44/2009. (VI. 12.) HM utasítás
44/2009. (VI. 12.) HM utasítás
a közigazgatási hatósági eljárásban alkalmazott jogkövetkezményekkel összefüggő egyes kérdésekről1
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 97. § (1) bekezdésének n) pontja alapján a következő utasítást adom ki:
1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra, a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre és a Magyar Honvédség katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezet) terjed ki.
2. § A honvédelmi szervezet a hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági eljárás lefolytatása során – az alkalmazandó jogszabályok rendelkezései által meghatározott keretek között – a 3. §-ban foglaltakra figyelemmel köteles eljárni.
3. § (1) A mérlegelési jogkörbe tartozó jogkövetkezmények alkalmazásánál a honvédelmi szervezet a közigazgatási hatósági eljárást szabályozó jogszabályok szerint vizsgálja az eset összes körülményét, a jogellenes magatartás (tevékenység vagy mulasztás) súlyát, gyakoriságát, továbbá azt, hogy a jogkövetkezménnyel sújtandó személy, szervezet az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt-e el.
(2) Az első alkalommal előforduló, az életet, testi épséget, a vagyonbiztonságot, a közlekedés biztonságát vagy a közteher-viselési kötelezettségek teljesítését közvetlenül nem veszélyeztető jogellenes magatartások esetén a honvédelmi szervezet köteles megvizsgálni annak lehetőségét, hogy elégséges-e a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseivel összhangban, bírság kiszabása helyett – a jogkövetkezményekre való figyelmeztetés mellett – a jogellenes magatartást tanúsító személynek, szervezetnek a jogszabályi rendelkezések betartására történő felhívása.
(3) A bírság kiszabásának mellőzése esetén a honvédelmi szervezet a vonatkozó jogszabályok keretei között, a jogellenes magatartás jellegétől függő ésszerű határidőn belül köteles ellenőrizni a figyelmeztetett személy, szervezet önkéntes jogkövetését.
4. § Jelen utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépése után indult hatósági eljárásokban kell alkalmazni.
Budapest, 2009. június 8.
Dr. Szekeres Imre s. k.,
honvédelmi miniszter
Az utasítást a 28/2023. (VI. 23.) HM utasítás 1. § 3. pontja hatályon kívül helyezte 2023. június 24. napjával.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
