KÜ BH 2009/382
KÜ BH 2009/382
2009.12.01.
Az előállítása jogszerű annak a szabálysértést elkövetőnek, aki a rendőri intézkedésnek ellenszegül, és a demonstráció szándékával nem hagy fel (1994. évi XXXIV. tv. 33. §, 92. §, 93. §, 1989. évi III. tv. 2. §)
2007. február 3-án a V. tere felé kiszorított, a K. tér elhagyására felhívott tömegben jelenlévő és a rendőri felszólításnak ellenszegülő felperest az eljáró rendőrhatóság 12 óra körüli időben igazoltatta, ruházatát átvizsgálta és adatait a központon keresztül ellenőrizte. Ezt követően a felperest szabálysértés elkövetése miatt a Budapest Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály B., Gy. utcai fogdájában állították elő, ahol 19:10 órakor szabálysértés elkövetésével kapcsolatosan meghallgatták, majd a fogva tartásról szóló igazolás átvételét követően 19:50 órakor szabadon bocsátották.
A felperes 2007. február 3-án a fogva tartása ellen panasszal élt, amelyet a Budapest Rendőr-főkapitánya a 2007. április 4. napján kelt határozatával elutasított, mert a felperes előállítását rendzavarás és gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértés észlelése miatt jogszerűnek találta. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2007. április 27. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes pontosított keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és annak megállapítását kérte, hogy az 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) 33. § (1) bekezdés f) pontján alapuló előállítása jogsértő volt.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a felperessel szembeni rendőri intézkedés alkalmazására a jogellenesen, bejelentés nélkül megtartott demonstráció során azért került sor, mert a felperes a többszöri rendőri felszólítás ellenére nem hagyta el a Kossuth teret, illetőleg a Vértanúk terét. Hivatkozott arra, hogy a felperest gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértésének elkövetése miatt a Szegedi Városi Bíróság jogerős határozatában pénzbírsággal sújtotta, így ez utóbbi körülmény is alátámasztja a rendőri intézkedés indokoltságát, amelyet az elkövetett szabálysértéssel arányban állónak minősített. A bíróság a felperes 7 óra 40 percet kitevő előállításának időtartamát az Rtv. 3. § (3) bekezdése alapján jogszerűnek találta, mert azt az előállított személyek nagy száma indokolta.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet megváltoztatását és kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát kérte. Állította, hogy a jogerős ítélet sérti az 1989. évi III. törvény 2. §-át és ellentétes a 75/2008. (V. 29.) AB határozatban megfogalmazott elvekkel. Hivatkozott arra, hogy 2007. február 3-án a K. téren nem tüntetés volt, hanem egy békés, csendes gyülekezés, ahol a kézi hangosbeszélővel a jelen lévőket arra figyelmeztette, hogy az összejövetel jogszerű kereteit tartsák meg. A rendőri kiszorítást követően a V. terén maradt, ott beszélgetett, felszólításra igazolta magát, így nem szolgáltatott okot arra, hogy a rendőrség a szabadságától megfossza, előállításának nem volt célja.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte, annak törvényes és megalapozott voltára figyelemmel. Hivatkozott arra, hogy a felperessel szemben foganatosított rendőri intézkedésnek az volt a célja, hogy a felperest a gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértése folytatásában megakadályozzák, a vele szemben megindított szabálysértési eljárásban meghallgassák.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta.
A Pp. 270. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet jogszerűségét vizsgálja. Az elsőfokú bíróságnak a Pp. 3. § (2) bekezdése, 213. § (1) bekezdése és 215. §-a szerint a kereseti kérelem megalapozottságáról kell döntenie ítéletében, ezért a felülvizsgálat sem terjeszkedhet túl a kereseti kérelemben vitatottakon, a korábban nem kifogásolt körülmények érdemi vizsgálata kizárt.
A felülvizsgálati kérelemnek azzal a részével, amelyben a felperes a 75/2008. (V. 29.) AB határozat elveinek megsértésére hivatkozik a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem foglalkozott, mert az Alkotmánybíróság határozatai jogszabálynak nem minősülnek.
Az 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) V. fejezete tartalmazza a rendőri intézkedéseket, amelyek közül az elfogás és előállítás szabályait a 33. § tartalmazza. A Rtv. 33. § (1) bekezdés f) pontja alapján a rendőr további intézkedés megtétele céljából elfogja és az illetékes hatóság elé állítja azt, aki szabálysértést az abbahagyásra irányuló felszólítás után is folytatja.
A városi bíróság 2007. október 18-án kelt jogerős végzésében állapította meg, hogy a felperes elkövette a gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértését, ezért őt bírság megfizetésére kötelezte. Az, akit egy adott területről rendőri intézkedéssel kiszorítanak, és aki arról a területről, ahová kiszorították, nem távozik, úgy tekinthető, mint aki a demonstráció szándékával nem hagyott fel, ezért a szabálysértést elkövető és a szabálysértést tovább folytató felperessel szemben – a többszöri eredménytelen rendőri felszólítást követően – jogszerűen volt alkalmazható az előállítás.
Az Rtv. V. és VI. fejezetében foglalt rendőri intézkedésekkel szemben a jogorvoslati jogot a Rtv. 92. § (1) bekezdése biztosítja, a Rtv. 93. § (1) bekezdésének figyelembevételével. A felperes a rendőri intézkedéssel szembeni panasz megtételével fejezheti ki egyet nem értését az ellene foganatosított intézkedéssel szemben, azonban a helyszínen – ellenszegülésével – nem bírálhatja felül a rendőri intézkedés jogszerűségét, a rendőri felszólításnak egyet nem értés esetén is köteles eleget tenni.
A jogerős ítélet nem sérti az 1989. évi III. törvény 2. §-át, mert az ítélet a rendőri intézkedés elleni panasz tárgyában hozott közigazgatási határozat jogszerűségét mondta ki és nem foglalt állást a gyülekezési jog terjedelméről.
A fentiekre figyelemmel a jogerős ítélet nem jogszabálysértő a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott és érdemben vizsgálható okokból, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. II. 37.342/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
