• Tartalom

227/B/2009. AB határozat

227/B/2009. AB határozat*

2010.03.31.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

h a t á r o z a t o t :

Az Alkotmánybíróság a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 44. § (4) és (5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.


I n d o k o l á s

I.

Az indítványozó a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Tv.) egésze alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Álláspontja szerint a Tv. alapvetően megváltoztatta a költségvetési szervek gazdálkodását és jogállását, s e változások eredményeképpen a több évtizede működő költségvetési szerveket, illetve költségvetési szervek rendszerét teljes egészében át kell alakítani, újra kell írni az alapító okiratokat és ismételten meg kell határozni feladataikat, gazdálkodásukat. Előadta, hogy az Országgyűlés a Tv.-t 2008. december 15-én fogadta el, amely 2009. január 1-jén lépett hatályba és a Tv. elrendelte, hogy 2009. május 15-ig a költségvetési szerv alapítója vizsgálja felül a közfeladat ellátásának módját, valamint az általa alapított közhasznú gazdasági társaság működését, s a felülvizsgálat eredményeképpen 2009. június 1-jéig kell meghozni a költségvetési szervek és a közhasznú társaságok működésével kapcsolatos döntéseket. Az indítványozó szerint egy ekkora horderejű, a költségvetési szervek rendszerét gyökeresen átalakító kérdésben a jogalkotó nem adta meg a kellő időt a jogalkalmazóknak a Tv. alkalmazásához való felkészülésre.
Az indítvány tartalmából egyértelműen megállapítható volt, hogy bár az indítványozó a Tv. egésze alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte a „kellő idő” hiányára való hivatkozással, az indítvány tartalmában azonban a költségvetési szervek gazdálkodásával és jogállásával kapcsolatos törvényi szabályozást nem, hanem csak a Tv. 44. § (4) és (5) bekezdésében foglalt rendelkezéseket sérelmezte. Ezért az Alkotmánybíróság az eljárását e rendelkezések alkotmányosságának vizsgálatára folytatta le.


II.

1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezése:
2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”

2. A Tv. indítvánnyal érintett rendelkezései:
44. § (1) E törvény – a (2) bekezdésben foglalt kivételekkel – 2009. január 1-jén lép hatályba.”
44. § (4) A költségvetési szerv alapító (irányító) szerve 2009. május 15-ig köteles felülvizsgálni a közfeladat ellátásának módját szervezeti szempontból az irányítása alá tartozó költségvetési szerv, az általa vagy az irányítása alá tartozó költségvetési szerv által alapított, illetve részvételével működő és vagyonkezelésébe tartozó gazdálkodó szervezet (így különösen: közhasznú társaság, gazdasági társaság), valamint az e társaság által továbbalapított gazdálkodó szervezet tekintetében, az állami felsőoktatási intézmény saját gazdasági társasága kivételével. Amennyiben a felülvizsgálat eredményeként a további működés 2009. július 1-je után is indokolt, az e törvényben és külön törvényben foglalt előírásokat költségvetési szervek esetében 2009. június 1-jéig kell (az alapító okirat módosításával vagy más megfelelő módon) érvényesíteni.
(5) A költségvetési szerv irányító szerve az irányítása alá tartozó költségvetési szervet 2009. június 1-jéig köteles e törvény alapján besorolni. Ha a besorolás alapján a költségvetési szerv más foglalkoztatási törvény hatálya alá kerül, akkor a 9. § (3) bekezdésében foglaltak alkalmazandók azzal, hogy az átadás időpontján a besorolásra vonatkozó, 5. § szerinti nyilvántartásba történő bejegyzés hatálybalépésének napját kell érteni.”


III.

Az indítvány nem megalapozott.

Az indítványozó által támadott Tv. 44. § (4) és (5) bekezdése a költségvetési szerv alapító (irányító) szerve részére előírta, hogy 2009. május 15-ig köteles felülvizsgálni a közfeladat ellátásának módját szervezeti szempontból az irányítása alá tartozó költségvetési szerv, az általa vagy az irányítása alá tartozó költségvetési szerv által alapított, illetve részvételével működő és vagyonkezelésébe tartozó gazdálkodó szervezet (így különösen: közhasznú társaság, gazdasági társaság), valamint az e társaság által továbbalapított gazdálkodó szervezet tekintetében, az állami felsőoktatási intézmény saját gazdasági társasága kivételével. Amennyiben a felülvizsgálat eredményeként a további működés 2009. július 1-je után is indokolt, a Tv.-ben és külön törvényben foglalt előírásokat költségvetési szervek esetében 2009. június 1-jéig kellett az alapító okirat módosításával vagy más megfelelő módon azt érvényesíteni. Továbbá a költségvetési szerv irányító szerve az irányítása alá tartozó költségvetési szervet 2009. június 1-jéig köteles volt a Tv. alapján besorolni. A kincstár a (4)–(5) bekezdésben foglaltak szerinti adatváltozásokat legkésőbb 2009. június 30-ig, 2009. július 1-jei hatállyal jegyezte be a költségvetési szervek nyilvántartásába. A Tv. 44. § (7) bekezdése alapján a Tv. hatálybalépésekor már működő, de be nem jegyzett, illetve alapító okirattal nem rendelkező költségvetési szerv esetén az e törvényben foglalt követelményeket legkésőbb 2009. június 1-jéig – az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 66. §-ában foglalt költségvetési szerv esetén legkésőbb 2009. október 1-jéig – kellett teljesíteni. A nyilvántartásba be nem jegyzett ezen költségvetési szerv – az Áht. 66. §-ában foglalt költségvetési szerv kivételével – 2010. január 1-jén e törvény erejénél fogva megszűnt azzal, hogy általános jogutódja az irányító (ennek hiányában alapító) szerve. A Tv. 44. § (10) bekezdése szerint pedig amennyiben a gazdálkodó szervezet esetében az Áht.-nak a Tv. 29. §-ával megállapított 100/L. § (7) bekezdésében foglalt feltételek 2008. január 1. és 2009. december 31. között fennálltak, az alapítói (tulajdonosi, tagsági, részvényesi) jogok gyakorlója 2010. január 1-jétől intézkedhet az ott említett források megfelelő csökkentéséről, vagy kezdeményezheti a gazdálkodó szervezet átalakulását, jogutód nélküli megszüntetését.
A Tv. 2008. december 22-én került kihirdetésre a Magyar Közlönyben és 2009. január 1-jén lépett hatályba. Ezért az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy a Tv. kihirdetése és a 2009. május 15-i, illetve 2009. június 1-jei határidő között a Tv. 44. § (4) és (5) bekezdésében foglaltak érvényesítésére, a költségvetési szervek és közhasznú társaságok, gazdasági társaságok alapító okiratainak felülvizsgálatára a Tv. rendelkezéseinek végrehajtásához szükséges idő elégséges volt-e.
Az Alkotmánybíróság már a 7/1992. (I. 30.) AB határozatában rámutatott: „A jogszabály alkalmazására való felkészüléshez szükséges »kellő idő« megállapítása és biztosítása a jogalkotó felelősséggel terhelt mérlegelésének és döntésének függvénye. Az alkotmányellenesség csak a jogszabály alkalmazására való felkészülést szolgáló időtartam kirívó, a jogbiztonságot súlyosan veszélyeztető vagy sértő elmaradása, illetőleg hiánya esetén állapítható meg.” (ABH 1992, 45, 47.) „Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy a jogalanyok számára legyen tényleges lehetőség arra, hogy magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani. Kellő időt kell biztosítani arra, hogy az érintettek a jogszabály szövegét megismerhessék, és eldöntsék, miként alkalmazkodnak a jogszabály rendelkezéseihez. A jogszabály kihirdetése és hatálybalépése közötti »kellő idő« mértékét a jogszabálytervezet kidolgozójának, illetve a jogalkotónak esetileg kell vizsgálnia, az adott jogszabály jellegét, valamint a jogszabály végrehajtására való felkészülést befolyásoló egyéb tényezőket alapul véve. Alkotmányossági szempontból az bírálható el, hogy a jogalkotó biztosított-e az érintettek számára legalább minimális felkészülési időt, vagyis lehetőségük volt-e az érintetteknek a jogszabály előzetes megismerésére. Alkotmányellenesség csak a felkészülésre szolgáló időtartam kirívó, a jogbiztonságot súlyosan veszélyeztető vagy sértő hiánya esetén állapítható meg. [34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170, 173–174.; 7/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131, 132.; 28/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 155–159.; 41/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 292, 298.; 723/B/1998. AB határozat, ABH 1999, 795–800.]” [10/2001. (IV. 12.) AB határozat, ABH 2001, 123, 130.]
Az indítványozó az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiságból eredő, a jogszabályi rendelkezések végrehajtására való felkészüléshez szükséges „kellő idő” hiányát állította. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének említett rendelkezése „az alábbi részkötelezettségeket hárítja a jogalkotó szervekre: a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon
a) a jogszabály szövegének megszerzésére (…) és áttanulmányozására (ideértve bonyolultabb jogszabályok esetében az illetékes hatóságtól történő felvilágosításkérést is);
b) a jogalkalmazó szervek számára a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez (ideértve szükség esetén a jogszabály szervezett továbbképzés keretében való alapos megismerését, a felmerülő jogszabályértelmezési problémák tisztázását, a jogszabály végrehajtásához szükséges nyomtatványok, űrlapok beszerzését vagy előállítását, a zökkenőmentes végrehajtás személyi és tárgyi feltételeiről való gondoskodást);
c) a jogszabállyal érintett személyek és szervek számára annak eldöntéséhez, hogy miként alkalmazkodjanak a jogszabály rendelkezéseihez (…) az önkéntes jogkövetés személyi és tárgyi feltételeiről való gondoskodáshoz.” [28/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 155, 157.]
Az alapító okiratok elkészítése, illetve szükségszerű módosítása nem ismeretlen, új feladat a költségvetési szerveket, közhasznú társaságokat, gazdasági társaságokat alapító (irányító) szervek számára. Költségvetési szerv, közhasznú társaság létrehozása esetén a Tv. hatályba lépése előtt is szükséges volt alapító okirat készítése, illetve a tevékenység módosulása esetén az alapító okirat szükség szerinti módosítása. A 2009. január 1-jén hatályba lépett Tv. a korábbi szabályozáshoz képest több vonatkozásban is megváltoztatta a költségvetési szervek jogállásával és gazdálkodásával kapcsolatos szabályozást. Ezért vált szükségessé a költségvetési szervek, közhasznú társaságok, gazdasági társaságok alapító okiratainak felülvizsgálata, az új szabályozásnak megfelelő módosítása, amelyről a jogalkotó a Tv. 44. § (4) és (5) bekezdésében rendelkezett.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a Tv. 44. § (4) és (5) bekezdésében meghatározott határidők nem sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdését. Az érintetteknek lehetőségük volt a jogszabály előzetes megismerésére (a Tv. 2008. december 22-én került kihirdetésre és 2009. január 1-jén lépett hatályba), a jogalkotó az érintettek számára a legalább minimális felkészülési időt biztosította a jogszabály alkalmazására való felkészülésre, a költségvetési szerveket, közhasznú társaságokat alapító (irányító) szervek részére a Tv. kihirdetése és a 2009. május 15-i, illetve 2009. június 1-jei határidő közötti közel, illetve több mint öt hónap időtartam elégséges volt ahhoz, hogy a Tv.-ben meghatározott felülvizsgálati, alapító okirat módosítási kötelezettségüknek megfelelően felkészülve tegyenek eleget. Ezért a felkészülésre szolgáló időtartam kirívó, a jogbiztonságot súlyosan veszélyeztető vagy sértő hiánya nem állapítható meg.
A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Tv. 44. § (4) és (5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

Budapest, 2010. március 2.

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság helyettes elnöke

 

 

Dr. Balogh Elemér s. k.,

Dr. Bragyova András s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

 

Dr. Kiss László s. k.,

Dr. Kovács Péter s. k.,

 

előadó alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

 

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

Dr. Lévay Miklós s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

Dr. Trócsányi László s. k.

alkotmánybíró

*

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére