BÜ BH 2009/266
BÜ BH 2009/266
2009.09.01.
Nem önbíráskodást, hanem zsarolást követ el, aki az uzsorakamat megfizetésének kikényszerítése érdekében alkalmaz erőszakot vagy fenyegetést [Btk. 323. § (1) bek.].
A városi bíróság a 2006. május 11. napján kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki folytatólagosan, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettében. Ezért őt 3 évi börtönbüntetésre, a közügyektől 3 évi eltiltásra és – meg nem fizetése esetén 1000 forintonként egy-egy napi szabadságvesztésre átváltoztatandó – 100 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte.
Kétirányú fellebbezés alapján eljárva a másodfokú bíróság a 2006. október 19. napján meghozott végzésével az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az elsőfokú ítélettel megállapított – és a másodfokú bíróság által is irányadónak tartott – tényállás lényege a következő.
2002. augusztus elején a sértett a terhelttől 60 000 forint kölcsönt kért 1 hónapi lejáratra. A terhelt a kölcsön feltételéül 60 000 forint kamatot kötött ki, melybe a sértett beleegyezett.
A sértett a lejárat előtt 5000 forintot törlesztett a terheltnek; a lejáratkor pedig telefonon közölte vele, hogy határidőre nem tud teljesíteni. Ekkor a terhelt ordítva megfenyegette a sértettet azzal, hogy ha 3 napon belül nem fizet, akkor kiviszi az erdőbe és felakasztja, vagy elvágja a torkát. Mindezt a sértett idősebb lánya is hallotta. A terhelt azt is közölte, hogy a sértett a gyerekeit se engedje óvodába. A sértett a fenyegetéstől megijedt, pár nap múlva családjával másik városba költözött, ahol egy-két hetet töltött; eközben a terhelttől való félelmében bujkálva járt dolgozni.
2002. október elején a sértett a munkahelyén összetalálkozott a terhelttel és annak élettársával. A terhelt élettársa azt mondta a sértettnek, hogy ne vegye komolyan a terhelt korábbi fenyegetőzését, mert azt a terhelt sem gondolta komolyan, csupán ideges volt. A terhelt ekkor közölte a sértettel, hogy ne bujkáljon előle, ha akarja, úgyis megtalálja; s ha fél tőle, akkor a 120 000 forintot majd távollétében az élettársa fogja a sértettől átvenni.
2002. október 5-én a sértett – meggyőződve, hogy a terhelt nincs otthon – felment a terhelt lakására és az élettársnak 40 000 forintot átadott. Az élettárs felhívta a terheltet, aki telefonon közölte a sértettel, hogy nem probléma a teljes tartozás meg nem fizetése, további 1 hónap halasztást ad, de a fennmaradó tartozás összegét 50%-kal megemeli. Így a sértettnek november 5-éig 120 000 forintot kell megfizetnie. A sértett a terhelttől való félelmében ezt nem vitatta.
2002. november 5. napján a terhelt és élettársa elment a sértetthez, aki újból átadott neki 40 000 forintot. Erre a terhelt közölte vele, hogy a következő hónapban már 160 000 forintot kell fizetnie, mivel a 80 000 forint annyit fog kamatozni. A terhelt ekkor tisztában volt azzal, hogy a sértett fél tőle.
A sértett ezt már nem akarta megfizetni, szerinte ugyanis az addig átadott 85 000 forinttal a tőkén felül a kamatot is megfizette; a terhelt követelése pedig a tőke kamatos kamattal való megfizetését jelentette volna. Ugyanakkor a terhelttől való félelmében banki hitelfelvétellel is próbálkozott, amiről tájékoztatta a terheltet.
2002. december 5. napján a sértett közölte a terhelttel, hogy nem tudja tartozását megfizetni, mire a terhelt december 13. napjáig halasztást adott azzal, hogy a tartozást 320 000 forintra emeli.
2002. december 13. napján a sértett telefonon közölte a terhelttel, hogy nem tud fizetni, mire a terhelt további 1 heti halasztást adott; a tartozás összegeként pedig változatlanul 320 000 forintot követelt.
2002. december 14. napján a terhelt a sértett lakására ment, ahol a sértett és családja (férje, s 3 gyermeke) jelenlétében előbb normál hangnemben követelte a tartozás megadását, majd erős hangnemben sérelmezte, hogy a sértett bujkál előle. Végül pedig közölte, hogy ,,itt a vége, nincs több türelmem, ha nem fizetsz 20-án, akkor tudod, hogy mi lesz''. Ebből a sértett arra következtetett, hogy a terhelt beváltja a szeptemberi fenyegetését.
2002. december 20-án a terhelt többször hívta telefonon a sértettet, eredménytelenül; majd még aznap egy másik városban összetalálkozott vele és közölte, hogy úgy sem tud a városból kijutni, mert minden kivezető úton vannak emberei.
Ezután a sértett a terheltet feljelentette és félelmében családjával együtt elköltözött. A feljelentést követően a terhelt egyszer találkozott a sértettel, és tőle normál hangnemben 20 000 forintot követelt.
A sértettnek 19 450 forint kára keletkezett.
Az elsőfokú bíróság jogi értékelése szerint a terhelt magatartása a Btk. 323. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő zsarolás bűntettét valósította meg.
Kifejtette, hogy a 2002. szeptemberi első fenyegetést követően a sértett 2 részletben összesen 80 000 forintot megfizetett, amit a november 5. napját megelőző további fenyegetések hatására teljesített; és a terhelttől való félelmében döntött úgy, hogy a megfizetett 85 000 forinton felül is eleget próbál tenni a követelésnek.
A terhelt általi szóbeli fenyegetések és fenyegető magatartás pedig alkalmas volt arra, hogy a sértettben komoly félelmet keltsen, s ez motiválta a 85 000 forinton felüli teljesítés megpróbálását.
Az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy a Ptk. 232. § (2) bekezdése alapján a kamat mértéke – ellenkező megállapodás hiányában – az éves költségvetési törvényben meghatározott, ami az elkövetéskor 11% volt. Ehhez képest a terhelt jogszabály alapján a 60 000 forint tőkén felül, annak 1 hónapra járó évi 11%-át, 550 forintot követelhetett volna.
A 60 000 forint tőke 100% kamattal való megfizetésének követelése – a felek megállapodása folytán – még lehet jogosnak vélt; azonban a terheltnek tisztában kellett lennie azzal, hogy a 320 000 forint követelése már jogtalan, mivel a kölcsön megállapodás a 60 000 Ft tőke és annak 100%-os kamata visszafizetésére vonatkozott.
Ehhez képest az elsőfokú bíróság elvetette a cselekmény önbíráskodásként való értékelését, mivel a terhelt tudata átfogta az igénye jogtalan voltát; szándéka jogellenes vagyoni haszonszerzésre irányult. Eseti döntésre hivatkozva kifejtette, hogy ugyanez a helyzet akkor is, ha van a felek között vagyoni jogviszony, de az elkövető jogtalan haszonszerzés végett azon túlterjeszkedik.
Tekintettel arra, hogy a terhelt ugyanazon sértett sérelmére a fenyegetéseket nem egy időben valósította meg, így a zsarolás folytatólagosan elkövetett.
A másodfokú bíróság ezzel a jogi értékeléssel egyetértett. Utalt arra, hogy a terhelt maga is elismerte, hogy a sértettet azzal fenyegette, hogy ,,ha nem adja meg a tartozását, akkor elvernék és fejjel beásnák''. Ez a fenyegetés pedig önmagában alkalmas volt a zsarolás megállapításához szükséges, akaratot hajlító erőszak megállapításához.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt védője terjesztett elő – a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontját megjelölve – felülvizsgálati indítványt a bűnösség megállapítása miatt, felmentés érdekében.
Álláspontja szerint a sértett a kölcsön felvételekor elfogadta a 100%-os kamat mértéket, tehát a terhelt által kért 120 000 forint számára is jogos követelés volt. A terhelt a lejáratkor nem jogtalan haszonszerzés, hanem jogos követelése érvényesítése végett fenyegette meg a sértettet. A terhelt élettársa utóbb közölte a sértettel, hogy a terhelt fenyegetései nem komolyak, amit a terhelt nem vont kétségbe, így azt maga is megerősítette, sőt felajánlotta, hogy a pénzátadás távollétében történjen; tehát ezáltal a terhelt a korábbi fenyegetésétől önként elállt; ezt követően pedig már nem fenyegette a sértettet. A sértett nem a fenyegetéskor, hanem akkor tett feljelentést, amikor eldöntötte, hogy nem fizet.
Ehhez képest azért nincs jogtalan haszonszerzés, mivel a kölcsön felvételekor a haszonszerzésre törekvés büntetőjogi értelemben nem volt jogtalan, hanem a megállapodás részét képezte; így ebben a szakaszban legfeljebb az önbíráskodás bűntettének kísérlete jöhet szóba. Később pedig a terhelt, mivel fenyegetését visszavonta, a kölcsön megállapodás szerinti visszafizetését megengedett módon követelte, fenyegetést már nem alkalmazott.
Az ismétlődő halasztásokkor a terhelt ugyan irreálisan magas kamatot kötött ki, azonban amíg a sértett az eredeti megállapodás szerinti tartozást nem fizette meg, jogtalan haszonszerzésről nincs szó.
Ehhez képest a terhelt 2002. szeptemberi fenyegetése az önbíráskodás bűntettének kísérletét valósítja meg, azonban miután 2002 októberben a fenyegetést visszavonta, így a bűncselekmény elkövetésétől önkéntesen elállt. Ezért őt a Btk. 17. § (3) bekezdése alapján büntethetőséget kizáró ok miatt fel kell menteni.
A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta és a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozta.
A Legfőbb Ügyészség szerint a terheltnek a 2002 augusztusában eleve kikötött kamatra, majd a 2002. november 5-ei 160 000 forintra, a december 5-ei és december 13-ai 320 000 forintra vonatkozó követelése jogellenes volt. A terhelt ugyanis a sértett helyzetének kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt kötött ki, ami a Ptk. 202. §-a értelmében uzsorás szerződés, s mint ilyen, semmis. Az érvénytelen szerződéssel kikötött kamat megfizetésének súlyos fenyegetéssel történő kényszerítése pedig zsarolás.
A Legfőbb Ügyészség kifejtette, hogy miután a sértett az eredetileg kialkudott 120 000 forintból is csak 85 000 forintot törlesztett, így a kikényszeríteni szándékolt kár nem következett be, ekként a cselekmény kísérleti szakban maradt. Ugyanakkor ezáltal a kiszabott büntetés – figyelemmel a Btk. 17. § (1) bekezdésére – nem vált törvénysértővé.
A Legfőbb Ügyészség utalt arra is, hogy az irányadó tényállástól eltérő körülményekre hivatkozó az indítványnak az a kifogása, hogy a terhelt a szeptemberi fenyegetését visszavonta, azt követően pedig már nem fenyegette a sértettet.
A Legfelsőbb Bíróság az ügyben a Be. 420. §-ának (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott; melyen a védő, valamint a terhelt a felülvizsgálati indítványt fenntartotta és azzal, az ügyész pedig az írásbeli nyilatkozatával egyező tartalommal szólalt fel.
A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, kizárólag a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében megjelölt anyagi és eljárásjogi okokra hivatkozással vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető.
A Be. 423. §-a (1) bekezdése alapján felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható. Ebből következően nincs lehetőség a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének, s ezen keresztül a bűnösség kérdésének, valamint a – minősítéssel kapcsolatos, vagy más büntető anyagi jogi szabály sérelme nélkül – kiszabott büntetés mértékének vitatására sem.
Az eljárt bíróság törvényesen állapította meg a terhelt bűnösségét és a cselekmény minősítése is helyes.
A Btk. 323. § (1) bekezdése alapján zsarolást követ el az, aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön és ezzel kárt okoz. A (2) bekezdés b) pontja alapján pedig a zsarolás minősített esete, ha azt élet vagy testi épség elleni, avagy más hasonlóan súlyos fenyegetéssel követik el.
A Ptk. 202. §-a alapján ha a szerződő fél a szerződés megkötésekor a másik fél helyzetének kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt kötött ki, a szerződés semmis (uzsorás szerződés). A Ptk. 234. § (1) bekezdésének második mondata alapján a semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség.
Az irányadó tényállás egyértelműen rögzíti, hogy 2002 augusztusában a terhelt a sértett számára 1 hónapi lejáratra, 100% kamat kikötése mellett adott 60 000 forint hitelt; ami éves szinten 1200%-os kamatot jelentett.
Az ilyen mértékű kamat – nyilvánvalóan – feltűnően aránytalan, s oly mértékben, hogy kikötésekor a terheltnek tisztában kellett lennie azzal, hogy a sértett helyzetével visszaél; e feltételt a sértett csupán szorult helyzete miatt fogadja el.
Következésképpen a kölcsönszerződés semmis, ennélfogva teljesítésének kikényszerítése jogellenes. Ehhez képest pedig a terheltnek nem jogos vagy jogosnak vélt igénye, hanem jogtalan haszonszerzési szándéka volt, így – szemben az indítvány álláspontjával – az önbíráskodás szóba sem jön.
Az irányadó tényállás alapján a terhelt a lejáratkor a követelése teljesítése kikényszerítése érdekében felakasztással, torka elvágásával fenyegette meg a sértettet, ami élet, vagy testi épség elleni fenyegetés, s mint ilyen – figyelemmel a Btk. 138. §-ára is – alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen.
A tényállás rögzíti azt is, hogy a sértettnek kára keletkezett.
Mindezek alapján a zsarolás minősített esetének elkövetése 2002 októberében, az első határidő lejáratakor a jogtalan haszonszerzés végett kifejtett fenyegetéssel kísérleti szakba jutott, és – mivel ezt követően a terhelt a fenyegetése hatása alatt álló sértettől összesen 85 000 forintot be is hajtott, kikényszerített – 2002. november 5. napján be is fejeződött. Magatartása miatt ugyanis – a kölcsöntőke, illetve annak jogos kamatát meghaladó összeg vonatkozásában – kár is bekövetkezett.
Ehhez képest pedig – szemben az indítvány álláspontjával – nem állapítható meg a Btk. 17. § (3) bekezdése szerinti önkéntes elállás, mivel a bűncselekmény befejezése nem maradt el, annak eredményének bekövetkezését a terhelt nem hárította el.
Közömbös az a körülmény, hogy mindeközben a terhelt élettársa – közvetítőként – a sértett előtt a terhelt fenyegetéseinek súlyát másként magyarázta, komolyságát kétségbevonta. Az irányadó tényállás alapján ugyanis a sértett ezen időszakban történt teljesítései mind a terhelt általi fenyegetések hatására történtek.
Ezzel a terhelt is tisztában volt; később pedig egyébként további fenyegetéseket is tett, miközben követelésének uzsorás mértékét folyamatosan emelte.
A Legfőbb Ügyészség átiratában foglaltak kapcsán megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a terheltnek már eleve a kölcsönszerződéskor sem keletkezett jogos igénye az uzsorás mértékű követelésre. Ehhez képest azon álláspont, hogy kár nem következett be, valójában az irányadó tényállástól is eltérő körülményre hivatkozik.
Ekként a Legfelsőbb Bíróság – miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles – a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályukban fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. III. 670/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás