BÜ BH 2009/353
BÜ BH 2009/353
2009.12.01.
Az elítélt személyi körülményeit érintő olyan új bizonyíték, amely az alapügyben hozott jogerős ügydöntő határozatot követően bekövetkezett tényre vonatkozik, perújítási okot nem képez [Be. 408. § (1) bek. a/1. pont].
A bíróság 2005. december 14-én jogerőre emelkedett – ítélete ellen a terhelt védője terjesztett elő perújítási indítványt, amelyet az ítélőtábla a 2009. április 6-án meghozott végzésével elutasított.
E végzés ellen a védő jelentett be fellebbezést. Álláspontja szerint az a körülmény, hogy az ítélet jogerőre emelkedését követően törvénytisztelő magatartást tanúsító terhelt 2009. február 6-án házasságot kötött, olyan új bizonyíték, amely a perújítás elrendelését, s annak eredményeként a kiutasítás mellékbüntetés mellőzését megalapozza.
A Legfőbb Ügyészség a nyilatkozatában a megtámadott végzés helybenhagyását indítványozta.
A fellebbezés nem alapos.
A Be. 408. §-a (1) bekezdésének a/1. pontjában írt perújítási ok szempontjából a terhelt személyi körülményeit érintő – a büntetőjogi felelősséget és a büntetés mértékét befolyásoló – azon tényeknek van jelentőségük, amelyek a jogerős ügydöntő határozat meghozatalának időpontjában megállapíthatók lettek volna, amennyiben az azok alapjául szolgáló bizonyítékok a bíróság rendelkezésére állnak. Ebből következően az olyan új bizonyíték, amely az alapügyben hozott jogerős ügydöntő határozatot követően bekövetkezett tényre vonatkozik (így jelen ügyben arra, hogy a terhelt a kiutasítás mellékbüntetés jogerős kiszabása után három év elteltével, egy magyar állampolgárral Magyarországon házasságot kötött), perújítási okot nem képez, arra – miként azt az ítélőtábla helyesen jelezte – legfeljebb kegyelem iránti kérelemben lehet hivatkozni.
A perújítási indítvány elutasítása tehát törvényes, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Be. 414. §-ának (2) bekezdése értelmében tanácsülésen eljárva, az ítélőtábla végzését a Be. 382. §-ára figyelemmel a Be. 371. §-ának (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Legf. Bír. Bkf. III. 432/2009.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
