PÜ BH 2009/356
PÜ BH 2009/356
2009.12.01.
Az ügyvéd ellen indított kártérítési per bírósága érdemben nem vizsgálhatja azt a kérdést, hogy a korábbi pert, amelyben az ügyfél pervesztes lett, az ügyvéd mulasztása hiányában biztosan megnyerte volna (Ptk. 474. és 477. §, Pp. 164. és 229. §, 1997. évi LXVI. tv. 7. §).
A felperes 2001. december 19-én tartási szerződés kötött N. S.-néval, amelyben vállalta az eltartott teljes ellátását a B., N. út 126. szám alatti lakásingatlan ellenében. A felperes tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték.
Az eltartott 2002. év nyarán keresetet indított a felperes ellen és kérte a tartási szerződés megszüntetését, valamint a lakásingatlanra a tulajdonjogának visszaállítását. Az elsőfokú bíróság a tárgyalás időpontját kitűzte és felhívta a felperest – abban a perben az alperest – az ellenkérelmének és az észrevételeinek előterjesztésére.
A felperes ezt követően kereste fel az alperest, és 2002. szeptember 28-án meghatalmazást adott a perbeli képviseletére. Az alperes a meghatalmazás tényét a bíróságnak bejelentette és kérte az észrevételek előterjesztésére adott határidő módosítását. A bíróság 2003. január 30-án és május 20-án tartott tárgyalást, és mindkettőre személyes megjelenés kötelezettségével idézte a felperest, aki a betegségére hivatkozással egyik tárgyaláson sem jelent meg. Előzetesen kérte az alperest a tárgyalások elhalasztása iránti kérelem előterjesztésére, amelyeknek az alperes eleget tett, a tárgyalásokon azonban maga sem jelent meg, és érdemi védekezést sem terjesztett elő. A bíróság a tárgyalásokat megtartotta, tanúbizonyítást folytatott le és a második tárgyaláson hozott ítéletével a tartási szerződést megszüntette. Rendelkezett a felperes tulajdonjogának törléséről és a tulajdonjognak az eltartott javára való visszajegyzéséről. Az eltartott által igényelt kártérítés összegét, valamint a szerződéskötéskor tulajdonba adott vagyontárgyak értékét beszámította az eltartó által nyújtott szolgáltatások értékébe.
Ítéletének indokolásában utalt a Pp. 141. §-ának (6) és a 164. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra, és rámutatott arra, hogy az eltartó írásbeli védekezést, bizonyítási indítványt nem terjesztett elő, a tárgyaláson ismételt idézés ellenére sem jelent meg, így a rendelkezésre álló adatok alapján hozta meg a döntését. Az eltartott előadása, a meghallgatott tanú vallomása és a becsatolt iratok alapján megállapította, hogy az eltartó nem tett eleget a tartási szerződésben foglalt kötelezettségeinek. A szerződés a rendeltetését már nem tudja betölteni, és az életjáradéki szerződéssé való átváltoztatása sem lehetséges.
A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Kifejtette, hogy az eltartó jogi képviselettel rendelkezett, ezért menthető indoka nem volt a keresetre való észrevételek megtételének elmulasztására. Lényegében a jogi képviselőjének mulasztása miatt lett pervesztes.
Az alperes ellen fegyelmi eljárás indult, amelynek eredményeként az Ügyvédi Kamara Fegyelmi Tanácsa megállapította a fegyelmi vétség elkövetését és az alperest megrovás fegyelmi büntetéssel sújtotta.
A felperes módosított keresetében 9 334 219 forint kártérítés és kamatai megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Arra hivatkozott, hogy 2002. október 28-án átadta az alperesnek azokat az iratokat, amelyek alapján az írásbeli védekezését előterjeszthette volna. Az alperes azonban az ellenkérelmet nem nyújtotta be, bizonyítási indítványt nem terjesztett elő, ezért a mulasztásával okozati összefüggésben veszítette el a pert és ezzel az érvényesített kára keletkezett.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Tagadta, hogy a mulasztásával okozati összefüggésben következett be a felperes károsodása. Vitatta, hogy 2002. október 28-án a felperes átadta azokat az iratokat, amelyek alapján az ellenkérelmet előterjeszthette volna. Azt állította, hogy a felperes többszöri sürgetés ellenére sem jelentkezett, és a másodfokú tárgyalás előtt is csak úgy találkoztak, hogy ő kereste fel a lakásában.
A beavatkozó érdemi ellenkérelmet nem terjesztett elő.
Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet, és a felperest képviselő pártfogó ügyvéd díját 150 000 forint plusz áfa összegben állapította meg. A rendelkezésre álló bizonyítékok – közöttük a felperes iratai, a tanúvallomás – mérlegelése alapján azt állapította meg, hogy a felperes a szükséges iratokat, számlákat 2002. október 28-án és a későbbiekben sem adta át az alperesnek, azok az ő birtokában voltak. Az alperest nem látta el olyan információkkal, amelyek alapján az ellenkérelmet előterjeszthette volna, ezért a kárát a felperes maga okozta. Az alperes mulasztása és a felperes kára között nincs okozati összefüggés.
A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, csupán a felperest képviselő pártfogó ügyvéd díját mérsékelte a jogszabály szerinti 14 400 forintra.
Azt a másodfokú bíróság is megállapította, hogy az alperes elmulasztotta az érdemi ellenkérelem előterjesztését, és a tárgyalásokon sem jelent meg, ezáltal megsértette a Ptk. 474. §-ának (2) bekezdésének és az Ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (Ütv.) 3. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat. A bizonyítékok mérlegelése alapján azonban a másodfokú bíróság is – egyezően az elsőfokú bírósággal – azt állapította meg, hogy a felperes nem adta át az alperes részére azokat az iratokat, adatokat, amelyek alapján az ellenkérelem előterjeszthető lett volna. A felperes így nem tett eleget a Ptk. 277. §-ának (4) bekezdése szerinti együttműködési kötelezettségének, tehát maga zárta el az alperest attól, hogy a jogi képviseletét szerződésszerűen lássa el. A felperes mulasztása miatt az alperes csak formálisan tudott volna eleget tenni a kötelezettségének, amely az érdemi döntést nem befolyásolta volna. Az alperes mulasztása nem hozható okozati összefüggésbe a felperes kárával, és csupán feltételezés az, hogy az alperes mulasztása hiányában a felperes számára kedvező döntés született volna.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben a jogerős ítélet megváltoztatásával a keresetének megfelelő határozat meghozatalát és a pártfogó ügyvéd díjának az elsőfokú ítélet szerinti összegben való megállapítását kérte. Álláspontja szerint a bíróságok tévesen értékelték a bizonyítékokat, és jogszabálysértő módon hagyták figyelmen kívül M. S. írásbeli nyilatkozatát. Rámutatott arra, hogy nem szó szerint kell értelmezni a meghatalmazás aláírásakor átadott, és általa hivatkozott iratokat, hanem csakis úgy, hogy azok tartalmával egyező iratokat adott át az alperesnek. Az alperes kártérítési felelőssége – megítélése szerint – a tartási szerződés megszüntetése iránti perben hozott ítéletek, valamint a kamarai fegyelmi határozat alapján is egyértelműen megállapítható. Álláspontja szerint az alperes megsértette a Ptk. 477. §-ában foglaltakat is. Azt állította, hogy a tartás megfelelőségét, annak költségeit, az eltartott lakására fordított kiadásokat bizonyíthatta volna, ezért téves a jogerős ítéletnek az a megállapítása, hogy nem a jogi képviselőjének mulasztása miatt vált pervesztessé.
A pártfogó ügyvéd díjának az elsőfokú ítéletben megállapított összegét nem tartotta túlzottnak, és kérte a díjnak abban az összegben, a ténylegesen kifejtett tevékenység alapján való megállapítását.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Felülvizsgálati eljárási költségre nem tartott igényt.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálta, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból jogszabálysértő-e.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes ebben a perben annak a kárának a megtérítését követelte, amely amiatt merült fel, hogy az ellene indított tartási szerződés megszüntetése iránti perben az ügyvédjének mulasztása folytán pervesztes lett. Ehhez képest a Pp. 164. §-ának (1) bekezdésből következően neki kellett bizonyítania az alperes szerződésszegését és az ezzel okozati összefüggésben bekövetkezett károsodását.
Tény, hogy a tartási szerződés megszüntetése iránti perben voltak az alperesnek ügyvédi-képviselői mulasztásai, de tény az is, hogy ebben a perben a bíróság jogerős ítéltével megszüntette a tartási szerződést és rendelkezett annak jogkövetkezményei felől. Az alperes mulasztásai, a fegyelmi vétség elkövetése a kártérítő felelősség megállapításához nem elegendő. A felperesnek azt kellett bizonyítania, hogy az alperes mulasztásai hiányában a pert biztosan megnyerte volna. Helyesen fejtette ki a bíróság jogerős ítéletében, hogy a felperesnek ez az állítása csupán feltételezésen alapul és az okozott kár bizonyítására nem alkalmas, de nincs is jogi lehetőség arra, hogy a bíróság ebben a perben döntse el: azt a pert a felperes akár részben is, de biztosan megnyerte volna. Ennek a jogi akadályát az jelenti, hogy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bsz.) 7. §-a szerint a bíróság határozata mindenkire nézve kötelező, így e per bíróságára is. Az abban a perben hozott ítéletben foglalt döntésre beállt az anyagi jogerő [Pp. 229. § (1) bekezdés], amely kizárja, hogy az előző per eredményét bárki is vitássá tegye. Újabb per nem indítható, a kártérítési per bírósága érdemi vizsgálatot nem folytathat le, és nincs lehetőség arra, hogy a tartási szerződés megszüntetése iránti perben hozott döntés helyett ebben a perben a bíróság arról rendelkezzék, hogy azt a pert a felperes megnyerte volna. A felperes követelésének alátámasztásául pedig ez az állítás szolgált. Az adott ügynél csak az mondható, hogy az előző perben a bizonyítás az elsőfokú eljárás szabályai szerint történhetett volna, de csak abban a perben. Az alperes említett hibái nélkül arról a perről ebben a perben – az eredményét illetően – semmiféle állítás nem tehető azon a megállapításon túl, hogy a tartási szerződést jogerős ítélet szüntette meg. Nem bizonyítható ugyanis az, hogy az alperes hibái, mulasztásai nélkül a per a felperes számára biztosan eredményre vezet, és az érvényesített kára nem következik be. Feltételezések szintjén pedig nem mondható vélemény arról, hogy az érdemi védekezés előterjesztésével, a kért bizonyítás lefolytatásával a per milyen eredménnyel zárult volna.
A jogerős ítélet a felperest képviselő pártfogó ügyvéd díját érintő részében sem jogszabálysértő. A másodfokú bíróság a díj összegét a módosított 7/2002. (III. 30.) IM rendeletnek (R.) a jelen ügyre alkalmazandó 5. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján helyesen állapította meg, annak az elsőfokú ítélet szerinti összegre való felemelésére nincs alap.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet – jogszabálysértés hiányában – a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. V .21.129/2009.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás