekötözéstől a két sértett 8 napon belüli gyógytartamú sérülést szenvedett.
Az elsőfokú ítélet ellen az I. r. vádlott és a védő jelentett be fellebbezést, az I. r. vádlott bűnösségének téves megállapítása miatt, felmentése érdekében. Fellebbezésüket mindketten írásban részletesen indokolták. (Az ítélet a II. r. vádlottra vonatkozóan első fokon jogerőre emelkedett.)
A fellebbviteli főügyészség bizonyítás felvételére tett indítványt, tekintettel arra, hogy a Be. 111. § (4) bekezdésében foglalt szabályt az elsőfokú bíróság nem tartotta be. A tárgyaláson indítványozta, hogy a vád tárgyává tett és az elsőfokú bíróság által a tényállásban rögzített, de jogilag nem minősített további 2 rb. személyi szabadság megsértésének bűntettében is mondja ki bűnösnek a másodfokú bíróság az I. r. vádlottat. Ezt meghaladóan az elsőfokú ítéletet hagyja helyben.
A felmentést célzó védelmi fellebbezések alaptalanok, az ügyész indítványai mindenben alaposak.
Eljárási szabálysértés valósult meg azáltal, hogy az elsőfokú bíróság a Be. 111. § (4) bekezdésében foglalt szabályozástól eltérően csupán bizonyítási indítványként értékelte az I. r. vádlott és védője által a törvényi határidőben tett, más szakértő kirendelését célzó indítványt. A felhívott törvényhely mérlegelést nem tűrő, kötelező erővel írja elő az új szakértő kirendelését, ezért azt az elsőfokú bíróságnak teljesíteni kellett volna. Az I. r. vádlott védője egyébként a tárgyaláson is megismételte az írásban előterjesztett indítványát, és helyesen fejtette ki perbeszédé-ben is, hogy a bíróságnak e tekintetben nincs mérlegelési lehetősége.
Az eljárási szabálysértést – amely egyben az elsőfokú ítéletnek a Be. 351. § (2) bekezdés a) pontja szerinti részbeni megalapozatlanságához is vezetett – a másodfokú bíróság a Be. 353. § (1) és (2) bekezdése szerint elrendelt, és a tárgyaláson felvett bizonyítással küszöbölte ki a következők szerint:
Kirendelte dr. K. L. igazságügyi orvosszakértőt és szakvéleményét felolvasta a tárgyaláson. E szakvélemény mindenben megerősítette a nyomozás során másik orvos-szakértő által előterjesztett véleményt, mely szerint a vádbeli napon, az elkövetés idején az I. r. vádlott mozgás- és járásképes volt, képes lehetett a kerítés átmászására. Ebből következően megállapítható, hogy nem volt kizárt az I. r. vádlott részéről egészségügyi okra visszavezethetően az elkövetés, amint azt ő állította.
Egyebekben az elsőfokú bíróság a szükséges és lehetséges körben maradéktalanul lefolytatta a bizonyítást, megalapozott tényállást állapított meg, melyet a másodfokú bíróság irányadónak fogadott el a felülbírálat során.
A kellően bizonyított, ezért alapul elfogadott tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett az I. r. vádlott bűnösségére, ám jogi értékelés nélkül hagyta a B. G.-né és gyermeke sérelmére megvalósított és a Btk. 175. § (1) bekezdésébe ütköző, aszerint büntetendő 2 rb., a Btk. 20. § (2) bekezdése alapján társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntetteként értékelhető cselekvőséget.
Az irányadó tényállás egyértelmű adatokat rögzített – a vád tényállásával egyezően – atekintetben, hogy miután a vádlottak befejezték a rablási cselekményt, a sértettek helyváltoztatását továbbra is meggátolták akként, hogy további egy-egy pánttal megerősítették a sértettek kötelékeit és rájuk parancsoltak, hogy legalább egy óráig nem mozdulhatnak.
A büntető ítélkezés következetes abban, hogy amennyiben az elkövető a rablás befejezése után a személyi szabadságtól megfosztott állapot fenntartásában részt vett, a rablás és a személyi szabadság megsértésének bűntette halmazatban állapítható meg (anyagi halmazat). Ezzel azonos jogi álláspontot képvisel a Bírósági Határozatok 1996. évf. 295. számú és a 2005. évf. 128. számú jogesete is.
Ebből következik, hogy az elsőfokú bíróság kimerítette ugyan a vádat – minthogy a vádiratban is rögzítést nyertek ezek az alapul vehető tények – és azt az elsőfokú ítélet tényállása is megállapítja, de jogi értékelés nélkül hagyta azokat, a vádemelő ügyésszel egyezően.
E bűncselekmények megállapítása az I. r. vádlott terhére nem mellőzhető. Ezért a másodfokú bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rb. a Btk. 175. § (1) bekezdésébe ütköző, a 20. § (2) bekezdése szerinti társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében.
Az I. r. vádlott bűnösségi körülményeit a másodfokú bíróság azzal egészítette ki, hogy további súlyosító a többszörös halmazat és hogy 8 napon belül gyógyuló sérüléseket is okozott a sértetteknek. Ezzel szemben további enyhítő, hogy a kár több mint fele megtérült. Mellőzte a többszörös visszaesés súlyosítókénti értékelését, mert a büntetés kiszabására, mint többszörös visszaesővel szemben került sor.
Az I. r. vádlottal szemben a többszörös halmazat miatt a kiszabott 11 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás arányos fő- és mellékbüntetés, ezek lényeges enyhítése szóba sem kerülhet.
A kifejtettekből következik, hogy a felmentést célzó védelmi fellebbezések nem vezettek eredményre és a másodfokú bíróság a büntetés lényeges enyhítésére sem látott indokot. Az elsőfokú ítélet felülbírálható rendelkezéseit az ügyész indítványára, de hivatalból is felülbírálva a Be. 372. § (1) bekezdés I. fordulata alapján megváltoztatta, egyebekben viszont a Be. 371. § (1) bekezdés I. fordulata alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Bf. II. 65/2007.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás