PÜ BH 2009/296
PÜ BH 2009/296
2009.10.01.
Kártérítési jogalap megállapítása esetén a jogalap nélküli gazdagodás szubszidiárius szabályainak egyidejű alkalmazása kizárt (Ptk. 340. 348., 350. és 361. §).
Az alperes 2000. szeptember 15-én megbízási szerződést kötött V. M.-el, aki egyéni vállalkozóként az alperes termékeinek közvetítésére vállalt kötelezettséget. A szerződésben rögzítették, hogy V. M. az alperes képviselőjeként szerződéskötésre nem jogosult. Jogosult volt ugyanakkor az ügyfelektől biztosítási díjak, valamint lakástakarék szerződések esetén „szerződéskötési díjak” átvételére. A megbízás alapján V. M. az alperes b.-i Életvonal nevű fiókjának a vezetőjévé vált. A II. r. felperes a V. M. által szervezett tanfolyamon vett részt, ahol a biztosítási ügynöki tevékenységhez szükséges ismereteket lehetett elsajátítani. A tanfolyam vezetői arról tájékoztatták a résztvevőket, hogy 50%-os kamat mellett egy úgynevezett szűk befektetői körnek lehetősége van pénzbefektetésre. A kamat negyedévente kivehető.
A felperesi család több alkalommal helyezett el nagyobb összegeket V. M.-nél. A befizetések az alperes üzlethelyiségében, az alperes eszközeinek, nyugtatömbjének a felhasználásával történtek. V. M. a felpereseknek a kamatokat rendszeresen fizette mindaddig, amíg az alperes egyik ügyfél bejelentése alapján ellenőrzést nem tartott a fiókban. Az alperes feljelentésére V. M. ellen büntetőeljárás indult.
A jogerős ítélet a felperesek visszafizetésre irányuló keresetének nagyobbrészt helyt adva kötelezte az alperest az I. és II. r. felperes javára 5 092 901 forint, a III. r. felperes javára 717 764 forint, a IV-V. r. felperes javára 2 433 067 forint és kamatai megfizetésére.
Az alperes kártérítési felelősségét a Ptk. 350. § (2) bekezdése és 348. § (1) bekezdése alapján állapította meg. Kármegosztásra nem talált alapot, mivel indokai szerint a felperesektől nem volt elvárható, hogy felismerjék: V. M. a megbízotti feladatkörét túllépte és bűncselekményt is megvalósító tevékenységet fejtett ki.
Az alperes fellebbezése folytán eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet utóbbi indokait azzal egészítette ki, hogy a Ptk. 364. §-ának alkalmazásával kármegosztásra adott esetben nem kerülhet sor még akkor sem, ha a károkozást a károsult önhibája is lehetővé tette. A peradatok alapján egyébként a másodfokú bíróság sem talált a felperesek oldalán kimutatható, kármegosztásra okot adó önhibát.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével és az elsőfokú ítélet megváltoztatásával elsődlegesen a felperesek keresetének elutasítását, másodlagosan a felperesekre terhesebb kármegosztás alkalmazását kérte.
Sérelmezte, hogy a jogerős ítélet kárfelelősségének a jogalapját a Ptk. 350. §-a alapján állapította meg. Álláspontja szerint a tartós megbízási jogviszony ténye önmagában e felelősségét nem alapozta meg. A kármegosztás mellőzésével kapcsolatban előadta, hogy a felpereseket az adott esetben önhiba terhelte, mivel a megkötött ügyletek jellegéről, az ígért kedvezmény jóerkölcsbe ütköző voltáról meggyőződhettek volna.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult. Előadták, hogy az alperes vezető alkalmazottainak magatartása megerősítette bennük a V. M. tevékenységébe vetett bizalmat. Fel sem merült bennük, hogy nevezett bűncselekményt követ el, és esetleg a pénzüket elveszíthetik. Ezért a kármegosztás alkalmazásának az adott esetben nem volt helye.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság osztja a jogerős ítéletnek az alperes kártérítési felelősségének jogalapja körében kifejtett indokait. A bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperes a Ptk. 350. § (2) bekezdése szerint alkalmazandó 348. § (1) bekezdésében meghatározott alkalmazotti károkozás szabályai alapján tartozik helytállni a felperesekkel szemben. Ez a döntés összhangban áll az állandóan követett és a jogerős ítéletben helyesen hivatkozott bírói gyakorlattal is. Ezért a jogalap körében kifejtett felülvizsgálati indokokat a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak. A Ptk. adott kártérítési konstrukciójából következően az alperes a Ptk. 350. § (4) bekezdése alapján igényelhet megtérítést a tényleges károkozótól.
A jogerős ítélet indokaitól részben eltérően a Legfelsőbb Bíróság nem tekintette a kármegosztás alkalmazása akadályának a jogalap nélküli gazdagodás szabályait. A Ptk. 361. § (1) bekezdésének szubszidiárius felelősségi alakzata a megállapított kártérítési jogalap mellett nem érvényesülhetett. A jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazása emellett azért sem merülhetett fel, mert az alperes helytállási kötelezettsége a károsultakat kedvezményező mögöttes felelőssége alapján nyert megállapítást. Ugyanakkor a perbeli ügyletekkel szerzett vagyoni előny a tényleges károkozó, V. M. vagyongyarapodásában realizálódott. Ebből következően a kártérítés általános szabályai, így a Ptk. 340. § (1) bekezdésében foglalt kármegosztás szabályai az adott esetben alkalmazhatóak voltak. Eszerint a károsult a kár elhárítása illetőleg csökkentése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a károsult e kötelezettségének nem tett eleget.
A károsulti közrehatás tényének és mértékének a megállapítása tényállás- és bizonyításfüggő. Adott esetben a Legfelsőbb Bíróság arra következtetett, hogy a károkozó súlyosan felróható, bűncselekményt megvalósító, valamint a felperesek szükséges körültekintést elmulasztó magatartásának egybevetéséből a felperesi felróható közrehatás olyan csekély aránya következik, ami adott esetben a kármegosztás alkalmazását nem indokolta.
Az ismertetett okokból a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet – részben eltérő indokokkal – a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. VIII. 20.051/2009.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás