KÜ BH 2009/284
KÜ BH 2009/284
2009.09.01.
Árverési jegyzőkönyv eredeti ranghelyén tulajdonjog bejegyzés nem teljesíthető, ha az adóhatóság időközben az árverést jogerős határozattal megsemmisítette (1972. évi 31. tvr. 14. §, 15. §, 1972. évi XXXI. tv. 17. §).
A Legfelsőbb Bírósága a 2006. december 5. napján meghozott ítéletével a megyei bíróság ítéletét, valamint az alperes határozatát hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte. Az alperes határozatával a körzeti földhivatal határozatát megsemmisítette és új eljárásra utasította azzal, hogy azt a Legfelsőbb Bíróság ítéletének indokolásában írtakra figyelemmel kell lefolytatnia.
Az elsőfokú közigazgatási szerv a 2007. március 8. napján meghozott határozatával a kecskeméti 15302. helyrajzi számú, 1034 m2 nagyságú lakóház, udvar megnevezésű, M. L. és B. M. M. tulajdonát képező ingatlanra vonatkozóan a felperes tulajdonjog bejegyzésére irányuló megkeresését elutasította. Határozatának indokolásában rögzítette a körzeti földhivatal, hogy a 1996. július 25-én keltezett árverési jegyzőkönyv K. F. tulajdonjog bejegyzéséről rendelkezett. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal a 2003. február 30-án meghozott határozatával az árverési jegyzőkönyvet megsemmisítette, az APEH Elnöke ezt a határozatot jogorvoslati eljárásban a 2003. május 9-én hozott határozatával helybenhagyta.
Az árverési jegyzőkönyv – annak megsemmisítésére tekintettel – az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. évi törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Inytvr.) 14. §-ának (4) bekezdése, 15. §-ának (3) bekezdése és 17. §-ának (1) bekezdése folytán bejegyzés alapjául nem szolgálhat.
A felperes fellebbezését elbírálva az alperes a 2007. május 15. napján meghozott határozatával helybenhagyta az elsőfokú közigazgatási határozatot. Határozata indokolásában megállapította, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Elnökének helybenhagyó határozatával jogerősen megsemmisített árverési jegyzőkönyv az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapjául nem szolgálhat. Okirat hiányában az ingatlan-nyilvántartásba a tulajdonjog bejegyzése nem teljesíthető.
A felperes keresetében kérte a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését és az elsőfokú közigazgatási szerv új eljárásra kötelezését.
A megyei bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az eljárt közigazgatási szervek a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 111. § (3) bekezdésében foglaltaknak eleget tettek, és az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal árverést megsemmisítő határozatának függvényében állapították meg, hogy a benyújtott okirat, azaz az árverési jegyzőkönyv a bejegyzés alapjául nem fogadható el. A Legfelsőbb Bíróság ítéletében foglaltaknak megfelelően pedig a bejegyzésre irányuló megkeresést érdemben határozattal – annak eredeti ranghelyén – utasították el. Az alperes jogerős határozata a keresetlevélben írt jogszabálysértést nem tartalmazza, ezért az alaptalan keresetet a megyei bíróság elutasította.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte annak hatályon kívül helyezését és keresetének helyt adó új határozat hozatalát.
A felperes állítása szerint a megyei bíróság figyelmen kívül hagyta a Legfelsőbb Bíróság ítéletében írt iránymutatását; az árverési jegyzőkönyv bejegyzésre alkalmassága beérkezés ranghelyén történő megvizsgálásának, elbírálásának hiányát. A felperes álláspontja szerint az alperesnek a megismételt eljárásban meg kellett volna vizsgálnia, hogy az árverési jegyzőkönyv az eredeti ranghelyén bejegyzés alapjául elfogadható-e, illetőleg az árverést megsemmisítő határozatot is értékelnie kellett volna. A megyei bíróság nem észlelte, hogy az alperes a Legfelsőbb Bíróság ítéletében foglalt kötelezettségeinek nem tett eleget. Azzal, hogy az alperes az árverési jegyzőkönyv bejegyzésre alkalmasságát nem az eredeti, azaz az 1996. szeptember 18-ai beérkezés ranghelyén vizsgálta, megsértette az Inytv. és a Vhr. előbbiekben már megjelölt rendelkezéseit.
Jogszabálysértő a jogerős ítélet abból az okból is, hogy a megyei bíróság nem értékelte az APEH megsemmisítő határozatát. Sem az Art. sem az APEH végrehajtási cselekményeinek foganatosítására irányadó Vht. nem ismeri az árverés megsemmisítésének intézményét, ebből következően az APEH megsemmisítő határozatához joghatás nem fűződik, az alperes elsőfokú szervének azt el kellett volna utasítania.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felülvizsgált ügyben alkalmazandó Inytvr. 14. §-ának (4) bekezdése értelmében a bejegyzés tárgyát képező jogra vagy tényre vonatkozó határozat alapján az eljáró hatóság (bíróság, közjegyző, bírósági végrehajtó) kéri a bejegyzést az ingatlan fekvése szerinti földhivataltól.
Az Inytvr. 15. §-ának (3) bekezdése szerint bejegyzés alapjául szolgálhat a bíróság ítélete, illetőleg a hatáskörrel rendelkező hatóság határozata, ha bejegyezhető jogra és tényre vonatkozik.
Az Inytvr. 17. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy nem jegyezhető be a változás, ha az okiratnak olyan alaki vagy tartalmi hiányossága van, amely miatt az nyilvánvalóan érvénytelen.
A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló peradatok alapján – a megyei bírósággal egyezően – megállapította, hogy az alperesi hatóságok a megismételt eljárásban az Inytvr. fentebb idézett rendelkezései alkalmazásával törvényes határozatot hoztak a felperes tulajdonjog bejegyzésére irányuló megkeresésének elutasításáról.
Az alperesi hatóságok – szemben a felperes állításával – a Ket. 111. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően eleget tettek a Legfelsőbb Bíróság ítéletében adott iránymutatásnak; értékelték az APEH árverést megsemmisítő határozatát és erre tekintettel – az iránymutatásnak megfelelően – határozattal döntöttek a felperes tulajdonjogának bejegyzése tárgyában.
A Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy az alperesi hatóságok az árverési jegyzőkönyvön alapuló bejegyzési kérelem eredeti ranghelyén bírálták azt el, figyelembe véve azt is, hogy az árverés megsemmisítése miatt nem volt lehetőség, a már nem létező árverés alapján tulajdonjog bejegyzésére.
Alaptalanul sérelmezte a felperes felülvizsgálati kérelmében azt is, hogy a megyei bíróság nem értékelte az APEH megsemmisítő határozatát; e határozatok felülvizsgálata nem képezte jelen közigazgatási per tárgyát.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. IV. 37.119/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
