• Tartalom

21/2009. (XII. 29.) HM rendelet

21/2009. (XII. 29.) HM rendelet

a Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatának kiadásáról szóló 9/2005. (III. 30.) HM rendelet módosításáról1

2010.01.01.

A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 287. § (2) bekezdésének k) pontjában, valamint a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvény 50. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 71/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet 32/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatának kiadásáról szóló 9/2005. (III. 30.) HM rendelet (a továbbiakban: R.) mellékletének 15. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„15. a) A Hjt. 46. § alapján más szervezetnél szolgálatot teljesítő hivatásos és szerződéses katona szolgálati helyén viselendő öltözetét – az Öltözködési Szabályzat rendelkezéseinek figyelembevételével – a más szervezet vezetője határozza meg.
b) A szervezet vezetője egyes meghatározott feladatok teljesítéséhez kapcsolódóan az Öltözködési Szabályzat rendelkezéseitől eltérő öltözet viselését rendelheti el
ba) a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok,
bb) a katonai ügyészségek,
bc) a Honvéd Együttes Budapest,
bd) a Magyar Köztársaság Elnökének Katonai Irodája,
be) a Tábori Lelkészi Szolgálat állományába tartozó hivatásos és szerződéses katonák részére.
c) A honvédelmi miniszter a hivatásos és szerződéses katonák részére a szolgálati feladatok ellátása során az Öltözködési Szabályzat rendelkezéseitől eltérő öltözet viselését előírhatja.
d) A katonának az a)–c) alpontok alapján eltérő öltözet viselésének meghatározása esetén rendelkeznie kell hadi- (gyakorló-), köznapi, ünnepi, illetve társasági öltözettel is.”

2. § Az R. mellékletének 27. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„27. A nyugállományba helyezett katona az egyenruháján nyugállományt kifejező hímzett jelvényt visel.”

3. § Az R. mellékletének 40. pontja a következő u) alponttal egészül ki:

[A katonának tilos:]

u) a megengedett hosszú haját úgy hordania, hogy az a viselt rendfokozati jelzését eltakarja, illetve fedje.”

4. § Az R. mellékletének 42. pontja, valamint az azt megelőző cím helyébe a következő rendelkezés lép:

„A haj, bajusz és szakáll viselés szabályai
42. a) A katona hajviseletének ki kell elégítenie a gondozott, rendezett, konszolidált megjelenés kritériumait. Haja legfeljebb olyan hosszú legyen, hogy az a sapka szegélyétől a nyak érintkezéséig lefelé haladva fokozatosan csökkenjen. A katonanőknek olyan – az egyenruhához méltó – hajat kell viselniük, hogy az ne akadályozza feladatuk végrehajtását, illetőleg tábori körülmények között is könnyen ápolható legyen, továbbá feleljen meg a 40. pont u) alpontjában előírtaknak.
b) A Szolgálati Szabályzatban meghatározott magatartási szabályokkal, a tényleges katonai szolgálatot teljesítő katona szájszél vonaláig érő ápolt bajuszt, 1,5 cm-nél nem hosszabb ápolt szakállat, pofaszakállat, pajeszt viselhet.”

5. § Az R. melléklete 45. pontja A) alpontjának „Az öltözet változatai:” alcímét követő szövegrész helyébe a következő rendelkezés lép:

„Télen

 

1. változat

 

90 M téli gyakorló sapka

 

Csősál

 

0008 M gyakorló esővédő kabát

 

2008 M polárpulóver (kabátbélés)

 

Gyakorlókesztyű

 

90 M gyakorlózubbony

 

Gyakorlópóló

 

90 M gyakorlónadrág

 

2008 M téli felső

 

2008 M téli alsó

 

Téli gyakorló zokni

 

Általános bakancs

 

Hevederöv

 

 

Átmeneti időszakban

2. változat

2/A. változat

Gyakorlókalap

Gyakorlókalap

2008 M gyakorló esővédő kabát

90 M gyakorlózubbony

90 M gyakorlózubbony

Gyakorlópóló

Gyakorlópóló

90 M gyakorlónadrág

90 M gyakorlónadrág

Nyári gyakorló zokni

Nyári gyakorló zokni

Általános bakancs

Általános bakancs

Hevederöv

Hevederöv

 

 

Nyáron

3. változat

4. változat

Gyakorlókalap

Gyakorlókalap

2000 M nyári gyakorlózubbony

2000 M nyári gyakorlózubbony

Gyakorlópóló

2000 M nyári gyakorlónadrág

2000 M nyári gyakorlónadrág

Nyári gyakorló zokni

Nyári gyakorló zokni

Nyári bakancs

Nyári bakancs

Hevederöv

Hevederöv

 

 

Nyáron

 

5. változat

 

Gyakorlókalap

 

Gyakorlópóló

 

2000 M nyári gyakorlónadrág

 

Nyári gyakorló zokni

 

Nyári bakancs

 

Hevederöv”

 

6. § (1) Az R. melléklete 45. C) alpontjának 15. változatát követő felsorolás a)–f) alpontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:

[A 90 M és 2000 M általános, a 93 M ejtőernyős és a 93 M repülőszerelő hadi- (gyakorló-) öltözet hordmód változatai:]

a) télen:
aa) 2008 M gyakorló esővédő kabát polárpulóverrel, zárt gallérral, csősállal,
ab) 2008 M gyakorló esővédő kabát polárpulóverrel, nyitott gallérral, alatta 90 M gyakorlózubbony begombolt, illetve zárt gallérral,
ac) 90 M téli gyakorlókabát béléssel begombolt gallérral, csősállal, illetve 93 M ejtőernyős és repülőszerelő téli gyakorlókabát zárt gallérral, csősállal,
ad) 90 M téli gyakorlókabát felső gombja kigombolva, illetve 93 M ejtőernyős és repülőszerelő téli gyakorlókabát nyitott gallérral, alatta 90 M gyakorlózubbony begombolt gallérral, 93 M ejtőernyős és repülőszerelő téli gyakorlózubbony zárt gallérral,
b) átmeneti időszakban:
ba) 2008 M gyakorló esővédő kabát – polárpulóver nélkül – nyitott gallérral, alatta 90 M gyakorlózubbony begombolt, illetve zárt gallérral,
bb) 90 M téli gyakorlókabát – bélés nélkül – felső gombja kigombolva, illetve 93 M ejtőernyős és repülőszerelő téli gyakorlókabát nyitott gallérral, alatta 90 M gyakorlózubbony begombolt gallérral, illetve 93 M ejtőernyős és repülőszerelő téli gyakorlózubbony zárt gallérral,
bc) 90 M gyakorlózubbony felső gombja kigombolva, illetve 93 M ejtőernyős és repülőszerelő téli gyakorlózubbony nyitott gallérral, alatta póló,
c) nyáron:
ca) 90 M gyakorlózubbony felső gombja kigombolva, 93 M ejtőernyős és repülőszerelő téli gyakorlózubbony nyitott gallérral, alatta gyakorlópóló,
cb) 2000 M nyári hosszú ujjú gyakorlózubbony felső gombja kigombolva, alatta gyakorlópóló,
cc) 2000 M nyári hosszú ujjú gyakorlózubbony felső gombja kigombolva,
cd) 2000 M nyári hosszú ujjú gyakorlózubbony felső gombja kigombolva, ujja felhajtva, alatta gyakorlópóló,
ce) 2000 M nyári hosszú ujjú gyakorlózubbony felső gombja kigombolva, ujja felhajtva,
cf) gyakorlópóló tépőzáras hímzett gyakorló rendfokozati jelzéssel,
d) átmeneti időszakban az általános bakancs helyett a nyári bakancs, nyáron a nyári bakancs helyett az általános bakancs viselhető,
e) a 2008 M polárpulóver, valamint a 95 M gyakorlópulóver a tényleges állomány – a gyakorlópulóver esetében a próbaidejét töltő szerződéses katona kivételével – hímzett névvel, államjelzővel és gyakorló rendfokozati jelzéssel ellátott, megengedett öltözetként viselt, felső ruhadarabja,
ea) a 2008 M polárpulóver, illetőleg a 95 M gyakorlópulóver a 90 M gyakorlózubbony helyett – a gyakorlópóló, a téli ing vagy a 2008 M téli felső fölött – a 90 M gyakorlónadrágon kívül viselendő,
eb) a 2008 M polárpulóver, illetve a 95 M gyakorlópulóver felső ruhadarabként történő viselése esetén fegyver, málha és egyéb eszköz, felszerelés nem hordható,
f) az állomány a hevederövet a 2008 M gyakorló esővédő kabáton, illetőleg a 90 M téli gyakorlókabáton csak külön parancsra viseli,”

(2) Az R. melléklete 45. C) alpontjának 15. változatát követő felsorolás h)–j) alpontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:

[A 90 M és 2000 M általános, a 93 M ejtőernyős és a 93 M repülőszerelő hadi- (gyakorló-) öltözet hordmód változatai:]

h) a felderítő és az ejtőernyős szakbeosztású állomány ejtőernyős szakfeladata végrehajtása során ejtőernyős bakancsot hord, valamint a gyakorlókalap helyett, hímzett felderítő, ejtőernyős jelvénnyel ellátott zöld barett sapkát viselhet,
i) a harckocsizó és a hadihajós szakbeosztású állomány, valamint a tábori lelkész a gyakorlókalap helyett, hímzett harckocsizó, hadihajós, illetőleg tábori lelkészi jelvénnyel ellátott fekete barett sapkát viselhet. A HM Tábori Rabbinátus állománya a gyakorlókalap, illetőleg a fekete barett sapka helyett a 2000 M nyári gyakorlóöltözet alapanyagából készített, hímzett magyar és héber felirattal ellátott kipát viselhet,
j) a tüzér, légvédelmi tüzér és a katonai rendész szakbeosztású állomány a gyakorlókalap helyett, hímzett tüzér, légvédelmi tüzér, illetve katonai rendész jelvénnyel ellátott skarlátpiros barett sapkát viselhet,”

(3) Az R. melléklete 45. C) alpontjának 15. változatát követő felsorolás n) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A 90 M és 2000 M általános, a 93 M ejtőernyős és a 93 M repülőszerelő hadi- (gyakorló-) öltözet hordmód változatai:]

n) a repülőszerelő állomány szakfeladat végrehajtásakor
na) 2000 M nyári gyakorlóöltözetet, 2008 M polárpulóvert, valamint 95 M gyakorlópulóvert felső ruhadarabként nem viselhet,
nb) megengedettként repülőszerelő nyári cipőt, szandált hordhat,
nc) a vonatkozó munkavédelmi előírások betartása mellett – a 93 M repülőszerelő hadi- (gyakorló-) öltözet megkímélése céljából – munkaruhát, overallt, valamint munkalábbelit viselhet,”

(4) Az R. melléklete 45. C) alpontjának 15. változatát követő felsorolás v) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A 90 M és 2000 M általános, a 93 M ejtőernyős és a 93 M repülőszerelő hadi- (gyakorló-) öltözet hordmód változatai:]

v) sorakozó, illetve kiemelkedő fontosságú katonai rendezvények alkalmával a 90 M és 2000 M általános, a 93 M ejtőernyős és a 93 M repülőszerelő hadi- (gyakorló-) öltözetet viselő állomány – télen az ab) és ad), átmeneti időszakban a ba)–bc), nyáron a ca)–ce) alpontok szerinti hordmód változathoz – fegyvernemi hovatartozását kifejező, illetőleg beosztásának megfelelő
va) légvédelmi tüzér tábornok kivételével világoskék szakmai sálat visel a légierő öltözetét viselő tábornok és zenész, a repülőszerelő, a repülésirányító, a meteorológus,
vb) sötétkék szakmai sálat visel a hadihajós,
vc) búzavirágkék szakmai sálat visel a híradó, az elektronikai harcász, az informatikus,
vd) „lövész” zöld szakmai sálat visel a lövész, a nemzetközi műveletekben résztvevő katonai szervezet – amennyiben a kontingensre vonatkozó más eltérő szabályozás nincs – állománya,
ve) acélzöld szakmai sálat visel a műszaki, a vegyivédelmi, a pénzügyi,
vf) fehér szakmai sálat visel a felderítő,
vg) fekete szakmai sálat visel a harckocsizó, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat teljes személyi állománya, valamint a díszelgő és zenéz állomány katonai temetés alkalmával,
vh) kármin szakmai sálat visel a hadtáp, a logisztikus, a térképész, a mérnök, a technikus, a jogi- és igazgatási, az egészségügyi, a gépkocsiszállító, a közlekedési, a KBH szakállománya,
vi) a tábori lelkész tábornok kivételével skarlátpiros szakmai sálat visel az általános öltözetet viselő tábornok, a tüzér, a légvédelmi tüzér, a légvédelmi lokátoros, a zenész, a díszelgő, a katonai rendész, a hallgató, továbbá a va)–vh) alpontban nem nevesített végzettséggel rendelkező, illetőleg beosztást betöltő katona,
vj) a fegyvernemi egység, alegység teljes személyi állománya a fegyvernemnek megfelelő színű szakmai sálat viselhet,
vk) +25 °C feletti hőmérséklet esetén a szakmai sál viselése – a feladatot elrendelő állományilletékes parancsok külön parancsa alapján – mellőzhető,”

(5) Az R. melléklete 45. C) alpontjának 15. változatát követő felsorolás a következő z) alponttal egészül ki:

[A 90 M és 2000 M általános, a 93 M ejtőernyős és a 93 M repülőszerelő hadi- (gyakorló-) öltözet hordmód változatai:]

z) a 90 M gyakorlózubbony és a 90 M gyakorlónadrág alatt
za) télen és átmenetei időszakban a gyakorlópólón 2008 M téli vékony felső, vagy 2008 M téli vastag felső, a 90 M gyakorlónadrág alatt 2008 M téli vékony alsó, vagy 2008 M téli vastag alsó,
zb) télen a gyakorlópóló és a 2008 M téli vékony felső fölött 2008 M téli vastag felső, a 90 M gyakorlónadrág alatt a 2008 M téli vékony alsón 2008 M téli vastag alsó.”

7. § (1) Az R. melléklete 45. D) alpontjának 18. változatát követő felsorolás b) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A 2003 M repülőhajózó hadi- (gyakorló-) védőöltözet hordmód változatai:]

b) a repülőhajózó állomány télen és átmenetei időszakban a 2003 M repülőhajózó dzsekihez, nyáron a 2003 M repülőhajózó overallhoz a századának megfelelő nyaksálat hord, továbbá sorakozó, illetve kiemelkedő fontosságú katonai rendezvények alkalmával világoskék szakmai sálat visel,”

(2) Az R. melléklete 45. D) alpontjának 18. változatát követő felsorolás a következő e) alponttal egészül ki:

[A 2003 M repülőhajózó hadi- (gyakorló-) védőöltözet hordmód változatai:]

e) a repülőhajózó állomány a 2003 M repülőhajózó overall fölött, megengedett felső ruhadarabként, repülőhajózó fekete bőrdzsekit viselhet. A repülőhajózó fekete bőrdzseki viselésének részletes szabályait a HM Honvéd Vezérkar főnöke intézkedésben határozza meg.”

8. § (1) Az R. melléklete 45. E) alpontjának 23. változatát követő felsorolás a)–c) alpontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:

[A 2003 sivatagi hadi- (gyakorló-) öltözet hordmód változatai:]

a) télen:
aa) sivatagi kabát, (esővédő) zárt gallérral,
ab) sivatagi kabát (esővédő) nyitott gallérral, sivatagi gyakorlózubbony begombolt gallérral,
b) átmeneti időszakban:
ba) sivatagi kabát (esővédő) – bélés nélkül – nyitott gallérral, sivatagi gyakorlózubbony begombolt gallérral,
bb) sivatagi gyakorlózubbony felső gombja kigombolva, alatta gyakorlópóló,
c) nyáron:
ca) sivatagi gyakorlózubbony felső gombja kigombolva, alatta gyakorlópóló,
cb) 2003 M sivatagi nyári gyakorlózubbony felső gombja kigombolva, alatta gyakorlópóló,
cc) 2003 M sivatagi nyári gyakorlózubbony felső gombja kigombolva,
cd) 2003 M sivatagi nyári gyakorlózubbony felső gombja kigombolva, ujja felhajtva, alatta gyakorlópóló,
ce) 2003 M sivatagi nyári gyakorlózubbony felső gombja kigombolva, ujja felhajtva,
cf) gyakorlópóló tépőzáras hímzett barna rendfokozati jelzéssel,”

(2) Az R. melléklete 45. E) alpontjának 23. változatát követő felsorolás a következő p) alponttal egészül ki:

[A 2003 sivatagi hadi- (gyakorló-) öltözet hordmód változatai:]

p) a nemzetközi műveletekben résztvevő katonai szervezet állománya sorakozó, illetve kiemelkedő fontosságú katonai rendezvények alkalmával – amennyiben a kontingensre vonatkozó más eltérő szabályozás nincs – télen az ab), átmeneti időszakban a ba)–bb), nyáron a ca)–ce) alpontok szerinti hordmód változathoz „lövész” zöld, az egyéni beosztást betöltő katona – e szabályzat 45. C) pontjának v) alpontja előírásai szerint – a fegyvernemi hovatartozásának megfelelő szakmai sálat visel.”

9. § (1) Az R. melléklete 45. F) alpontjának 25. változatát követő felsorolás a) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A trópusi hadi- (gyakorló-) öltözet hordmód változatai:]

a) nyáron és átmeneti időszakban:
aa) 2000 M nyári gyakorlózubbony felső gombja kigombolva, alatta gyakorlópóló,
ab) 2000 M nyári gyakorlózubbony felső gombja kigombolva,
ac) 2000 M nyári gyakorlózubbony felső gombja kigombolva, ujja felhajtva, alatta gyakorlópóló,
ad) 2000 M nyári gyakorlózubbony felső gombja kigombolva, ujja felhajtva,
ae) gyakorlópóló tépőzáras hímzett rendfokozati jelzéssel,”

(2) Az R. melléklete 45. F) alpontjának 25. változatát követő felsorolás a következő k) alponttal egészül ki:

[A trópusi hadi- (gyakorló-) öltözet hordmód változatai:]

k) a nemzetközi műveletekben résztvevő katonai szervezet állománya sorakozó, illetve kiemelkedő fontosságú katonai rendezvények alkalmával – amennyiben a kontingensre vonatkozó más eltérő szabályozás nincs – nyáron és átmeneti időszakban az aa)–ad) alpontok szerinti hordmód változathoz „lövész” zöld, az egyéni beosztást betöltő katona – e szabályzat 45. C) pontjának v) alpontja előírásai szerint – a fegyvernemi hovatartozásának megfelelő szakmai sálat visel.”

10. § Az R. melléklete 46. pontjának bevezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép:

„Az öltözetet viseli a hivatásos és a szerződéses tiszti, tiszthelyettesi, viselheti a szerződéses legénységi és az önkéntes tartalékos állomány a napi szolgálati tevékenysége során, valamint viseli a hallgató tantermi foglalkozások alkalmával, ha más öltözetet nem rendeltek el, továbbá ügyeleti szolgálatban, ha annak jellege nem teszi szükségessé a hadi- (gyakorló-) öltözetet.”

11. § (1) Az R. melléklete 46. B) alpontjának 14. változatát követő felsorolás a) és b) alpontjai helyébe a következő rendelkezések lép:

[A köznapi öltözet hordmód változatai:]

a) a hallgató, valamint az általános köznapi öltözetet viselő szerződéses legénységi és önkéntes tartalékos állomány köznapi sapkát, a légierő által viselt és a hadihajós köznapi öltözetet viselő szerződéses legénységi és önkéntes tartalékos állomány sötétkék köznapi sapkát hord a köznapi öltözet valamennyi változatához,
b) a hadihajós fegyvernemhez tartozó hivatásos és szerződéses tiszt, tiszthelyettes szakállomány a sötétkék köznapi sapka helyett minden öltözeti változathoz hadihajós köznapi tányérsapkát visel,”

(2) Az R. melléklete 46. B) alpontjának 14. változatát követő felsorolás d) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A köznapi öltözet hordmód változatai:]

d) a hallgató, valamint az általános köznapi öltözetet viselő szerződéses legénységi és önkéntes tartalékos állomány a posztóköpeny helyett 3/4-es ballonkabátot, a légierő által viselt és a hadihajós köznapi öltözetet viselő szerződéses legénységi és önkéntes tartalékos állomány a sötétkék posztóköpeny helyett sötétkék 3/4-es ballonkabátot hord,”

(3) Az R. melléklete 46. B) alpontjának 14. változatát követő felsorolás u) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A köznapi öltözet hordmód változatai:]

u) az általános köznapi öltözetet viselő állomány – a szerződéses legénységi, és az önkéntes tartalékos katona, valamint a hallgató kivételével – a köznapi öltözet nyári változataihoz a köznapi sapka helyett köznapi Bocskai sapkát is viselhet.”

12. § (1) Az R. melléklete 46. D) alpontjának 26. változatát követő felsorolás a) és b) alpontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:

[A női köznapi öltözet hordmód változatai:]

a) a hallgatónői, valamint az általános köznapi öltözetet viselő szerződéses legénységi és önkéntes tartalékos katonanői állomány köznapi sapkát, a légierő által viselt és a hadihajós köznapi öltözetet viselő szerződéses legénységi és önkéntes tartalékos katonanői állomány sötétkék köznapi sapkát hord a köznapi öltözet valamennyi változatához,
b) télen és átmeneti időszakban a hadihajós fegyvernemhez tartozó hivatásos és szerződéses tiszt, tiszthelyettes katonanői szakállomány a sötétkék köznapi sapka helyett minden öltözeti változathoz fekete kalapot visel,”

(2) Az R. melléklete 46. D) alpontjának 26. változatát követő felsorolás w) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A női köznapi öltözet hordmód változatai:]

w) az általános köznapi öltözetet viselő katonanő – kivétel a szerződéses legénységi és az önkéntes tartalékos katonanő, valamint a hallgatónő – a köznapi öltözet nyári változataihoz a köznapi sapka helyett női kalapot is viselhet.”

13. § Az R. melléklete 47. B) alpontjának 8. változatát követő felsorolás a)–c) alpontjai helyébe a következő rendelkezések lép:

[Az ünnepi öltözet hordmód változatai:]

a) a hallgató, valamint az általános ünnepi öltözetet viselő szerződéses legénységi és önkéntes tartalékos állomány köznapi sapkát, a légierő által viselt és a hadihajós ünnepi öltözetet viselő szerződéses legénységi és önkéntes tartalékos állomány sötétkék köznapi sapkát hord az ünnepi öltözet valamennyi változatához,
b) a hadihajós fegyvernemhez tartozó hivatásos és szerződéses tiszt, tiszthelyettes szakállomány a sötétkék köznapi sapka helyett minden öltözeti változathoz hadihajós köznapi tányérsapkát visel,
c) a hallgató, valamint az általános ünnepi öltözetet viselő szerződéses legénységi és önkéntes tartalékos állomány a posztóköpeny helyett 3/4-es ballonkabátot, a légierő által viselt és a hadihajós ünnepi öltözetet viselő szerződéses legénységi és önkéntes tartalékos állomány a sötétkék posztóköpeny helyett sötétkék 3/4-es ballonkabátot hord,”

14. § Az R. melléklete 47. D) alpontjának 16. változatát követő felsorolás a) és b) alpontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:

[A női ünnepi öltözet hordmód változatai:]

a) a hallgatónői, valamint az általános ünnepi öltözetet viselő szerződéses legénységi és önkéntes tartalékos katonanői állomány köznapi sapkát, a légierő által viselt és a hadihajós ünnepi öltözetet viselő szerződéses legénységi és önkéntes tartalékos katonanői állomány sötétkék köznapi sapkát hord az ünnepi öltözet valamennyi változatához,
b) a hadihajós fegyvernemhez tartozó hivatásos és szerződéses tiszt, tiszthelyettes katonanői szakállomány a sötétkék köznapi sapka helyett minden öltözeti változathoz fekete kalapot visel,”

15. § Az R. melléklete 49. pontja a következő G) alponttal egészül ki:

„G) A katonadiplomaták, illetve azok is, akik külföldön tartós, 1 évet meghaladó kiküldetésen vesznek részt, külföldi fogadások, estélyek, bálok alkalmával megengedett ruházatként nagyestélyi öltözetet viselhetnek.”

16. § Az R. mellékletének 52. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„52. A tényleges állománynak az alábbi sport- és szabadidő öltözettel rendelkeznie:

 

Sport- és szabadidő öltözet

 

 

Hosszú ujjú szabadidő felső

 

 

Hosszú szárú szabadidő alsó

 

 

Edzőpóló

 

 

Sporttrikó

 

 

Edzőnadrág

 

 

Sportzokni

 

 

Sportcipő”

 

17. § Az R. melléklete az 52. pontot követően a következő 52/A. ponttal egészül ki:

„52/A. A hosszú ujjú szabadidő felső és a hosszú szárú szabadidő alsó helyett sportkabát, kétrészes sportruha, melegítő, tréningruha, jogging, szabadidőruha viselhető. Az edzőpóló és a sporttrikó helyett sporting, sportpóló, az edzőnadrág helyett sportnadrág, a sportcipő helyett az adott sportág gyakorlásához, űzéséhez szükséges speciális edzőcipő, futócipő, futballcipő, kosárcipő, szabadidőcipő hordható, továbbá egyéni védőfelszerelés, különösen boka-, térd-, combvédő gumi alkalmazható. A sportöltözet kialakítása, színe, mintája, esetleges felirata nem veszélyeztetheti, illetve nem sértheti a Honvédség szolgálati érdekeit.”

18. § Az R. mellékletének 58. pontja, valamint az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:

„Nemzeti színű pajzs és szalag
58. A Honvédség állománya a hímzett színes nemzeti színű pajzsot a 2008 M gyakorló esővédő kabát, a 90 és 93 M gyakorlózubbony, a 90 és 93 M téli gyakorlókabát, a 2000 M nyári gyakorlózubbony, a 2003 M sivatagi gyakorlózubbony és a 2003 M sivatagi kabát bal ujján viseli. A pajzsot a vállcsúcstól 3 cm-re úgy kell rögzíteni, hogy a pajzs középvonala a zubbony ujjának hossztengelyétől 1 cm-rel előbbre helyezkedjen el.”

19. § Az R. melléklete az 58. pontot követően a következő 58/A. ponttal egészül ki:

„58/A. A hivatásos, a szerződéses és az önkéntes tartalékos katona továbbá a hallgató a köznapi- és sötétkék köznapi-, a társasági- és sötétkék társasági-, valamint a hadihajós társasági zubbonyon, továbbá a női és sötétkék női köznapi zubbonyon, valamint a női és sötétkék női társasági kosztümkabáton nemzeti hovatartozást kifejező, 35×20 mm méretű, nemzeti színű szövött szalagot viselhet. A nemzeti színű szalagot a bal vállcsúcstól 4 cm-re úgy kell vízszintesen rögzíteni, hogy a nemzeti színű szalag középvonala a zubbony ujjának hossztengelyétől 1 cm-rel előbbre helyezkedjen el.”

20. § Az R. mellékletének 68. pontja, valamint az azt megelőző cím helyébe a következő rendelkezés lép:

„Fehérnemű, zokni, harisnya
68. a) A katonának rendelkeznie kell a szolgálatteljesítéséhez szükséges mennyiségű, nemének és az Öltözködési Szabályzat előírásainak megfelelő fehérneművel.
b) Az egyenruhához csak a rendszeresített téli-, nyári gyakorló, köznapi, társasági zokni viselhető.
c) A katonanők a köznapi, ünnepi, társasági, estélyi öltözeti változatokhoz testszínű harisnyát, harisnyanadrágot viselnek.”

21. § Az R. mellékletének 69. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„69. a) Az egyenruhához csak a rendszeresített lábbeli viselhető.
b) Orvosi javaslat alapján – a parancsnok engedélyével – a rendszeresített színben gyógycipő is viselhető.
c) A katonának rendelkeznie kell a szolgálatteljesítéséhez szükséges, az egyéni higiéniát biztosító tusolópapuccsal.”

22. § Az R. melléklete 76. pontjának c) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

c) A korábban a légierőnél szolgálatot teljesített és a légierő öltözetével ellátott állomány a sötétkék köznapi és társasági öltözetét megtarthatja, illetve hordhatja, melyen a saját fegyvernemi jelvényét világoskék színű fegyvernemi parolin viseli.”

23. § Az R. melléklete 79. pontjának c) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

c) Aranyszínű hímzett kerek sapkajelvényt visel az általános köznapi öltözetet viselő hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos főtiszt, tiszt, zászlós katona és katonanő, a hallgató és a hallgatónő a köznapi sapkán.”

24. § Az R. melléklete 80. pontjának c) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

c) Ezüstszínű hímzett kerek sapkajelvényt visel az általános köznapi öltözetet viselő hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos tiszthelyettes, tisztes katona és katonanő a köznapi sapkán.”

25. § Az R. melléklete 84. pontjának b) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

b) Aranyszínű hímzett kerek sapkajelvényt visel a légierő által viselt köznapi öltözetet viselő – nem a repülő fegyvernemhez tartozó – hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos, valamint a hadihajós köznapi öltözetet viselő önkéntes tartalékos főtiszt, tiszt, zászlós katona és katonanő a sötétkék köznapi sapkán.”

26. § Az R. melléklete 85. pontjának b) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

b) Ezüstszínű hímzett kerek sapkajelvényt visel a légierő által viselt köznapi öltözetet viselő – nem a repülő fegyvernemhez tartozó – hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos tiszthelyettes, tisztes, valamint a hadihajós köznapi öltözetet viselő szerződéses legénységi és önkéntes tartalékos állományú tiszthelyettes, tisztes katona és katonanő a sötétkék köznapi sapkán.”

27. § Az R. mellékletének 89. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„89. Barna színű színes hímzett kerek sapkajelvényt visel a Honvédség tényleges katona állománya
a) a gyakorló-, a sivatagi- és a trópusi kalapon,
b) a tábornok kivétel a 90 M nyári- és téli gyakorlósapkán,
c) barna színű hímzett tábornoki sapkajelvényt visel a tábornok a 90 M nyári- és téli gyakorlósapkán.”

28. § Az R. mellékletének 107. pontja a következő c) alponttal egészül ki:

c) Aranydíszítésű, fegyvernemi színű köznapi paroli rendfokozati jelzést visel az általános köznapi öltözetet viselő, aranydíszítésű, világoskék fegyvernemi színű köznapi paroli rendfokozati jelzést visel a légierő által viselt köznapi öltözetet viselő önkéntes tartalékos főtiszt, tiszt a köznapi- és a sötétkék köznapi zubbonyon, illetve a női köznapi- és a sötétkék női köznapi zubbonyon.”

29. § Az R. mellékletének 108. pontja a következő c) alponttal egészül ki:

c) Ezüst- és aranydíszítésű, fegyvernemi színű köznapi paroli rendfokozati jelzést visel az általános köznapi öltözetet viselő, ezüst- és aranydíszítésű, világoskék fegyvernemi színű köznapi paroli rendfokozati jelzést visel a légierő által viselt köznapi öltözetet viselő önkéntes tartalékos zászlós a köznapi- és a sötétkék köznapi zubbonyon, illetve a női köznapi- és a sötétkék női köznapi zubbonyon.”

30. § Az R. mellékletének 109. pontja a következő c) és d) alponttal egészül ki:

c) Ezüstdíszítésű, fegyvernemi színű köznapi paroli rendfokozati jelzést visel az általános köznapi öltözetet viselő, ezüstdíszítésű, világoskék fegyvernemi színű köznapi paroli rendfokozati jelzést visel a légierő által viselt köznapi öltözetet viselő önkéntes tartalékos tiszthelyettes a köznapi- és a sötétkék köznapi zubbonyon, illetve a női köznapi- és a sötétkék női köznapi zubbonyon,
d) Szürkedíszítésű, fegyvernemi színű köznapi paroli rendfokozati jelzést visel az általános köznapi öltözetet viselő, szürkedíszítésű, világoskék fegyvernemi színű köznapi paroli rendfokozati jelzést visel a légierő által viselt köznapi öltözetet viselő szerződéses legénységi és önkéntes tartalékos állományú tisztes a köznapi- és a sötétkék köznapi zubbonyon, illetve a női köznapi- és a sötétkék női köznapi zubbonyon.”

31. § Az R. mellékletének 110. pontja a következő c) alponttal egészül ki:

c) A hadihajós önkéntes tartalékos főtiszt, tiszt aranydíszítésű, a zászlós ezüst- és aranydíszítésű, a tiszthelyettes ezüstdíszítésű, a tisztes és a szerződéses legénységi állományú tisztes szürkedíszítésű, sötétkék fegyvernemi színű köznapi paroli rendfokozati jelzést visel a sötétkék köznapi zubbonyon, illetve a katonanő a sötétkék női köznapi zubbonyon.”

32. § Az R. mellékletének 114. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„114. a) aranydíszítésű hímzett rendfokozati jelzést visel a főtiszt, tiszt,
b) ezüst- és aranydíszítésű hímzett rendfokozati jelzést visel a zászlós,
c) ezüstdíszítésű hímzett rendfokozati jelzést visel a tiszthelyettes,
d) szürkedíszítésű hímzett rendfokozati jelzést visel szerződéses legénységi és az önkéntes tartalékos állományú tisztes,
e) sárgadíszítésű hímzett rendfokozati jelzést visel a hallgató a 3/4-es és 4/4-es ballonkabáton, a női ballonkabáton, az esőkabáton, a női esőkabáton, a gyakorlópulóver köznapi változatán, a köznapi- és társasági ingen, a női köznapi- és társasági ingen, az ingblúzon, a női ingblúzon és a női mellényen.”

33. § (1) Az R. melléklete 122. pontjának c) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Aranyszínű gombot visel:]

c) a légierő által viselt köznapi- és társasági öltözetet viselő főtiszt, tiszt, zászlós a sötétkék társasági tányérsapkán, a sötétkék posztóköpenyen, a sötétkék köznapi- és társasági zubbonyon, a katonanő a sötétkék női köpenyen, a sötétkék női köznapi zubbonyon, a sötétkék női társasági kosztümkabáton, a sötétkék női mellényen, továbbá a hadihajós köznapi öltözetet viselő főtiszt, tiszt, zászlós a sötétkék posztóköpenyen, a sötétkék köznapi zubbonyon, a katonanő a sötétkék női köpenyen, a sötétkék női köznapi zubbonyon, a sötétkék női mellényen,”

(2) Az R. mellékletének 122. pontja a következő d) alponttal egészül ki:

[Aranyszínű gombot visel:]

d) az általános köznapi öltözetet, illetve a légierő által viselt köznapi öltözetet viselő önkéntes tartalékos főtiszt, tiszt, zászlós a köznapi- és a sötétkék köznapi zubbonyon, illetve a katonanő a női és a sötétkék női köpenyen, a női és a sötétkék női köznapi zubbonyon, valamint a női és a sötétkék női mellényen.”

34. § (1) Az R. melléklete 123. pontjának c) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Ezüstszínű gombot visel:]

c) a légierő által viselt köznapi- és társasági öltözetet viselő tiszthelyettes a sötétkék társasági tányérsapkán, a sötétkék posztóköpenyen, a sötétkék köznapi- és társasági zubbonyon, a katonanő a sötétkék női köpenyen, a sötétkék női köznapi zubbonyon, a sötétkék női társasági kosztümkabáton, a sötétkék női mellényen, továbbá a hadihajós köznapi öltözetet viselő tiszthelyettes a sötétkék posztóköpenyen, a sötétkék köznapi zubbonyon, a katonanő a sötétkék női köpenyen, a sötétkék női köznapi zubbonyon, a sötétkék női mellényen,”

(2) Az R. mellékletének 123. pontja a következő d) alponttal egészül ki:

[Ezüstszínű gombot visel:]

d) az általános köznapi öltözetet, illetve a légierő által viselt köznapi öltözetet viselő önkéntes tartalékos és szerződéses legénységi állományú tiszthelyettes, tisztes a köznapi- és a sötétkék köznapi zubbonyon, illetve a katonanő a női és a sötétkék női köpenyen, a női és a sötétkék női köznapi zubbonyon, valamint a női és a sötétkék női mellényen.”

35. § Az R. mellékletének 124. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„124. A hadihajós öltözetet viselő főtiszt, tiszt, zászlós aranyszínű, a tiszthelyettes ezüstszínű – hadihajós jelvénnyel díszített – gombot visel a köznapi- és a társasági hadihajós tányérsapkán, a hadihajós társasági zubbonyon, a katonanő a sötétkék női társasági kosztümkabáton.”

36. § Az R. mellékletének 129. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„129. Ezüstszínű 15 mm-es hatágú csillagot visel az általános és a légierő által viselt köznapi és társasági öltözetet viselő főtiszt és tiszthelyettes a köznapi- és a társasági parolin, tisztes a köznapi parolin, a hadihajós köznapi öltözetet viselő főtiszt, tiszthelyettes és tisztes a köznapi parolin, a díszzászlóaljnál a főtiszt és tiszthelyettes a díszelgő parolin, valamint a katonazenekaroknál a zenész főtiszt és tiszthelyettes a társasági parolin.”

37. § Az R. mellékletének 134. pontja a következő d) alponttal egészül ki:

[134. A hivatásos állomány közvetlenül a jobb zsebtakaró fölött hivatásos állománykategóriát kifejező hímzett jelvényt visel a következők szerint:]

d) a nyugállományú, a szerződéses legénységi és az önkéntes tartalékos állományú katona a hivatásos állományt kifejező hímzett jelvény helyett, az a)–c) alpontban meghatározottak szerint, nyugállományt, szerződéses legénységi állományt, illetve önkéntes tartalékos állományt kifejező hímzett jelvényt visel.”

38. § Az R. mellékletének 138. és 139. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„138. Csapatjelvényt visel a hivatásos és a szerződéses tábornok, főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes állomány a köznapi- és világoskék köznapi-, valamint a társasági fehér ing, az ingblúz és világoskék ingblúz, továbbá a köznapi- és világoskék köznapi-, valamint a társasági fehér női ing, a női ingblúz és világoskék női ingblúz bal zseb gombján a zsebtakaró alá gombolva. A csapatjelvény a csapatkarjelzés kicsinyített jelvényváltozata.
139. A vezénylő zászlósi beosztást betöltő állomány
a) vezénylő zászlósi jelvényt visel a köznapi- és világoskék köznapi-, valamint a társasági fehér ing, az ingblúz és világoskék ingblúz, továbbá a köznapi- és világoskék köznapi-, valamint a társasági fehér női ing, a női ingblúz és világoskék női ingblúz jobb zseb gombján a zsebtakaró alá gombolva,
b) textil kivitelű színes vezénylő zászlósi jelvényt visel a köznapi- és sötétkék köznapi-, a társasági- és sötétkék társasági-, valamint a női köznapi- és sötétkék női köznapi zubbony, a női társasági- és sötétkék női társasági kosztümkabát bal ujján úgy, hogy a jelvény középvonala a zubbony, illetve a kosztümkabát ujjának a vállcsúcsból kiinduló hossztengelyétől 1 cm-rel előbbre, alsó csúcsa az ujja aljától 9 cm-re helyezkedik el, továbbá a hadihajós társasági zubbony és a női társasági kosztümkabát bal ujján a hímzett hatágú csillag helyett,
c) textil kivitelű gyakorló vezénylő zászlósi jelvényt visel a gyakorló zubbony bal zsebtakaróján középre felvarrva,
d) a vezénylő zászlósi jelvény megkülönbözteti a HM Honvéd Vezérkar, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság és csapatszintű vezénylő zászlósi beosztásokat.”

39. § Az R. mellékletének 145. pontja a következő E) alponttal egészül ki:

[145. Hadi- (gyakorló-) öltözetek]

„E) A 90 M és 2000 M általános hadi- (gyakorló-) öltözethez a 90 M téli gyakorlókabát béléssel, a 90 M nyári gyakorló sapka, a 95 M gyakorlópulóver, valamint a téli ing és téli alsó 2018. december 31-ig viselhető.”

40. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2010. január 1-jén lép hatályba, ezzel egyidejűleg az R. mellékletének 16. pontja a hatályát veszti.

(2) A (3) bekezdés a), b) és n) pontjai, az (5) bekezdés, valamint a 10. § 2012. január 1-jén lépnek hatályba.

a) 5. pontjában a „hivatásos és a szerződéses tiszti, tiszthelyettesi állomány” szövegrész helyébe a „hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos állomány”,

b) 6. pontjában a „tiszti és tiszthelyettesi állomány tagja, valamint a hallgató” szövegrész helyébe a „hivatásos és szerződéses tiszt és tiszthelyettes, valamint a hallgató, viselheti a szerződéses legénységi és az önkéntes tartalékos állomány”, a „hallgató állomány” szövegrész helyébe a „hallgató, valamint viselheti a szerződéses legénységi és az önkéntes tartalékos állomány”,

c) 45. D) alpontjának „16. változat”, „17. változat” és „18. változat” elnevezésű oszlopaiban a „2003 M Repülőhajózó bakancs” szövegrész helyébe a „Repülőhajózó bakancs”,

d) 46. A) alpontjának bevezető szövegében a „tábornoki, főtiszti, tiszti, zászlósi, tiszthelyettesi” szövegrész helyébe a „katona”,

e) 46. B) alpontja bevezető szövegének második mondatában a „tábornoki, főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi” szövegrész helyébe a „katona”,

f) 46. B) alpontjának 14. változatát követő l) alpontban a „tiszthelyettes, valamint” szövegrész helyébe a „tiszthelyettes, a tisztes, valamint”,

g) 46. B) alpontjának 14. változatát követő m) alpontban a „tiszthelyettes ezüstszínű” szövegrész helyébe a „tiszthelyettes és a tisztes ezüstszínű”,

h) 46. B) alpontjának 14. változatát követő w) alpontban a „hivatásos és a szerződéses tiszti, tiszthelyettesi” szövegrész helyébe a „főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes és tisztes”,

i) 46. C) alpontjának bevezető szövegében a „női tábornoki, főtiszti, tiszti, zászlósi, tiszthelyettesi” szövegrész helyébe a „katonanői”,

j) 46. D) alpontja bevezető szövegének második mondatában a „női tábornoki, főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi” szövegrész helyébe a „katonanői”,

k) 46. D) alpontjának 26. változatát követő k) alpontban a „tiszhelyettes, valamint” szövegrész helyébe a „tiszthelyettes, a tisztes, valamint”,

l) 46. D) alpontjának 26. változatát követő l) alpontban a „viselő állomány” szövegrész helyébe a „viselő katonanői állomány”, a „tiszthelyettes ezüstszínű” szövegrész helyébe a „tiszthelyettes és a tisztes ezüstszínű”,

m) 46. D) alpontjának 26. változatát követő y) alpontban a „hivatásos és a szerződéses tiszti, tiszthelyettesi” szövegrész helyébe a „főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes és tisztes”,

n) 47. pontja bevezető szövegének első mondatában a „tiszti és tiszthelyettesi állomány tagja, valamint a hallgató“ szövegrész helyébe a „tiszti, tiszthelyettesi, viselheti a szerződéses legénységi és az önkéntes tartalékos állomány, valamint viseli a hallgató”, második mondatában a „hallgatói állomány” szövegrész helyébe a „hallgatói, viselheti a szerződéses legénységi és az önkéntes tartalékos állomány”,

o) 47. A) alpontjának bevezető szövegében a „tábornoki, főtiszti, tiszti, zászlósi, tiszthelyettesi” szövegrész helyébe a „katona”,

p) 47. B) alpontja bevezető szövegének második mondatában a „tábornoki, főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi” szövegrész helyébe a „katona”,

q) 47. B) alpontjának 8. változatát követő j) alpontban a „tiszhelyettes, valamint” szövegrész helyébe a „tiszthelyettes, a tisztes, valamint”,

r) 47. B) alpontjának 8. változatát követő k) alpontban a „tiszthelyettes ezüstszínű” szövegrész helyébe a „tiszthelyettes és a tisztes ezüstszínű”,

s) 47. C) alpontjának bevezető szövegében a „női tábornoki, főtiszti, tiszti, zászlósi, tiszthelyettesi” szövegrész helyébe a „katonanői”,

t) 47. D) alpontja bevezető szövegének második mondatában a „női tábornoki, főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi” szövegrész helyébe a „katonanői”,

u) 47. D) alpontjának 16. változatát követő i) alpontjában a „tiszthelyettes, valamint” szövegrész helyébe a „tiszthelyettes, a tisztes, valamint”,

v) 47. D) alpontjának 16. változatát követő j) alpontjában a „tiszthelyettes ezüstszínű” szövegrész helyébe a „tiszthelyettes és a tisztes ezüstszínű”,

w) 54. pontjában „Az öltözet változatai:” alcímet követő felsorolásban szereplő „Fehér pisztolytáska (combtok)” szövegrész helyébe a „Pisztolyhoz rendszeresített pisztolytartó”,

x) 76. pont a) és b) alpontjaiban a „tábornoki” szövegrész helyébe a „tábornok”, a ”repülős” szövegrész helyébe a „repülő”, a ”híradós” szövegrész helyébe a „híradó”, a ”hadtápos” szövegrész helyébe a „hadtáp”,

y) 76. pont b) alpontjában a „repülős tábornok” szövegrész helyébe a „repülő tábornok”

szöveg lép.

(4) Az R. melléklete 76. pont b) alpontjában szereplő „kármin” alcímet követő felsorolás a „logisztika” szöveggel egészül ki.

(5) Az R. melléklete 58. pont b) alpontjában a „viselhet” szövegrész helyébe a „visel” szöveg lép.

(6) Ez a rendelet 2012. január 2-án hatályát veszti.

1

A rendelet a 40. § (6) bekezdése alapján hatályát vesztette 2012. január 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére