• Tartalom

3/2009. (VII. 30.) PM határozat

3/2009. (VII. 30.) PM határozat

az Európai Bizottságnak – a távhőszolgáltatás kedvezményes általános forgalmi adó mértékével összefüggő – határozata meghozatalára nyitva álló határidő lejártának megállapításáról

2009.07.30.
Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2009. évi XXXV. törvény 38. §-ának (4) bekezdése alapján, a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következő határozatot hozom:
Megállapítom, hogy az Európai Bizottságnak a távhőszolgáltatás kedvezményes áfa-mértékére vonatkozó határozata meghozatalára nyitva álló, az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2009. évi XXXV. törvény 38. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti határidő 2009. július 29-én lejárt, és ezen időtartam alatt az Európai Bizottság nem hozott határozatot.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére