• Tartalom

20/2009. (III. 27.) HM utasítás

20/2009. (III. 27.) HM utasítás

a ruházatiilletmény-norma 2009. évi összegeinek megállapításáról1

2009.06.30.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 52. § (1) bekezdésének f) pontja alapján, a Hvt. 97. §-a (1) bekezdésének n) és o) pontjaiban foglalt feladatok végrehajtása érdekében – figyelemmel a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 127. §-ára, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 79. § (1) bekezdésére – a ruházati illetménynorma 2009. évi összegeinek megállapításáról a következő


utasítást


adom ki:

1. § (1) Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra, a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségébe, közvetlen és fenntartói irányítása, valamint felügyelete alá tartozó szervezetekre, továbbá a Magyar Honvédség katonai szervezeteire és e szervezetek hivatásos és szerződéses katonái, illetve közalkalmazotti állományára terjed ki.

(2) Az utasításban foglaltakat alkalmazni kell a katonai ügyészségek érintett állományára.

(3) A köztisztviselői állomány ruházatiköltség-térítéséről – a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 49/G. §-ának megfelelően – a HM kabinetfőnök intézkedik.

2. § A ruházatiilletmény-norma 2009. évi összegeit az utasítás melléklete tartalmazza.

3. § (1) A 2009. évi hivatásos utánpótlási ruházati utalványfüzetben 101 000 Ft (tábornokok részére 114 000 Ft) keretösszeget kell előre nyomtatni, és a kiállításra jogosult által hitelesíttetni.

(2) A főtiszti, tiszti, zászlósi, tiszthelyettesi beosztású szerződéses állomány részére, a szerződéses év fordulónapján kiadásra kerülő 2009. évi szerződéses utánpótlási ruházati utalványfüzetben, a 2009. évre vonatkozóan 126 000 Ft utánpótlási illetményt kell bejegyezni, és a kiállításra jogosult által hitelesíttetni.

4. § (1) A 2009. évi hivatásos utánpótlási ruházati utalványfüzetben előrenyomtatott és a 3. § (1) bekezdése szerint hitelesített 101 000 Ft (tábornokok részére 114 000 Ft) keretösszegen felül, utalványszelvény kitöltése nélkül,

a) a hivatásos tábornok részére 30 000 Ft-ot,

b) a hivatásos főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes részére 25 000 Ft-ot

készpénzben kell kifizetni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kifizetést a személyügyi és a ruházati szolgálat által szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján kell teljesíteni, és – a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok kivételével – a hivatásos utánpótlási ruházati utalványfüzet „Feljegyzések” részében „Keretösszegen felül 25 000 Ft (tábornok részére 30 000 Ft) készpénzben kifizetve.” megjegyzést kell bejegyezni, és a kiállításra jogosult által hitelesíttetni.

(3) A főtiszti, tiszti, zászlósi, tiszthelyettesi beosztású szerződéses állomány részére – a 3. § (2) bekezdése szerint hitelesített 2009. évi utánpótlási illetmény terhére – utalványszelvény kitöltésével 25 000 Ft-ot kell kifizetni.

(4) A 2008. évre előrehozott, – 110 000 Ft-tal (tábornok esetében 129 400 Ft-tal) érvényesített – 2009. évi utánpótlási illetményt tartalmazó hivatásos és szerződéses utánpótlási ruházati utalványfüzet keretösszegét 16 000 Ft-tal (a tábornokit 14 600 Ft-tal) kell megnövelni és a kiállításra jogosult által hitelesíttetni, valamint a 2009. évi utánpótlási illetmény terhére 25 000 Ft-ot (tábornok részére 30 000 Ft) kell utalványszelvény kitöltésével kifizetni.

(5) Amennyiben az előrehozott utánpótlási ruházati utalványfüzettel ellátott igényjogosult – az előzőekben részletezett keretemelés ellenére – nem rendelkezik a (4) bekezdés szerinti 25 000 Ft (tábornok részére 30 000 Ft) kifizetéshez szükséges fedezettel, számára csak a keretmaradvány összege fizethető ki.

(6) A (3)–(5) bekezdések szerinti kifizetést a személyügyi és a ruházati szolgálat által szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján kell teljesíteni.

(7) Az (1) és a (3)–(5) bekezdések szerint kifizetett pénzösszeg magában foglalja a testtel érintkező fehérnemű (trikó, alsónadrág, pizsama) és tusolópapucs vásárlására, illetve a sportruházat pótlására, a ruházat tisztíttatására, valamint a Katonai Ruházati Ellátó Pontokon (KREP) 100 Ft alatti anyagátvételekre fordítható összegeket.

5. § (1) Az utánpótlási illetményből polgári ruházat beszerzésére – az utasítás mellékletének „Megjegyzés” oszlopában készpénz kifizetését megengedő eseteken felül – csak azok részére fizethető ki készpénz, akik a szolgálatukat kötelezően és tartósan polgári ruházatban teljesítik.

(2) A katonai nemzetbiztonsági szolgálatok szakmai, támogatási, együttműködési, biztonságvédelmi és kapcsolattartási feladataiban részt vevő hivatásos állomány differenciált kiegészítő illetménye a ruházati utánpótlási illetmény 60%-áig terjedhet. A ruházati utánpótlási és kiegészítő illetmény kifizetését, valamint a kiegészítő illetménynorma differenciált megállapítását, kifizetését, nyilvántartási és elszámolási rendjét a szolgálatok főigazgatói külön szabályozzák.

(3) A katonai ügyészségek részére történő kifizetés mértékét a katonai főügyész önállóan szabályozza.

(4) A (2)–(3) bekezdés szerinti kifizetés csak azon személyek részére lehetséges, akik a Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatának kiadásáról szóló 9/2005. (III. 30.) HM rendelet melléklete 45-48. pontja szerinti alapöltözetekkel rendelkeznek. Az elrendelt öltözetek meglétét a szervezetek vezetői kötelesek ellenőrizni.

(5) Az (1)–(3) bekezdések szerinti kifizetés csak a személyügyi és a ruházati szolgálat által szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján – a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok kivételével – utalványszelvény kitöltésével teljesíthető.

6. § Az ellátó katonai szervezet parancsnokának a 2009. évi utalványfüzet kiadását igazoló 2008. évi utalvány új ruházati utalványfüzetre szelvényekkel (záró szelvényekkel) és a kifizetéseket tartalmazó ruházati utalványfüzetből kiemelt ruházatianyag-átvételi utalványszelvényekkel a tábornoki, főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztást betöltő hivatásos és szerződéses állomány ruházati illetménygazdálkodásának egyes szabályairól szóló 14/2009. (HK 5.) HM VTISZÁT intézkedés 24. pontja alapján kell elszámolnia.

7. § A honvédségi közalkalmazottak ruházati költségtérítéséről szóló 17/1994. (HK 9.) HM utasítás 2. § (3) bekezdése, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 79. § (1) bekezdés előírásainak megfelelően a honvédségi közalkalmazottak 2009. évi ruházatiköltség-térítésének keretösszegét 50 000 Ft-ban állapítom meg.

8. § (1) A 3. §, valamint a 4. § (1) és (3)–(5) bekezdések szerinti juttatások nem illetményesek az 1 évet meghaladó illetmény nélküli szabadság időtartamára, valamint a Hjt. 263. § szerint a szolgálati idő számítása szempontjából figyelembe nem vehető 1 évet meghaladó időtartamra.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetek előtti, illetve leteltét követő időszakra a 3. §, valamint a 4. § (1) és (3)–(5) bekezdések szerinti juttatásokat időarányosan kell számolni, illetve kifizetni.

9. § (1) Ez az utasítás az aláírása napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2009. január 1-jétől kell alkalmazni.

(2) Az utasítás hatálybalépésével egyidejűleg a ruházati illetménynorma 2008. évi összegeinek megállapításáról szóló 28/2008. (HK 7.) HM utasítás hatályát veszti.

Melléklet a 20/2009. (III. 27.) HM utasításhoz2


Ruházatiilletmény-norma
2009. évre
Megjegyzés: a ruházati illetmények tervezésekor és a költségvetési előirányzatok lehívásakor az 54813, az 54814, az 543112, az 543111 és az 5521991 tervezési tételeken +25% áfával kell számolni.

Hivatásos és főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettes beosztású szerződéses állomány ruházati illetménye
9E06772M_0

Jogosult állomány

Jogcímkód

Illetmény összege (Ft)

Férfi

Ft

Tábornok

Főtiszti állományból alapfelszerelés kiegészítése

21 101

125 000

110 000

Polgári életből

21 102

450 000

400 000

Hivatásos és szerződéses állomány alapfelszerelési illetménye

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes

ZMNE főiskolai kari állományából

21 111

430 000

385 000

Tiszthelyettesi iskola állományából

21 112

430 000

385 000

Más fegyveres testülettől

21 113

430 000

385 000

Polgári életből

21 114

430 000

385 000

Hivatásos a próbaidőszak időtartamára

21 115

240 000

230 000

Főtiszt, tiszt, zászlós

Tiszthelyettesi állományból alapfelszerelés kiegészítése

21 160

75 000

50 000

Hivatásos és szerződéses állomány utánpótlási illetménye 1 évre

Tábornok

21 201

144 000

Főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes

21 202

126 000

Megjegyzések:

 

1. Készpénzben kifizethető illetmény, utalványszelvény kitöltésével:

a) az alapfelszerelési illetményből katonanőknek női fehérnemű beszerzésére egy alkalommal:

17 000 Ft

b) az utánpótlási illetményből polgári ruha beszerzésére:

ba) hivatásos és főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztású szerződéses katonanőknek női fehérnemű beszerzésére egy alkalommal:

15 000 Ft

bb) Honvéd Együttes Budapest, valamint a Magyar Köztársaság Elnökének Katonai Irodája igényjogosultak részére:

101 000 Ft

bc) HM Tábori Lelkész Szolgálat jogosultak részére:

50 000 Ft

 

2. A hivatásos és szerződéses főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi utánpótlási ruházati illetmény 1 havi átlaga:

10 500 Ft

 

3. A tábornoki utánpótlási ruházati illetmény 1 havi átlaga:

12 000 Ft

 

4. A honvédelem érdekében munkát végző nyugállományú katona 2009-re tervezhető ruházati illetménye:

10 000 Ft



Ellátottak ruházati kiadása
Tervezési tétel: 54813
9E06772M_2

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

Megjegyzés

1.

2.

3.

Illetmény (Ft)

Alap-
felszerelés

Utánpótlás

1 évre

1 napra

ZMNE főiskolai kari állományából

(1)

21 400

330 000

230 000

630,14

(1) Testtel érintkező fehérnemű és tusolópapucs vásárlására készpénzben kifizethető:
Alapfelszerelési illetményből:
ffi: 10 000 Ft, nő: 12 000 Ft
Utánpótlási illetményből:
ffi: 6000 Ft, nő: 8000 Ft

(2) Csak a kiképzőközpont számolhatja fel.

(3) A 132/2008. (HK 1/2009.) HM VTISZÁT int. alapján.

(4) Csak a ténylegesen letöltött időre illetményes.

Katonai tiszthelyettes iskolai hallgató

(1)

21 410

330 000

230 000

630,14

Legénységi beosztásban lévő szerződéses állomány

Próbaidőre

(2)

21 420

160 000

342,46

Próbaidőt követően

 

21 421

50 000

165 000

452,05

Szerződéses főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes próbaidőre

 

21 430

168 000

A katonai szervezet készletéből 90 M hadi (gyakorló) ruha cseréjére jogosult hivatásos és szerződéses állomány

Általános és harckocsizó

 

21 450

19 000

Ejtőernyős

 

21 451

20 800

Repülőgép-szerelő

 

21 452

21 000

Repülőhajózó

 

21 453

19 000

Magassági öltözetet viselő

 

21 454

19 000

Hadihajós

 

21 455

20 800

Díszruházatra kiegészítő illetmény

Díszelgő állomány

Ht. és szerz. ti., tts. állomány

 

21 460

200 000

80 000

219,18

Legs. beo. szerz. állomány

 

21 461

190 000

75 000

205,48

Zenész állomány

Férfi

(3)

21 470

93 600

93 600

(3)

21 471

83 000

83 000

Önkéntes tartalékos állomány

14 napnál hosszabb idejű

kiképzésre behívott

(4)

21 490

452,05

14 napnál rövidebb idejű

21 491

342,46



Ruházati kiegészítő és felszerelési anyagok
Tervezési tétel: 54814
9E06772M_3

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

Megjegyzés

1.

2.

3.

Illetmény (Ft)

Alap-
felszerelés

Utánpótlás

1 évre

1 napra

Őr (fűtetlen őrhelyenként)

 

21 620

27 525

9 150

25,07



(1) Utánpótlás csak az igénybevétel napjaira számítható fel.


(2) Legénységi beosztásban lévő szerződéses és laktanyai elhelyezése esetén felszámítható.


(3) Az MH 1. HTHZ hajóin lévő fekhelyekre is illetményes.

Motorkerékpár

 

21 630

15 200

5 000

13,70

Fekhelyek

Gyengélkedőszobai ágy

 

21 640

8 410

4 605

12,62

Eü. vizsgáló, kezelő, fizikoterápiás fekhely

 

21 641

1 400

1 400

3,84

Tiszti, tiszthelyettesi ügyeleti, szolgálati fekhely

(3)

21 642

13 600

8 085

22,15

Polgári őr fekhelye

 

21 643

8 410

4 605

12,62

Nőtlentiszti-, átvonuló-, nővér- stb. szállás,
illetve KORK fekhelyei után

(1) (2)

21 644

13 600

8 085

22,15

Szolgálati kutya
felszerelése

Őrkutya, robbanóanyag-kereső kutya

 

21 660

24 000

3 600

9,86

Kiképzési csoportonként (4 vagy több kutya után)

 

21 661

14 400

4 800

13,15

Felderítő

 

21 671

3 600

1 800

4,93

Rendész

 

21 672

16 575

11 200

30,68

Rendész kiegészítő felszerelése

 

21 673

63 150

21 215

58,12

Forgalomszabályozó, diszpécser és ellenőr

 

21 674

27 250

12 000

32,88

Forgalomszabályozó, diszpécser és ellenőr kiegészítő felszerelése

 

21 675

13 150

5 075

13,90

Hajófedélzeten szolgálatot teljesítő

 

21 676

5 125

2 560

7,01

Vasútállomás katonai parancsnoka

 

21 677

12 000

3 600

9,86

Szállítmánykísérő

 

 

21 678

12 000

3 600

9,86



Kiképzési irodaszer
Tervezési tétel: 543113
9E06772M_4

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

Megjegyzés

2.

3.

Illetmény (Ft)

Utánpótlás

1 évre

1 napra

Tábornok

 

11 100

5 000

13,70

Hivatásos és szerződéses főtiszt, tiszt

 

11 110

4 000

10,96


(1) A tanév kezdetekor készpénzben kifizethető. Nem honvédségi ösztöndíjasnak, levelező és tanszervásárlási kedvezményben részesülő polgári felsőfokú tanintézetben tanuló hallgatónak nem illetményes. Kizárólag a képzést végző tanintézet számíthatja fel.

(2) Tanfolyamonként a kiképző katonai szervezetnél számítható fel.

Nemzetvédelmi Egyetem hallgatója

(1)

11 111

2 500

6,85

Főtiszt, tiszt, továbbképző iskolai hallgató

(1)

11 112

2 500

6,85

ZMNE főiskolai kari állományából

(1)

11 113

2 500

6,85

Hivatásos és szerződéses zászlós, tiszthelyettes

 

11 120

3 000

8,22

Katonai tiszthelyettesi iskolai hallgató

 

11 121

2 000

5,48

Legénységi beosztású szerződéses

 

11 130

1 000

2,74

Önkéntes tartalékos tiszti, tiszthelyettes-hallgató

 

11 132

5,48

Szaktanfolyamon lévő szerződéses legénységi beosztású állomány után kiegészítés

(2)

11 133

500

Kiképzésre behívott önkéntes tartalékos állomány

 

11 141

5

Műszaki rajzoló (állománytáblás)

 

11 150

12 000

32,88

Honvédségi közalkalmazott

 

11 170

2 000

5,48



Írószer, egyéb irodaszer
Tervezési tétel: 543113

Jogcímkód

Illetmény

Jogcímkód

Illetmény

Típus

Egy évre (Ft)

Típus

Egy évre (Ft)

11 201

I.

3 200

11 205

V.

32 000

11 202

II.

6 820

11 206

VI.

60 000

11 203

III.

12 400

11 207

VII.

90 000

11 204

IV.

22 000

11 208

VIII.

295 000



Vegyes nyomtatvány
Tervezési tétel: 543112

Jogcímkód

Illetmény

Jogcímkód

Illetmény

Típus

Egy évre (Ft)

Típus

Egy évre (Ft)

11 301

1.

250 000

11 304

3.

19 500

11 302

2.

60 000

11 305

4.

6 000



Irodai papír
Tervezési tétel: 543111

Jogcímkód

Illetmény

Jogcímkód

Illetmény

Típus

Egy évre (Ft)

Típus

Egy évre (Ft)

11 401

I.

5 100

11 405

V.

33 200

11 402

II.

7 500

11 406

VI.

58 800

11 403

III.

13 800

11 407

VII.

96 400

11 404

IV.

24 500

11 408

VIII.

317 900



Nyomdai papírok
Tervezési tétel: 543111
A szükségletet minden évben a következő évre előre kell tervezni és a költségfedezetet 2009. május 31-ig igényelni a HM FLÜ ellátási osztályvezetőtől. A pénzkeret felhasználását az indokolt igénybejelentés alapján a HM FLÜ ATKI ellátási osztályvezető engedélyezi, amelyet a „Felszámítási kimutatás”-ban kell rögzíteni.

Megjegyzés: a típusbesorolásokat és a szorzószámokat a HM FLÜ ATKI ellátási osztály vezetője 2009. június 30-ig az alakulatok részére megküldi.


Textiltisztítás, -javítás, -karbantartás, -szolgáltatás
Tervezési tétel: 5521991
9E06772M_8

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

Megjegyzés

2.

3.

Illetmény (Ft)

Utánpótlás

1 évre

1 napra

Legénységi beosztásban lévő szerződéses állomány

 

12 000

17 000

46,58


(1) Csak az igénybevétel időtartamára számolható fel.


(2) Legénységi beosztású szerződéses állomány laktanyai elhelyezése esetén is illetményes.



(3) Az MH 1. HTHZ hajóin lévő fekhelyekre is illetményes.

(4) Külön terv szerint.

Önkéntes tartalékos állomány

14 napnál hosszabb időre behívott állomány

 

12 010

17 000

46,58

14 napnál rövidebb időre ( „M” szemle, gyakorlat, kiképzés) behívott és azon hadiruházatban részt vevő állomány részére bevonulásonként kifizetendő mosatásiköltség-térítés

 

12 011

750

Fekhelyek

Gyengélkedőszobai ágy

 

12 020

13 000

35,62

Kórházi ágy

 

12 021

33 000

90,41

Eü. vizsgáló, kezelő, fizikoterápiás fekhely

 

12 022

33 000

90,41

Tiszti, tiszthelyettesi ügyeleti, szolgálati fekhely

(1) (3)

12 023

46 000

126,03 

Polgári őr fekhelye

 

12 024

13 000

35,62

Nőtlentiszti-, nővér- stb. szállóban, szálláson, valamint
a Kiképzési-Oktatási és Regeneráló Központ fekhelyei után

(1) (2)

12 025

60,00

Tiszti étkezde átlagebédadag-száma alapján

 

12 030

15,00

Hallgatói
állomány

ZMNE főiskolai kari állományából

 

12 040

17 000

46,58

Katonai tiszthelyettesi iskolákon

 

12 041

17 000

46,58

Díszelgő állomány

 

12 060

6 000

16,44

Általános egyéni védőeszköz karbantartása

(4)

12 080



Munka- és védőruházat
Tervezési tétel: 54811
9E06772M_9

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

Megjegyzés

1.

2.

3.

Illetmény (Ft)

Alapfelszerelés

Utánpótlás

 

1 évre

1 napra

Általános egyéni védőeszköz

(1)

13 888

(1) Külön terv szerint



Ruházatiköltség-térítés
9E06772M_10

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

Megjegyzés

2.

Illetmény (Ft)

Utánpótlás

1 évre

Honvédségi közalkalmazott

(1)

13 999

50 000

(1) A 17/1994. (HK 9.)
HM utasítás alapján

1

Az utasítást a 60/2011. (V. 27.) HM utasítás 13. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. december 31. napjával.

2

A melléklet a 37/2009. (V. 20.) HM utasítás 1. §-a, az 56/2009. (VII. 10.) HM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító utasítás alapján a rendelkezést 2009. július 1-jétől kell alkalmazni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére