• Tartalom

221/2009. (X. 9.) Korm. rendelet

221/2009. (X. 9.) Korm. rendelet

egyes fogyasztóvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról1

2009.10.09.

A Kormány a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 55. § (1) bekezdés b) és g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 4. § tekintetében az Alkotmány 35. § (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, valamint az Alkotmány 35. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A békéltető testületi tagok díjazásáról szóló 211/1998. (XII. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A békéltető testület eljáró tanácsának tagját (a továbbiakban: a tanács tagja), elnökét (a továbbiakban: a tanács elnöke), valamint az egyedül eljáró testületi tagot (a továbbiakban együtt: az eljárásban részt vevő tag), továbbá a békéltető testület elnökét és elnökhelyettesét tevékenységük ellátásáért az e rendeletben meghatározott díjazás és költségtérítés illeti meg.”

2. § Az R. 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

2. § (1) A tanács tagja ügyenként hétezer forint, a tanács elnöke, valamint az egyedül eljáró testületi tag ügyenként tízezer forint díjazásra jogosult, ha e rendelet eltérően nem rendelkezik.
(2) Ha valamely ügyben a békéltető eljárás az Fgytv. 31. § (3) bekezdésében meghatározott okból a meghallgatást követően került megszüntetésre, az eljárásban részt vevő tag háromezer forint díjazásra jogosult. Nem jár díjazás, ha az eljárás a meghallgatást megelőzően került megszüntetésre.”

3. § A fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során felmerülő egyes eljárási költségekről szóló 212/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet mellékletének helyébe e rendelet melléklete lép.

4. § A krízishelyzetbe került személyek támogatásáról szóló 136/2009. (VI. 24.) Korm. rendelet 4. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Ötvenezer forintnál magasabb összegű támogatás összesen a támogatási keretösszeg legfeljebb 10 százaléka erejéig adható.”

5. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – a kihirdetésével egyidejűleg lép hatályba.

(2) Az 1–3. §, e § (3) bekezdése, valamint a 6. § 2009. október 15-én lép hatályba.

(3)2 A (2) bekezdés szerinti időpontban folyamatban lévő fogyasztóvédelmi hatósági eljárásokat a 2009. október 14-én hatályos rendelkezések szerint kell lefolytatni.

(4) A 4. §-ban foglaltakat az e rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

6. § Az R.

a) 3. §-ában az „eljáró tanács tagja” szövegrész helyébe az „eljárásban részt vevő tag”,

b) 4. § (2) bekezdésében az „eljáró tanács tagja” szövegrész helyébe az „eljárásban részt vevő tag”,

c) 5. § (1) és (3) bekezdésében az „eljáró tanács tagja” szövegrész helyébe az „eljárásban részt vevő tag”

szöveg lép.

Melléklet a 221/2009. (X . 9.) Korm. rendelethez

Tevékenység

Egyéb eljárási költség
(Ft)

Nettó

Bruttó
(25% ÁFA)

I.

Mintavételi eljárás

4 000

5 000

 

 

+ a minta ára

II.

Minta-előkészítés

 

 

 

 

 

 

1.

Minta-előkészítés meleg szerves oldószeres extrakcióval

11 300

14 125

2.

Minta-előkészítés égetéssel

5 600

7 000

3.

Minta-előkészítés fizikai vizsgálathoz

3 500

4 375

4.

Minta-előkészítés hideg extrakcióval

5 600

7 000

5.

Minta-előkészítés hideg szerves oldószeres extrakcióval

11 300

14 125

6.

Minta-előkészítés migrált elemtartalomhoz játékokból

7 600

9 500

7.

Minta-előkészítés -roncsolás mikrohullámmal

5 600

7 000

8.

Minta-előkészítés kioldható elemtartalomhoz textilből

8 200

10 250

 

 

 

 

III.

Radiológia vizsgálatok

 

 

 

 

 

 

1.

Dózismérés/5 minta

6 100

7 625

2.

Nuklidazonosítás/nuklidonként

11 600

14 500

3.

Radioaktív szennyezettség/felületenként/sugárzási típusonként

4 600

5 750

4.

Radioaktív szennyezettség (Gamma-spektroszkópia)

20 700

25 875

5.

Radon mérése (zárt terek)/naponként

7 700

9 625

 

 

 

 

IV.

Kozmetikai, háztartásvegyipari, festékipari, textilipari termékek, gyermekjátékok, gyermekápolási cikkek és műanyag termékek, háztartási eszközök, bőrrel érintkező anyagok, testékszerek és napszemüvegek vizsgálata

 

 

 

 

 

 

1.

Alkáli-szulfid tartalom

10 460

13 075

2.

Aktívklór-tartalom

9 900

12 375

3.

Aktívoxigén-tartalom (pl. borátok)

8 500

10 625

4.

Alkoholtartalom meghatározása (DMA-val)

11 500

14 375

5.

Ammóniameghatározás (Titr.)

7 200

9 000

6.

Antimikrobás hatás – Baktericid hatás vizsgálata

21 400

26 750

7.

Antimikrobás hatás – Fungicid hatás vizsgálata

21 300

26 625

8.

Antioxidánsok (BHA, BHT) meghatározása (GC-vel)

27 200

34 000

9.

Átvonhatóság

13 900

17 375

10.

Azoszínezékekből származó aromás aminok (HPLC-vel)

41 300

51 625

11.

Bakt. egyéb mikroorganizmusok izolálása és azonosítása

9 800

12 250

12.

Bakt. enterobacteriaceae szám meghatározása

12 610

15 763

13.

Bakt. mezofil aerob és fakultatív anaerob mikrobák kimutatása

2 500

3 125

14.

Bakt. penész- és élesztőgombák kimutatása

3 500

4 375

15.

Bakt. pseudomonas aeruginosa kimutatása

4 500

5 625

16.

Bakt. staphylococcus aureus szám meghatározása

12 500

15 625

17.

Bakt. szulfitredukáló Clostridium szám meghatározása

11 200

14 000

18.

B12-vitamin mikrobiológiai meghatározása

22 600

28 250

19.

B1-vitamin meghatározása (HPLC-vel) EU módszer szerint

34 900

43 625

20.

B2-vitamin meghatározása (HPLC-vel) EU módszer szerint

39 000

48 750

21.

B6-vitamin meghatározása (HPLC-vel) EU módszer szerint

34 300

42 875

22.

Bedörzsölési finomság (Grindométerrel)

11 700

14 625

23.

Benz(a)pirén meghatározása (GC-vel)

30 800

38 500

24.

Béta-karotin meghatározása (HPLC-vel)

30 200

37 750

25.

Bevonatvizsgálat/paraméterenként

8 900

11 125

26.

Bevonatok ellenállóképességének vizsgálata/oldatonként

9 300

11 625

27.

Bevonatok vízállósága

11 400

14 250

28.

Bőrösödés

6 800

8 500

29.

C-vitamin meghatározása (HPLC-vel) EU módszer szerint

30 900

38 625

30.

Dermedéspont meghatározása

17 800

22 250

31.

Édesítőszerek meghatározása kozmetikumokból (HPLC-vel)

25 500

31 875

32.

Elcsavarodás, elhúzódás textilipari termékeknél

9 000

11 250

33.

Elemtartalom meghatározása (AAS-sel)/komponensenként

12 300

15 375

34.

Elemtartalom meghatározása (ICP-MS-sel)/6 elemre

19 200

24 000

35.

Elemtartalom meghatározása (ICP-MS-sel)/8, 9 elemre

28 400

35 500

36.

Érzékszervi vizsgálatok

8 900

11 125

37.

Érzékszervi vizsgálatok (részleges)

5 200

6 500

38.

Etilalkoholban oldható és oldhatatlan rész meghatározása

8 400

10 500

39.

Ezüstnitrát-meghatározás (Titr.)

8 100

10 125

40.

Fedőképesség, kiadósság

12 500

15 625

41.

Felületaktív anyag kimutatása

14 400

18 000

42.

Fényállóság, színállóság mesterséges fénnyel szemben

14 100

17 625

43.

Fényállóság, színállóság mesterséges fénnyel, időjárással szemben

14 100

17 625

44.

Fényelnyelés (egyszerű)

6 700

8 375

45.

Fényelnyelés (UV, VIS, IR)

8 600

10 750

46.

Fényelnyelés (szabványosan)

15 000

18 750

47.

Fényesség meghatározása

14 400

18 000

48.

Folsav mikrobiológiai meghatározása

19 100

23 875

49.

Formaldehid meghatározása (gőzabszorbciós módszerrel)

18 500

23 125

50.

Formaldehid meghatározása (vízkivonatos módszerrel)

20 500

25 625

51.

Foszfortartalom (P205-ben)

11 600

14 500

52.

Gyakorlati próba

11 400

14 250

53.

Gyártási és felületi hibák meghatározása

5 200

6 500

54.

Habzóképesség

9 700

12 125

55.

Halmazsűrűség

6 400

8 000

56.

Halogének (F, I) meghatározása (műszeresen)

7 600

9 500

57.

Hidroxi-benzol-szulfonsav meghatározása (Titr.)

10 500

13 125

58.

Higiénés vizsgálat, öblítéses és érintő-felületlemosásos módszer –
Listeria monocytogenes kimutatása

9 600

12 000

59.

Higiénés vizsgálat, öblítéses és érintő-felületlemosásos módszer –
összes élőcsíraszám meghatározása

2 800

3 500

60.

Higiénés vizsgálat, öblítéses és érintő-felületlemosásos módszer –
Salmonella kimutatása

8 900

11 125

61.

Higiénés vizsgálat, öblítéses és érintő-felületlemosásos módszer –
penész- és élesztőgombaszám meghatározása

4 400

5 500

62.

Higiénés vizsgálat, öblítéses és érintő-felületlemosásos módszer –
Enterobacteriaceae szám meghatározása

3 200

4 000

63.

Higiénés vizsgálat, öblítéses és érintő-felületlemosásos módszer –
Enterococcus szám meghatározása

4 400

5 500

64.

Hígíthatóság

6 400

8 000

65.

Homogenitás (szemrevételezéssel)

6 400

8 000

66.

Hőállóság

11 400

14 250

67.

Hőmérsékletmérés (sok ponton)

6 400

8 000

68.

Illattartósság vizsgálata (Alpha M.O.S. típusú elektr. orral)

42 000

52 500

69.

Izzítási maradék

9 200

11 500

70.

Kapszaicintartalom meghatározása (HPCL-vel)

35 400

44 250

71.

Kationaktív anyagtartalom (Titr.)

12 900

16 125

72.

Keménység festékmintából (ceruzamódszerrel)

9 300

11 625

73.

Keménység kész bevonaton (ceruzamódszerrel)

6 800

8 500

74.

Kifolyási idő

8 100

10 125

75.

Kinyerhető tömeg, térfogat/mintaelemenként

6 400

8 000

76.

Kopásállóság vizsgálata (Taber-készülékkel)

13 500

16 875

77.

Korrózióállóság vizsgálata/24 óra

9 500

11 875

78.

Kurkumintartalom vizsgálata fotometriával

15 100

18 875

79.

Kurkumintartalom vizsgálata (HPLC-vel)

18 000

22 500

80.

Lágyítószer-tartalom meghatározása (GC-vel)

24 300

30 375

81.

Ledörzsölhetőség, festékkioldódás/oldatonként

8 900

11 125

82.

Lepárlási próba

11 400

14 250

83.

Leüríthetőség aeroszolokból

8 500

10 625

84.

Listeria monocytogenes kimutatása (mini VIDAS-sal)

13 900

17 375

85.

Lobbanáspont (zárttéri)

8 000

10 000

86.

Megfolyási fok

9 700

12 125

87.

Méretváltozás textilipari termékeknél

9 000

11 250

88.

Mesterséges színezékek meghatározása ( HPLC-vel)

36 800

46 000

89.

Mikrobiológiai vizsgálat (kozmetika: 6 paraméter)

26 200

32 750

90.

Műanyagokból kioldható komponensek/közegenként (Extr.)

13 400

16 750

91.

Nemionos felületaktív anyag kimutatása

5 900

7 375

92.

Ni-kioldódás bőrrel érintkező anyagokból (gyors módszerrel)

11 500

14 375

93.

Nitrittartalom meghatározása spektrofotométerrel

8 200

10 250

94.

Nitrobenzol-tartalom meghatározása (GC-vel)

14 500

18 125

95.

Nyersanyag-összetétel mennyiségi meghat. textilipari termékeknél

38 500

48 125

96.

Nyersanyag-összetétel minőségi meghat. textilipari termékeknél

7 300

9 125

97.

Nyomásmérés aeroszolokban

6 600

8 250

98.

Oldhatóság vizsgálata

8 000

10 000

99.

Oldószerek és hígítók oldhatóságának vizsgálata

6 800

8 500

100.

Oldószerek és hígítók víz- és mechanikai szennyeződésének vizsgálata

6 800

8 500

101.

Optikai fehérítő kimutatás

8 000

10 000

102.

Oxálsav és sóinak meghatározása (Titr.)

20 400

25 500

103.

Öregedés hőigénybevételre

15 200

19 000

104.

Összes felületaktív anyag meghatározása

17 800

22 250

105.

Összes higanytartalom meghatározása (AAS-sel)

12 300

15 375

106.

Összes kálium-perjodáddal oxidálható rész meghatározása (pl. Glicerin)

10 200

12 750

107.

Összes sav- vagy lúgtartalom meghatározása (Titr.)

8 100

10 125

108.

Összes zsírsav elszappanosítási száma (Titr.)

9 800

12 250

109.

Párolgási szám

8 900

11 125

110.

pH mérés (műszeres)

2 700

3 375

111.

Porlasztás aerosolokból

8 100

10 125

112.

Rezorcin meghatározása (GC-vel)

23 400

29 250

113.

Rugalmasság vizsgálata (hajlítással)

11 300

14 125

114.

Salmonella kimutatása

6 000

7 500

115.

Salmonella kimutatása (mini VIDAS-sal)

11 700

14 625

116.

Savval, lúggal, mosószerrel és vegyi anyagokkal szembeni
ellenállóképesség/közegenként

9 600

12 000

117.

Sótartalom (Titr.)

9 100

11 375

118.

Sűrűség mérése mérőpohárban

9 200

11 500

119.

Sűrűség mérése piknométerrel

8 000

10 000

120.

Sűrűségmérés (DMA-val)

11 500

14 375

121.

Szabad alkálitartalom (Titr.)

10 300

12 875

122.

Szalicilsav-meghatározás (HPLC-vel)

28 100

35 125

123.

Száradási idő (felületi szárazság) meghatározása

11 800

14 750

124.

Száraz rétegvastagság meghatározása

8 900

11 125

125.

Szárazanyag, nem illó rész meghatározása

8 100

10 125

126.

Szemcseeloszlás és szemcseméret meghatározása

8 900

11 125

127.

Szerves és szervetlen idegenanyag-tartalom meghatározása

3 700

4 625

128.

Szervesoldószer-tartalom meghatározása (GC-vel)

18 300

22 875

129.

Szerves savak meghatározása (HPLC-vel)

29 900

37 375

130.

Színtartósság izzadsággal szemben

7 200

9 000

131.

Színtartósság dörzsöléssel szemben

8 000

10 000

132.

Tányérszám mosó- és tisztítószerekből

14 000

17 500

133.

Tartósítószerek (parabenek és fenoxi-etanol) meghatározása (HPLC-vel)

31 900

39 875

134.

Tapadás (elcométerrel)

14 800

18 500

135.

Tapadás (rácsvágással)

12 300

15 375

136.

Termékazonosítás (Alpha M.O.S. típusú elektronikus orral)

35 400

44 250

137.

Terülési fok meghatározása

9 600

12 000

138.

Tioglikolsav meghatározása

7 900

9 875

139.

Tisztíthatóság megállapítása (kézi módszerrel)

8 900

11 125

140.

Tisztíthatóság, mosás- és súrolásállóság megállapítása (berendezéssel)

15 700

19 625

141.

Töltési, bruttó tömeg vagy térfogat/mintaelemenként

800

1 000

142.

Ubikinon-Q10-meghatározása (HPLC-vel)

32 800

41 000

143.

Ujjlenyomat felvétele termékazonosításhoz (GC-vel)

16 100

20 125

144.

Ütésszilárdság (Du Pont készülékkel)

11 300

14 125

145.

Vezetőképesség meghatározása műszeresen

8 650

10 813

146.

Vízfelvétel bevonatoknál

11 500

14 375

147.

Vízfelvevő képesség

6 100

7 625

148.

Vízoldható vitaminok meghatározása (HPLC-vel)

36 200

45 250

149.

Víztartóképesség

6 100

7 625

150.

Víztartalom meghatározás (Karl Fischer módszerrel)

11 100

13 875

151.

Zártság és szivárgásmentesség vizsgálata/elemenként

800

1 000

152.

Zománcra gyakorolt hatás

13 700

17 125

153.

Zsíroldható vitaminok (A, E) meghat. (HPLC-vel) gyors módszer

20 300

25 375

154.

Zsíroldható vitaminok (A, E) meghat. (HPLC-vel) döntő módszer

30 500

38 125

155.

Zsírsavösszetétel meghatározása (GC-vel)

19 800

24 750

156.

Zsírtartalom meghatározása meleg extrakcióval

12 400

15 500

157.

Zsírtartalom meghatározása hideg extrakciót követő szűréssel

8 925

11 156

158.

Zsírtartalom meghatározása savas roncsolást követő Soxhlet-tel

11 875

14 844

 

 

 

 

V.

Élelmiszerek vizsgálata

 

 

 

 

 

 

1.

Alaki hányados meghatározása

1 000

1 250

2.

Aldehidtartalom meghatározása

2 500

3 125

3.

Alkohol, illetve sűrűség meghatározása fokolóval, desztillációval

1 900

2 375

4.

Alkohol, illetve sűrűség meghatározása fokolóval, közvetlenül

1 200

1 500

5.

Alkoholtartalom meghatározása (DMA-val)

11 500

14 375

6.

Alkotórészek arányának meghatározása

1 000

1 250

7.

Állati szennyeződés meghatározása

7 600

9 500

8.

Aminosav-összetétel meghatározása, analizátorral

38 400

48 000

9.

Antioxidáns-tartalom meghatározása (GC-vel)

14 300

17 875

10.

Aromaanyagok vizsgálata (GC-vel)

16 300

20 375

11.

Avasodás kimutatása (Kreis-reakció)

1 100

1 375

12.

bakt. Bifidobaktériumok meghatározása

9 500

11 875

13.

bakt. Egyéb mikroorganizmusok izolálása és azonosítása

9 800

12 250

14.

bakt. Festett készítmények mikroszkópos vizsgálata

2 500

3 125

15.

bakt. Lactobacillus kimutatása

4 500

5 625

16.

bakt. Mezofil aerob és fakultatív anaerob mikrobák kimutatása

2 500

3 125

17.

bakt. Mezofil aerob és fakultatív anaerob mikrobák spóraszámának meghatározása

3 000

3 750

18.

bakt. Natív készítmények mikroszkópos vizsgálata

1 500

1 875

19.

bakt. Penész- és élesztőgombák kimutatása

3 500

4 375

20.

bakt. Pseudomonas aeruginosa kimutatása

4 500

5 625

21.

Bepárlási maradék meghatározása

1 900

2 375

22.

Béta-karotin meghatározása (HPLC-vel)

19 300

24 125

23.

Bevonatarány meghatározása mechanikai szétválasztással

1 200

1 500

24.

Cukorliszt keményítőtartalom meghatározása

3 100

3 875

25.

Cukrok, cukoralkoholok meghatározása (HPLC-vel)/komponensenként

17 700

22 125

26.

Csomagolás, jelölés vizsgálata elemenként

1 000

1 250

27.

Dextrintartalom meghatározása

3 900

4 875

28.

Diasztáz aktivitás meghatározása

6 400

8 000

29.

Dúsítóanyag-tartalom meghatározása

2 200

2 750

30.

Édesítőszer (aszpartám, aceszulfám stb.) meghatározása (HPLC-vel)/komponensenként

23 500

29 375

31.

Egyéb számítás

1 500

1 875

32.

El nem szappanosított rész meghatározása hexános módszerrel

3 300

4 125

33.

Elektromos vezetőképesség meghatározása

1 100

1 375

34.

Elemtartalom meghatározása (ICP-MS-sel) 6 elemre

19 200

24 000

35.

Elemtartalom meghatározása (ICP-MS-sel) 8, 9 elemre

28 400

35 500

36.

Elszappanosítási szám meghatározása

2 500

3 125

37.

Entomológiai vizsgálat

4 300

5 375

38.

Eredeti extrakttartalom meghatározása

3 400

4 250

39.

Érzékszervi vizsgálat (részleges)

3 000

3 750

40.

Érzékszervi vizsgálat (teljes)

6 000

7 500

41.

Észtertartalom meghatározása

2 500

3 125

42.

Éteres kivonat meghatározása

2 500

3 125

43.

Etil-alkoholos kivonat meghatározása

2 500

3 125

44.

Étkezési ecet acetaldehid-tartalmának meghatározása

2 500

3 125

45.

Étkezési só ásványolaj-tartalmának meghatározása (döntő módszerrel)

8 200

10 250

46.

Étkezési só ásványolaj-tartalmának meghatározása (gyors módszerrel)

5 900

7 375

47.

Étkezési só KI-tartalmának meghatározása

2 500

3 125

48.

Étkezési só NaCl-tartalmának meghatározása

1 600

2 000

49.

Étkezési só szulfáttartalmának meghatározása

3 300

4 125

50.

Fajfehérje meghatározása (ELISA módszerrel)/fajtánként

11 600

14 500

51.

Fajfehérje kimutatása (ELISA módszerrel)

4 300

5 375

52.

Fajfehérje meghatározása (ELISA módszerrel)

16 500

20 625

53.

Fajlagos térfogat meghatározása

1 200

1 500

54.

Fehérjetartalom meghatározása (Kjeldahl-módszerrel)

10 500

13 125

55.

Fémtartalom meghatározása (AAS-láng gerjesztés, hidridtechnikával)/fémenként

14 000

17 500

56.

Fémtartalom meghatározása (AAS-láng gerjesztés nedves feltárással)/fémenként

11 400

14 250

57.

Fémtartalom meghatározása (AAS-grafitkályhás gerjesztés)/fémenként

13 200

16 500

58.

Fényelnyelés (egyszerű)

6 700

8 375

59.

Fényelnyelés (UV, VIS, IR)

8 600

10 750

60.

Fluoridtartalom meghatározása

5 200

6 500

61.

Folsav-meghatározás mikrobiológiai módszerrel

28 800

36 000

62.

Foszfáttartalom meghatározása

5 500

6 875

63.

Főzési idő meghatározása

1 200

1 500

64.

Főzési tulajdonság meghatározása

1 900

2 375

65.

Fűszerpaprika összes színezéktartalmának meghatározása

6 500

8 125

66.

Fűszerpaprika-kivonat kapszaicintartalmának meghatározása

6 800

8 500

67.

Gesztenyekészítmény héjtartalmának meghatározása

1 200

1 500

68.

Gliadin (gluten) meghatározása (ELISA-val)

14 100

17 625

69.

Gumibázis mennyiségének meghatározása

2 700

3 375

70.

Gyorsfagyasztott termékek előfőzöttségének meghatározása

1 200

1 500

71.

Gyorsfagyasztott termékek főzési próbája

1 200

1 500

72.

Gyorsfagyasztott termékek hőmérsékletmérése

1 100

1 375

73.

Gyorsfagyasztott zöldség alkoholban oldhatatlan részének meghatározása

3 300

4 125

74.

Habtartósság meghatározása

1 200

1 500

75.

Hamulúgosság meghatározása

3 900

4 875

76.

Hamutartalom meghatározása

3 000

3 750

77.

Hamutartalom meghatározása konduktometriásan

2 200

2 750

78.

Hidrogénkarbonát-tartalom meghatározása

8 900

11 125

79.

Hidroxiprolintartalom meghatározása (kötőszövet)

7 100

8 875

80.

HMF-tartalom meghatározása

5 000

6 250

81.

Idegen magőrlemény, állati kártevők kimutatása

1 200

1 500

82.

Idegen zsírok kakaóvaj mellett

26 100

32 625

83.

Idegen zsírok tejzsír mellett

26 100

32 625

84.

Illóolaj-tartalom meghatározása

3 300

4 125

85.

Invertáz aktivitás meghatározása

4 300

5 375

86.

Ízesített tejes italok üledéktartalmának meghatározása

1 100

1 375

87.

Jódmeghatározás jódozott sóban (titrimetria)

8 300

10 375

88.

Jodidtartalom meghatározása

3 400

4 250

89.

Jódszám meghatározása

3 300

4 125

90.

Jódszínszám meghatározása

1 900

2 375

91.

Kakaóital szuszpenziótartalmának meghatározása centrifugálással

1 900

2 375

92.

Kakaóital szuszpenziótartalmának meghatározása ülepítéssel

1 900

2 375

93.

Kapszaicin tartalom meghatározása (HPLC-vel)

35 400

44 250

94.

Kazein meghatározása (ELISA-val)

14 100

17 625

95.

Keményítőtartalom meghatározása polarimetriásan

3 300

4 125

96.

Keményítőtartalom meghatározása titrálással

3 900

4 875

97.

Kénessavtartalom meghatározása desztillálással

6 400

8 000

98.

Kénessavtartalom meghatározása jodometriásan

5 200

6 500

99.

Kinintartalom meghatározása

10 700

13 375

100.

Klorid-ion meghatározása

1 600

2 000

101.

Koffein- és egyéb alkaloidatartalom meghatározása (HPLC-vel)/komponensenként

16 800

21 000

102.

Konyhasómentes hamutartalom meghatározása

3 900

4 875

103.

Konyhasótartalom meghatározása (Mohr-módszerrel)

2 000

2 500

104.

Konyhasótartalom meghatározása (potenciometriás végpontjelzéssel)

2 200

2 750

105.

Konyhasótartalom meghatározása (Volhard-módszerrel)

2 200

2 750

106.

Kozmaolaj és egyéb illó-rokonvegyületek meghatározása (GC-vel)

15 000

18 750

107.

Kristály- és porcukor szemcsenagyságának meghatározása

1 200

1 500

108.

Kurkumintartalom meghatározása (HPLC-vel)

18 000

22 500

109.

Kurkumintartalom meghatározása (fotometriával)

15 100

18 875

110.

Látszólagos extrakttartalom meghatározása

2 700

3 375

111.

Látszólagos végerjedésfok meghatározása

4 300

5 375

112.

Leüríthetőség aeroszolokból

8 500

10 625

113.

Liszt avasságának meghatározása

1 900

2 375

114.

Liszt laboratóriumi előállítása

2 500

3 125

115.

Liszt őrlési finomságának meghatározása

1 300

1 625

116.

Maghőmérséklet mérése

1 200

1 500

117.

Méret meghatározása

1 200

1 500

118.

Mézfajta meghatározása (pollenanalízissel)

6 400

8 000

119.

Mikroszkópos vizsgálat

4 300

5 375

120.

Nátriumhidrogénkarbonát-tartalom meghatározása

1 900

2 375

121.

Nitráttartalom meghatározása

5 500

6 875

122.

Nitráttartalom meghatározása (gyors)

2 000

2 500

123.

Nitrittartalom meghatározása

5 200

6 500

124.

Nitrittartalom meghatározása (gyors)

2 000

2 500

125.

Nyomásmérés aeroszolokban

6 600

8 250

126.

Olajok és zsírok savszámának meghatározása

12 900

16 125

127.

Őrlési finomság meghatározása

1 300

1 625

128.

Összes cukortartalom meghatározása polarimetriásan

3 000

3 750

129.

Összes cukortartalom meghatározása (Titr.)

5 000

6 250

130.

Összes sav meghatározása

1 600

2 000

131.

Összes szénhidrát meghatározása

14 700

18 375

132.

Összes vízkeménység meghatározása

1 900

2 375

133.

Peroxidszám meghatározása

11 000

13 750

134.

pH-meghatározás műszeresen

1 200

1 500

135.

Redukáló cukortartalom meghatározása polarimetriásan

3 100

3 875

136.

Redukáló cukortartalom meghatározása (Titr.)

3 400

4 250

137.

Sárgapigment-tartalom meghatározása

5 200

6 500

138.

Savanyú tejkészítmények sűrűségmeghatározása piknométerrel

2 700

3 375

139.

Savfok, savszám meghatározása

1 600

2 000

140.

Sósavban oldhatatlan hamu meghatározása

3 900

4 875

141.

Sörszín meghatározása

5 200

6 500

142.

Sűrűség mérése piknométerrel

8 625

10 781

143.

Szaloncukor szemszámának meghatározása

1 000

1 250

144.

Szárazanyag-, víztartalom meghatározása (atmoszférás szárítással)

1 900

2 375

145.

Szárazanyag-, víztartalom meghatározása (oldószeres desztillálással)

3 900

4 875

146.

Szárazanyag-, víztartalom meghatározása (piknométerrel)

2 800

3 500

147.

Szárazanyag-, víztartalom meghatározása (refraktometriásan)

1 200

1 500

148.

Szárazanyag-, víztartalom meghatározása (vákuumszárítással)

2 500

3 125

149.

Szemcseeloszlás és szemcseméret meghatározása

8 900

11 125

150.

Szén-dioxid meghatározása műszeresen

3 000

3 750

151.

Szén-dioxid meghatározása nyomásméréssel (gyors módszer)

1 100

1 375

152.

Szerves és szervetlen idegenanyag-tartalom meghatározása

8 900

11 125

153.

Szerves oldószerek meghatározása (GC-vel)

18 300

22 875

154.

Szerves sav meghatározása (HPLC-vel)

18 300

22 875

155.

Szesz észter-tartalom meghatározása

2 500

3 125

156.

Szesz furfurol-tartalom meghatározása

5 200

6 500

157.

Szesz kozmaolaj-tartalom meghatározása

5 200

6 500

158.

Színezék azonosítása gyapjúfestéssel

3 300

4 125

159.

Színezék azonosítása (VRK-val)

8 200

10 250

160.

Színezéktartalom meghatározása/komponensenként

10 700

13 375

161.

Színmeghatározás etalonhoz viszonyítva

1 200

1 500

162.

Színmeghatározás oldatban

4 300

5 375

163.

Szterinek meghatározása (GC-vel)/fajtánként

17 000

21 250

164.

Tartósítószer meghatározása (HPLC-vel)/fajtánként

21 100

26 375

165.

Tej és tejtermék vizsgálat (lactoscoppal)

20 200

25 250

166.

Tejpor oldódási idejének meghatározása

1 100

1 375

167.

Tejsűrűség meghatározása tejfokmérővel

1 200

1 500

168.

Termékazonosítás (Alpha M.O.S. típusú elektronikus orral)

35 400

44 250

169.

Tisztaság és kevertség meghatározása

1 900

2 375

170.

Tisztaság, hibás szem, törmelék mennyiségi meghatározása

1 200

1 500

171.

Tojáslikőr tojástartalmának meghatározása zsír alapján

5 500

6 875

172.

Tojástartalom meghatározása szterintartalom alapján (fotometria)

5 900

7 375

173.

Tojástartalom meghatározása zsírtartalom alapján

3 300

4 125

174.

Töltelékhányad meghatározása

1 200

1 500

175.

Tömeg, térfogat ellenőrzése elemenként

1 000

1 250

176.

Törésmutató meghatározása

1 200

1 500

177.

Ubikinon-Q10 meghatározása (HPLC-vel)

32 800

41 000

178.

Ujjlenyomat felvétele termékazonosításhoz (GC-vel)

16 100

20 125

179.

Vaj vízeloszlásának vizsgálata

1 100

1 375

180.

Vaj vízmentes szárazanyag-tartalmának meghatározása

4 500

5 625

181.

Vajszérum pH-meghatározása

1 900

2 375

182.

Választék meghatározása

1 000

1 250

183.

Vanillintartalom meghatározása

3 400

4 250

184.

Vasszennyeződés meghatározása

1 200

1 500

185.

Vitaminok (B1, B2, B6, niacin, niacinamid, A, D, E, C stb.) meghatározása (HPLC-vel)/fajtánként

21 500

26 875

186.

Vízben oldódó/oldhatatlan anyagtartalom meghatározása

2 000

2 500

187.

Vizes kivonat meghatározása

2 200

2 750

188.

Víztartalom meghatározás (Karl Fischer-módszerrel)

11 100

13 875

189.

Zsírsavösszetétel meghatározása (GC-vel)

15 900

19 875

190.

Zsírtartalom meghatározása emulzióból (Extr.)

12 400

15 500

191.

Zsírtartalom meghatározása (Gerber-módszerrel)

1 900

2 375

192.

Zsírtartalom meghatározása (hideg extrakciót követő szűréssel)

5 000

6 250

193.

Zsírtartalom meghatározása hideg extrakcióval

2 500

3 125

194.

Zsírtartalom meghatározása (Röse–Gotlieb-módszerrel)

8 000

10 000

195.

Zsírtartalom meghatározása (savas feltárás után meleg vagy hideg extrakcióval)

5 000

6 250

196.

Zsírtartalom meghatározása (savas feltárást követő Soxhlet-módszerrel)

11 000

13 750

197.

Zsírtartalom meghatározása (Soxhlet-módszerrel, analizátorral)

5 400

6 750

198.

Zsírtartalom meghatározása (Soxhlet-módszerrel, hagyományos módon)

6 400

8 000

199.

Zsírtartalom meghatározása (többszörös Soxhlet-extrakcióval)

8 300

10 375

200.

Zsírtartalom meghatározása (Van Gulik-módszerrel)

1 800

2 250

 

 

 

 

VI.

Dohányipari termékek vizsgálata

 

 

 

 

 

1.

Cigaretta, szivarka és szivar méretének meghatározása

1 600

2 000

2.

Fogyasztói csomagolásban lévő darabszám meghatározása

1 000

1 250

3.

Fogyasztási dohányok vágatszélességének meghatározása

1 600

2 000

4.

Főfüst kátrány- és nikotintartalmának együttes meghatározása (GC-vel)

31 000

38 750

5.

Főfüst kátrány- és nikotintartalmának meghatározása (GC-vel és
Karl Fischer-módszerrel)

25 500

31 875

6.

Főfüst kátrány-, nikotin-, és szén-monoxid-tartalmának együttes meghatározása

35 000

43 750

7.

Főfüst szén-monoxid tartalmának meghatározása

21 000

26 250

 

 

 

 

VII.

Háztartási és hasonló jellegű villamos készülékek biztonságosságának vizsgálata

 

 

 

 

 

 

1.

Alkatrészek vizsgálata

18 100

22 625

2.

Belső huzalozás vizsgálata

13 000

16 250

3.

Belső huzalozás/hajlítási vizsgálat 90 fokig

20 200

25 250

4.

Csavarok és összekötések vizsgálata

13 000

16 250

5.

Elektromos készülékek vizsgálata műterheléssel

18 100

22 625

6.

Ellenálló képesség mérése hővel szemben (golyós nyomópróba)

15 800

19 750

7.

Ellenálló képesség mérése hővel szemben (izzóhuzalos vizsgálat)

15 800

19 750

8.

Ellenálló képesség mérése hővel szemben (tűlángos vizsgálat)

15 800

19 750

9.

Felvett teljesítmény és áram

13 200

16 500

10.

Hálózati csatlakozás és külső hajlékony vezeték vizsgálata

13 000

16 250

11.

Hálózati csatlakozó vezetékhajlító igénybevétel

20 200

25 250

12.

Kúszóáramút, légköz és szigetelésen keresztül mért távolság vizsgálata

13 000

16 250

13.

Külső vezetők és csatlakozó kapcsaik vizsgálata

13 000

16 250

14.

Mechanikai szilárdság vizsgálata (rugós kalapács)

13 000

16 250

15.

Mechanikai szilárdság vizsgálata (ejtés)

13 000

16 250

16.

Melegedés vizsgálata

32 700

40 875

17.

Mikrohullámú sugárzásmérés

15 800

19 750

18.

Motoros készülékek indítása

11 800

14 750

19.

Nedvességállóság, nedvességkezelés (nedvesség kamrában)

27 200

34 000

20.

Nedvességállóság/merülőszivattyú

18 600

23 250

21.

Nedvességállóság/túlfolyás vizsgálata

21 600

27 000

22.

Stabilitás, mechanikai sérülés vizsgálata

13 200

16 500

23.

Szakszerűtlen működtetés (hőtechnikai vagy motoros készülék)

38 083

47 604

24.

Szakszerűtlen működtetés (kombinált készülék)

49 300

61 625

25.

Szerkezeti előírások vizsgálata

24 200

30 250

26.

Szigetelési ellenállás mérése

13 000

16 250

27.

Szivárgó áram mérése

13 000

16 250

28.

Szivárgó áram mérése üzemmeleg állapotban

20 200

25 250

29.

Tehermentesítő húzó igénybevétel

18 600

23 250

30.

Tehermentesítő csavaró igénybevétel

15 800

19 750

31.

Termékspecifikus vizsgálat

13 200

16 500

32.

Tranziens túlfeszültségek mérése (lökőgenerátoros vizsgálat)

23 900

29 875

33.

Túlterhelés vizsgálata

29 800

37 250

34.

Védelem aktív részek megérintése ellen

13 200

16 500

35.

Védőcsatlakozás folytonosságának vizsgálata

13 000

16 250

36.

Villamos szilárdság vizsgálata

13 000

16 250

37.

Villamos szilárdság üzemmeleg állapotban

20 200

25 250

38.

Vízmentesen tömítettség vizsgálat

23 000

28 750

 

 

 

 

VIII.

Villamos játékok biztonságosságának vizsgálata

 

 

 

 

 

 

1.

Alkatrészek vizsgálata

18 100

22 625

2.

Csavarok, összekötések

13 200

16 500

3.

Felvett teljesítmény

13 600

17 000

4.

Hőállóság (golyós nyomópróba)

16 000

20 000

5.

Kúszóáramút és légközök

13 200

16 500

6.

Mechanikai szilárdság (rugós kalapács)

13 200

16 500

7.

Melegedés és rendellenes működtetés

38 300

47 875

8.

Melegedés vizsgálata

18 100

22 625

9.

Nedvességállóság

27 200

34 000

10.

Szerkezeti előírások

21 600

27 000

11.

Termékspecifikus vizsgálat

13 200

16 500

12.

Tűzállóság (tűlángos vizsgálat)

16 000

20 000

13.

Tűzállóság (izzóhuzalos vizsgálat)

16 000

20 000

14.

Vezetékek és huzalok védelme

13 200

16 500

15.

Villamos szilárdság szobahőmérsékleten

13 200

16 500

16.

Villamos szilárdság üzemi hőmérsékleten

19 400

24 250

 

 

 

 

IX.

Audió-, video- és hasonló elektronikus készülékek vizsgálata

 

 

 

 

 

 

1.

Áramütés elleni védelmet szolgáltató szerkezeti követelmények vizsgálata

13 200

16 500

2.

Áramütésveszély rendeltetésszerű üzemi körülmények között

21 600

27 000

3.

Csatlakozók vizsgálata

21 600

27 000

4.

Elektromos csatlakozók és mechanikai rögzítések vizsgálata

13 200

16 500

5.

Érintési áram mérés

13 000

16 250

6.

Külső hajlékony vezetékek névleges keresztmetszete

13 200

16 500

7.

Lökőfeszültség vizsgálata

15 000

18 750

8.

Mechanikai vizsgálatok (ejtés)

15 000

18 750

9.

Mechanikai vizsgálatok (működtetőelemek felerősítése)

15 000

18 750

10.

Mechanikai vizsgálatok (fiókok)

15 000

18 750

11.

Mechanikai vizsgálatok (kézbentartott távvezérlési eszközök)

15 000

18 750

12.

Mechanikai vizsgálatok (koaxiális antenna-csatlakozóaljzatok)

15 000

18 750

13.

Mechanikai vizsgálatok (teleszkóp vagy botantenna)

15 000

18 750

14.

Mechanikai vizsgálatok (fizikai, mechanikai biztosítás)

15 000

18 750

15.

Melegedés rendeltetésszerű körülmények között

27 200

34 000

16.

Nedvességkezelés

18 100

22 625

17.

Rendellenes körülmények

36 900

46 125

18.

Szigetelési ellenállás

16 000

20 000

19.

Tehermentesítő húzó igénybevétel

18 600

23 250

20.

Tehermentesítő csavaró igénybevétel

15 800

19 750

21.

Termékspecifikus vizsgálat

13 200

16 500

22.

Villamos szilárdság vizsgálata

15 000

18 750

 

 

 

 

X.

Lámpatestek vizsgálata

 

 

 

 

 

 

1.

Áramütés elleni védelem

13 000

16 250

2.

Belső huzalozás

13 000

16 250

3.

Csatlakozókapcsok (csavaros)

13 000

16 250

4.

E14-es foglalat becsavarás közbeni idomszeres vizsgálat

15 800

19 750

5.

E27-es foglalat becsavarás közbeni idomszeres vizsgálat

15 800

19 750

6.

Hővel szembeni ellenállás (golyós nyomópróba)

15 800

19 750

7.

Kúszóáramutak és légközök

13 200

16 500

8.

Külső huzalozás

13 000

16 250

9.

Lámpatestek szerkezetének vizsgálata – cserélhető alkatrészek, vezetékutak, lámpafoglaltok, gyújtó foglalatok, sorozatkapcsok

11 800

14 750

10.

Lámpatestek szerkezetének vizsgálata – csatlakozókapcsok és hálózati csatlakozók

11 800

14 750

11.

Lámpatestek szerkezetének vizsgálata – kapcsolók, szigetelőbélések és védőcsövek, kettős és megerősített szigetelés

11 800

14 750

12.

Lámpatestek szerkezetének vizsgálata – mechanikai szilárdság

13 200

16 500

13.

Lámpatestek szerkezetének vizsgálata – villamos csatlakozások és áramvezető részek, csavarok, mechanikai kötések és tömszelencék

13 200

16 500

14.

Nedvességállóság

27 000

33 750

15.

Szigetelési ellenállás

13 000

16 250

16.

Szivárgó áram

13 000

16 250

17.

Tartóssági és melegedési vizsgálat (rendeltetésszerű üzem)

27 100

33 875

18.

Tartóssági és melegedési vizsgálat (rendellenes üzem)

27 100

33 875

19.

Tűzzel szembeni ellenállás (izzóhuzalos vizsgálat)

15 800

19 750

20.

Tűzzel szembeni ellenállás (tűlángos vizsgálat)

15 800

19 750

21.

Termékspecifikus vizsgálatok

13 000

16 250

22.

Védővezetős érintésvédelem

13 000

16 250

23.

Villamos szilárdság

13 000

16 250

 

 

 

 

XI.

Gépek biztonságosságának vizsgálata

 

 

 

 

 

 

1.

Anyagok okozta veszélyek elleni védelem

16 000

20 000

2.

Belső huzalozás vizsgálata

18 100

22 625

3.

Hálózati csatlakozás és külső hajlékony vezetékek vizsgálata

15 000

18 750

4.

Hőállóság vizsgálata: golyós nyomópróba

15 000

18 750

5.

Hőhatás okozta veszélyek elleni védelem

16 000

20 000

6.

Kúszóáramutak, légközök és szigetelésen keresztül mért távolságok

18 100

22 625

7.

Mechanikai szilárdság

21 600

27 000

8.

Mechanikai veszélyek elleni védelem

21 600

27 000

9.

Működési vizsgálat

16 000

20 000

10.

Nyomatékmérés

16 000

20 000

11.

Örvényáramú fékpadon végzett melegedésmérés

55 000

68 750

12.

Örvényáramú fékpadon végzett nyomatékvizsgálat

55 000

68 750

13.

Szerkezeti vizsgálat

24 400

30 500

14.

Termékspecifikus vizsgálat

13 200

16 500

 

 

 

 

XII.

Erősáramú háztartási dugós csatlakozók vizsgálata

 

 

 

 

 

 

1.

Mechanikai szilárdság vizsgálata (ejtődobos)

16 000

20 000

2.

Melegedés ellenőrzése rögzített, többszörös hordozható aljzatokra és dugókra

27 100

33 875

3.

Méretek ellenőrzése méretlapok alkalmazásával

13 200

16 500

4.

Szerkezeti előírások ellenőrzése rögzített, többszörös hordozható aljzatokra
és dugókra

13 200

16 500

5.

Termékspecifikus vizsgálatok

13 200

16 500

6.

Védőérintkezők és védőkapcsok, csatlakozókapcsok ellenőrzése

13 200

16 500

 

 

 

 

XIII.

Elektromos hangfrekvenciás mérések

 

 

 

 

 

 

1.

Fejhallgatás és fülhallgatós termék műfüles vizsgálata

16 000

20 000

2.

Frekvenciamenet mérése

16 000

20 000

3.

Jel-zaj viszony mérése

16 000

20 000

4.

Kibocsátási hangnyomásszint mérése

55 100

68 875

5.

Kimenő teljesítmény mérése

13 200

16 500

6.

Termékspecifikus vizsgálat

13 200

16 500

7.

Torzítás mérése

13 200

16 500

 

 

 

 

XIV.

Gyermekjátékszerek biztonságosságának vizsgálata

 

 

 

 

 

 

1.

Áztatási vizsgálat/duzzadó anyag

13 600

17 000

2.

Billentő vizsgálat

10 700

13 375

3.

Bizonyos játékok geometriai alakjának vizsgálata (vizsgáló sablonnal)

10 700

13 375

4.

Csomagolás vizsgálata

10 700

13 375

5.

Dinamikus szilárdság vizsgálata

39 800

49 750

6.

Duzzadó anyagok méretének meghatározása

16 500

20 625

7.

Egyes elemek vagy alkatrészek hozzáférhetőségének vizsgálata (vizsgálóujjal)

10 700

13 375

8.

Ejtő vizsgálat

10 700

13 375

9.

Élek élességének vizsgálata

13 600

17 000

10.

Fékberendezés működőképességének vizsgálata

51 500

64 375

11.

Félgömb alakú játékok vizsgálata (méretek)

17 600

22 000

12.

Figyelmeztetések és használati útmutatók vizsgálata

10 700

13 375

13.

Folyadékkal töltött játékok tömítettsége

22 300

27 875

14.

Forgatónyomaték vizsgálata

13 600

17 000

15.

Gyúlékonyság vizsgálata

57 300

71 625

16.

Hegyes végződések vizsgálata

13 600

17 000

17.

Hintakötelek és láncok átmérőjének vizsgálata

13 600

17 000

18.

Hinták és hasonló játékok szilárdságának vizsgálata

19 400

24 250

19.

Hőmérséklet-emelkedés mérése

28 200

35 250

20.

Huzalok hajlíthatósági vizsgálata

16 500

20 625

21.

Húzó vizsgálat (INSTRON-nal)

42 700

53 375

22.

Húzó vizsgálat (erőmérővel)

19 400

24 250

23.

Játékfigurák vizsgálata (méretek)

17 600

22 000

24.

Játékok zsinórjainak vizsgálata

13 600

17 000

25.

Kibocsátási hangszintnyomás meghatározása

57 333

71 666

26.

Kis alkatrészek vizsgálóhengeres vizsgálata

10 700

13 375

27.

Kislabda vizsgálata

10 700

13 375

28.

Lövedékek mozgási energiájának meghatározása

57 300

71 625

29.

Mágneses térerő meghatározása Gauss-mérővel

21 200

26 500

30.

Mászókaállványok és más hasonló játékok nyílásvizsgálata

13 600

17 000

31.

Méretek meghatározása

13 600

17 000

32.

Monofil szálakat tartalmazó játékok vizsgálata

8 800

11 000

33.

Műanyag fólia vastagságának vizsgálata

13 600

17 000

34.

Nyomó vizsgálat (INSTRON-nal)

45 700

57 125

35.

Összecsukó és toló mechanizmusok vizsgálata terheléssel

16 500

20 625

36.

Stabilitásvizsgálat

19 400

24 250

37.

Statikus szilárdság vizsgálata

16 500

20 625

38.

Szájjal működtetett játékok tartósságának vizsgálata

16 500

20 625

39.

Szerkezeti vizsgálatok

10 700

13 375

40.

Tapadókorongos játékok vizsgálata (méretek)

17 600

22 000

41.

Termékspecifikus vizsgálat

13 200

16 500

42.

Ütésvizsgálat

10 700

13 375

43.

Villamos hajtású ráülhetős játékok sebességének meghatározása

34 000

42 500

44.

Zsinórvastagság vizsgálata

13 600

17 000

 

 

 

 

XV.

Hőálló üvegedények vizsgálata

 

 

 

 

 

 

1.

Hőlökésállóság vizsgálata, adott fokozat ellenőrzése fokozatonként
(legalább 3 db minta)

38 700

48 375

2.

Hőszigetelő-képesség (hőtartás) vizsgálata hőtároló edények üvegbetéteinél
(24 órán át)

38 700

48 375

3.

Termékspecifikus vizsgálat

13 300

16 625

 

 

 

 

XVI.

Korrózióálló acélból készült háztartási edények vizsgálata

 

 

 

 

 

 

1.

Felület kialakításának vizsgálata

16 000

20 000

2.

Fenékkialakítás vizsgálata

13 300

16 625

3.

Fogantyúk melegítésének vizsgálata

24 400

30 500

4.

Műanyag szerelvények hőállóságának ellenőrzése (120 Celsius fokon)

18 800

23 500

5.

Stabilitás vizsgálata (10%-os lejtőn)

13 300

16 625

6.

Szerelvények terheléses vizsgálata (3-szor tömeg, 0,5 óra)

24 600

30 750

7.

Termékspecifikus vizsgálat

13 300

16 625

 

 

 

 

XVII.

Étkezési porcelán termékek vizsgálata

 

 

 

 

 

 

1.

Felület minősítése

13 300

16 625

2.

Hőmérséklet-változással szembeni ellenálló képesség vizsgálata (6 db terméken)

38 300

47 875

3.

Méretek meghatározása

13 300

16 625

4.

Termékspecifikus vizsgálatok

13 300

16 625

 

 

 

 

XVIII.

Háztartási fém tömegcikkek (termékspecifikus) vizsgálata

 

 

 

 

 

 

1.

Felületminőség, felületi hibák vizsgálata

13 200

16 500

2.

Méretek ellenőrzése

13 200

16 500

3.

Rendeltetésszerű alkalmasság, működés vizsgálata

13 200

16 500

4.

Szilárdság vizsgálata

21 583

26 979

5.

Termékspecifikus vizsgálat

13 200

16 500

 

 

 

 

XIX.

Univerzális mérések

 

 

 

 

 

 

1.

Ejtődobos vizsgálat

18 800

23 500

2.

Hajlító igénybevétel

20 200

25 250

3.

Húzó-nyomó vizsgálat (INSTRON-nal)

49 500

61 875

4.

Keménységmérés vizsgálat

46 700

58 375

5.

Kondicionálás klímakamrában (hő és/vagy pára)

32 700

40 875

6.

Megvilágítás-mérés fényforrásonként

17 600

22 000

7.

Mikroszkópos vizsgálat

18 800

23 500

8.

Termékspecifikus vizsgálat

13 200

16 500

 

 

 

 

XX.

Gyermek magasszékek vizsgálata

 

 

 

 

 

 

1.

Állítható háttámla szilárdságának vizsgálata

12 900

16 125

2.

Nyílások, rések vizsgálata

9 700

12 125

3.

Stabilitás vizsgálata

14 500

18 125

4.

Tálcaejtés vizsgálata

9 700

12 125

5.

Tálcaszilárdság és stabilitás vizsgálata

9 700

12 125

6.

Ütővizsgálat

14 500

18 125

 

 

 

 

XXI.

Pelenkázó berendezések vizsgálata

 

 

 

 

 

 

1.

Pelenkázó asztal rés és/vagy nyílás vizsgálata

11 300

14 125

2.

Termékspecifikus vizsgálat

13 300

16 625

 

 

 

 

XXII.

Gördeszkák vizsgálata

 

 

 

 

 

 

1.

Ejtési vizsgálat

16 500

20 625

2.

Keréktapadási vizsgálat

16 500

20 625

3.

Szerkezet vizsgálat

16 500

20 625

4.

Ütközési vizsgálat

18 100

22 625

 

 

 

 

XXIII.

Görkorcsolyák vizsgálata

 

 

 

 

 

 

1.

Keréktapadási vizsgálat

27 500

34 375

2.

Összeerősítési vizsgálat

27 500

34 375

3.

Szerkezet vizsgálat

15 000

18 750

4.

Ütközési vizsgálat

18 100

22 625

 

 

 

 

XXIV.

Egyéb vizsgálatok

 

 

 

 

 

 

1.

Az I–XXIII. fejezetekben nem szereplő vizsgálatok esetében a díjszámítás a vizsgálatra fordított idő, az itt meghatározott mérnöki óradíj szorzata, hozzáadva a felhasznált anyagköltséget.

3 000

3 750

 

 

 

 

Rövidítések jegyzéke:

AAS

– atomabszorpciós spektrometria

ELISA

– enzimjelzésű immunológiai vizsgáló módszer(ek)

Extr.

– kivonás (extrahálás)

GC

– gázkromatográfia

GC/MS

– gázkromatográf-tömegspektrométer rendszer

HMF

– hidroxi-metil-furfurol

HPLC

– nagyteljesítményű folyadékkromatográfia

ICP-MS

– induktíve csatolt plazma-tömegspektrométer

TITR

– titrálás

VIS

– láthatófény frekvenciatartomány

IR

– infravörös frekvenciatartomány

UV

– ultraibolya frekvenciatartomány

VRK

– vékonyréteg-kromatográfia

1

A rendeletet a 222/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 2. § 236. pontja hatályon kívül helyezte 2014. szeptember 5. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 1. §-át.

2

Az 5. § (3) bekezdése a (2) bekezdés alapján 2009. október 15-én lépett hatályba.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére