GÜ BH 2009/252
GÜ BH 2009/252
2009.08.01.
I. A küldő állam nagykövetsége a fogadó államban a küldő állam képviseleti szerve, önálló jogi személyiséggel nem rendelkezik (1965. évi 22. tvr.-rel kihirdetett Bécsben 1961. április 18-án aláírt nemzetközi egyezmény 3. cikk 1. pont).
II. Érvénytelenítési oknak minősül, ha a Választottbíróság ítélete olyan alperesre – egy állam nagykövetségére – vonatkozóan tartalmaz marasztaló rendelkezést, amelynek önálló perbeli jogképessége nincsen [1994. évi LXXI. tv. (Vbt.) 55. § (1) bek. a) pont].
A jogerős elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint az alperes és az A. Köztársaság Nagykövetsége 2000. május 4. napján bérleti szerződést írtak alá, melyben bérbeadóként az alperest, míg bérlőként az A. Köztársaság Nagykövetségét jelölték meg. Az okirat angol és magyar nyelven készült, s azt mind az alperes, mind az A. Köztársaság Nagykövetsége pecsétjével és aláírásával látta el. A szerződés értelmében az alperes a tulajdonában álló ingatlant bérbe adta az A. Köztársaság Nagykövetségének havi 5500 USD bérleti díjért, diplomáciai képviselet céljára, 2000. május 15-étől 2005. május 31-éig terjedő határozott időtartamra. A felek a szerződés 11.) pontjában a közöttük esetlegesen felmerülő vitás kérdések eldöntésére kikötötték a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság eljárását. A bérleti szerződés 2005. május 31-én történt megszűnése és eredménytelen előzetes egyeztetés után a jelen per alperese a Választottbíróság előtt előterjesztett keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az A. Köztársaság Nagykövetségét négy havi használati díj fejében 44 000 USD, felmerült ügyvédi díj címén 16 500 USD, míg a hiányzó ingóságok ellenértékeként 280 000 Ft és mindezek késedelmi kamata, továbbá 5% + áfa ügyvédi munkadíj perköltségként való megfizetésére.
A Választottbíróság 2006. április 26. napján tárgyalást tartott, melyen készült jegyzőkönyvben rögzítette, hogy az A. Köztársaság Nagykövetsége, mint alperes annak ellenére, hogy az idézést 2006. március 13-án átvette, nem jelent meg a tárgyaláson. A tárgyalás végén a Választottbíróság végzést hozott, amely szerint az ítéletét az eljárási szabályzat 41. § (1) bekezdésének megfelelően 30 napon belül írásban fogja közölni a felekkel.
A Választottbíróság a 2006. május 24. napján kelt ítéletében kötelezte az A. Köztársaság Nagykövetségét, mint alperest, hogy 30 napon belül fizessen meg a felperesnek – jelen per alperesének – 38 500 USD-t, továbbá 280 000 Ft-ot, valamint a 38 500 USD után évi 4%, míg a 280 000 Ft összeg után 2005. július 1. napjától kezdődően a Ptk. 301. §-ában meghatározott késedelmi kamatot.
A Választottbíróság ítéletének indokolásában a felek közötti szerződés 11. pontjára hivatkozással megállapította hatáskörét a jogvita elbírálására. Akként foglalt állást, hogy a szerződés 11.) pontjában foglalt nyilatkozat – választottbírósági kikötés – összhangban áll az 1961. április 18-án kelt Bécsi Szerződés rendelkezésivel, melynek 23. cikk első bekezdése, valamint 34. cikk e) pontja szerint a diplomáciai mentesség nem terjed ki a szolgáltatások fejében járó díjakra. A Választottbíróság utalt arra, hogy miután az alperes a tárgyaláson nem jelent meg, észrevételt nem tett, ezt úgy értékelte, hogy az alperes nem vitatja a keresetben foglalt tényállításokat.
Az A. Köztársaság Nagykövetsége, mint felperes a polgári bírósághoz benyújtott keresetében kérte, hogy a bíróság érvénytelenítse a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság ítéletét. Az érvénytelenítés okaként a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (Vbt.) 55. § (1) bekezdés a), c) pontjait és az 55. § (2) bekezdés b) pontját jelölte meg. Arra hivatkozott, hogy
– a választottbírósági szerződést megkötő alperesnek (Nagykövetség) nem volt jogképessége, az eljárást az A. Köztársaság ellen kellett volna lefolytatni,
– az eljárás alatt a felperes nem volt képes az ügyét előterjeszteni, tekintve, hogy nem volt tudomása az eljárás megindításáról,
– az ítélet a magyar közrendbe ütközik, miután meghozatalára a mentességre vonatkozó jognyilatkozatot mellőző eljárásban került sor.
A felperes keresetében kifejtette, hogy az 1965. évi 22. tvr.-rel kihirdetett, a diplomáciai kapcsolatokból Bécsben 1961. április 18-án aláírt nemzetközi szerződés (továbbiakban: Bécsi Szerződés) 3. cikke 1. pontjának a) alpontja szerint a diplomáciai képviselet képviseli a küldő államot a fogadó államban, ekként az A. Köztársaság Budapesti Nagykövetsége önálló jogképességgel nem rendelkező szervezeti egység. Hivatkozott továbbá arra, hogy a választottbírósági eljárásról az A. Köztársaság Külügyminisztériumán keresztül szerzett tudomást, s arról a Választottbíróság közvetlenül nem értesítette. A Választottbíróság ítélete egyébként is kikényszeríthetetlen a Bécsi Szerződés 32. cikkének 4. pontjára figyelemmel. Ezen túlmenően arra hivatkozott, hogy a Bécsi Szerződés 32. cikkének 1. pontja alapján az A. Köztársaság nem tett olyan nyilatkozatot, mellyel a diplomáciai mentességről lemondott volna, márpedig e tény akadálya a választottbírósági eljárásnak. A jelen peres eljárásban keletkezett felperesi nyilatkozatokat pedig azért az A. Köztársaság Budapesti Nagykövetsége megjelöléssel küldte el a bíróság részére, mert az A. Államot a Nagykövetség, mint diplomáciai képviselet képviseli Magyarországon. Utóbb felperesként az A. Köztársaságot nevezte meg.
Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását, a felperes perköltségben marasztalását kérte. Elsődlegesen azzal védekezett, hogy a felperes teljes egészében kiegyenlítette a Választottbíróság ítéletében foglalt marasztalási összeget. A Választottbíróság az eljárási szabályzatának megfelelően küldte meg az idézést, illetőleg a keresetlevelet a Nagykövetség részére, így nem felel meg a valóságnak a felperesnek az az állítása, hogy az eljárásról nem tudott. Másrészt nincs jelentősége annak, hogy a Nagykövetség adott esetben önálló jogi személyiséggel nem rendelkezik, mert minden nagykövetség a fogadó államban oly módon jár el, hogy ott saját nevében szerez jogokat és vállal kötelezettségeket polgári jogi kapcsolatban. A bérleti jogviszonyt nem az A. Köztársaság, hanem az A. Köztársaság Nagykövetsége, mint bérlő hozta létre az alperessel. A bérleti szerződés 11. pontjában a diplomáciai képviselő lemondott a joghatóság alóli mentességről, s ez megegyezik a Bécsi Egyezmény 31. cikk 1. pontjában foglaltakkal. Az alperes utalt arra is, hogy a Bécsi Egyezmény 23. cikkének (1) bekezdése, valamint a 34. cikkének e) pontja értelmében egyébként sem terjed ki a diplomáciai mentesség a szolgáltatások fejében járó díjazásra. A jelen perben pedig mindvégig az A. Köztársaság Budapesti Nagykövetsége járt el, nem pedig az A. Állam.
Az elsőfokú bíróság a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság ítéletét érvénytelenítette. Kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 100 000 Ft perköltséget, továbbá az államnak külön felhívásra 500 000 Ft illetéket. A bíróság tényként állapította meg, hogy a jelen peres eljárásban felperesként az A. Köztársaság vesz részt azzal, hogy az 1965. évi 22. tvr.-rel kihirdetett, a diplomáciai kapcsolatokról Bécsben 1961. április 18-án aláírt nemzetközi szerződés 3. cikkének 1. pontja a) alpontja alapján az A. Köztársaságot, mint küldő államot az A. Köztársaság Budapesti Nagykövetsége képviseli.
A bérleti szerződésnek nevezett okiratból egyértelműen kitűnik, hogy azt az A. Köztársaság Budapesti Nagykövetsége írta alá, de abban bérlőként nem az A. Köztársaságot, hanem az A. Köztársaság Nagykövetségét jelölték meg. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy az alperes az A. Köztársaság Nagykövetségével kívánt bérleti szerződést kötni, s ezt a tényt utóbb az alperes sem tagadta. A bíróság megkeresésére a diplomáciai mentesség kérdésében a Magyar Köztársaság Igazságügyi és Rendészeti Minisztériuma a Külügyminisztériummal együttes határozatában megállapította, hogy az A. Köztársaság Nagykövetségének jogképessége nincs, kizárólag az A. Köztársaság rendelkezik jogképességgel. Ez a határozat a diplomáciai, vagy egyéb mentesség esetében szükséges eljárásról szóló, 1973. évi 7. tvr. (Dvtr.) 5. § (1) bekezdése értelmében a bíróságra kötelező. Mindebből az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az A. Köztársaság Budapesti Nagykövetsége jogképességének hiányában az alperes által hivatkozott bérleti szerződés nem jött létre, ezzel együtt az abban foglalt választottbírósági szerződés – kikötés – sem. Ekként a Választottbíróság nem járhatott volna el, tekintettel arra, hogy a választottbírósági kikötés nélkül, keresetindítással keletkezett jogvita tárgya a magyar jog szerint nem tartozik választottbírósági útra, mert a jogvita rendezését az állam így nem engedte át a választottbíráskodásnak. A választottbírósági eljárásnak és ítélethozatalnak hiányzott az a feltétele, hogy a felek között legyen olyan választottbírósági szerződés, amely a jogviszony beazonosításával lehetővé teszi az adott jogviszonyból származó jog érvényesítését, a keresetindítást. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (Vbt.) 55. § (2) bekezdésének a) pontja alapján, hivatkozva a Vbt. 56. § (2) bekezdésére is, a választottbírósági ítéletet érvénytelenítette.
A jogerős elsőfokú ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet egészben, vagy részben történő hatályon kívül helyezését és – amennyiben a döntéshez szükséges tények megállapíthatók – helyette a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát, azaz a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti kereset elutasítását kérte. Másodlagosan a jogerős határozat hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra és új határozat hozatalára.
A jogerős ítélet jogszabálysértését az alábbiakban jelölte meg:
Felperesként a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti keresetet az A. Köztársaság Budapesti Nagykövetsége terjesztette elő saját nevében 2006. július 24-én. Csak később a per során jelentették be a változást, mely szerint a per felperese az A. Köztársaság. A bíróság ezt tudomásul vette, ahelyett, hogy észlelte volna, hogy az A. Köztársaság perbeli legitimációval nem rendelkezik, a választottbírósági ítélet ugyanis az A. Köztársaság Budapesti Nagykövetsé-gét, mint alperest marasztalta. A Vbtv. 55. § (1) bekezdése alapján pedig ennek érvénytelenítését a fél, továbbá az kérheti, akire az ítélet rendelkezést tartalmaz. Tekintettel arra, hogy a per már folyamatban volt, mert a keresetet a perbeli legitimációval valóban rendelkező Nagykövetség indította, a bíróság a perbeli legitimáció nyilvánvaló hiányára tekintettel nem engedhette volna meg a felperes személyében történő változást. Miután a bíróság ezt a változást megengedte, eljárása a Pp. 130. § (1) bekezdés b) pontjának és 157. § a) pontjának megkerüléséhez vezetett. Abban az esetben viszont, ha úgy tekintjük, hogy a keresetet az A. Köztársaság indította, az elsőfokú bíróság eljárása a Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontját sértette, mert ahelyett, hogy a bíróság a keresetlevelet elutasította volna, azt befogadta és érdemben bírálta el.
További jogszabálysértésként hivatkozott az alperes arra, hogy a bíróság nem tett eleget a Pp. 4. § (1) bekezdésében foglalt független eljárási és döntési kötelezettségének és nem teljesítette indokolási kötelezettségét sem. Megsértette a Pp. 50. § (1) bekezdését azáltal, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, valamint a Külügyminisztérium tájékoztatásának kötőerejét tartalmilag kiterjesztő módon vette figyelembe. Kötelező erejűnek fogadta el a tájékoztatásoknak a keresetet indító felperes jogképességére vonatkozó részét és hivatalbóli vizsgálati kötelezettségének nem tett eleget. Ezzel az eljárásával sértette az Alkotmány 50. § (3) bekezdését, 57. § (1) bekezdését a Bszi. (1997. évi LXVI. törvény) 3. §-át, valamint a Dvtr. 5. § (1) bekezdését. Bejelentette az alperes, annak érdekében, hogy ilyen téves jogszabály értelmezés ne fordulhasson elő, a jelen felülvizsgálati kérelemmel egyidejűleg alkotmányjogi panaszt is előterjesztett.
Hivatkozott továbbá arra, hogy a minisztériumi tájékoztatásokkal szemben a Nagykövetség jogképességét igazolják – többek között – a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 88. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezések, mely szerint a diplomáciai-konzuli képviselet, valamint ezekkel egy tekintet alá eső nemzetközi szervezetek ingatlanszerzéséhez a külpolitikáért felelős miniszter előzetes engedélye szükséges. Az alperes szerint a törvény itt explicit módon rendelkezik arról, hogy a külképviselet belföldön saját nevében, saját maga számára ingatlantulajdont szerezhet, következésképpen jogképes.
Másrészt az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 107. § (1) bekezdés a) pontja értelmében mentes az adó alól a termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása abban az esetben, ha az hivatalos célra, diplomáciai és a hivatásos konzuli képviselet, személyes célra pedig a diplomáciai és a hivatásos konzuli képviselet tagjai részére történik, feltéve, hogy viszonosság nem áll fenn. Álláspontja szerint a törvény itt egyértelmű utalást tartalmaz a polgári jogi jogalanyiságra nézve is, hiszen jogképesség hiányában a képviselet részére nem lehetne terméket értékesíteni, illetve szolgáltatást nyújtani.
Az alperes állítása szerint a jogerős ítélet sérti a Vbtv. 55. § (2) bekezdés a) pontját is, mert az ítélet jogalapjaként ezt a rendelkezést jelöli meg, az indokolásban azonban hozzáteszi, hogy a felek között érvényes választottbírósági szerződés nem volt. A Vbtv. 55. § (2) bekezdés a) pontja azonban nem ezt az okot tartalmazza, hanem azt, hogy a vita tárgya a magyar jog alapján választottbírósági útra nem tartozik. Ez a megállapítása sérti a választottbírósági út megengedettségéről szóló, a Vbt. 3., 4. §-ában foglaltakat, mert azt állítja, hogy a bérleti jogviszonyból származó jogvita a magyar jog szerint nem tartozhat választottbírósági útra.
Ha viszont a bíróság azért akarta volna érvényteleníteni a választottbírósági ítéletet, mert úgy ítélte meg, hogy a felek között – álláspontjukkal ellentétben – nem jött létre választottbírósági szerződés, akkor a Vbtv. 55. §-ának más pontját kellett volna megjelölnie jogalapként, ezt azonban nem tette.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
Jogi álláspontja szerint a Pp. 48. §-a értelmében fél az, akit a polgári jog szabályai szerint jogok illethetnek, illetve kötelezettségek terhelhetnek. A per során beszerzett IRM-KÜM együttes nyilatkozat szerint a küldő államot képviselő nagykövetség nem fél, mert nincs jogképessége. Ennek folytán a felek személyében semmilyen változás nem következett be, miután az A. Köztársaság Budapesti Nagykövetsége nem lehetett fél. Mindezek következtében a Pp. 130. § (1) bekezdésének g) pontja és ezzel összefüggésben a Pp. 157. § a) pontja fogalmilag nem sérülhetett. A jogerős ítélet e körben nem jogszabálysértő, kellően figyelembe vette a Bécsi Egyezmény 3. cikkének 1. pontjában foglaltakat. Korábbi jogi álláspontját fenntartva azt abban összegezte, hogy a jogerős ítélet az anyagi és eljárásjogi szabályoknak megfelel, ezért a felülvizsgálati kérelem megalapozatlan. Ha a Legfelsőbb Bíróság eltérő álláspontra helyezkedne, akkor felperes az eredeti kereseti kérelmében megjelölt érvénytelenségi okokra való hivatkozásokat fenntartva, továbbra is állította, hogy a jogképesség hiánya miatt helye lenne a Vbt. 55. § (1) bekezdés a) pontja alapján, a közrendbe ütközés miatt a Vbt. 55. § (2) bekezdés b) pontja alapján, illetve a kézbesítési szabálytalanságok miatt a Vbt. 55. § (1) bekezdés c) pontja alapján is a választottbírósági ítélet érvénytelenítésének.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A Bécsi Szerződés 3. cikk 1/a. pontja értelmében a diplomáciai képviselet feladatköre – egyebek között –, hogy képviseli a küldő államot a fogadó államban. E rendelkezésből az következik, hogy egy külföldi állam nagykövetsége az illető állam képviseleti szerve. Ezt az értelmezést erősíti meg az elsőfokú bíróság megkeresésére az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Polgári Jogi Kodifiká-ciós és Nemzetközi Magánjogi Főosztályának a Külügyminisztériummal egyeztetett tájékoztatása, mely szerint az A. Köztársaság Nagykövetsége nem rendelkezik jogi személyiséggel.
Ezzel szemben megállapítható, hogy a felperes által érvényteleníteni kért választottbírósági ítélet olyan alperesre – az A. Köztársaság Nagykövetségére – vonatkozóan tartalmaz rendelkezést, melynek önálló perbeli jogképessége nincs.
A felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint, amikor e tényről az A. Köztársaság tudomást szerzett, a Vbt. 55. § (1) bekezdésében megjelölt, keresetindításra jogosult félként jogszerűen kérhette a választottbírósági ítélet érvénytelenítését, mert az reá vonatkozóan is tartalmaz rendelkezést akként, hogy a képviselő által a képviselt fél válik jogosítottá, illetve kötelezetté.
Annak a ténynek, hogy eredetileg a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti keresetet felperesként a Nagykövetség nyújtotta be és utóbb nyilatkozott úgy, hogy a felperes az A. Köztársaság, a jelen perben azért nincs jelentősége, mert a képviselt – A. Köztársaság – a Nagykövetség, – mint képviselő – eljárását utóbb jóváhagyhatta.
A kifejtettekre tekintettel téves az alperesnek az a felülvizsgálati kérelemben előadott jogi álláspontja, hogy az elsőfokú bíróságnak a Pp. 130. § (1) bekezdésének g) pontja alapján – miután a pert nem a jogszabályban erre feljogosított személy indította meg – a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kellett volna utasítania, illetve a per későbbi szakaszában a Pp. 157. § a) pontja alapján a pert meg kellett volna szüntetnie.
Alaptalanul hivatkozott az alperes arra is, hogy az elsőfokú bíróság a felperes jogképességének hivatalbóli vizsgálatára vonatkozó kötelezettségének nem tett eleget, hanem e körben kötelező erejűnek fogadta el az IRM és a Külügyminisztérium együttes tájékoztatójában foglaltakat. Az elsőfokú bíróságnak ugyanis a Nagykövetség jogképessége tekintetében kételye merült fel, ezért nem volt elzárva attól, hogy a diplomáciai mentesség tárgyában történt megkeresésen túl e tekintetben is tájékoztatást kérjen az említett szervektől. A felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint téves az alperesnek az a jogértelmezése, hogy az elsőfokú bíróság ezzel az eljárásával sértette volna az Alkotmány 50. § (2) bek., 57. § (1) bekezdését, illetve a Bszi. 3. §-át, valamint a Dvtr. 5. § (1) bekezdését.
Alaptalan az alperes hivatkozása az 1994. évi LV. törvény 88. § (3) bekezdésében, illetve a 2007. évi CXXVII. törvény 107. § (1) bekezdése a) pontjában foglaltakra akként, hogy azok egyértelmű utalást tartalmaznak a Nagykövetség önálló jogképességére. E rendelkezések helyes értelmezése szerint a külképviselet az őt küldő állam számára szerezhet ingatlantulajdont, illetve a termékértékesítés és szolgáltatás nyújtása is a Nagykövetség által képviselt állam részére történő szolgáltatásként értelmezhető.
A felperes elsősorban a Vbt. 55. § (1) bekezdés a) pontja alapján, azaz arra hivatkozva kérte a választottbírósági ítélet érvénytelenítését, hogy a választottbírósági szerződést megkötő félnek nem volt jogképessége. Ezzel szemben az elsőfokú bíróság a felülvizsgálati kérelemmel támadott ítéletében a Vbt. 55. § (2) bekezdésének a) pontja alapján találta alaposnak a keresetet, mert arra a következtetésre jutott, hogy az A. Köztársaság Budapesti Nagykövetsége jogképességének hiányában az alperes által hivatkozott bérleti szerződés nem jött létre, ezzel együtt az abban foglalt választottbírósági szerződés – kikötés – sem, ennek hiányában pedig a Választottbíróság nem járhatott volna el. Az elsőfokú bíróságnak e jogkövetkeztetése helytálló, azonban ennek vizsgálatát logikailag meg kellett, hogy előzze annak vizsgálata, hogy a választottbírósági eljárásban megjelölt alperesnek, illetve a választottbírósági szerződést megkötő félnek volt-e jogképessége. Tartalmilag nem tévedett az elsőfokú bíróság amikor a választottbírósági szerződést megkötő Nagykövetség jogképességének hiányát megállapította. Abban azonban tévedett, amikor e tény alapján nem a Vbt. 55. § (1) bekezdés a), illetve c) pontjára hivatkozva, hanem a Vbt. 55. § (2) bekezdés a) pontja alapján érvénytelenítette a választottbírósági ítéletet figyelemmel a kereseti kérelemhez kötöttségre is. Ez a tévedése azonban az ügy érdemi elbírálására – nevezetesen arra, hogy a választottbírósági ítélet érvénytelenítésének oka megvalósult – nem hatott ki. Ezért a téves jogalap megjelölése olyan eljárási szabálysértésnek minősül, amely az ügy érdemi elbírálására nem hat ki és a Pp. 275. § (3) bekezdésének első fordulata értelmében nem alapozza meg a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését.
A kifejtett indokokra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.
(Legf. Bír. Gfv. XI. 30.452/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás