• Tartalom

3/2009. (II. 27.) NFGM utasítás

3/2009. (II. 27.) NFGM utasítás

a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról*

2009.02.01.
A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 74. § (1) bekezdésében foglalt jogkörömben a következő utasítást adom ki:

1. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Szervezeti és Működési Szabályzatát jelen utasítás mellékleteként kiadom.

2. Ez az utasítás 2009. február 1-jén lép hatályba.

Bajnai Gordon s. k.,

nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

Melléklet a 3/2009. (II. 27.) NFGM utasításhoz

A NEMZETI FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § (1) A Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) hatálya a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségre (a továbbiakban: Ügynökség) terjed ki.

Az Ügynökség szervezeti rendjét, a belső szervezeti egységek (szakmai munkaszervezetek) megnevezését a jelen Szabályzat 1. számú mellékleteként csatolt szervezeti ábra tartalmazza.

(2) Az Ügynökség a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter (továbbiakban: miniszter) irányítása alatt működő központi hivatal.

(3) Az Ügynökség irányításáról, feladatköréről és az azok ellátásához szükséges hatáskörökről a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségről szóló 130/2006. (VI. 15.) Korm. rendelet, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség alapító okirata (4. számú melléklet) rendelkezik



Második rész

AZ ÜGYNÖKSÉG VEZETŐI

AZ ELNÖK

2. § (1) Az Ügynökséget az elnök vezeti.

(2) Az elnök az Ügynökségre, illetve annak munkatársaira vonatkozó normatív rendelkezéseit elnöki utasítás formájában adja ki. Emellett az Ügynökség operatív vezetése során szervezeti egységnek vagy személynek címzetten írásban vagy szóban adhat egyedi utasításokat, feladatokat. A szervezeti egységnek címzett feladatokat az elnökhelyettesek vagy egységvezetők kapják, közvetlenül az elnöktől vagy közvetve, az Elnöki Kabineten keresztül.

(3) Az elnök gondoskodik a fejlesztéspolitika kormányzati döntéseinek az irányító hatóságok (a továbbiakban: IH), valamint a támogató egységek munkájában történő érvényesítéséről, kialakítja az IH-k és a támogatóegységek működésének feltételeit. Az elnök kapcsolatot tart az Ügynökség irányítását ellátó miniszterrel, képviseli az Ügynökséget.

(4) Az elnök – a jogszabályi rendelkezések figyelembevételével – egyes hatáskörének gyakorlását elnökhelyettesre, főosztályvezetőre delegálhatja.

(5) Az Ügynökség Szervezeti és Működési Szabályzatát az elnök állapítja meg, amelyet a miniszter hagy jóvá. Az Ügynökség belső munkaszervezeteinek (a főosztályoknak) – az SZMSZ elválaszthatatlan mellékletét képező – ügyrendjét az elnök saját hatáskörben hagyja jóvá.



AZ ELNÖKHELYETTES

3. § Az elnököt feladatai ellátásában elnökhelyettesek segítik. Az Ügynökségen

a) gazdasági

b) szabályozási

c) integrációs

d) végrehajtási

elnökhelyettes működik.

4. § Az elnökhelyettes:

a) közreműködik az elnök feladatainak ellátásában,

b) kapcsolatot tart az Ügynökség társszerveivel, a tagállamokkal és az Európai Bizottság illetékes intézményeivel;

c) ellátja az elnök helyettesítését, illetőleg az Ügynökség képviseletét;

d) felügyeletet gyakorol a közvetlen alárendeltségébe tartozó szakmai munkaszervezetek felett, e tevékenységében gondoskodik a fejlesztéspolitika kormányzati, miniszteri és elnöki szintű döntéseinek az érvényesítéséről; felügyeli a közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeti egységek vezetőinek, illetve rajtuk keresztül a közvetlen alárendeltségében működő szervezeti egységeknek a munkáját, elemzi a feladatkörébe tartozó terület átfogó kérdéseit, és az elnök megbízása szerinti szakmai területen célokat és feladatokat határoz meg azok megoldására;

e) szükség szerint összehangolja a közvetlen alárendeltségébe tartozó szakmai munkaszervezetek tevékenységét, segíti az NFÜ-n belüli és kívüli szakmai koordinációt és a külső szervezetekkel való kapcsolattartást;

f) az SzMSz-ben meghatározott, valamint az elnök által átruházott hatáskörben eljár, szintjének megfelelő kapcsolatot tart társszervekkel, illetve az elnök megbízása alapján kiadmányozási jogkört gyakorol;

g) részt vesz az Ügynökség stratégiájának és éves munkatervének összeállításában;

h) ellátja az elnök által rábízott feladatokat.



GAZDASÁGI ELNÖKHELYETTES

5. § (1) A gazdasági elnökhelyettes az Ügynökség – az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti – gazdasági vezetője.

(2) Irányítja az informatikai és humánpolitikai stratégia elkészítését és aktualizálását.

(3) Megszervezi és koordinálja a pénzügyi tervezés és beszámolás feladatait, gondoskodik a forrásfelhasználáshoz, a munkaerő-gazdálkodáshoz és az informatikai feladatokhoz kapcsolódó eljárásrendek kialakításáról, továbbá működteti az európai uniós programok kifizetéséhez kapcsolódó előirányzat-gazdálkodás rendszerét.

(4) A rendelkezésre álló költségvetési keretek között gondoskodik az Ügynökség működési, infrastrukturális feltételrendszerének hatékony megszervezéséről.

(5) Koordinálja az NFÜ szintű kontrollingrendszer kialakítását és működtetését.

(6) Irányítja az Ügynökség belső ügyviteli folyamatainak a továbbfejlesztését.

(7) Felügyeli, irányítja a Fejezeti Főosztályt, az Intézményi Főosztályt, valamint az Informatikai és Tájékoztatási Főosztályt.



SZABÁLYOZÁSI ELNÖKHELYETTES

6. § (1) Gondoskodik az Ügynökség közvetlen hatáskörébe tartozó beszerzési, közbeszerzési és szerződéskötési ügyekkel, a fejlesztési döntésekkel kapcsolatban bejelentett jogorvoslati eljárásokkal, továbbá a fejlesztési források felhasználása kapcsán tett közérdekű bejelentésekkel kapcsolatos feladatok ellátásáról, és a fejlesztési források felhasználásával kapcsolatos szabálytalansági ügyek intézéséről.

(2) Gondoskodik a fejlesztési források ellenőrzési rendszerének kialakításáról és működtetéséről.

(3) Gondoskodik a működési kézikönyvek, a pályázati felhívások és a támogatási szerződésminták felülvizsgálatáról, javaslatot tesz azok módosítására.

(4) Szakmailag előkészíti az intézményrendszer működését támogató EMIR továbbfejlesztési projekteket.

(5) A kohéziós politika jövőjével kapcsolatban koordinálja a hazai álláspont kialakítását, és az Európai Unió, illetve a többi tagállam irányában történő képviseletét.

(6) Közreműködik az európai uniós alapok felhasználásával és a pályázatokkal kapcsolatos képzések tartalmi elemeinek meghatározásában.

(7) Felügyeli, irányítja a Jogi Főosztályt, valamint a Koordinációs Irányító Hatóságot.



INTEGRÁCIÓS ELNÖKHELYETTES

7. § (1) Koordinálja és működteti az Ügynökség fejlesztéspolitikai tevékenységét, kiemelten az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) értékelési rendszerét a források eredményes felhasználása érdekében.

(2) Gondoskodik a nemzetközi források felhasználásával megvalósuló fejlesztési programok kidolgozásáról, egyeztetéséről és hatékony megvalósításáról.

(3) Részt vesz a fejlesztési programok kidolgozásában, előkészítésében, társadalmasításában, gondoskodik a Kistérségi Koordinációs Hálózat működtetéséről, segíti a fejlesztési források eredményes felhasználását, a fejlesztési programok helyi népszerűsítését, bemutatását, valamint a fejlesztésekhez szükséges információk helyi rendelkezésre állását.

(4) Részt vesz az Ügynökség fejlesztéspolitikai tevékenységéhez kapcsolódó működési sztenderdek és tudásbázis kialakításában és fejlesztésében.

(5) Koordinálja az Ügynökség EU-s és nemzetközi kapcsolatrendszeréből adódó feladatainak végrehajtását, különös tekintettel a Lisszaboni és Göteborgi stratégiára. Segíti az Ügynökség nemzetközi kapcsolatrendszerének bővítését, erősítését.

(6) Felügyeli, irányítja a Stratégiai és Értékelési Főosztályt, a Központi Fejlesztési Programirodát, valamint a Nemzetközi Együttműködési Programok Irányító Hatóságát.



VÉGREHAJTÁSI ELNÖKHELYETTES

8. § (1) Gondoskodik a fejlesztéspolitika kormányzati döntéseinek az Irányító Hatóságok munkájában történő érvényesítéséről, és ellátja az ÚMFT végrehajtásával kapcsolatos koordinációs feladatokat.

(2) Elemzi a feladatkörébe tartozó terület átfogó kérdéseit, és javaslatot tesz azok megoldására.

(3) ÚMFT szintű végrehajtási tervet készít az egyes operatív programok időben ütemezett összehangolt tevékenységére, és működteti a végrehajtás monitoringját, ellenőrzi az akciótervek végrehajtásának előrehaladását.

(4) Szükség esetén javaslatot tesz az NFT és az ÚMFT végrehajtásához, valamint a Kohéziós Alap projektek lebonyolításához szükséges intézményrendszer és eljárásrenddel kapcsolatos módosításokra, a vonatkozó jogi szabályozás tartalmára.

(5) Az Irányító Hatóságok vezetőivel összehangoltan egyeztetéseket folytat az operatív programokban illetékes szakminisztériumokkal.

(6) Felügyeli, – a Tanács 1083/2006/EK rendeletének 60. cikkének figyelembevételével – irányítja, összehangolja a Gazdaságfejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóságának, a Humán Erőforrás Programok Irányító Hatóságának, a Környezetvédelmi Operatív Programok Irányító Hatóságának, a Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatóságának, Közlekedési Operatív Programok Irányító Hatóságának, Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóságának munkáját.



AZ ÜGYNÖKSÉG
SZAKMAI MUNKASZERVEZETEI
ÉS EZEK VEZETŐI

9. § (1) Az Ügynökség szakmai munkaszervezete a főosztály.

(2) A főosztályokon belül divíziók, a főosztályokon és a divíziókon belül osztályok működhetnek. A divízió önálló feladattal és ezek tekintetében szakmai függetlenséggel rendelkező szervezeti egység. Az osztály a főosztályon/divízión belül önálló feladattal rendelkező szakmai részterület. A főosztályon belül működő divíziók és osztályok elnevezését az SZMSZ tartalmazza, feladatkörüket és működésüket pedig a főosztályi ügyrendek szabályozzák.



A FŐOSZTÁLYVEZETŐK,
KIJELÖLT HELYETTESEIK,
A FŐOSZTÁLYVEZETŐ-HELYETTESEK MINT DIVÍZIÓVEZETŐK ÉS AZ OSZTÁLYVEZETŐK

10. § (1) A főosztályvezetők, kijelölt helyetteseik, a főosztályvezető-helyettesek mint divízióvezetők és az osztályvezetők az ügynökség vezető állású (vezetői feladatkört ellátó) köztisztviselői.

(2) A vezető állású köztisztviselők vezetői feladatkörükben, az általuk vezetett szervezeti egységek vonatkozásában általánosan az alábbi feladatokat látják el:

a) a szervezeti egység éves munkaterve és – ha van ilyen – pénzügyi terve elkészítésének irányítása, ellenjegyzése és jóváhagyásra történő továbbítása (tervezés);

b) a szervezeti egység által ellátandó feladatok, munkakörök és folyamatok megszervezése (szervezés);

c) a szervezeti egység tevékenységének irányítása, intézkedések, döntéshozatal (irányítás);

d) a munkaterv és pénzügyi terv megvalósításának folyamatos ellenőrzése és értékelése (ellenőrzés);

e) javaslattétel a szervezeti egységet érintő humánpolitikai intézkedésekre (emberierőforrás-menedzsment);

f) képviseli az Ügynökséget a feladatkörébe tartozó ügyekben (képviselet).

11. § (1) Főosztályvezető vezeti az Ügynökség szakmai munkaszervezetét, a főosztályt. Felelős a hatáskörébe tartozó feladatok ellátásáért. Az elnök, és az elnökhelyettesek által a főosztálynak címzett feladat felelőse a főosztályvezető. A főosztályvezetőt az erre kijelölt egy főosztályvezető-helyettes helyettesíti.

(2) A főosztályvezető feladatai különösen:

– megállapítja a főosztály ügyrendjét.

12. § (1) Valamennyi főosztályon egy kijelölt főosztályvezető-helyettes működik, illetve amely főosztályon divízió működik, ott emellett a divízióvezető is főosztályvezető-helyettesi minőségben végzi feladatát

(2) A kijelölt főosztályvezető-helyettes a főosztályvezető távollétében ellátja annak helyettesítését, a főosztályvezető-helyettes közreműködik a főosztályvezető feladatainak ellátásában.

13. § (1) Az irányító hatóságok (a továbbiakban: IH) esetében a főosztályvezető feladatai kiegészülnek az IH vezető feladataival.

(2) Az IH vezetője felelős a rábízott operatív program irányításáért, eredményes, hatékony, szabályszerű és átlátható megvalósításáért. Az IH feladatok vonatkozásában az IH vezetője önálló és teljes felelősséget visel az Európai Unió Bizottsága felé.

(3) Az IH vezetője a (2) bekezdésben meghatározott felelősségét nem érintve végrehajtja a kormányzati fejlesztéspolitika, és az Ügynökség stratégiai céljai megvalósítását szolgáló vezetői döntéseket.

14. § A divízióvezető végzi a főosztályon belül a divízió szakmai irányítását.

15. § Az osztályvezető a főosztályvezető utasítása szerint vezeti a főosztályon belül elhatárolt, feladat- és hatáskörébe utalt szakmai részterület, az osztály munkáját.



AZ ÜGYINTÉZŐK, ÜGYKEZELŐK
ÉS FIZIKAI MUNKAKÖRBEN DOLGOZÓK

AZ ÜGYINTÉZŐK ÉS ÜGYKEZELŐK

16. § (1) Az ügyintéző és az ügykezelő felelős minden olyan ügy elintézéséért, amely a hatáskörébe tartozik, vagy amelyet oda utaltak.

(2) Az ügyintéző és az ügykezelő a feladatait a reá vonatkozó normák szerint köteles teljesíteni.

(3) Az ügyintézők és az ügykezelők vagy a Köztisztviselők jogállásáról, vagy a Közalkalmazottak jogállásáról, vagy a Munka Törvénykönyvéről szóló törvény hatálya alá tartoznak.

(4) A Köztisztviselők jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó feladatot csak köztisztviselő láthat el.



A FIZIKAI MUNKAKÖRBEN DOLGOZÓK

17. § A fizikai munkakörben dolgozó, a Munka Törvénykönyve alapján munkaviszonyban álló munkavállaló, feladatát a munkaköri leírás és a közvetlen vezető utasítása szerint látja el.



Harmadik rész

AZ ÜGYNÖKSÉGI FÓRUMOK

VEZETŐI ÉRTEKEZLET

18. § (1) Az elnök legalább negyedévente egy alkalommal vezetői értekezletet tart, melynek tagjai rajta kívül az elnökhelyettesek, a főosztályvezetők és az elnöki kabinet vezetője.

(2) A vezetői értekezletre tartozik azon írásban előkészített ügyek megvitatása, amelyek az Ügynökség egészére vagy több munkaszervezetére jelentős kihatással vannak.



IH-VEZETŐI ÉRTEKEZLET

19. § (1) A végrehajtási elnökhelyettes legalább kétheti rendszerességgel IH-vezetői értekezletet tart, melynek állandó tagjai rajta kívül az elnök, az elnökhelyettesek, az OPIH-vezetők és az elnöki kabinet vezetője. Az IH vezetői értekezletre az Ügynökség további vezetője, szükség esetén meghívható.

(2) Az IH-vezetői értekezlet vitatja meg azon írásban előkészített ügyeket, amelyek az IH-k hatáskörébe tartoznak, és nem tartoznak a vezetői értekezlet hatáskörébe.



ÁLLÁSFOGLALÁSI BIZOTTSÁG

20. § (1) A szabályozási elnökhelyettes szükség esetén összehívja az Állásfoglalási Bizottságot, melynek tagjai az elnökhelyettesek, KORIH, az IH-k, a Jogi Főosztály és az elnöki kabinet vezetője.

(2) Az Állásfoglalási Bizottság bármely résztvevő javaslatára jogszabály, eljárásrend-értelmezési javaslatokat dolgoz ki. Az állásfoglalást az elnök adja ki, vitás kérdésekben dönt.



PÉNZÜGYI ÁLLANDÓ ÉRTEKEZLET

21. § (1) A gazdasági elnökhelyettes az Ügynökség egészét érintő pénzügyi folyamatok egységes kezelése, a pénzügyi tervezési, kifizetési és beszámolási tevékenységek áttekintése és összehangolása érdekében havonta pénzügyi állandó értekezletet tart.

(2) A pénzügyi állandó értekezlet koordináló és javaslattevő fórum, amelynek állandó meghívottai a Fejezeti Főosztály, valamint az Irányító Hatóságok pénzügyi feladatot ellátó kijelölt képviselői.



Negyedik rész

AZ ÜGYNÖKSÉG SZAKMAI MUNKASZERVEZETEI

22. § Az Ügynökség szakmai munkaszervezetei az SZMSZ alapján az elnök, vagy valamely elnökhelyettes alárendeltségében, egymástól függetlenül, de egymással együttműködve kötelesek ellátni feladataikat.



ELNÖKI KABINET

23. § (1) Az Elnöki Kabinet feladata az Ügynökség munkatervének véglegesítése, a munkaterv végrehajtásának nyomon követése, ezekről beszámoló készítése, továbbá az elnök és az elnökhelyettesek által a szakmai munkaszervezetek felé megfogalmazott feladatok végrehajtásának nyomon követése. Az Elnöki Kabinet önálló szakmai feladattal is megbízható.

(2) Az Elnöki Kabinet véglegesíti az Ügynökség feladatkörével összefüggően a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter feladatkörében készülő kormány előterjesztéseket, jogszabálytervezeteket, valamint képviseli ezeket a minisztérium fórumain. Más tárcák-előterjesztéseivel kapcsolatban véglegesíti az Ügynökség álláspontját.

(3) Az Elnöki Kabinet előkészíti a Fejlesztéspolitikai Kabinet, az Országgyűlés egyes bizottságainak munkájával kapcsolatos előterjesztéseket, a parlamenti képviselői interpellációkra és kérdésekre vonatkozó választervezeteket.

(4) Az Elnöki Kabinet vezetője a több szakmai munkaszervezetet érintő feladatok pontos, határidőben történő végrehajtása érdekében a szakmai munkaszervezetek részvételével szakmai egyeztetést tarthat.

(5) Az Elnöki Kabinet vezetője tart kapcsolatot a miniszteri kabinettel.



BELSŐ ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY

24. § (1) A főosztály a belső ellenőrzési feladatok körében végzi az Ügynökség belső ellenőrzését.

(2) A belső ellenőrzés vezetője és munkatársai az ellenőrzési tevékenységgel összeférhetetlen tevékenység végrehajtásába nem vonhatók be.



IRÁNYÍTÓ HATÓSÁGOK

25. § (1) Az irányító hatóságok feladatkörükben gondoskodnak különösen:

a) az operatív programok, akciótervek és kapcsolódó dokumentumok kidolgozásának és módosításának koordinálásáról;

b) a kiemelt projektek kiválasztásának előkészítéséről, a projektek előrehaladásának nyomon követéséről és támogatásáról, a kiemelt projektek eljárásrendjének megfelelően;

c) az operatív programra vonatkozó értékelési terv összeállításában való közreműködésről;

d) a monitoringbizottság(ok) működtetéséről;

e) támogatási konstrukciók meghirdetéséről, támogatásiszerződés-minták, valamint az ezen mintáktól eltérő egyedi támogatási szerződések jóváhagyásáról;

f) a közreműködő szervezet tevékenységéről szóló éves munkaterv véleményezéséről és jóváhagyásáról;

g) a program irányítási és ellenőrzési rendszerének kialakításáról;

h) a projektkiválasztási folyamat felügyeletéről;

i) együttműködésről és információszolgáltatásról az egyes koordinációs feladatokkal megbízott szakmai munkaszervezetek felé.

(2) Az irányító hatóságok feladataik ellátása során szakmailag önállóan járnak el. Az irányító hatósági önállóságuk megtartása mellett az irányító hatósági feladatot ellátó főosztályok kötelesek együttműködni az egységes fejlesztéspolitikai intézményrendszer megvalósítása és működése érdekében, a több irányító hatóságra vonatkozó feladatok egységes ellátásában, valamint az intézményi közös adatbázis működéséhez szükséges információk teljes körű átadásában.



GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAMOK IRÁNYÍTÓ HATÓSÁGA

26. § (1) A Gazdaságfejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága (GFP IH) gondoskodik a Gazdasági és Vállalkozásfejlesztési Operatív Program (GVOP) és a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) eredményes, hatékony megvalósításáról és az operatív programok jogszabályoknak megfelelő szakmai, pénzügyi és adminisztratív, irányításáról.

(2) A GFP IH-n működő osztályok elnevezése: Tervezési és Monitoring Osztály; Pénzügyi Osztály; Kiemelt Projektek és Pénzügyi Eszközök Osztály; Gazdaságfejlesztési Operatív Osztály.



HUMÁN ERŐFORRÁS PROGRAMOK
IRÁNYÍTÓ HATÓSÁGA

27. § (1) A Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága (HEP IH) gondoskodik a Humán Erőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP), az EQUAL Közösségi Kezdeményezés, a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) eredményes, hatékony megvalósításáról és az operatív programok jogszabályoknak megfelelő szakmai, pénzügyi és adminisztratív, irányításáról.

(2) A HEP IH-n működő divíziók és osztályok elnevezése: Koordinációs Divízió; Foglalkoztatási és Képzési Divízió; Oktatási és Kulturális Divízió; Szociálpolitikai-bűnmegelőzési és Egészségügyi Divízió; Pénzügyi Divízió.



KÖRNYEZETVÉDELMI OPERATÍV PROGRAMOK IRÁNYÍTÓ HATÓSÁGA

28. § A Környezetvédelmi Operatív Programok Irányító Hatósága gondoskodik a 2004–2006 közötti tervidőszakhoz kapcsolódó Kohéziós Alap beruházások, valamint a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) eredményes, hatékony megvalósításáról és az operatív programok jogszabályoknak megfelelő szakmai, pénzügyi és adminisztratív, irányításáról; ellátja a Kohéziós Alap Irányító Hatóság teendőit.



KÖZIGAZGATÁSI REFORM PROGRAMOK IRÁNYÍTÓ HATÓSÁGA

29. § A Közigazgatás Reform Programok Irányító Hatósága (KÖZIG IH) gondoskodik az Államreform operatív program (ÁROP) és az Elektronikus Közigazgatás operatív program (EKOP) eredményes, hatékony megvalósításáról és az operatív programok jogszabályoknak megfelelő szakmai, pénzügyi és adminisztratív irányításáról.



KÖZLEKEDÉSI OPERATÍV PROGRAMOK IRÁNYÍTÓ HATÓSÁGA

30. § (1) A Közlekedési Operatív Programok Irányító Hatósága (KöZOP IH) gondoskodik a Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) és a Közlekedési Operatív Program (KöZOP) eredményes, hatékony megvalósításáról és az operatív programok jogszabályoknak megfelelő szakmai, pénzügyi és adminisztratív, irányításáról.

(2) A KöZOP IH-n működő osztályok elnevezése: Műszaki Osztály, Stratégiai, Pénzügyi és Intézményfejlesztési Osztály.



REGIONÁLIS FEJLESZTÉS OPERATÍV PROGRAMOK IRÁNYÍTÓ HATÓSÁGA

31. § A Regionális Fejlesztés Operatív Programok Irányító Hatósága (ROP IH) gondoskodik a Regionális Fejlesztés Operatív Program (NFT I.), a Közép-magyarországi Operatív Program, a Közép-dunántúli Operatív Program, a Nyugat-dunántúli Operatív Program, az Észak-magyarországi Operatív Program, a Dél-alföldi Operatív Program, a Dél-dunántúli Operatív Program, az Észak-alföldi Operatív Program eredményes, hatékony megvalósításáról, és az operatív programok jogszabályoknak megfelelő szakmai, pénzügyi és adminisztratív, irányításáról.

(2) A ROP IH-n működő divíziók és osztályok elnevezése: Keleti Régiók OP Koordinácós Divízió; Nyugati Régiók OP Koordinácós Divízió; KM OP Koordinációs Divízió; Stratégiai Tervezési és Értékelési Divízió; Pénzügyi Irányítási, Végrehajtási és Ellenőrzési Divízió; Eljárási Osztály.



NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAMOK IRÁNYÍTÓ HATÓSÁGA

32. § (1) A Nemzetközi Együttműködési Programok Irányító Hatósága (NEP IH) ellátja a Phare és az Átmeneti Támogatás program menedzsmentfeladatait és a programok vonatkozásában a nemzeti segélykoordinátor személyéhez kapcsolódó feladatokat, a Schengen Alap vonatkozásában a Felelős Hatóság feladatait, az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok program tekintetében a Nemzeti Kapcsolattartó személyéhez fűződő feladatokat, az INTERREG Közösségi Kezdeményezés programok tekintetében irányító, illetve nemzeti hatósági feladatokat; a strukturális alapok 3. célkitűzése szerinti területi együttműködés programok tekintetében közös irányító hatósági, illetve nemzeti hatósági feladatokat, az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz és az Európai Szomszédsági és Partnerségi Eszköz pénzügyi alapok egyes, a területi együttműködéshez kapcsolódó programjai tekintetében közös irányító hatósági feladatokat a Svájci Hozzájárulás program tekintetében a Nemzeti Koordinációs Egység feladatait, és a Nemzeti Twinning Kontakt személyével kapcsolatos feladatokat.

(2) Az Irányító Hatóság – az általa kezelt programok vonatkozásában – felelős nemzeti kapcsolattartóként kialakítja, és folyamatosan felülvizsgálja a programok szabályozási kereteit, valamint ellenőrzi azok betartását, koordinálja a programok prioritásainak és projektjeinek meghatározását, működteti a programok pályázati, monitoring- és jelentéstételi rendszerét, felelős az egyes programokból finanszírozott projektek határidőre történő befejezéséhez szükséges feltételek megteremtéséért, továbbá biztosítja a programok nyilvánosságát.

(3) Ellátja az egyéb bilaterális és multilaterális nemzetközi programok nemzeti szintű koordinálását, illetve felelős a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nemzetközi kapcsolatainak megerősítéséért, azok irányításáért és nyilvántartásáért.

33. § (1) A NEP IH-n működő osztályok elnevezése: Határon Átnyúló Együttműködések Osztály; Nemzetközi Programok Osztály; Pénzügyi Osztály.

(2) A Nemzetközi Programok Osztályon belül működik a Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egység (KPSZE). A KPSZE az EDIS akkreditációval összefüggő, jogszabályban rögzített feladatai tekintetében önállóan jár el.



KOORDINÁCIÓS IRÁNYÍTÓ HATÓSÁG

34. § (1) A Koordinációs Irányító Hatóság (KOR IH) az Ügynökség kontrollingtevékenységének részeként folyamatosan elemzi az alapok felhasználását, minőségbiztosítási feladatokat lát el, amelyek alapján azonosítja a problémákat, továbbfejlesztési lehetőségeket, és sablonok kötelező alkalmazására vonatkozó javaslatot készít elő.

(2) Az ÚMFT vonatkozásában szakmailag rendszeresen felülvizsgálja a működési kézikönyvet, a közreműködő szervezetekkel kötött szerződéseket, a pályázati felhívás és a támogatásiszerződés-mintákat, szükség esetén kezdeményezi azok módosítását.

(3) Szakmailag előkészíti az intézményrendszer működését támogató EMIR továbbfejlesztési projekteket.

(4) Ellátja a KTK irányító hatóság és a VOP irányító hatóság feladatait.

(5) A több irányító hatóságot érintő, hatáskörébe eső ügyekben képviseli az NFÜ-t az Európai Bizottságnál, az igazoló hatóságnál és az ellenőrzési hatóságnál.

(6) A kohéziós politika jövőjével kapcsolatban koordinálja a hazai álláspont kialakítását, és az Európai Unió, illetve a többi tagállam irányában történő képviseletét.

(7) Meghatározza az európai uniós alapok felhasználásával és a pályázatokkal kapcsolatos képzések tartalmi elemeit, szükség esetén közreműködik a képzések technikai, szervezési feladatában.

(8) A KOR IH-n működő osztályok elnevezése: Operatív Menedzsment Osztály; Stratégiai és Intézményfejlesztési Osztály.



STRATÉGIAI ÉS ÉRTÉKELÉSI FŐOSZTÁLY

35. § (1) A stratégiai tervezéshez kapcsolódó feladatkörében módszertani segítséget nyújt az akciótervek, kiemelt projektek, komplex fejlesztések, és OP módosítások előkészítéséhez. Fejleszti az indikátorrendszer módszertanát és részt vesz a működtetésében. Minőségbiztosítással segíti az akciótervek készítését és felülvizsgálatát. Ellátja az Ügynökség kontrollingrendszerének stratégiai eredményességet mérő részfeladatait. Javaslatokat dolgoz ki az esélyegyenlőség és fenntarthatóság horizontális szempontjainak érvényesítéséhez.

(2) Koordinálja és működteti az Ügynökség fejlesztéspolitikai tevékenységének, kiemelten az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) értékelési rendszerét.

(3) A lisszaboni stratégia nemzeti koordinátora megbízásából koordinálja a lisszaboni stratégia megvalósításával összefüggő kormányzati feladatokat. Ellátja az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság NFÜ-t érintő feladatait, feladataihoz illeszkedően részt vesz az NFÜ 2011-es EU-elnökségi felkészülésben.

(4) Feladata a fejlesztéspolitika alakítását és a hozzá kapcsolódó partnerségi folyamatot támogató szakmai elemzések készítése, fejlesztéspolitikai tudásbázis építése.

(5) Közreműködik a társadalmi partnerség szakmai tartalmának a kidolgozásában.

(6) A Stratégiai és Értékelés Főosztályon működő osztályok elnevezése: Programozási Osztály; Elemzési Osztály.



INFORMATIKAI ÉS TÁJÉKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY

36. § Az Informatikai és Tájékoztatási Főosztály biztosítja és felügyeli az Ügynökség informatikai tevékenységét, eszközeinek és rendszereinek összehangolt működtetését, felügyeli és koordinálja az alkalmazások (különös tekintettel EMIR) fejlesztését, bevezetését, jogosultságkezelését, gondoskodik az informatikai biztonságról. Az Ügynökség valamennyi főosztálya számára ellátja az informatikai feladatokat.

37. § (1) A Főosztály az Ügynökség teljes feladatköre vonatkozásában egységes adat- és vezetői információszolgáltatási rendszert üzemeltet. Biztosítja az ügynökség internetes megjelenését. Működteti az egyablakos ügyféltájékoztatást, ennek érdekében koordinálja és felügyeli a fejlesztési ügyfél-tájékoztatási tevékenységét. Ellátja a képzési programok technikai és szervezési felügyeletét, szükség esetén közreműködik a képzési tartalmak kidolgozásában.

(2) Az Informatikai és Tájékoztatási Főosztályon működő osztályok elnevezése: EMIR Osztály; Ügyfélkapcsolati Osztály.



KOMMUNIKÁCIÓS FŐOSZTÁLY

38. § (1) A Kommunikációs Főosztály feladatkörében ellátja, és koordinálja az Ügynökség kommunikációs tevékenységét, különös tekintettel az operatív programok végrehajtása érdekében az irányító hatóságoknak az NFT, az UMFT, a Kohéziós Alap, valamint a nemzetközi együttműködési programok támogatásainak felhasználásával kapcsolatos tájékoztatási tevékenységére.

(2) Mindezek érdekében, kommunikációs stratégiát és terveket készít, a szakmai szervezetek bevonásával társadalmi egyeztetést végez. Kialakítja és kezeli az Ügynökség és az ÚMFT egységes arculatát, ellátja a sajtó-, PR-, marketing-, kommunikációs, rendezvényszervezési és reklámtevékenységet. Koordinálja a közreműködő szervezetek kommunikációs tevékenységét, elkészíti és felügyeli a hatályos EU-szabályozás alapján a nyilvánossági követelmények betartásához szükséges útmutatókat.

(3) A Kommunikációs Főosztályon működő osztályok elnevezése: Sajtóosztály; Operatív Programok Kommunikációját Koordináló Osztály.



KÖZPONTI FEJLESZTÉSI PROGRAMIRODA

39. § (1) A Központi Fejlesztési Programiroda ellátja a Kistérségi Koordinációs Hálózat központi szervének külön kormányrendeletben meghatározott feladatait.

(2) A Központi Fejlesztési programirodán működő osztály elnevezése: LHH Fejlesztési Programiroda.



JOGI FŐOSZTÁLY

40. § (1) A főosztály teljes neve: Jogi Főosztály.

(2) A főosztály feladatkörébe tartoznak az Ügynökség közvetlen hatáskörébe tartozó beszerzési, közbeszerzési és szerződéskötési ügyek, a fejlesztési források kedvezményezettjei által lefolytatott közbeszerzési eljárások előkészítése során a közbeszerzési eljárás dokumentumainak minőségbiztosítása, valamint a közbeszerzési eljárások lefolytatása során az eljárás szabályosságának biztosításában való közreműködés. A főosztály munkatársai e feladatkörükben a tevékenységükkel összeférhetetlen tevékenység végrehajtásába nem vonhatók be.

(3) A főosztály feladatkörébe tartoznak a fejlesztési döntésekkel kapcsolatban bejelentett jogorvoslati eljárások, a fejlesztési források felhasználása kapcsán tett közérdekű bejelentések, a fejlesztési források felhasználásával kapcsolatos szabálytalansági ügyek intézése. Helyszíni és dokumentumalapú ellenőrzést végez az európai uniós támogatások vonatkozásában a támogatások lebonyolításában részt vevő szervezeteknél és a kedvezményezetteknél. A főosztály munkatársai az ellenőrzési tevékenységgel összeférhetetlen tevékenység végrehajtásába nem vonhatók be. A főosztály munkatársai e feladatkörükben a tevékenységükkel összeférhetetlen tevékenység végrehajtásába nem vonhatók be.

(4) Igazgatási és jogi feladatkörében kiadásra előkészíti az Ügynökség hatáskörébe tartozó szabályzatokat, jogi állásfoglalásokat készít, koordinálja az Ügynökség más tárcák előterjesztésével kapcsolatos álláspontjának kialakítását, részt vesz a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter feladatkörében készülő kormány-előterjesztések, jogszabálytervezetek elkészítésében, ellátja az iratkezelés központi feladatait. Jogi álláspontot alakít ki és képviseli az Ügynökséget a bírósági peres, nem peres és egyéb hatósági eljárásokban.

(5) A Jogi Főosztályon működő divíziók és osztályok elnevezése: Beszerzési és Közbeszerzési Divízió; EKKE Osztály; Beszerzési, Közbeszerzési és Szerződéskötési Osztály; SZEP Önálló Osztály (Szabálytalanságkezelési, Ellenőrzési és Panaszkezelési); Jogi és Igazgatási Osztály.



INTÉZMÉNYI GAZDÁLKODÁSI FŐOSZTÁLY

41. § (1) A főosztály látja el az intézmény gazdálkodásával, működtetésével, az intézményi költségvetés tervezésével, végrehajtásával, beszámolásával kapcsolatos feladatokat. Gondoskodik az intézményi költségvetés teljes körű pénzügyi és számviteli adminisztrációjáról, az Ügynökség dolgozóinak feladatellátásához szükséges infrastrukturális, dologi feltételek biztosításáról, a személyi juttatások folyósításáról, számfejtéséről.

(2) Az Intézményi és Gazdálkodási Főosztályon működő osztályok elnevezése: Bérelszámolási Osztály; Pénzügyi és Számviteli Osztály.



FEJEZETI FŐOSZTÁLY

42. § (1) A főosztály látja el az előirányzat-felhasználással, előirányzat-módosítással, likviditáskezeléssel, a könyvvezetéssel, költségvetési beszámolási kötelezettséggel, zárszámadással, és egyéb adatszolgáltatással kapcsolatos összefoglaló, továbbá a hatáskörébe tartozó fejezeti előirányzatokra kiterjedő pénzügyi feladatokat. Összeállítja a fejezeti szintű költségvetési tervet, gondoskodik a könyvvezetésről és a beszámolásról, valamint a fejezeti előirányzatok felhasználásának pénzügyi adminisztrációjáról.

(2) Kialakítja, megszervezi és végrehajtja a feladatkörébe utalt, az európai uniós támogatásokhoz kapcsolódó pénzügyi feladatokat, ellátja a Végrehajtás Operatív Programhoz kötődő, az ÚMFT TA Eljárásrendben részletezett közreműködői feladatokat.

(3) A Fejezeti Főosztályon működő osztályok elnevezése: Pénzügyi Osztály; Költségvetési és Számviteli Osztály.



HUMÁNPOLITIKAI FŐOSZTÁLY

43. § (1) Humánpolitikai Főosztály kidolgozza és végrehajtja az Ügynökség humánpolitikai stratégiáját, a költségvetési keretek figyelembevételével közreműködik az Ügynökség munkaerő-szükségletének biztosításában. Végrehajtja az Ügynökség létszámgazdálkodásával kapcsolatos feladatokat, és vezeti a kapcsolódó nyilvántartásokat, elkészíti a köztisztviselői jogviszonnyal, és munkaviszonnyal kapcsolatos okiratokat, szerződéseket.

(2) Szervezi az oktatási, képzési és továbbképzési feladatokat, megszervezi és ellátja a vagyonnyilatkozatokkal és a nemzetbiztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos teendőket. Koordinálja a teljesítményértékelések és a minősítések lebonyolításának feladatait.



Ötödik rész

AZ ÜGYNÖKSÉG MŰKÖDÉSE

Általános szabályok

44. § Az Ügynökség szakmai munkaszervezeteinek, valamint azok munkatársainak működését a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, az ezekre épülő SZMSZ, az egyes munkaköri leírások és a felettes vezető utasításai határozzák meg.

45. § Az SZMSZ alkalmazásában

a) irányítás: a jogszabályokban, és az SZMSZ-ben meghatározott módon a munkáltatói jogok gyakorlása, közvetlen utasítási jog, ellenőrzés, kiadmányozási jog, az alárendelt szervek működési rendjének, céljainak meghatározása;

b) vezetés: a szervezeten belül az irányítás által meghatározott célok és feladatok végrehajtásának érvényesítése, az ehhez szükséges eljárás meghatározása, a megvalósítás személyi, dologi, szervezeti feltételeinek biztosítása;

c) felügyelet: egyetértési, jóváhagyási, véleményezési, ellenőrzési jogok gyakorlása.



A tervezés és a beszámolás általános szabályai

46. § (1) Az elnök – féléves felülvizsgálattal – éves munkatervet állapít meg.

(2) A munkaterv végrehajtását az Elnöki Kabinet kíséri figyelemmel, és annak teljesítéséről beszámolót készít.

47. § Az Ügynökségen éves Beszerzési Terv készül, amelyre vonatkozó részletes szabályokat a Közbeszerzési Szabályzat állapítja meg.

48. § Az Ügynökség tevékenységéről az Elnöki Kabinet éves beszámolót készít.

49. § (1) Az Ügynökség tevékenységének pénzügyi megalapozása érdekében a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével költségvetési tervet kell készíteni.

(2) Az Országgyűlés által elfogadott költségvetési törvény alapján részletes éves gazdasági-pénzügyi tervet kell készíteni.

(3) A tárgyévre vonatkozó zárszámadási törvény megalapozásához el kell készíteni a vonatkozó költségvetési beszámolót.

(4) A pénzügyi tervezésre és a költségvetési beszámolóra vonatkozó részletes szabályokat belső szabályzat tartalmazza.



A munkavégzés általános szabályai,
magatartási szabályok

50. § (1) Az Ügynökség valamennyi belső szervezeti egysége és valamennyi munkatársa a feladatok ellátása során együttműködésre kötelezett. Az egyes belső szervek feladatkörébe tartozó, de más szervezeti egység feladatkörét is érintő ügyekben az egyeztetésért az a szervezet felelős, amelynek a feladat elvégzése a fő feladatkörébe tartozik.

(2) Ha jogszabály vagy felettes szerv másként nem rendelkezik, a szakmai munkaszervezetek vezetői:

a) feladat- és hatáskörük gyakorlását az alárendeltségükbe tartozó vezetőre átruházhatják;

b) az alárendeltségükbe tartozó szervektől bármely ügyet magukhoz vonhatnak;

c) az ügyek intézésére – a jogszabályok keretei között – érdemi és eljárási utasítást adhatnak.

51. § (1) Az ügyintéző vagy az ügy intézésére kijelölt felelős (a továbbiakban: ügyintéző) az eljárása során – a 10. §-ban leírtakon túlmenően –

a) áttanulmányozza az ügyre vonatkozó iratokat és más az ügyre vonatkozó információkat tartalmazó anyagokat, szükség szerint intézkedik az ügyet érintő iratok pótlólagos összegyűjtésére és átmeneti csatolására, illetve a különböző ügyiratdarabok végleges szerelésére;

b) amennyiben az ügyben más hivatali egység vagy minisztériumi szerv álláspontjának bekérése szükséges, erről indokolt esetben felettesét külön tájékoztatja, az egyeztetést a beosztása szerinti illetékessel szóban vagy szükség szerint írásban lefolytatja;

c) az ügyben folytatott jelentősebb tárgyalásról, értekezletről, megbeszélésről, szóbeli megállapodásról, egyeztetésről szükség szerint jegyzőkönyvet, emlékeztetőt vagy feljegyzést készít és azt az ügyiratban elhelyezi, fontosabb ügyeknél a lényeges vezetői utasításokat – indokolt esetben – az ügyiratra, vagy annak borítójára külön feljegyzi;

d) megállapításait, javaslatait, egyet nem értését az ügyiratban rövid feljegyzés formájában összegzi, és elkészíti a kiadmány tervezetét;

e) az ügyiratot kiadmányozza, vagy továbbítja azt a kiadmányozásra jogosulthoz;

f) az iratra feljegyzi a kezelői és kiadói utasításokat.

(2) Az ügyintéző felelős az intézkedés előkészítésére vonatkozó szabályok betartásáért, a szükséges belső- és külső egyeztetések lefolytatásáért, a tervezetek szakmai megalapozottságáért, a vezetői utasítások és a kijelölt határidők betartásáért.

(3) Az ügyintézés határideje a felügyeletet ellátó miniszter által küldött ügyekben 3, egyéb kormányzati ügyekben 8, illetőleg 15 nap, minden más, az ügynökség feladatkörébe tartozó ügyben 30 nap. A vezető a fentiektől eltérő ügyintézési határidőt állapíthat meg. A határidők nem vonatkoznak a „sürgős” („S”) iratokra, amelyeket soron kívül, de legkésőbb 72 órán belül el kell intézni. Ha a feladat teljesítése az előírt határidőre nem lehetséges, – e körülmény felismerésekor, vagy tudomásra jutásakor – az ügyintéző vagy az ügy intézésére kijelölt felelős köteles e tényt haladéktalanul a közvetlen vezető tudomására hozni.

(4) Ha kétséges, hogy valamely ügy elintézése mely szervezet feladatkörébe tartozik, a közvetlen felettes vezető dönt a hatásköri összeütközés kérdésében.

(5) Más szerv hatáskörébe tartozó ügyben érkezett irat áttételéről – az érdekelt egyidejű értesítése mellett – haladéktalanul intézkedni kell.

52. § (1) Az Ügynökség minden munkatársa – köztisztviselő, közalkalmazott, munkaviszony alapján és szerződéssel foglalkoztatott – köteles az Ügynökség iránt lojalitást tanúsítani.

(2) Az Ügynökség munkatársának mind magán, mind hivatalos megnyilatkozásaiban kerülnie kell az olyan kijelentéseket, amelyek az Ügynökség kedvezőtlen megítélését eredményezhetik.

(3) Az Ügynökség munkatársaira vonatkozó egyéb szabályokat az Etikai Kódex tartalmazza.



A kiadmányozás rendje

53. § (1) Az iratok az arra jogosult aláírásával (kiadmányozásával) válnak hivatali intézkedésekké. A kiadmányozás joga az ügyben történő érdemi döntésre ad felhatalmazást. A kiadmányozási jogot úgy kell meghatározni, hogy a jogszerűségi és szakszerűségi követelmények mellett biztosítsa a gyors ügyintézést.

(2) A kiadmányozásra jogosult felelős az intézkedés szakmai tartalmáért, az iratkezelésre és a határidőkre vonatkozó szabályok betartatásáért.

(3) Gazdálkodási jellegű, vagy ilyen kihatású ügyekben a kiadmányozási, kötelezettségvállalási, utalványozási, ellenjegyzési, érvényesítő joggal – a megfelelő szabályzatokban részletezett eljárás szerint – az elnök és az arra kijelöltek rendelkeznek.

(4) A kiadmányozás rendjét, annak részletes szabályait a Kiadmányozás Rendjéről szóló Szabályzat tartalmazza.



Az Ügynökség felügyelete alá,
a XIX. Uniós fejlesztések fejezetbe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendje,
a külső szervekkel, sajtóval történő kapcsolattartás szabályai, kommunikáció

54. § (1) Az Ügynökség felügyelete alá, a XIX. Uniós fejlesztések fejezetbe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről – az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 124. § (9) bekezdése alapján – a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az adott költségvetési évre vonatkozóan kiadott miniszteri rendelete, valamint az Ügynökség Kötelezettségvállalás rendjéről szóló szabályzata rendelkezik.

(2) Az Ügynökség – külső szervekkel és a sajtóval történő – kapcsolattartásának rendjét, és hatásköreit a Kapcsolattartás Rendjéről szóló Szabályzat tartalmazza.

(3) Az Ügynökség tevékenységének kommunikációjára vonatkozó szabályokat a Kommunikációs Szabályzat tartalmazza.





Szervezeti egység neve

Szervezeti egységen belüli divíziók és osztályok neve

Gazdasági elnökhelyettes

Szabályozási elnökhelyettes

Integrációs elnökhelyettes

Végrehajtási elnökhelyettes

Fejezeti Főosztály

1. Pénzügyi Osztály
2. Költségvetési és Számviteli Osztály

Intézményi Gazdálkodási Főosztály

1. Bérelszámolási Osztály
2. Pénzügyi és Számviteli Osztály

Informatikai és Tájékoztatási Főosztály

1. EMIR Osztály
2. Ügyfélkapcsolati Osztály

Jogi Főosztály

1. Beszerzési és Közbeszerzési Divízió: Ekke Osztály, Beszerzési,
Közbeszerzési és Szerződéskötési Osztály
2. Jogi és Igazgatási Osztály
3. Szep Önálló Osztály

Koordinációs Irányító Hatóság

1. Operatív Menedzsment Osztály
2. Stratégiai és Intézményfejlesztési Osztály

Nemzetközi Együttműködési Programok Irányító Hatósága

1. Határon Átnyúló Együttműködések Osztály
2. Nemzetközi Programok Osztály
3. Pénzügyi Osztály

Stratégiai és Értékelési Főosztály

1. Programozási Osztály
2. Elemzési Osztály

Központi Fejlesztési Programiroda Főosztály

1. LHH Program Iroda

Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatósága

Környezetvédelmi Operatív Programok Irányító Hatósága

Gazdaságfejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága

1. Tervezési és Monitoring Osztály
2. Pénzügyi Osztály
3. Kiemelt Projektek és Pénzügyi Eszközök Osztály
4. Gazdaságfejlesztési Operatív Osztály

Regionális Fejlesztés Operatív Programok Irányító Hatósága

1. Eljárási Osztály
2. Keleti Régiók OP Koordinációs Divízió
3. Nyugati Régiók OP Koordinációs Divízió
4. KMOP Koordinációs Divízió
5. Stratégiai Tervezési és Értékelési Divízió
6. Pénzügyi, Irányítási, Végrehajtási és Ellenőrzési Divízió

Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága

1. Koordinációs Divízió
2. Foglalkoztatási és képzési Divízió
3. Oktatási és kulturális Divízió
4. Szociálpolitikai-bűnmegelőzési és Egészségügyi Divízió
5. Pénzügyi Divízió

Közlekedési Operatív Programok Irányító Hatósága

1. Műszaki Osztály
2. Stratégiai, Pénzügyi és Intézményfejlesztési Osztály

Elnöki Kabinet

Belső Ellenőrzési Főosztály

Humánpolitikai Főosztály

Kommunikációs Főosztály

1. Sajtó Osztály
2. Operatív Programok Kommunikációját Koordináló Osztály

*

Az utasítást a 17/2009. (IX. 4.) NFGM utasítás 2. pontja hatályon kívül helyezte, 2009. szeptember 7. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére