KÜ BH 2009/259
KÜ BH 2009/259
2009.08.01.
A pénznyerő automaták működtetésére vonatkozó szabályozás betartásának ellenőrzésekor és a szankcionáló határozat meghozatalakor az akkor hatályos jogi előírásokat kell alapul venni. Az AB által később hatályon kívül helyezett jogi norma nem teszi a határozatot utólagosan jogszabálysértővé (1991. évi XXIV. tv. 9. §, 7. §, 12. §; 25/1991. PM r. 15. §).
A Szerencsejáték Felügyelet – mint elsőfokú hatóság – 2004. szeptember 16. és 2004. október 15. közötti időszakban ellenőrzést végzett a felperes játéktermeiben, amelyekben a felperes pénznyerő automatákat üzemeltetett.
Az ellenőrzés eredményeként feltárt hiányosságok miatt az elsőfokú hatóság a 2004. december 6. napján kelt határozatával 1 650 000 Ft bírságot szabott ki a felperessel szemben.
A határozat indokolása szerint összesen nyolc játéktermet érintően folyt ellenőrzés, amelynek során több típusba sorolható hiányosságokat állapítottak meg. A szabálytalanság megállapítására az vezetett négy játékteremben, hogy a pénznyerő automaták elszállításakor, üzemen kívül helyezésekor, illetve üzembe helyezésekor megnyitott üzemeltetői napló oldalak nem a tárgyhavi nyitó számláló-állást tartalmazták a tovább üzemelő automaták vonatkozásában.
Más helyen az üzemeltetési napló megnyitása, illetve annak teremfelügyelő általi aláírása maradt el, illetve a helyszínen az automata elszállításakor felvett jegyzőkönyvben rögzített „Ki” számláló-állás alacsonyabb volt, mint a megnyitott üzemeltetői naplóba bejegyzésre került állás.
Nyomtatványvezetési szabálytalanságként rótta fel az ellenőrzés az egyik játékterem esetében, hogy a jegyzőkönyv a dátum tekintetében hiányos volt, illetve másik esetben a cseréről felvett jegyzőkönyv nem tartalmazta a számláló-állásokat; az egyik játékterem helyszíni vizsgálata során felvett jegyzőkönyv szerint pedig a Látogatási Szabályzat az ott tartózkodó személyt – mint teremfelügyelőt – nem tartalmazta, a teremfelügyelők egyike sem tartózkodott a játékteremben, a helyettesítésről a jegyzőkönyvben nem készült bejegyzés.
A bírság mértékének meghatározásánál súlyosbító körülményként értékelte a hatóság, hogy a megelőző két évben a felperessel szemben több, mint 12 marasztaló határozat született, illetve 35 esetben volt jogerősen pénzbírság megfizetésére kötelezve.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperesi jogelőd – mint másodfokú hatóság – a 2005. április 6. napján kelt 1840/2006. számú másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperesi határozatok felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését kérte.
Arra hivatkozott, hogy a határozatban a megállapított bírságok alaptalanok, az egyes cselekmények tekintetében eltúlzottak, a bírság kumulált összege törvényellenes. A mérlegelésnél a hatóságok által olyan szempontok figyelembevétele, amelyek jogszabályban nem rögzítettek, ugyancsak jogsértő.
Kiemelte, hogy az Általános Játék Feltételek (a továbbiakban: ÁJF) nem része az engedélynek, az Alkotmánybíróság 12/2005. (IV. 6.) AB határozatában megállapította, hogy a felügyeleti tájékoztató – mint az állami irányítás egyéb jogi eszköze – alkotmányellenes, ezért azt 2005. szeptember 30-ai hatállyal megsemmisítette.
Az AB határozat ugyan a már létrejött jogviszony érvényességét nem érinti, de ettől külön kell választani azt az esetet, amikor a jogalkalmazó kifejezetten szankció alapjaként kívánja felhasználni az alkotmánysértőnek nyilvánított állami irányítás egyéb jogi eszközét. Utalt arra is, hogy az ÁJF Magyar Közlönyben való közzétételére nem került sor.
Kifogásolta a bírságösszeg megállapítását, arra hivatkozva, hogy a szankció alanya nem az üzlet vagy a telephely, hanem a tevékenységet folytató jogalany, azonos típusú jogsértést pedig a szervező több játékteremben is megvalósíthat, ugyanakkor a hatóság nem szabhat ki magasabb bírságösszeget egy eljárásban az azonos típusú jogsértések megállapítása esetén sem, mint amely az adott jogsértő cselekményre előírt legmagasabb tétel összege.
A per során hivatkozott az időközben hatályba lépett jogszabályra, amely a 2006. január 1. napjától indult eljárások esetében teszi lehetővé a pénzügyminiszteri rendeletre alapítottan bírság kiszabását, ezért a felperesi álláspont szerint a végrehajtási rendeletre alapított bírságolásra – ugyanúgy, mint az ÁJF-re visszautaló bírságolásra – alappal nem hivatkozhat az alperes.
Keresetét kiegészítette azzal, hogy egy esetet kivéve a cselekmények elévültek, mivel azok 2004. szeptember 16. és október 14. között történtek, a határozat pedig 2005. április 4. napján emelkedett jogerőre, ezért a cselekményről való tudomásszerzés és a határozat jogerőre emelkedése között több mint hat hónap eltelt.
A per tárgyalásán hangsúlyozta, hogy a szigorú számadású nyomtatványok vezetéséről szóló új, 2005. november 1-jével hatályba lépett 32/2005. PM rendelet változást vezetett be, nem követeli meg feltüntetendő adatként a pénznyerő automaták cseréjénél a játékteremben maradó automata nyitó-, számláló-állásának rögzítését.
A per során az alperes határozatát a 2006. február 14. napján kelt határozatával módosította, a kiszabott bírságot 1 200 000 Ft-ra mérsékelte, figyelemmel több eseti döntésre.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaptalannak értékelte, és azt elutasította.
Ítéletének indokolásában a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXIV. törvény (a továbbiakban: Szjtv.) 9. § (2) bekezdésére, a 25/1991. (X. 16.) PM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 15. § (2) bekezdésére, az Szjtv. 7. § (5) bekezdésére, az ÁJF 16. §-ára, az Szjtv. 12. § (3) bekezdés e) pontjára és (5) bekezdésére hivatkozott. Elsődlegesen a felperes elévülésre vonatkozó kereseti kérelmét vizsgálta. E körben kifejtette, hogy a tudomásszerzésnek jelen esetben az ellenőrzés időpontját kell tekinteni, míg a bírság kiszabásának ideje megegyezik a szankcióról rendelkező elsőfokú határozat keltével, e két időpont között pedig nem telt el a jogszabályban meghatározott időtartam.
Legfelsőbb bírósági eseti döntésre hivatkozott, amely rámutatott, hogy a bírságot az elsőfokú hatósági jogkört gyakorló közigazgatási szerv szabja ki határozatával, a szankció alkalmazása tehát nem az alperes határozatának közlésével – jogerőre emelkedésével – valósul meg.
Kifejtette az elsőfokú bíróság, hogy a felperes nem vitatottan a több típusba is sorolható nyomtatványvezetési szabályszegéssel megsértette a játékengedélyben foglaltakat, mert maga az engedély is tartalmazza a pénznyerő automatát üzemeltető cég azon kötelezettségét, hogy az üzemeltetésre vonatkozó ÁJF-et köteles betartani.
Mivel pedig az ÁJF a cselekmény elkövetése és a hatóság általi elbírálás idején hatályban volt, az Alkotmánybíróság általi megsemmisítés folytán csak a megsemmisítése idejétől nem alkalmazható. A perbeli esetben a szervezőre kötelező volt előírásainak követése, mint a tevékenység gyakorlásához meghatározott feltételrendszer betartása.
Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a hivatkozott jogszabályhelyek egybevetésével megállapítható, hogy az ÁJF a pénznyerő automaták üzemeltetéséhez szükséges engedély részét képezi, amelyből következően az ÁJF-beli előírások megsértése egyben magának az engedélynek, és az Szjtv. 9. § (2) bekezdésének a megszegését jelenti; így az Szjtv. 12. § (3) bekezdés e) pontja alapján az ÁJF-be ütköző szervezői eljárás bírság kiszabását vonja maga után.
Az ÁJF megismerhetőségével kapcsolatos felperesi kifogást is alaptalannak értékelte az elsőfokú bíróság, mert az – a felperes által sem vitatottan – megjelent a Pénzügyi Közlönyben, az alperes interneten is hozzáférhetővé tette; ezért annak tartalmáról lehetett, és volt is módja meggyőződnie a felperesnek, mint ahogy ezt meg is tette, mert az előírások szerinti nyilvántartással rendelkezett, csupán annak hiányosságai miatt került elmarasztalásra.
Azon kereseti érvelést, mely szerint a hiányolt bejegyzések más adatokból megállapíthatóak, a szabályszegések csekély súlyúak, részben figyelmetlenségből fakadtak, a mulasztás kimentése alapjául a bíróság nem fogadta el. Az Szjtv. 2. § (3) bekezdése és 26. § (2) bekezdése ugyanis kifejezetten a szerencsejáték-szervezők kötelezettségévé teszi a szerencsejáték szakszerű lebonyolításához szükséges személyi és tárgyi, gazdasági feltételek biztosítását. Így a felperes már az engedély igénylésekor tudatában kellett, hogy legyen, hogy az általa folytatott tevékenység speciális jellege folytán a pénznyerő automaták üzemeltetése csak a jogszabályokban előírt követelmények megtartása mellett gyakorolható.
Kifejtette az elsőfokú bíróság, hogy a tevékenységet engedélyező határozat, a törvényben rögzített jogszabályi előírások, valamint a végrehajtási rendeletben foglalt rendelkezések szigorú számadású nyomtatványként nevesítik az üzemeltetési naplót. A folyamatos, naprakész vezetést követelik meg, a szigorú számadásnak az is feltétele, hogy követhetők legyenek az egyes bejegyzések, azaz a pénznyerő automaták számláló-állásainak adatai.
Az ellenőrzési jegyzőkönyv tanúsága szerint azonban az üzemeltetői napló nem az előírások által megkövetelt módon került megnyitásra – egyes esetekben aláírásra –, a jegyzőkönyv-vezetésre vonatkozó mulasztás is megállapítható volt, amely az Szjtv. 9. § (2) bekezdésében foglaltak megsértését jelenti.
Rámutatott arra is az elsőfokú bíróság, hogy a szigorú számadású nyomtatvány-vezetési kötelezettség megsértésén nem változtat az a körülmény sem, hogy 2005. november 1-jétől az erre vonatkozó PM rendelet esetlegesen már eltérő szabályokat tartalmaz, ugyanis a hatóságnak és a bíróságnak is a mulasztás, illetve a kötelezettségszegés elkövetése idején hatályos előírásokat kell figyelembe vennie.
Megállapította azt is az elsőfokú bíróság, hogy az alperes a körülmények mérlegelése alapján a mulasztás súlyához igazodó bírságot szabott ki.
A jogszabályi előírás szerint az alkalmazott bírság összegének arányban kell állnia az elkövetett jogszabálysértéssel. Ennek az alperesi határozat eleget tett.
A felperes érvelésével ellentétben az alperesnek a szankcionáláskor nem csupán joga, hanem kötelezettsége is az eset összes körülményét mérlegelni.
Az Szjtv. 12. § (3) bekezdés e) pontjából következően a bírság a 9. § (2) bekezdésében foglalt tényállás megszegésének objektív következménye; a mértékének megállapítása alapjául szolgáló mérlegelést az alperesi határozat tartalmazza. Részletesen ismerteti ennek keretében a bírság kiszabását alátámasztó mulasztást, jogszabályi rendelkezésekkel alátámasztva a bírság alkalmazását.
A bíróság azt állapította meg, hogy az alperes mérlegelése alapjául szolgáló körülményeket maradéktalanul feltárta. A jogszabályból nem vezethető le olyan korlátozás, hogy a jogsértő tevékenység vagy mulasztás esetén a kiszabott bírság együttesen nem haladhatja meg a törvényben előírt felső határt, az Szjtv. 12. § (3) bekezdésében rögzített bírsághatárokat ugyanis – figyelemmel a 12. § (3) bekezdés utolsó fordulatára is – tevékenységenként és mulasztásonként kell értékelni.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet; elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát, másodlagosan – a hatályon kívül helyezés mellett – az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte.
Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti a Pp. 221. § (1) bekezdését, az Szjtv. 12. § (5) bekezdését, az elsőfokú bíróság tévesen ítélte meg az ÁJF alkalmazhatóságát.
Kifejtette, hogy az egyes cselekmények tekintetében az elévülési idő kezdete az ellenőrzés időpontja.
A felperes megítélése szerint az elsőfokú bíróság téves következtetést vont le a jogerős ítéletben felhívott legfelsőbb bírósági eseti döntésből, mert az nem tartalmazott olyan álláspontot, amely szerint az elsőfokú határozat kelte lenne az irányadó az elévülés megítélésénél.
A Legfelsőbb Bíróság azt rögzítette, hogy nem a másodfokú határozat jogerőre emelkedése (közlése) irányadó a határidő számításánál.
A felperes megítélése szerint nem helytálló az elsőfokú bíróság álláspontja, mely szerint az elsőfokú hatóság határozatának kelte lenne irányadó; ekkor joghatály fűződne olyan közigazgatási aktushoz, amit az ügyfél meg sem ismerhetett. A határozatot az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló, többször módosított 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 45-47. §-a értelmében közölni kell, anélkül ahhoz semmiféle jogi hatás nem fűződhet.
A felperes álláspontja szerint a jogerős ítélet ellentétes a bírói gyakorlattal, az Alkotmánybíróság által megsemmisített normatív aktusok alkalmazhatóságát, illetőleg az alkalmazás mellőzését illetően.
Kifejtette a felperes – több legfelsőbb bírósági eseti döntésre utalással –, hogy a 12/2005. (IV. 6.) AB határozat az Szjtv. 7. § (5) bekezdését alkotmányellenesnek nyilvánította, ezért azt 2005. szeptember 30-i hatállyal megsemmisítette.
A szeptember 30-i hatállyal már megsemmisített jogszabály (ebben az esetben más normatív tartalmú aktus) az elsőfokú bíróság eljárása eredményeképpen meghozott döntés idején – azaz 2007. június 20-án – törvénysértően került alkalmazásra.
Az AB határozat azt is bizonyítja, hogy az ÁJF nem lehet az engedély része, így az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan abban a tekintetben is, hogy azt ekként értékelte.
A felperes szerint az alperesi hatóságok által alkalmazott mérlegelés szempontjai következetlenek voltak, az elsőfokú bíróság jogszabálysértő módon nyilvánította a hatóság mérlegelését jogszerűnek. A határozatok az Áe. 43. § (1) bekezdés c) pontjába is ütköztek.
Kifejtette a felperes, hogy amennyiben mindezek tekintetében figyelembe vesszük, hogy ellentétben a bíróság állításával, az elsőfokú közigazgatási eljárás idején a bírság kiszabása nem volt a hatóság kötelessége, csak lehetősége – mint ahogy a felperes erre hivatkozott is –, akkor a kiszabott bírság összege mérlegelését tekintve kevés kétség férhet ahhoz, hogy ha még a bírság jogalapja törvényes is lenne, összege akkor is eltúlzottként lenne értékelhető; e körben a felperes az Szjtv. 12. § (1) bekezdését idézte.
Kifogásolta azt is a felperes, hogy a végrehajtási rendeletben foglaltak megszegésére bírságot alapítani kizárólag 2006. január 1-jétől volt lehetséges, az Szjtv. 12. § (3) bekezdés b) pontjára figyelemmel, amit a jogalkotó a 2005. évi LXXXIV. törvény 10. § (2) bekezdésével iktatott be az Szjtv.-be, így a Vhr.-re hivatkozás alapján a közigazgatási szerv nem alkalmazott jogszerűen bírságot.
Előadta a felperes, hogy az általa felhívott jogszabályok és eseti döntések éppen a bírság kiszabására vonatkozó jogalkalmazói kereteket tárgyalták, az elsőfokú bíróság viszont ezek mellőzését részletesen nem indokolta, holott a Pp. 221. § (1) bekezdésére figyelemmel ez szükséges lett volna.
A felperes ezeknek az elsőfokú bíróság által mellőzött normáknak és eseti döntéseknek a figyelembevételét kérte a felülvizsgálati eljárás során, e körben jogszabályokat és eseti döntéseket jelölt meg.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felperes kérte a felülvizsgálati kérelem tárgyaláson történő elbírálását.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a megyei bíróság megfelelő alapossággal és részletesen feltárta az ügyben irányadó tényállást, és abból – az ide vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkalmazásával – helytálló jogi következtetést vont le.
Az Szjtv. 12. § (5) bekezdése értelmében nem lehet bírságot kiszabni a mulasztásnak vagy a kötelezettségszegésnek az állami adóhatóság tudomására jutásától számított hat hónapon, illetve az elkövetéstől számított két éven túl.
A perben rendelkezésre állt közigazgatási iratanyag tanúsága szerint az elsőfokú hatóság határozatát 2004. december 6-án hozta meg, a visszaérkezett tértivevény tanúsága szerint a felperes azt 2004. december 10-én vette át, az ellenőrzésekre pedig 2004. szeptember 16. és október 15. között került sor; tehát az elsőfokú határozat közlésének időpontja is a hat hónapos elévülési időn belüli.
Alaptalan volt e körben a felperesi kifogás.
Az ÁJF alkalmazhatóságát illetően rámutat arra a Legfelsőbb Bíróság, hogy az Alkotmánybíróság 12/2005. (IV. 6.) AB határozata megállapítja, hogy az Szjtv. 7. § (5) bekezdése, illetve a többször módosított, a Szerencsejáték Felügyelet által kiadott, a pénznyerő automata üzemeltetésére vonatkozó általános játékfeltételekről szóló felügyeleti tájékoztató (PK 10/1995.) a Fővárosi Bíróság előtt 15. K. 32.885/2003. szám alatt folyamatban levő perben nem alkalmazható, továbbá, hogy a Szerencsejáték Felügyelet által kiadott, a pénznyerő automata üzemeltetésére vonatkozó általános játékfeltételekről szóló felügyeleti tájékoztató (PK 16/2003.) – azaz az ÁJF – mint az állami irányítás egyik jogi eszköze alkotmányellenes, ezért azt 2005. szeptember 30-i hatállyal megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság a jogbiztonság elve alapján az Szjtv. 7. § (5) bekezdését, illetve azzal összefüggésben az ÁJF-et jövőbeli hatállyal semmisítette meg. Az AB határozat szerint – miután az Szjtv.-nek az ÁJF kiadására vonatkozó felhatalmazást adó rendelkezését az AB megsemmisítette – az Általános Játék Feltételek alapján végzett törvényességi ellenőrzésre az Szjtv. 36. § (1) bekezdése már nem ad lehetőséget. Hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy ez a lehetőség csak a megsemmisítést követően, nem pedig azt megelőzően szűnt meg.
Értelemszerűen az Alkotmánybíróság nem azért helyezte hatályon kívül a jövőre nézve az alkotmányellenesnek minősített szabályozást, mert ezáltal kívánta megakadályozni az ÁJF-nek a megsemmisítés időpontja előtti alkalmazását, hanem azért, hogy a jogbiztonság fenntartása érdekében még egy rövid ideig azt hatályban tartsa, tehát alkalmazhatóvá tegye.
Az AB tv. 43. §-a értelmében a jogszabálynak, vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközének megsemmisítése – a (3) bekezdésben foglalt (büntetőjogi) eset kivételével – nem érinti a határozat közzététele előtt létrejött jogviszonyokat, és a belőlük származó jogokat és kötelezettségeket.
Mindebből következően a perbeli ügyben az bírt csakis jelentőséggel, hogy az Alkotmánybíróság az Szjtv. 7. § (5) bekezdését az AB tv. 43. § (4) bekezdése alapján jövőbeli hatállyal semmisítette meg.
A perbeli ügyben 2004. szeptember 16. és október 15. közötti ellenőrzések megállapításainak jogkövetkezményéről 2004. december 6-án döntött az elsőfokú, 2005. április 6-án pedig a másodfokú hatóság.
A határozatok alapjául szolgáló ÁJF megsemmisítéséről szóló AB határozat 2005. április 6-án lett közzétéve, a megsemmisítés hatályát az AB 2005. szeptember 30-ában állapította meg.
Mivel jelen ügyben a közigazgatási hatóság és a felperes, mint ügyfél között – az ÁJF Alkotmánybíróság általi megsemmisítését megelőzően – közigazgatási jogviszony jött létre, amelyből a felekre nézve jogok és kötelezettségek származtak, ezért az AB tv. 43. § (2) bekezdésének rendelkezése alkalmazandó a közigazgatási perben is.
Kiemeli a Legfelsőbb Bíróság, hogy a Pp. 339/A. §-a értelmében a bíróság a közigazgatási határozatot – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a meghozatalakor hatályban volt jogszabályok és fennálló tények alapján vizsgálja felül. E jogszabályhely értelmezését és alkalmazását illetően egységes joggyakorlat alakult ki, több alkotmánybírósági határozat is született. Ezekben rögzítésre került, hogy a bírósági felülvizsgálat során a bíró annak elbírálására jogosult, hogy a közigazgatási szerv – döntése során – betartotta-e a határozat meghozatalakor a hatályos jog szerint irányadó szabályokat, nem veheti figyelembe a megtámadott közigazgatási határozat meghozatalát követően bekövetkezett jogszabályi változásokat; ez alól kivételt csak jogszabály tehet.
A felülvizsgálati kérelemben foglaltak kapcsán rámutat arra a Legfelsőbb Bíróság, hogy az Szjtv. 36. § (1) bekezdését az elsőfokú bíróság nem alkalmazta, az ezen szakaszban szereplő „törvényességi felügyeletet” ugyanis a Szerencsejáték Felügyelet gyakorolta, és az nem irányadó a közigazgatási pert elbíráló bíróságra.
Az Szjtv. 26. § (8) bekezdése rögzíti azt, hogy az engedély kiadásakor a Szerencsejáték Felügyelet mit határoz meg az engedélyben.
A Szerencsejáték Felügyelet – a fentiek alapján – az engedélyben meghatározta, hogy a szerencsejáték-szervező működése során köteles betartani a Szerencsejáték Felügyelet által kiadott – a pénznyerő automatákra vonatkozó – Általános Játék Feltételeket.
Az Szjtv. 9. § (2) bekezdése az engedélyben meghatározott feltételek betartásának törvényi kötelezettségét mondja ki, melynek megszegése az Szjtv. 12. § (2) és (3) bekezdése szerint szankcionálható. E feltételeket az Szjtv. 7. § (5) bekezdésének akkor hatályos rendelkezése alapján kiadott – és az engedélyben egyértelműen meghatározott, így annak részét képező – ÁJF részletezte.
Az alperesi hatóság mérlegelési tevékenysége jogszerűségének megítélésével kapcsolatosan a jogerős ítéletben foglaltak felülvizsgálati kérelembeli kifogásolása kapcsán a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy az elsőfokú közigazgatási döntés meghozatalakor hatályos Szjtv. 12. § (6) és (7) bekezdése egyértelműen kimondja, hogy a bírság összegét a mulasztás, vagy kötelességszegés súlyának figyelembevételével kell megállapítani, továbbá a bírság együttesen is kiszabható.
Az Szjtv. nem rendelkezik arról, hogy mit kell a mulasztás, vagy kötelezettségszegés súlyaként értékelni.
A közigazgatási határozatok tanúsága szerint a bírság összegének és a jogszabálysértések súlyának meghatározása során az alperesi hatóság a jogszabálysértések (mulasztások, kötelességszegések) számát vette figyelembe; így a kiszabott bírság összege nem tekinthető aránytalannak az elkövetett jogszabálysértések számával és súlyával.
A Pp. 221. § (1) bekezdése szerint az ítélet indokolásában röviden elő kell adni a bíróság által megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozni kell azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapszik. Meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, végül utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete ezen törvényi kritériumoknak maradéktalanul eleget tett. Részletesen – a kereset logikai okfejtését követve, az ide vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel összevetve – vizsgálta a megtámadott közigazgatási határozatokat. A jogerős ítélet indokolása részletes megokolást tartalmaz a felperesi kifogásokat, érveléseket illetően; ezzel összefüggésben sem tudott a Legfelsőbb Bíróság eljárási jogszabálysértést megállapítani.
Hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy a Pp. 270. § (2) bekezdése és 272. § (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban kizárólag a jogerős ítélet jogszerűsége vizsgálható. Ha a felülvizsgálati kérelem a jogerős ítélettel megállapított tényállást, vagyis azt sérelmezi, hogy a bíróság a tényállást a Pp. 206. §-ának megsértésével állapította meg, a jogerős ítélet érintésének csakis akkor van helye, ha a tényállás iratellenes, illetőleg a bíróság a bizonyítékokat – azok egybevetése során – nem a maguk összességében értékelte, és ennél fogva a megállapított tényállás nyilvánvalóan okszerűtlen, vagyis lényeges logikai ellentmondást tartalmaz. Nem állapítható meg azonban jogszabálysértés akkor, ha a felülvizsgálati kérelem a bizonyítékok okszerű mérlegelését támadja. A Pp. 206. §-a szerinti szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás – ha az nem iratellenes vagy logikátlan – felülvizsgálata nem lehet eredményes; a felülvizsgálati eljárásban ugyanis felülmérlegelésnek nincs helye.
Nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére. A felülvizsgálat csak arra szorítkozhat, hogy a mérlegelés körébe vont adatok, tények értékelésénél nincs-e nyilvánvalóan helytelen következtetés.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a felülvizsgált jogerős ítélet ezen kritériumoknak maradéktalanul megfelel.
A felülvizsgálati kérelemben foglaltak kapcsán megjegyzi azt is a Legfelsőbb Bíróság, hogy a naprakész nyomtatvány-vezetéssel kapcsolatosan nem releváns az, hogy 2005. november 1-jétől a 32/2005. (X. 21.) PM rendelet eltérő – már a felperesi gyakorlattal összhangban álló – rendelkezései megváltoztatták a korábbi szabályozást, hiszen – mint ahogy arra már fentebb is rámutatott a Legfelsőbb Bíróság – a hatóságnak és a bíróságnak is a közigazgatási határozat meghozatalakor hatályos előírásokat kellett figyelembe venni, és azok alapján a nyomtatvány-vezetési kötelezettség az alperes által helyesen hivatkozott és kifogásolt módon történt. A jogszabály későbbi változási iránya, a felperesi gyakorlathoz közelítése a felülvizsgált határozat jogszerűségét nem érinthette.
Alapvetően téves a felperesnek azon felülvizsgálati kérelembeli érvelése, miszerint az elsőfokú közigazgatási eljárás idején a hatóságnak a bírság kiszabása nem kötelessége, csak lehetősége volt, és emiatt a bírság összege eltúlzottként lenne értékelhető.
Hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy nincs összefüggés a bírság kiszabásának kötelező vagy lehetséges volta, és a bírság összegszerűsége között.
Abból, hogy a jogszabály a bírságolást lehetőségként, és nem kötelező szankcióként tünteti fel, nem következik az, hogy a hatóságnak enyhébb, alacsonyabb összegű bírságot kellene kiszabni, és az sem, hogy a bírságolás kötelező eseteinél magasabb bírságot kellene alkalmazni.
Tévesen állította a felperes azt is, hogy az elsőfokú határozat jogszabálysértően alkalmazott bírságot a Vhr. rendelkezéseire alapítva; a bírság jogalapja ugyanis – az elsőfokú határozatból kitűnően – nem a Vhr. volt, hanem minden esetben az Szjtv. 9. § (2) bekezdése.
Hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy a perben felülvizsgált közigazgatási eljárásban az Szjtv. rendelkezései alapján az alperesi hatóság szabott ki bírságot a felperessel szemben; így a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott, a munkaügyi ellenőrzésről, a gazdasági reklámtevékenységről, a hulladékgazdálkodási bírság kiszabásáról, a természetvédelmi bírság kiszabásával kapcsolatos jogszabályokról szóló jogszabályi rendelkezések, és az e körben született eseti döntések semmilyen relevanciával nem bírtak. Ezeknek még analóg alkalmazására sem volt jogszabályi lehetőség, így semmiféle jogszabálysértést nem követett el az elsőfokú bíróság akkor sem, amikor mellőzte ezen normák figyelembevételét eljárása során.
Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat nem sértette meg, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. IV. 37.388/2007.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás