• Tartalom

279/2009. (XII. 9.) Korm. rendelet

279/2009. (XII. 9.) Korm. rendelet

egyes szociális tárgyú kormányrendeleteknek a szociális foglalkoztatás és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás állami támogatásának átalakításával, valamint az egyházi kiegészítő támogatás megtérítésével összefüggő módosításáról1

2009.12.12.

A Kormány a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (1) bekezdés m), p), r), s) és u) pontjában kapott felhatalmazás, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 1997. évi XXXI. törvény 162. § (1) bekezdés t) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt feladatkörében a következőket rendeli:

A szociális foglalkoztatás engedélyezéséről és a szociális foglalkoztatási támogatásról szóló
112/2006. (V. 12.) Korm. rendelet módosítása

1. § (1) A szociális foglalkoztatás engedélyezéséről és a szociális foglalkoztatási támogatásról szóló 112/2006. (V. 12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Szfr.) 1. § (2) bekezdése a következő d)-h) ponttal egészül ki:

[E rendelet alkalmazásában]

d) feladategység: az ellátott által ledolgozott 1 munkaóra. A fejlesztő-felkészítő foglalkoztatásban a ledolgozott munkaórák számítása során ledolgozott munkanapnak kell tekinteni a foglalkoztatott személy által igénybe vett munkaszüneti napot és a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 131–132. §-a és 137. §-a szerinti szabadságot, valamint azt a napot, amelyen a foglalkoztatott személy táppénzben részesül. Fejlesztési pályázat esetén a feladategység a támogatási szerződésben meghatározott tárgyi eszköz fejlesztése, beszerzése;
e) feladatmutató: a feladategységek száma;
f) szociális foglalkoztatási támogatás: a központi költségvetésből a fenntartó részére nyújtott vissza nem térítendő támogatás, amely a támogatási szerződésben meghatározottak szerint a szociális foglalkoztatás működtetéséhez vagy fejlesztéséhez, ezen belül
fa) a foglalkoztatottak munkarehabilitációs díjához, illetve munkabéréhez és ezek járulékaihoz,
fb) a külön jogszabályban előírt segítők munkabéréhez és ennek járulékaihoz,
fc) anyagköltséghez,
fd) közüzemi költséghez,
fe) adminisztrációs költséghez,
ff) munkavédelmi oktatáshoz,
fg) tárgyi eszköz fejlesztéséhez, beszerzéséhez
használható fel;
g) támogatási időszak: 3 egymást követő naptári év. A következő támogatási időszak az előző támogatási időszak lejártakor kezdődik;
h) igazgatóság: a Magyar Államkincstár regionális igazgatósága;”

(2) Az Szfr. 1. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A szociális foglalkoztatás pályázati rendszerének működtetésével és ellenőrzésével összefüggő kiadások fedezetére a szociális foglalkoztatás támogatását szolgáló fejezeti kezelésű előirányzat (a továbbiakban: fejezeti kezelésű előirányzat) legfeljebb 3%-a használható fel.”

(3) Az Szfr. 1. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 8. §-a, 9. §-a, illetve 16. §-a szerinti intézményi társulás (a továbbiakban: intézményi társulás) által fenntartott szociális intézmény esetén a fenntartóra vonatkozó, e rendelet szerinti jogok és kötelezettségek a társulási megállapodásban meghatározott, ennek hiányában az intézményi társulás székhelye szerinti helyi önkormányzatot (a továbbiakban együtt: székhely szerinti helyi önkormányzat) illetik, illetve terhelik. A székhely szerinti helyi önkormányzat nyújthat be pályázatot, köti meg a támogatási szerződést, a támogatást a székhely szerinti helyi önkormányzatnak kell folyósítani, és azzal a székhely szerinti helyi önkormányzat számol el.”

2. § (1) Az Szfr. 3. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A szociális foglakoztatási módszertani intézmény a (2) bekezdés szerinti szakvéleményében megvizsgálja, hogy a foglalkoztatási szakmai programban meghatározott személyi és tárgyi feltételek – a foglalkoztatás összes körülményét figyelembe véve – biztosítottak-e, és amennyiben szükséges, javaslatot tesz a foglalkoztatási szakmai program módosítására.”

(2) Az Szfr. 3/A. § (5) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A szociális foglalkoztatási engedély tartalmazza]

e) az ellátottakkal, illetve törvényes képviselőjükkel szociális foglalkoztatás céljából kötött, egyidejűleg fennálló szerződések maximális számát, amely nem haladhatja meg az intézmény működési engedélye szerinti férőhelyszámot.”

(3) Az Szfr. 3/A. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) Az ellátottakkal, illetve törvényes képviselőjükkel szociális foglalkoztatás céljából kötött, egyidejűleg fennálló szerződések számának megállapítása során figyelmen kívül kell hagyni a foglalkoztatott szerződését abban az időszakban, amelyben egészségi állapotára tekintettel a munkavégzésben nem tud részt venni, amennyiben igazolt távolléte idejére feladategység nem számolható el.”

3. § Az Szfr. 5/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg az Szfr. az 5/A. §-t megelőzően a következő alcímmel egészül ki:

„A szociális foglalkoztatás nyilvántartása
5/A. § (1) A szociális és gyámhivatal az Szt. 99/C. §-ának (1) bekezdése szerinti nyilvántartást elektronikus úton vezeti, a részére megküldött adatokat, dokumentumokat azok megérkezésétől számított 5 munkanapon belül rögzíti.
(2) A szociális intézmény az Szt. 99/C. §-ának (1) bekezdésében foglalt adatokat, illetve dokumentumokat a foglalkoztatás megkezdésétől számított 15 napon belül köteles a szociális és gyámhivatalnak megküldeni.
(3) A szociális intézmény a foglalkoztatási jogviszony módosulását, megszűnését, illetve megszüntetését követő 15 napon belül megküldi a szociális és gyámhivatalnak a módosulást, megszűnést, megszüntetést igazoló dokumentum másolatát, kivéve, ha a jogviszony a határozott idejének lejárta miatt szűnik meg.”

4. § Az Szfr. a következő 7/A–7/B. §-sal, és a 7/A. §-t megelőzően a következő alcímmel egészül ki:

„Szociális igazgatási bírság
7/A. § (1) A szociális foglalkoztatás ellenőrzése során a szociális és gyámhivatal, illetve az FSZH bírságot szabhat ki
a) a foglalkoztatóval szemben, ha az nem kéri az 5. § (2) bekezdése szerinti esetekben a foglalkoztatási engedély módosítását,
b) a foglalkoztatóval, a szociális intézmény vezetőjével szemben, ha az 5/A. § szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének ismételten nem, vagy nem a meghatározott módon tesz eleget,
c) a foglalkoztatóval, a szociális intézmény vezetőjével szemben, ha a foglalkoztatott foglalkoztatására nem külön jogszabály szerinti szociális foglalkoztatási alkalmassági vizsgálat során kiállított szakvéleménynek megfelelően, vagy e szakvélemény hiányában kerül sor,
d) a fenntartóval, a szociális intézmény vezetőjével, a foglalkoztatóval szemben, ha a szociális intézményi ellátottakat a foglalkoztatási engedélyen nem szereplő tevékenységi körben foglalkoztatja,
e) a foglalkoztatóval, a szociális intézmény vezetőjével szemben, ha a szociális foglalkoztatás során megsérti az Szt. 99/D. §-ának (2)–(5) bekezdésében, illetve az Szt. 99/E. §-ának (2)–(4) bekezdésében foglaltakat.
(2) A bírság összegét az eset összes körülményére, így különösen a jogsértés súlyára, a jogsértéssel okozott érdeksérelem nagyságára, a jogsértő állapot időtartamára, a jogsértő magatartás ismételt tanúsítására és – fenntartóra kiszabott bírság esetén – a bírság megfizetésének az ellátás színvonalára gyakorolt hatására tekintettel kell meghatározni.
(3) A bírság – a jogsértés jellegétől, illetve a felelősség mértékétől függően – több személlyel, illetve szervezettel szemben is kiszabható.
(4) Ha a bírsággal sújtott személy vagy szervezet a határozatban megállapított határidőn belül nem intézkedik a jogellenesség megszüntetése érdekében, a bírság ismételten kiszabható.
(5) A bírság más jogkövetkezményekkel egyidejűleg is alkalmazható.
(6) Az intézményvezetőre vonatkozó rendelkezéseket a szociális intézmény vezetőjén kívül arra a személyre is alkalmazni kell, aki az intézményvezető jogszabályban meghatározott azon feladatát ellátja, amelyből származó jog gyakorlásával, illetve kötelesség megszegésével a jogsértést elkövették.
7/B. § (1) A bírságot az ügyben első fokon eljáró szerv számára kell megfizetni a bírságot kiszabó határozat jogerőre emelkedését követő harminc napon belül.
(2) A bírságból befolyt összeget az ügyben első fokon eljáró szerv negyedévente, a negyedévet követő hónap 20-áig a Minisztérium fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámlájára utalja át. Az ügyben első fokon eljáró szerv az átutalással egyidejűleg a bírságot kiszabó jogerős határozatot közli a Minisztériummal, valamint ha az eljáró szerv szociális és gyámhivatal, az FSZH-val. A bírságból befolyt összeget a szociális és gyámhivatalok, valamint az FSZH ellenőrzési feladatainak támogatására kell felhasználni.”

5. § Az Szfr. 8. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

8. § (1) A szociális foglalkoztatási támogatás az e rendelet szerinti általános pályázat, meghívásos pályázat, valamint fejlesztési pályázat útján nyújtható.
(2) Az egy feladategységre jutó támogatás összege – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – minden fenntartó esetében megegyezik.
(3) Amennyiben a nappali intézményben ellátottak legalább 75 százaléka szociális foglalkoztatásban vesz részt, az egy feladategységre jutó támogatás a (2) bekezdés szerinti összegnél legfeljebb 20 százalékkal magasabb összegben is megállapítható.
(4) A szociális foglalkoztatási támogatás összege a feladatmutató és az egy feladategységre jutó támogatás szorzata.
(5) A szociális foglalkoztatási támogatás nem igényelhető és nem használható fel
a) annak az ellátottnak a foglalkoztatására,
aa) akinek foglalkoztatása révén a foglalkoztató a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásról szóló 177/2005. (IX. 2.) Korm. rendelet alapján rehabilitációs költségtámogatásban részesül vagy
ab) aki fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás esetén az 55. életévét, munkarehabilitáció esetén az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte vagy
ac) akit – a külön jogszabály alapján lefolytatott szociális foglalkoztatási alkalmassági vizsgálat során kiállított szakvélemény szerint – nem szükséges szociális foglalkoztatás keretében foglalkoztatni vagy
ad) akit az ac) pont szerinti szakvéleményben javasolt munkarehabilitáció helyett fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás keretében foglalkoztatnak;
b) a fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás keretében foglalkoztatott személy munkaszerződésének megszüntetéséből fakadó munkáltatói kötelezettségek teljesítésére.”

6. § Az Szfr. 9. §-a helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg az Szfr. a 9. §-t megelőzően a következő alcímmel egészül ki:

„Általános pályázat
9. § (1) A pályázatot a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) írja ki.
(2) A pályázatot a korábbi támogatási időszak utolsó évében, legkésőbb július 31-ig kell kiírni.
(3) A pályázat elbírálását követően ellátatlanul vagy részben ellátatlanul maradt területekre külön is kiírható pályázat.
(4) A pályázati kiírás tartalmazza
a) a pályázat formai követelményeit,
b) a pályázat benyújtásának helyét, határidejét és módját,
c) a pályázat benyújtásának feltételeit, elbírálásának szakmai szempontrendszerét,
d) az egy feladategységre jutó támogatás várható összegét, a feladatmutató számításának módját,
e) a feladatellátásra vonatkozó szakmai ajánlásokat,
f) a pályázat elbírálásának és a működési támogatás igénybevételének rendjét,
g) a pályázattal benyújtandó dokumentumokat,
h) a támogatási szerződés megkötésének feltételeire, a szerződés alapján szerzett jogosultságokra, illetve vállalt kötelezettségekre, az elszámolás formai, tartalmi követelményeire, az ellenőrzés tűrésének kötelezettségére, valamint a támogatás jogosulatlan igénybevételének következményeire vonatkozó tájékoztatást.
(5) A pályázat benyújtásának határidejét a pályázati kiírásban úgy kell meghatározni, hogy a pályázat beadására a pályázat közzétételét követően legalább 30 nap álljon rendelkezésre.
(6) A pályázati kiírást közzé kell tenni a miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium), valamint az FSZH honlapján.”

7. § Az Szfr. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

10. § (1) A pályázatot a szociális intézmény fenntartója – az FSZH elektronikus pályázatkezelő rendszerén keresztül – elektronikus úton nyújthatja be.
(2) Hiányosan benyújtott pályázat esetén az FSZH a pályázót egy alkalommal az elektronikus pályázatkezelő rendszere útján – a felhívásnak az elektronikus pályázatkezelő rendszerben a pályázó számára rendelkezésre álló értesítési tárhelyre érkezésétől (a továbbiakban: tárhelyre érkezés) számított – 8 napos határidővel hiánypótlásra hívja fel.
(3) Az FSZH a felhívás, értesítés vagy más dokumentum – a pályázó számára rendelkezésre álló értesítési tárhelyre – küldésével egyidejűleg erről a pályázót elektronikus levélben értesíti.
(4) A pályázatot el kell utasítani, ha a pályázó a pályázatot határidőn túl nyújtja be, vagy a hiánypótlási felhívásnak határidőben nem vagy nem megfelelően tesz eleget.”

8. § Az Szfr. 11. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

11. § (1) A pályázatokat az FSZH a beérkezést, illetve a hiánypótlást követő 5 munkanapon belül előkészíti a pályázati bizottság (a továbbiakban: bizottság) részére. A bizottság hat tagból áll.
(2) A pályázatokat a bizottság a beérkezett pályázatok előkészítését követő 20 napon belül véleményezi.
(3) A bizottság
a) elnökét a miniszter jelöli ki,
b) egy tagját a helyi önkormányzatokért felelős miniszter jelöli ki,
c) egy tagját az FSZH jelöli ki,
d) egy tagját a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet jelöli ki,
e) egy tagját az Országos Szociálpolitikai Tanács kéri fel,
f) egy tagját az Országos Fogyatékosügyi Tanács kéri fel.
(4) A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. §-ában foglaltakon túl nem indulhat pályázóként, és nem részesülhet támogatásban a fenntartó, amennyiben
a) a bizottság tagja a fenntartóval, a szociális intézménnyel vagy a külső foglalkozatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll,
b) a bizottság tagja olyan szervezet ügyintéző és képviseleti szervének, illetve felügyelő szervének tagja, amely a fenntartóval vagy a szociális intézménnyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll.
(5) A bizottság működésének feltételeit az FSZH biztosítja.
(6) A bizottság tagja jogosult a pályázatok véleményezésében való részvételért az FSZH vezetője (a továbbiakban: főigazgató) által előre meghatározott, de pályázatonként legfeljebb 1100 forint tiszteletdíjra, kivéve, ha központi költségvetési szervvel közszolgálati vagy közalkalmazotti jogviszonyban áll.
(7) A bizottsági vélemények és a bizottság működését érintő döntések elfogadásához a bizottság legalább négy tagjának egybehangzó szavazata szükséges.
(8) A bizottság a 12. § (2) bekezdése szerinti szempontok alapján javaslatot tesz a támogatandó, illetve az elutasítandó pályázatokra, továbbá a 12. § (4) bekezdésének ca)–cc) alpontja szerinti feltételekre, valamint nappali intézményben történő szociális foglalkoztatás esetén a feladategység 8. § (3) bekezdése szerinti összegére. A bizottság e feltételek meghatározására a pályázatban foglaltaktól eltérően is javaslatot tehet. A bizottság a javaslatát köteles indokolni.
(9) A bizottsági ülésről készített jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a bizottság jelen lévő tagjainak nevét, a bizottsági vélemény meghozatalának napját, a pályázatokról kialakított bizottsági véleményt és annak indokolását, valamint az esetleges kisebbségi véleményt. A jegyzőkönyv nyilvános, abba bárki betekinthet.
(10) A bizottság a működési rendjét – az e rendeletben meghatározott keretek között – maga alakítja ki.”

9. § Az Szfr. 12. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

12. § (1) A bizottság javaslatának beérkezésétől számított 8 napon belül az FSZH a pályázatokat döntésre terjeszti fel a miniszternek. A miniszter a felterjesztés beérkezését követő 8 napon belül dönt a nyertes pályázók személyéről, valamint az egy feladategységre jutó támogatás összegéről, és a döntésről haladéktalanul tájékoztatja az FSZH főigazgatóját. Az egyéb feltételekről, különösen a feladatmutatóról az FSZH főigazgatója a miniszteri döntés kézhezvételét követő 8 napon belül dönt.
(2) A miniszter és az FSZH főigazgatója az (1) bekezdés szerinti döntését
a) a szociális foglalkoztatás Szt. szerinti céljainak érvényesülése,
b) a foglalkoztatni kívánt célcsoport kiválasztása,
c) a foglalkoztató – a pénzügyi-gazdálkodási tervben foglaltak és a vállalt feladatmutatók alapján megállapítható – hatékonysága,
d) a foglalkoztatásból származó bevétel – a szociális foglalkoztatás fejlesztésébe és működtetésébe történő – visszaforgatásának mértéke,
e) a szociális intézmény szakmai programja és a foglalkoztatási szakmai program összhangja,
f) az előállítandó termékek, illetve a megszervezett tevékenységek piacképessége, a foglalkoztatónak a piacok felkutatására irányuló tevékenysége,
g) a költségvetési források
alapján hozza meg.
(3) A pályázat nem támogatható, ha a pénzügyi-gazdálkodási tervben tervezett bevételek nem teljesíthetőek, a kiadások nem állnak összhangban a foglalkoztatási szakmai programban bemutatott személyi és tárgyi feltételekkel és a vállalt feladatokkal, vagy a foglalkoztatás működésének pénzügyi feltételei egyéb okból nem biztosítottak.
(4) Az FSZH a döntésről – a főigazgatói döntést követő 8 napon belül – elektronikus pályázatkezelő rendszerén keresztül értesíti a pályázókat. Az értesítés tartalmazza
a) a fenntartó nevét, székhelyét és adószámát;
b) a szociális intézmény, illetve a külső foglalkoztató nevét, székhelyét, illetve telephelyét és az ágazati azonosítóját;
c) nyertes pályázat esetén
ca) az első költségvetési évre meghatározandó feladatmutatót,
cb) a szociális foglalkoztatási támogatás feltételeit,
cc) a támogatási szerződésben az első költségvetési évre meghatározandó szociális foglalkoztatási támogatás összegét,
cd) a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok felsorolását és azok benyújtásának határidejét és módját,
ce) a támogatási szerződés megkötésének határidejét;
d) elutasított pályázat esetén az elutasítás indokát.
(5) A (2) bekezdés szerinti döntés hatályát veszti, ha
a) a (4) bekezdés ca)–cc) alpontja szerinti foglalkoztatási feltételek eltérnek attól, amit a fenntartó a pályázatában vállalt, és azt a fenntartó nem fogadja el;
b) a támogatási szerződés a döntésről szóló értesítésben megjelölt időpontig a fenntartó mulasztásából vagy neki felróható egyéb okból nem jön létre.
(6) Az (5) bekezdés b) pontja szerinti körülmények fennállásáról – a határidő leteltét, illetve a valós adatokról, tényekről, körülményekről történő tudomásszerzést követő 8 napon belül – az FSZH elektronikus úton értesíti a fenntartót.”

10. § Az Szfr. 13. §-a helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a 13. §-t megelőző alcím a következő alcímre módosul:

„Meghívásos pályázat
13. § (1) Ha az általános pályázat elbírálását követően ellátatlanul vagy részben ellátatlanul maradt területek ellátása a 9. § (3) bekezdése szerinti pályázat útján sem biztosítható, a szolgáltató meghívásos pályázat útján is kiválasztható.
(2) A meghívásos pályázat keretében legalább három olyan fenntartót kell a pályázat benyújtására felhívni, amely a szociális foglalkoztatást más ellátási területen biztosítja, vagy amely az ellátási területen vagy annak egy részén szakosított ellátást vagy nappali ellátást biztosít. E rendelkezés tekintetében az egyházakat és egyházi fenntartónak minősülő szervezeteiket, szervezeti egységeiket, illetve a társadalmi szervezeteket, alapítványokat, közalapítványokat és ezek jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységeit egy fenntartónak kell tekinteni.
(3) A pályázat benyújtására való felhívás tartalmazza a 9. § (4) bekezdésében foglaltakat, továbbá a pályázattal érintett ellátási területet.
(4) A nyertes pályázó személyéről az FSZH főigazgatója dönt, amennyiben a pályázó a meghívásos pályázat benyújtásakor az általános pályázat alapján már szociális foglalkoztatási támogatásban részesül.
(5) A meghívásos pályázatra egyebekben a 9–12. § szabályait kell megfelelően alkalmazni.”

11. § Az Szfr. 13/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg az Szfr. a 13/A. §-t megelőzően a következő alcímmel egészül ki:

„Fejlesztési pályázat
13/A. § (1) Az általános pályázat elbírálását követően nyílt pályázatként vagy meghívásos pályázatként – tárgyi eszköz beszerzés, fejlesztés támogatására – fejlesztési pályázat írható ki azon fenntartók részére, akik az általános pályázat vagy meghívásos pályázat alapján már szociális foglalkoztatási támogatásban részesülnek.
(2) A nyertes pályázó személyéről az FSZH főigazgatója dönt.
(3) A fejlesztési pályázatra egyebekben a 9–13. § szabályait kell megfelelően alkalmazni.”

12. § Az Szfr. 14. §-a helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg az Szfr. a 14. §-t megelőzően a következő alcímmel egészül ki:

„A támogatási szerződés megkötése
14. § (1) A támogatási szerződést az FSZH és a fenntartó köti meg. A támogatási szerződésben
a) az FSZH kötelezettséget vállal arra, hogy a fenntartónak a szociális foglalkoztatás működtetéséhez szociális foglalkoztatási támogatást biztosít,
b) a fenntartó kötelezettséget vállal arra, hogy a foglalkoztatást a jogszabályokban és a támogatási szerződésben meghatározottaknak megfelelően biztosítja.
(2) A támogatási szerződés megkötésének feltétele az alábbi dokumentumok FSZH-hoz történő benyújtása:
a) települési önkormányzat, illetőleg önkormányzati fenntartású intézmény esetén a szerződés megkötésére jogosult személy képviseleti jogosultságának igazolása, továbbá közjegyző által hitelesített vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírási címpéldány, vagy eredeti vagy a bank által hitelesített banki aláírás-bejelentő karton;
b) a társulási szerződés másolata, ha a fenntartó, illetve külső foglalkoztató intézményi társulás vagy települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulása;
c) ha a fenntartó, illetve külső foglalkoztató az egyház bírósági nyilvántartásba nem vett szervezeti egysége, a nyilvántartásba vett egyház, egyházi jogi személy képviselőjének a nyilatkozata a fenntartó, illetőleg külső foglalkoztató nevéről, székhelyéről és képviselőjének személyéről, valamint arról, hogy a fenntartó, illetőleg külső foglalkoztató az általa képviselt egyház, egyházi jogi személy szervezeti egysége, és az egyház alapszabálya alapján jogi személyiséggel rendelkezik, továbbá közjegyző által hitelesített vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírási címpéldány, vagy eredeti vagy a bank által hitelesített banki aláírás-bejelentő karton;
d) ha a fenntartó gazdasági társaság, 60 napnál nem régebbi, hatályos adatokat tartalmazó cégkivonat, továbbá közjegyző által hitelesített vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírási címpéldány, vagy eredeti vagy a bank által hitelesített banki aláírás-bejelentő karton;
e) ha a fenntartó társadalmi szervezet, alapítvány, közalapítvány, egyház, egyházi jogi személy esetén 60 napnál nem régebbi, a bíróság által kiadott, hatályos adatokat tartalmazó kivonat, továbbá közjegyző által hitelesített vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírási címpéldány, vagy eredeti vagy a bank által hitelesített banki aláírás-bejelentő karton;
f) egyéni vállalkozó fenntartó esetén az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő hatályos adatait igazoló, három hónapnál nem régebbi hatósági bizonyítvány;
g) a fenntartó nyilatkozata arról, hogy
ga) jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság esetén nem áll csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt és nincs ellene folyamatban a működését ellehetetlenítő végrehajtási eljárás,
gb) társadalmi szervezet, közalapítvány, alapítvány esetén a szervezet bírósági nyilvántartásból való törlését az ügyészség nem kezdeményezte,
gc) egyéni vállalkozó esetén nem áll végrehajtási eljárás alatt,
gd) helyi önkormányzat esetén nem áll adósságrendezési eljárás alatt, valamint
ge) a ga)–gd) alpontokban foglaltakon túl arról, hogy a szerződéskötést követően indult ilyen eljárásról 15 napon belül tájékoztatja a kötelezettségvállalót;
h) a fenntartó nyilatkozata a pénzforgalmi számláiról, valamint a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 18/2009. (VIII. 6.) MNB rendeletben foglaltaknak megfelelően kiállított és a megadott számlákat vezető pénzforgalmi szolgáltatók által visszaigazolt, az FSZH-t az érintett számlákra beszedési megbízás benyújtására felhatalmazó – csak az FSZH írásbeli hozzájárulásával visszavonható – levelek;
i) a fenntartó nyilatkozata arról, hogy a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. §-ában és 8. §-ában meghatározott feltételeknek megfelel;
j) a fenntartó nyilatkozata arról, hogy a tárgyévet megelőző 5 évben kapott állami támogatásokkal elszámolt vagy határidőre el fog számolni;
k) a fenntartó nyilatkozata az elszámolás alapjául szolgáló dokumentumok fellelhetőségéről, illetve annak változása esetén a változás bejelentésének kötelezettségéről;
l) a szociális foglalkozatási engedély másolata;
m) külső foglalkozató esetén a foglalkozatásra irányuló megállapodás másolata;
n) a külső foglalkoztató tekintetében mindazon dokumentumok megléte, amelyeket jogszabály a fejezeti kezelésű előirányzatból nyújtott támogatás tekintetében a támogatási szerződés megkötésének feltételeként a támogatott részére előír;
o) a fenntartó által benyújtott pályázat;
p) a pályázati kiírásban meghatározott egyéb dokumentumok.
(3) A támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumokat a pályázati döntésről szóló értesítés tárhelyre érkezését követő 20 napon belül kell az FSZH-nak megküldeni, kivéve, ha a dokumentumot a pályázathoz mellékelték.
(4) Szociális intézményenként külön támogatási szerződést kell kötni.
(5) A támogatási szerződés tartalmazza különösen
a) a fenntartó nevét, székhelyét, adószámát és annak a számlájának a számát, amelyre a szociális foglalkoztatási támogatás folyósítását kéri,
b) a szociális intézmény nevét, székhelyét, illetve telephelyét, típusát, adószámát és ágazati azonosítóját,
c) a külső foglalkoztató nevét, székhelyét, illetve telephelyét,
d) a feladatmutatót,
e) az első költségvetési évre meghatározott szociális foglalkoztatási támogatás összegét,
f) a szociális foglalkoztatási támogatás folyósításának határidejét és módját,
g) a szociális foglalkoztatási támogatás – a foglalkoztató részére történő – átadásának határidejét és módját,
h) a támogatási szerződés kezdetének és megszűnésének időpontját,
i) a támogatási szerződés módosításának és felmondásának eseteit és módját,
j) a fenntartó bejelentési kötelezettségét, valamint az országos jelentési rendszerbe történő adatszolgáltatási kötelezettségét,
k) a kötelezően vezetendő dokumentumok körét és a dokumentálás módját,
l) az elszámolás és az ellenőrzés rendjét,
m) a fenntartónak és a szociális intézménynek a nyilvántartás-vezetéssel és ellenőrzéssel összefüggő kötelezettségét,
n) a szerződésszegés következményeit.”

13. § Az Szfr. 15. §-a helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg az Szfr. a 15. §-t megelőzően a következő alcímmel egészül ki:

„Bejelentési kötelezettség és a támogatási szerződés módosítása
15. § (1) A fenntartó 15 napon belül köteles az FSZH-nak bejelenteni, ha
a) a foglalkoztatás biztosítása bármely okból tartós akadályba ütközik,
b) a pályázatban, illetve a szerződéskötéskor közölt bármilyen adatban, illetve a szerződést befolyásoló körülményben változás állt be,
c) a fenntartó neve, székhelye, adószáma, bármely pénzforgalmi számlaszáma megváltozik, új pénzforgalmi számlát nyit,
d) a foglalkoztató neve, székhelye megváltozik,
e) a szociális intézmény neve, székhelye, telephelye, vagy a férőhelyeinek száma megváltozik.
(2) Az (1) bekezdés szerinti bejelentéssel egyidejűleg a fenntartó köteles a megváltozott adatokkal kapcsolatos dokumentumokat is megküldeni az FSZH részére.
(3) A fenntartó köteles haladéktalanul bejelenteni, ha fenntartóváltozás miatt kérelmet nyújtottak be a működést engedélyező szervhez. A bejelentéssel egyidejűleg meg kell küldeni a 14. § (2) bekezdés szerinti iratokat, a működési engedély módosítása, ismételt kiadása iránti kérelemnek a működést engedélyező szerv által érkeztetett példányát, valamint az új fenntartó pénzügyi-gazdálkodási tervét a szociális intézményre vonatkozóan. A támogatási szerződés a fenntartóváltozás jogerőre emelkedésével megszűnik, ha a támogatási szerződésben a fenntartó személyében bekövetkező változáshoz az FSZH a bejelentést követő 30 napon belül írásban nem járul hozzá.
(4) A fenntartó 5 napon belül köteles bejelenteni, ha csőd-, felszámolási, végelszámolási, végrehajtási, illetve adósságrendezési eljárás indul ellene, illetve a külső foglalkoztató ellen, vagy amennyiben a fenntartó, külső foglalkoztató társadalmi szervezet, közalapítvány, alapítvány, a szervezet bírósági nyilvántartásból való törlését az ügyészség kezdeményezte.”

14. § Az Szfr. 16. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

16. § (1) A fenntartó évente egyszer, május 20-áig kérheti a vállalt feladatmutató évközi módosítását. A módosítási javaslat elfogadásáról az FSZH a vállalt feladatmutatóra, a szolgáltatás iránti keresletre, a szociális foglalkoztatás célcsoportonkénti ellátásának színvonalára és minőségére, a célcsoport funkcionális változására, valamint a rendelkezésre álló költségvetési forrásokra tekintettel – a bizottság javaslatának kikérését követően – dönt.
(2) A fenntartó minden év szeptember 30-áig írásban köteles bejelenteni az FSZH részére a következő évre vállalt feladatmutatót.
(3) Az FSZH a (2) bekezdés szerinti bejelentésben foglaltakra, a szociális foglalkoztatás területi lefedettségére, a foglalkoztatás iránti igényre, a foglalkoztatás színvonalára, a foglalkoztatás esetlegesen megváltozott kötelező személyi és tárgyi feltételeire, valamint a rendelkezésre álló költségvetési forrásokra tekintettel – a bizottság javaslatának figyelembevételével – a költségvetésről szóló törvény elfogadását követő 15 napon belül elektronikus úton ajánlatot tesz a fenntartónak a következő évi szociális foglalkoztatási támogatás összegére.
(4) Az FSZH és a fenntartó a feltételekről egyeztethet. Az egyeztetés lefolytatását a fenntartó az ajánlat tárhelyre érkezését követő 5 napon belül, a javaslatainak egyidejű megküldésével kezdeményezheti az FSZH-nál. Az FSZH a kezdeményezés beérkezését követő 5 napon belül köteles értesíteni a fenntartót, hogy kíván-e egyeztetést lefolytatni. Az egyeztetésről jegyzőkönyvet kell vezetni.
(5) Ha a fenntartó az ajánlatot
a) egyeztetés lefolytatása esetén az egyeztetésről szóló jegyzőkönyv,
b) az egyeztetés lefolytatására tett javaslat FSZH által történő elutasítása esetén az erről szóló értesítés,
c) az a)–b) pontban nem említett esetben az ajánlat
tárhelyre érkezését követő 15 napon belül elfogadja, a szerződés a következő év január 1-jétől az ajánlatnak megfelelően módosul, egyéb esetben a szerződés a következő év január 1-jétől megszűnik.
(6) Az FSZH a költségvetési törvény hatálybalépéséig az ajánlatát módosíthatja, ebben az esetben az FSZH eredeti ajánlata érvényét veszti, a (3)–(5) bekezdésben foglaltakat a módosított ajánlatra kell alkalmazni.”

15. § Az Szfr. A következő 16/A. §-sal, és a 16/A. §-t megelőzően a következő alcímmel egészül ki:

„A támogatási szerződés megszűnése és felbontása
16/A. § (1) A támogatási szerződés megszűnik
a) a támogatási időszak leteltével,
b) a fenntartó jogutód nélküli megszűnésével,
c) a szociális intézmény működési engedélyének jogerős visszavonásával,
d) a szociális foglalkoztatási engedély jogerős visszavonásával,
e) felmondással,
f) azonnali hatályú felmondással,
g) a 15. § (3) bekezdése, illetve a 16. § (5) bekezdése szerinti esetben.
(2) A fenntartó a támogatási szerződést 90 napos felmondási idővel indokolás nélkül felmondhatja.
(3) A fenntartó a támogatási szerződést azonnali hatállyal felmondhatja, ha a szociális foglalkoztatási támogatást az esedékességet követő 30 napon belül nem folyósítják, a 16/B. § (8)–(9) bekezdésében foglaltak kivételével.
(4) Az FSZH a támogatási szerződést – a miniszter egyetértésével – 60 napos felmondási idővel felmondhatja, ha
a) a teljesített feladatmutató éves szinten nem éri el a vállalt feladatmutatót,
b) a fenntartó a bejelentési kötelezettségét nem teljesíti,
c) a foglalkoztatással összefüggésben egy naptári éven belül összesen 100 000 forintot meghaladó összegű szociális igazgatási bírságot szabtak ki,
d) a fenntartóval vagy a külső foglalkoztatóval szemben a támogatási szerződés megkötését követően csőd-, felszámolási, végelszámolási, végrehajtási vagy adósságrendezési eljárás indul, illetve társadalmi szervezet, közalapítvány, alapítvány esetén a szervezet bírósági nyilvántartásból való törlését az ügyészség kezdeményezi,
e) a fenntartó a visszafizetési vagy kamatfizetési kötelezettségét nem teljesíti.
(5) Az FSZH a támogatási szerződéstől – a miniszter egyetértésével – elállhat, ha
a) a fenntartó a szociális foglalkoztatási támogatást nem a támogatási szerződés szerint használja fel,
b) a fenntartó az elszámolási kötelezettségének a támogatást folyósító igazgatóság felhívása ellenére határidőben nem tesz eleget, vagy a hiánypótlási felhívásnak határidőben nem vagy nem megfelelően tesz eleget, illetve az FSZH az elszámolást elutasítja,
c) a fenntartó, a szociális intézmény vagy a külső foglalkoztató nem biztosítja a szociális és gyámhivatal, az FSZH vagy az igazgatóság ellenőrzésének feltételeit vagy akadályozza az ellenőrzést,
d) a fenntartó a pályázatban vagy az ahhoz csatolt iratokban szándékosan valótlan adatot közölt, vagy valamely jelentős tényt, körülményt elhallgatott, feltéve, hogy a valós adatok, tények, körülmények ismeretében a pályázat nem került volna támogatásra,
e) a fenntartó a támogatási szerződésben meghatározott valamely kötelezettségét az (4) bekezdés a)–e) pontjában foglaltakon túl, súlyosan vagy ismételten megszegi.
(6) A felmondási, illetve elállási ok bekövetkezéséről az igazgatóság, illetve a szociális és gyámhivatal haladéktalanul értesíti az FSZH-t.
(7) Amennyiben a támogatási szerződés megszűnt, az elszámolást benyújtották, az ellenőrzést lefolytatták és az esetlegesen visszafizetendő szociális foglalkoztatási támogatást és kamatát megfizették, az FSZH hozzájárul a 14. § (2) bekezdésének h) pontja szerinti felhatalmazás, illetve nyilatkozat visszavonásához.”

16. § Az Szfr. a következő 16/B. §-sal, és a 16/B. §-t megelőzően a következő alcímmel egészül ki:

„A szociális foglalkoztatási támogatás folyósítása
16/B. § (1) A miniszter és az FSZH főigazgatója a költségvetési törvény kihirdetését követő 3 munkanapon belül – figyelemmel a 16/E. §-ban foglaltakra – megállapodást köt a fejezeti kezelésű előirányzatnak az FSZH részére történő átcsoportosításáról.
(2) A szociális foglalkoztatási támogatást a fenntartó részére a fenntartó székhelye szerint illetékes igazgatóság (a továbbiakban: folyósító igazgatóság) folyósítja.
(3) A támogatási szerződés megkötéséről, módosításáról és megszűnéséről az FSZH haladéktalanul értesíti a folyósító igazgatóságot és a szociális és gyámhivatalt. A támogatási szerződés megkötéséről vagy módosításáról a folyósító igazgatóságnak küldött értesítéshez mellékelni kell a támogatási szerződés, illetve a módosítás másolatát.
(4) A szociális foglalkoztatási támogatások összegét az FSZH a naptári negyedévet megelőző hónap 25. napjáig, az első negyedévben január 15-éig, év közben megkötött támogatási szerződés esetén a támogatási szerződés megkötését követő hónap 5. napjáig utalja át a folyósító igazgatóságoknak, egyidejűleg elektronikus úton átadja a folyósításhoz szükséges adatokat.
(5) A folyósító igazgatóság a szociális foglalkoztatási támogatást negyedévenként, a naptári negyedév első hónapjának 15. napjáig, az első negyedévben január 25-éig folyósítja. Év közben megkötött támogatási szerződés esetén a szociális foglalkoztatási támogatás – támogatási szerződés szerinti – részletét a támogatási szerződés megkötését követő hónap 15. napjáig kell folyósítani.
(6) A támogatási szerződés
a) első, második, illetve harmadik negyedévi módosításából származó különbözet a következő negyedévi szociális foglalkoztatási támogatással egyidejűleg kerül kiutalásra, illetve levonásra,
b) a negyedik negyedévi módosításából származó különbözet a módosítást követő 30 napon belül kerül kiutalásra, illetve a különbözet visszafizetése a módosítást követő 30 napon belül válik esedékessé.
(7) A fenntartó a külső foglalkoztató részére havi rendszerességgel, a tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig adja át a szociális foglalkoztatási támogatás havi összegét.
(8) A szociális foglalkoztatási támogatás folyósítását a folyósító igazgatóság felfüggeszti, ha
a) a támogatási szerződés megkötését követően a fenntartónak vagy a foglalkoztatónak köztartozása keletkezik, a köztartozás megszűnéséig,
b) a fenntartó a bejelentési, illetve az országos jelentési rendszerbe történő adatszolgáltatási kötelezettségét megszegi, a kötelezettség teljesítéséig,
c) a fenntartó a visszafizetési kötelezettségének nem tesz eleget,
d) a fenntartó az elszámolási kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, vagy a hiánypótlási felhívásnak határidőben nem vagy nem megfelelően tesz eleget, a kötelezettség teljesítéséig,
e) a fenntartó elszámolását az FSZH elutasítja,
f) a szociális intézmény, a fenntartó vagy a foglalkoztató nem biztosítja a szociális és gyámhivatal, az FSZH vagy az igazgatóság ellenőrzésének feltételeit, vagy akadályozza az ellenőrzést, az állapot fennállásáig.
(9) A felfüggesztés miatt nem folyósított szociális foglalkoztatási támogatást a felfüggesztés okának megszűnését követő 30 napon belül kell folyósítani.
(10) A felfüggesztési ok bekövetkezéséről és megszűnéséről az FSZH, illetve – az FSZH egyidejű értesítése mellett – a szociális és gyámhivatal és az ellenőrző igazgatóság haladéktalanul értesíti a folyósító igazgatóságot.”

17. § Az Szfr. a következő 16/C. §-sal, és a 16/C. §-t megelőzően a következő alcímmel egészül ki:

„Elszámolás és ellenőrzés
16/C. § (1) A fenntartó évente, a tárgyévet követő év február 28-ig, a támogatási szerződés évközi megszűnése esetén a megszűnéstől számított 30 napon belül a támogatási szerződésben meghatározottak szerint elszámolást nyújt be a folyósító igazgatósághoz a tárgyévben igénybe vett szociális foglalkoztatási támogatásról. Az elszámolást az FSZH elektronikus pályázatkezelő rendszere útján kell elkészíteni, majd a kinyomtatott és aláírt elszámolást kell a folyósító igazgatóságnak benyújtani.
(2) Az elszámolást a folyósító igazgatóság megvizsgálja, és a fenntartót szükség esetén – egy alkalommal, legfeljebb 8 napos határidővel – hiánypótlásra hívja fel. Ha a fenntartó az elszámolási kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, vagy a hiánypótlási felhívásnak határidőben nem vagy nem megfelelően tesz eleget, a folyósító igazgatóság haladéktalanul értesíti az FSZH-t.
(3) Az elszámolás szabályszerűségét a folyósító igazgatóság a megküldött és a rendelkezésre álló iratok alapján a beérkezéstől számított 30 napon belül megvizsgálja, és megállapításaival együtt 5 napon belül továbbküldi az FSZH-nak.
(4) Az elszámolások elfogadásáról az FSZH a beérkezést követő 30 napon belül dönt. A döntésről 5 napon belül értesíteni kell a fenntartót, valamint a folyósító és az ellenőrző igazgatóságot. Az FSZH az elszámolást elutasítja, ha abból a foglalkoztatás, illetve a feladatmutató teljesítése nem állapítható meg.
(5) Az elszámolás szabályszerűségét a szociális intézmény, illetve a fenntartó, valamint a külső foglalkoztató székhelye, illetve telephelye szerint illetékes igazgatóság (a továbbiakban: ellenőrző igazgatóság) a szociális intézmény székhelyén, telephelyén, illetve szükség szerint a fenntartó és a foglalkoztató székhelyén, telephelyén ellenőrzi. Az ellenőrzést a támogatási szerződés évközi megszűnése esetén a megszűnéstől számított 60 napon belül kell lefolytatni. Az ellenőrzés kiterjed az elszámolás alapját képező tényleges feladatmutatók megállapításának szabályszerűségére, továbbá a felhasználás jogszerűségének vizsgálatára.
(6) Az ellenőrző igazgatóság az ellenőrzésről jegyzőkönyvet készít, amelyre a fenntartó, illetőleg a foglalkoztató a kézhezvételtől számított 8 napon belül észrevételt tehet. Az ellenőrző igazgatóság az észrevételeket megvizsgálja, és szükség esetén a jegyzőkönyvet módosítja. Az ellenőrző igazgatóság a végleges jegyzőkönyvet 8 napon belül megküldi az FSZH-nak és a fenntartónak, egyidejűleg tájékoztatja őket az el nem fogadott észrevételek elutasításának indokairól.
(7) Az FSZH az e rendeletben és a támogatási szerződésben foglaltak betartását a támogatási időszakban legalább egyszer ellenőrzi. Az ellenőrzésről az FSZH a (6) bekezdésben foglaltak megfelelő alkalmazásával jegyzőkönyvet készít, és a végleges jegyzőkönyvet elektronikus formában 8 napon belül megküldi a szociális és gyámhivatalnak, a folyósító és az ellenőrző igazgatóságnak, valamint a fenntartónak, illetőleg a foglalkoztatónak.
(8) A fenntartó és a foglalkoztató köteles a szociális foglalkoztatási támogatás felhasználását elkülönítetten és naprakészen nyilvántartani, az ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatást megadni, a kért dokumentumokat átadni és az ellenőrzésben egyébként közreműködni.”

18. § Az Szfr. a következő 16/D. §-sal, és a 16/D. §-t megelőzően a következő alcímmel egészül ki:

„A szociális foglalkoztatási támogatás visszafizetése
16/D. § (1) Ha a támogatási szerződésben vállalt feladatmutatót nem teljesítik, a tárgyévi támogatás arányos részét vissza kell fizetni.
(2) Ha a szociális foglalkoztatási támogatást vagy annak egy részét nem a támogatási szerződésben meghatározott célra fordították, a jogellenesen felhasznált támogatást vissza kell fizetni.
(3) A foglalkoztatási támogatás teljes összegét vissza kell fizetni, ha az FSZH a 16/A. § (5) bekezdése alapján eláll a támogatási szerződéstől.
(4) A fenntartó a visszafizetendő szociális foglalkoztatási támogatás összege után a folyósítás időpontjától kezdődően kamatot fizet. A kamat éves mértéke megegyezik a jegybanki alapkamat kétszeresével. A fizetendő kamat számításakor az érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére.
(5) A szociális foglalkoztatási támogatás visszakövetelésére és a kamat követelésére az FSZH jogosult. A követelést a fenntartóval írásban kell közölni, egyidejűleg a fenntartót figyelmeztetni kell a jogkövetkezményekre, és erről haladéktalanul értesíteni kell a folyósító igazgatóságot.
(6) Az FSZH a visszafizetésre kötelezettnek a visszafizetési határidő lejárta előtt írásban benyújtott, részletes indokolást tartalmazó kérelmére részletfizetési kedvezményt adhat. A részletfizetés időtartama a 6 hónapot nem haladhatja meg. A részletfizetés engedélyezéséről az FSZH haladéktalanul értesíti a folyósító igazgatóságot.
(7) Ha az FSZH nem engedélyezett részletfizetést, a visszafizetendő támogatást és kamatait legkésőbb a követelés közlésének kézhezvételét követő 30 napon belül, az elszámolás alapján visszafizetendő támogatást és kamatait az elszámolás elfogadásának kézhezvételét követő 30 napon belül meg kell fizetni.
(8) Késedelmes visszafizetés esetén a Polgári Törvénykönyv szerinti késedelmi kamat is felszámításra kerül azzal, hogy az (4) bekezdésben meghatározott kamatot is lejárt tartozásnak kell tekinteni.
(9) Ha a fenntartó a visszafizetési kötelezettségének, illetve kamatfizetési kötelezettségének nem tesz eleget, és a követelés beszedési megbízás benyújtásával nem vagy csak részben érvényesíthető, a fennmaradt, 10 000 forintot meghaladó követelést az FSZH polgári eljárásban érvényesíti.”

19. § Az Szfr. a következő 16/E. §-sal, és a 16/E. §-t megelőzően a következő alcímmel egészül ki:

„A minisztérium által fenntartott szociális intézményekre vonatkozó különös szabályok
16/E. § A minisztérium által fenntartott szociális intézmények esetében az e rendeletben foglaltakat a következő eltérésekkel kell alkalmazni:
a) e rendelet II. részében a szociális intézmény fenntartója helyett a szociális intézményt kell érteni;
b) a szociális foglalkoztatási támogatást közvetlenül a miniszter biztosítja a szociális intézmény részére;
c) a szociális foglalkoztatási támogatás folyósítása az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet központi költségvetési szervekre irányadó szabályai alapján történik.”

A támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló
191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet módosítása

20. § (1) A támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet módosításáról (a továbbiakban: Tkr.) 1. § (2) bekezdés b) pontja a következő be) alponttal egészül ki:

[E rendelet alkalmazásában szolgáltatás:]

be) a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás;”

(2) A Tkr. 1. § (2) bekezdés c) pontja a következő cd) alponttal egészül ki:

[E rendelet alkalmazásában feladategység:]

cd) jelzőrendszeres házi segítségnyújtás esetén a szociálisan rászorult személynél kihelyezett jelzőkészülék;”

(3) A Tkr. 1. § (2) bekezdés g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E rendelet alkalmazásában]

g) kötelezően teljesítendő feladatmutató: támogató szolgáltatás esetén évi 3000 feladategység, közösségi alapellátások esetén éves átlagban 40 fő, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás esetén éves átlagban 40 jelzőkészülék, nem egész évben történő támogatás esetén ezek időarányos része;”

(4) A Tkr. 1. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A támogató szolgáltatás, a közösségi ellátások és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás támogatására szolgáló fejezeti kezelésű előirányzat (a továbbiakban: fejezeti kezelésű előirányzat) terhére elszámolhatók a támogatási rendszer működtetésével összefüggő kiadások, amelyek mértéke nem haladhatja meg a fejezeti kezelésű előirányzat három százalékát.”

21. § A Tkr. 2. § (7) bekezdése a következő c) ponttal egészül ki:

[A teljesített feladatmutató meghatározása során nem vehető figyelembe]

c) jelzőrendszeres házi segítségnyújtás esetén a szociálisan rászorult személy otthonába kihelyezett egynél több jelzőkészülék.”

22. § (1) A Tkr. 5. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A pályázatot a szolgáltató fenntartója – az FSZH elektronikus pályázatkezelő rendszere útján – nyújthatja be.”

(2) A Tkr. 5. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Hiányosan beadott pályázat esetén az FSZH a pályázót egy alkalommal az elektronikus pályázatkezelő rendszere útján – a felhívásnak az elektronikus pályázatkezelő rendszerben a pályázó számára rendelkezésre álló értesítési tárhelyre érkezésétől (a továbbiakban: tárhelyre érkezés) számított 8 napos határidővel – hiánypótlásra hívja fel.”

(3) A Tkr. 5. §-a a következő (8) bekezdéssel egészül ki:

„(8) Ha az FSZH felhívást, értesítést vagy más dokumentumot küld az elektronikus pályázatkezelő rendszerében a pályázó számára rendelkezésre álló értesítési tárhelyre, erről egyidejűleg elektronikus levélben értesíti a pályázót.”

23. § (1) A Tkr. 6. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A támogató szolgáltatásra, a közösségi ellátásokra és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásra legalább egy-egy bizottságot létre kell hozni. A bizottság támogató szolgáltatás esetén öt, egyéb esetben négy tagból áll.”

(2) A Tkr. 6. § (6)–(7) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(6) A bizottság tagja jogosult a pályázatok véleményezésében való részvételért az FSZH főigazgatója által előre meghatározott, de pályázatonként legfeljebb 1100 forint tiszteletdíjra, kivéve, ha központi költségvetési szervvel közszolgálati vagy közalkalmazotti jogviszonyban áll.
(7) A bizottsági vélemények és a bizottság működését érintő döntések elfogadásához a bizottság legalább három tagjának egybehangzó szavazata szükséges.”

24. § A Tkr. 7. § (3) bekezdése a következő második mondattal egészül ki:

„Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás esetén a pályázat elbírálása során – ha a pályázatban vállalt egyéb feltételek azonosak – előnyben kell részesíteni azt a fenntartót, amelynek szolgáltatója – a már kihelyezett jelzőkészülékek arányában – több személyt lát el házi segítségnyújtásban.”

25. § A Tkr. 10. § (2) bekezdésének felvezető szövege és i) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„A finanszírozási szerződés megkötésének feltétele az alábbi iratok benyújtása:”
i) egyéni vállalkozó fenntartó esetén az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő hatályos adatait igazoló, három hónapnál nem régebbi hatósági bizonyítvány;”

26. § A Tkr. 11. § (4) bekezdésének első mondata helyébe a következő rendelkezés lép:

„Támogató szolgáltatás, közösségi alapellátások és jelzőrendszeres házi segítségnyújtás esetén a fenntartó évente egyszer, május 20-áig kérheti a vállalt feladatmutató évközi módosítását.”

27. § A Tkr. 17. § (1) bekezdése a következő második mondattal egészül ki:

„Az elszámolást az FSZH elektronikus pályázatkezelő rendszere útján kell elkészíteni, majd a kinyomtatott és aláírt elszámolást kell az igazgatóságnak benyújtani.”

Az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók normatív állami támogatásáról szóló 213/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet módosítása

28. § (1) Az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók normatív állami támogatásáról szóló 213/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Nr.) 9. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A normatíva igénylésének jogszerűségét és elszámolásának szabályszerűségét az igazgatóságok ellenőrzik. Az ellenőrzés kiterjed a normatívára való jogosultság jogszabályi feltételei teljesítésének, a normatívaigénylés alapját jelentő feladatmutatók – ideértve a képzési támogatás igénybevételének alapját jelentő létszámot is – teljesítésének, megalapozottságának, továbbá a normatívafelhasználás jogszerűségének, a vizsgálatára, valamint a közérdek védelme érdekében felmerült egyéb megállapításokra.”

(2) Az Nr. 9. §-a az (5) bekezdést követően a közvetkező (6) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a jelenlegi (6)–(9) bekezdések számozása (7)–(10) bekezdésekre változik:

„(6) Az igazgatóság a lefolytatott ellenőrzés során tett megállapításokra figyelemmel, a közérdek védelmében a normatíva folyósítását felfüggesztheti, ha
a) a fenntartóval,
b) a szolgáltatóval, vagy
c) a fenntartó, illetve a szolgáltató tisztségviselőjével, vezető tisztségviselőjével, ügyintéző és képviseleti szervének tagjával vagy vezetőjével, kezelő szervével, kezelő szervezetének tagjával vagy vezetőjével, vezető állású munkavállalójával, a fenntartó tevékenységét egyéb módon meghatározó munkavállalójával szemben,
a fenntartó jogszabályszerű tevékenységével, valamint a szolgáltató működésével összefüggő ügyben büntetőeljárás folyik.”

29. § Az Nr. 14. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

14. § (1) A Gyvt. 145/A. § (2) bekezdés a)–b) pontja, illetve – ha a korábbi fenntartó helyi önkormányzat vagy társulás volt – az Szt. 127/A. §-a (2) bekezdésének a)–b) pontja szerinti feltételek fennállását a működést engedélyező szerv a működési engedélynek az egyházi fenntartó részére történő kiadása során hivatalból állapítja meg.
(2) Ha az ellátottak azonossága a működési engedélynek az egyházi fenntartó részére történő kiadása során nem állapítható meg, de legalább részben azonos ellátási területen hasonló szolgáltatásokat nyújtó, helyi önkormányzat vagy társulás által fenntartott – nappali szociális ellátás, bentlakásos szociális intézményi ellátás, valamint gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmény esetén részben vagy egészben ugyanabban az ingatlanban működő – szolgáltató tizenkét hónapnál nem régebben szűnt meg, a működést engedélyező szerv a működési engedély kiadását követő negyvenöt munkanapon belül ellenőrzést tart, és amennyiben az Szt. 127/A. §-a (2) bekezdésének a)–b) pontja, illetve a Gyvt. 145/A. § (2) bekezdés a)–b) pontja szerinti feltételek fennállnak, azt határozatban állapítja meg.
(3) A működést engedélyező szerv az (1)–(2) bekezdés szerinti határozatot közli a korábbi állami és a szolgáltatót átvevő egyházi fenntartóval, a normatívájuk ügyében illetékes igazgatóságokkal, valamint a helyi önkormányzatokért felelős és a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszterrel.
(4) A megtérítendő egyházi kiegészítő támogatás összegéről, és annak esetleges változásáról a szolgáltatót átvevő egyházi fenntartó normatívája ügyében illetékes igazgatóság dönt, amely az üggyel kapcsolatos döntését közli a korábbi állami fenntartóval, a működést engedélyező szervvel, a korábbi állami fenntartó normatívája ügyében illetékes igazgatósággal, valamint a helyi önkormányzatokért felelős és a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszterrel.
(5) A megtérített egyházi kiegészítő támogatást a minisztérium – egyházi kiegészítő támogatás folyósítására szolgáló – előirányzata javára kell átutalni.”

30. § Az Nr. Az egyházi kiegészítő támogatás megtérítése alcíme a következő 14/A. §-sal egészül ki:

14/A. § (1) Ha a korábbi fenntartó nem állami fenntartó volt, és az Szt. 127/A. §-ának (4) bekezdése szerinti feltételek fennállnak, a működést engedélyező szerv a fenntartóváltozás, illetve a szolgáltató működésének engedélyezésére irányuló eljárását felfüggeszti, a feltételek fennállását az eljárást felfüggesztő végzésben állapítja meg, és megkeresi a korábbi nem állami fenntartó normatívája ügyében eljárt igazgatóságot.
(2) A megtérítendő egyházi kiegészítő támogatás összegét a korábbi nem állami fenntartó normatívája ügyében eljárt igazgatóság állapítja meg. A korábbi nem állami fenntartó a megtérítendő egyházi kiegészítő támogatást – ha fizetési kedvezményt nem engedélyeztek – az azt megállapító határozat jogerőre emelkedését követő egy hónapon belül köteles megfizetni. Az igazgatóság a megtérítendő egyházi kiegészítő támogatás összegének megfizetéséről értesíti a működést engedélyező szervet, amely az eljárását folytatja.
(3) Ha a korábbi nem állami fenntartó a megtérítendő egyházi kiegészítő támogatást határidőben nem fizeti meg, vagy a fizetési kedvezményben engedélyezett feltételeknek nem tesz eleget, az igazgatóság felhívja, hogy a fennmaradó tartozását fizesse meg. Ha a korábbi nem állami fenntartó megszűnt, vagy a fennmaradó tartozását a felhívás közlését követő tizenöt munkanapon belül nem fizeti meg, az igazgatóság értesíti a működést engedélyező szervet, amely a fenntartóváltozás, illetve a szolgáltató működésének engedélyezésére irányuló kérelmet elutasítja.
(4) Az (1)–(3) bekezdés szerinti ügyekben
a) működést engedélyező szerv a döntését közli a korábbi nem állami és a szolgáltatót átvevő egyházi fenntartóval, a normatívájuk ügyében illetékes igazgatóságokkal, valamint a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszterrel,
b) az igazgatóság a döntését közli a korábbi nem állami és a szolgáltatót átvevő egyházi fenntartóval, a működést engedélyező szervvel, valamint a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszterrel.
(5) Az (1)–(3) bekezdés szerint megtérítendő egyházi kiegészítő támogatást a korábbi nem állami fenntartó normatívája ügyében eljárt igazgatóságnak kell megfizetni, amely az összeget a minisztérium – egyházi kiegészítő támogatás folyósítására szolgáló – előirányzata javára utalja át.”

Átmeneti és záró rendelkezések

31. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2) E rendelet 29–30. §-a 2010. január 1-jén lép hatályba.

(3) Szociális foglalkoztatás és jelzőrendszeres házi segítségnyújtás esetén az első finanszírozási időszak – az általános pályázati eljárás lezárásnak időpontjától függetlenül – 2010. január 1-jétől 2012. december 31-éig tart. Az erre kiírt általános pályázat során – az Szfr.-ben, illetve a Tkr.-ben foglaltaktól eltérően –

a) a pályázatokat az e rendelet hatálybalépését követő három munkanapon belül ki kell írni,

b) a fenntartó nem pályázhat olyan szolgáltatóra vagy annak átszervezésével létrejött olyan új szolgáltatóra (telephelyre), illetve szociális foglalkoztatásra, amelyet a 2009. évben meghirdetett előpályázati eljáráson befogadásra nem javasoltak,

c) a pályázatokat a közzétételt követő tizenöt napon belül lehet benyújtani,

d) a hiánypótlásra nyitva álló határidő három munkanap,

e) az FSZH a pályázatokat a beérkezést, illetve a hiánypótlást követő három munkanapon belül készíti elő a bizottság részére,

f) a bizottság a pályázatokat az előkészítést követő nyolc munkanapon belül véleményezi,

g) az FSZH a pályázatokat a bizottság javaslatának beérkezésétől számított három munkanapon belül terjeszti fel döntésre a miniszternek,

h) a miniszteri és a főigazgatói döntés határideje három–három munkanap,

i) a döntésről a fenntartókat legkésőbb a főigazgatói döntést követő második munkanapon kell értesíteni,

j) a Tkr. 10. § (2) bekezdés b) pontja szerinti dokumentumok megküldésének határideje tíz munkanap.

(4) A Munkaerőpiaci Alap megállapodást köt a „Szociális intézményi foglalkoztatás támogatása” fejezeti kezelésű előirányzat részére történő pénzeszközátadás biztosítására a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvény kihirdetését követő 3 munkanapon belül.

(5) Az Szfr. 16/D. §-ának alkalmazása során a 2010. évre megkötött támogatási szerződés alapján nyújtott szociális foglalkoztatási támogatás teljes, vagy részösszegének

a) 2011. január 1-jét megelőző visszafizetése esetén a kötelezettségvállalással nem terhelt, illetve

b) 2010. december 31-ét követő visszafizetése esetén

visszafizetendő tőke, valamint a kamat összegének 40%-a a Munkaerőpiaci Alapot illeti meg.

(6) A 2009. évre megállapított szociális foglalkoztatási támogatás tekintetében az Szfr. e rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

(7) Az Szfr. – e rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályos – 9. § (3) bekezdése alapján benyújtott, 2010. évre irányuló éves összesített igénybejelentést el kell utasítani.

(8) A kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv által lefolytatott pályáztatás rendjéről, annak szervezéséről és lebonyolításáról, a pályázati eljárás alól adott mentesítésről, a kompetenciavizsgálatról és a toborzási adatbázisról, valamint a pályázati eljáráshoz kapcsolódó nyilvántartás szabályairól szóló 406/2007. (XII. 27.) Korm. rendelet a következő új 10/A. §-sal egészül ki:

10/A. § (1) A szolgáltató központ által a roma önazonosságukat kinyilvánító, felsőfokú végzettséggel rendelkező személyek számára meghirdetett külön pályázat eredményeként közigazgatási versenyvizsgát tevő személyek a versenyvizsga eredményes letételétől számított tizenkét hónapon belül az e rendelet szerinti pályázat alól mentesülnek.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott személyeket a Miniszterelnöki Hivatalban, a minisztériumokban, az igazgatási és az igazgatás jellegű tevékenységet ellátó központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszámáról szóló kormányhatározatban meghatározott létszámkeret számítása során nem kell figyelembe venni.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott személyekre a versenyvizsga eredményes letételétől számított tizenkét hónapon belül a Kormány vagy miniszter irányítása, illetve felügyelete alá tartozó közhatalmi költségvetési szervekre irányadó, a létszámgazdálkodást érintő átmeneti intézkedésekről szóló kormányhatározatot nem kell alkalmazni.”

32. § (1) A foglalkoztató jogosult az ellátott részére – a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 88. § (2) bekezdése alapján – kifizetett, a határozott időből még hátralévő időre járó, de legfeljebb e rendelet kihirdetését követő 1 évig számított átlagkereset, valamint az ehhez kapcsolódó társadalombiztosítási járulék és tételes egészségügyi hozzájárulás összegére (a továbbiakban együtt: költségkompenzáció), amennyiben a fejlesztő-felkészítő foglalkoztatásra irányuló munkaszerződést e rendelet kihirdetését megelőzően kötötték meg.

(2) A foglalkoztató a költségkompenzációt a munkaviszony megszüntetését követően, de legkésőbb 2010. március 1-jéig az e rendelet 1. számú mellékletében foglalt adattartalommal rendelkező igénybejelentésben kérheti a szociális intézmény székhelye szerinti megyei szociális és gyámhivatalnál. Az igénybejelentéshez mellékelnie kell

a) a munkaszerződést,

b) a határozott idejű munkaviszony megszüntetését, továbbá az Mt. 88. §-ának (2) bekezdése szerint kifizetett átlagkereset, valamint az ezekhez kapcsolódó társadalombiztosítási járulék és tételes egészségügyi hozzájárulás megfizetését igazoló dokumentumokat,

c) az e rendelet 2. számú mellékletében foglalt adattartalommal rendelkező adatlapot.

(3) Ha a megyei szociális és gyámhivatal a költségkompenzációra való jogosultságot megállapítja, az erről szóló határozatot megküldi az FSZH-nak. Az FSZH a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül gondoskodik a költségkompenzáció folyósításáról.

(4) A költségkompenzáció megállapítása esetén az ellátott után a határozott időből hátralévő idő alatt szociális foglalkoztatási támogatás nem igényelhető és nem használható fel.

33. § (1) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti

a) az Szfr.

aa) 5. § (4) bekezdésében az „ismételt kiadását,” szövegrész,

ab) 12. §-át megelőző alcím,

b) a fogyatékos személyek alapvizsgálatáról, a rehabilitációs alkalmassági vizsgálatról, továbbá a szociális intézményekben ellátott személyek állapotának felülvizsgálatáról szóló 92/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Fvr.) 10. § (6) bekezdésében és 12. § (9) bekezdésében az „és a szociális foglalkoztatás szükségességét” szövegrész,

c) a Tkr. 6. § (3) bekezdés a) pontjában az „és egy tagját” szövegrész,

d) az egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 174/2009. (VIII. 29.) Korm. rendelet 35. § (15) bekezdése.

(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg

a) az Szfr.

aa) 5. § (2) bekezdésének felvezető szövegében az „engedélyt ismételten” szövegrész helyébe az „engedély módosítását”,

ab) 5. § (3) bekezdésében az „ismételt” szövegrész helyébe a „módosításának”,

ac) 6. § (2) bekezdésében „a Magyar Államkincstár – fenntartó székhelye szerint illetékes – regionális igazgatóságának, magyarországi székhellyel nem rendelkező fenntartó esetén a Magyar Államkincstár Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságának (a továbbiakban együtt: Igazgatóság)” szövegrész helyébe „a folyósító igazgatóságnak” szöveg,

ad) 6. § (8) bekezdésében a „Foglalkoztatási és Szociális Hivatal” szövegrész helyébe a „Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (a továbbiakban: FSZH)” szöveg,

ae) 7. § a) pontjában „az Igazgatósággal” szövegrész helyébe „a folyósító igazgatósággal” szöveg,

af) 7. § b) pontjában „a Foglalkoztatási és Szociális Hivatallal” szövegrész helyébe „az FSZH-val” szöveg;

b) az Fvr.

ba) 1. § (1) bekezdés c) pontjában a „nappali intézményben” szövegrész helyébe a „nappali intézményben, átmeneti elhelyezést nyújtó intézményben” szöveg,

bb) 5. § (2) bekezdés b) pontjában az „ápolást, gondozást nyújtó intézmény, ápoló-gondozó célú lakóotthon” szövegrész helyébe „az a) pontban nem említett intézmény” szöveg

bc) 10. § (2) bekezdésében „a 62. életévét” szövegrész helyébe „az öregségi nyugdíjkorhatárt” szöveg;

c) a Tkr.

ca) 2. §-át megelőző alcímben, 2. § (1) bekezdésében, valamint 16. § (5) bekezdés a) és b) pontjában a „támogató szolgáltatás és a közösségi alapellátások” szövegrész helyébe a „támogató szolgáltatás, a közösségi alapellátások és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás” szöveg,

cb) 2. § (5) bekezdésében, 4. §-a (5) bekezdés d) pontjában, 7. § (1) bekezdésének második mondatában, 7. § (2) bekezdés a) pontjában, 7. § (5) bekezdés cb) alpontjában, 10. § (6) bekezdés e) pontjában, 12. § (1) bekezdésében, valamint 15. §-(1) bekezdés a) és b) pontjában a „szolgáltatás és közösségi alapellátások” szövegrész helyébe a „szolgáltatás, közösségi alapellátások és jelzőrendszeres házi segítségnyújtás” szöveg,

cc) 5. § (3) bekezdésének második és harmadik mondatában, 12. § (3) bekezdésében, valamint 19. § (1) és (2) bekezdésében a „szolgáltatás, illetve közösségi alapellátások” szövegrész helyébe a „szolgáltatás, közösségi alapellátások, illetve jelzőrendszeres házi segítségnyújtás” szöveg,

cd) 7. § (5) bekezdésének első mondatában az „írásban” szövegrész helyébe „az elektronikus pályázatkezelő rendszere útján” szöveg,

ce) 7. § (5) bekezdés b) pontjában és 10. § (6) bekezdés b) pontjában a „székhelyét” szövegrész helyébe a „székhelyét, illetve telephelyét” szöveg,

cf) 10. § (2) bekezdés c) pontjában „a szociális vállalkozó” szövegrész helyébe „az egyéni vállalkozó fenntartó” szöveg,

cg) 10. § (2) bekezdés kc) alpontjában a „szociális vállalkozó” szövegrész helyébe az „egyéni vállalkozó” szöveg,

ch) 10. § (3) bekezdésében, valamint 12. § (4) és (5) bekezdésében a „kézhezvételét” szövegrész helyébe a „tárhelyre érkezését” szöveg,

ci) 18. § (1) bekezdésének első mondatában a „szolgáltató székhelye” szövegrész helyébe a „szolgáltató székhelye, telephelye” szöveg, valamint a „szolgáltató székhelyén” szövegrész helyébe a „szolgáltató székhelyén, telephelyén” szöveg

lép.

1. számú melléklet a 279/2009. (XII. 9.) Korm. rendelethez

IGÉNYBEJELENTÉS
a határozott idejű munkaviszony megszüntetésével összefüggő költségkompenzációra
1.    A foglalkoztató adatai:
Neve:     
Székhelye:     
KSH kódja:     
Adószáma:     
Bankszámla száma:     
2.    Az intézményfenntartó típusa2:     állami fenntartó
önkormányzati fenntartó
egyházi fenntartó
egyéb nem állami fenntartó
3.    Az intézményfenntartó adatai:
Neve:     
Székhelye     
KSH-kódja:     
Adószáma:     
Számlaszáma:     
4.    Az intézmény adatai:
Neve:     
Székhelye:     
KSH kódja:     
Adószáma:     
5.    Költségkompenzáció
Igényelt költségkompenzáció:      E Ft
Az adatok hitelességét igazolom.
.     év      hónap      nap
A foglalkoztató képviseletében
aláírásra jogosult személy

2. számú melléklet a 279/2009. (XII. 9.) Korm. rendelethez

Adatlap a határozott idejű munkaviszony megszüntetésével összefüggő költségkompenzáció számításához

Sor-
szám

N é v

Átlagkereset,
(Ft/hó1)

A határozott idejű szerződésből hátralévő idő (hónap2)

Tételes
egészségügyi hozzájárulás,
(Ft)

Határozott idejű munkaviszony megszüntetésének költsége
(Ft)

a

b

c

d

e=d*1950

f

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

 

 

 

 

1 A Munka Törvénykönyve szerint kiszámított napi átlagkereset szorozva 22 nappal.
2 Ha tört hónapot ad a felmondási napok száma, úgy a felmondás hónapadata = a felmondással érintett naptári napok száma osztva 30-cal.
Az adatok hitelességét igazolom.
………………………………, ….………. év ……………….. hónap ……. nap
1

A rendeletet a 222/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 2. § 243. pontja hatályon kívül helyezte 2014. szeptember 5. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 1. §-át.

2

A fenntartó típusát kérjük aláhúzással jelezni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére