353/B/2009. AB határozat
353/B/2009. AB határozat*
2010.08.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
Az Alkotmánybíróság a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 78. § (6) és (7) bekezdése, valamint a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló 2005. évi LXVIII. törvény 61. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
I n d o k o l á s
I.
1. Az indítványozó a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 78. § (6) és (7) bekezdése, másodlagosan a Tpvt. módosításáról szóló 2005. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Tpvtmód.) 61. § (1) és (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól utólagos normakontroll keretében.
A Tpvt. 78. § (6) és (7) bekezdése értelmében, ha az eljáró versenytanács által kiszabott bírságot a vállalkozások társadalmi szervezete, köztestülete, egyesülése vagy más hasonló szervezete önként nem fizeti meg, és a végrehajtás sem vezet eredményre, az eljáró versenytanács külön végzéssel a bírság megfizetésére a jogsértő döntés meghozatalában résztvevő, a határozatban ekként nevesített tagvállalkozást egyetemlegesen kötelezi, mely végzés ellen bírósági felülvizsgálatnak, mint külön jogorvoslatnak van helye. Az indítványozó úgy vélte, hogy e rendelkezések sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a 13. (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jogot, az 57. § (1) bekezdésébe foglalt tisztességes eljárás követelményét, az 57. § (2) bekezdése szerinti ártatlanság vélelmét, végül pedig a 61. § (1) (szabad véleménynyilvánítás) és 63. § (1) (egyesülési jog) bekezdéseit.
Az indítványozó szerint az ártatlanság vélelmének érvényesülnie kell a versenyfelügyeleti eljárások teljes tartama alatt, azonban ennek a támadott jogszabályi rendelkezés nem tesz eleget, ugyanis olyan módon állapítja meg a tagvállalkozások másodlagos felelősségét, hogy pusztán egy megdönthetetlen vélelem szól a társulás tagjainak versenyjogi értelemben vett „bűnössége” mellett. A felelősség alapja a tagsági pozíció ténye, nem pedig a kifejtett magatartás, emellett pedig a jogszabály a felelősség alóli kimentés lehetőségét nem biztosítja. A tagvállalkozás jelen jogszabályi környezetben nem védekezhet azzal, hogy nem vett részt a társulásban, nem tudott annak jogellenes működéséről, vagy az ilyen működéstől hatékonyan elhatárolódott. Különösen élesen vetődik fel a szabályozás alkotmányellenességének a lehetősége, amikor a tagvállalkozás maga tesz bejelentést a versenyhatóságnál a társulás jogsértő magatartása miatt. Ilyen esetben a tagvállalkozás véget kíván vetni a társulás jogsértő gyakorlatának, mégis maga fogja vállalni a versenyjogsértés következményeit, noha e magatartásának megszüntetésére jóhiszeműen törekedett. Ezt a hátrányt a Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH) mérlegelési jogkörében sem tudja mellőzni.
Ezzel összefüggésben utalt az indítványozó arra, hogy ez a jogalkotói megoldás a vállalkozások önrendelkezési jogát is csorbítja, és mint ilyen a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot is sérti. Az önrendelkezési jog sérelme miatt – érvel az indítványozó – továbbá az egyesüléshez való jogot is sérti, ugyanis annak lényegi eleme az önkéntesség, azonban a társulás elhagyásával történő tiltakozás nem eredményezi a bírság kiszabásának mellőzését.
A támadott rendelkezést az indítványozó emellett a tulajdonhoz való jog szükségtelen és aránytalan korlátozásának értékelte. Ennek indoka, hogy a tagvállalkozást – adott esetben – anélkül terheli anyagi felelősség, hogy a jogsértéshez tevőlegesen vagy mulasztással hozzájárult volna. Ezen túlmenően utalt arra, hogy „az egyetemlegesen kötelezett tagvállalkozások között a vagyoneltolódás olyan mértékű lesz, hogy a végrehajtás alá vont tagvállalkozás ad extremum arra is képtelen lesz, hogy a társ-tagvállalkozással szembeni megtérítési igényével éljen”, azaz e szabály a tagvállalkozások cselekvési autonómiája anyagi alapjának teljes elvonásával járhat. Úgy vélte, hogy nincs olyan közérdekű cél, mely a kimentés megtiltását indokolhatná, sőt a „jogbiztonság, az igazságosság és a méltányosság elve” éppen ennek az ellenkezőjét követelné meg.
Az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének a sérelmét az alábbiakkal indokolta meg: véleménye szerint az, hogy a társulás tagja nem igazolhatja, hogy a versenyjogsértésben semmilyen szerepet nem játszott, a tisztességes eljáráshoz való jog követelményét sérti. Emellett a szabály nem biztosítja a bíróság érdemi felülvizsgálati jogkörét sem a versenyfelügyeletei határozattal szemben.
2. Az indítványozó másodlagosan – az elődlegesen támadott rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány elutasítása esetére – a Tpvtmód. 61. § (1) és (3) bekezdését támadta. Úgy vélte, hogy a Tpvtmód. 61. § (1) és (3) bekezdése, miszerint a 78. § (6) és (7) bekezdése 2005. november 1-jén lépett hatályba és azokat a Tpvtmód. hatálybalépése után indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni, sérti a jogbiztonság követelményét és a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát [Alkotmány 2. § (1) bekezdés] egyaránt. Álláspontja szerint a jogalkotó ezzel a megoldással lehetőséget biztosított arra, hogy a jogalkalmazók – köztük a GVH – bírsággal sújtsa a vállalkozásokat akkor is, ha a társulás versenyjogsértő cselekményének elkövetési időpontjában a másodlagos felelősségre vonatkozó szabály még nem volt hatályban, a tagvállalkozások helyzete tehát visszamenőlegesen válik kedvezőtlenebbé. Szerinte a jogszabály lehetőséget teremt a jogalkalmazóknak arra, hogy önkényesen értelmezzék az „anyagi-eljárási jogi jelleg” fogalmait, mert az anyagi és az eljárásjogi rendelkezések különböző időpontokban lépnek hatályba, így jogbizonytalanságot okoznak.
Az Alkotmánybíróság beszerezte a Gazdasági Versenyhivatal elnökének véleményét.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.”
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.”
„61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.”
„63. § (1) A Magyar Köztársaságban az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van a törvény által nem tiltott célra szervezeteket létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni.”
2. A Tpvt.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezései:
„78. § (6) Ha a vele szemben kiszabott bírságot a vállalkozások társadalmi szervezete, köztestülete, egyesülése vagy más hasonló szervezete önként nem fizeti meg, és a végrehajtás sem vezet eredményre, az eljáró versenytanács külön végzéssel a bírság megfizetésére a jogsértő döntés meghozatalában résztvevő, a határozatban ekként nevesített tagvállalkozást egyetemlegesen kötelezi.
(7) Az (5) és (6) bekezdésben meghatározott végzés ellen a 82. § (3) bekezdése szerinti külön jogorvoslatnak van helye.”
3. A Tpvtmód.-nak az indítvánnyal támadott rendelkezése:
„61. § (1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben, a 62. § (2)–(3) bekezdésében és a 63. § (2) bekezdésében foglalt kivétellel – 2005. november 1-jén lép hatályba. (…)
(3) E törvény eljárási rendelkezéseit a törvény hatálybalépése után indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság először azt a kérdést vizsgálta meg, hogy sértik-e a támadott törvényi rendelkezések – a Tpvt. 78. § (6) és (7) bekezdései – az ártatlanság vélelmét, azaz az Alkotmány 57. § (2) bekezdését, valamint az indítványozó által megjelölt jogbiztonság követelményét [Alkotmány 2. § (1) bekezdés]. Ehhez azonban az Alkotmánybíróságnak át kellett tekintenie, hogy a tagvállalkozások egyetemleges felelőssége pontosan milyen esetekben alkalmazható, illetve, hogy az hogyan érvényesül a jogszabályi környezet által kialakított gyakorlatban.
A Tpvt. 11. § (1) bekezdése értelmében tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások társadalmi szervezetének, a köztestületnek, az egyesülésnek és más hasonló szervezetnek a döntése, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. Nem minősül ilyennek a megállapodás, ha egymástól nem független vállalkozások között jön létre.
A Tpvt. 78. § (1) bekezdése kimondja, hogy az eljáró versenytanács bírságot szabhat ki azzal szemben, aki e törvény rendelkezéseit megsérti. A bírságot kiszabó határozat alanya a törvény szerint egyrészt vállalkozás, másrészt a vállalkozás-csoport (vagyis az eljárás alá vonttól nem független, vele gazdasági egységet képező vállalkozások), harmadrészt pedig vállalkozások társadalmi szervezete, köztestülete, egyesülése vagy más hasonló szervezete lehet. E határozattal, mint a felelősséget megállapító alaphatározattal szemben az általános szabályok szerinti jogorvoslat, azaz a bírósági felülvizsgálat (közigazgatási per) biztosított a jogsértésben felelős vállalkozások számára, amelyek így már az alaphatározatban is ügyfélnek minősülnek.
Az általános felelősségen túlmenően a Tpvt. 78. § (5) és (6) bekezdése a mind a vállalkozás-csoport tagvállalkozására, mind a vállalkozások társadalmi szervezetének, köztestületének, egyesülésének vagy más hasonló szervezetének a tagvállalkozására – amennyiben a csoport vagy szervezet a bírságot önként nem fizeti meg, és a végrehajtás sem vezet eredményre – másodlagos felelősséget állapít meg.
A törvény értelmében a tagvállalkozás ilyen másodlagos felelősségének megállapítására, és bírság kiszabására két konjunktív feltétel együttes bekövetkezte esetén van csak lehetőség, nevezetesen, ha a tagvállalkozás a jogsértő döntés meghozatalában részt vett és a tagvállalkozás a versenytanács alaphatározatában (a joggyakorlat szerint nemcsak annak indokolásában, hanem a rendelkező részében) nevesítésre is került. Ennek megfelelően a tagvállalkozás felelősségének megállapítására már az eredeti, bírságot kiszabó érdemi alaphatározatban, annak rendelkező részében sor kell, hogy kerüljön.
A Tpvt. 78. § (7) bekezdése értelmében pedig a jogsértő vállalkozások másodlagos felelősségét a versenytanács külön végzéssel állapítja meg, mellyel szemben önálló jogorvoslatnak van helye, melyet a Fővárosi Bíróság a közigazgatási hatósági eljárásban hozott végzés elleni bírósági felülvizsgálatra vonatkozó szabályok szerint bírál el.
2. Az Alkotmánybíróság a 26/B/1998. AB határozatban összefoglalta korábbi gyakorlatát, és kifejtette az ártatlanság vélelmének tartalmát, miszerint: „A jogállam egyik alapelve az ártatlanság vélelmének elve, amely az 1989. évi XXXI. törvénnyel az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében rögzítést nyerve alkotmányos rangra emelkedett. Az Alkotmánybíróság gyakorlata azt az elvet követi, hogy a büntetőeljárás szabályainak alkotmányos vizsgálatakor az ártatlanság vélelmét alkotmányos alapjogként kell értékelni. [9/1992. (I. 30.) AB hat., ABH 1992, 59, 70.; 11/1992. (III. 5.) AB hat., ABH 1992, 79.; 36/1994. (V. 24.) AB határozat, ABH 1994, 219, 232.]
Az ártatlanság vélelme elsősorban a büntetőjogi felelősség elbírálása során a döntésre jogosított részéről az elfogulatlan, pártatlan megközelítés követelményét szolgálja, ehhez kapcsolódóan a megalapozott bizonyítás kötelezettségét, továbbá a prejudikáció tilalmát. Mindez egyben garanciális jelentőségű akadályát képezi annak, hogy az eljárás alá vont személy a felelősség megállapításával járó hátrányos jogkövetkezményeket a felelősségének megállapítása nélkül szenvedje el.
(...) [A]z Alkotmánybíróság már korábban is kiterjesztően értelmezte az ártatlanság vélelmét a devizahatósági eljárásban a vallomás megtagadásának jogával kapcsolatban [41/1991. (VII. 3.) AB határozat, (ABH 1991, 193, 195.)], avagy a fegyveres erők, fegyveres testületek és a rendészeti szervek tagjainak a testületekkel szemben fennálló anyagi felelősségével kapcsolatban a parancsnoki jogkör szabályozásának alkotmányellenességéről hozott 57/1993. (X. 28.) AB határozatban. (ABH 1993, 349, 350.)
(…) Ugyanakkor az Alkotmánybíróság gyakorlata következetes abban a tekintetben is, hogy az Alkotmány 57. § (2) bekezdésének rendelkezéséből eredő alkotmányos védelem korlátlanul nem terjeszthető ki. Az ártatlanság vélelme a felelősség kérdésében hozandó döntés folyamán túl elsősorban azt a jogsérelmet hivatott megakadályozni, amelyet – törvénynek megfelelően lefolytatott eljárás során – megállapított felelősség hiányában alkalmazott és utóbb reparáció nélkül maradt joghátrányok okozhatnak” (ABH 1999, 647, 648–650.). Ezt az eljárási jelleget erősítette meg az Alkotmánybíróság a 39/1997. (VII. 1.) AB határozatában, miszerint az ártatlanság vélelme eljárási alapelvként funkcionál (ABH 1997, 263, 271.).
Az Alkotmánybíróság a 498/D/2000. AB határozatában kimondta továbbá, hogy „az Alkotmány nem tartalmaz rendelkezéseket a közigazgatási jogi szankciókra vonatkozóan. A jogalkotó széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a szankció alkalmazási feltételeinek, mértékének szabályozása során. A jogalkotó döntési szabadságának csak az Alkotmány rendelkezései szabnak korlátot (pl.: az alkalmazott szabályozás nem sértheti alkotmányellenes módon az Alkotmány 70/A. §-ában szabályozott jogegyenlőség elvét, az emberi méltósághoz való jogot, a személyes szabadságot, a jogállamiság követelményeit stb.)” (ABH 2003, 1202, 1206.).
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a támadott jogszabályi rendelkezések az alábbiak miatt nem sértik az ártatlanság vélelmének fent bemutatott elvét.
Az indítványozó kifejtette, hogy megdönthetetlen vélelem szól a társulás tagjainak versenyjogi értelemben vett „bűnössége” mellett, valamint hogy a jogszabály a felelősség alóli kimentés lehetőségét nem biztosítja, hiszen a tagvállalkozás nem védekezhet azzal, hogy nem vett részt a társulásban, nem tudott annak jogellenes működéséről, vagy az ilyen működéstől hatékonyan elhatárolódott.
Az indítványozó a támadott jogszabályi rendelkezéseket tévesen értelmezi, azokkal összefüggésben helytelen következtetésekre jut, amikor azt állítja, hogy a felelősség megdönthetetlen vélelmen alapul, illetve, hogy egy tagvállalkozás anélkül lenne kötelezhető a bírság megfizetésére, hogy a jogsértő magatartását és annak felróhatóságát a hatóság megvizsgálná, valamint, hogy a felelősség alóli kimentés lehetőségét a jogszabály nem biztosítja.
Jelen határozat indokolásának 1. pontjában bemutatottak szerint a tagvállalkozások másodlagos felelősségének külön végzéssel történő megállapítását megelőzi a versenyhatóságnak azon határozata, amikor magáért a Tpvt. által tilalmazott magatartás kifejtéséért (azaz a jogsértő döntésben való közvetlen vagy közvetett részvételért) állapítja meg a vállalkozások társadalmi szervezetének, köztestületének, egyesülésének vagy más hasonló szervezetének a felelősségét. Tehát a felelősség nem pusztán a tagvállalkozás tagi mivoltából, sokkal inkább az általa kifejtett jogellenes magatartásból fakad. E határozat alapjául szolgáló eljárásban a tagvállalkozások magatartását is vizsgálja az eljáró versenytanács. A határozat rendelkező részében nevesített tagvállalkozás ügyfél, és a határozatban foglaltakkal szemben védekezését előterjesztheti, jogorvoslatot kérhet. Ezt a támadott jogszabályi rendelkezés sem akadályozza, amely maga is akképp szól, hogy bírsággal az a tagvállalkozás sújtható, amely a jogsértő döntés meghozatalában részt vett. Ennek megfelelően a tagvállalkozásnak lehetősége van, hogy arra hivatkozzon, hogy nem vett részt a társulásban, nem tudott annak jogellenes működéséről, vagy az ilyen működéstől hatékonyan elhatárolódott, illetve a jogsértő döntés ellen szavazott. Éppen a jogbiztonságot szolgálja az a szabály, hogy csak azon vállalkozáscsoport-tagtól, illetve társadalmi szervezetben (stb.) résztvevő tag-vállalkozástól legyen a bírság behajtható, amely vállalkozás a jogsértő döntés meghozatalában részt vett és ebbéli minőségében a versenyhatóság határozatában nevesítésre is került. Ugyanez a védekezési-kimentési lehetősége fennáll a tagvállalkozásnak a másodlagos felelősséget megállapító külön végzéssel szemben – melynek célja valójában a végrehajtásnak az elsődleges kötelezettel szembeni eredménytelensége esetén a másodlagosan felelős vállalkozásokra való kiterjesztése –, hiszen e határozat ellen is külön jogorvoslatot biztosít a jogszabály.
Ezek mellett az Alkotmánybíróság megjegyzi: a jogalkotó a felelősség alóli mentesülés további esetét a Tpvt. – 2009. június 1-től bevezetett módosításával – az alábbiak szerint tartalmazza: A Tpvt. 78/A. § (1) bekezdése értelmében az eljáró versenytanács a bírság kiszabását mellőzi vagy a bírságot csökkenti azzal a vállalkozással szemben, amely e törvényben meghatározott módon felfedi a Gazdasági Versenyhivatalnak a 11. §-ba vagy az EK-Szerződés 81. cikkébe ütköző olyan versenytársak közötti megállapodást vagy összehangolt magatartást, amely közvetlenül vagy közvetve vételi vagy az eladási árak rögzítésére, a piac felosztására – beleértve a versenytárgyalási összejátszást is –, vagy termelési, eladási kvóták meghatározására irányul. A 78/A. és 78/B. § alkalmazásában vállalkozásnak minősülnek mindazon szervezetek is, amelyek döntése a 11. § alkalmazásában megállapodásnak minősül.
Mindezekre tekintettel a felelősség alóli mentesülés lehetőségét a jogszabály megfelelően biztosítja, illetve a tagvállalkozás felelőssége nem megdönthetetlen vélelmen, hanem a hatósági eljárás során lefolytatott bizonyítékokból levont következtetésen alapul, mely ellen a bírósági jogorvoslat biztosított, így az ártatlanság vélelmének a sérelme nem állapítható meg. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben elutasította.
3. Ezt követően az Alkotmánybíróság azt vizsgálta meg, hogy sérül-e a tagvállalkozások szabad véleménynyilvánításhoz való joga [Alkotmány 61. § (1) bekezdés], illetve az egyesüléshez való joga [Alkotmány 63. § (1) bekezdés], azáltal, hogy a társulás elhagyásával történő tiltakozás nem eredményezi a bírság kiszabásának mellőzését.
3.1. Az Alkotmány 61. § (1) bekezdésében megállapított szabad véleménynyilvánítás joga lényegi tartalmát az képezi, hogy gondolatát, meggyőződését bárki szabadon formálhatja és azt megfelelő keretek között kinyilváníthatja (987/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 527, 528.). Az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtette, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága „anyajoga” többféle szabadságjognak, többek között a szólás- és a sajtószabadságnak [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.; 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 229.]. Ezen alkotmányi rendelkezés és a Tpvt. támadott szabályai között alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nem állapítható meg.
Önmagában az, hogy egy tagvállalkozás jogellenes magatartásához a jogalkotó jogkövetkezményt fűz, nem teremt összefüggést az Alkotmánynak a véleménynyilvánítás szabadságát biztosító szabálya között. A tagvállalkozás döntése, és e döntés következményeinek a viselése nem hoz létre alkotmányjogilag értékelhető kapcsolatot a szabad véleménynyilvánítás jogával. Mindezekre tekintettel az indítványt az Alkotmánybíróság ebben a vonatkozásban elutasította.
3.2. Az egyesülési jog vélt sérelmével összefüggésben az Alkotmánybíróság az alábbiakra mutat rá.
Az egyesülési jog tartalmi elemei közül az Alkotmány 63. §-a a szervezet létrehozását és a szervezethez való csatlakozást emeli ki.
Az egyesülési szabadság kapcsolatban áll az emberi méltósághoz való jog [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] részét képező általános cselekvési szabadsággal és a személyiség szabad kibontakoztatásához való joggal. Minden embernek joga van ahhoz, hogy szabadon megválasztott célból másokkal – egyebek mellett – kulturális, vallási, tudományos, szociális, szabadidős közösséget hozzon létre, szervezetet alapítson, az ilyen szervezetekhez önként csatlakozzon vagy onnan önként kilépjen [8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1990, 42, 44–45.; 27/1990. (XI. 22.) AB határozat, ABH 1990, 187, 189.; 22/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 127, 128–129.; 39/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 263, 274.].
Az indítványozó által támadott, a döntésben részt vevő tagvállalkozások másodlagos felelősségét tartalmazó jogszabályi rendelkezés és az egyesülési szabadság között alkotmányos összefüggés nem állapítható meg. Sem a Tpvt. 78. § (6) bekezdése, sem pedig a (7) bekezdése nem korlátozza a szervezetalapítás vagy az ahhoz való csatlakozás, illetve az abból való kilépés szabadságát. A támadott rendelkezés akként értelmezhető, hogy amennyiben egy tagvállalkozás valamely szervezet tagjaként versenyellenes magatartást tanúsít, azaz jogellenesen viselkedik, a szervezetből való kilépéstől függetlenül viselnie kell a magatartásának következményeit. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az egyesülés szabadsága sem nyújt védelmet a bizonyítottan jogsértő cselekményekkel szemben. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben is elutasította.
4. Ezt követően az Alkotmánybíróság a tulajdonhoz való jog [Alkotmány 13. § (1) bekezdés] vélt sérelmét vizsgálta meg. Az indítványozó szerint a tulajdonkorlátozás szükségtelen és egyben aránytalan is, továbbá nincs olyan közérdekű cél sem, mely a tulajdonkorlátozás szükségességét indokolná.
Az Alkotmánybíróság a tulajdonhoz való jogot alapvető jognak tekinti [7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991, 22, 25.]. A későbbi gyakorlatot meghatározó 64/1993. (XII. 22.) AB határozat (a továbbiakban: Abh.) kimondta, hogy az Alkotmány a tulajdonjogot az egyéni cselekvési autonómia anyagi alapjaként részesíti védelemben. Hangsúlyozta azt is, hogy „(…) a tulajdon szociális kötöttségei a tulajdonosi autonómia messzemenő korlátozását alkotmányosan lehetővé teszik” (ABH 1993, 373, 380.). E határozat kimondta továbbá, hogy az Alkotmány szerinti tulajdonvédelem köre nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével; azaz sem a birtoklás, használat, rendelkezés részjogosítványaival, sem pedig negatív és abszolút jogként való meghatározásával. Az alapjogként védett tulajdon tartalmát a mindenkori (alkotmányos) közjogi és magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. A másik oldalról nézve: ugyanezen szempontoktól függően az adott fajta közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége a tulajdonjogba más és más (ABH 1993, 373, 380.).
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a bírság mint szankció alkotmányossági megítélésénél az Alkotmány 13. § (1) bekezdése azonban általában nem jön szóba: Az engedély nélküli fakitermelés miatt megállapított bírsággal összefüggésben az Alkotmánybíróság a 321/B/2003. AB határozatban az alábbiakat állapította meg:
„A támadott szabályozás alkotmányossága az Alkotmány 13. §-ában szabályozott tulajdonhoz való joggal összefüggésben nem vizsgálható. A támadott szabályozás során ugyanis a jogalkotónak az alkotmányos tulajdonvédelem körén kívül eső, a jogi felelősség érvényesítésével kapcsolatos szempontokat kellett figyelembe vennie és értékelnie. Így a szankció mértékének megállapításakor mérlegelhette pl. a jogellenes cselekmény súlyát, a szankció visszatartó hatását a jogsértéstől, a megelőzést, a jogsértés által okozott közérdeksérelmet, hiszen a szankcionált magatartás a legsúlyosabban sérti, veszélyezteti a tartamos (fenntartható) erdőgazdálkodást. Az Alkotmány 13. §-a a tulajdonhoz való jog jogszerű gyakorlását korlátozó állami közhatalmi beavatkozásokkal szemben védi a tulajdonost, és nem biztosít védelmet a jogszerűtlen tulajdonosi magatartás jogkövetkezményeként alkalmazott közigazgatási jogi szankciókkal szemben. Miután a támadott szabályozás a tulajdonhoz való joggal nincsen alkotmányosan értékelhető összefüggésben, az Alkotmánybíróság az indítványt mind az Alkotmány 13. § (1) bekezdése, mind az Alkotmány 8. § (2) bekezdése tekintetében elutasította” (ABH 2005, 1176, 1180–1181.).
Az Alkotmánybíróság e határozatban kifejtetteket jelen ügyben is irányadónak tekinti, ezért következetes gyakorlata alapján az indítványt ebben a részében is elutasította.
5. Az indítványozó szerint a támadott rendelkezés a tisztességes eljáráshoz való jog [Alkotmány 57. § (1) bekezdés] sérelmét is eredményezi.
Több alkotmánybírósági döntés rámutatott arra, hogy az eljárás tisztessége olyan minőség, amely az eljárás egészének figyelembevételével ítélhető meg és hogy a tisztességes eljáráshoz való joggal szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog vagy alkotmányos cél, mert már maga is mérlegelés eredménye [pl. 14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101, 108.; 15/2002. (III. 29.) AB határozat, ABH 2002, 116, 118–120.; 35/2002. (VII. 19.) AB határozat, ABH 2002, 199, 211.; 14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241, 256.].
Az Alkotmánybíróság számos alkalommal rámutatott arra, hogy az alkotmányi garanciák gazdaságossági és célszerűségi okokból az eljárás egyszerűsítése vagy az időszerűség követelményének érvényesülése címén sem mellőzhetők [részletesen pl. 11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 84–85.; 49/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998, 372, 376–377.; 5/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 75, 88–89.; 422/B/1999. AB határozat, ABH 2004, 1316, 1320, 1322.]. A szabályozás megalkotásakor a kiindulópont csak az Alkotmány 57. § (1) bekezdése lehet, mely szerint mindenkinek joga van az igazságos, nyilvános tárgyaláshoz és független, pártatlan bírósághoz.
Több határozatban általános érvénnyel állapította meg: az Alkotmány 57. § (1) bekezdése mindenkinek biztosítja, hogy jogait független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse. Ebből következően az államnak az a kötelessége, hogy a jogok és kötelezettségek elbírálására bírói utat biztosítson. [pl. 9/1992. (I. 3.) AB határozat, ABH 1992, 59, 67.; 59/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 353, 355.; 1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29, 35.; 46/2007. (VI. 27.) AB határozat, ABH 2007, 574, 580.]. E döntések értelmében az Alkotmány 57. § (1) bekezdése a közigazgatási eljárásban szintén irányadó olyan követelmény, amely a közigazgatási határozatok érdemi felülvizsgálatát biztosítja. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének csak az az eljárás felel meg, amelynek során a bíróság a perbe vitt jogokat és kötelességeket, a közigazgatási határozat során irányadó mérlegelési szempontokat érdemben elbírálhatja [32/1990. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1990, 145, 146.; 39/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 263, 272.].
Jelen ügyben a szabályozás fent bemutatott tartalma alapján megállapítható, hogy a támadott rendelkezések a tisztességes eljáráshoz való jogot nem sértik.
Az Alkotmánybíróság a jelen határozat indokolásának 1. és 2. pontjában kifejtetteket ebben a tekintetben is fenntartja. Az Alkotmánybíróság ismételten hangsúlyozza, hogy a jogszabály a tagvállalkozás számára egyrészt a felelősséget megállapító alaphatározattal szemben is biztosítja az általános szabályok szerinti jogorvoslatot, azaz közigazgatási per keretében a bírósági felülvizsgálat lehetőségét. Másrészt a vállalkozások társadalmi szervezetének, köztestületének, egyesülésének vagy más hasonló szervezetének nem teljesítése esetén a tagvállalkozással szemben meghozott, a másodlagos felelősséget megállapító külön végzéssel szemben önálló jogorvoslatnak van helye, melyet a Fővárosi Bíróság a közigazgatási hatósági eljárásban hozott végzés elleni bírósági felülvizsgálatra vonatkozó szabályok szerint bírál el.
Úgyszintén nem megalapozott a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmére hivatkozás az alábbi szempontból sem. A jogszabály szigorúan és pontosan meghatározza, hogy csak abban az esetben szabható ki bírság a tagvállalkozással szemben, ha megállapításra került, hogy a tagvállalkozás a jogsértő döntés meghozatalában részt vett.
Tekintettel arra, hogy a tagvállalkozás már az alaphatározat meghozatala során is ügyfélnek minősül, ügyféli jogait gyakorolhatja, az eljárás során védekezhet, a felelősség alóli mentességet igazoló bizonyítékokat előterjesztheti, azokat a versenyhatóság érdemben köteles megvizsgálni. Emellett a tagvállalkozás a bírósági eljárás során is igazolhatja, hogy a társulás versenyjogsértő döntésében semmilyen módon nem vett részt, illetve versenyjogsértő magatartást nem tanúsított.
Ennek megfelelően a tisztességes eljáráshoz való jog sérelme sem igazolható, így az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben is elutasította.
6. Az Alkotmánybíróság végül az indítványozó által másodlagosan támadott jogszabályi rendelkezések – a Tpvtmód. hatályba léptető rendelkezései – alkotmányosságát vizsgálta meg, abból a szempontból, hogy azok a visszaható hatályú jogalkotás sérelmén keresztül az Alkotmány 2. § (1) bekezdésbe ütköznek-e. Az Alkotmánybíróság számos határozatában foglalkozott a jogbiztonsággal, s annak keretében a visszamenőleges hatályú jogi szabályozás tilalmával. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 12. § (2) bekezdése szerint a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé. Az 57/1994. (XI. 17.) AB határozatban az Alkotmánybíróság kifejtette: valamely jogszabály nem csupán akkor minősülhet az említett tilalomba ütközőnek, ha a jogszabályt a jogalkotó visszamenőlegesen léptette hatályba, hanem akkor is, ha a hatálybaléptetés nem visszamenőlegesen történt ugyan, de a jogszabály rendelkezéseit – erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint – a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell (ABH 1994, 316, 324.).
Az indítványozó szerint a Tpvtmód. 61. § (1) és (3) bekezdése sérti a jogbiztonság követelményét. Indokolását arra alapozta, hogy álláspontja szerint azzal, hogy a jogalkotó a törvény hatálybalépése után indult és a megismételt eljárásokban rendelte alkalmazni a Tpvt. támadott rendelkezéseit, a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát sértette meg, ugyanis a társulás versenyjogsértő cselekményének elkövetési időpontjában a másodlagos felelősségre vonatkozó szabály nem volt hatályban.
Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben megállapította, hogy az indítványozó kizárólag a Tpvtmód. 61. § (3) bekezdését tartotta alkotmányellenesnek, a 61. § (1) bekezdését, miszerint a módosítás 2005. november 1-jén lép hatályba, nem támadta, pusztán az indítványában megemlítette. Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálatot a Tpvtmód. 61. § (3) bekezdése tekintetében folytatta le, és a Tpvtmód. 61. § (1) bekezdésének vizsgálatát mellőzte.
A Tpvt. 61. § (3) bekezdésével összefüggésben az Alkotmánybíróság az alábbi megállapításokat teszi. A gazdasági versenyt korlátozó megállapodások tilalmát nem a támadott jogszabályok vezették be, hanem azt a jogszabály a hatályba lépésétől kezdve tartalmazta. Erre tekintettel ezek a magatartások a Tpvtmód. hatályba lépése, illetőleg az alkalmazására vonatkozó rendelkezések hatályba lépését megelőzően is tiltottak voltak. Úgyszintén tartalmazta a Tpvt. hatályba lépéskori eredeti szövege (ugyanúgy, mint jelenleg a 78. §-ban), hogy az eljáró versenytanács bírságot szabhat ki azzal szemben, aki e törvény rendelkezéseit megsérti. Ezért megállapítható, hogy az indítványozó által támadott rendelkezés a megállapodás tilalmazott voltán, valamint az emiatt kiszabható bírságon nem változtatott, ezekkel kapcsolatban terhesebb kötelezettséget nem állapított meg. A Tpvt. a módosítást megelőzően is jogellenesnek értékelte a versenykorlátozó megállapodásokat, így e módosítás nem állapított meg a kihirdetését megelőző időre kötelezettséget.
Az Alkotmánybíróság nyomatékosan utal arra, hogy a Tpvtmód. 61. § (3) bekezdése szerint a rendelkezéseket a hatályba lépése után indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni. E rendelkezés kizárólag eljárásjogi szabálynak minősül, anyagi jogi szabályok visszaható hatályú alkalmazására vonatkozóan e jogszabály rendelkezést nem tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy kizárólag akkor szabható ki bírság a tagvállalkozással szemben, ha annak felelősségét már az – akár az alapeljárásban, akár a megismételt eljárásban született – alaphatározatban a versenyhatóság megállapította. Amennyiben a megismételt eljárásban a tagvállalkozás (melynek felelősségét egyébként már az alapeljárásban született határozat is megállapította, csak a rendelkező részben a tagvállalkozást nem nevezte meg) nevesítésre került, e határozat ellen a tagvállalkozás bírósági jogorvoslatot vehet igénybe. A Tpvtmód. eljárási rendelkezése nem újabb kötelezettséget vezet be, hanem a kötelezett gazdasági társaságokkal szemben kiszabott szankciók végrehajtását könnyíti meg azzal, hogy a „jogkövetkezményekben való osztozást” előírja. Az, hogy a jogalkotó a már korábban is tilalmazott és bírsággal fenyegetett magatartás vonatkozásában a jogkövetkezmények alkalmazhatóságát egyértelműsíti, pontosítja, és ezáltal a jogbiztonság hatékonyabb érvényesítését szem előtt tartva – legitim célból, a visszaéléseket megakadályozva – konkre- tizálja, nem sérti sem a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát, sem pedig a jogállamiság követelményét. Ugyanis a Tpvt. 78. § (6) bekezdésének bevezetésével a jogalkotó nem tesz mást, mint a már korábban is felelős, de a jogsértés következményeit nem viselő tagvállalkozás tekintetében ennek lehetőségét a másodlagos felelősség mint jogtechnikai megoldás alkalmazásával kizárja.
Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben is elutasította.
Budapest, 2010. július 13.
|
Dr. Paczolay Péter s. k., |
||||||||
|
az Alkotmánybíróság elnöke |
||||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Balogh Elemér s. k., |
Dr. Bragyova András s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Holló András s. k., |
Dr. Kiss László s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Kovács Péter s. k., |
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
előadó alkotmánybíró |
||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Lévay Miklós s. k., |
Dr. Trócsányi László s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás