• Tartalom

2/2009. (I. 30.) PM–ÖM együttes rendelet

2/2009. (I. 30.) PM–ÖM együttes rendelet

a helyi önkormányzatokat és a többcélú kistérségi társulásokat 2009. évben egyes központi költségvetési kapcsolatokból megillető forrásokról1

2009.04.17.

A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény 15. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában, valamint az önkormányzati miniszter feladat- és hatásköréről szóló 132/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörünkben eljárva a következőket rendeljük el:

1. § (1) A helyi önkormányzatok, a települési és területi kisebbségi önkormányzatok (a továbbiakban: helyi önkormányzatok) számára a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény (a továbbiakban: KT) 3. számú melléklete alapján megállapított normatív hozzájárulásokat helyi önkormányzatonként és jogcímenként részletezve az 1. melléklet tartalmazza.

(2) A helyi önkormányzatokat a KT 8. számú melléklete alapján megillető normatív, kötött felhasználású támogatásokat helyi önkormányzatonként és jogcímenként részletezve a 2. melléklet tartalmazza.

(3) Helyi önkormányzatonként részletezve

a) az (1) bekezdésben felsorolt normatív hozzájárulások együttes összegét,

b) a (2) bekezdésben felsorolt normatív, kötött felhasználású támogatások együttes összegét,

c) a KT 19. § (2) bekezdésében foglalt, a települési önkormányzatok közigazgatási területére kimutatott személyi jövedelemadó 8%-át és a KT 4. számú melléklet B) II. pontja alapján a megyei önkormányzatok személyi jövedelemadó-részesedésének összegét,

d) a KT 4. számú melléklet B) III. pontja szerint a települési önkormányzatok jövedelemdifferenciálódását mérséklő kiegészítés vagy beszámítás összegét,

e) az a)–d) pontban foglalt források együttes összegét

a 3. melléklet tartalmazza.

(4) A többcélú kistérségi társulások (a továbbiakban: társulások) számára a KT 3. számú melléklete alapján megállapított normatív hozzájárulásokat, valamint a társulásokat a KT 8. számú melléklete alapján megillető normatív, kötött felhasználású támogatásokat társulásonként részletezve a 4. melléklet tartalmazza.

(5) A társulásokat a KT 8. számú melléklet IV. pontja alapján megillető normatív, kötött felhasználású támogatásokat társulásonként és jogcímenként részletezve az 5. melléklet tartalmazza.

1/A. §2 (1) A KT 3. számú mellékletében szereplő egyes normatív hozzájárulási jogcímekhez kapcsolódó mutatószámok kiegészítő felmérése alapján a következő normatív állami hozzájárulások egyes önkormányzatokat megillető előirányzata a 6. és 7. számú mellékletben részletezettek szerint módosul:

11. Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai

16.2. Sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók nevelése, oktatása

(2) A KT 3. számú mellékletében szereplő normatív hozzájárulási jogcímekhez kapcsolódóan egyes önkormányzatokat megillető előirányzatok az érintett önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások felelősségi körén kívül eső okból – a 6. és 7. számú mellékletben részletezettek szerint – a következő jogcímeken módosulnak:

2. Körzeti igazgatás

3. Körjegyzőség működése

8. Üdülőhelyi feladatok

11. Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai

12. Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés

16. Közoktatási kiegészítő hozzájárulások

16.2. Sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók nevelése, oktatása

16.5. Egyes pedagógiai programok, módszerek támogatása

17. Szociális juttatások, egyéb szolgáltatások

17.1. Kedvezményes óvodai, iskolai, kollégiumi étkeztetés.

(3) A KT 8. számú melléklete IV. A többcélú kistérségi társulások támogatása jogcímén a kapcsolódó mutatószámok kiegészítő felmérése alapján a normatív, kötött felhasználású támogatások egyes önkormányzatokat megillető előirányzata – a 7. számú mellékletben részletezettek szerint – a következő jogcímeken módosul:

2.2. A többcélú kistérségi társulások közoktatási feladatainak támogatása

2.3. A többcélú kistérségi társulások szociális intézményi feladatainak támogatása

2.4. A többcélú kistérségi társulások szociális alapszolgáltatási feladatainak támogatása

2.7. A többcélú kistérségi társulások mozgókönyvtári és egyes közművelődési feladatainak támogatása.

(4) A KT 8. számú mellékletében szereplő támogatási jogcímekhez kapcsolódóan egyes önkormányzatokat megillető normatív, kötött felhasználású támogatási előirányzatok az érintett önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások felelősségi körén kívül eső okból – a 6. és 7. számú mellékletben részletezettek szerint – a következő jogcímeken módosulnak:

I.1. Pedagógus szakvizsga, továbbképzés, szakmai szolgáltatások igénybevételének támogatása

I.2. A fővárosi és megyei közalapítványok szakmai tevékenysége

I.3. Pedagógiai szakszolgálat

II.2. Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása

IV. A többcélú kistérségi társulások támogatása

2.4. A többcélú kistérségi társulások szociális alapszolgáltatási feladatainak támogatása

2.6. A többcélú kistérségi társulások gyermekjóléti alapellátási feladatainak támogatása

2.8. A többcélú kistérségi társulások belső ellenőrzési feladatainak támogatása.

(5) Az (1)–(4) bekezdés szerinti, egyes önkormányzatokat érintő előirányzat-változásokkal – a 6. számú mellékletben részletezettek szerint – módosul a KT 4. számú melléklet B) II. pontja alapján a megyei önkormányzatok személyi jövedelemadó-részesedésének összege és B) III. pontja szerinti, a települési önkormányzatok jövedelemdifferenciálódását mérséklő kiegészítés vagy beszámítás összege, továbbá mindezen források együttes összege.

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

1. számú melléklet a 2/2009. (I. 30.) PM–ÖM együttes rendelethez

A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK 2009. ÉVI NORMATÍV HOZZÁJÁRULÁSA (FT)

Ország összesen

No.

Megye/főváros

Lakos
2008.I.1
(fő)

Települési
önkormányzatok
feladatai

Körzeti
igazgatás

Körjegyzőségek
működése

Megyei,
fővárosi
önkormányzatok
feladatai

Lakott
külterülettel
kapcsolatos
feladatok

Lakossági
települési
folyékony
hulladék
ártalmatlanítása

A társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő települési önkormányzatok feladatai

Üdülőhelyi
feladatok

Közművelődési
és
közgyűjteményi
feladatok

Pénzbeli
szociális
juttatások

Szociális és
gyermekjóléti
alapszolgáltatás
feladatai

Szociális és
gyermekvédelmi
bentlakásos és
átmeneti
elhelyezés

Hajléktalanok
átmeneti
intézményei

3/1

3/2

3/3

3/4

3/5

3/6

3/7

3/8

3/9

3/10

3/11

3/12

3/13

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

Főváros

1 694 005

2 637 565 785

1 528 711 597

0

431 944 741

18 114 208

15 000 000

0

3 000 000 000

2 478 017 625

8 282 117 545

3 380 556 492

7 284 920 200

922 915 500

2

Baranya

402 318

1 349 961 023

393 268 170

577 616 400

110 409 062

29 092 048

6 477 000

270 344 270

271 343 580

655 447 268

3 045 605 360

968 345 305

2 403 818 300

0

3

Bács-Kiskun

544 429

1 104 320 130

537 162 025

119 916 000

152 121 490

208 708 656

3 145 000

292 482 860

97 169 000

855 965 889

3 674 497 910

1 123 866 441

2 845 492 150

72 861 750

4

Békés

384 672

789 146 188

374 593 368

61 773 600

105 136 383

52 761 568

6 511 000

370 508 400

195 447 200

630 548 762

3 123 267 817

1 040 917 145

2 696 095 150

52 708 500

5

Borsod-Abaúj-Zemplén

732 022

1 870 818 315

632 949 745

573 255 600

214 492 027

27 131 168

4 355 000

1 147 496 660

287 196 000

1 120 659 612

7 492 288 062

2 581 366 986

4 131 929 100

34 622 250

6

Csongrád

425 778

790 102 925

410 129 478

44 592 000

116 561 420

113 289 456

1 400 000

196 849 910

167 601 200

688 549 328

2 573 143 112

584 338 450

2 656 492 800

37 206 000

7

Fejér

434 353

845 694 031

400 126 339

115 154 400

121 469 743

28 616 496

9 039 100

58 242 010

75 713 200

700 648 653

2 287 724 069

699 529 070

1 976 149 300

117 302 250

8

Győr-Moson-Sopron

443 520

1 005 799 442

442 219 956

310 530 000

121 740 326

14 059 664

390 000

10 908 250

449 192 000

713 583 290

2 138 198 305

1 010 378 031

1 860 155 000

148 307 250

9

Hajdú-Bihar

555 592

1 069 923 764

538 562 662

53 568 000

161 502 405

80 578 272

51 732 000

616 404 900

621 430 188

871 716 882

4 798 826 622

1 357 699 700

2 370 986 850

0

10

Heves

322 605

696 599 415

288 082 542

157 725 600

89 609 486

4 094 688

60 000

207 635 670

420 150 200

542 972 225

2 305 811 901

820 579 950

1 852 604 600

26 871 000

11

Komárom-Esztergom

317 719

648 087 331

299 872 732

75 324 000

88 461 808

17 178 544

663 000

6 832 450

137 967 474

536 078 079

1 607 136 280

403 810 045

1 184 974 550

52 191 750

12

Nógrád

214 439

543 514 201

179 169 428

264 567 600

59 813 353

5 922 784

0

329 544 340

16 700 000

390 349 999

1 826 196 311

552 687 940

1 541 665 400

35 655 750

13

Pest

1 196 903

2 475 231 764

1 261 927 454

72 688 800

348 505 810

139 225 568

13 718 800

23 046 820

216 963 952

1 776 606 703

6 053 387 046

1 535 705 790

3 047 760 250

58 392 750

14

Somogy

333 434

1 009 161 344

342 735 596

482 810 400

92 397 557

29 428 640

1 165 000

375 971 720

952 047 180

558 251 944

2 740 717 922

1 290 593 380

2 373 988 950

8 268 000

15

Szabolcs-Szatmár-Bereg

587 117

1 296 152 189

543 786 137

296 860 800

178 236 291

68 757 408

14 684 000

880 846 820

44 600 000

916 198 657

6 219 656 197

1 973 294 281

4 238 010 400

37 206 000

16

Jász-Nagykun-Szolnok

409 995

831 408 257

385 924 164

49 536 000

116 151 419

31 682 880

10 698 000

306 661 110

166 805 944

666 279 515

3 288 593 179

484 002 715

2 265 004 850

0

17

Tolna

243 685

588 360 668

240 771 046

214 743 600

67 149 862

23 014 864

6 215 000

187 424 200

42 836 800

431 616 105

1 750 068 474

715 200 205

1 674 179 750

27 387 750

18

Vas

264 791

902 580 236

271 516 337

413 926 800

71 767 485

5 685 008

273 000

31 963 680

532 380 180

461 396 671

1 389 578 691

809 036 578

1 433 625 200

0

19

Veszprém

368 325

1 049 892 673

368 730 123

433 200 000

100 977 680

21 331 904

160 000

66 001 620

1 049 074 600

607 483 145

2 082 388 833

1 218 497 370

1 841 488 550

34 105 500

20

Zala

294 297

1 026 516 420

291 349 398

493 228 800

78 114 317

21 788 928

1 471 000

83 135 810

1 109 640 500

503 029 637

1 862 329 322

1 009 077 075

1 586 285 150

0

 

Összesen

10 169 999

22 530 836 101

9 731 588 297

4 811 018 400

2 826 562 665

940 462 752

147 156 900

5 462 301 500

9 854 259 198

16 105 399 989

68 541 532 958

23 559 482 949

51 265 626 500

1 666 002 000

A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK 2009. ÉVI NORMATÍV HOZZÁJÁRULÁSA (FT)

Ország összesen

No.

Megye/főváros

Gyermekek
napközbeni
ellátása


Közoktatási
alap-
hozzájárulások

Közoktatási kiegészítő hozzájárulások

Szociális juttatások, egyéb szolgáltatások

Iskolai
gyakorlati
oktatás,
szakképzés
(szakmai
gyakorlati
képzés)

Sajátos
nevelési
igényű
gyermekek,
tanulók
nevelése,
oktatása

Nem magyar
nyelven folyó
nevelés és
oktatás,
valamint a
roma kisebbségi
oktatás

Nemzetiségi
nyelvű, két
tanítási nyelvű
oktatás,
nyelvi
előkészítő
oktatás

Egyes
pedagógiai
programok,
módszerek
támogatása

Hozzájárulások
egyes közoktatási
intézményeket
fenntartó
önkormányzatok
feladat-
ellátásához

Kedvezményes
óvodai, iskolai,
kollégiumi
étkeztetés

Tanulók
tankönyv-
ellátásának
támogatása

Kollégiumi,
diákotthoni
lakhatási
feltételek
megteremtése

Normatív
hozzájárulások
összesen
(1+…+24)

3/14

3/15

3/16.1

3/16.2

3/16.3

3/16.4

3/16.5

3/16.6

3/17.1

3/17.2

3/17.3

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

Főváros

3 490 262 800

49 482 057 337

1 428 427 331

2 501 421 468

199 046 001

1 031 124 001

1 123 043 335

471 876 000

2 723 580 000

707 465 000

827 715 000

93 965 881 966

2

Baranya

387 159 000

10 731 973 995

293 278 799

541 093 467

474 853 998

173 862 998

361 530 666

519 786 268

915 070 000

217 377 000

345 463 000

25 043 176 977

3

Bács-Kiskun

606 640 450

14 759 004 010

500 439 193

1 198 631 341

193 859 663

61 333 666

341 515 999

661 398 668

1 308 165 000

309 233 000

449 192 000

31 477 122 291

4

Békés

303 741 750

12 087 514 675

471 365 333

905 849 204

170 519 001

142 379 668

382 558 996

306 216 267

1 199 550 000

252 274 000

634 933 000

26 356 316 975

5

Borsod-Abaúj-Zemplén

437 438 950

26 187 060 644

772 480 933

1 315 798 673

538 484 335

306 970 002

780 017 000

1 254 122 939

2 738 050 000

656 636 000

727 173 000

55 832 793 001

6

Csongrád

685 165 700

12 612 348 673

470 988 267

562 822 272

24 139 667

78 006 334

393 244 836

401 559 733

978 700 000

221 380 000

530 753 000

25 339 364 561

7

Fejér

328 225 300

12 875 083 339

436 537 462

603 182 472

113 237 332

59 152 332

308 095 828

526 713 998

781 825 000

233 192 000

337 740 000

24 038 393 724

8

Győr-Moson-Sopron

592 518 250

13 996 266 002

512 186 132

728 252 603

140 559 667

163 689 668

301 115 665

681 477 601

799 080 000

215 663 000

382 078 000

26 738 348 102

9

Hajdú-Bihar

594 932 000

19 464 333 995

534 600 135

663 086 666

192 171 998

166 237 668

562 475 666

501 485 335

1 990 350 000

432 916 000

661 731 000

38 357 252 708

10

Heves

203 438 900

9 874 041 343

214 215 735

747 005 735

127 752 332

41 399 332

230 138 331

475 406 800

847 490 000

205 864 000

238 944 000

20 618 493 785

11

Komárom-Esztergom

348 116 400

9 454 957 333

291 674 532

471 797 003

260 724 999

31 874 333

133 004 334

323 509 333

606 745 000

162 372 000

88 909 000

17 232 262 310

12

Nógrád

60 748 200

6 479 758 003

213 259 201

292 885 735

151 474 330

59 756 332

292 689 168

446 050 402

579 905 000

141 393 000

124 399 000

14 588 105 477

13

Pest

910 722 100

32 773 102 680

539 067 063

1 145 500 743

638 455 997

169 082 665

766 751 662

550 962 534

2 427 715 000

574 748 000

219 281 000

57 738 550 951

14

Somogy

224 431 450

11 221 502 001

371 438 003

879 651 202

127 532 668

75 727 001

265 942 000

723 778 001

1 159 045 000

233 689 000

593 645 000

26 133 918 959

15

Szabolcs-Szatmár-Bereg

452 043 150

21 914 715 980

644 663 595

847 909 074

321 693 334

101 346 665

758 402 662

925 939 466

2 682 815 000

563 442 000

748 741 000

46 670 001 106

16

Jász-Nagykun-Szolnok

422 050 000

14 344 410 665

610 714 268

987 861 803

149 531 002

57 143 002

325 650 498

558 423 067

1 236 530 000

312 347 000

439 100 000

28 046 509 338

17

Tolna

134 177 000

7 804 818 678

193 994 265

510 978 534

349 112 000

75 303 663

178 599 166

479 238 932

723 040 000

159 657 000

230 773 000

16 808 660 562

18

Vas

269 333 350

7 582 265 994

271 890 666

423 845 274

31 114 332

58 527 665

202 327 831

407 033 469

476 080 000

125 864 000

336 283 000

16 508 295 447

19

Veszprém

380 043 950

11 302 998 008

350 099 600

492 750 133

236 630 333

121 235 668

421 715 333

530 719 201

786 005 000

198 360 000

386 521 000

24 080 410 224

20

Zala

300 742 650

9 305 755 995

324 456 935

506 192 402

52 234 001

68 216 668

151 228 500

513 868 404

660 785 000

153 481 000

305 357 000

20 408 284 912

 

Összesen

11 131 931 350

314 253 969 350

9 445 777 448

16 326 515 804

4 493 126 990

3 042 369 331

8 280 047 476

11 259 566 418

25 620 525 000

6 077 353 000

8 608 731 000

635 982 143 376



9M03557_2

A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK 2009. ÉVI NORMATÍV HOZZÁJÁRULÁSA (FT)

Budapest Főváros

No.

A helyi önkormányzat

Lakos

2008.I.1

(fő)

Települési

önkormányzatok

feladatai

Körzeti

igazgatás

Körjegyzőségek

működése

Megyei,

fővárosi

önkormányzatok

feladatai

Lakott

külterülettel

kapcsolatos

feladatok

Lakossági

települési

folyékony

hulladék

ártalmatlanítása

A társadalmi-gazdasági és

infrastrukturális szempontból elmaradott,

illetve súlyos foglalkoztatási

gondokkal küzdő települési

önkormányzatok feladatai

Üdülőhelyi

feladatok

Közművelődési

és

közgyűjteményi

feladatok

Pénzbeli

szociális

juttatások

Szociális és

gyermekjóléti

alapszolgáltatás

feladatai

Szociális és

gyermekvédelmi

bentlakásos és

átmeneti

elhelyezés

Hajléktalanok

átmeneti

intézményei

megye

ÖM
(BM)

KSH

neve

kódja

3/1

3/2

3/3

3/4

3/5

3/6

3/7

3/8

3/9

3/10

3/11

3/12

3/13

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

1

1

0113578

Budapest Főváros

0

2 637 565 785

0

0

431 944 741

0

15 000 000

0

3 000 000 000

680 678 320

0

113 503 800

6 770 974 750

922 915 500

2

1

3

0109566

I. kerület

26 425

0

30 146 494

0

0

0

0

0

0

28 036 925

116 904 200

65 014 450

0

0

3

1

3

0103179

II. kerület

86 464

0

73 923 736

0

0

2 874 928

0

0

0

91 738 304

384 764 800

134 390 556

4 823 000

0

4

1

3

0118069

III. kerület

125 621

0

120 076 181

0

0

1 812 656

0

0

0

133 283 881

579 866 536

237 223 286

88 192 000

0

5

1

3

0105467

IV. kerület

100 807

0

71 214 847

0

0

0

0

0

0

106 956 227

484 982 477

143 031 040

49 608 000

0

6

1

3

0113392

V. kerület

27 117

0

28 560 063

0

0

0

0

0

0

28 771 137

129 781 962

97 008 480

9 646 000

0

7

1

3

0116586

VI. kerület

38 085

0

40 136 232

0

0

0

0

0

0

40 408 185

188 939 685

107 509 800

26 182 000

0

8

1

3

0129744

VII. kerület

57 663

0

45 692 565

0

0

0

0

0

0

61 180 443

306 248 193

168 514 570

60 023 600

0

9

1

3

0125405

VIII. kerület

72 924

0

89 230 017

0

0

0

0

0

0

77 372 364

446 586 576

180 329 450

21 359 000

0

10

1

3

0129586

IX. kerület

56 762

0

52 797 329

0

0

0

0

0

0

60 224 482

289 259 152

70 007 542

15 847 000

0

11

1

3

0110700

X. kerület

75 622

0

53 729 845

0

0

0

0

0

0

80 234 942

376 900 048

52 087 916

5 512 000

0

12

1

3

0114216

XI. kerület

131 158

0

106 200 217

0

0

1 154 912

0

0

0

139 158 638

611 983 228

201 050 696

49 970 800

0

13

1

3

0124697

XII. kerület

59 322

0

50 284 371

0

0

682 448

0

0

0

62 940 642

264 694 764

119 695 300

0

0

14

1

3

0124299

XIII. kerület

107 091

0

94 866 900

0

0

0

0

0

0

113 623 551

549 591 012

322 924 660

49 116 050

0

15

1

3

0116337

XIV. kerület

113 321

0

101 080 268

0

0

0

0

0

0

120 233 581

559 239 135

188 254 216

0

0

16

1

3

0111314

XV. kerület

82 689

0

62 301 567

0

0

0

0

0

0

87 733 029

408 152 904

173 463 376

8 268 000

0

17

1

3

0108208

XVI. kerület

71 444

0

59 754 959

0

0

117 344

0

0

0

75 802 084

329 928 392

151 188 488

0

0

18

1

3

0102112

XVII. kerület

84 229

0

81 501 277

0

0

2 779 200

0

0

0

89 366 969

389 474 896

125 866 190

9 646 000

0

19

1

3

0129285

XVIII. kerület

98 651

0

91 627 766

0

0

157 488

0

0

0

104 668 711

473 327 498

210 479 630

34 450 000

0

20

1

3

0104011

XIX. kerület

60 799

0

52 442 413

0

0

0

0

0

0

64 507 739

285 633 702

126 975 760

21 359 000

0

21

1

3

0106026

XX. kerület

65 019

0

54 959 778

0

0

9 264

0

0

0

68 985 159

345 445 947

129 828 460

22 048 000

0

22

1

3

0113189

XXI. kerület

77 594

0

86 492 393

0

0

4 097 776

0

0

0

82 327 234

386 495 714

125 394 386

6 890 000

0

23

1

3

0110214

XXII. kerület

53 148

0

52 529 811

0

0

3 563 552

0

0

0

56 390 028

249 157 824

98 935 640

24 115 000

0

24

1

3

0134139

XXIII. kerület

22 050

0

29 162 568

0

0

864 640

0

0

0

23 395 050

124 758 900

37 878 800

6 890 000

0

Főváros összesen

 

 

1 694 005

2 637 565 785

1 528 711 597

0

431 944 741

18 114 208

15 000 000

0

3 000 000 000

2 478 017 625

8 282 117 545

3 380 556 492

7 284 920 200

922 915 500



9M03557_3

A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK 2009. ÉVI NORMATÍV HOZZÁJÁRULÁSA (FT)

Budapest Főváros

No.

A helyi önkormányzat

Gyermekek

napközbeni

ellátása

Közoktatási

alap-

hozzájárulások

Közoktatási kiegészítő hozzájárulások

Szociális juttatások, egyéb szolgáltatások

Normatív

hozzájárulások

összesen

(1+…+24)

Iskolai

gyakorlati

oktatás,

szakképzés

(szakmai

gyakorlati

képzés)

Sajátos

nevelési

igényű

gyermekek,

tanulók

nevelése,

oktatása

Nem magyar

nyelven folyó

nevelés és

oktatás,

valamint a

roma kisebbségi

oktatás

Nemzetiségi

nyelvű, két

tanítási nyelvű

oktatás,

nyelvi

előkészítő

oktatás

Egyes

pedagógiai

programok,

módszerek

támogatása

Hozzájárulások

egyes közoktatási

intézményeket

fenntartó

önkormányzatok

feladat-

ellátásához

Kedvezményes

óvodai, iskolai,

kollégiumi

étkeztetés

Tanulók

tankönyv-

ellátásának

támogatása

Kollégiumi,

diákotthoni

lakhatási

feltételek

megteremtése

megye

ÖM
(BM)

KSH

neve

kódja

3/14

3/15

3/16.1

3/16.2

3/16.3

3/16.4

3/16.5

3/16.6

3/17.1

3/17.2

3/17.3

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

1

1

0113578

Budapest Főváros

0

14 194 908 666

1 292 688 533

1 235 434 601

5 059 333

501 457 000

203 150 500

367 578 000

218 415 000

200 248 000

827 715 000

33 619 237 529

2

1

3

0109566

I. kerület

54 275 000

582 090 666

0

479 333

0

0

20 003 333

2 658 000

32 935 000

8 010 000

0

940 553 401

3

1

3

0103179

II. kerület

93 575 950

2 073 355 333

0

18 805 400

13 799 333

46 889 000

61 627 666

10 572 000

118 015 000

30 305 000

0

3 159 460 006

4

1

3

0118069

III. kerület

288 879 500

2 540 300 668

0

55 134 333

28 394 000

26 294 667

61 940 999

9 162 000

144 840 000

31 246 000

0

4 346 646 707

5

1

3

0105467

IV. kerület

259 191 400

2 357 000 000

0

38 209 267

0

29 755 000

41 553 499

7 368 000

135 665 000

30 221 000

0

3 754 755 757

6

1

3

0113392

V. kerület

48 873 500

539 825 335

0

16 233 600

0

7 443 666

24 128 001

5 316 000

45 925 000

7 860 000

0

989 372 744

7

1

3

0116586

VI. kerület

65 577 850

719 384 667

0

17 929 067

1 729 000

32 313 001

31 771 000

2 148 000

38 620 000

10 880 000

0

1 323 528 487

8

1

3

0129744

VII. kerület

91 375 050

734 095 334

17 192 266

2 365 333

0

15 291 999

21 660 000

2 280 000

36 900 000

12 187 000

0

1 575 006 353

9

1

3

0125405

VIII. kerület

164 364 850

935 259 335

0

45 974 333

37 653 667

2 139 000

27 487 500

684 000

109 750 000

20 928 000

0

2 159 118 092

10

1

3

0129586

IX. kerület

87 724 000

1 230 425 999

1 351 333

60 397 466

720 000

18 782 334

34 314 000

6 228 000

39 840 000

16 268 000

0

1 984 186 637

11

1

3

0110700

X. kerület

233 788 750

1 614 738 668

990 000

86 414 201

0

39 932 334

25 092 166

2 940 000

147 680 000

25 170 000

0

2 745 210 870

12

1

3

0114216

XI. kerület

233 889 500

2 527 184 668

52 293 466

203 589 467

9 804 000

21 964 333

85 647 000

9 948 000

193 205 000

39 351 000

0

4 486 394 925

13

1

3

0124697

XII. kerület

59 201 350

1 029 711 999

0

48 861 333

1 197 000

27 581 667

41 908 000

5 394 000

86 570 000

15 577 000

0

1 814 299 874

14

1

3

0124299

XIII. kerület

259 272 000

1 906 325 333

0

64 623 067

0

11 484 667

34 548 167

5 358 000

136 790 000

27 444 000

0

3 575 967 407

15

1

3

0116337

XIV. kerület

274 405 300

2 543 610 669

5 865 333

77 350 466

10 634 667

87 281 334

97 577 667

3 144 000

168 615 000

34 334 000

0

4 271 625 636

16

1

3

0111314

XV. kerület

190 442 200

1 806 994 665

16 072 800

161 065 400

14 220 667

8 417 333

49 351 167

9 162 000

131 765 000

28 812 000

0

3 156 222 108

17

1

3

0108208

XVI. kerület

108 884 100

1 596 428 000

3 278 533

64 039 467

5 158 333

4 170 000

40 263 667

4 344 000

93 350 000

21 365 000

0

2 558 072 367

18

1

3

0102112

XVII. kerület

125 729 500

2 019 722 000

259 333

36 397 333

2 695 000

27 177 666

35 860 167

0

169 520 000

24 808 000

0

3 140 803 531

19

1

3

0129285

XVIII. kerület

256 470 500

2 482 081 998

9 795 333

97 483 934

27 692 667

63 415 667

40 763 334

4 050 000

218 775 000

34 529 000

0

4 149 768 526

20

1

3

0104011

XIX. kerület

145 739 750

1 210 405 335

0

48 892 800

0

14 018 999

28 364 667

1 008 000

91 735 000

15 569 000

0

2 106 652 165

21

1

3

0106026

XX. kerület

169 981 550

1 210 758 000

22 723 734

19 254 467

5 816 667

0

25 166 501

5 226 000

85 395 000

16 869 000

0

2 182 467 527

22

1

3

0113189

XXI. kerület

150 125 950

1 887 716 667

4 960 000

63 611 667

9 177 000

11 886 334

35 775 333

4 878 000

145 070 000

27 933 000

0

3 032 831 454

23

1

3

0110214

XXII. kerület

109 200 000

1 211 537 332

956 667

30 406 733

9 956 667

13 408 000

40 563 334

2 430 000

90 650 000

18 839 000

0

2 012 639 588

24

1

3

0134139

XXIII. kerület

19 295 250

528 196 000

0

8 468 400

15 338 000

20 020 000

14 525 667

0

43 555 000

8 712 000

0

881 060 275

Főváros összesen

3 490 262 800

49 482 057 337

1 428 427 331

2 501 421 468

199 046 001

1 031 124 001

1 123 043 335

471 876 000

2 723 580 000

707 465 000

827 715 000

93 965 881 966

1

A rendeletet a 44/2017. (XII. 29.) BM rendelet 39. §-a hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával.

3

A 6. számú mellékletet a 9/2009. (IV. 14.) PM–ÖM együttes rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 2. § (2) bekezdése alapján a 6. számú mellékletben meghatározott éves összeg 2009. április 30-ig számított folyó évi időarányos első ütemét április hónap 30-áig, a fennmaradó további részét május 1-jétől havi ütemezésben – a normatív állami hozzájárulásokkal és támogatásokkal egyidejűleg – a nettó finanszírozás keretében az Önkormányzati Minisztérium utalványozása alapján a Magyar Államkincstár folyósítja.

4

A 7. számú mellékletet a 9/2009. (IV. 14.) PM–ÖM együttes rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 2. § (2) bekezdése alapján a 7. számú mellékletben meghatározott éves összeg 2009. április 30-ig számított folyó évi időarányos első ütemét április hónap 30-áig, a fennmaradó további részét május 1-jétől havi ütemezésben – a normatív állami hozzájárulásokkal és támogatásokkal egyidejűleg – a nettó finanszírozás keretében az Önkormányzati Minisztérium utalványozása alapján a Magyar Államkincstár folyósítja.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére