• Tartalom

225/2009. (X. 14.) Korm. rendelet

225/2009. (X. 14.) Korm. rendelet

az elektronikus közszolgáltatásról és annak igénybevételéről1

2012.01.01.

A Kormány az elektronikus közszolgáltatásról szóló 2009. évi LX. törvény 31. § (2) bekezdés e)–g) és j) pontjaiban foglalt felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A rendelet hatálya

1. § (1) E rendelet hatálya kiterjed

a) az elektronikus közszolgáltatást nyújtó, valamint az elektronikus közszolgáltatáshoz szakmai és informatikai támogatást biztosító természetes és jogi személyekre, valamint jogi személyiség nélküli szervezetekre,

b) a központi elektronikus szolgáltató rendszer (a továbbiakban központi rendszer) útján nyújtott szolgáltatásokra,

c) az elektronikus közszolgáltatásokat igénybevevő szervezetekre és személyekre (a továbbiakban: felhasználó).

(2) E rendelet szabályait a központi rendszeren keresztül nyújtott, vagy igénybe vett elektronikus közszolgáltatásokra kell alkalmazni, függetlenül azok nyújtási és igénybevételi helyétől.

Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

a) általános nyomtatványkitöltő: a központi rendszer működtetője által biztosított olyan program, amellyel az általános nyomtatványtervezővel tervezett űrlap kitölthető és ellenőrizhető, és a fogadására jogosult csatlakozott szervezet számára a központi elektronikus szolgáltató rendszeren keresztül beküldhető, szükség esetén a kitöltött űrlap kinyomtatható;

b) általános nyomtatványtervező: olyan – a központi rendszer működtetője által az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezetek számára biztosított – program, amellyel elkészíthető és később gondozható az űrlap, amely a fogadására jogosult szervezet számára az általános nyomtatványkitöltővel kitölthető és a központi elektronikus szolgáltató rendszeren keresztül is beküldhető;

c) egyszer használatos jelszó: az elektronikus közszolgáltatásról szóló 2009. évi LX. törvény (a továbbiakban: Ekszt.) közepes biztonsági fokozatú azonosításánál és szóbeli kapcsolattartásnál használatos olyan azonosítási eszköz, információ, amely csak egyetlen alkalommal, meghatározott időtartamon belül használható fel;

d) működtető: az elektronikus közszolgáltatás működtetéséről szóló kormányrendeletben kijelölt, az elektronikus közszolgáltatás megvalósítását a központi elektronikus szolgáltató rendszeren lehetővé tevő, a közszolgáltatásokat összehangoló közigazgatási szerv;

e) nem párbeszédre épülő (off line) elektronikus kapcsolat: a felhasználó az előzetesen rendelkezésére álló, vagy külön üzenetben rendelkezésére bocsátott adatok felhasználásával hoz létre egy újabb elektronikus dokumentumot, és azt a központi rendszeren keresztül, megfelelő biztonsági és naplózási, illetve visszaigazolási feltételek biztosítása mellett – az üzenetváltást az adott feladat megoldásához szükséges számban ismételve – megküldi a vele kapcsolatban álló elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervnek;

f) párbeszédre épülő (on-line) elektronikus kapcsolat: kapcsolattartási mód a felhasználó és az adatkezelő szerv között, melynek során a felhasználó az adatkezelő által kezelt adatokhoz (vagy azok e célt szolgáló másolatához) valós időben hozzáférve, azokat kiegészítve, pontosítva hozza létre az ügyintézés tárgyát, amely azonban további intézkedés nélkül nem minősül írásbeli közlésnek;

g) szervezet: jogi személyiséggel rendelkező és jogi személyiséggel nem rendelkező jogképes szervezet, valamint az egyéni vállalkozás;

h)2 üzemeltető: az elektronikus közszolgáltatás működtetéséről szóló kormányrendeletben kijelölt, a központi rendszer elemeinek létrehozását, fejlesztését és üzemeltetését a működtető irányításával – szükség esetén más szervezetek bevonásával – ellátó szervezet.

Az elektronikus közszolgáltatással szembeni általános követelmények

3. § (1) A központi rendszer elektronikus közszolgáltatás nyújtásával biztosítja annak lehetőségét, hogy a közigazgatási és egyéb közfeladatot ellátó szervek, szervezetek, a természetes és jogi személyek valamint jogi személyiség nélküli szervezetek a hatósági és más ügyek intézése, tájékozódási joguk gyakorlása, tájékoztatási kötelezettségük teljesítése, valamint közhitelű nyilvántartások elérése, az ezekbe való betekintés és az ezekből történő adatigénylés, illetve adatszolgáltatás során elektronikus úton eljárhassanak.

(2) A központi rendszer alap és emelt szintű infrastrukturális, hálózati adatátviteli jellegű szolgáltatásai biztosítják az elektronikus közszolgáltatást nyújtók kapcsolattartását a felhasználókkal és egymással, a rendszer útján elérhetővé tett tartalomszolgáltatások elérhetőségét, az ügyek elektronikus úton történő intézésének műszaki lehetőségét, feltételrendszerét valamint a kapcsolattartás során az adatvédelmi és adatbiztonsági követelmények érvényesülését.

4. § (1) A központi rendszer szolgáltatásai magyar nyelven vehetők igénybe, kivéve, ha jogszabály meghatározott eljárásokban az idegennyelv-használat lehetőségének a biztosítását előírja vagy lehetővé teszi.

(2) A központi rendszer működtetője a rendszer működésével, szolgáltatásai igénybevételével kapcsolatosan a magyar nyelvűvel megegyező, illetve az idegen nyelvű felhasználó számára szükséges egyedi, idegen nyelvű információt tehet közzé.

(3) A nyújtott szolgáltatással kapcsolatos eljárási szabályokat, információs követelményeket a közlés nyelvén közzétett információnak megfelelően kell alkalmazni. Az esetlegesen eltérő információért a közzétevő viseli a felelősséget.

5. § (1) A központi rendszer által nyújtott szolgáltatások tekintetében biztosítani kell azok ügyfélbarát jellegét, egyszerű és közérthető használhatóságát, különös tekintettel a gyengébb informatikai felkészültséggel vagy technikai ellátottsággal rendelkezőkre, vakokra, gyengén látókra és színtévesztőkre.

(2) Az elektronikus közszolgáltatások akadálymentes használatát biztosítani kell. Az akadálymentes használat megvalósítására vonatkozó nemzetközi és hazai ajánlásokat a működtető a www.ekk.gov.hu honlapon teszi közzé.

(3) A közszolgáltatást nyújtó honlap működtetője köteles a honlap használatára vonatkozó elektronikus útmutatót, szükség esetén oktatási segédanyagot biztosítani, és a honlapon vagy külön, korlátozás nélkül elérhetően közzétenni.

(4) A központi rendszer által közvetlenül nyújtott elektronikus szolgáltatás naprakészségének és tartalmi pontosságának biztosítása a központi rendszer működtetőjének, a központi rendszeren keresztül elérhetővé tett, vagy szolgáltatásait felhasználó elektronikus szolgáltatás naprakészségének és tartalmi pontosságának biztosítása az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezet feladata.

6. § (1) A felhasználó és az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezet közötti írásbeli közlés céljára a központi rendszerben az általános nyomtatványkitöltővel kitölthető űrlap szolgál. A működtető egyetértésével az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezet a kapcsolattartáshoz az általános nyomtatványkitöltőtől eltérő, a közlések összeállítását szolgáló megoldást biztosíthat.

(2) Ha külön jogszabály írja elő meghatározott tartalmú űrlap használatát, vagy a szervezet saját hatáskörében – a kapcsolattartás megkönnyítése érdekében – rendszeresít űrlapot, azt a kormányzati portálon keresztül is elérhetővé kell tenni.

(3) Törvény vagy kormányrendelet, illetve önkormányzati hatósági ügy esetében önkormányzati rendelet eltérő rendelkezése hiányában az űrlapot elektronikusan továbbíthatóvá, valamint számítógéppel, illetve kézzel kitölthetővé kell tenni.

(4) Ha a szervezet saját honlappal rendelkezik, a kormányzati portálon közzétett űrlappal megegyező elektronikus űrlapot saját honlapján is közzé teheti. A honlap működtetője ez esetben köteles arról gondoskodni, hogy az űrlap folyamatosan aktuális, és a kormányzati portálon közzétettel megegyező legyen. Az űrlap kormányzati portálon való elérhetőségére utaló tájékoztató jellegű információt a saját honlapon minden esetben el kell helyezni.

(5) Ha egy elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezet valamely eljárási cselekmény végzéséhez elektronikus űrlapot rendszeresít, annak tartalmaznia kell az arra vonatkozó kérdéseket, hogy kéri-e a felhasználó

a) az eljárás további szakaszában a papír alapon történő kapcsolattartást;

b) az űrlap elküldésével egyidejűleg annak egy példányának a saját értesítési tárhelyén – amennyiben saját titkosító kulcsát a kulcstárban elhelyezte –, saját titkosító kulccsal titkosítva és időbélyegzéssel ellátva történő elhelyezését;

c)3 a döntésnek nem minősülő dokumentumok, iratok értesítési tárhelyére történő megküldését, vagy elegendő számára a 35. § (1) bekezdés c) pontja szerinti értesítés.

(6) Ha az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezet egy űrlapot papír alapon is hozzáférhetővé, kitölthetővé tesz, ebben az esetben is biztosítani kell az aktualizálást és egyezést a kormányzati portálon közzétett példánnyal. A kormányzati portálon közzétett űrlaptól eltérő, a szervezetnél fellelhető példányokat be kell vonni és meg kell semmisíteni. A papír alapú űrlap minden változatából egy-egy példányt a szervezet irattári szabályzatában foglaltak szerint meg kell őrizni.

(7) A kormányzati portálon a bejelentések, közlések és válaszok értelmezéséhez, az archív jelleget jelezve – az e rendelet hatálybalépését követően használt valamennyi űrlapot hozzáférhetővé kell tenni, és azt a használatban lévő űrlapoktól el kell különíteni. Jelezni kell, hogy az adott űrlap mikortól meddig volt használatban. Az archív űrlapokat a kormányzati portálról a használatuk megszűnését követő 8 év eltelte után szabad eltávolítani.

(8) Az általános nyomtatványkitöltő valamennyi az (1) bekezdésben megjelölt követelménynek megfelelő, e rendelet hatálybalépése után elfogadott elektronikus űrlapot kezeli.

II. Fejezet

AZ ELEKTRONIKUS KÖZSZOLGÁLTATÁS ÉS ANNAK IGÉNYBEVÉTELE

A kormányzati portál

7. § (1) A kormányzati portál a közszolgálat – ideértve a közigazgatást, a közszolgáltatásokat és az elektronikus közszolgáltatást önként nyújtó szervezeteket is – központi elektronikus tájékoztatási és szolgáltatási felülete, amely az interneten a www.magyarorszag.hu címen érhető el. A kormányzati portál biztosítja, hogy felületéről valamennyi nyilvános elektronikus közszolgáltatás elérhető legyen.

(2) A kormányzati portál állandó szolgáltatásai:

a) a központi, területi és helyi közigazgatási szervek, közszolgáltatók, valamint a központi rendszerhez csatlakozott további szervezetek elérhetőségi adatai [postai és elektronikus cím(ek), telefonszámok (központ és ügyfélszolgálat), ügyfélfogadási idő];

b) ügyleírások, letölthető űrlapok, minták;

c) az elektronikus közszolgáltatások katalógusa, amely tartalmazza a szolgáltatást nyújtó szervek megnevezését, és elektronikus elérhetőségét;

d) személyes ügyintézési felület kialakításának lehetősége;

e) biztonságos elektronikus dokumentumtovábbító szolgáltatás (a továbbiakban BEDSZ) indítási és fogadási pontja;

f) személyes azonosítással igénybe vehető fórum;

g) bejelentések, közlések felülete, mely a jogszabály alapján itt közzétett hatósági hirdetmények megjelenítését szolgálja;

h)4 a Magyar Közlöny hiteles elektronikus közzétételi felülete és a Nemzeti Jogszabálytár elérési lehetősége;

i) pályázatok közzététele;

j) a helyi ügyekbe bekapcsolódni kívánó civil szervezetek mutatója, bejelentkezési helye;

k) jogszabálytervezetek véleményezésének elérhetőségi mutatói;

l) értesítési tárhely, tartós tár;

m) kulcstár.

(3) Az (2) bekezdés szerinti szolgáltatásokra, azok igénybevételére vonatkozó általános tájékoztatást, az alapvető ügyintézéshez szükséges tájékoztatókat a kormányzati portálon a magyar mellett legalább angol nyelven is hozzáférhetővé kell tenni.

(4) A (2) bekezdés a)–c), g), i) és k) pontjaiban meghatározott információk naprakészségének és pontosságának biztosítása a hatáskörrel rendelkező közigazgatási vagy közszolgáltató intézmény feladata. A közzétett információ helyi sajátosságokkal történő kiegészítése a területileg illetékes államigazgatási szerv vagy önkormányzati hatóság feladata.

(5) A központi rendszer működtetőjének feladata a (2) bekezdés d), e), h) l) és m) pontjaiban rögzített szolgáltatások naprakészségének és pontosságának biztosítása. A működtető feladata, hogy a b) pontban meghatározott szolgáltatás azon részének naprakészségét és pontosságát biztosítsa, amelynek gondozása nem tartozik egyetlen csatlakozott, illetve a 8. § (4) bekezdése szerinti feladatot ellátó szervezet hatáskörébe sem.

(6) A központi rendszer üzemeltetője felel az f) pontban meghatározott szolgáltatásért és – az érintett szervektől kapott tájékoztatás alapján – a (3) bekezdés szerinti idegen nyelvű tájékoztató frissítéséért.

Az információk naprakészségének biztosítása

8. § (1) A központi költségvetési szerv feladata, hogy az adatváltozásokat a lehetőség szerint a változást megelőzően, de legkésőbb változástól számított 2 munkanapon belül átadja a kormányzati portál üzemeltetőjének, aki az adatváltozást 1 munkanapon belül átvezeti a kormányzati portálon.

(2) Ha a működtető vagy az üzemeltető észleli, vagy egyéb módon tudomására jut, hogy a kormányzati portálon közölt adat vagy információ elavult, téves, hiányos vagy más okból elégtelen, a működtető haladéktalanul felhívja az érintett szervezetet annak helyesbítésére, kiegészítésére. Amennyiben a helyesbítésre a felhívás megérkezésétől számított 2 munkanapon belül nem kerül sor, a központi rendszer működtetőjének döntése alapján az üzemeltető a kormányzati portálon jelzi az adat vagy információ elavult, téves, elégtelen voltát és közli, mely szerv feladata az adatok naprakészségének biztosítása.

(3) A központi rendszerhez csatlakozott, de a kormány irányítása alá nem tartozó szervekre vonatkozó információk naprakészségének és pontosságának biztosítása az érintett szervezettel kötött megállapodásban foglaltak alapján történik.

(4) A kormány irányítása alá nem tartozó s a központi rendszerhez sem csatlakozott szervezetek esetében a feladatkör szerint érintett központi közigazgatási szerv gondoskodik az ágazatot érintő információk naprakészségéről és helyességéről.

(5) A központi rendszerhez csatlakozott közüzemi vagy egyetemes szolgáltató (a továbbiakban együtt közüzemi szolgáltató) a kormányzati portál útján közzé tett, a fogyasztók tájékoztatására szolgáló információk tartalmi megfelelőségét, naprakészségét az 5. § (4) bekezdésében foglalt feladatmegosztás szerint, illetve a rá irányadó jogszabályok szerint biztosítja.

A kormányzati portál igénybevételével nyújtott szolgáltatások feltételei

9. § (1) Ha az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezet párbeszédre épülő szolgáltatást kíván a kormányzati portálról elérhetővé tenni, legalább a következő feltételeket biztosítania kell:

a) az általa nyújtott elektronikus közszolgáltatás folyamatos, a 25. § (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével, havi szinten legalább 99,5%-os elérhetőségét;

b) az alkalmazásfelügyelet és egyéb infokommunikációs támogatás folyamatos készenlétét;

c) az elektronikus szolgáltatáshoz kapcsolódó naprakész elektronikus dokumentációt és tájékoztató segédanyagot;

d) a központi ügyfélszolgálattal való együttműködést.

(2) Ha az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezet nem párbeszédre épülő szolgáltatást kíván a kormányzati portál útján nyújtani, az (1) bekezdés c) és d) pontjaiban meghatározottakon túlmenően legalább a következő feltételeket kell biztosítania:

a) az általa nyújtott elektronikus közszolgáltatás a jogszabályokban meghatározott ügyintézési határidőn belüli ügyintézést biztosító üzemeltetését;

b) az ügyintézést kiszolgáló rendszer üzemidőben fellépő hibáinak kezelését;

c) a központi rendszeren keresztül érkezett üzenetek minden munkanapon elvégzett átvételét.

Panaszok, bejelentések kezelése

10. § (1) A központi rendszer, különösen a kormányzati portál, az ügyfélkapu és a központi ügyfélszolgálat működésével, működtetésével kapcsolatos panaszokat, kérdéseket, a felhasználók az erre szolgáló elektronikus űrlapon vagy elektronikus levélben a 189@ugyfelvonal.hu címre, illetve a központi ügyfélszolgálat 189-es kék telefonszámán szóban jelenthetik be. Személyes bejelentést munkaidőben az ügyfélközpont fogad.

(2) Az (1) bekezdés szerinti panaszokra és kérdésekre a működtető 15 munkanapon belül a kormányzati portál fórumán válaszol.

(3) Amennyiben a panasz, közérdekű bejelentés vagy kérelem nem a központi rendszer működtetésével kapcsolatos, a működtető azt 1 munkanapon belül a feladat és hatáskörrel rendelkező szervnek továbbítja és erről a bejelentőt a kormányzati portál fórumán keresztül tájékoztatja.

(4) Ha a bejelentés a közérdekű kérelmekkel, panaszokkal és bejelentésekkel kapcsolatos, az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény 142. §-a szerint nem igényel választ, ezt a tényt közvetlenül a bejelentéshez kapcsoltan rögzíti a működtető a megfelelő jogszabályi hivatkozással, és a bejelentést az irattári szabályok szerint kezeli a továbbiakban.

Hirdetmények közzététele

11. § (1) A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényben előírt esetekben a hirdetményt a kormányzati portál a 7. § (2) bekezdés g) pontja szerinti hatósági hirdetmények egységes megjelenítését szolgáló felületén kell közzé tenni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti felületen külön kereső működik, amely lehetővé teszi a hozzáférhető hirdetmények között kategória, időszak, forrásintézmény, tárgy, eljáró hatóság, kérelmező, ügyiratszám, település, ügyintéző alapon és bármely jelsorozatra történő keresést.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott célra szolgáló elektronikus űrlap a kormányzati portálról letölthető. A hirdetménynek a kormányzati portál üzemeltetőjéhez határidőben történő megküldéséről a hirdetményi közlésért felelős szerv a hivatali kapuján keresztül gondoskodik.

(4) A hirdetmény a beküldött elektronikus űrlapon közölt szöveggel a hirdetmenyek.magyarorszag.hu felületen jelenik meg, azt a működtető vagy üzemeltető nem módosíthatja, a tartalomért a hirdetmény beküldője felel.

(5) Ha az eredeti űrlapot kijavításra, vagy kiegészítésre vonatkozó jelzéssel ismét megküldik, a hirdetményt módosított tartalommal kell megjeleníteni. Ez esetben – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a hirdetményt közzétevő döntése alapján lehetőség van a módosított tartalomnak az eredeti határidővel vagy annak megküldését követően az új közzétételi dátumtól számított határidővel történő megjelentetésére és határidő-számításra.

A központi ügyfélszolgálat

12. § (1) A működtető szervezet az elektronikus tájékoztatás és ügyintézés elősegítésére központi ügyfélszolgálatot, ügyfélvonalat, ügyféltájékoztató központot tart fenn.

(2) A felhasználók számára folyamatosan, napi 24 órán át az ügyfélvonal által biztosított elektronikus tájékoztató szolgáltatás a 189-es hívószámon áll rendelkezésre, amely az országon belül helyi díjazású tarifával hívható. Az elektronikus tájékoztató szolgáltatás

a) telefonon,

b) rövid szöveges üzenet útján (a továbbiakban: SMS),

c) telefaxon,

d) elektronikus levélben,

e) internet-telefonon (VoIP)

érhető el.

(3) Az ügyfélvonal alaptevékenysége keretében nyújtott szolgáltatások:

a) a közigazgatási és elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervek elérési adatai, feladat- és hatásköre, illetékességi területe, az általuk intézett ügytípusok intézésének folyamata;

b) tájékoztatás az egyes ügyekre vonatkozó jogszabályokról és azok tartalmáról;

c) egyedi ügyben a segítséget igénylő hívásának illetékes szervhez történő átirányítása;

d) előzetes időpontfoglalás az ügyfélfogadást biztosító elektronikus közszolgáltatást nyújtó szerveknél;

e) állampolgári panaszok, bejelentések fogadása és az illetékes elektronikus közszolgáltatást nyújtó, illetve elektronikus közszolgáltatás nyújtására jogszabály által kötelezett szervhez történő továbbítása;

f) technikai segítségnyújtás az elektronikus ügyintézés kérdéseiben;

g) az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos technikai hibabejelentések fogadása, informatikai ügyfélszolgálat tevékenységének biztosítása, továbbá a hibajelzés és informatikai kérdés illetékes csatlakozott szervezet technikai ügyeletéhez történő továbbítása;

h) törvény felhatalmazása esetén a kérelem, adatszolgáltatás telefonon történő benyújtása, fogadása, hatáskörrel és illetékességgel rendelkező közigazgatási szervhez vagy közszolgáltatóhoz való továbbításához szükséges cselekmények elvégzése, és a kérelem vagy adatszolgáltatás továbbítása;

i) közreműködés egy konkrét ügy intézésére vonatkozó tájékozódás biztosításában;

j) tájékoztatás időszakosan előforduló, az állampolgárok jelentős csoportjait érintő kérdésekben.

(4) A (3) bekezdés h)–i) pontjai szerinti szolgáltatások csak a felhasználó külön jogszabály szerinti azonosítását követően vehetők igénybe.

(5) Az ügyfélvonal szolgáltatásait elsősorban a 7. §, a 9. § (1) bekezdés és a 10. és 11. §-ban meghatározott, az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezetek által rendelkezésre bocsátott információk felhasználásával, valamint az elektronikusan elérhető nyilvános adatok és saját információbázisa alapján biztosítja.

12/A. §5 A központi ügyfélszolgálat jogszabály által meghatározott feladatai ellátása érdekében a 12. § (2) bekezdésében meghatározotton túl további helyi díjazású tarifával hívható hívószámot határozhat meg.

Személyes adatok kezelésének módja

13. § (1) Telefonos szolgáltatás igénybevételével nyújtott ügyfél-tájékoztatás esetén a felhasználó neve és elérhetőségei (elektronikus levélcím, telefonszám, központi rendszer cím) csak akkor kérhető, ha

a) a felhasználó bejelentést tesz,

b) visszahívást kér,

c) elektronikus irat vagy űrlap küldését kéri.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt esetben a telefonos szolgáltatás igénybevétele során fel kell hívni a felhasználó figyelmét, hogy ügye intézése nevének és elérhetőségének rögzítését és tárolását teszi szükségessé.

(3) Az (1) bekezdésben foglalt adatok abban az esetben kezelhetők – rögzíthetők, tárolhatók és kizárólag az ügy intézése érdekében továbbíthatók kizárólag az ügy intézésére jogosult szervnek –, ha azt a felhasználó a telefonos szolgáltatás igénybevétele során – kifejezetten és a hangrögzítésre irányuló, szóban közölt engedélyét követően – hangfelvételen rögzítve engedélyezte.

(4) A felhasználó (1) bekezdésben foglalt adatait a szolgáltatás teljesítésének visszaigazolását követően haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül törölni kell.

(5) Ha a (1) bekezdés szerinti esetben a felhasználó a telefonos szolgáltatás során – szóbeli közlése szerint – nem kíván hozzájárulni az ügye intézéséhez szükséges adatok kezeléséhez, a telefonos szolgáltatás során hangrögzítésre nem kerül sor. Ebben az esetben azonban – adatkezelési hozzájárulás hiányában – a felhasználó személyes elérhetőségét, illetve azonosítását igénylő szolgáltatások nem válnak a felhasználó számára elérhetővé.

(6) A központi rendszer szolgáltatásainak igénybevételéről keletkezett adatok személyazonosításra alkalmatlan módon statisztikai célra felhasználhatók.

Tájékoztatáskérés az ügyfélvonal útján

14. § (1) Telefonon keresztül történő információkérés esetén az ügyfélvonal először az automatikus hívásfogadó rendszerben kínál fel a felhasználó számára választási lehetőséget előzetesen rögzített szöveg meghallgatásra vagy az ügyfélvonal kezelőjétől kapott szóbeli tájékoztatásra. Ha a kért információ nem áll közvetlenül rendelkezésre, a kezelő az ügyfélvonal saját szakértőjétől kér támogatást átkapcsolással, vagy – amennyiben a hatáskörrel rendelkező szerv ügyfélszolgálata, vagy ügyfélszolgálatra kijelölt munkatársa elérhető – átkapcsol hozzá.

(2) Amennyiben az ügy bonyolultsága indokolja, az ügyfélvonal kezelője – szükség esetén szakértő bevonásával – legfeljebb 2 órán belül ad választ visszahívás, illetve elektronikus levél útján.

(3) Elektronikus levélben vagy SMS formájában történő információkérés esetén az ügyfélvonal a kérdés beérkezését – a kérdésnek megfelelő formában – haladéktalanul visszaigazolja, majd legfeljebb 2 órán belül ad tájékoztatást – a felhasználó igénye és a válasz méretétől függően – rövid szöveges üzenet formájában, vagy – amennyiben a felhasználó a válaszcímet megadta – elektronikus levélben.

(4) Ha a (2) és (3) bekezdés szerinti kérdésre a részletes válasz hosszabb időt igényel, a kezelő erről tájékoztatja a felhasználót a várható válaszadási határidő megadásával, ami nem lehet hosszabb, mint a kérdést követő első munkanap.

(5) A feladat- és hatáskörrel rendelkező szerv a lehető legrövidebb kapcsolási, illetve válaszadási idő mellett biztosítja az ügyfélvonal által hozzá átirányított hívásokra történő pontos válaszadást. A kezelő az információszolgáltatásban érintett szerv adatszolgáltatása alapján jár el, ad tájékoztatást, és erről tájékoztatja a felhasználót.

(6) Az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezetek ügyfélszolgálati feladatot ellátó szervezeti egységei az ügyfélvonallal való együttműködésük keretében folyamatosan biztosítják az ügyfélvonal munkájához szükséges, nyilvános, közérdekű, naprakész, az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szerv szervezetére, tevékenységére, működésére és gazdálkodására vonatkozó általános információkat. Ezekre az adatokra irányuló igény esetén a válaszadást lehető legrövidebb idő alatt – lehetőség szerint 1 munkanapon belül –, legfeljebb azonban 15 munkanapon belül kell teljesíteni.

15. § (1) Az ügyfélvonal a felhasználó igénye alapján – az érintett közigazgatási szerv ügyfélfogadási rendjére, az ügyfélszolgálaton intézhető ügyfajtákra figyelemmel – a közigazgatási szervvel egyeztetve a felhasználó számára ügyeik intézéséhez 10 munkanapon belüli időpontra ügyfélfogadási időpontot foglalhat. A lefoglalt időpontban a közigazgatási szerv a felhasználót köteles fogadni. Az időpontfoglalásról a felhasználót az ügyfélvonal kezelője értesíti.

(2) Az időpontfoglalás lehetőségét a közigazgatási szerveken túlmenően valamennyi, a központi rendszeren keresztül elektronikus közszolgáltatást nyújtó szolgáltatónak a rá vonatkozó jogszabály szerinti határidőn belül biztosítania kell.

(3) Amennyiben egy elektronikus közszolgáltatást nyújtó vagy nyújtására kötelezett szervezet nem biztosítja a jogszabályi határidőn belül az ügyfélfogadás lehetőségét, a központi rendszer működtetője megkeresi az ügyben az érintett szervezetet felügyelő szervet.

Panaszok, bejelentések

16. § (1) Az ügyfélvonal a hozzá beérkezett, a közigazgatási szerv, illetve közüzemi szolgáltató működésével kapcsolatos panaszt a beérkezéstől számított 1 munkanapon belül az illetékes közigazgatási szervhez, illetve közüzemi szolgáltatóhoz továbbítja.

(2) Az ügyfélvonal által az illetékes közigazgatási szervhez, illetve közüzemi szolgáltatóhoz továbbított kérdés, panasz vagy bejelentés esetén az illetékes szerv közvetlenül intézkedik vagy válaszol a felhasználónak, melynek tényéről az ügyfélvonalat egyidejűleg tájékoztatja.

(3) Ha a továbbított panasz megválaszolására vonatkozóan 15 munkanapon belül nem érkezik visszajelzés, az ügyfélvonal kérdést intéz a közigazgatási szervhez, illetve a közüzemi szolgáltatóhoz az adott panasz elintézésének helyzetéről. Ha az első megkereséstől számított 22 munkanap elteltével nem érkezik meg a panaszra adott válasz vagy annak jelzése, hogy a panasz elbírálása előreláthatólag tovább tart, az ügyfélvonal tájékoztatja a panaszost a válasz hiányáról.

(4) Amennyiben a panaszos hozzájárul panasza továbbításához, az ügyfélvonal továbbítja a panaszt az illetékes közigazgatási szerv felettes szervéhez, illetve közüzemi szolgáltató felett a szakmai felügyeletet gyakorló közigazgatási szervhez, és ennek tényéről a felhasználót tájékoztatja.

(5) Ha a bejelentés, panasz a közérdekű kérelmekkel, panaszokkal és bejelentésekkel kapcsolatos, az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény 142. §-a szerint nem igényel választ, ezt a tényt a kezelő a bejelentés témájával és időpontjával együtt személyazonosító adatok nélkül rögzíti, és a naplót a működtető 6 hónapig tárolja.

Eljárási cselekmény telefonos intézése

17. § (1) Ha törvény közigazgatási eljárásban lehetővé teszi kérelem benyújtásának, adatközlésnek vagy más eljárási cselekménynek a telefonon történő elvégzését, erre a 13. § (3) bekezdésében meghatározott adatok rögzítésén túlmenően csak abban az esetben kerülhet sor, ha a felhasználó rendelkezik a központi rendszerben kezelt egyszer használatos jelszóval, azt a kezelőnek megadja, és a kezelő sikeres azonosítást végez.

(2) Ha elektronikus közszolgáltatást nyújtó nem közigazgatási szervezet és az ügyfélvonal megállapodása lehetővé teszi ügyintézési lépések telefonon történő lebonyolítását, és a felhasználó az (1) bekezdés szerint vagy az adott közszolgáltatás fogyasztói szerződésében rögzített módon azonosította magát, az ügyfélvonal ezen cselekményeket is elláthatja telefonon keresztül.

(3) Az ügyfélvonal adott ügy intézését végző kezelője a – törvény rendelkezése alapján a kérelemmel azonos joghatással bíró – hangfelvételt és az azonosítás érdekében az ügyfélkapuval rendelkező használó nevét és e-mail címét egy e célra rendszeresített elektronikus űrlapra felvezeti, és a hozzá kapcsolt felvétellel együtt elektronikus aláírásával hitelesíti. Az így elkészített dokumentumot haladéktalanul továbbítja az ügyben hatáskörrel és illetékességgel bíró szerv hivatali kapujába.

(4) Az ügyfélvonal rendszeréből a felvétel a címzett szerv átvételi igazolásának megérkezését követően haladéktalanul törlésre kerül.

18. § Ha a felhasználó a 12. § (2) bekezdés i) pontja szerinti tájékoztatást igényel telefonon, az azonosítás a 17. § (1) bekezdése szerint történik.

III. Fejezet

AZ ELEKTRONIKUS KÖZSZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELE

Általános szabályok

19. § (1) A központi rendszer szolgáltatásai elektronikus úton, interneten vagy telefon használatával, illetőleg az elektronikus kapcsolattartáshoz személyes közreműködést nyújtó ügysegéd révén vehetők igénybe.

(2) A központi rendszer szolgáltatásainak igénybevétele az Ekszt. 10. § (2) bekezdése szerinti eseteket kivéve a felhasználó azonosításához nem köthető.

(3) A felhasználó az igénybevétel során az elektronikus közszolgáltatás biztonságáról szóló kormányrendeletben meghatározott műszaki-biztonsági követelményeknek megfelelő módon köteles eljárni. Amennyiben e követelmények nem teljesülnek, a felhasználó hozzáférését a központi rendszer védelmi eszközei korlátozhatják.

A központi rendszer útján nyújtott tájékoztató szolgáltatások és az adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítése

20. § (1) Az állami, önkormányzati és az Ekszt.-ben meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv az elektronikus közzétételre vonatkozó, így különösen a közérdekű adatok nyilvánosságáról és az elektronikus információszabadságról szóló törvényekből fakadó kötelezettségét a központi rendszer útján is teljesíti. A központi rendszer az e bekezdés szerint közzétett adatok leíró (meta)adatait is közzéteszi a kereshetőség érdekében.

(2) A közszolgáltatást nyújtó szerv a tevékenységére, így különösen a szervezetére, szolgáltatásaira, működésének szabályozására, gazdálkodására vonatkozó közérdekű és közérdekből nyilvános adatainak közzétételére irányuló kötelezettségét a központi rendszeren keresztül is teljesíti.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott kötelezettségek nem érintik az érintett szervezetek egyéb jogszabályokban meghatározott adatszolgáltatási kötelezettségét, és nem jelentenek külön megjelenítési kötelezettséget. Amennyiben azonban az érintett szervezet nem biztosítja az elérhetőséget, akkor a központi rendszer működtetője jogosult a felügyeleti szerv intézkedését kérni a közzététel lehetővé tétele érdekében.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben említett szerv gondoskodik arról, hogy felhasználói – ha törvény másként nem rendelkezik – megfelelő azonosítás után az ügyfélkapun keresztül, hozzáférhessenek azokhoz az adatokhoz, melyeket a szerv a felhasználóról kezel.

(5) A központi rendszer minden azonosított felhasználója számára biztosítani kell, hogy a róla nyilvántartott adatokat a központi rendszeren keresztül is megismerhesse, és – a helyesbítendő adatra vonatkozó szabályok szerint – elektronikusan is igényelhesse a róla nyilvántartott adatok helyesbítését.

21. § (1) A felhasználó az Ekszt. 24. § (1) bekezdése szerinti adathozzáférési jogosultságait a kormányzati portálon elérhető adathozzáférési űrlapok kitöltésével, és az érintett szerv részére a központi rendszer útján történő megküldésével gyakorolhatja. Tájékoztatás párbeszédre épülő kapcsolat útján is biztosítható.

(2) Az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezetek kötelesek az általuk vezetett elektronikus nyilvántartásokhoz, illetve az ügyintézésük során elektronikusan keletkezett vagy elektronikus másolatban rendelkezésre álló iratokhoz történő hozzáféréshez szükséges űrlapok rendszeresítéséről és azok kormányzati portálon történő közzétételéről gondoskodni.

(3) Az űrlapokat legkésőbb az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezet központi rendszerhez történő csatlakozásától számított 15 napon belül kell közzétenni.

(4)6 Az ügyeik állásáról elektronikus űrlap benyújtásával tájékoztatást kérő ügyfelek kérésére adott választ az érintett hatósági ügyben eljáró hatóság haladéktalanul, de legkésőbb az elektronikus űrlap beérkezésétől számított öt napon belül elektronikusan, a központi rendszer útján az ügyfelek számára megküldi.

22. § (1) Törvény eltérő rendelkezése hiányában az elektronikus közszolgáltatást igénybe vevő természetes személy számára az ügyei elektronikus intézése során elektronikusan keletkezett vagy rendelkezésre álló iratok elektronikus rendelkezésre bocsátása ingyenes, ezzel összefüggésben semmilyen költséget, díjat felszámítani nem lehet.

(2) Ha a jogi személy vagy a jogi személyiség nélküli szervezet jogszabály alapján a közigazgatási hatóság által elektronikusan vezetett nyilvántartásokban róla kezelt adatokhoz az adattovábbítás költségeinek megfizetése ellenében férhet hozzá, az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezet az adattovábbítás költségét a központi rendszer útján is köteles közzétenni.

23. § (1)7 A 22. § (1) bekezdése alapján igényelt adatokat – eredményes viszontazonosítás esetén – haladéktalanul, de legkésőbb az adathozzáférési űrlap beérkezésétől számított öt napon belül elektronikusan, a központi rendszer útján kell az adathozzáférést igénylő számára megküldeni.

(2) Amennyiben az (1) bekezdés szerinti viszontazonosítás nem vezetett eredményre, az adathozzáférési igényt – az eredménytelenségi ok közlése mellett – vissza kell utasítani.

A személyes ügyintézési felület kialakítása

24. § (1) A felhasználó jogosult arra, hogy tartós tárhelyén a működtető által rendelkezésre bocsátott alkalmazás segítségével biztonságosan akár egyenként, akár összevontan tárolja az ügyfélkapuihoz, illetve ilyen megbízatása esetén a hivatal kapuihoz tartozó azonosítókat, és azokból a kormányzati portál erre szolgáló, csak általa elérhető felületén személyes ügyintézési felületet kialakítani.

(2) A személyes ügyintézési felületen – a felhasználó döntése alapján – egyidejűleg biztosítani kell az adott személyhez tartozó valamennyi tárhelyéhez ügyfél- és hivatali kapujához hozzáférést.

(3) A személyes ügyintézési felületre a felhasználó összeválogathatja azon elektronikus közszolgáltatások elérhetőségére vonatkozó információkat, amelyeket gyakrabban használ, és azokat is a bejelentkezési információval együtt a rendszer számára tárhelyén védetten tárolja. Az információk utóbb a felhasználó által módosíthatók.

A rendszer működtetése, karbantartása

25. § (1) A központi rendszer működéséről, rendelkezésre állásáról, a központi rendszer, illetve a hozzá csatlakozott elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezetek által biztosított szolgáltatások elérhetőségéről a működtető, a rendszer üzemeltetéséről a külön jogszabályban kijelölt üzemeltető gondoskodik.

(2) A kormányzati portál üzemeltetője biztosítja az elektronikus közszolgáltatás folyamatos, havi szinten legalább 99,5%-os szintű elérhetőségét:

a) a kormányzati portálon,

b) az elektronikus szolgáltatás személyazonosítást igénylő elemeinek működőképességét az ügyfélkapun keresztül, valamint

c) az elektronikus közszolgáltatás ügyfélszolgálati támogatását az ügyfélvonalon keresztül.

(3) A központi rendszer folyamatosan, napi 24 órán keresztül biztosítja a dokumentumok folyamatos fogadását.

(4) A rendelkezésre állási időbe a kormányzati portálon – a megkezdését legalább 3 nappal megelőzően – meghirdetett karbantartási célú üzemszünet nem számítandó bele. E szabály vonatkozik a központi rendszer útján vagy a központi rendszer szolgáltatási igénybevételével elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezet tervezett és az üzemeltetővel előzetesen egyeztetett időpontban megvalósuló karbantartására is.

Üzemzavar

26. § (1) Az elektronikus közszolgáltatást érintő üzemzavar esetén a szolgáltatást nyújtó szervezet az észlelést követően haladéktalanul értesíti az üzemeltetőt az üzemzavar bekövetkeztéről, annak vélelmezett okáról, előre látható időtartamáról, illetve annak megszűnéséről. Az üzemeltető az üzemzavarról haladéktalanul értesíti a működtetőt, és az üzemzavar elhárításáig folyamatosan tájékoztatja a megtett intézkedésekről.

(2) A működtető az elektronikus közszolgáltatás üzemzavarának észlelését, illetve csatlakozott szervezet által nyújtott szolgáltatásban beállott üzemzavarra vonatkozó tudomásszerzését követően haladéktalanul tájékoztatást tetet közzé a kormányzati portálon. A közzétételi kötelezettség nem vonatkozik az elektronikus szolgáltatások a kormányzati portálon megjelenített elektronikus mutatója útján elérhető elektronikus szolgáltatások körére.

(3) Az üzemeltető szervezet a (2) bekezdésben foglaltakkal egy időben SMS útján értesíti az üzemzavarral érintett szervezeteket az üzemzavar bekövetkeztéről, amennyiben ismert, előre látható időtartamáról, illetve az üzemzavar megszűntét követően haladéktalanul értesíti a szolgáltatás helyreállításáról.

(4) A 15 percet meghaladó időtartamú üzemzavarról szóló tájékoztatás a kormányzati portálon az üzemeltetési információk között jelenik meg. A működtető az üzemzavarról szóló tájékoztatás hozzáférhetőségét a hiba elhárítását követő harmincadik napon megszünteti. A bekövetkezett üzemzavarról az üzemeltető elektronikus naplót vezet, melyet 8 évig megőriz, és megkeresés esetén 3 munkanapon belül az igénylőnek igazolást ad az üzemzavar tényéről.

(5) A működtető vezetője a rendszer túlterheltsége esetén – az üzemeltető véleményének kikérésével – a túlterhelés időszakában legfontosabb szolgáltatásokra szűkítheti az elérhető szolgáltatások körét az elkerülhetetlen társadalmi veszteség minimalizálása céljából, elsődlegesen a határidős kötelezettségek teljesítését biztosító szolgáltatások fenntarthatósága érdekében, a korlátozott szolgáltatások átlagos igénybevételi gyakoriságának és a kapcsolattartás korlátozásával esetlegesen okozható kárnak a figyelembevételével.

(6) Az ilyen időszakban nem elérhető szolgáltatásokra az üzemzavarra vonatkozó szabályok irányadók. A túlterhelés megszűntével a korlátozott szolgáltatásokat haladéktalanul elérhetővé kell tenni.

Karbantartás, üzemszünet

27. § (1) A központi rendszer karbantartás miatti leállítását megelőzően a működtető szervezet a karbantartási igény felmerülésekor, de a karbantartás megkezdése előtt legalább 3 nappal a kormányzati portál útján tájékoztatja a felhasználókat és az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezeteket a karbantartási célú üzemszünet várható kezdeti időpontjáról és tervezett időtartamáról, valamint a karbantartásban érintett és így időszakosan elérhetetlenné váló szolgáltatások köréről.

(2) A működtető jogosult heti egyszeri karbantartási üzemszüneti időpont kijelölésére olyan módon, hogy az a szolgáltatások igénybevételét a lehető legkevésbé zavarja. A karbantartás által érintett szervezeteket a karbantartás időpontjáról és időtartamáról a karbantartás elrendelésekor haladéktalanul, a felhasználókat pedig az (1) bekezdésben foglaltak szerint tájékoztatja a működtető. Tervezett karbantartás miatti üzemszünet az éjszakai forgalomminimum időszakára vagy hétvégére jelölhető ki.

(3) Ha a központi rendszer egésze vagy egyes szolgáltatásai egy közigazgatási eljárási cselekmény jogszabályban meghatározott határnapján vagy határnapjára is kiterjedően legalább 1 órán át folyamatosan nem voltak elérhetők, és az erre vonatkozó információ a 26. § (4) bekezdése szerint meghirdetésre került, az érintett közigazgatási eljárásban az ügyintézési határidő külön igazolás nélkül az üzemzavar elhárítását követő első munkanap lesz.

(4) Az (1) bekezdésben foglaltak alkalmazandók egy, a központi rendszeren keresztül elérhető elektronikus közszolgáltatás karbantartás miatti leállása esetében is. Az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezet a központi rendszerrel összekapcsolt informatikai rendszerein a karbantartásokat a központi rendszer üzemeltetőjével előzetesen egyeztetett időpontban végezheti el.

(5) A működtető a rendszer kapacitásainak egyenletesebb kihasználásának előmozdítása végett

a) adatszolgáltatást kérhet az egyes szervezetektől a terhelési határidőkre vonatkozóan,

b) a teljesítménycsúcsok mérséklése érdekében jogosult a kormánynál kezdeményezni az egyes egybeeső határidők módosítását.

(6) Ha egy felhasználó az elektronikus kapcsolattartáshoz általa igénybe vett, nem saját ellenőrzése alatt álló informatikai rendszer a (3) bekezdés szerinti feltételeknek megfelelő időpontbeli és időtartamú üzemzavara vagy karbantartási leállása miatt nem tudta határidőben teljesíteni kötelezettségét, igazolási kérelemnek van helye, amiben a felhasználó a szolgáltatótól, illetve az Országos Informatikai és Hírközlési Főügyelettől kapott ténytanúsítással bizonyíthatja vétlenségét.

Az ügyek intézéséhez szükséges azonosítás

28. § (1) A természetes személy felhasználó az ügyfélkapu létesítését a regisztrációs feladat ellátására jogosult szerveknél (a továbbiakban: regisztrációs szerv) a központi elektronikus szolgáltató rendszer igénybevételével végzett azonosításról szóló kormányrendelet szerinti eljárásrendben kezdeményezheti, illetve gyakorolhatja megszerzett jogosultságát.

(2) Az ügyfélkapunál használt jelszó alapján történő azonosítás az Ekszt. szerinti alacsony biztonsági fokozatú azonosítás. A jelszó használatára vonatkozó szabályokat az (1) bekezdés szerinti jogszabály tartalmazza.

29. § (1) Hivatali kapu szolgál a szervezetek az elektronikus közszolgáltatásokhoz való hozzáférésének, illetve elektronikus közszolgáltatások nyújtásának biztosítására. A használó szervezetek jogállása szerint megkülönböztethetők a hivatali kapun belül altípusok, ezek működési rendszere a szervezettípus sajátosságaihoz igazodik. A hivatali kapu létrehozásának és működésének eljárásrendjét a 28. § (1) bekezdése szerinti jogszabály tartalmazza.

(2) Az elektronikus közszolgáltatás nyújtására is alkalmas hivatali kapu létrehozásának feltétele a hivatali kapu nyitásán túlmenően az elektronikus közszolgáltatás működtetéséről szóló kormányrendelet szerinti megállapodás megkötése a működtetővel, illetve szerződés megkötése az üzemeltetővel.

(3) A központi rendszer üzemeltetője a hivatali kapuval rendelkező szervezet számára elektronikus szervezeti postafiókot hoz létre.

(4) A központi rendszer a BEDSZ igénybevételével teszi lehetővé az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezet számára a felhasználó által hozzá intézett dokumentum fogadását és válaszdokumentum küldését. Ha jogszabály vagy az ügyfél erre az elektronikus közszolgáltatást nyújtót felhatalmazta, saját kezdeményezésből is megkeresheti a felhasználót.

(5) Internetes böngésző programmal történő hozzáférés esetén a hivatali kapu (a szervezet) azonosítása hivatali kapura vonatkozó azonosítási eljárással, illetve a szervezet hivatali kapujához hozzáférési joggal rendelkező személy azonosítása az adott személy ügyfélkapu azonosításának felhasználásával történik.

(6) A szervezet hivatali kapujához hozzáférésre jogosultak nyilvántartásának vezetésére felhatalmazott képviselők nyilvántartásának vezetését – a hivatali kaput használó szervezet adatszolgáltatása alapján – az elektronikus közszolgáltatás működtetéséről szóló kormányrendeletben feljogosított adatkezelő végzi.

(7) Az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezet a központi rendszer által biztosított alkalmazás segítségével, a 28. § (1) bekezdésében említett jogszabály szerint maga végzi a képviseletében eljárni jogosult személyek regisztrációját, illetve jogosultságaik nyilvántartását.

30. § (1) Ha a csatlakozott szervezet nem böngészőn keresztül, hanem erre szolgáló célrendszerrel, automatizáltan fogadja, illetve küldi a küldeményeket, a BEDSZ szolgáltatásai a hivatali kapun keresztül csak biztonságos csatorna használatával vehetők igénybe.

(2) Automatizált hozzáférés esetén a szervezeti postafiókhoz hozzáférést biztosító azonosító bizalmas kezeléséről az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezet gondoskodik.

31. § A közigazgatási szerv hivatali kapujához a 29. § (7) bekezdésben foglaltak szerint hozzáférési joggal rendelkező köztisztviselő – ideértve a jegyzőt is – a közigazgatási hatósági eljárási törvény elektronikus szolgáltatásra vonatkozó szabályai figyelembevételével meghatalmazás alapján jogosult a felhasználó nevében eljárni. A meghatalmazást a hivatali kapuval rendelkező szervezet az iratkezelési szabályok szerint kezeli.

A biztonságos elektronikus dokumentumtovábbító szolgáltatás

32. § (1) A BEDSZ

a) fogadja és elektronikus úton a címzett szervezet postafiókjába továbbítja a felhasználó által az elektronikus űrlapok fogadására feljogosított szervezetekhez intézett elektronikus dokumentumokat,

b) fogadja és a címzett felhasználóhoz továbbítja az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezet az a) pont szerinti dokumentumok összefüggésében küldött válaszait, továbbá

c) mindkét irányban megfelelő bizonyító erővel dokumentálja a küldés tényét, időpontját, a küldő és címzett személyét, és lehetővé teszi a küldött dokumentum azonosítását.

(2) A BEDSZ az ügyfélkapun keresztül csak az általános nyomtatványtervezővel és általános nyomtatványkitöltővel készített, vagy annak megfelelő formátumú és a központi rendszerben előzetesen regisztrált elektronikus űrlapot fogadja.

(3) Az űrlapot a beküldő a dokumentum esetleges utólagos megváltozásának kimutathatóvá tétele érdekében elektronikus aláírással láthatja el, amire az általános nyomtatványkitöltő lehetőséget biztosít. A BEDSZ az aláírt dokumentumot változatlanul, az aláírás ellenőrzésére alkalmas formában továbbítja.

(4) A működtető hozzájárulhat ahhoz, hogy az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezet a BEDSZ szolgáltatását a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérő feltétellel használja, ha az gazdaságos, a felhasználók érdekeit szolgálja, összhangba hozható a BEDSZ működési modelljével és biztosítja a visszaigazoláshoz szükséges információkat.

(5) A BEDSZ a természetes személyek számára az ügyfélkapun keresztül, a szervezetek számára pedig a hivatali kapun keresztül érhető el.

33. § (1) A hivatali kapuval rendelkező csatlakozott szervezet az elektronikus űrlapokat és az azokhoz csatolt egyéb elektronikus dokumentumokat (a továbbiakban együtt: elektronikus küldemény) a BEDSZ útján, hivatali postafiókján keresztül fogadja.

(2) A befogadott elektronikus küldemény változatlan formában és tartalommal, – a rendszerbe történő befogadást követő – haladéktalan továbbítását – a címzettként megjelölt szervezet szervezeti postafiókjába, illetve a felhasználó értesítési tárhelyére – az üzemeltető biztosítja.

(3) A BEDSZ elvégzi a benyújtott elektronikus küldemény sérülésmentességének, valamint formai követelményeknek való megfelelőségének ellenőrzését. Biztonsági kockázat vagy az átvitel hiányosságának észlelése esetén a rendszer megtagadja az elektronikus küldemény befogadását, és a megtagadás tényéről – annak okának feltüntetése mellett – a felhasználót tájékoztatja.

(4) A csatlakozott szervezet által befogadott és aláírásával ellátott dokumentumnak minősül a felhasználó által küldött és a központi rendszer által befogadott olyan elektronikus küldemény, melyet a felhasználó az elküldéssel párhuzamosan a BEDSZ igénybevételével a tartós tárába is feltöltött.

34. § (1) A BEDSZ igénybevételével a benyújtott elektronikus küldeményre a befogadás során azonnal érkeztető szám és időbélyegző kerül. Az érkeztető szám lehetővé teszi az egyértelmű azonosítást, az időbélyegző pedig az elektronikus küldeményre és a benyújtás körülményeire jellemző egyedi lenyomatként tanúsítja az elektronikus küldemény beérkezésének megtörténtét, a beérkezés időpontját és biztosítja az elektronikus küldemény változatlansága utólagos ellenőrzésének lehetőségét.

(2) Az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezetnek küldött elektronikus küldeményt a központi rendszer által az (1) bekezdés szerinti tartalommal kiadott befogadási igazolásban rögzített időponttól kell benyújtottnak tekinteni.

(3) A BEDSZ szolgáltatásait felhasználó által küldött elektronikus küldemény esetében az utólagos viszontazonosítás elvégzését lehetővé tevő ügyfél-azonosító kódot a BEDSZ csatolja a címzett szervezet szervezeti postafiókjában elhelyezett elektronikus küldeményhez.

35. § (1) A BEDSZ által a felhasználónak biztosított szolgáltatások:

a) az elektronikus úton érkezett küldemények fogadása, időbélyeggel való ellátása, címzett érkeztetési tárába való továbbítása, majd ott biztonságos ideiglenes, vagy természetes személy felhasználó számára hosszú távú tárolási lehetőség biztosítása;

b) a befogadott elektronikus küldeményekről a befogadás időpontját és a befogadott elektronikus küldemény érkeztető számát és lenyomatát igazoló befogadási igazolás kiállítása és visszaküldése az elektronikus küldemény feladójának;

c) értesítő elektronikus levél, illetőleg – az ügyfél és elektronikus hírközlési szolgáltatója előzetes megállapodása esetén – rövid üzenetküldési szolgáltatás segítségével értesítés kiküldése a felhasználó ügyfélkapu-nyilvántartásban szereplő elektronikus levélcímére, illetőleg – az SMS díjának vállalása esetén – telefonszámára, ha az értesítési tárhelyre dokumentum érkezett;

d) általános nyomtatványkitöltő alkalmazás biztosítása a kormányzati portálról történő letöltési lehetőséggel a nyomtatványok hagyományos és elektronikus kitöltéséhez, tikosításához, küldésre előkészítéséhez;

e) kulcsgeneráló és rejtjelező szolgáltatás biztosítása az általános nyomtatványkitöltő részeként aszimmetrikus titkosító kulcspár generálásához, valamint dokumentumok rejtjelezéséhez és visszaállításához;

f) a megadott formátumú rejtjelező kulcsok kulcstárba történő feltöltésének, majd feltöltés után törlésének és újrafeltöltésének, illetve megőrzésének biztosítása;

g) a felhasználó igénye és hozzájárulása esetén törzsadatok kezelése, melynek keretében lehetővé válik, hogy az elektronikus űrlapokon a felhasználó adatai a személyi adat- és lakcímnyilvántartásból vagy a központi idegenrendészeti nyilvántartásból átemelt adataival kerülhessenek kitöltésre.

(2) Az (1) bekezdés e) pontja szerinti a kulcsgeneráló szolgáltatással létrehozott titkosító kulcspár magán kulcsának megőrzése, illetve a nyilvános részének a kulcstárban való elhelyezése a felhasználó felelőssége. E kulcsokat megsemmisülésük esetén a központi rendszer üzemeltetője nem pótolja.

(3) Az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezet részére biztosított szolgáltatások:

a) szervezeti postafiók létrehozása, ahol a felhasználótól származó elektronikus dokumentumok kerülnek letöltésig tárolásra, de legkésőbb 30 napig;

b) a szervezeti postafiókban található 3 munkanapon belül át nem vett küldemény esetén figyelmeztetés küldése a hozzáférésre jogosultak nyilvántartásának vezetésére felhatalmazott képviselő ügyfélkapujába;

c) a felhasználó számára küldött és az átvételről visszaigazolást igénylő dokumentum a felhasználó általi átvételét vagy 5 munkanapon belül át nem vételét visszaigazoló értesítés;

d) automatizált rendszerrel vagy az interneten böngészővel történő hozzáférés a saját szervezeti postafiókhoz;

e) támogatás a rejtjelezett dokumentumforgalmazáshoz (dokumentum rejtjelezés, visszaállítás);

f) kulcstár hozzáférés biztosítása a csatlakozott szervezet számára a felhasználó részére küldendő dokumentum – a felhasználó igénye alapján történő – rejtjelezéséhez;

g) általános nyomtatványtervező biztosítása az általános nyomtatványkitöltővel kitölthető elektronikus (és hagyományos) nyomtatványok tervezéséhez;

h) proaktív, a lehetőség vagy szükséglet felmerülésére személyre szabottan figyelmet felhívó ügyfél-tájékoztatás támogatása.

(4) Az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezet a tájékoztató szolgáltatása keretében tájékoztatja a felhasználót a dokumentum elektronikus úton történő benyújtásának lehetőségéről, a kormányzati portál pedig oktatási anyagot biztosít az eszköz, illetve szolgáltatás használatához.

36. § (1) Az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezetnek küldött dokumentum, amennyiben a felhasználó azt feltöltéskor igényli, és saját nyilvános titkosító kulcsát a kulcstárba feltöltötte, tárolásra kerül a felhasználó tartós tárában is. A tartós tárba a felhasználó az érkezési tárhelyről is tölthet be dokumentumot.

(2) A címzett elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezet a felhasználó dokumentumára küldött válaszdokumentumot, ha erről a felhasználó a dokumentuma benyújtásakor rendelkezett, köteles a felhasználó kulcstárban elhelyezett nyilvános rejtjelező kulcsával rejtjelezni. Amennyiben a felhasználó a rejtjelező kulcsát a rendszerbe nem töltötte fel, úgy a válaszdokumentumot – amennyiben jogszabály azt nem zárja ki – titkosítás nélkül kell a tárhelyére megküldeni. Amennyiben jogszabály kizárja a titkosítatlan megküldést, úgy azt írásos formában, levélben, a kérelemben megjelölt lakcímre kell megküldeni.

(3) Ha a felhasználó értesítési tárhelyére kérte a választ, de annak megérkezése előtt az ügyfélkapuja megszűnik, az elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezet – a regisztrációs nyilvántartást vezető szerv értesítése alapján – a hivatalos iratot írásos formában, papír alapon, postai úton a felhasználó lakcímére küldi meg.

(4) Az elektronikus dokumentum átvételének visszaigazolását a felhasználó részéről teljesítettnek kell tekinteni azzal, hogy a felhasználó az értesítési tárhelyére érkezett dokumentumot megnyitja vagy azt tartós tárhelyére áthelyezi. Az átvétel időpontját a központi rendszer nyugtázza és az időpontot elektronikusan, a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló törvényben rögzített adattartalommal haladéktalanul közli a küldeményt indító szervezettel.

37. § A központi rendszer a rendszerbe érkezett dokumentumhoz érkeztető számot képez. Az érkeztető szám szerkezetét e rendelet melléklete tartalmazza. Az érkeztető számot a központi rendszer visszajuttatja a küldemény feladójához, és hozzácsatolja a küldeményhez.

Elektronikus tárhely és központi cím

38. § (1) Az ügyfélkapu részét képező tartós elektronikus tárhely mérete 30 Mb. Ezt meghaladó kapacitású tartós tár külön díjazás mellett vehető igénybe.

(2) A hivatali kapu szervezeti postafiókja csak értesítési tárhelyet biztosít.

(3) Az (1) bekezdés szerinti méretet meghaladó tárhely díjszabását az üzemeltető a kormányzati portálon teszi közzé.

(4) Az igénybe venni kívánt többlet tárhely mennyiségét a felhasználó az erre a célra rendszeresített és a kormányzati portálon hozzáférhetővé tett elektronikus űrlap kitöltésével a központi rendszer üzemeltetőjénél jelentheti be.

(5) Az üzemeltető a tárhely kapacitásának bővítését – szabad kapacitás esetén – a befizetés megérkezésétől számított 3 munkanapon belül végzi el. A megnövelt kapacitású tárhely hozzáférhetőségéről a működtető szervezet haladéktalanul automatikus értesítést küld a felhasználó értesítési tárhelyére.

39. § (1) A központi rendszer működtetője a felhasználók számára a magyarorszag.hu címtartományban egy-egy, a természetes személyazonosító adatokkal és a törvény által rendszeresített azonosító kódokkal kapcsolatban nem álló véletlenszerű központi rendszer címet biztosít, amelyet a felhasználó tetszése szerinti időpontban lecserélhet egy másik, szintén a központi rendszer által rendelkezésre bocsátott véletlenszerű címre.

(2) Az (1) bekezdés szerinti cím kizárólag ügyfélkapuval vagy hivatali kapuval rendelkező felhasználók által érhető el, csak a központi rendszeren belüli kommunikációra használható. Visszaélés észlelése esetén a címet a központi rendszer működtetője a kommunikációból kizárhatja.

(3) Ha a felhasználó egyedi információt kíván közzé tenni, vagy erre törvény kötelezi, az (1) bekezdésben foglalt követelményeknek megfelelő, csak a felhasználó által írható és mindenki más által olvasható egyszer használatos címet igényelhet.

(4) A (3) bekezdés szerinti cím reklámtevékenységre nem használható fel. Megalapozott bejelentés esetén az ilyen közléseket az üzemeltető – az ok megjelölésével – hozzáférhetetlenné teszi.

IV. Fejezet

AZ ÜGYINTÉZÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ ELJÁRÁSOK

Fizetési kötelezettségek teljesítése

40. § (1)8 Ha az elektronikus közszolgáltatást igénybe vevő felhasználó olyan eljárást kezdeményez, amelyben illeték vagy igazgatási szolgáltatási díj megfizetésének kötelezettsége keletkezik, e kötelezettségét:

a) államigazgatási eljárási illeték esetében a Magyar Államkincstárnál vezetett eljárási illetékbevételi számla javára,

b) igazgatási szolgáltatási díj esetében a vonatkozó jogszabályban megjelölt számla javára,

c) szolgáltatási díj esetében az elektronikus közszolgáltató által megjelölt számlára átutalással vagy – amennyiben ennek feltételei fennállnak – az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer útján, az erről szóló jogszabály szerint teljesíti.

(2) A banki átutalás „közlemény” rovatában, illetve a készpénz-átutalási megbízás befizető azonosító rovatában fel kell tüntetni a központi rendszer által adott 27 jegyű érkeztető számot, valamint illeték vagy szolgáltatási díj esetében az eljárást azonosító kódot, amelyet az eljárás űrlapján jól láthatóan fel kell tüntetni.

(3) Ha az elektronikus közszolgáltatást igénybe vevő felhasználó az eljárási illeték előzetes megfizetését lehetővé vagy kötelezővé tevő elektronikus hatósági ügyet indít, a készpénz-átutalási megbízás feladóvevényén szereplő „azonosító” számot (8 számjegyű azonosító), a megfizetett eljárási illeték összegét, a befizetés időpontját fel kell tüntetnie az eljárást indító elektronikus űrlap erre szolgáló rovatában.

(4) Ha az elektronikus kapcsolattartást lehetővé tevő eljárásban a befizetés megérkezésének igazolása került előírásra az eljárás indításának feltételeként úgy az eljárást indító űrlaphoz kell csatolni a Magyar Államkincstár elektronikus visszaigazolását.

(5)9 Az eljárási illetéket, ha azt a kérelem előterjesztését megelőzően az elektronikus kapcsolattartást kezdeményező felhasználó nem fizette meg vagy az igazgatási szolgáltatási díjról szóló jogszabály másként nem rendelkezik, az illetéket vagy igazgatási szolgáltatási díjat legkésőbb a központi rendszer által kiküldött ügyazonosító átvételét követő napon kell megfizetni.

(6) Amennyiben az illeték (igazgatási szolgáltatási díj) megfizetése a kérelem elektronikus benyújtása esetén az (5) bekezdésben meghatározott időpontig nem történt meg, akkor az eljáró szerv elektronikus úton felhívja az ügyfelet, hogy nyolc napon belül fizesse meg az eljárásért fizetendő eljárási illetéket vagy igazgatási szolgáltatási díjat. A fizetési kötelezettség mértékéről, módjáról és határidejéről, valamint a mulasztás jogkövetkezményéről az eljáró szerv a kérelmezőt egyidejűleg tájékoztatja.

(7)10 A fizetési kötelezettséget eredményező eljárásnál alkalmazott elektronikus űrlapon fel kell tüntetni a fizetési kötelezettség teljesítésének lehetséges módjait, a fizetési számlaszámot, az eljárás azonosító kódját, a feltüntetendő további adatokat és a befizetés a kérelem benyújtásához viszonyított időpontját.

41. § (1) A Magyar Államkincstár a 40. § (2), (5) és (6) bekezdése szerint befizetett ügyazonosító számot tartalmazó befizetés megtörténtéről az ügyazonosító számot, a megfizetett illeték összegét és a befizetés időpontját tartalmazó listát küld az ügyben eljáró közigazgatási szerv részére, mely az ügyfél által benyújtott elektronikus űrlaphoz csatolja a befizetési információt, valamint a könyvelési rendszerbe átadja azt.

(2) Az eljárási illeték előzetes megfizetésével indított ügyben az eljáró szerv a befizetés tényét a Magyar Államkincstár megkeresésével ellenőrzi. A Magyar Államkincstár a megkeresésre – csekken történt befizetés esetén a 8 számjegyű azonosító szám, banki átutalás esetén a banki átutalás azonosító száma alapján – közli a megfizetett illeték összegét, a megfizetés időpontját és azt a tényt, hogy az adott azonosító számra érkezett-e korábban megkeresés más szervtől. Az eljáró közigazgatási szerv az (1) bekezdés szerint kezeli a befizetéssel kapcsolatos adatokat.

(3) Ha az azonosító számra más szervtől már érkezett megkeresés, akkor az eljáró szerv a 40. § (6) bekezdésben foglaltak szerint felszólítja az ügyfelet a teljesítésre.

(4) Ha jogszabály igazgatási szolgáltatási díj fizetési kötelezettség esetén az elektronikusan eljáró ügyfél számára lehetővé teszi, legkésőbb a közigazgatási eljárást lezáró határozat, igazolvány, vagy hatósági bizonyítvány személyes átvételével egyidejűleg fizethető meg az igazgatási szolgáltatási díj, a jogszabályban meghatározott módon.

(5) Közigazgatási hatóságok esetén az igazgatási szolgáltatási díj, más elektronikus közszolgáltatást nyújtó szervezetek esetében a szolgáltatás ellenértékének kezelése a szervezetre vonatkozó számviteli szabályok szerint történik.

42. § (1) Amennyiben az elektronikus közszolgáltató rendelkezik bankkártyás fizetést fogadni képes terminállal, a fizetés bankkártyával is teljesíthető.

(2) A befizetést a 40. § eljárásainak alkalmazásával kell nyilvántartani és kezelni.

43. § A távolról történő elektronikus kapcsolattartáshoz, ügyintézéshez kapcsolódó elektronikus fizetés szabályairól külön jogszabály rendelkezik.

Az elektronikus dokumentum zárt kezelése

44. § (1) Ha a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény szerint adatok zárt kezelése szükséges, megfelelő megoldásnak kell tekinteni az olyan informatikai megoldást, amely csak a törvényben meghatározott személyek részére teszi megismerhetővé a zárt kezelésű adatokat.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott megoldás különösen a külön jogszabály szerinti követelményeknek megfelelő rejtjelezés és rejtjelezett formában történő tárolás, amely biztosítja, hogy a rejtjelezett elektronikus dokumentumból az eredeti elektronikus dokumentumot kizárólag a megismerésre jogosult részére lehet visszaállítani.

(3) A (2) bekezdés szerinti rejtjelezést a hatósághoz mint szervezethez és nem meghatározott természetes személyhez rendelt rejtjelező kulcs útján kell elvégezni.

Az elektronikus dokumentumra történő rávezetés, feljegyzés, kijavítás, záradékolás, felülhitelesítés

45. § Ahol jogszabály valamely jognak, döntésnek, ténynek vagy más adatnak iratra történő feljegyzését vagy rávezetését rendeli el, illetve valamely irat záradékolásáról vagy kijavításáról rendelkezik, (e bekezdésben együtt feljegyzés) azon érteni kell a feljegyzéssel érintett, módosított elektronikus dokumentumot is, ha a módosított elektronikus dokumentumból egyértelműen kitűnik:

a) az eredeti elektronikus dokumentum teljes tartalma,

b) a feljegyzés ténye, időpontja és a feljegyző személye és

c) a feljegyzés tartalma.

V. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

46. § (1) E rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) A 6. § (2) és (7) bekezdése, a 20. § (2) bekezdése, a 38–39. §, valamint a 35. § (1) bekezdés c) pontjában az „illetőleg – az SMS díjának vállalása esetén – telefonszámára,” szövegrész 2010. január 1-jén lép hatályba.

(3) Az elektronikus ügyintézés részletes szabályairól szóló 193/2005 (IX. 22.) és a központi elektronikus szolgáltató rendszerről szóló182/2007 (VII. 10) Korm. rendelet hatályát veszti.

Melléklet a 225/2009. (X. 14.) Korm. rendelethez



Az érkeztető szám képzése

1–9

A szervezet a hivatali kapu nyilvántartásban kapott, nem változó és egyedi azonosítója

10–17

Az érkezés dátuma (ééééhhnn)

18–21

Az érkezés időpontja (óópp)

22–27

A központi rendszer által meghatározott, az érkeztetett beadványt azonosító sorszám, mely naponta egyről indul

1

A rendeletet a 85/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet 53. § d) pontja hatályon kívül helyezte 2012. április 22. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 52. §-át.

2

A 2. § h) pontja a 215/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 6. § (5) bekezdés c) pontja a 78/2010. (III. 25.) Korm. rendelet 25. §-ával megállapított szöveg.

4

A 7. § (2) bekezdés h) pontja a 338/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

5

A 12/A. §-t a 87/2010. (III. 26.) Korm. rendelet 10. §-a iktatta be.

6

A 21. § (4) bekezdését a 160/2010. (V. 6.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be, szövege a 289/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 3. § (128) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 7. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

7

A 23. § (1) bekezdése a 289/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 3. § (128) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 7. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

8

A 40. § (1) bekezdése a 215/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 40. § (5) bekezdése a 289/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 3. § (128) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 7. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

10

A 40. § (7) bekezdése a 314/2009. (XII. 28.) Korm. rendelet 66. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére