BÜ BH 2009/265
BÜ BH 2009/265
2009.09.01.
A rablásnak a Btk. 321. §-a (2) bekezdésében írt fordulata valósul meg, ha az idegen dolog már a tettenért tolvajnál (annak birtokában) van, s az általa alkalmazott erőszak vagy kvalifikált fenyegetés a sértetti – a dolog visszaszerzésére, az elvitel megakadályozására irányuló – magatartás leküzdését szolgálja [Btk. 321. § (2) bek.].
A kerületi bíróság a 2006. október 2. napján kihirdetett ítéletével bűnösnek mondta ki az I. r. terheltet és a II. r. terheltet társtettesként elkövetett rablás bűntettében.
Ezért az I. r. terheltet 2 év 2 hónapi börtönbüntetésre és a közügyektől 3 évi eltiltásra; a II. r. terheltet 1 év 8 hónapi börtönbüntetésre és a közügyektől 2 évi eltiltásra ítélte.
Az elsőfokú ítélettel megállapított tényállás lényege a következő.
2005. június 9. napján délelőtt a két terhelt – a II. r. terhelt által vezetett – gépkocsival leparkolt a városban az egyik utcában. Az I. r. terhelt kiszállt, átment az utca túloldalán álló – a sértett tulajdonát képező – tehergépkocsihoz, és annak nyitott rakteréből magához vett két szerszámos táskát; melyekben fúrógép és fúrógéptartozékok voltak.
Az I. r. terhelt a táskákat a gépkocsijukhoz vitte, s annak csomagtartójába tette. Mindeközben a II. r. terhelt a gépkocsi vezetőülésén ült.
A sértett egy boltból kijőve látta, hogy a szerszámait elviszi az I. r. terhelt, és utánament hogy azokat visszaszerezze. Mire a terheltek gépkocsijához ért, az I. r. terhelt már beszállt, a II. r. terhelt pedig a motort beindította.
A sértett a gépkocsi bal oldalához futott, a bal első ajtót kinyitotta és az indítókulcs megragadásával próbálta megakadályozni dolgai elvitelét. A terheltek és a sértett között dulakodás alakult ki; s eközben az I. r. terhelt egy alkalommal a sértettet ököllel álkapcson ütötte.
A sértettnek nem sikerült az indítókulcsot megragadnia; a II. r. terhelt a gépkocsi váltóját sebességbe tette, s – miközben a sértett még be volt hajolva a gépkocsiba – elindult. A sértett pár méter után – mivel élete, testi épsége közvetlen veszélybe került – hátra lépett; a terheltek pedig a gépkocsival a helyszínt elhagyták.
Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint, mikor a sértett behajolt a terheltek gépkocsijába, és dulakodás alakult ki, akkor a terheltek meg akarták akadályozni, hogy a sértett az indítókulcsot kivegye, s az I. r. terhelt evégett ütötte meg őt; a II. r. terhelt pedig még a sértett kocsiba hajlása közben indította el és vezette a gépkocsit.
Ehhez képest a terheltek a dolog megtartása és menekülésük érdekében alkalmaztak a sértettel szemben erőszakot, élet, testi épség ellen közvetlen irányuló fenyegetést. Ezáltal – szándékegységben – elkövették a Btk. 321. § (2) bekezdésbe ütköző és az (1) bekezdés szerint minősülő rablás bűntettét.
Kétirányú fellebbezés alapján eljárva a másodfokú bíróság a 2007. június 12. napján meghozott ítéletével az elsőfokú határozatot megváltoztatta; az I. r. terhelt cselekményét lopás vétsége kísérletének és becsületsértés vétségének; a II. r. terhelt cselekményét pedig bűnsegédként elkövetett lopás vétsége kísérletének minősítette.
Az I. r. terhelt büntetését – mint halmazati büntetést – 300 napi tétel, napi tételenként 300 forint, összesen 90 000 forint pénzbüntetésre enyhítette. A II. r. terheltet pedig 1 évre próbára bocsátotta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélettel megállapított tényállást a következők szerint módosította, egészítette ki.
A sértett – miközben az I. r. terhelt beszállt a gépkocsiba – ,,adjátok vissza'' szavak kíséretében futott a gépkocsihoz.
A sértett a terheltek gépkocsijának vezető felöli oldalához futott, az ajtót kinyitotta, s megpróbálta a II. r. terheltet az autóból kiragadni.
A terheltek és a sértett között dulakodás alakult ki, ami a sértett II. r. terheltet megragadó magatartásának folyománya, s ennek során a gépkocsi bal első üléséről az I. r. terhelt egy alkalommal a sértettet ököllel állkapcson ütötte; amitől a sértettnek sérülése nem keletkezett.
Ezt követően a II. r. terhelt a sértett fogságából szabadulva, a menekülés érdekében a járművel a helyszínt elhagyta.
Az esemény után röviddel a terheltek önként jelentkeztek a rendőrségen, az eltulajdonított értéket leadták, az okozott kár megtérült.
Az I. r. terhelt által eltulajdonított tárgyak értéke 150 000 forint volt.
A másodfokú bíróság mellőzte az elsőfokú ítéleti tényállásnak – a gépkocsinak a sértett behajolása közben történt elindítására és vezetésére vonatkozó – utolsó két mondatát.
A tényálláshoz tartozó, ítéletszerkesztésből adódóan az indokolás más részében lévő ténymegállapítás;
a másodfokú ítélet 4. oldala 1. bekezdés:
A sértett aznap – a terheltek rendőrségen való jelentkezését megelőzően fél órával – feljelentést tett.
a másodfokú ítélet 4. oldal utolsó bekezdés:
A sértett a hatóság előtt kérte az elkövető felelősségre vonását, magánindítványt tett.
A másodfokú bíróság – a módosítással és kiegészítéssel irányadónak elfogadott tényállás alapján – kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság tévedett a terheltek cselekményének jogi minősítésében.
Álláspontja szerint a terheltekben – különösen az I. r. terhelt általi lopási cselekménnyel váratlanul szembesülő II. r. terheltben – a gyors sértetti beavatkozás ijedelmet váltott ki. Az addig vétlen II. r. terheltnek a dulakodásban való részvétele a saját védelmére irányult, s ehhez kapcsolódott az I. r. terhelt ökölütése is.
A gépkocsi – II. r. terhelt általi – elindítása és a helyszín elhagyása pedig ugyancsak ezen ijedtségből fakadó menekülési kényszer logikus következménye volt; amit alátámaszt az is, hogy már megnyugodva a terheltek a rendőrségen feltárták magatartásukat.
Ehhez képest a terheltek általi tettlegesség nem a dolog megtartását, hanem csupán menekülésüket célozta, függetlenül attól, hogy mindkettőjük által tudottan a gépkocsijuk csomagtartójában voltak a sértettől elvett dolgok.
A másodfokú bíróság – ítélkezési gyakorlatra utalva – kifejtette, hogy ha az elkövető az elvett dolgot hátrahagyva távozik, akkor kizárólag a felelősségre vonás elől menekül, s ilyenkor magatartása nem a Btk. 321. § (2) bekezdése szerinti rablásnak, hanem lopásnak minősül.
Abból pedig, hogy a lopott dolog a gépkocsi csomagtartójában volt, jelen ügyben nem vonható következtetés arra, hogy az erőszak alkalmazása annak megtartása miatt történt; miután a csomagtartóban lévő dolog nem a terheltek testi őrizetében volt, így annak hátrahagyása a menekülési helyzetben szinte lehetetlenné vált.
Ehhez képest az I. r. és a II. r. terhelt magatartása a Btk. 316. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés I. fordulata szerint minősülő lopás vétsége, amit a II. r. terhelt bűnsegédként követett el. A II. r. terhelt ugyanis nem a lopás megkezdésekor, hanem az elvételi folyamat közben került – az I. r. terhelt magatartásával – szándékegységbe.
Ezen túlmenően az I. r. terhelt a sértett – sérüléssel nem járó – megütésével megvalósította a Btk. 180. § (2) bekezdése szerinti becsületsértés vétségét is.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú ítélet tényállásának utolsó két mondatát azért kell mellőzni, mert az elsőfokú bíróság e ténymegállapításokkal a vádon túlterjeszkedett.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen – 2007. december 6. napján – a főügyészség mindkét terhelt terhére, a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontját megjelölve, terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, megváltoztatás érdekében.
Az indítvány szerint a terheltek cselekményének minősítése, és annak alapján kiszabott büntetés törvénysértő.
A másodfokú bíróság tévesen vont ugyanis következtetést a terheltek szándékára. A terheltek számbeli fölényben voltak, míg a sértett eszköztelenül lépett fel; s az ,,adjátok vissza'' felszólítása is egyértelműen arra utal, hogy csupán a dolgok visszaszerzésére törekedett. A sértett kísérlete a feltartóztatásra, a II. r. terhelt megragadása, nem bántalmazási célzatból történt, és a törvényes birtokvédelem keretein belül maradt; a terheltek pedig visszaadhatták volna az elvett dolgokat.
Ehhez képest a terheltek általi helyszín elhagyása nyilvánvalóan az eltulajdonított dolgok megtartásának szándékával történt; cselekményük társtettesként elkövetett rablásnak minősül.
A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt azzal tartotta fenn, hogy a II. r. terhelt a rablást bűnsegédként követte el.
A Legfőbb Ügyészség szerint a lopás elkövetésében tetten ért I. r. terhelt a gépkocsiba behajoló sértettet bántalmazta, amelynek kifejtése – az adott körülmények között, a szűk térben behatárolt mozgási helyzetben lévő sértett esetében – megvalósította a rabláshoz megkívánt erőszak mértékét.
A II. r. terhelt pedig mind a lopási magatartáshoz, mind pedig a sértettel szemben kifejtett erőszakhoz szándékosan segítséget nyújtott.
A Legfelsőbb Bíróság az ügyben a Be. 420. §-ának (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, melyen az ügyész a felülvizsgálati indítványt fenntartva, írásbeli nyilatkozatában foglaltaknak megfelelő tartalommal szólalt fel. A védők pedig a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozták.
A felülvizsgálati indítvány – mindkét terhelt esetében – alapos.
A Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján felülvizsgálatnak van helye, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak.
A Btk. 321. § (2) bekezdése értelmében rablás az is, ha a tetten ért tolvaj a dolog megtartása végett alkalmaz erőszakot, avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést.
A lopás és a Btk. 321. § (2) bekezdése szerinti rablás elhatárolása kapcsán tehát alapvetően azt kell vizsgálni, és eldönteni, hogy az elkövető a személy elleni erőszakot (avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést) az elvett dolog megtartása, vagy a menekülés biztosítása végett alkalmazta.
Ha az elkövető a dolog elvétele végett, az elvételkor, annak befejezése előtt alkalmaz személy elleni erőszakot (minősített fenyegetést), akkor a cselekmény nem lopás, hanem a Btk. 321. § (1) bekezdése szerinti rablás.
Ehhez képest a Btk. 321. § (2) bekezdése esetében már a dolog elvétele utáni, az elvett dolog megtartása végett történő erőszak alkalmazásáról van szó; ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ilyen erőszak a nem (személy elleni) erőszakkal elvett dolog visszaszerzését, elvitelét meggátló sértett ellenállásának leküzdését szolgálja.
Ilyenkor a cselekmény csak akkor nem minősül rablásnak, ha az elkövető az erőszakot azután alkalmazza, hogy már felhagyott a dolog birtoklásával, azt már nem tartja magánál, vagy a sértettnek már visszaadta. Ez esetben tekinthető az általa alkalmazott erőszak menekülés érdekében kifejtettnek.
Ha azonban az elvett dolog birtokában alkalmaz erőszakot, ami által leküzdve a sértetti fellépést a dolgot megtartja, vagy azt magánál tartva elviszi, akkor az erőszak nyilvánvalóan nem önmagában a menekülése, hanem a dolog megtartása, elvitele biztosítását is célozza. Következésképpen az ilyen magatartás – ekként a ,,dologgal való menekülés'' – rablás megállapítására alkalmas.
Az irányadó tényállás alapján a sértett látta, hogy az I. r. terhelt már elvette a dolgait, és nyomban de már az I. r. terhelt birtokában (kezében) lévő dolgok elvitele közben lépett fel. Ehhez képest kétségtelen, hogy tettenérésről van szó.
Kétségtelen továbbá, hogy a sértettől elvett dolgokat az I. r. terhelt – a II. r. terhelt által is észrevehetően – a gépkocsi csomagtartójába tette; s ezt követően, mikor a sértett a gépkocsihoz ért már mindkét terhelt a gépkocsiban ült; s ott maradva hajtottak el a helyszínről.
A Btk. 321. § (2) bekezdése szerinti dologmegtartás szempontjából nyilvánvalóan lényeges a birtoklási mód, amely befolyásolhatja, hogy a dolog a helyszínen, vagy az onnan távozó tolvajnál marad-e.
A birtoklás módját azonban a tolvaj választja meg. Ez azt is jelenti, hogy a tolvajnak tevőlegesen – külső szemlélő, így a sértett számára érzékelhetően – kell felhagynia az elvett dolog birtoklásával. Ha pedig ez nem történik meg, abból nem következik, hogy a helyszínről távozóban a dolog a szándékán kívül maradt nála, illetve a dolgot nem állt szándékában magával vinni.
Kétségtelen, hogy a (másodfokú bíróság általi kiegészítéssel irányadó) tényállás alapján – a II. r. terhelt megragadásával – a sértett volt a kezdeményező. E körülmény értékelését azonban nem lehet elszakítani attól, hogy a sértett már a dolgai – I. r. terhelt általi – elvétele után, az elvitel megakadályozása érdekében jogszerűen lépett fel, s közben ebbéli szándékát egyébként szóban is kifejezte.
Mindemellett az adott körülmények között, a gépkocsi bal első ülése fölé behajoló, így a szűk térben behatárolt mozgási helyzetben lévő sértettel szemben az I. rendű terhelt ökölütése – amint azt a Legfőbb Ügyészség is kifejtette – a rabláshoz megkívánt erőszak megállapítására ugyancsak alapot ad.
Ehhez képest az irányadó tényállásból kitűnően – eltérően a másodfokú bíróság álláspontjától – a terheltek cselekménye alkalmasnak látszik a Btk. 321. § (2) bekezdése szerinti rablás megállapítására, melynek az I. r. terhelt tettese, míg a II. r. terhelt részese.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a másodfokú bíróság jogi álláspontja önmagában is téves, amikor ítélete 4. oldalán az orgazdasággal szemben azzal indokolja a lopáshoz kapcsolódó bűnrészességet, hogy a II. r. terhelt az elvételi folyamatba kapcsolódott be. A már kifejtettek alapján ugyanis, ha az elkövető az elvételkor, annak során alkalmaz erőszakot, akkor az ilyen magatartás a Btk. 321. § (1) bekezdése szerinti rablás megállapítására alkalmas.
Mindezen túlmenően észlelte a Legfelsőbb Bíróság, hogy a másodfokú bíróság ítéletének rendelkező része – a lopási cselekmény stádiumát illetően – nincs összhangban a jogi indokolással; továbbá – az iratok tartalmára is figyelemmel – tisztázatlan az I. r. terhelt esetében a sértetti magánindítvány ténye. Az iratokból – a feljelentésen túl – ugyanis az látszik megállapíthatónak, hogy a sértett kifejezetten nem kívánt élni a magánindítvány lehetőségével.
A kifejtettekből következően – az indítvány tárgyában – érdemi döntés hozatala, beleértve az esetleges megváltoztatással járó büntetéskiszabás kérdésében való körültekintő döntést is, meghaladná a felülvizsgálat törvényi kereteit. Ugyanakkor nem indokolt a bizonyítási eljárás egészének megismétlése sem; a Be. 406. §-a értelmében eljárva a Be. XIV. Fejezet rendelkezései elegendő lehetőséget adnak az új eljárás lefolytatására.
Ekként a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak helyt adott, és a másodfokú bíróság ítéletét, mindkét terhelt tekintetében – miután a Be. 427. § (1) bekezdés b) pontja szerinti határozat meghozatala az iratok alapján nem lehetséges – a Be. 428. § (1) bekezdés zárófordulata alapján hatályon kívül helyezte, e bíróságot új, másodfokú eljárás lefolytatására utasította.
A végzés elleni fellebbezés lehetőségét a Be. 3. §-ának (4) bekezdése, felülvizsgálatát pedig a Be. 416. § (4) bekezdésének b) pontja kizárja.
(Legf. Bír. Bfv. III. 1062/2007.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás