PÜ BH 2009/293
PÜ BH 2009/293
2009.10.01.
Az adásvételi szerződések mint színlelt szerződések semmisek, ha ajándékozási szerződéseket lepleznek; az ajándékozási szerződések megkötésére pedig a felet megtévesztéssel vették rá, így a leplezett szerződések – az eredményes megtámadás következtében – szintén érvénytelenek [Ptk. 207. § (6) bek., 210. § (1) és (5) bek. Ptk. 235. § (1) bek].
Az I. r. felperes és az alperes között 2005. augusztus 26. napján adásvételi szerződés jött létre a B., J. u. 1-2. szám alatti ingatlanra 8 500 000 forint vételár ellenében. A 2005. szeptember 1. napján kelt szerződéssel a B., K. u. 91/A. szám alatti ingatlanra jött létre adásvételi szerződés 4 000 000 forint vételár ellenében, míg a 2005. szeptember 2. napján kelt szerződés alapján a b.-i 2561/1. hrsz.-ú ingatlanra kötöttek adásvételi szerződést 3 000 000 forint vételárért.
Az I. r. felperes módosított keresetében elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy adásvételi szerződésre irányuló kölcsönös akaratnyilvánítás hiányában közte és az alperes között nem jöttek létre adásvételi szerződések. Állította, hogy nem állt szándékában a tulajdonában álló ingatlanok értékesítése. Másodlagosan az adásvételi szerződések semmisségének megállapítását kérte annak jóerkölcsbe ütköző volta miatt; harmadlagosan megtévesztésre hivatkozással támadta az adásvételi szerződéseket; negyedsorban feltűnő értékaránytalanságra alapítottan kérte a szerződések érvénytelenségének a megállapítását. Előadta, hogy az alperes vételárat nem fizetett, ezért visszatérítésre nem kötelezhető. Arra az esetre, ha ezt az állítását a bíróság nem fogadná el bizonyítottnak, a B., K. u. 91/A., valamint a B., J. u. 1-2. szám alatti ingatlanok vonatkozásában az eredeti állapot helyreállítását, tulajdonjogának visszajegyzését, a b.-i ingatlan tekintetében a szerződés érvényessé nyilvánítását kérte azzal, hogy az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő véleményében megállapított forgalmi értéket kéri beszámítani az eredeti állapot helyreállítása körében esetlegesen őt terhelő fizetési kötelezettségbe. Kérte az alperest további 3 500 000 forint megfizetésére is kötelezni jogalap nélküli gazdagodás címén.
A II. r. felperes az I. r. felperes és az alperes között létrejött adásvételi szerződések érvénytelenségének a megállapítását kérte, a szerződések nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző volta miatt.
Az alperes a feltűnő értékaránytalanságra alapított keresetet nem vitatta, nem ellenezte a szerződések érvénytelenségének ezen a jogcímen történő megállapítását. Egyebekben a kereset elutasítását kérte és viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben a B., J. u. 1-2. szám alatti ingatlan birtokbaadására kérte az I. r. felperest kötelezni.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az I. r. felperes és az alperes között a perbeli három ingatlanra megkötött adásvételi szerződések érvénytelenek, a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás közötti feltűnően nagy értékkülönbség miatt. Kötelezte az I. r. felperest, hogy kilencven napon belül fizessen meg az alperesnek 15 500 000 forintot, valamint a vételár kifizetésétől a teljesítésig járó késedelmi kamatait. Ezt meghaladóan a felperesek keresetét és az alperes viszontkeresetét elutasította.
Megkereste az illetékes földhivatalt a b.-i 839/3. hrsz.-ú ingatlan tekintetében az alperes tulajdonjogának törlése és az I. r. felperes tulajdonjogának visszajegyzése, valamint a 384/1. hrsz.-ú ingatlan vonatkozásában az alperes tulajdonjog bejegyzése iránti kérelmének törlése érdekében, illetve a b.-i ingatlanra nézve az eredeti állapot helyreállítása iránt.
Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az I. r. felperes elsődleges keresete alaptalan, mert az I. r. felperes és az alperes között a perbeli adásvételi szerződések létrejöttek. Cs. L. igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő véleménye alapján azt állapította meg, hogy mindhárom ingatlan vonatkozásában a szerződéskötéskori forgalmi érték olyan mértékben haladta meg a vételárat, amely értékkülönbséget az ítélkezési gyakorlat már feltűnően nagynak tekint, ezért – az alperes elismerésére is figyelemmel – megállapította, hogy mindhárom perbeli adásvételi szerződés a szolgáltatás, ellenszolgáltatás feltűnő értékaránytalansága miatt érvénytelen.
Ebből következően nem volt szükséges a másodlagos és a harmadlagos kereseti kérelmek vizsgálata, nevezetesen, hogy az adásvételi szerződések a jóerkölcsbe ütköznek-e, illetve történt-e megtévesztés az alperes részéről. Az adásvételi szerződések, valamint a szerződéseket készítő ügyvédek tanúvallomása alapján, valamint abból a körülményből, hogy az alperes igazolni tudta, hogy az ingatlanok vételára nagyobbrészt egy b.-i ingatlan értékesítéséből származott, azt állapította meg, hogy az I. r. felperes a vételárat megkapta, ezért az eredeti állapot helyreállítása körében az átvett vételár visszafizetésére köteles.
Az I. r. felperesnek a 3 500 000 forint visszafizetésére irányuló keresetét bizonyítottság hiányával indokoltan elutasította.
Az elsőfokú ítélet ellen az I. r. felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával a szerződések érvénytelenségének megállapítását elsődlegesen akarati hiány, illetve a másodlagosan, valamint a harmadlagosan előterjesztett jogcímek alapján kérte. Kérte továbbá az alperes javára szóló pénzbeli marasztalás mellőzését és a jogalap nélküli gazdagodás címén előterjesztett kereseti kérelme teljesítését is.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét – fellebbezett részében – részben megváltoztatta és az I. r. felperes marasztalását és perköltség viselésére kötelezését mellőzte.
Kiegészítette a tényállást az elsőfokú eljárásban lefolytatott bizonyítási eljárás anyaga alapján azzal, hogy az alperes 2005. augusztus 22-én felkereste az I. r. felperest azzal, hogy meg kívánja vásárolni a házát, majd amikor az I. r. felperes közölte, hogy az ingatlan nem eladó, az akkor 31 éves alperes a 73 éves I. r. felperes bizalmába férkőzött, a következő napokban napi rendszerességgel találkozott vele, szinte állandóan együtt voltak, az I. r. felperes több napot töltött az alperes l.-i házában. Az alperes érzelmi vonzódást színlelve megtévesztette az I. r. felperest, jegyességet, majd házasságot ígért neki és azt kérte az I. r. felperestől, hogy egymáshoz tartozásuk véglegességének bizonyítékaként, ahogy az saját ortodox vallása szerint szokás, ruházza át rá ingatlanainak tulajdonjogát. Ennek hatására történt a perbeli szerződések megkötése, a felek valódi szerződési akarata azonban nem visszterhes, hanem ingyenes tulajdon átruházásra vonatkozott, amelynek megfelelően a szerződések megkötésekor, illetőleg azt megelőzően sem kapott az I. r. felperes az alperestől vételárat egyik szerződés tekintetében sem.
Megállapította, hogy az I. r. felperes a B., K. u. 91/A. szám alatti ingatlanon a felújítási munkálatokat az alperessel való megismerkedést követően abbahagyta, az építkezés irányításával felhagyott. Az alperes megismerkedésüket követően több alkalommal tanúk jelenlétében az I. r. felperes élettársaként mutatkozott be, illetve olyan kijelentést tett, amely arra utalt, hogy közte és az I. r. felperes között érzelmi kapcsolat áll fenn. Az alperes kísérletet tett az I. r. felperes b.-i tulajdonának a megszerzésére, vagy az ingatlan jelzálogjoggal való megterhelésére is. Ennek érdekében 2005. szeptember elején az I. r. felperessel B.-re utazott és a lakásban szemlét tartott. Ez alkalommal az alperes közölte az I. r. felperes nevelt lányával, hogy nekik nagyon kell a pénz, ez az ingatlan ami mozgósítható és egy héten belül ki kell költöznie a lakásból. Megállapította, hogy az alperes elvált, négy kiskorú gyermekét egyedül neveli, gyermektartásdíjat megegyezés alapján nem kap, háztartásbeli, havi rendszerességgel jövedelme a gyermekek után járó családi pótlék és egyéb járandóság összege havi kb. 80 000 forint. Azt is megállapította, hogy az alperes az I. r. felperesen kívül több, egyedülálló idős férfival, köztük J. J.-vel is kapcsolatban állt, tőlük megszerezte ingatlanaik tulajdonjogát. J. J. tulajdonjogának átruházása előtt arról beszélt barátjának, hogy nősülni készül, mint utóbb kiderült: az alperessel.
Az alperes ellen az I. r. felperes feljelentést tett csalás bűntette miatt, az alperes a feljelentés megtételét megpróbálta megakadályozni, ez azonban nem vezetett sikerre. A feljelentés folytán indult büntetőeljárás alapján a városi ügyészség vádat emelt az alperes ellen egyrendbeli folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt. A büntetőeljárás jelenleg is folyamatban van a városi bíróság előtt.
A másodfokú bíróság kifejtette, hogy az I. r. felperes az elsőfokú ítéletnek az elsődleges kereseti kérelmét elutasító rendelkezését alaptalanul támadja, helyesen utasította el az elsőfokú bíróság az arra irányuló kérelmet, hogy az adásvételi szerződések nem jöttek létre. Az I. r. felperes fellebbezésének tartalmi lényege az volt, hogy a vételár visszafizetése alól mentesüljön azért, mert állítása szerint vételárat az alperes egyik szerződés kapcsán sem fizetett. Kifejtette, hogy a szerződések szerinti vételár kifizetését, az alperesnek kellett a perben bizonyítania. A kifizetés mellett szóló bizonyíték az I. r. felperesnek mindhárom adásvételi szerződésben szereplő nyilatkozata, amellyel a kifizetés tényét elismerte és nyugtázta, és amelyet az okiratot szerkesztő ügyvédek előtt szóban is megerősített. Ezt támasztotta alá T. Zs. tanúvallomása is. Ezzel szemben az I. r. felperes azt állította, hogy egyik ingatlan után sem fizetett az alperes. Amennyiben ezt az állítását az I. r. felperes sikerrel bizonyítja, az adásvételi szerződések a Ptk. 207. §-ának (6) bekezdése értelmében, mint színlelt szerződések semmisek és azokat a leplezett ajándékozási szerződések alapján kell megítélni.
Az alperes tagadta, hogy az üzleti kapcsolaton felül bármilyen érzelmi viszony alakult volna ki közte és az I. r. felperes között. Az alperes tagadásával szemben az I. r. felperes bizonyította azt, hogy megismerkedésüktől kezdődően őt az alperes naponta felkereste, szinte állandóan együtt voltak. Tanúvallomás alapján igazolt, hogy az alperes úgy nyilatkozott, hogy ő az I. r. felperes élettársa. Az I. r. felperes felújítási, építési munkálatai az eladási szándék valódi fennállása ellen szól. Az alperes két alkalommal is elkísérte az I. r. felperest S.-be, elutazott vele B.-re is, ahol az I. r. felperes lakását szemrevételezte. Az I. r. felperes állítását alátámasztó tényállási elem, hogy M. A. tanú a J. J. eltűnése tárgyában a rendőrségen tett bejelentésében azt közölte, hogy J. J. „nősülésre készült”, mint utóbb kiderült az alperessel. J. J. is eladta az alperes közrehatására az ingatlanát. További bizonyítási elemként hivatkozott arra, hogy az alperes akkor is követte az I. r. felperest, amikor a rendőrségre ment feljelentést tenni. Utalt az alperes nyilatkozatára, amely szerint az I. r. felperesnek kifizetett összesen 15 500 000 forintot nem tartotta bankban, mert ez náluk ősi hagyomány. Ezzel szemben beismerte, hogy az OTP-nél van folyószámlája. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az ilyen jelentős pénzösszegnek hosszú időn való otthontartása a mai életviszonyok mellett kirívóan életszerűtlen. Ugyanilyen életszerűtlen az is, hogy a vevő a vételárat – az ügyvéd előtti – szerződéskötés előtti napon teljes egészében kifizesse az eladónak úgy, hogy erről átvételt igazoló okirat sem készül. Az sem fogadható el életszerűtlensége miatt, amit az alperes adott elő és T. Zs. tanú vallott, hogy az első 8 500 000 forint átadásáról készült ugyan okirat, de azt utóbb összetépték. Ezeket a bizonyítékokat a maguk összességében értékelve megállapította, hogy az I. r. felperes előadása felel meg a valóságnak. Az alperes érzelmi vonzalom színlelésével, hamis házassági ajánlattal vette rá az I. r. felperest arra, hogy az ingatlanjai tulajdonjogát az alperesre ingyenesen átruházza. Az adásvételi szerződések tehát színlelt szerződések voltak, ajándékozási szerződéseket lepleztek. Az ajándékozási szerződések megkötésére az alperes megtévesztéssel vette rá az I. r. felperest, a színlelt adásvételi szerződések ezért semmisek. Az adásvételi szerződések megtámadását megtévesztés miatt az I. r. felperes arra alapította, hogy azok megkötésére őt az alperes hamis házasságkötési ígérettel vette rá. Ez a megtámadás tartalmilag kihat az adásvételi szerződésekkel leplezett ajándékozási szerződésekre, amelyek sikeres megtámadás következtében érvénytelenek és ezért kell a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet visszaállítani akként, hogy a szerződések ingyenessége miatt az alperes részére visszatérítendő szolgáltatás nincs.
A jogerős ítélet ellen – annak hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyása érdekében – az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértéssel; a bizonyítékok iratellenes, kirívóan okszerűtlen, a logika szabályaival ellentétes mérlegelésével állapította meg tényként, hogy a perbeli adásvételi szerződések ingyenes szerződések voltak, mert ellenértéket az ingatlanokért nem fizetett, így azok ingatlan ajándékozási szerződéseket lepleztek, melyek az I. r. felperest megtévesztő magatartásuk miatt megtámadhatóak voltak és az eredeti állapot visszaállítása körében ezért az I. r. felperesnek visszafizetési kötelezettsége nincs.
Álláspontja szerint a másodfokú bíróság megsértette a kérelemhez kötöttség elvét kimondó rendelkezést, valamint a bizonyítékok rendelkezésre bocsátási kötelezettségére és az előzetes tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó eljárási szabályokat. Megsértette a bizonyítási kötelezettségre, illetve a bizonyítási teherre vonatkozó rendelkezéseket, valamint az érdemi döntés korlátain túlterjeszkedve a Pp. 215. § (1) bekezdésében írt szabályt megsértve hozta meg döntését. A fentieken túlmenően a jogerős ítélet az anyagi jogi rendelkezésekbe is ütközik.
Álláspontja szerint a másodfokú bíróságnak a tényállás kiegészítése körében tett alapvető megállapításai iratellenesek, illetőleg a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelésén nyugszanak. Hivatkozott a tényállás kiegészítésének első bekezdésére, amelyből csupán az életkorra, az I. r. felperes életkorára és arra vonatkozóan tett megállapítás helyes, hogy augusztusban kereste fel az I. r. felperest a lakóházas ingatlan megvásárlása céljából. Helyes még az a megállapítás is, hogy két alkalommal elkísérte az I. r. felperest S.-be. Ezen kívül semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy augusztus 22-én kereste volna fel az I. r. felperest, ezt az időpontot az I. r. felperes keresetében foglaltak cáfolják. Egyébként az I. r. felperes zavaros, egymásnak ellentmondó nyilatkozatain kívül semmilyen bizonyíték nem támasztja alá az ügyletkötés indokára vonatkozó ténymegállapításokat. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság megtévesztő magatartása körében olyan tényállást állapít meg, amit semmilyen perbeli adat nem támaszt alá. Utalt a felperes előadására és a keresetében foglaltakra, amely teljes tudathiányt állít, ami a jogi logika alapvető szabályai szerint, függetlenül a jogügylet ingyenességétől, vagy visszterhességétől kizárja a megtévesztésre alapított megtámadhatóságot. Hivatkozott arra, hogy a felperes előadásában foglaltakból arra sem lehetett következtetni, hogy közöttük ajándékozási szerződés jött létre, mert a színlelésnek két oldalú, tudatos magatartásnak kellett volna lennie, amikor a felek közös akarata irányul arra, hogy azt a szerződést, amely jognyilatkozataik alapján keletkezik, ne kössék meg. Az I. r. felperes előadásából erre nem lehetett volna következtetni. Hivatkozott arra, hogy téves az a megállapítás, hogy az I. r. felperes több napot töltött l.-i házában, mert a valóság az, hogy ő házasingatlannal nem rendelkezik, csak bérleménye van és az I. r. felperes egyetlen alkalommal volt ott, amikor az igazolványáért az ingatlanba bement.
Vitatta, hogy a másodfokú bíróság által megnevezett tanúk alkalmasak lennének a tényállás-kiegészítésben foglaltak alátámasztására; bizonyítóerejét a bíróság egyébként nem is értékelte, de az I. r. felperes és a tanúk között fennálló családi kapcsolat miatt vallomásukra tényállást alapítani nem lehetett volna. Sérelmezte J. J.-vel kapcsolatos megállapítást, amellyel kapcsolatban utalt arra, hogy senki nem állította, hogy J. J. rá ruházta volna az ingatlanát és a nyomozati eljárás elrendelése, illetve folytatása is megalapozatlan volt. Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma véleményére, amely a semmisségi ok hivatalbóli észlelése kapcsán követendő eljárásról szól, de az abban foglaltak sem terjedhetnek addig, hogy olyan tényállást kreáljon a bíróság, ami a felek előadásával kifejezetten ellentétes, amire vonatkozóan semmiféle érdemi bizonyíték nem áll rendelkezésre. Hivatkozott a bizonyítási teher szabályainak téves alkalmazására a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakkal ellentétes mérlegelésre, valamint arra, hogy a perbeli adásvételi szerződések érvényes létrejöttét és a vételárak kifizetését teljes bizonyítóerejű magánokiratok igazolják, aminek helytállóságát az ügyvédi tényvázlat, az okiratszerkesztő ügyvédek tanúvallomásai és T. Zs. tanúvallomása is alátámaszt. Ezekkel a bizonyítékokkal ellentétes tényállás megállapítása téves. Hiányolta, hogy a másodfokú bíróság a bizonyítékok felsorolása körében nem említi, hogy teljes bizonyítóerejű magánokirattal bizonyította, hogy saját b.-i ingatlana eladásából 13 000 000 forinthoz jutott egy és háromnegyed évvel az ingatlanok megvételét megelőzően. Kifogásolta a volt házastársa büntető iratok között elfekvő tanúvallomásának mellőzését is, amely szerint az ingatlan eladásból származó vételár mindenképpen rendelkezésére állt a perbeli ingatlanok kifizetéséhez. Helytelennek és tévesnek ítélte a másodfokú bíróságnak az életszerűséggel kapcsolatos álláspontját is. Hangsúlyozta, hogy a másodfokú határozat kihirdetését követő egy-két héten belül kirobbant pénzügyi, banki világválság teljes mértékben életszerűtlenné tette a másodfokú bíróságnak az életszerűtlenséggel kapcsolatos azon véleményét, hogy miért tartotta otthon a nagyobb összegű készpénzét.
A felperesek ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a bizonyítékok értékelése alapján megállapított tényállást és az abból levont jogi következtetéseket is vitatta.
Jogerős ítéletében a bíróság a tényállás megállapítása során a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján helyesen járt el, amikor a per során felmerült bizonyítékokat egybevetette a felek előadásával. Az így megállapított tényállás mindenben helytálló, nem maradt feltáratlan, nem iratellenes, nem okszerűtlen és logikai ellentmondást sem tartalmaz. Ennek következtében a felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozik arra, hogy a másodfokú bíróság megsértette a bizonyítékok okszerű mérlegelésének kötelezettségét és indokolatlanul mérlegelte felül az ügyben hozott elsőfokú határozatot.
Az I. r. felperes keresetében és személyes meghallgatása során is következetesen állította, hogy az ingatlanait nem kívánta értékesíteni és az alperes az ingatlanokért nem fizetett vételárat. Azt pedig, hogy mindezek ellenére a szerződések megkötését mi motiválta, az I. r. felperes ellentmondásmentesen, a helyzetet a maga életszerűségében feltárva adta elő.
A peradatok alapján nem vitás, hogy az alperes érzelmi kötődés, sőt szorosabb kapcsolat kialakításának színlelésével vette rá az I. r. felperest b.-i ingatlanainak az átruházására. Ezt igazolja K. I., J. K., T. I. érdektelen tanúk vallomása és ezt támasztja alá S. I. és S. M. tanúvallomása, akik előtt az alperes nyilatkozatai és magatartása az I. r. felperes irányában fennálló érzelmi összetartozásukat mutatta.
A másodfokú bíróság a kiegészített tényállásból helytálló következtetést vont le annak megállapításával, hogy az I. r. felperes nem kapott vételárat, tehát a szerződések ingyenesek voltak, amelyek megkötésére megtévesztéssel vette rá az alperes az I. r. felperest.
A bíróság jogerős ítéletében nem terjeszkedett túl a kereseten (Pp. 215. §), mert a színleltség miatti semmisség hivatalból is észlelhető volt. (Legfelsőbb Bíróság kollégiumi véleménye a semmisségi ok hivatalbóli észlelése kapcsán követendő eljárásról a BH 2005/9. szám alatt).
Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság jogerős ítéletében, hogy a bíróságot a jogcím nem köti és az I. r. felperes keresetének ténybeli alapját megjelölte.
Helytálló ezért az a megállapítás, hogy az adásvételi szerződések ajándékozási szerződéseket lepleztek; az ajándékozási szerződések megkötésére az alperes megtévesztéssel vette rá az I. r. felperest, így a leplezett ajándékozási szerződések a Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése szerint semmisek. A megtámadás eredményessége a tényállásból egyértelműen adódott.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. VI. 22.127/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás