BÜ BH 2009/292
BÜ BH 2009/292
2009.10.01.
A Btk. 244. §-a (2) bekezdése szerinti bűnpártolás bűntettének tettese a bűnpártoló cselekményt nem az alapcselekmény elkövetőjének haszonszerzése érdekében, hanem azért követi el, hogy magának vagy harmadik személynek szerezzen vagyoni előnyt [Btk. 244. § (1) bek. h) pont, (2) bek.].
A megyei bíróság megismételt eljárásban hozott és 2005. június 17. napján kihirdetett ítéletével a IV. r. terheltet bűnösnek mondta ki csalás bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében. Ezért őt – halmazati büntetésül – 1 év 4 hónapi börtönbüntetésre és 300 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.
Egyben a IV. r. terheltet az ellene bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vád alól felmentette.
Kétirányú fellebbezés alapján eljárva az ítélőtábla, a 2006. november 28. napján meghozott ítéletével az elsőfokú határozatot – a IV. rendű terhelt tekintetében – akként változtatta meg, hogy a csalás bűntetteként értékelt cselekményt bűnpártolás bűntettének minősítette; a kiszabott börtönbüntetés tartamát 1 évre enyhítette. Egyebekben az elsőfokú ítéletet – a IV. r. terhelt tekintetében – helybenhagyta.
Az elsőfokú ítélettel megállapított tényállás – IV. r. terhelt magatartására vonatkozó részének – lényege a következő.
Tényállás III. pontja.
1999. május 31. napjától a IV. r. terhelt az egyik jogtanácsosi iroda vezető jogtanácsosa volt. 1999. június 15-én a M. Kft. nevében az I. r. terhelt megbízta a Kft. képviseletével a jogtanácsosi irodát.
1999. szeptember 25-ét követően az I. r. terhelt elhatározta, hogy dr. K. J. sértettet megtévesztve, a hátralékos vételár kifizetése nélkül megszerzi a sértett ingatlanának tulajdonjogát.
Ezt követően – legkésőbb 2000. február 2-áig terjedő időben – az I. r. terhelt megbeszélte a IV. r. terhelttel, hogy valótlan tartalmú okiratokkal, illetve a IV. r. terhelt vallomásával igazolják, hogy az adott ingatlanra kötött színlelt adásvételi szerződésben rögzített 48 200 000 forint vételárhátralék kifizetésre került.
A IV. r. terhelt – az I. r. terhelt kezdeményezésére – 1999. október 4-ei keltezéssel egy valótlan tartalmú letéti szerződést készített.
Eszerint 1999. október 4-én az I. r. terhelt által képviselt M. Kft. 48 200 000 forintot letétbe helyezett a IV. r. terhelt által képviselt jogtanácsosi irodánál. A jogtanácsosi iroda, mint letéteményes ezt az összeget 1999. október 12-ig köteles megőrizni. Ugyanilyen keltezéssel a IV. r. terhelt kiállított egy valótlan tartalmú kiadási pénztárbizonylatot; mely szerint a jelzett napon a sértett átvett 48 200 000 forintot a jogtanácsosi irodától.
A pénztárbizonylat szerinti összeget a sértett nem kapta meg. A pénztárbizonylat eredeti példánya nem ismert, a másolaton a sértettéhez hasonló szignó szerepel.
2000. február 2. napján a IV. r. terheltet tanúként hallgatták meg; ekkor azt állította, hogy 1999. február 12-én ő és az I. r. terhelt együtt átadta a sértettnek az összeget.
A valótlan tartalmú számlamásolatot az I. r. terhelt akkori védője 2000. február 12. napján a megyei rendőrkapitánysághoz becsatolta.
A IV. r. terhelt a valótlan tartalmú kiadási pénztárbizonylat készítésével és becsatolásával megakadályozta, hogy a sértett az ingatlan vételárából neki járó összesen 40 373 768 forinthoz hozzájusson; s ezáltal a sértettnek ezzel egyező összegű kárt okozott.
A bűncselekmény büntetőjogi megítélése szempontjából jelentős más tényállási pontban lévő ténymegállapítás:
Tényállás I. pontja.
1999. október 4. napján nyújtotta be a földhivatalhoz az I. r. terhelt a sértett ingatlanára vonatkozó tulajdonjoga bejegyzéséhez szükséges okiratot.
1999. október 6. napján 13 óra 30 perc 40 másodperckor a földhivatal az ingatlanra a M. Kft. tulajdonjogát bejegyezte.
Tényállás V. pontja.
1999. október 6. napján 13 óra 41 perckor a földhivatal – a M. Kft. és a W. Kft. között létrejött adásvételi szerződés alapján – az ingatlanra a W. Kft. tulajdonjogát bejegyezte.
Az elsőfokú bíróság jogi értékelése szerint a IV. r. terhelt a jelentős kárt okozó csalás bűntettét azzal valósította meg, hogy az I. rendű vádlott felbujtására a hamis pénztárbizonylatot, valamint az ahhoz kapcsolódó valótlan letéti szerződést elkészítette, majd ezeket a nyomozóhatóságnak becsatolta és tanúvallomásával megerősítette. Ezáltal ugyanis megakadályozta, hogy a sértett a neki járó vételárhátralékhoz hozzájusson.
A magánokirat-hamisítás vétségét pedig azzal valósította meg, hogy valótlan pénztárkiadási bizonylatot készített és használt fel. E körben az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy ugyan a IV. r. terhelt e magatartását az ügyészség külön jogilag nem minősítette, de annak leírását a vádirati tényállás tartalmazta; így az a vád tárgyát képezte.
A másodfokú bíróság akként helyesbítette a tényállást, hogy a sértett kára akkor következett be, amikor ingatlanának tulajdonjoga átvezetésre került az ingatlan-nyilvántartásban. A IV. r. terhelt cselekménye nem akadályozta meg abban a sértettet, hogy jogi igényét külön polgári perben érvényesítse. A IV. r. terhelt cselekménye kizárólag a sértetti tulajdon átruházása után kapcsolódott az I. r. terhelt magatartásához azzal a céllal, hogy az I. r. terhelt az ellene indult büntetőeljárásban a felelősségre vonást elkerülje.
A másodfokú bíróság egyben mellőzte a tényállásból azt a megállapítást, miszerint „A IV. r. terhelt a valótlan tartalmú kiadási pénztárbizonylat készítésével és becsatolásával megakadályozta, hogy a sértett az ingatlan vételárából neki járó összesen 40 373 768 forinthoz hozzájusson; s ezáltal a sértettnek ezzel egyező összegű kárt okozott.”
A másodfokú bíróság – a helyesbített tényállás alapján – kifejtette, hogy a IV. r. terhelt a földhivatalhoz benyújtandó hamis magánokiratok készítésében, valamint azok benyújtásában nem vett részt; az I. r. terhelt nem a csalás elkövetéséhez nyújtott segítséget.
Az általa készített valótlan tartalmú, a sértettnek járó hátralékos vételár kifizetéséről szóló pénztárbizonylatot a csalás befejezése után készítette el, amit a büntetőeljárás megindítása után a nyomozóhatóságnak becsatolt és a kifizetés tényéről tanúvallomást tett.
Ehhez képest pedig a IV. r. terhelt nem csalást, hanem a Btk. 244. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő bűnpártolás bűntettét valósította meg. Magatartásának célja ugyanis az I. r. terhelt érdekében álló haszonszerzés volt, aki a hamis okirattal akart mentesülni a sértettnek okozott kár megtérítése alól, így akarta biztosítani magának a bűncselekményből származó vagyoni előnyt.
A másodfokú bíróság a magánokirat-hamisítás esetében az elsőfokú bíróság jogi értékelésével, valamint a IV. r. terheltet felmentő rendelkezéssel maradéktalanul egyetértett.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a IV. r. terhelt védője terjesztett elő – a Be. 416. § (1) bekezdés a) és c) pontját megjelölve – felülvizsgálati indítványt elsődlegesen a bűnpártolás bűntette kapcsán a bűnösség megállapítása miatt megváltoztatás, másodlagosan hatályon kívül helyezés és új eljárásra utasítás érdekében.
Az indítvány szerint az eljárt bíróságok iratellenesen és az indokolási kötelezettséget megszegve állapították meg, hogy a becsatolt átvételi elismervény nyilvánvalóan hamis.
Nem jelölték meg ugyanis, hogy ezt milyen bizonyítékok támasztják alá. Az eljárás során az átvételi elismervény eredeti példánya nem került elő, a másolat alapján pedig nem lehet egyértelműen annak hamisságára következtetést vonni.
Iratellenes az a megállapítás is, hogy a pénzátadás nem történt meg. Az eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták, hogy két tanú vallomása is alátámasztotta az I. r. és a II. r. terhelt azon vallomását, miszerint a vételárhátralék átadása megtörtént.
Az indítvány kifogásolta, hogy olyan bűncselekményben is megállapították a IV. r. terhelt bűnösségét, amely miatt meggyanúsítva nem volt.
Az indítvány szerint a bűnpártolás bűntette nem tényállásszerű. Az eljárás során ugyanis nem merült fel adat arra, hogy amikor a IV. r. terhelt az ügylet lebonyolításában jogtanácsosként segédkezett, akkor tudott volna arról, hogy megelőzően az ügylet kapcsán bűncselekmény történt; és arra sincs adat, hogy haszonszerzési célzat vezette volna.
Az átvételi elismervény becsatolására és a IV. r. terhelt meghallgatására azután került sor, hogy a sértett a tulajdonjogát elvesztette, és az ingatlant az I. rendű terhelt továbbértékesítette. Ehhez képest pedig az elismervény becsatolása – feltéve, hogy hamis volt – a bűncselekményből származó vagyoni előny biztosítását sem szolgálhatta.
A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt részben alaptalannak, részben pedig törvényben kizártnak tartotta és a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozta. Álláspontja szerint mindkét bűncselekmény esetében a bűnösség megállapítása és a jogi minősítés, továbbá a kiszabott büntetés is törvényes.
A Legfelsőbb Bíróság az ügyben a Be. 420. §-ának (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, melyen a IV. r. terhelt és védője felszólalásában a felülvizsgálati indítványt fenntartotta. A IV. r. terhelt – az indítvánnyal egyezően – arra hivatkozott, hogy eljárási szabálysértéssel állapították meg bűnösségét olyan cselekmény miatt, mellyel a nyomozás során nem gyanúsították meg. Az ügyész a nyilvános ülésen az átiratában foglaltakat fenntartva szólalt fel.
A felülvizsgálati indítvány – a következők szerint – alapos.
A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján felülvizsgálatnak van helye, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor.
A Be. 423. §-a (1) bekezdése alapján felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, ami a felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható. Ebből következően nincs lehetőség a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének, s ezen keresztül a bűnösség kérdésének, valamint a – minősítéssel kapcsolatos, vagy más büntető anyagi jogi szabály sérelme nélkül – kiszabott büntetés mértékének vitatására sem.
Ehhez képest nincs helye felülvizsgálatnak az indítványnak az okirat tartalmi valótlanságának megállapítását támadó, illetve a sértettnek történt pénzátadás megtörténtére – ekként a tényállástól eltérő körülményekre – hivatkozó kifogásai alapján.
Nem alapos az indítványnak az indokolási kötelezettség megszegésére vonatkozó kifogása sem.
Kétségtelen, hogy a bíróság az indokolásban köteles számot adni döntéshozatali tevékenységéről, a felülbíráló (fellebbezés, illetve felülvizsgálat folytán eljáró) bíróság pedig ezt jogosult és köteles ellenőrizni. Ha a megtámadott határozat indokolása oly mértékben hiányos, hogy nem állapítható meg belőle, mire alapította a bíróság a döntését, akkor nyilvánvalóan meghiúsul az érdemi felülbírálat lehetősége; s ez eredményezi feltétlenül – a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja, illetve 373. § (1) bek. III. pont a) alpontja folytán – a hatályon kívül helyezést [1/2007. BKv. C.].
Miután pedig felülvizsgálat során a tényállás megalapozottsága és a bizonyítékok mikénti mérlegelése sem külön-külön, sem pedig egymás viszonyában nem vitatható, így ezen eljárási ok kapcsán csupán az vizsgálható, hogy a megtámadott jogerős határozat indokolásában az eljárt bíróság ellenőrizhető és elégséges módon számot ad-e a tényállás megállapításához vezető, a Be. 78. § (3) bekezdés szerinti, értékelő tevékenységéről. Jelen ügyben ez kétségtelenül megtörtént.
Ehhez képest az indítvány az indokolási kötelezettség megsértése címén valójában az eljárt bíróság bizonyítékot mérlegelő tevékenységét támadta, ami felülvizsgálat során kizárt.
Az indítványnak – a gyanúsítás kapcsán – a nyomozás során történt esetleges szabálytalanságra hivatkozó kifogása felülvizsgálatban szintén közömbös, miután ezen indok kívül esik a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjában kimerítően meghatározott eljárási okok körén.
E tekintetben megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a megyei főügyészség vádirata – melyben foglaltakat egyébként az elsőfokú ítélet is szó szerint rögzítette – tartalmazta azokat a ténybeli körülményeket, ami alapján a bíróságnak az indítványban hivatkozott cselekmény kapcsán is bizonyítást kellett lefolytatnia, tényállást kellett megállapítania.
Az eljárt bíróság az irányadó tényállás alapján helyesen vont következtetést a IV. r. terhelt bűnösségére, azonban a bűnpártolás bűntetteként értékelt cselekmény minősítése téves.
A Btk. 244. § (1) bekezdés c) pontja szerinti (tárgyi) bűnpártolást az követi el, aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában.
Az irányadó tényállás alapján azonban nem vonható arra következtetés, hogy a IV. r. terhelt magatartása az I. r. terhelt bűncselekményéből (a csalásból) származó előnyt biztosította volna.
Az előny az alapcselekmény elkövetésének következménye. A bűnpártoló magatartás pedig ennek az elkövetőjénél keletkezett előnynek, illetve az alapcselekmény elkövetése előttihez képest előnyösebb helyzetének a fenntartásában, vagy további javításában való közreműködés.
Jelen esetben az alapcselekmény az I. r. terhelt által elkövetett csalás volt. Az előny vonatkozásában pedig nem a vételárhátralék ki nem fizetése révén az I. r. terheltnél maradt összegnek, hanem a vételárhátralék ki nem fizetésével való tulajdonjog megszerzésének van jelentősége. A tulajdonjog megszerzése jelentette ugyanis az I. r. terhelt számára – az alapcselekmény elkövetését megelőző helyzetéhez képest – az előnyös helyzetet.
Ugyanakkor az irányadó tényállás alapján a tulajdonjog I. r. terhelt javára való ingatlan-nyilvántartásba bejegyzése 1999. október 6-án megtörtént. Az I. r. terhelt pedig 2000. február 2-áig terjedő időben beszélte meg a IV. rendű terhelttel a valótlan tartalmú okirat kiállítását, illetve annak valótlan tartalmú szóbeli tanúsítását.
Ebből pedig nem vonható arra következtetés, hogy az 1999. október 4-ei keltezésű letéti szerződés, illetve október 12-ei keltezésű pénztárbizonylat kiállítása már 1999. október 6-át, illetve az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzést megelőzően megtörtént volna.
Következésképpen nem állapítható meg, hogy a IV. r. terhelt – tényállás szerinti – magatartásával közreműködött az I. r. terhelt előnyének biztosításában, s ingatlan-nyilvántartási bejegyzésről lévén szó értelemszerűen a fenntartásában sem játszhatott szerepet.
A Btk. 244. § (1) bekezdés b) pontja szerinti bűnpártolás alá tartozik azonban minden olyan magatartás, amely objektíve alkalmas az eljárás sikerének meghiúsítására. Ez valósul meg akkor, ha az eljárás sikerének meghiúsítására alkalmas magatartásra rábírt személy az általa készített, vagy meghamisított bizonyítási eszközt (így okiratot) szolgáltatja a hatóságnak, függetlenül e magatartás sikerétől. Jelen ügyben erről van szó.
Ez következik a másodfokú bíróság által helyesbített tényállásból, miszerint a IV. r. terhelt cselekménye kizárólag a sértetti tulajdon átruházása után kapcsolódott az I. r. terhelt magatartásához azzal a céllal, hogy az I. r. terhelt az ellene indult büntetőeljárásban a felelősségre vonást elkerülje.
Az irányadó tényállásból – szemben a másodfokú bíróság álláspontjával – nem vonható viszont következtetés a IV. r. terhelt bűnpártoló magatartásának a Btk. 244. § (2) bekezdése szerinti minősülésére.
Nincs alap annak megállapítására, hogy a IV. r. terhelt e magatartásával hasznot akart szerezni. Ugyanis az adott bűnpártoló magatartásnak kell haszon érdekében történnie, hasznot hajtónak lennie. A haszon, amely végett a bűnpártoló a cselekményt elköveti, nem az alapcselekmény elkövetőjének, hanem a bűnpártolónak vagy harmadik személynek a haszna. Ehhez képest téves a másodfokú bíróság azon indokolása, hogy a terhelt „magatartásának célja a jogtalan haszonszerzés volt az I. r. terhelt érdekében, aki a hamis okirattal a sértettnek okozott kár megtérítése alól akart mentesülni, így biztosítva magának a bűncselekményből származó vagyoni előnyt”.
Az eljárt bíróság helyesen állapította meg a IV. r. terhelt bűnösségét magánokirat-hamisítás miatt.
Az irányadó tényállás egyértelműen rögzíti, hogy a sértett nem kapta meg a vételárhátralékot. Ezzel szemben a IV. r. terhelt azt foglalta okiratba, hogy a vételárhátralék letétből való kifizetése a sértett részére megtörtént.
Mindezek alapján kétségtelen, hogy mind a IV. r. terhelt által készített – és utóbb felhasználás végett a hatósághoz benyújtott – okirat, mind pedig a IV. r. terhelt hatóság előtti nyilatkozata valótlan tartalmú volt.
A Btk. 64. § (1) bekezdés a) pontja alapján, akit határozott tartamú szabadságvesztésre ítélnek, és megfelelő keresete (jövedelme) vagy vagyona van, pénzmellékbüntetésre kell ítélni, ha a bűncselekményt haszonszerzés céljából követte el.
Miután – a már kifejtettek alapján – a IV. r. terhelt esetében sem a haszonszerzés, sem pedig vagyoni előny megszerzésének, biztosításának szándéka nem állapítható meg, így e rendelkezés alapján a pénzmellékbüntetés kiszabásának sincs helye.
Ekként a Legfelsőbb Bíróság – mivel nem észlelt olyan eljárási szabálysértést, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles – a felülvizsgálati indítványnak helyt adott, és a megtámadott határozatot a Be. 427. § (1) bekezdés b) pontja alapján megváltoztatta. A IV. r. terhelt bűnpártolás bűntetteként értékelt cselekményét a Btk. 244. § (1) bekezdés b) pontja szerinti bűnpártolás vétségének minősítette. Ezáltal pedig – miután a törvényes minősítés adta büntetési tételkeret kedvezőbb – a kiszabott büntetés sem tekinthető törvényesnek.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elkövetéskor büntetlen előéletű IV. r. terhelttel szemben – nem érintve a magánokirat-hamisítás vétsége miatt megállapított bűnösségét, illetve jogi minősítést – halmazati büntetésül a Btk. 44. §-a alapján 4 hónapi fogházbüntetést szabott ki, melynek végrehajtását a Btk. 89. § (1) és (3) bekezdése alapján 1 évi próbaidőre felfüggesztette. A pénzmellékbüntetés kiszabását pedig mellőzte; s egyben a Be. 585. § (1) és (3) bekezdése alapján rendelkezett annak időközben befizetett összege visszatérítéséről.
(Legf. Bír. Bfv. III. 935/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás