BÜ BH 2009/268
BÜ BH 2009/268
2009.09.01.
I. Az európai elfogatóparancs végrehajtásával kapcsolatos eljárásban az őrizetbe vett és előállított személy személyazonosításán túlmenő bizonyításnak nincs helye [2003. évi CXXX. tv. 11. § (1) bek. a) pont].
II. Ha a személyazonosítás eredményeként az állapítható meg, hogy az előállított személy nem azonos a keresett személlyel, az európai elfogatóparancs megtagadása helyett a kiadatási letartóztatás iránti ügyészi indítványt kell elutasítani [2003. CXXX. tv. 2. §, Be. 5. § (2) bek.].
III. A Fővárosi Bíróság végzése ellen a fellebbezés lehetősége csak az egyszerűsített átadás elrendelése esetén kizárt, minden más esetben fellebbezésnek van helyes a Fővárosi Ítélőtáblához [2003. CXXX. tv. 9. §, 12. § (3) bek.].
A Drezdai Helyi Bíróság Államügyészi Hivatala 2008. február 19-én európai elfogatóparancsot bocsátott ki T. T. ismeretlen lakóhelyű, magyar állampolgár ellen szervezetten elkövetett lopás bűntette miatt, amelynek elkövetőjére a német büntetőtörvények szerint maximálisan 15 év szabadságvesztés szabható ki.
A tényállás lényege szerint a gyanúsított T. T. és a szintén körözött társa 2006. október 4-én és október 14-én több drezdai bank pénzkiadó automatáját manipulálták. Egy ragasztószalagot helyeztek a pénzkiadó nyílás belső felére, így amikor az ügyfelek pénzt kívántak felvenni, a pénz megakadt a gép belsejében, ugyanekkor a számlatulajdonos bankszámláján a felvenni szándékozott összeg terhelésre került. A sértettek távozása után a pénzt az automatából akadálytalanul kivették.
A leírt módszerrel összesen hét esetben követtek el bűncselekményt, amellyel 1200 euró kárt okoztak.
A Schengeni Információs Rendszerben ehhez az elfogatóparancshoz kapcsolva az a megjegyzés is szerepelt, hogy B. L. ,,használja az alábbi aliast is, melyre európai elfogatóparancs lett kiállítva: T. T. (születési adatok).
A jelzésről a német SIRENE Iroda 2008. február 28-án értesítette a magyar hatóságot (az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központot).
A kibocsátott európai elfogatóparancsot az igazságügy-miniszter fogadta, és azt a minisztérium B. L.-val, (alias T. T.-al) szemben kibocsátott elfogatóparancsként küldte meg a magyar igazságügyi hatóságnak, a Fővárosi Bíróságnak.
Jelezte egyúttal, hogy B. L.-t a magyar rendőrség 2008. június 10-én őrizetbe vette.
A Fővárosi Főügyészség 2008. június 13-án B. L. ideiglenes átadási letartóztatásának elrendelését indítványozta.
A nyilvános tárgyaláson a Fővárosi Bíróság – miután személyi adatait a személyi igazolványa alapján megállapította, s jogaira is kioktatta – B. L.-ként előállított személyt meghallgatta, aki előadta, hogy Németországban soha nem járt, útlevéllel nem rendelkezik, T. T. nevű személyt sem ismeri. Okiratokat csatolt be arra nézve, hogy személyi okmányait 2002-ben tőle ellopták, továbbá, hogy személyi adataival ismeretlen személyek már más esetekben is visszaéltek. Ugyanakkor – a védőjével történt kozultációt követően – az egyszerűsített átadásba beleegyezett.
Az ügyész a tárgyaláson a terhelt egyszerűsített átadásának elrendelésére tett indítványt.
A Fővárosi Bíróság végzésével a 2008. június 10. napjának 22 óra 10 percétől őrizetben lévő B. L. terhelt vonatkozásában a Drezdai Államügyészség által ,,T. T. (született...) magyar állampolgárral szemben kiadott európai elfogatóparancs végrehajtását megtagadta. Felhívta az ORFK NEBEK Sirene Irodát, kezdeményezze a figyelmeztető jelzéshez olyan tartalmú megjegyzés csatolását, miszerint a német hatóságok által elrendelt intézkedés B. L.-val szemben nem hajtható végre.
A végzés elleni fellebbezés bejelentését a bíróság az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: EUbü.) 12. §-ának (3) bekezdésére hivatkozva kizárta.
Határozatának indokolásában kifejtette: a tárgyalás adatai alapján – ide értve a keresett személy fényképének a megtekintését is – a bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy B. L. és ,,alias T. T.'' kétséget kizáróan két különböző személy.
Miután az ilyen esetre az EUbü. nem tartalmaz megtagadási okot, ezért annak a 2. §-ára figyelemmel a Be. 6. §-ának (2) bekezdését alkalmazta, s a terhelttel szemben megalapozott gyanú hiányában tagadta meg az elfogatóparancs végrehajtását.
A végzés kihirdetését követően jegyzőkönyvbe foglalt végzéssel döntött a terhelt őrizetének a megszüntetéséről.
A megtagadó végzés ellen – annak hatályon kívül helyezése érdekében – az ügyész fellebbezést jelentett be. Álláspontja szerint ugyanis az EUbü. 12. §-ának (3) bekezdése kizárólag az egyszerűsített átadás esetén zárja ki a fellebbezés lehetőségét, az átadás megtagadása miatt helye van jogorvoslatnak.
A Fővárosi Bíróság a 2008. június 20-án kelt végzésével az ügyészi fellebbezést a Be. 341. §-a (1) bekezdésének első mondata alapján elutasította. Ezt azzal indokolta, hogy a terheltnek az a nyilatkozata, amellyel hozzájárult az egyszerűsített átadáshoz, az eljárás formáját is meghatározta; márpedig az egyszerűsített eljárás lényege – ,,a bíróság mikénti döntésétől függetlenül – a jogorvoslat hiánya valamennyi eljárásjogi szereplőt illetően''. A bíróság a Be. 341. §-a (1) bekezdésének második mondata alapján e végzés elleni fellebbezés lehetőségét is kizárta.
A megtagadó és a fellebbezést elutasító jogerős végzések ellen, a legfőbb ügyész a Be. 431. §-ában biztosított jogánál fogva, a törvényesség érdekében nyújtott be jogorvoslati indítványt.
Érvei szerint az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadása esetén a bíróság tartalmilag a Magyarországon elfogott terhelt átadására irányuló kérelmet utasítja el. Szükségtelen azonban a kérelem elutasítása olyan személy esetében, akinek az átadását nem is kérték. Ha tehát az őrizetbe vett és bíróság elé állított személy nem azonos a keresett személlyel, úgy a bíróságnak nem az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadásáról kell határoznia, hanem pusztán azt kell megállapítania, hogy nem a keresett személyt állították a bíróság elé. Miután pedig a bűnügyi együttműködésről szóló törvény nem teszi lehetővé a bűncselekmény gyanúját alátámasztó bizonyítékok értékelését a hazai bíróság számára, a sérelmezett végzés indokolásában a Be. 6. §-ának (2) bekezdésére – mint megtagadási okra – történő hivatkozás szintén téves. Törvénysértőnek tartotta a jogorvoslati indítvány a fellebbezési jog kizárását is, és ebből következően a bejelentett ügyészi fellebbezés elutasításáról szóló végzést is.
A törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslat alapos.
I. A Legfelsőbb Bíróság elsőként azt rögzíti, törvényt sértett a Fővárosi Bíróság, amikor az európai elfogató parancs végrehajtását megtagadó végzésével szemben fellebbezési jogot nem biztosított, s erre visszavezethetően törvénysértően történt a fellebbezés elutasítása, majd az elutasítás ellen bejelentett jogorvoslat elbírálásának mellőzése is.
Az Európai Unió más tagállama által kibocsátott európai elfogatóparancs alapján Magyarországról történő átadást az EUbü. II. Fejezetének 1. Címe szabályozza. Az itt szereplő 9. § szerint: ,,Az e Cím alapján, mint végrehajtó igazságügyi hatóság kizárólag a Fővárosi Bíróság jár el egyesbíróként. Határozata ellen, ha e törvény nem zárja ki, fellebbezésnek van helye, amelyet a Fővárosi Ítélőtábla bírál el tanácsülésen. A fellebbezésnek a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya.''
A fellebbezést kizáró eltérő rendelkezést – az elbíráláskor – a 12. § (3) bekezdése tartalmazott, amikor kimondta: ,,Az egyszerűsített átadás elrendelése ellen fellebbezésnek nincs helye.''
Az idézett szabályok alapján nem kétséges, a törvény kizárólag az egyszerűsített átadást elrendelő határozat ellen nem ad lehetőséget a fellebbezésre, értelemszerűen azért, mert az csak a keresett személy beleegyezésével történhet. Ezt a kivételt jelentő szabályt nem lehet kiterjesztően értelmezni, és az egyszerűsített átadási eljárásban a fellebbezési jogot kizárni akkor, ha a bíróság – függetlenül attól, hogy a keresett személy az átadásba beleegyezett, s ez egyszerűsített átadási eljárást tett volna lehetővé – nem az átadás elrendeléséről, hanem annak megtagadásáról rendelkezett.
Ehhez képest törvénysértő volt a fellebbezési jog kizárása; és annak következményeként a fellebbezést elutasító rendelkezése is. A Be. 341. §-a (1) bekezdésének első mondata ugyanis csak a törvényben kizárt fellebbezés elutasítására ad az elsőfokú bíróságnak lehetőséget. Márpedig a jelen esetben a Be. szóban lévő rendelkezése az EUbü. 2. §-a folytán nem is volt alkalmazható, hiszen a fellebbezés a speciális eljárási szabályok [EUbü. 12. § (3) bek.] alapján nem a törvényben kizárt.
Ennek a törvénysértésnek a megállapítása a jogorvoslati eljárásban azt az értelmezési kérdést is felvetette, hogy a Be. 437. §-ának első mondata (miszerint a törvénysértés megállapítása esetén a Legfelsőbb Bíróság a terheltet felmentheti, illetve hatályon kívül helyezheti az ítéletet) magában foglalja-e annak a lehetőségét is, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogorvoslati indítvánnyal támadott fellebbezést elutasító végzést hatályon kívül helyezze, azaz e törvényi rendelkezés értelmezhető-e kiterjesztően. Ez esetben ugyanis a fellebbezést elutasító végzés hatályon kívül helyezése megnyitná az utat arra, hogy a bejelentett ügyészi fellebbezést (esetleg a fellebbviteli főügyészség által a legfőbb ügyészi indítványnak megfelelően módosított tartalommal fenntartva) az ítélőtábla elbírálja és rendes eljárásban másodfokon hozzon a törvénynek mindenben megfelelő határozatot.
Minthogy azonban a Be. 437. §-ának rendelkezései kizárólag a büntetőjogi főkérdésekhez társuló törvénysértések esetén biztosítanak a megtámadott határozatok megváltoztatására, illetve hatályon kívül helyezésére eljárásjogi alapot, a Legfelsőbb Bíróság a végzés hatályon kívül helyezése helyett csak törvénysértő voltának megállapítására szorítkozhatott.
II. A jogorvoslati indítvány az európai elfogatóparancs végrehajtását megtagadó rendelkezést, valamint jogi indokolását támadó részében is helytálló.
Mindenekelőtt ezt szükséges leszögezni, hogy a Fővárosi Bíróság érdemben helyesen döntött, amikor az ügyészi indítvány és a terhelt beleegyező nyilatkozata ellenére B. L. egyszerűsített átadását nem rendelte el. Helyesen tette azt is, hogy az ORFK NEBEK Sirene Irodájánál külön megjelölés csatolását kezdeményezte, amely kizárja B. L. ismételt őrizetbe vételét. (A figyelmeztető jelzést illetően azonban az is megjegyzendő, hogy a kiegészítő információ tévesnek tűnik, hiszen nem B. L. használja a ,,T. T. aliast, hanem a helyzet fordított; valószínűsíthetően T. T. (akire elfogatóparancs lett kiállítva) használja B. L. nevét'').
A Fővárosi Bíróság az – EUbü. 11. §-ának (1) bekezdés a) pontja alapján – a speciális eljárási szabályoknak megfelelően vizsgálta az előállított terhelt személyazonosságát, s az ebben a körben felvett bizonyítás eredményeként megalapozottan állapította meg, hogy az őrizetbe vett személy nem azonos a keresett és átadni kért személlyel.
Ebből a helyesen megállapított tényből azonban – a törvényt tévesen értelmezve – helytelen jogi álláspontra jutott, és téves határozati rendelkezést tett, amikor megtagadta a T. T.-al szemben kibocsátott elfogatóparancs végrehajtását ,,B. L. terhelt vonatkozásában''.
Az európai elfogatóparancsot is egyértelműen T. T.-al szemben és nem B. L.-val szemben bocsátották ki.
Az európai elfogatóparancs kibocsátásának célja: a keresett személy más tagállam részére történő átadása. Amikor tehát a bíróság az európai elfogatóparancs végrehajtását határozatával megtagadja, a keresett személy átadását tagadja meg. Értelemszerűen olyan személy átadását nem lehet megtagadni, akinek az átadását nem is kérték. Következésképpen szükségtelen volt B. L. vonatkozásában ilyen rendelkezést hozni.
Kétségtelen, hogy az EUbü. nem tartalmaz rendelkezést arra az esetre, mi a teendő akkor, ha az őrizetbe vett személy nem azonos a keresett személlyel. Ezért az EUbü. 2. §-a értelmében mögöttes szabályként a Be. rendelkezéseit kell alkalmazni.
A háttérszabályokat illetően a helyes kiindulási alap a speciális eljárási szabály EUbü. 11. § (1) bekezdésének a) pontja, amely nem teszi lehetővé a hazai bíróság számára, hogy a személyazonosításon túlmenő bizonyítást folytasson a tárgyaláson. Ehhez képest pedig a bíróságnak nincs lehetősége annak vizsgálatára sem, hogy a büntetőeljárás lefolytatása céljából átadni kért személy esetében az elfogatóparancsban leírt bűncselekmény gyanúja fennáll-e, s azt milyen bizonyítékok támasztják alá. (Miként nyilvánvalóan nem vizsgálhatja a szabadságvesztés végrehajtása céljából átadni kért személy esetében a hozott ítélet megalapozottságát sem.)
A fentebb kifejtettek miatt tehát tévedett a bíróság, amikor a Be. 6. §-ának (2) bekezdése alapján a megalapozott gyanú hiányára hivatkozva tagadta meg az európai elfogatóparancs végrehajtását. Mi sem világítja ezt meg jobban mint az, hogy a szóban lévő § alkalmazása egyúttal a Be. 6. §-a (3) bekezdésének – a büntetőeljárás megszüntetésének – az alkalmazását is maga után vonná. Arra viszont a magyar bíróságnak nyilvánvalóan nincs joga, hogy a külföldi állam által indított büntetőeljárást megszüntesse.
A Be. 5. §-a (2) bekezdésének második mondata (az Alkotmánnyal összhangban) egyértelműen rögzíti, hogy bárkinek a szabadságát elvonni csak törvényben meghatározott okból és a törvényben meghatározott eljárás alapján lehet.
Az európai elfogatóparancs végrehajtása céljából történő őrizetbe vétel kétségkívül törvényben meghatározott ok a keresett személlyel szemben. Amennyiben azonban az európai elfogatóparancs végrehajtása során eljáró magyar hatóságok azt állapítják meg, hogy a keresett személy és az őrizetbe vett személy nem azonos, – mivel a személyi szabadság elvonását megalapozó törvényes ok megszűnt, illetve nem áll fenn – kötelesek az őrizetbe vett személy őrizetét haladéktalanul megszüntetni.
Mindebből az is következik, a Fővárosi Bíróság – minthogy az eljárást megindító ügyészi indítvány a terhelt ideiglenes átadási letartóztatásának elrendelésére irányult, – végzésének rendelkező részében az ügyészi indítvány elutasításáról és B. L. őrizetének azonnali megszüntetéséről kellett, illetve lehetett volna rendelkeznie – a fellebbezési jog biztosításával, nem érintve az európai elfogatóparancs végrehajtását.
Tekintettel arra, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtása mindig a ténylegesen keresett személyt érintően igényel döntést, arról B. L. és T. T. vonatkozásában egyaránt téves volt rendelkezni, hiszen a végrehajtás elrendelése céljából nem T. T.-t (alias: B. L.-t) állították bíróság elé.
A kényszerintézkedés elrendelésére irányuló ügyészi indítvány elutasítása, illetve az őrizetbe vétel megszüntetése nem zárja ki azt, hogy a B. L. adataival visszaélő T. T. elfogása esetén a vele szemben kiadott európai elfogatóparancs alapján az átadására vonatkozó eljárás lefolytatható legyen.
Mindezek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Be. 436. §-a és 437. §-ának utolsó mondata alapján a Fővárosi Bíróság megtámadott végzéseinek a törvénysértő voltát megállapította.
(Legf. Bír. Bt. I. 1136/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás