• Tartalom

33/2009. (XII. 21.) PM rendelet

33/2009. (XII. 21.) PM rendelet

a START-kártya felhasználásának, a járulékkedvezmény érvényesítésének, továbbá elszámolásának részletes szabályairól szóló 31/2005. (IX. 29.) PM rendelet módosításáról1

2010.01.01.

A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény 17. § (2) bekezdés a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § d) és e) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró szociális és munkaügyi miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1) A START-kártya felhasználásának, a járulékkedvezmény érvényesítésének, továbbá elszámolásának részletes szabályairól szóló 31/2005. (IX. 29.) PM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 3. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Ha a középfokú végzettség alapján kiváltott START-kártya tulajdonosa a kártya érvényessége alatt felsőfokú végzettséget szerez, köteles azt és a végzettség megszerzésének időpontját munkaadójának és az állami adóhatóságnak haladéktalanul bejelenteni.”

(2) A Vhr. 3. § a következő új (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) A START-kártya érvényességi időtartamát nem befolyásolja, ha a pályakezdő fiatal a START-kártya érvényességi ideje alatt szerez felsőfokú végzettséget.”

2. § (1) A Vhr. 5. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A Start Programhoz kapcsolódó kártya miatti kedvezménnyel érintett (járulék) fizetési kötelezettség összegéből a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 19. § (1) bekezdésében meghatározott járulékmértékek figyelembevételével a munkáltatói munkaerő-piaci járulékkal arányos rész az MPA-t, a nyugdíjbiztosítási járulékkal arányos rész az Ny. Alapot, a munkáltatói természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulékkal arányos rész az E. Alapot illeti meg.”

(2) A Vhr. 5. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A Pftv. 4/A. § (5) bekezdése alapján a kedvezmény figyelembevétele nélkül a munkaadót terhelő, a munkaadónak az állami adóhatósághoz benyújtott, az Art. 31. § (2) bekezdése szerinti hibátlan bevallásában foglalkoztatottanként megjelölt adatok alapján megállapítható, a Tbj. 19. § (1) bekezdése szerinti társadalombiztosítási járulékok együttes összege és a munkaadó által kedvezmény figyelembevételével megállapított összeg különbözetét az MPA közvetlenül – az adott alapokat megillető arányban – az Ny. Alap és az E. Alap részére téríti meg.”

3. § A Vhr. 6. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Ha a pályakezdő fiatal foglalkoztatása után a munkaadót megillető járulékkedvezmény – a foglalkoztatás első évének naptári hónapon belüli letelte és a foglalkoztatás második évének ugyanezen naptári hónapon belüli kezdete miatt – részben tíz és húsz százalékos mértékben is fennáll, a fizetési kötelezettség megállapításakor a Pftv. 4/A. § (2) bekezdésében meghatározott összegű járulékalap alapulvételével:
a) a hónap első napjától a foglalkoztatás első évének letelte napjáig terjedő időszakra eső járulékalap tíz százalékát,
b) a foglalkoztatás második évének első napjától a hónap utolsó napjáig terjedő időszakra jutó járulékalap húsz százalékát,
c) ha a foglalkoztatás második évének első napját magában foglaló hónapban a foglalkoztatási jogviszony megszűnik, a járulékalap húsz százalékát a foglalkoztatás második évének első napjától a foglalkoztatási jogviszony megszűnése napjáig terjedő időszakhoz igazodóan
kell számításba venni.”

4. § A Vhr. a 6. §-t követően a következő, új 6/A. §-sal egészül ki:

6/A. § (1) A 6. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően, ha a 2009. december 31-ét követően felsőfokú végzettség alapján kiváltott (igényelt) START-kártyával rendelkező pályakezdő fiatal foglalkoztatása után a munkaadót megillető járulékkedvezmény – a foglalkoztatás kilencedik hónapjának naptári hónapon belüli letelte vagy a foglalkoztatás tizedik hónapjának naptári hónapon belüli kezdete miatt – részben tíz és húsz százalékos mértékben is fennáll, a fizetési kötelezettség megállapításakor a Pftv. 4/A. § (2) bekezdésében a felsőfokú végzettségű pályakezdőre megállapított járulékalap alapulvételével:
a) a naptári hónap első napjától a foglalkoztatás kilencedik hónapjának letelte napjáig terjedő időszakra eső járulékalap tíz százalékát és
b) a naptári hónap a) pont szerinti napját követő naptól a naptári hónap utolsó napjáig terjedő időszakra jutó járulékalap húsz százalékát
kell számításba venni.
(2) Ha az (1) bekezdésben említett személy foglalkoztatási jogviszonya a foglalkoztatás tizedik hónapja első napját magában foglaló naptári hónapban megszűnik, a járulékalap húsz százalékát a foglalkoztatás tizedik hónapja naptári hónapon belüli első napjától a foglalkoztatási jogviszony megszűnése napjáig terjedő időszakhoz igazodóan kell számításba venni.”

6. § A Vhr. 2. számú melléklete e rendelet 1. melléklete szerint módosul.

7. § (1) E rendelet 2010. január 1-jén lép hatályba.

(2) A Vhr. 2. számú melléklete 1. a), 1. b), 2. és 3. pontjaiban az „(ide nem értve a tételes egészségügyi hozzájárulás számított összegét)” szövegrész, továbbá a Vhr. 2. számú mellékletének 4. pontja hatályát veszti.

(3) E rendelet a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

1. melléklet a 33/2009. (XII. 21.) PM rendelethez

1. A Vhr. 2. számú mellékletének felvezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép:
„A rendelet 7. § (2) bekezdése alapján az adatszolgáltatást kártyatípusonkénti bontásban [ebben az esetben külön kártyatípusnak tekintendő a Pftv. 8. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelő, a kedvezmény érvényesítésére szolgáló START EXTRA kártya], személyazonosításra alkalmatlan módon, a következő tartalomnak és határidőknek megfelelően – a START-kártya kivételével – e melléklet 7. pontja szerinti munkáltató székhelyének megfelelő regionális bontásban kell teljesíteni:”
2. A Vhr. 2. számú melléklete 7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„7. Az állami adóhatóság az e melléklet 1–3. és 5. pontjaiban meghatározott adattartalommal és határidőre – a rendelet 2. § (4) bekezdés g) pontja és (7) bekezdés f) pontja szerinti ellenőrzés céljára – az összesített adatokról részletes kimutatást (analitikát) készít. A kimutatás az adatokat az állami adóhatóság adatállományának aktuális állapota alapján a munkáltató székhelye szerinti regionális bontásban (külön-külön a Közép-magyarországi régióba és a többi régióba tartozó munkáltatók szerinti csoportosításban) kártyatulajdonosonként – személyazonosításra alkalmas módon – tételesen tartalmazza. A kimutatás a Kiemelt Adózók Igazgatósága illetékességébe tartozó munkáltatókat a székhelyük szerint vagy a Közép-magyarországi régióba, vagy a konvergencia régiókba soroltan tartalmazza. Az e pont szerinti kimutatás más szerv részére nem kerül átadásra, annak adataiba azonban törvény vagy uniós jogi aktus által ellenőrzésre felhatalmazott szerv vizsgálata keretében az állami adóhatóságnál betekinthet. Az MPA kezelője részére történő összesített kimutatás átadását követően az átadáskori részletes állapotot az adóhatóság nem tárolja, az összesített kimutatásokat alátámasztó részletes kimutatás (analitika) az adózói, adóhatósági javításokkal, továbbá az önellenőrzések, ellenőrzések adattartalmával az állami adóhatóság által folyamatosan aktualizálásra, felülírásra kerül.”
1

A rendelet a 7. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2010. január 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére