PÜ BH 2009/241
PÜ BH 2009/241
2009.08.01.
Ha a károsult nem tudja bizonyítani a kártérítés feltételei közül a károkozó magatartást, a kárt és a kettő közötti okozati összefüggést, akkor szükségtelen annak vizsgálata, hogy a károkozó ki tudja-e menteni magát a felelősség alól [Ptk. 339. §].
Az 1973. augusztus 4-én született felperes a születése óta intézetben nevelkedett. A Gy.-i Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet kötelékébe került 1973. augusztus 10-én, majd 13 éves korában, 1986 márciusában áthelyezték az Sz.-i Intézetbe, ahonnan 1990 júliusában helyezték vissza a Gy.-i Intézetbe. Ebben az időben az s.-i Általános Iskolában és Diákotthonban nevelkedett, a nagykorúságának eléréséig. Intézeti gyámja az intézet igazgatója, Sz. M. volt.
A felperes gyermekkora óta súlyos aszthmás beteg, a légzőszervi panaszai miatt többször kezelték kórházban és szanatóriumban is. Emiatt helyezték át 13 éves korában a V-i Kisegítő Iskolába, majd az Sz.-i Kórházban való kezelése során javasolták a szanatóriumi elhelyezését jobb klimatikus viszonyok között. Így került 1990 októberében Sopronba, amikor az ottani kórház tüdőgondozója vette kezelésbe.
A felperes 1999. március 18-án keresetet indított az intézeti gyámja, Sz. M. ellen és kérte a számadásra való kötelezését és a számadás helyességének megállapítását. A keresetét 1999. szeptember 15-én pontosította, és előadta, hogy 1991-ben, a nagykorúságának elérésével megszűnt az állami gondozása, és akkor 43 000 forintot kapott a gyámjától, holott az aszthmás betegsége miatt emelt összegű családi pótlékra volt jogosult 18 éves koráig. Az intézeti gyám, mint alperes – egyebek mellett – elévülésre is hivatkozással kérte a kereset elutasítását. A bíróság a 2002. június 15-én első fokon jogerőre emelkedett ítéletével elévülés okából elutasította a keresetet.
A felperes 2004. december 6-án perújítással támadta meg a jogerős ítéletet és előadta, hogy három hete szerzett tudomást arról, miszerint neki emelt szintű családi pótlék járt volna, mert krónikus aszthmás beteg és emiatt százalékolták le 1994-ben. A gyámja elmulasztotta megigényelni az emelt összegű ellátást, ezért jelentős összegtől esett el, amellyel a gyámja neki kárt okozott. Új tényként hivatkozott arra, hogy a Családtámogatási Irodához 2004. november 22-én bejelentette az igényét a saját jogon járó, emelt összegű családi pótlékra, de azt november 29-én elutasították, mert a 18. életévének betöltése előtt tartós betegség miatt nem részesült magasabb összegű családi pótlékban. A perújítási eljárás során az intézeti gyám meghalt, így az eljárás félbeszakadt.
A felperes 2005. október 13-án keresetet indított a Gy.-i Gyámhivatal ellen kártérítés megfizetése iránt arra hivatkozással, hogy a kirendelt gyámja nem igényelte meg az emelt összegű családi pótlékot, és emiatt kárt szenvedett. Utóbb a keresetét a Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szolgálata ellen tartotta fenn, és felemelte az eltelt időre eső összeggel, majd miután kiderült, hogy a felperes gyámja intézeti gyám volt, és munkáltatója az önkormányzat, a felperes kérte a korábbi alperes perből való elbocsátását és az önkormányzat, mint új alperes ellen a per folytatását. Ez a bíróság 12. sorszámú végzésével megtörtént, és a per a továbbiakban az önkormányzat ellen folyt.
A keresetnek az volt az alapja, hogy a felperes saját jogon nem kaphat emelt összegű családi pótlékot, mert annak feltétele az, hogy a nagykorúsága előtt is részesüljön emelt összegű családi pótlékban. Álláspontja szerint azonban az intézeti gyámja elmulasztotta ennek a családi pótléknak a megigénylését, így az alperes kártérítési felelőssége a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a 339. §-ának (1) bekezdése alapján fennáll.
Az alperes elsődlegesen elévülésre hivatkozással kérte a kereset elutasítását, de azt érdemben is alaptalannak tartotta, mert a felperes betegségét nem tartotta a rendelet szerinti aszthma bronchiale súlyos formájának. Arra hivatkozott, hogy a felperesnél 1990 júliusa és 1991 augusztusa közötti időben, amikor a jogszabály lehetővé tette azt, hogy az intézetben elhelyezett gyermek után magasabb összegű családi pótlékot igényeljenek, ilyen betegség nem állott fenn. Az intézeti gyám nem járt el jogellenesen, amikor erre az időre nem igényelte meg az emelt összegű családi pótlékot. Hivatkozott arra is, hogy a jogszabály szerint egyébként is a gyermek kezelése során a körzeti orvos, illetőleg a kórházi osztály feladata az, hogy felhívja az intézeti gyám figyelmét a magasabb összegű családi pótlék igénylésének a lehetőségére, de ilyen jelzésre nem került sor. Vitatta a kár összegét is.
A perben kirendelt orvosszakértő véleményének ismeretében a felperes kiterjesztette a keresetét az S.-i Állami Szanatóriumra, mint II. r. alperesre, mert a szakértői vélemény szerint ott évek óta kezelték és ismerték. A felperesnek az volt az álláspontja, hogy a Szanatórium orvosainak jelezniük kellett volna a gyámja felé a betegségének súlyos fokát, a gyámnak pedig érdeklődnie a betegség jellege felől. Az egyetemleges kötelezésüket kérte az alkalmazotti károkozás [Ptk. 348. § (1) bekezdés] szabályai szerint. Mindkét alperes egyetemleges kötelezését kérte 1 122 200 forint és 2004. október 1-jétől járó kamata, valamint 2007. november 1-jétől havi 19 400 forint és a mindenkori emelt összegű családi pótléknak megfelelő járadék megfizetésére. Másodlagosan csak a II. r. alperes marasztalását kérte.
A II. r. alperes ugyancsak elévülés okából kérte a kereset elutasítását, de arra is hivatkozott, hogy a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegség súlyos formája a felperesnél nem állott fenn, tőlük mindig tünetmentesen távozott. A felperes a jogosultságának lehetőségéről 1999 szeptembere óta tudott, így a kárigényét legkésőbb 2000. szeptember 15-ig érvényesíthette volna.
Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet és megállapította, hogy a felperes károsodása 2001. július 1-jén következett be – függetlenül az esetlegesen, 1990-es évek elején elkövetett alperesi mulasztásoktól – az elévülés ekkor elkezdődött, így az I. r. alperessel szemben a 2006. május 10-i keresetindítás időben történt. A felperes kárigényét érdemben vizsgálta és az orvosszakértő véleménye alapján megállapította, hogy a felperesnél legalább 1984-től megállapítható az aszthma bronchiale súlyos formája, tehát a felperes azt bizonyította, hogy 1991-ben magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségben szenvedett. Azt azonban nem tudta bizonyítani, hogy a volt intézeti gyámja jogellenes és felróható mulasztást követett el, amikor nem igényelt a részére emelt összegű ellátást. Olyan orvosi igazolást ugyanis nem állítottak ki, amelyre az igényléshez szükség lett volna, a laikus, nem orvosi végzettségű nevelőktől pedig nem várható el, hogy a gyermek betegségét minősítsék, annak fokát megállapítsák. Ha a felperesnek aszthmás rohama volt, akkor intézkedtek a nevelők a kórházba szállításáról, de a több száz gyermekért felelős intézeti gyámtól nem várható el, hogy orvosi jelzés nélkül, másik városban elhelyezett gyermek ügyében, konkrét betegsége után járó ellátás ügyében lépéseket tegyen.
A bíróság a II. r. alperessel szembeni kereset kapcsán kifejtette, hogy az igényérvényesítés 2007. szeptember 14-én volt, a 2001. július 1-jei károkozás után hat évvel. Ezért azt vizsgálta, hogy a felperes menthető okból nem érvényesítette-e a követelését, vagyis az elévülés nyugvása megállapítható-e. A felperes e körben arra hivatkozott, hogy 2006. október 25-ig nyugodott az elévülés, mert csak ekkor, az I. r. alperes beadványa hívta fel a figyelmét a II. r. alperes esetleges felelősségére. A bíróság azonban a felperes által előadottakat, és az elévülés nyugvásánál irányadó körülményeket vizsgálva nem talált olyan menthető okot, amely akadályozta volna a felperest az igénye érvényesítésében. A bíróság kifejtette, hogy a károkozás tényéről a felperesnek már 1999 szeptemberében tudomása volt, és 2004 decemberében, az igényét elutasító közigazgatási határozatból is értesült, hogy őt kár érte. Saját bizonytalansága, a kárért esetlegesen felelős személyek, a lehetséges alperesek váltogatása nem menthető ok. Hivatkozott az 1990-ben hatályba lépett rendeletre is, amely az orvosokra, kórházi intézményekre telepíti a felelősséget, mégsem érdeklődött, hogy kiadtak-e igazolást a gyámjának. A felperes 1999 óta pereskedik, anélkül, hogy a rendeletben foglaltaknak utána járt volna. Semmi nem gátolta abban – ha körültekintőbben jár el –, hogy a követelését évekkel korábban érvényesítse. Saját felróható magatartására nem hivatkozhat [Ptk. 4. § (4) bekezdés]. Az önhiba hiánya, mint menthető ok nem állapítható meg, így a II. r. alperessel szemben a követelése elévült.
A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet és hatályon kívül helyezésével a keresetének megfelelő határozat meghozatalát kérte. Álláspontja szerint az alperes nem tett eleget a bizonyítási kötelezettségének, vagyis nem mentette ki magát a kártérítési felelősség alól. Nem gondoskodott róla megfelelően, a gyámja nem tette meg a szükséges intézkedéseket, hogy emelt összegű családi pótlékot kapjon, holott tudta, hogy a betegsége miatt folyamatosan kórházi kezelés alatt áll. Soha nem érdeklődött az orvosoknál, pedig az tőle elvárható lett volna, ezért a kártérítési felelőssége megállapítható.
A II. r. alperessel kapcsolatban az elévülés nyugvásának téves értelmezésére és a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdésében foglaltak téves alkalmazására hivatkozott. Ismételten előadta, hogy csak a szakértői véleményből tudta meg, hogy tartósan betegnek minősül, ezért eddig nem érvényesíthette a kárigényét. Ettől számítottan egy éven belül előterjesztette a keresetét.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálta, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból jogszabálysértő-e.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes módosított keresetének az volt az alapja, hogy jogszabály rendelkezése folytán 2001. július 1-jétől saját jogán emelt összegű családi pótlékot kaphatna, de azt azért nem kapja, mert a folyósításának az a feltétele, hogy a nagykorúsága előtt is kapjon emelt összegű pótlékot, az az alperesek károkozó magatartása miatt hiányzik. Emiatt a kárát az alperesek eltérő magatartásukkal ugyan, de együttesen okozták.
A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (Tv.) 2001. július 1-jétől hatályos 7. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerint családi pótlékra jogosult – a (3) bekezdés szerint saját jogán – a 18. életévét betöltött tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személy feltéve, ha utána 18. életévének betöltéséig magasabb összegű családi pótlékot folyósítottak. A felperes tehát 2001. július 1-jétől – 28 éves korában – kaphatott volna a saját jogán első ízben emelt összegű családi pótlékot, s mert ettől elesett, a károsodása ekkor bekövetkezett. A követelése esedékessé vált [Ptk. 360. § (1) bekezdés] és az elévülés elkezdődött [Ptk. 326. § (1) bekezdés], az I. r. alperessel szembeni keresetindítása pedig 2006. május 10-én történt, amely a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése szerinti általános elévülési időn belüli. Helyesen állapította meg a bíróság jogerős ítéletében, hogy az I. r. alperes elévülési kifogása nem alapos.
A családi pótlékról és a családok támogatásáról szóló, 1990. április 1-jétől hatályos 1990. évi XXV. törvény (T.) 1. §-ának (3) bekezdése és 2. §-ának c) pontja tette lehetővé, hogy a tartósan beteg intézeti, vagy állami nevelt gyermek után magasabb összegű családi pótlék járjon. A törvény végrehajtására kiadott, a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról, valamint az orvosi igazolások kiadásának eljárási szabályairól szóló 17/1990. (V. 8.) SZEM rendelet (SZEM rendelet) hatálybalépésekor, 1990. június 1-jén, a felperes 17 éves volt, és a perben kirendelt orvos szakértő véleményéből megállapíthatóan tartósan, súlyosan beteg. A SZEM rendelet 1. számú mellékletének G/1. pontja szerinti, az aszthma bronchiale súlyos formájának megfelelő állapota miatt utána magasabb összegű családi pótlék járt volna a 18. életévének betöltéséig, mert akkor nagykorúvá vált és elbocsátották az állami nevelésből.
Ha ennek a magasabb összegű családi pótléknak a folyósítása az I. r. alperes mulasztása, jogellenes magatartása miatt maradt el, és a felperes emiatt nem kaphatott 2001. július 1-jétől a saját jogán emelt összegű családi pótlékot, akkor az I. r. alperes károkozása megállapítható. A kártérítés feltételeinek [Ptk. 339. § (1) bekezdés] bizonyítása a Pp. 164. §-ának (1) bekezdéséből következően a felperest terhelte.
Helyesen fejtette ki az elsőfokú bíróság, hogy a felperes e bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget. A SZEM rendelet 1. §-ának (4) bekezdéséből következően a gyermek kezelése során az orvosnak, a kórházi osztálynak kellett felhívnia a jogosult figyelmét a magasabb összegű családi pótlék igénylésének a lehetőségére, és kiadnia a (2) bekezdés szerinti orvosi igazolást, amelyet az (1) bekezdés szerinti magasabb összegű családi pótlékra való igény előterjesztésekor a jogosultnak a kérelméhez csatolnia kellett.
A jogszabály tehát az orvos, a szakintézmény kötelezettségévé tette a figyelemfelhívást és az igazolás kiadását, ilyen kötelezettsége az I. r. alperesnek – a gyámnak, nevelőintézetnek – nem volt. Ha pedig nem volt ilyen kötelezettsége, akkor annak a megszegése sem állapítható meg. Az I. r. alperes jogellenes magatartásával történt károkozást a felperes nem tudta bizonyítani, ezért az I. r. alperes felróhatóságának vizsgálata, a kártérítési felelősség alóli kimentésének kérdése szóba sem kerülhet.
Az I. r. alperes egyéb felróható magatartása sem állapítható meg olyan tudakozódás miatt, amelyet a felperes az intézettel szemben elvárt. A kártérítési igényétől függetlenül a felperes betegsége, ellátása során voltak kötelezettségei, amelyeknek azonban eleget tett.
A bíróság jogerős ítéletében jogszabálysértés nélkül utasította el az I. r. alperessel szembeni keresetet.
A II. r. alperessel szemben előterjesztett kárigény alapja az volt, hogy a kórház, szakintézmény nem küldött sehová, az I. r. alpereshez sem olyan igazolást, amelynek alapján a magasabb összegű családi pótlék megigényelhető lett volna. Ha a felperes tartós, súlyos betegségét a SZEM rendelet 1. §-a szerint a II. r. alperesnek kellett igazolnia, és neki kellett volna megtennie az ott előírtakat, akkor ez először 2001. július 1-jén vezetett a felperes károsodásához, mert az ekkor hatályba lépett jogszabály tette lehetővé a 18. életévét betöltött, tartósan beteg személy saját jogán érvényesíthető, magasabb összegű családi pótlékra való jogosultságát az előírt feltételek teljesítése esetén.
Helyesen fejtette ki az elsőfokú bíróság ítéletében, hogy a felperesnek a II. r. alperessel szemben 2007 szeptemberében előterjesztett kárigénye elévült. Az elévülés nyugvásának [Ptk. 326. § (2) bekezdés] szabályait helyesen alkalmazta, és nem tévedett, amikor a bizonyítás anyagának Pp. 206. §-a (1) bekezdése szerinti értékelése alapján azt állapította meg, hogy a felperes esetében nincs olyan ok, amely megakadályozta őt a követelésének időben történő érvényesítésében. Az ítélet indokai teljes mértékben helytállóak, a II. r. alperessel szembeni kereset elutasítása sem jogszabálysértő.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. III. 21.210/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás