BÜ BH 2009/4
BÜ BH 2009/4
2009.01.01.
Közúti baleset gondatlan okozása vétségében kizárólag az általános balesetelhárítási kötelezettség alapján nem állapítható meg a személygépkocsival 20 km/óra sebességgel szabályosan balra kanyarodó terhelt büntetőjogi felelőssége, akinek 2-3 másodperc állt rendelkezésére, hogy az úttesten szabálytalanul áthaladó gyalogos elütését lassító fékezéssel elkerülje [Btk. 187. § (1) bek.; KRESZ 3. § (1) bek. c) pont, 21. § (5), (6), (8) bek.].
Az elsőfokú bíróság a terhelt bűnösségét maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségében állapította meg. Ezért őt 250 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, egynapi tétel összegét 400 forintban határozta meg.
Az ítéleti tényállás szerint 2002. február 22-én reggel a terhelt személygépkocsijával T. belterületén haladt, ahol a forgalomirányító jelzőlámpa zöld jelzésénél nagy ívben mintegy 20 km/óra sebességre felgyorsulva balra kanyarodott. Ugyanekkor azon az úton, amelyre a terhelt rákanyarodott, az útkereszteződésben, a gyalogos-átkelőhelytől néhány méter távolságra az úttesten ferdén indult el a túloldalra S. B. sértett. Az úttestre lépéstől 3-6,5 másodpercet és 8 métert haladt, amikor őt a terhelt gépkocsijával fékezése ellenére 15 km/óra sebességgel elütötte.
A sértett bal sípcsont térdízületi végének törését szenvedte el. Ennek gyógytartama 10-12 hét volt, maradandó fogyatékosságként azonban térdízületi mozgáskorlátozottság, ízületi instabilitás és bal combizom sorvadása alakult ki.
A jogi indokolás körében az elsőfokú bíróság rögzítette a KRESZ 21. § (7) bekezdésére alapított azon álláspontját, hogy az útkereszteződésnél való áthaladás a gyalogos számára önmagában elsőbbséget teremt az oda bekanyarodó járművekkel szemben, függetlenül attól, hogy ott gyalogos-átkelőhely van-e vagy nincs, illetve, hogy a gyalogos esetlegesen nem a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen halad át.
A másodfokú bíróság a 2006. június 23-án jogerős végzésében a városi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A megyei bíróság kiegészítette a tényállást azzal, hogy a sértett nem a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, hanem attól mintegy 8,7 méter távolságban, a kanyarban közeledő terhelt járművéhez közelebb kezdte meg az úttesten az áthaladást átlós irányban a kijelölt gyalogos-átkelőhelynek az úttest másik oldalán lévő vége felé. Mindemellett a sértett és a terhelt egymás mozgását korlátozás nélkül láthatta. A terhelt a sértett észleléséig az elindulástól 16 métert haladt a kereszteződésbe, aki ekkor 2-3 s óta tartózkodott az úttesten és ott kb. 3,5 métert haladt. A sértett észlelésekor a terhelt a vélelmezett elütési ponttól 12,94 méterre lehetett. E távolság a szakértői számítás szerint a féktávolság határát jelentette. Amennyiben a terhelt a sértett észlelésekor azonnal cselekedni kezd, járművét a gyalogos haladási vonala előtt meg tudta volna állítani. Összegezve a közreható okokat, a megyei bíróság megállapította, hogy a sértett ugyan nem a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen haladt át, de a terhelt észlelési késedelemmel cselekedett, ezért a balesetben kizárólag az ő felelőssége volt megállapítható.
Az ügyben a terhelt védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, amelyben anyagi jogszabálysértést sérelmezve kifogásolta a jogerős döntést. Hangsúlyozta, hogy a sértett szabálytalanul, átlósan, a kijelölt gyalogos-átkelőhelytől távolabb szaladt át az úttesten. A védő okfejtése szerint itt a gyalogost elsőbbség nem illette meg. A gyalogos csak akkor léphet az úttestre, ha annak veszélytelenségéről meggyőződött és áthaladása előtt meg kell győződnie arról, hogy a járműforgalmat nem zavarja-e. A védő érvelése szerint a terhelt a KRESZ előírásait betartva végezte a balra kanyarodást, ezért a balesetben vétlen.
A Legfőbb Ügyészség az első- és a másodfokú határozat hatályban tartását indítványozta. Jogi álláspontja szerint a terhelt késedelmesen észlelte az úttesten átkelő sértettet, s a tényleges észleléskor is késedelmesen cselekedett, mert ellenkező esetben járművét még az ütközés előtt meg tudta volna állítani. A Legfőbb Ügyészség szerint nem lehet vitás, hogy a sértett szabálytalan közlekedése is közreható ok volt. A terhelt szabályszegése – a sértett okfolyamatot elindító szabálytalanságát tekintetbe véve – nem a jogerős ítéletben felhívott KRESZ 31. § (5) bekezdésében megjelölt szabály megsértésében jelentkezett, hanem a KRESZ 3. § (1) bekezdésében írt általános balesetelhárítási kötelezettségének megszegésével valósult meg, ezért a súlyos eredményre bűnössége negligencia formájában terjedt ki.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt alaposnak találta.
Az első- és másodfokú bíróság a jogi felelősség alapjainak kérdését eltérően ítélte meg.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a jelzőlámpa jelzését figyelembe vevő, nagy ívben balra kanyarodó járművel szemben az úttesten áthaladó gyalogosnak – függetlenül a közlekedésére vonatkozó előírások sorozatos megszegésétől – ,,abszolút'' elsőbbsége van, ebből következően a szabályszegéseivel elindított és balesethez vezető okfolyamatban mindig vétlen. E közlekedésjogi felfogás a KRESZ valamennyi, a gyalogos útkereszteződésben történő áthaladását szabályozó jogi előírással ellentétes: a KRESZ 21. § (5) bekezdése értelmében a gyalogos az úttesten a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, ha pedig a közelben kijelölt gyalogos-átkelőhely nincs, lakott területen levő főútvonalon az útkereszteződésnél (a járda meghosszabbított vonalában), egyéb helyen bárhol, a legrövidebb áthaladást biztosító irányban mehet át [KRESZ 21. § (5) bekezdés]. A (6) bekezdés szerint a gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti. A (8) bekezdés szerint a gyalogos nem léphet az úttestre, ha a jármű olyan közel van, hogy annak zavarása nélkül az úttesten átmenni nem tud.
Mindebből kitűnően a sértett – aki a kijelölt gyalogos-átkelőhelytől több mint 8 méter távolságban, átlósan haladt át az úton és ezzel a már kanyarodó terheltet megzavarva váratlan helyzetbe hozta, a közlekedésére vonatkozó KRESZ-előírásokat sorozatosan megszegte. Szabályszegéseivel indította el azt az okfolyamatot, amely a balesethez vezetett.
Az ügyben másodfokon eljáró bíróság felismerte ugyan az elsőfokú ítélet anyagi jogi tévedését, ám annak helyesbítésében következetlen maradt, ezért maga is téves jogértelmezésre alapította a döntését. A terhelt bűnösségét megalapozó jogi érvelés kapcsán leszögezte ugyan, hogy a sértett megszegte a KRESZ 21. § (5) bekezdésében foglalt szabályt, mert nem a legrövidebb áthaladást biztosító útvonalon ment át az úttesten, ez a szabályszegés azonban a balesettel nincs összefüggésben. Hivatkozott a KRESZ 21. § (7) bekezdésében foglalt szabályra is, amely szerint ,,kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is elsőbbsége van az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad. Emiatt a terheltnek kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is elsőbbséget kellett volna adni a sértett részére''. Amint az a tényállásból kiderül: azon az úttesten, melyen a sértett áthaladt, jelzőlámpával védett kijelölt gyalogos-átkelőhely van. Ténybeli tévedésen alapult tehát a terhelt felelősségét megalapozó közlekedésjogi rendelkezések alkalmazása, hiszen a már idézett szabályokból egyértelműen megállapítható, hogy a baleset helyszínén a szabálytalanul közlekedő gyalogos sértettnek semmiféle elsőbbsége nem volt.
Minderre figyelemmel a Legfőbb Ügyészség átiratában a terhelt büntetőjogi felelősségének jogi alapját – az alapügyben e körben alkalmazott KRESZ-rendelkezések mellőzésével – a KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontjában jelölte meg: eszerint a terhelt büntetőjogi felelősségét általános balesetelhárítási kötelezettségének megszegése alapozta meg. A tényállásból kitűnően a sértett sorozatos közlekedésjogi szabályszegései ugyanis veszélyhelyzetet teremtettek, elindították a balesethez vezető okfolyamatot, amelyben a terheltet balesetelhárítási kötelezettség terhelte. Haladása közben azonban – a másodfokú határozat tényállás-kiegészítéséből megállapíthatóan – a sértett mozgását ,,akadályozás nélkül láthatta'', illetőleg ,,a sértett észlelésekor az elütési ponttól 12,94 méterre lehetett'', észlelési késedelem nélkül azonnali cselekvéssel járművét a gyalogos haladási vonala előtt meg tudta volna állítani. Mindez pedig azért lett volna lehetséges, mert a gyalogos észlelésekor ,,a személygépkocsi a későbbi vélelmezett elütési ponttól 12,94 méterre lehetett, ami a féktávolság határát jelenti''.
A ,,féktávolság határa'' tisztázatlan tartalmú fogalom, s e megjelölésből nem állapítható meg, hogy fékezéssel, vészfékezéssel milyen módon állhatott volna meg a terhelt az úttesten szabálytalanul áthaladó sértett előtt. A tényállásból kitűnik, hogy ekkor a sértett 2,3 másodperc óta volt az úttesten, a terheltnek tehát ennyi idő alatt észlelve és cselekedve kellett volna a szabálytalan és kiszámíthatatlan gyalogos sértett előtt megállni. Figyelemmel a körülményekre, az általános balesetelhárítási kötelezettség körében semmiképpen sem várható el a szabályosan balra kanyarodó, s ezért szükségszerűen az egész belátható úttestet áttekintő terhelttől, hogy 2-3 másodperc alatt észlelje az úttesten meg nem engedett helyen, tehát váratlanul felbukkanó, mozgó sértettet, s ezen az időn belül lassító fékezéssel hárítsa el az ütközést. Az általános balesetelhárítási kötelezettség körében csak jogilag elvárható és reálisan teljesíthető kötelezettségek elmulasztása miatt állapítható meg büntetőjogi felelősség. Ennek kapcsán természetesen nem elegendő a KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt szabály megszegésének általánosságban mozgó megállapítása: meg kell jelölni azt a konkrét közlekedésjogi kötelezettséget is, amelyet betartva a terhelt a balesetet elháríthatta volna.
Mindezt figyelembe véve a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal támadott határozatok tényállása alapján megállapította, hogy a terhelt a neki felrótt maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségét – közlekedési szabályszegés híján – nem követte el, ezért a jogerős első- és másodfokú határozatot a Be. 427. § (1) bekezdés a) pontja alapján megváltoztatta és őt az ellene emelt vád alól a Be. 331. § (1) bekezdése alapján felmentette.
(Legf. Bír. Bfv. II. 909/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás