• Tartalom

32/2009. (XII. 21.) PM rendelet

32/2009. (XII. 21.) PM rendelet

a belföldön nem letelepedett adóalanyokat a Magyar Köztársaságban megillető általánosforgalmiadó-visszatéríttetési jognak, valamint a belföldön letelepedett adóalanyokat az Európai Közösség más tagállamában megillető hozzáadottértékadó-visszatéríttetési jognak érvényesítésével kapcsolatos egyes rendelkezésekről

2021.06.26.

Az 1–7. §-ok és a Melléklet tekintetében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 260. § (1) bekezdés b) pontjában, a 8. § tekintetében az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 175. § (25) bekezdésében, valamint a 10. § tekintetében az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 175. § (13) bekezdés j) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem:

I. Fejezet

A BELFÖLDÖN NEM LETELEPEDETT ADÓALANYOKAT MAGYARORSZÁGON MEGILLETŐ ÁLTALÁNOSFORGALMIADÓ-VISSZATÉRÍTTETÉSI JOG ÉRVÉNYESÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK1

Az elismert harmadik államban letelepedett adóalany és a nem adóalany jogi személy
adófizetésre kötelezetti státuszának igazolása

1. § (1) Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) XVIII. fejezetében szabályozott adó-visszatéríttetési jog gyakorlása érdekében annak a személynek, szervezetnek, akinek (amelynek)

a) gazdasági célú letelepedési helye,

b) gazdasági célú letelepedés hiányában lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye

elismert harmadik államban van, igazolnia kell, hogy ebben az államban adófizetésre kötelezettként nyilvántartásba vett adóalany.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott nyilvántartásba vételt az érintett állam hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósága által kibocsátott okirat tanúsítja, amely legalább a következő adatokat tartalmazza:

a) az okiratot kibocsátó hatóság neve és címe;

b) az elismert harmadik államban letelepedett adóalany neve, tevékenységi köre(i), gazdasági célú letelepedési helyének címe, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelyének vagy szokásos tartózkodási helyének címe, valamint adószáma, amely alatt a hatósági nyilvántartásban mint adófizetésre kötelezett szerepel;

c) az okirat kibocsátásának helye és kelte;

d) az okiratot kibocsátó hatóság nevében és képviseletében eljáró személy aláírása az okirat hitelességének és érvényességének tanúsítására, valamint neve és beosztása olvasható módon;

e) az okiratot kibocsátó hatóság hivatalos jelzése az okirat hitelességének és érvényességének tanúsítására.

2. § (1)2 Annak az Áfa tv. 200. § (3) bekezdésében említett személynek, amelyet megillet az Áfa tv. XVIII. fejezetében szabályozott adó-visszatéríttetési jog, igazolnia kell, hogy az Európai Közösség (a továbbiakban: Közösség) valamely tagállamában – ide nem értve Magyarországot – adófizetésre kötelezettként nyilvántartásba vett nem adóalany jogi személy.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott nyilvántartásba vételt az érintett tagállam hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósága által kibocsátott okirat tanúsítja, amely kötelező adattartalmában azzal az eltéréssel egyezik meg az 1. § (2) bekezdésében foglaltakkal, hogy az 1. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott cím helyett a jogi személy székhelyének címét kell feltüntetni.

(3) Az (1) bekezdésben említett személyre – eltérő rendelkezés hiányában – a továbbiakban az elismert harmadik államban letelepedett adóalanyra megállapított rendelkezéseket kell alkalmazni.

3. § Az adófizetésre kötelezetti státuszt tanúsító okiratot annak kibocsátásának keltétől számított 1 évig érvényesnek kell tekinteni, azt ezen időtartamon belül elegendő csak egyszer, az első adó-visszatéríttetési kérelem mellékleteként benyújtani.

A Közösség más tagállamában letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési kérelme

4. § (1) A Közösség más tagállamában letelepedett adóalany [Áfa tv. 244. § (2) bekezdés a) pontja] adó-visszatéríttetési kérelmének adattartalma a következő:

a) a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany neve, gazdasági célú letelepedési helyének címe, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelyének vagy szokásos tartózkodási helyének címe;

b) a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany elektronikus kapcsolattartásra – ideértve az elektronikus levélcímen történő kapcsolattartást is – szolgáló címe;

c)3 annak (azoknak) a gazdasági (üzleti) tevékenység(ek)nek a hozzáadottérték-adó területén történő közigazgatási együttműködésről és csalás elleni küzdelemről szóló, 2010. október 7-i 904/2010/EU tanácsi rendelet 48. cikk (3) bekezdés második albekezdésének megfelelően meghatározott harmonizált kódok szerinti leírása, amely(ek)hez a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany a belföldön beszerzett, importált terméket, illetőleg az itt igénybe vett szolgáltatást – az Áfa tv. 247. § értelmében – használja, egyéb módon hasznosítja;

d) annak az adó-visszatérítési időszaknak a megjelölése, amelyre a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési kérelme vonatkozik;

e) a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany nyilatkozata arról, hogy az adó-visszatérítési időszakban nem teljesített olyan ügyletet – az Áfa tv. 244. § (1) bekezdés b) pontjának ba)–bc) alpontjaiban felsoroltak kivételével –, amelynek teljesítési helye az Áfa tv. rendelkezései szerint belföld;

f) a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany adószáma [Áfa tv. 258. § (3) bekezdés b) pontja];

g)4 a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany részére visszatérítendő adó átutalás útján történő teljesítéséhez szükséges adatok és egyéb információk, beleértve a Közösség valamely tagállamában vezetett fizetési számla IBAN számát és a számlavezető BIC (SWIFT) kódját is.

(2) Az (1) bekezdésen kívül az adó-visszatéríttetési kérelemnek tartalmaznia kell még a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany nevére szóló, az adó-visszatéríttetésre jogosító ügylet teljesítését tanúsító, az Áfa tv. 127. § (1) bekezdés a), c) és d) pontjaiban említett okiratok szerinti részletezésben a következő adatokat:

a) a termék értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának neve és címe;

b) a termék importjának kivételével a termék értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának adószáma [Áfa tv. 258. § (3) bekezdés a) pontja], amely alatt a termék értékesítését, szolgáltatás nyújtását teljesítették;

c)5 a termék importjának kivételével Magyarországot mint az adó-visszatérítés tagállamát jelölő előtag („HU”);

d) az okirat kibocsátásának kelte és száma, amely az okiratot kétséget kizáróan azonosítja;

e) az adó alapja és az adó összege forintban kifejezve;

f) az e) pont szerinti adó összegéből az az összeg, amelyre az adó-visszatéríttetési jog – az Áfa tv. 247. és 248. §-ának értelmében – kiterjed;

g) arra az esetre, ha a Közösség más tagállamában letelepedett adóalanyt az adó-visszatéríttetési jog az Áfa tv. 248. § (2) bekezdése értelmében részlegesen illeti meg, a levonási arány mértéke százalékos formában kifejezve;

h)6 a termék, szolgáltatás megnevezésére, illetőleg a felhasználás, egyéb módon történő hasznosítás jellegére utaló, a Mellékletben meghatározott részletezettségű kódszám, illetve a 10-es kód alkalmazása esetén az értékesített termékek és nyújtott szolgáltatások jellege szövegesen is.

(3) Az (1) és (2) bekezdésen kívül az adó-visszatéríttetési kérelemnek szintén tartalmaznia kell még az Áfa tv. 251. § (1) bekezdésében meghatározott kiigazítást, ha azt az Áfa tv. 251. § (2) bekezdése szerint kell elvégezni.

(4) Abban az esetben, ha a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési joga az Áfa tv. 203. §-a szerint megállapított előzetesen felszámított adóra terjed ki, az (1) és (2) bekezdést a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

a) a (2) bekezdés e) pontjában foglaltak helyett a kompenzációs felár alapját és a kompenzációs felár forintban kifejezett összegét kell feltüntetni;

b) az (1) bekezdés c) és e) pontját, valamint a (2) bekezdés g) pontját – kötelezettség hiányában – nem kell kitölteni.

(5)7 A Közösség más tagállamában letelepedett adóalanytól eltérő személy fizetési számlájára teljesítendő átutalás esetén papír alapon vagy más bizonyítható módon mellékelni kell a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany és e személy közös felhatalmazó nyilatkozatát az átutalás teljesítésére.

(6)8 Az (1) bekezdés e) pont szerinti nyilatkozat megtételének nem akadálya, ha az adóalany az Áfa tv. 253/B. §-a alapján jogosult az adó-visszatéríttetésére.

Az elismert harmadik államban letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési kérelme

5. § (1) Az elismert harmadik államban letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési kérelmének adattartalma a következő:

a) az elismert harmadik államban letelepedett adóalany neve, gazdasági célú letelepedési helyének címe, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelyének vagy szokásos tartózkodási helyének címe;

b) az elismert harmadik államban letelepedett adóalany elektronikus kapcsolattartásra – ideértve az elektronikus levélcímen történő kapcsolattartást is – szolgáló címe,

ba) ha az adóalanyt az Áfa tv. 253. §-ának értelmében illeti meg az Áfa tv. XVIII. fejezetében szabályozott adó-visszatéríttetési jog, illetőleg egyéb esetekben

bb) ha élni kíván az Áfa tv. 251/M. § (1) bekezdésében meghatározott jogával;

c) annak (azoknak) a gazdasági (üzleti) tevékenység(ek)nek leírása, amely(ek)hez az elismert harmadik államban letelepedett adóalany a belföldön beszerzett, importált terméket, illetőleg az itt igénybe vett szolgáltatást – az Áfa tv. 247. §-ának értelmében – használja, egyéb módon hasznosítja;

d) annak az adó-visszatérítési időszaknak a megjelölése, amelyre az elismert harmadik államban letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési kérelme vonatkozik;

e) az elismert harmadik államban letelepedett adóalany nyilatkozata arról, hogy az adó-visszatérítési időszakban nem teljesített olyan ügyletet – az Áfa tv. 244. § (1) bekezdés b) pontjának ba)–bc) alpontjaiban felsoroltak kivételével –, amelynek teljesítési helye az Áfa tv. rendelkezései szerint belföld;

f) az elismert harmadik államban letelepedett adóalany adószáma [Áfa tv. 258. § (3) bekezdés c) pontja];

g) az elismert harmadik államban letelepedett adóalany részére visszatérítendő adó átutalás útján történő teljesítéséhez szükséges adatok és egyéb információk, beleértve a fizetési számlájának IBAN számát és számlavezetőjének BIC (SWIFT) kódját is.

(2) Az (1) bekezdésen kívül az adó-visszatéríttetési kérelemnek tartalmaznia kell még az elismert harmadik államban letelepedett adóalany nevére szóló, az adó-visszatéríttetésre jogosító ügylet teljesítését tanúsító, az Áfa tv. 127. § (1) bekezdés a), c) és d) pontjaiban említett okiratok szerinti részletezésben a következő adatokat:

a) a termék értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának neve és címe;

b) a termék importjának kivételével a termék értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának adószáma [Áfa tv. 258. § (3) bekezdés a) pontja], amely alatt a termék értékesítését, szolgáltatás nyújtását teljesítették;

c) az okirat kibocsátásának kelte és száma, amely az okiratot kétséget kizáróan azonosítja;

d) az adó alapja és az adó összege forintban kifejezve;

e) a d) pont szerinti adó összegéből az az összeg, amelyre az adó-visszatéríttetési jog – az Áfa tv. 247. és 248. §-ának értelmében – kiterjed;

f) arra az esetre, ha az elismert harmadik államban letelepedett adóalanyt az adó-visszatéríttetési jog az Áfa tv. 248. § (2) bekezdése értelmében részlegesen illeti meg, a levonási arány mértéke százalékos formában kifejezve;

g)9 a termék, szolgáltatás megnevezésére, illetőleg a felhasználás, egyéb módon történő hasznosítás jellegére utaló, a Mellékletben meghatározott részletezettségű kódszám, illetve a 10-es kód alkalmazása esetén az értékesített termékek és nyújtott szolgáltatások jellege szövegesen is.

(3) Az (1) és (2) bekezdésen kívül az adó-visszatéríttetési kérelemnek szintén tartalmaznia kell még az Áfa tv. 251. § (1) bekezdésében meghatározott kiigazítást, ha azt az Áfa tv. 251. § (2) bekezdése szerint kell elvégezni.

(4) Az elismert harmadik államban letelepedett adóalany az (1) bekezdés g) pontjában kizárólag belföldön vagy olyan államban vezetett fizetési számláját jelölheti meg, amelyben az (1) bekezdés a) pontja szerinti címe van.

(5)10 Az (1) bekezdés e) pont szerinti nyilatkozat megtételének nem akadálya, ha az adóalany az Áfa tv. 253. §-a alapján jogosult az adó-visszatéríttetésére.

6. § (1) Arra az Áfa tv. 200. § (3) bekezdésében említett nem adóalany jogi személyre, amelyet megillet az Áfa tv. XVIII. fejezetében szabályozott adó-visszatéríttetési jog, az 5. § (1) és (2) bekezdését a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

a) az 5. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott cím helyett az adófizetésre kötelezett, nem adóalany jogi személy székhelyének címét kell feltüntetni;

b) az 5. § (2) bekezdés d) pontjában foglaltak helyett a kompenzációs felár alapját és a kompenzációs felár forintban kifejezett összegét kell feltüntetni;

c) az 5. § (1) bekezdés c) és e) pontját, valamint (2) bekezdés f) pontját – kötelezettség hiányában – nem kell kitölteni.

(2) Abban az esetben, ha az elismert harmadik államban letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési joga az Áfa tv. 203. §-a szerint megállapított előzetesen felszámított adóra terjed ki, az 5. § (1) és (2) bekezdését az (1) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

Egyéb rendelkezés

7. §11 (1) Ha az adófizetésre kötelezetti státuszt tanúsító okirat elektronikus formában áll az adóalany rendelkezésére, az adóalany e státuszát az elektronikus okirat iratképének benyújtásával is igazolhatja. Ebben az esetben a kérelemhez az irat hiteles magyar nyelvű fordítását is csatolni kell.

(2) Az adóalany az (1) bekezdésben foglalt lehetőséggel csak akkor élhet, ha az elektronikus irat tartalma és hitelessége a kiállító külföldi adóhatóság által megjelölt módon – hitelesen – ellenőrizhető.

(3) Amennyiben az adóalany az adófizetésre kötelezetti státuszát igazoló okiratot az (1) bekezdésben foglalt módon nyújtja be, az állami adó- és vámhatóság az okirat tartalmát a kiállító külföldi adóhatóság által megjelölt módon ellenőrzi. Ha az okirat tartalma alapján az adó-visszatérítési kérelem elbírálásához további információ szükséges, az állami adó- és vámhatóság

a) az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény 61. § (2) bekezdése szerint jár el, vagy

b) megkeresi az okiratot kiállító külföldi szervet.

II. Fejezet

A BELFÖLDÖN LETELEPEDETT ADÓALANYOKAT A KÖZÖSSÉG MÁS TAGÁLLAMÁBAN MEGILLETŐ HOZZÁADOTTÉRTÉKADÓ-VISSZATÉRÍTTETÉSI JOG ÉRVÉNYESÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

A belföldön letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési kérelme, kiigazítási nyilatkozata

8. § (1)12 Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 185. § (1) bekezdésében meghatározott belföldön letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési kérelmének adattartalma a következő:

a) a belföldön letelepedett adóalany neve, belföldi gazdasági célú letelepedési helyének (székhelyének, állandó telephelyének) címe, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelyének vagy szokásos tartózkodási helyének címe;

b) a belföldön letelepedett adóalanynak a visszatéríttetés tagállamának adóhatóságával való – a visszatéríttetés tagállamának jogával összhangban levő – elektronikus kapcsolattartására szolgáló címe;

c) annak (azoknak) a gazdasági (üzleti) tevékenység(ek)nek leírása, amely(ek)hez a belföldön letelepedett adóalany a visszatéríttetés tagállamában beszerzett, importált terméket, illetőleg az ott igénybe vett szolgáltatást használja, egyéb módon hasznosítja;

d) annak az adó-visszatérítési időszaknak megjelölése, amelyre a belföldön letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési kérelme vonatkozik;

e) a belföldön letelepedett adóalany nyilatkozata arról, hogy az adó-visszatérítési időszakban – a nem a visszatérítés helye szerinti tagállamban, hanem egy másik tagállamban letelepedett adóalanyok részére a 2006/112/EK irányelvben előírt hozzáadottérték-adóvisszatérítés részletes szabályainak megállapításáról szóló, 2008. február 12-i 2008/9/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: Héavisszatérítési-irányelv) 3. cikk b) pontjának i. és ii. alpontját átültető rendelkezésekben említett ügyletek kivételével – nem teljesített olyan termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást, amelynek teljesítési helye – a visszatéríttetés tagállamának joga szerint – a visszatéríttetés tagállamának területén van;

f)13 a belföldön letelepedett adóalany adóazonosító száma, az Art. 190. §-a szerinti esetben a csoportazonosító szám és a tag adószáma is;

g)14 a belföldön letelepedett adóalany részére visszatérítendő adó átutalás útján történő teljesítéséhez szükséges adatok és egyéb információk, beleértve a fizetési számla IBAN számát és a számlavezető BIC (SWIFT) kódját is.

(2) Az (1) bekezdésen kívül az adó-visszatéríttetési kérelemnek tartalmaznia kell még minden számlára és termékimport-okmányra vonatkozóan a következő adatokat is:

a) a termék értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának neve és teljes címe;

b) a termék importjának kivételével a termék értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának adóazonosító száma vagy a visszatéríttetés tagállama által kiadott adónyilvántartási száma a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: Héa-irányelv) 239. és 240. cikkét átültető rendelkezésekkel összhangban;

c) a termék importjának kivételével a visszatéríttetés tagállamát jelölő előtag, annak a Héa-irányelv 215. cikkét átültető rendelkezésével összhangban;

d) a számla, termékimport-okmány kelte és száma;

e) az adó alapja és az adó összege a visszatéríttetés tagállama nemzeti pénznemében kifejezve;

f) a levonható adónak a visszatéríttetés tagállamának a Héavisszatérítési-irányelv 5. cikkét és 6. cikk második bekezdését átültető rendelkezésével, valamint az Áfa tv. 123. §-ával összhangban számított összege a visszatéríttetés tagállama nemzeti pénznemében kifejezve;

g) ha a belföldön letelepedett adóalanyt az adó-visszatéríttetési jog részlegesen illeti meg, az Áfa tv. 123. §-ának és 5. számú mellékletének megfelelően számított, százalékban kifejezett levonási hányad;

h)15 a termék, szolgáltatás megnevezésére, illetőleg a felhasználás, egyéb módon történő hasznosítás jellegére utaló kódszám, illetve a 10-es kód alkalmazása esetén az értékesített termékek és nyújtott szolgáltatások jellege szövegesen is megadva a visszatéríttetés tagállamának a Héavisszatérítési-irányelv 9. cikkét átültető rendelkezésével összhangban.

(3) Ha azt a visszatéríttetés tagállamának joga előírja, az (1) és (2) bekezdésen kívül a belföldön letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési kérelmének tartalmaznia kell a következő adatokat, illetőleg elektronikus mellékleteket is:

a)16 az (1) bekezdés c) pontja szerinti gazdasági (üzleti) tevékenységnek a hozzáadottérték-adó területén történő közigazgatási együttműködésről és csalás elleni küzdelemről szóló, 2010. október 7-i 904/2010/EU tanácsi rendelet 48. cikk (3) bekezdés második albekezdésének megfelelően meghatározott harmonizált kódok szerinti leírása;

b) a számla, termékimport-okmány másolata elektronikus mellékletként, ha a számlán, termékimport-okmányon szereplő adóalap

ba) üzemanyag esetében a 250,

bb) egyéb esetekben pedig az 1000

eurónak megfelelő – a visszatéríttetés tagállamának nemzeti pénznemében kifejezett – pénzösszeget eléri vagy meghaladja.

(4)17 A belföldön letelepedett adóalany az Art. 189. § (1) bekezdése szerinti kiigazítást a kiigazítással érintett adó-visszatéríttetési kérelmet követő naptári évben az ugyanazon visszatéríttetési tagállamhoz benyújtott adó-visszatéríttetési kérelmében, a visszatéríttetés tagállama által meghatározott adattartalommal tünteti fel. Ha a visszatéríttetés tagállama a kiigazítás adattartalmáról nem rendelkezik, az adó-visszatéríttetési kérelemben legalább

a) a kiigazítással érintett adó-visszatérítési időszakot,

b)18

c) a (2) bekezdés g) pontjában megadott levonási hányadnak a módosított értékét százalékos formában kifejezve

kell feltüntetni.

(5)19 A belföldön letelepedett adóalany az Art. 189. § (2) bekezdése szerinti kiigazítási nyilatkozatban a visszatéríttetés tagállama által meghatározott adatokat, illetve ilyen rendelkezés hiányában a következő adatokat tünteti fel:

a) a belföldön letelepedett adóalany neve, belföldi gazdasági célú letelepedési helyének (székhelyének, állandó telephelyének) címe, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelyének vagy szokásos tartózkodási helyének címe;

b) a belföldön letelepedett adóalanynak a visszatéríttetés tagállamának adóhatóságával való – a visszatéríttetés tagállamának jogával összhangban levő – elektronikus kapcsolattartására szolgáló címe;

c)20 a belföldön letelepedett adóalany adóazonosító száma, az Art. 190. §-a szerinti esetben a csoportazonosító szám és a tag adószáma is;

d) a kiigazítással érintett adó-visszatérítési időszak;

e)21

f) a (2) bekezdés g) pontjában megadott levonási hányadnak a módosított értéke százalékos formában kifejezve.

(6)22 Az Art. 186. § (3) és (4) bekezdése alkalmazásában az adó-visszatéríttetési kérelem abban az esetben rendelkezik a külön jogszabályban meghatározott kötelező adattartalommal, ha az az (1) és (2) bekezdésben, valamint a (3) bekezdés a) pontjában meghatározott adatokat tartalmazza.

(7)23 Az Art. 189. § (3) bekezdése alkalmazásában – a visszatéríttetés tagállama jogának eltérő rendelkezése hiányában – a kiigazítási nyilatkozat abban az esetben rendelkezik a külön jogszabályban meghatározott kötelező adattartalommal, ha az az (5) bekezdésben meghatározott adatokat tartalmazza.

(8)24 Az (1) bekezdés e) pont szerinti nyilatkozat megtételének nem akadálya, ha az adóalanyt az állami adóhatóság az Áfa tv. 253/A. § (1) bekezdése szerinti minőségében vette nyilvántartásba.

III. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Hatályba léptető rendelkezések

9. § (1) Ez a rendelet 2010. január 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit – a (2) és (3) bekezdésben foglalt eltéréssel – azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben az adó-visszatéríttetési jog a hatálybalépés napján vagy azt követően keletkezik.

(2) A Közösség más tagállamában letelepedett adóalany esetében e rendelet rendelkezéseit azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben az adó-visszatéríttetési kérelmet e rendelet hatálybalépésének napján vagy azt követően nyújtották be.

(3) A belföldön letelepedett adóalany esetében e rendelet rendelkezéseit azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben az adó-visszatéríttetési kérelmet, illetőleg a kiigazítási nyilatkozatot e rendelet hatálybalépésének napján vagy azt követően nyújtották be.

(4)25 E rendeletnek a belföldön letelepedett adóalanyokat az Európai Közösség más tagállamában megillető hozzáadottértékadó-visszatéríttetési jognak érvényesítésével kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló 32/2009. (XII. 21.) PM rendelet, valamint a számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelet módosításáról szóló 6/2021. (VI. 25.) PM rendelettel (a továbbiakban: Mód. rendelet) megállapított 7. §-át a Mód. rendelet hatálybalépésekor26 folyamatban lévő eljárásokra is alkalmazni kell.

Módosító rendelkezések

10. §27

Hatályon kívül helyező rendelkezések

11. § (1)28

(2)29

Jogharmonizációs záradék

12. § Ez a rendelet – az Áfa tv.-nyel és az Art.-tal együtt – a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 86/560/EGK tizenharmadik irányelve (1986. november 17.) a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – a hozzáadottérték-adónak az ország területén nem honos adóalanyok részére történő visszatérítésének szabályairól;

b) a Tanács 2006/112/EK irányelve (2006. november 28.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről, különös tekintettel annak 170., 171., 171a. és 368. cikkeire, valamint annak a következő irányelvvel történt módosítása:

ba) a Tanács 2006/138/EK irányelve (2006. december 19.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvnek a rádióműsor- és televízióműsor-terjesztési szolgáltatásokra és egyes elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokra alkalmazandó hozzáadottérték-adóra vonatkozó rendelkezések alkalmazási időszaka tekintetében történő módosításáról;

c) a Tanács 2008/9/EK irányelve (2008. február 12.) a nem a visszatérítés helye szerinti tagállamban, hanem egy másik tagállamban letelepedett adóalanyok részére a 2006/112/EK irányelvben előírt hozzáadottérték-adóvisszatérítés részletes szabályainak megállapításáról;

d)30 a Bizottság 79/2012/EU végrehajtási rendelete (2012. január 31.) a hozzáadottérték-adó területén történő közigazgatási együttműködésről és csalás elleni küzdelemről szóló 904/2010/EU tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról.

Melléklet a 32/2009. (XII. 21.) PM rendelethez

A termékek, szolgáltatások megnevezésére, illetőleg a felhasználásuk, egyéb módon történő hasznosításuk jellegére utaló kódszámok

1-es kód Üzemanyag

 

1.1 3500 kg-nál nagyobb tömegű, fizető utasokat szállító közlekedési eszköznek nem minősülő közlekedési eszközök üzemanyaga

1.1.1 Benzin
1.1.2 Dízel
1.1.3 LPG
1.1.4 Földgáz
1.1.5 Bioüzemanyag

1.2 3500 kg-nál nem nagyobb tömegű, fizető utasokat szállító közlekedési eszköznek nem minősülő közlekedési eszközök üzemanyaga

1.2.1 Benzin
1.2.2 Dízel
1.2.3 LPG
1.2.4 Földgáz
1.2.5 Bioüzemanyag
1.2.6 Személygépkocsi
1.2.7 Tehergépkocsi

1.3 Fizető utasokat szállító közlekedési eszközök üzemanyaga

1.3.1 Benzin
1.3.2 Dízel
1.3.3 LPG
1.3.4 Földgáz
1.3.5 Bioüzemanyag

1.5 Közlekedési eszközök vagy motorok kenéséhez használt kőolajtermékek

 

1.6 Viszonteladás céljából vett üzemanyag

 

1.7 Áruszállító közlekedési eszközök üzemanyaga

 

1.8 Személygépkocsik és többcélú gépkocsik üzemanyaga

 

1.9 Motorkerékpárok, lakókocsik, rekreációs vagy sportcélú vízi járművek és 1550 kg-nál kisebb tömegű légi járművek üzemanyaga

 

1.10 Gépek és mezőgazdasági vontatók üzemanyaga

1.10.1 Benzin
1.10.2 Dízel
1.10.3 LPG
1.10.4 Földgáz
1.10.5 Bioüzemanyag

1.11 9-nél kevesebb utas szállítására alkalmas közlekedési eszközök vagy bérautók üzemanyaga

1.11.1 Benzin
1.11.2 Dízel
1.11.3 LPG
1.11.4 Földgáz
1.11.5 Bioüzemanyag

1.12 Az 1.8-as és az 1.9-es kódon kívüli utasszállító közlekedési eszközök üzemanyaga

 

1.13 Olyan közlekedési eszközök üzemanyaga, amelyek esetében a levonási jog nincs korlátozva

 

1.14 Olyan közlekedési eszközök üzemanyaga, amelyek esetében a levonási jog korlátozva van

 

2-es kód Közlekedési eszközök bérbeadása

 

2.1 3500 kg-nál nagyobb tömegű, fizető utasokat szállító közlekedési eszköznek nem minősülő közlekedési eszközök bérbeadása

 

2.2 3500 kg-nál nem nagyobb tömegű, fizető utasokat szállító közlekedési eszköznek nem minősülő közlekedési eszközök bérbeadása

2.2.3 Személygépkocsi
2.2.4 Tehergépkocsi

2.3 Fizető utasokat szállító közlekedési eszközök bérbeadása

 

2.4 Áruszállító közlekedési eszközök bérbeadása

 

2.5 Személygépkocsik és többcélú gépkocsik bérbeadása

 

2.6 Motorkerékpárok, lakókocsik, rekreációs vagy sportcélú vízi járművek és 1550 kg-nál kisebb tömegű légi járművek bérbeadása

 

2.8 9-nél több utas szállítására alkalmas közlekedési eszközök bérbeadása

 

2.9 9-nél kevesebb utas szállítására alkalmas közlekedési eszközök bérbeadása

 

2.10 Olyan közlekedési eszközök bérbeadása, amelyek esetében a levonási jog nincs korlátozva

 

2.11 Olyan közlekedési eszközök bérbeadása, amelyek esetében a levonási jog korlátozva van

 

2.12 A 2.5-ös és a 2.6-os kódon kívüli közlekedési eszközök bérbeadása

 

3-as kód Az 1-es és a 2-es kód alatt említett termékektől és szolgáltatásoktól eltérő, közlekedési eszközökkel kapcsolatos kiadások

 

3.1 3500 kg-nál nagyobb tömegű, fizető utasokat szállító közlekedési eszköznek nem minősülő közlekedési eszközökkel kapcsolatos kiadások

3.1.1 3500 kg-nál nagyobb tömegű, fizető utasokat szállító közlekedési eszköznek nem minősülő közlekedési eszközök beszerzése
3.1.2 3500 kg-nál nagyobb tömegű, fizető utasokat szállító közlekedési eszköznek nem minősülő közlekedési eszközök karbantartása
3.1.3 3500 kg-nál nagyobb tömegű, fizető utasokat szállító közlekedési eszköznek nem minősülő közlekedési eszközök tartozékainak beszerzése és üzembe helyezése
3.1.4 3500 kg-nál nagyobb tömegű, fizető utasokat szállító közlekedési eszköznek nem minősülő közlekedési eszközök fedett vagy fedetlen helyen történő parkolása
3.1.5 3500 kg-nál nagyobb tömegű, fizető utasokat szállító közlekedési eszköznek nem minősülő közlekedési eszközökkel kapcsolatos egyéb kiadások

3.2 3500 kg-nál nem nagyobb tömegű, fizető utasokat szállító közlekedési eszköznek nem minősülő közlekedési eszközökkel kapcsolatos kiadások

3.2.1 3500 kg-nál nem nagyobb tömegű, fizető utasokat szállító közlekedési eszköznek nem minősülő közlekedési eszközök beszerzése
3.2.2 3500 kg-nál nem nagyobb tömegű, fizető utasokat szállító közlekedési eszköznek nem minősülő közlekedési eszközök karbantartása
3.2.3 3500 kg-nál nem nagyobb tömegű, fizető utasokat szállító közlekedési eszköznek nem minősülő közlekedési eszközök tartozékainak beszerzése és üzembe helyezése
3.2.4 3500 kg-nál nem nagyobb tömegű, fizető utasokat szállító közlekedési eszköznek nem minősülő közlekedési eszközök fedett vagy fedetlen helyen történő parkolása
3.2.5 3500 kg-nál nem nagyobb tömegű, fizető utasokat szállító közlekedési eszköznek nem minősülő közlekedési eszközökkel kapcsolatos egyéb kiadások
3.2.6 Személygépkocsi
3.2.7 Tehergépkocsi

3.3 Fizető utasokat szállító közlekedési eszközökkel kapcsolatos kiadások

3.3.1 Fizető utasokat szállító közlekedési eszközök beszerzése
3.3.2 Fizető utasokat szállító közlekedési eszközök karbantartása
3.3.3 Fizető utasokat szállító közlekedési eszközök tartozékainak beszerzése és üzembe helyezése
3.3.4 Fizető utasokat szállító közlekedési eszközök fedett vagy fedetlen helyen történő parkolása
3.3.5 Fizető utasokat szállító közlekedési eszközökkel kapcsolatos egyéb kiadások

3.4 Áruszállító közlekedési eszközökkel kapcsolatos kiadások

3.4.1 Áruszállító közlekedési eszközök beszerzése
3.4.2 Áruszállító közlekedési eszközök karbantartása
3.4.3 Áruszállító közlekedési eszközök fedett vagy fedetlen helyen történő parkolása
3.4.4 Áruszállító közlekedési eszközökkel kapcsolatos, a 3.4.1-es, a 3.4.2-es és a 3.4.3-as kódon kívüli kiadások

3.5 Személygépkocsik és többcélú gépkocsik karbantartása

 

3.6 Motorkerékpárok, lakókocsik, rekreációs vagy sportcélú vízi járművek és 1550 kg-nál nagyobb tömegű légi járművek karbantartása

 

3.7 Személygépkocsikkal és többcélú gépkocsikkal kapcsolatos kiadások a karbantartáson, illetve a fedett vagy fedetlen helyen történő parkoláson kívül

 

3.8 Motorkerékpárokkal, lakókocsikkal, rekreációs vagy sportcélú vízi járművekkel és 1550 kg-nál nagyobb tömegű légi járművekkel kapcsolatos kiadások, a karbantartáson, illetve fedett vagy fedetlen helyen történő parkoláson kívül

 

3.11 9-nél több utas szállítására alkalmas közlekedési eszközökkel vagy áruszállító közlekedési eszközökkel kapcsolatos kiadások

 

3.12 9-nél kevesebb utas szállítására alkalmas közlekedési eszközökkel vagy áruszállító közlekedési eszközökkel kapcsolatos kiadások

 

3.13 Olyan közlekedési eszközökkel kapcsolatos kiadások, amelyek esetében a levonási jog nincs korlátozva

 

3.14 Olyan közlekedési eszközökkel kapcsolatos kiadások, amelyek esetében a levonási jog korlátozva van

 

3.15 A személygépkocsik és többcélú gépkocsik, motorkerékpárok, lakókocsik, rekreációs vagy sportcélú vízi járművek és 1550 kg-nál nagyobb tömegű légi járművek közé nem sorolható utasszállító közlekedési eszközök karbantartása

 

3.16 Utasszállító közlekedési eszközök fedett vagy fedetlen helyen történő parkolása

 

3.17 A személygépkocsik és többcélú gépkocsik, motorkerékpárok, lakókocsik, rekreációs vagy sportcélú vízi járművek és 1550 kg-nál nagyobb tömegű légi járművek közé nem sorolható közlekedési eszközökkel kapcsolatos kiadások, a karbantartáson, illetve fedett vagy fedetlen helyen történő parkoláson kívül

 

4-es kód Autópályadíjak és úthasználati díjak

 

4.1 3500 kg-nál nagyobb tömegű, fizető utasokat szállító közlekedési eszköznek nem minősülő közlekedési eszközök autópályadíja

 

4.2 3500 kg-nál nem nagyobb tömegű, fizető utasokat szállító közlekedési eszköznek nem minősülő járművek autópályadíja

 

4.6 Fizető utasokat szállító, 9-nél több utas szállítására alkalmas közlekedési eszközök autópályadíja

 

4.7 Fizető utasokat szállító, 9-nél kevesebb utas szállítására alkalmas közlekedési eszközök autópályadíja

 

5-ös kód Utazási kiadások, mint például taxikiadások, tömegközlekedési díjak

 

6-os kód Lakhatás

 

7-es kód Élelmiszer, ital és éttermi szolgáltatások

 

7.4 Továbbértékesítés keretében vásárolt éttermi szolgáltatások

 

8-as kód Belépőjegyek vásárokra és kiállításokra

 

9-es kód Luxuskiadások, szórakozási célú kiadások és reprezentációs kiadások

 

9.3 Fogadások és reprezentációs rendezvények kiadásai

 

10-es kód Egyéb

 

10.4 Vagyontárgyakkal kapcsolatos munkák

10.4.1 Ingatlanokkal kapcsolatos munkák
10.4.2 Lakás céljára használt ingatlannal kapcsolatos munkák
10.4.3 A 3-as kódon kívül eső ingóságokkal kapcsolatos munkák

10.5 Vagyontárgy beszerzése vagy bérbeadása

10.5.1 Ingatlan beszerzése vagy bérbeadása
10.5.2 Lakás, illetve rekreációs vagy szabadidős tevékenység céljára használt ingatlan beszerzése vagy bérbeadása
10.5.3 Lakás, illetve rekreációs vagy szabadidős tevékenység céljára használt ingatlanhoz kötődő vagy ott használt ingóság beszerzése vagy bérbeadása
10.5.4 A 2-es kódon kívül eső ingóságok beszerzése vagy bérbeadása

10.12 Lakhatáshoz kötődő fax- és telefonkiadások

 

10.13 Az utas általi közvetlen felhasználás érdekében az utazásszervező által beszerzett termékek és szolgáltatások

 

10.14 Az 1.6-os kódon kívül eső, viszonteladás céljából beszerzett termékek

 

10.16 Vagyontárgyakkal kapcsolatos munkák

10.16.1 Lakóhely, illetve rekreációs vagy szabadidős tevékenység céljára használt ingatlannal kapcsolatos munkák
10.16.2 A 10.16.1-es kódon kívül eső ingatlanokkal kapcsolatos munkák
10.16.3 A 10.16.1-es kód szerinti ingatlanhoz kötődő vagy ott használt ingósággal kapcsolatos munkák
10.16.4 A 10.16.3-as kódon kívül eső ingóságokkal kapcsolatos munkák

10.17 Vagyontárgyakkal kapcsolatos kiadások

10.17.1 Lakás, illetve rekreációs vagy szabadidős tevékenység céljára használt ingatlannal kapcsolatos kiadások
10.17.2 A 10.17.1-es kódon kívül eső ingatlanokkal kapcsolatos kiadások

1

Az I. Fejezet címe az 54/2011. (XII. 29.) NGM rendelet 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 2. § (1) bekezdése az 54/2011. (XII. 29.) NGM rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 4. § (1) bekezdés c) pontja a 48/2017. (XII. 29.) NGM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 4. § (1) bekezdés g) pontja az 54/2011. (XII. 29.) NGM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 4. § (2) bekezdés c) pontja az 54/2011. (XII. 29.) NGM rendelet 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 4. § (2) bekezdés h) pontja az 54/2011. (XII. 29.) NGM rendelet 7. § d) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 4. § (5) bekezdését az 54/2011. (XII. 29.) NGM rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be.

8

A 4. § (6) bekezdését a 45/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 16. §-a iktatta be.

9

Az 5. § (2) bekezdés g) pontja az 54/2011. (XII. 29.) NGM rendelet 7. § e) pontja szerint módosított szöveg.

10

Az 5. § (5) bekezdését a 45/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 17. §-a iktatta be.

11

A 7. § a 6/2021. (VI. 25.) PM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 8. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 48/2017. (XII. 29.) NGM rendelet 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 8. § (1) bekezdés f) pontja a 48/2017. (XII. 29.) NGM rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 8. § (1) bekezdés g) pontja az 54/2011. (XII. 29.) NGM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

15

A 8. § (2) bekezdés h) pontja az 54/2011. (XII. 29.) NGM rendelet 7. § f) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 8. § (3) bekezdés a) pontja a 48/2017. (XII. 29.) NGM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

17

A 8. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 48/2017. (XII. 29.) NGM rendelet 3. § c) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 8. § (4) bekezdés b) pontját az 54/2011. (XII. 29.) NGM rendelet 8. §-a hatályon kívül helyezte.

19

A 8. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 48/2017. (XII. 29.) NGM rendelet 3. § d) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 8. § (5) bekezdés c) pontja a 48/2017. (XII. 29.) NGM rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 8. § (5) bekezdés e) pontját az 54/2011. (XII. 29.) NGM rendelet 8. §-a hatályon kívül helyezte.

22

A 8. § (6) bekezdése a 48/2017. (XII. 29.) NGM rendelet 3. § e) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 8. § (7) bekezdése a 48/2017. (XII. 29.) NGM rendelet 3. § f) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 8. § (8) bekezdését a 45/2014. (XII. 30.) NGM rendelet 18. §-a iktatta be.

25

A 9. § (4) bekezdését a 6/2021. (VI. 25.) PM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

26

A hatálybalépés időpontja 2021. június 26.

27

A 10. §-t a 11. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

28

A 11. § (1) bekezdését a (2) bekezdés hatályon kívül helyezte.

29

A 11. § (2) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

30

A 12. § d) pontja az 52/2012. (XII. 29.) NGM rendelet 53. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére