PÜ BH 2009/359
PÜ BH 2009/359
2009.12.01.
A vonatból kieső utas alkoholos állapota csak akkor mentesíti a veszélyes üzem üzembentartóját a kár egy része megfizetése alól, ha az is bizonyított, hogy ez az állapot közrehatott a kár bekövetkezésében (Ptk. 345. §).
A felperes 2004. július 31-én részt vett egy rokona esküvőjén D.-ben, ahonnan kora este indult el vonattal Budapestre. K.-n a vonat megállt, majd az utasok le- és felszállása után – egyperces várakozást követően –, elindult. A forgalmi szolgálattevő azt észlelte, hogy valaki a vonat második kocsijából kilóg, jelzésére a kalauz a vonat leállítása után ellenőrizte a vonatot, majd miután rendellenességet nem észlelt, a vonat továbbhaladt. A forgalmi szolgálattevő utasítására azonban a tolatásvezetői feladatot ellátó személy végigment a sínek mellett és megtalálta a sérült felperest. A felperes a vonatból kiesett, sérülései miatt bal karját vállban, bal lábát térd felett, valamint a jobb lába I-III. ujjait amputálták, jobb könyöke nagyfokban roncsolódott, darabosan tört.
A felperes a keresetében a balesettel összefüggő vagyoni és nem vagyoni kárai megtérítését igényelte az alperestől a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése alapján.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy a vonat csukott ajtókkal közlekedett, az ajtót a felperes nyitotta ki, elháríthatatlan magatartása okozta a balesetet. Másodlagosan hivatkozott arra is, hogy a felperes ittasan tartózkodott a peronon, ami közrejátszott abban, hogy kieshetett a vonatból.
Az elsőfokú bíróságnak az alperes kártérítési felelősségét megállapító közbenső ítéletét az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság a végzésével hatályon kívül helyezte. Végzése indokolásában a másodfokú bíróság előírta, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 3. §-ának (3) bekezdése szerint a tájékoztatási kötelezettségének tegyen eleget és folytasson le további bizonyítást (tanú, szakértő) a felperes alkoholos befolyásoltságának tisztázása érdekében.
Az újabb eljárásban a felperes nem adott felmentést az ügyeletes orvos és az aneszteziológus tanúk meghallgatásához. Az elsőfokú bíróság az igazságügyi orvosszakértő kiegészített szakvéleménye, a mentőorvos, a tolatásvezető és a helyszínen lévő B. S. tanúk vallomása, valamint az igazságügyi közlekedési szakértő és a felperes személyes meghallgatása alapján azt állapította meg: az alperes nem bizonyította, hogy a kárt a tevékenysége körén kívüli ok okozta. Nem bizonyított továbbá a felperes alkoholos befolyásoltsága sem. Az igazságügyi közlekedési szakértő szerint több módon következhetett be a baleset: vagy úgy, hogy a felperes a nyitott ajtajú kocsi-peron ajtajában állt és kicsúszott, vagy az ajtót csak behajtották és a vonat gyorsítása folytán az kinyílt. Fizikai képtelenségnek tartotta a szakértő, hogy indulás előtt – egy perc alatt – a jegyvizsgáló az összes ajtót ellenőrizhette volna. Az elsőfokú ítélet szerint nincs szó objektíve elháríthatatlan okról sem, hiszen van olyan vonat, amelynek ajtajai központilag záródnak és menetközben nem nyithatók. Kármegosztás pedig nem alkalmazható amiatt, hogy a felperes közel ment az ajtóhoz. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság a közbenső ítéletében megállapította, hogy a felperest a K.-nál 2004. július 31-én ért baleset bekövetkeztéért az alperest teljes egészében kártérítési felelősség terheli.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság a közbenső ítéletében az elsőfokú közbenső ítéletet részben megváltoztatva az alperes helytállási kötelezettségének terjedelmét a felperest ért kár 80%-ára leszállította. Megállapította, hogy a baleset idején a felperes alkoholos befolyásoltság alatt állt. Azt a körülményt, hogy a felperes a titoktartás alóli felmentést indokolatlanul nem adta meg az orvosok részére, a másodfokú bíróság szerint a felperes terhére kell értékelni. A tanúk meghallgatására éppen azért lett volna szükség, mert a kórházi adatokból nem lehetett következtetni arra, hogy a felperes ivott-e, a beteg véralkoholszintjét ugyanis nem mérték, e körben pedig az egyes nyilatkozatok eltérőek voltak. Az orvosszakértői szakvélemény a másodfokú bíróság szerint azért nem vehető figyelembe, mert abból indult ki, hogy a felperes 15 órától 3-5 üveg sört ivott, holott a felperes az 5 üveg sör vacsora utáni elfogyasztását ismerte el, ezért a véralkoholszintnek meg kellett haladnia a 0,3-0,6 ezreléket, emiatt a felperes 20%-os mértékben közrehatott kára bekövetkezésében.
A felperes felülvizsgálati kérelme az elsőfokú közbenső ítéletet helybenhagyó döntés meghozatalára irányult. Jogi álláspontja szerint a jogerős közbenső ítélet sérti a Pp. 206. §-a (1) és (2) bekezdését, 164. §-ának (1) bekezdését és a Ptk. 345. §-ának (2) bekezdését. A másodfokú bíróság a bizonyítékok kirívóan téves mérlegelésével, iratellenesen állapította meg a felperes alkoholos befolyásoltságát. A felperes a Pp. 169. §-ának (2) bekezdésében foglalt eljárási jogával élve megtagadhatta a titoktartás alóli felmentés megadását, ez azonban nem teremthet alapot a Pp. 206. §-a (2) bekezdésének alkalmazására. A helyszínre közvetlenül kiérkező mentőorvos tanú és B. S. tanú nem észlelték az alkoholos befolyásoltságot és ezt a tényt az igazságügyi orvosszakértői vélemény sem bizonyította. Amennyiben fenn is állott volna, ez a körülmény nem elegendő a károsulti közrehatás bizonyításához. Az alperesnek azt is bizonyítania kellett volna, hogy okozati összefüggés van az alkoholos befolyásoltság és a vonatból történő kiesés között. Mindezekre tekintettel jogszabálysértő módon állapította meg a másodfokú bíróság a felperes vétkes közrehatását.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályban tartását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes maga ismerte el az alkoholfogyasztást és a másodfokú bíróság helyesen értékelte a felperes terhére azt, hogy a tanúk részére a titoktartás alóli felmentést nem adta meg.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálta, hogy a jogerős közbenső ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból jogszabálysértő-e.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
Nem vitatott tény, hogy a felperes károsodása azért következett be, mert az alperes által üzemben tartott vonatból kiesett. A felperes a keresetében a veszélyes üzem működéséből eredő kárának megtérítését igényelte, kárigényének elbírálására a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése az irányadó, amelynek értelmében a tárgyi-objektív felelősség alól a károkozó annak bizonyításával mentesül, hogy a kárt a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül eső, elháríthatatlan ok idézte elő.
A károkozó alperes azzal védekezett, hogy felelőssége nem teljes, mert a felperesnek közreható magatartása volt a károsodás bekövetkezésében. A kimentés bizonyítása a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján az alperest terhelte. A károsult elháríthatatlan, vétkességétől független közrehatása esetén az üzembentartó teljesen mentesül a felelősség alól, a felperes ilyen közreható magatartását azonban az alperes nem bizonyította a perben, miként más elháríthatatlan külső okot sem. Ebből következően az alperes teljes mentesülése a kártérítési felelősség alól nem volt megállapítható. Az alperes védekezése alapján nem vitathatóan vizsgálni kellett a károsult nem elháríthatatlan közrehatását, ugyanis amennyiben az önhibából történt, a Ptk. 345. §-ának (2) bekezdése szerint nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben a károsult felróható magatartásából származott. Az objektív felelősség korlátja tehát az elháríthatatlan külső ok mellett lehet az, ha maga a károsult is közrehat a kár bekövetkeztében. A károsult tevékenységének (mulasztásának) megítélésénél azt kell figyelembe venni, hogy a károsultnak úgy kell eljárnia, ahogy az az adott helyzetben elvárható, vagyis minden tőle telhetőt meg kell tennie a kár elhárítása és csökkentése érdekében. Amennyiben nem így jár el az valójában nem kármegosztást eredményez, hiszen a károkozó teljes felelőssége vétkessége nélkül is fennáll, a károsult pedig csak vétkes magatartása esetén köteles viselni a kár megfelelő részét. Azt kell tehát vizsgálni, hogy a károsult a felróható magatartásával hozzájárult-e a kár bekövetkezéséhez, és ha igen, milyen mértékben.
A másodfokú közbenső ítélet e körben megalapozatlan és a Ptk. 345. §-ának (2) bekezdését is sérti, mert a károkozó alperes teljes kártérítési felelősségét olyan okból csökkenti, amely a káresettel nincs okozati összefüggésben és a megállapított tény (alkoholos befolyásoltság) kellően nem is bizonyított. Önmagában abból, hogy az utas alkoholos befolyásoltság állapotában utazik a vonaton, nem következik, hogy közrehatott kára bekövetkezésében. A perben nem bizonyított, hogy az ajtót a felperes nyitotta ki, vagy a nyitott ajtón az alkoholos állapota miatt esett ki. Az alkoholos befolyásoltság tényének megállapítása egyébként súlyosan sérti a bizonyítékértékelés szabályait. A másodfokú bíróság egyrészt orvos-szakmai kérdésben alap nélkül tett a szakvéleménytől eltérő megállapítást, másrészt a bizonyítékok értékelése okszerűtlen és iratellenes, figyelembe véve különösen azt, hogy a másodfokú közbenső ítélet szerint az alperes azt nem bizonyította, hogy a vagon ajtaját a felperes nyitotta ki, ennek ellenére az utas ittas állapotát közreható magatartásnak tekinti. A bizonyítékok értékelése körében téves a másodfokú bíróságnak az orvosi titoktartás alóli felmentés megtagadásából levont következtetése is. A jogszabály által biztosított lehetőség igénybevétele nem lehet jogszabályba ütköző, a felmentés megtagadásának a felperes terhére való értékelése pedig önmagában nem eredményezheti az alkoholos befolyásoltság tényének bizonyítottságát. A bíróságnak ugyanis a fél magatartása mellett a többi bizonyítékot is mérlegelnie kell a maguk összességében, az egész lefolytatott bizonyítás alapján kell a jogvita elbírálása szempontjából jelentős tényeket megállapítania.
Az utasnak a peronon tartózkodása, akár ittas állapotban is, önmagában nem felróható, ha nem bizonyított ehhez kapcsolódó olyan magatartása, amely a baleset bekövetkezését elősegítette, illetőleg megelőzését akadályozta volna. Ezért jogilag téves, hogy a másodfokú bíróság az alkoholos befolyásoltság tényét közrehatásnak tekintette.
Mindezekre tekintettel a jogerős közbenső ítélet az alperes helytállási kötelezettségének terjedelmét jogszabálysértő módon szállította le olyan körülményre alapítva, amelynek a károsodással való okozati összefüggése nem volt bizonyított a perben. Az alperes kártérítő felelőssége tekintetében az elsőfokú bíróság állapította meg helyesen, hogy a baleset bekövetkeztéért az alperest teljes kártérítési felelősség terheli. A Legfelsőbb Bíróság ezért a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős közbenső ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta.
(Legf. Bír. Pfv. III. 21.388/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás