GÜ BH 2009/251
GÜ BH 2009/251
2009.08.01.
Jótállási kötelezettség teljesítésének biztosítására szolgáló bankgarancia kötelezettje ésszerű gondossággal köteles vizsgálni, hogy az igénybejelentés és a benyújtott okmányok külső megjelenésük alapján megfelelnek-e a bankgarancia feltételeinek. Nem köteles és nem is jogosult vizsgálni azok valóságtartalmát. A fizetési kötelezettség tejesítését csak akkor tagadhatja meg, ha kétséget kizáróan megállapítható, hogy a kedvezményezett csalárd módon – a jótállási kötelezettség teljesítése ellenére – kívánja igénybe venni a bankgaranciát [Ptk. 249. §, Nemzetközi Kereskedelmi Kamara 485. számú szokvány (URDG)].
A beavatkozó a felperessel mint megrendelővel 2002. július 29-én vállalkozási szerződést kötött a Váci úti irodaház generálkivitelező munkáinak elvégzésére. A vízszigetelés tekintetében 5 évre szóló jótállást vállalt. Az alperes ebből az alapjogviszonyból származó igények fedezetéül a felperes mint kedvezményezett felé a beavatkozó megbízása alapján, 137 407 015 Ft összeghatárig, legkésőbb 2006. február 4-éig terjedő időre „jótállási bankgaranciát” bocsátott ki, melyben garanciát vállalt arra, hogy a felperes első írásbeli, meghatározott pénzösszeg megfizetésére vonatkozó felszólításának kézhezvételét követő 8 munkanapon belül az alapjogviszony vizsgálta nélkül a felperes felé fizetést teljesít. A bankgarancia nyilatkozat szerint a felperes írásbeli felszólításában meg kell jelölni, hogy a beavatkozó mely szerződéses kötelezettségét nem teljesítette, csatolni kell a beavatkozó részére emiatt küldött igénybejelentés másolatát, és a felperes bankjának igazolnia kell az írásbeli felszólításon szereplő aláírások valódiságát. A felek megállapodása alapján az alperes a bankgaranciát 2006. február 2-án akként módosította, hogy a garancia 75 300 000 Ft-ig terjedő összeghatárra szól, lejáratának időpontja pedig 2006. május 4-e.
2006. január 26-án dr. P. Sz. ügyvéd, mint a felperes képviselője „ismételten” felszólította a beavatkozót, hogy a vízszigetelés tekintetében a 2002. július 29-ei vállalkozási szerződésben 5 évre vállalt jótállási kötelezettségét teljesítse, és legkésőbb 2006. január 31-éig maradéktalanul javítsa ki a szigetelési hibákat. Az ügyvéd a felszólító levél megírásakor a D. és Társai Ügyvédi Iroda fejléces papírját használta.
2006. május 2-án a felperes A. W. és M. S. ügyvezetők aláírásával ellátott, angol és magyar nyelven készült okirattal az alperesnél követelését bejelentette. Kérte, hogy az alperes a vállalt bankgarancia alapján utaljon át 28 750 000 Ft-ot a felperesnek a D. Bank Zrt.-nél vezetett bankszámlájára. Hivatkozott arra, hogy a beavatkozó többszöri felhívás ellenére nem tett eleget a hibák kijavítására vonatkozó kötelezettségének. Csatolta a beavatkozóhoz intézett, 2006. január 26-ai keltezésű felszólító levelének másolatát, valamint a D. Bank Zrt. 2006. május 3-án kiállított nyilatkozatát arról, hogy a követelést bejelentő mindkét ügyvezető a felperes bejegyzett képviselője, és aláírásuk valódi.
Az alperes a bankgarancia teljesítését 2006. május 17-én megtagadta arra hivatkozással, hogy a beavatkozó jótállási kötelezettségének eleget tett, a beavatkozóhoz 2006. január 26-án címzett felszólítás aláírója – dr. P. Gy. ügyvéd – pedig csak 2006. január 30-ától volt jogosult a felperes képviseletére.
A felperes 2006. november 15-én előterjesztett keresete alapján az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest 28 750 000 Ft és ennek 2006. május 17-étől járó kamatai megfizetésére a felperes javára.
Az ítélet szerint a bankgarancia nem járulékos jellegű, hanem önálló kötelezettségvállalás, a garantőr nem a főadós kötelezettségét, hanem saját kötelezettségét teljesíti. Ezért a bankgarancia kötelezettje nem vizsgálhatja, hogy szerződésszerűen teljesítette-e az alapjogviszonyban a vállalkozó beavatkozó az építési szerződésben meghatározott kötelezettségét.
A felperes 2006. május 2-ai követelés-bejelentése maradéktalanul megfelelt a bankgaranciában vállalt valamennyi formai követelménynek. A D. és Társai Ügyvédi Iroda a felperessel 2005. szeptember 6-án megkötött megbízási szerződés alapján jogosult volt a felperes képviseletében eljárni, és a képviselet ellátása során jogosult volt közreműködőként igénybe venni – a 2005. január 1-jei megállapodás alapján – a P. Ügyvédi Irodát is. Tehát dr. P. Sz. is jogosult volt a felperes nevében jognyilatkozatot tenni.
A beavatkozó fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az ítélet szerint, még ha hiányzott is a 2006. január 26-ai felszólító levél megírásakor dr. P. Sz. képviseleti joga, az ügyvéd eljárását utólag a felperes jóváhagyta. A bankgarancia lehívásakor saját nyilatkozataként csatolta a felperes dr. P. Sz.-nak a beavatkozóhoz intézett felszólítását.
Miután a felperes úgy ítélte meg, hogy a 2006. január 26-ai igénybejelentés alapján a beavatkozó nem megfelelő módon végezte el a javítást, nem kellett a beavatkozót a hibák kijavítására ismételten felhívnia. Jogosult volt a bankgarancia lehívására a 2006. január 26-ai felszólításra hivatkozva, annak csatolása mellett.
Az alperes csak akkor tagadhatta volna meg a bankgarancia kifizetését, ha a beavatkozó pénzkövetelés teljesítésére lett volna köteles és az ellenőrzés egyértelművé tette volna, hogy már teljesítette fizetési kötelezettségét. Más típusú teljesítés esetében az alperes részéről nem volt helye vizsgálódásnak. Ezért nem volt jogosult az alperes megtagadni a bankgarancia teljesítését arra hivatkozva, hogy a beavatkozó a hibákat az erről felvett jegyzőkönyv szerint kijavította.
Teljesült a bankgaranciának az a feltétele is, hogy az alpereshez intézett írásbeli felszólításon szereplő aláírások valódiságát a felperes bankjának igazolnia kell. Annak nem volt jelentősége, hogy a D. Bank Hungary Zrt. milyen okirati formában tette meg a nyilatkozatát, és hogy a törvényes képviselők milyen körülmények között írták alá az alpereshez intézett írásbeli felszólítást.
Az alperes tehát jogtalanul tagadta meg a Ptk. 249. §-a alapján vállalt kötelezettségének a teljesítését, mert a felperes a bankgarancia lehívásához szükséges összes feltételt teljesítette.
A beavatkozó felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását, másodlagosan a felperes keresetét elutasító új határozat meghozatalát kérte. Felülvizsgálati kérelmét az alábbiakkal indokolta.
A jogerős ítélet meghozatalakor eljárási szabálysértéseket követett el a másodfokú bíróság. A fellebbezés az elsőfokú ítéletet a hiányos és iratellenes tényállás miatt tartotta megalapozatlannak, ennek ellenére a jogerős ítélet nem tartalmazott tényállást, csupán az elsőfokú ítélet kivonatos ismertetését tartalmazta. A fellebbezési előadások túlnyomó részével a másodfokú ítélet nem foglalkozott és ezzel sérelmet szenvedett a felek tisztességes eljáráshoz való joga is. A felülvizsgálati eljárásban felülvizsgálati előadásként kell figyelembe venni a fellebbezésben hivatkozott eljárási szabálysértéseket.
Anyagi jogi szempontból is súlyosan jogszabálysértő a jogerős ítélet. A beavatkozó igazolta az alperes felé, hogy a 2006. január 26-ai igénybejelentés alapján a szigetelés javítását elvégezte, a felperes azonban a bankgarancia lehívásakor nem csatolt olyan felszólító levelet, mely igazolta volna, hogy felszólította a javítás elvégzése után a beavatkozót a „teljesítetlenül maradt” munka elvégzésére. Ez a körülmény pedig a bankgaranciában írtakra tekintettel kizárta az alperes fizetési kötelezettségének beálltát, ugyanis a 2006. január 26-ai felszólító levél egy időközben már elvégzett munkára vonatkozott. A másodfokú bíróság nem indokolta meg az ezzel ellentétes álláspontját.
Az alperes fizetési kötelezettsége szempontjából közömbös, hogy a felperes a beavatkozó teljesítését hibásnak tekinti-e, mert a bankgarancia kizárólag a teljesítés elmaradása esetére szólt, „nem teljesítés” esetén pedig fogalmilag kizárt a hibás teljesítés.
Alaptalan és abszurd, hogy a másodfokú bíróság szerint a felperesnek csupán jogai vannak, kötelezettségei nincsenek, tehát a bankgaranciában írtak ellenére sem köteles a felperes csatolni az el nem végzett munkákkal kapcsolatos felszólító levelet.
A BH 1999. évi számában 267. sorszám alatt közzétett jogeset szerint akkor sem áll be a garantőr fizetési kötelezettsége, ha a biztosított követelés teljesítés folytán megszűnt. A jogerős ítélet nem adja magyarázatát annak, hogy miért lenne eltérő a megítélése a pénztartozás és az egyéb szerződéses kötelezettség teljesítésének, hogy miért kellene a garantőrnek akkor is teljesíteni a kedvezményezett felé, ha tudomása van arról, hogy az alapjogviszony kötelezettje már teljesített, eleget tett a felé intézett felszólításnak.
Aggályos, hogy a jogerős ítélet indokolása a bankgarancia jogviszonyban megengedhetőnek tartja az álképviseletet, és az álképviselő eljárásának utólagos jóváhagyását. Ez az álláspont a jogviszony sajátos jellege miatt nem fogadható el. Egyébként a felperes nem utólag hagyta jóvá dr. P. Sz. eljárását, hanem 2006. január 30-án – tehát a 2006. január 26-ai felszólító levél elküldése után – meghatalmazta a képviselettel.
A bankgarancia megállapodás szerint a lehívás banki hitelesítésének a lehívó levélen kell megtörténnie, és ez az előírás köti a felperest is. A felperes szervezeti képviselői által aláírt lehívó nyilatkozat érvényességéhez kétely fűződhet amiatt, hogy a nyilatkozók magyarul nem tudnak, és a nyilatkozatból nem tűnik ki az sem, hogy nekik a nyilatkozat tartalmát valaki elmagyarázta volna. A jogerős ítélet a Ptk. 199. §-a folytán alkalmazandó 198. § (1) bekezdés és 200. § (1) bekezdés első fordulatának szabályait megsértve mellőzte a felperest terhelő kötelezettségek figyelembevételét.
A felperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos, a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben előadottak miatt nem minősül jogszabálysértőnek.
A felülvizsgálati kérelem megalapozottságának vizsgálatakor mindenekelőtt a bankgarancia jogi természetének feltárására van szükség. A Ptk. mindössze egyetlen mondatban szól – 249. §-ban – a bankgaranciáról, melyben a bankgarancia definícióját adja meg. E rendelkezés szerint bankgarancia esetében egy bank arra vállal kötelezettséget, hogy meghatározott feltételek esetén, meghatározott határidőn belül és meghatározott összeghatárig a kedvezményezett részére fizetést teljesít. A bírói gyakorlat egyértelmű abban, hogy a bankgarancia a bank önálló kötelezettségvállalása, az alapjogviszonytól független önálló jogügylet, mely a vállalt futamidő lejártáig a bank és a kedvezményezett között hoz létre jogviszonyt. Ha a kedvezményezett bizonyítja, hogy a bankgaranciában vállalt feltételek teljesültek akkor jogosult igényét a bankkal szemben érvényesíteni, a garantőr banknak pedig helyt kell állnia a kedvezményezett irányában a garanciában megjelölt összeg erejéig. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) 1992. áprilisában jelentette meg a 458. szám alatt jegyzett szokványt a feltétel nélküli garanciák egységes szabályairól (rövidített idegen nyelvű elnevezése: URDG) és e szokvány alkalmazásának nemcsak a nemzetközi, hanem a belföldi tranzakciók kapcsán kibocsátott bankgaranciák vonatkozásában is helye van. Bár a perbeli bankgarancia e szokványra nem utal, tartalma alapján egyértelmű, hogy megszövegezésére annak ismeretében és figyelembevétele mellett került sor.
Mind a Ptk., mind a szokvány értelmében a bankgarancia szükségszerű eleme a garancia-lehívás feltételeinek meghatározása, ugyanis a bankgarancia lehívására csak a garantőr által meghatározott feltételek teljesülése esetén kerülhet sor. E feltételeket egyértelműen kell megfogalmazni. A szokvány lényegesnek tartja, hogy a garancia hatálybalépésének feltételei olyan dokumentumokkal alátámasztható tények, események legyenek, melyek bekövetkezte behatóbb vizsgálatot nem igényel, tehát melyek alapján a fizetési ígéret teljesítése tárgyában a garantőr mérlegelés nélkül, rövid időn belül döntést hozhat. A Szokvány 9. cikkelye szerint a garantőr a garancia lehívásakor ésszerű gondossággal köteles vizsgálni az igénybejelentést és a benyújtott egyéb okmányokat, az ésszerű gondosság azonban nem jelenti a benyújtott dokumentumok eredetiségének, tényszerűségének, igazságtartalmának vizsgálatát. Amennyiben a bemutatott okmányok külső megjelenésük szerint megfelelnek a bankgarancia feltételeinek, akkor köteles azokat „conform”, azaz a garanciával összhangban álló okmánynak elfogadni, és a fizetést csak akkor tagadhatja meg, ha az okmányok külső megjelenésük alapján nem felelnek meg a bankgaranciában rögzített feltételeknek, vagy egymással ellentmondónak tűnnek.
A 2005. február 24-ei keltezésű bankgarancia három feltételhez kötötte a fizetési kötelezettség teljesítését. Egyrészt kikötötte, hogy az alpereshez intézett írásbeli fizetési felszólításban meg kell jelölni, hogy a beavatkozó mely szerződéses kötelezettségét nem teljesítette, másrészt előírta a csatolását annak az igénybejelentésnek, melyet a felperes a szerződéses kötelezettség elmulasztása miatt a beavatkozóhoz intézett, harmadrészt megkövetelte azt is, hogy a felperes bankja igazolja az alpereshez intézett fizetési felszólításon szereplő aláírások valódiságát. A felperesnek az alpereshez intézett, 2006. május 2-ai keltezésű fizetési felszólítása külső megjelenése alapján megfelelt e feltételeknek. A felperes írásban intézett felszólítást az alpereshez, mely tartalmazta, hogy a beavatkozó a hibák kijavítására vonatkozó szerződéses kötelezettségének többszöri felhívás ellenére nem tett eleget, tehát meghatározta, hogy a beavatkozó mely szerződéses kötelezettségét nem teljesítette. Csatolta a beavatkozóhoz emiatt intézett, 2006. január 26-ai keltezésű igénybejelentésének másolatát, és saját bankjának nyilatkozatával igazolta, hogy az alpereshez intézett fizetési felszólítást ügyvezetőként aláíró két személy a felperes bejegyzett képviselője, aláírásuk valódi és nyilatkozatuk kötelezi a felperest. A kibocsátott bankgarancia, valamint a felperes fizetési felszólításának összevetése alapján azt kell megállapítani, hogy a fizetési felszólítás benyújtásával a felperes igazolta a bankgarancia lehívásához szükséges feltételek fennállását. A bankgaranciában írtak szerint nem volt szükség annak igazolására, hogy a fizetési felszólítást aláíró két ügyvezető tisztában volt az egyidejűleg magyar és angol nyelven készült felszólító levél tartalmával, ennek hiányát egyébként a bankgarancia teljesítésének megtagadásakor maga az alperes sem kifogásolta.
A bankgarancia nyilatkozat nem írta elő, hogy a beavatkozóhoz intézett felszólító levelet aláíró személy képviseleti jogát miként kell igazolni. Dr. P. Sz. ügyvéd eljárását már csak azért is el kellett volna fogadnia meghatalmazás csatolása nélkül az alperesnek, mert a felperes azzal, hogy ezt a felszólító levelet csatolta a bankgarancia lehívásakor, kétségtelenné tette; a nevében eljáró személy képviseleti jogosultságát elismeri.
Az alperes sem köteles, sem jogosult nem volt annak vizsgálatára, hogy a beavatkozó ténylegesen elkövette-e a felperes fizetési felszólításában megjelölt szerződésszegést, elmulasztotta-e a hiba kijavítását. Az alperes fizetési kötelezettségének beálltához a szerződésszegés tényét a felperesnek sem kellett igazolnia, ehhez ugyanis elegendő volt a szerződésszegés bejelentése, annak megjelölése. Nem lett volna természetesen akadálya annak, hogy az alperes a bankgarancia hatálybalépésének feltételéül szabja pl. azt, hogy szakértői vélemény állapítsa meg a szerződésszegés elkövetését, vagy hogy arról az alapszerződés alanyai egyező nyilatkozatot tegyenek, de a perbeli esetben az alperes ilyen követelményeket nem támasztott. Nem tagadhatta volna meg tehát az alperes a bankgarancia teljesítését arra alapítottan sem, hogy a beavatkozó vitatja a szerződésszegés elkövetését, továbbá amiatt sem, – ahogy azt a bankgarancia megtagadásáról szóló 2006. május 17-én kelt levelében tette –, hogy a beavatkozó jótállási kötelezettségének teljesítését alátámasztja az E. and P. Szakértői Iroda „szakvéleménye”.
A bankgarancia jogviszonytól független, a mögöttes jogviszonyhoz tartozó kérdés, hogy az alperes követett-e el szerződésszegést, ezt a kedvezményezett és a beavatkozó közötti jogvita során kell tisztázni. A felperes az alapjogviszonytól függetlenül vált jogosulttá a bankgarancia lehívására önmagában annak folytán, hogy teljesültek az ehhez szükséges, a bankgaranciában megjelölt feltételek.
Más a helyzet, ha a kedvezményezett jobb tudomása ellenére, kifejezetten csalárd módon kívánja igénybe venni a bankgaranciát, esetleg ily módon kíván kárt okozni. Amennyiben az alperesnek akár a beavatkozótól, akár más forrásból olyan nyilvánvaló, egyértelmű és minden kétséget kizáró bizonyítékok kerültek volna a birtokába, melyek szerint a kedvezményezett csalárd módon, ezért jogtalanul kívánja igénybe venni a bankgaranciát, akkor – de csak ebben az esetben – megtagadhatja fizetési kötelezettségének teljesítését. Ezt az álláspontot képviseli a 458. számú szokvány és az ott írtakkal nem áll ellentétben a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott, a BH 1999. évi számában 267. sorszám alatt közzétett jogeset sem. A közzétett döntés szerint a garanciát vállaló bank nem zárható el annak vizsgálatától, hogy a főadós mennyiben teljesítette a garanciával biztosított lízingdíj tartozását, ugyanis a garantőr csak a főadós által már kifizetett lízingdíj részletek levonása után fennmaradó összeget köteles az adós teljesítésének elmaradása esetén megfizetni. A jogesetben megállapított tényállás szerint viszont egyértelmű volt a főadós teljesítése és kétséget kizáróan bizonyított volt, hogy a kedvezményezett olyan összegek kifizetését is kérte a bankgarancia alapján, melyet a főadós már teljesített. Emellett azt is kiemelte a hivatkozott döntés, hogy azt már nem vizsgálhatja egy bankgarancia kötelezettje, hogy az ún. alapjogviszony a jogosult és a kötelezett között érvényesen létrejött-e, és hogy a szerződés alapján szerződésszerű teljesítésre került-e sor.
A perbeli esetben nem merült fel olyan bizonyíték, amely minden kétséget kizáróan igazolta volna a felperes csalárd, vagy szándékos károkozásra irányuló magatartását, és azt sem lehet megállapítani, hogy a felperes – a Ptk. egyik alapelvébe is ütközően – jogait rosszhiszeműen, visszaélésszerűen gyakorolta volna. Az alperes által hivatkozott „szakvélemény” – az E. and P. cég 2006. április 25-én kelt, 3/A/2. alatt csatolt levele – is ennek ellenkezőjét bizonyítja. E levél szerint ugyanis a külső oldalon a beavatkozó nem végzett szigetelési munkát, nem egészítette ki a rámpa hiányzó szigetelését, nem adott magyarázatot a lepattogzásokra, és összességében azt a véleményt fogalmazta meg, hogy a szigetelés nem volt alkalmas a víz behatolásának tartós megakadályozására. Emellett kiemelendő, hogy a perbeli esetben a beavatkozónak nem karbantartási kötelezettsége állt fenn a vállalkozási szerződés alapján, hanem jótállást vállalt, azaz hibátlan teljesítését garantálta. A kötelezett jótállási kötelezettségét megszegi, ha a hibát nem hárítja el, annak okát nem szünteti meg. Az alperes nem tudott olyan egyértelmű, kétséget kizáró bizonyítékot felmutatni, amely bizonyította volna a felperes rosszhiszemű joggyakorlását, mely a bankgarancia teljesítésének megtagadását indokolttá tette volna.
A jogerős ítélet meghozatalára a szükséges mértékben felderített tényállás alapján került sor, a jogerős ítélet indokolásában nem volt szükség az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megismétlésére és kiegészítésére sem. Tény, hogy a másodfokú ítélet nem tért ki valamennyi fellebbezésben érintett felvetésre, de ez az ügy érdemi elbírálására nem hatott ki.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet hatályában való fenntartásáról a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján döntött.
(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.261/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás