• Tartalom

5/2009. (III. 20.) SZMM utasítás

5/2009. (III. 20.) SZMM utasítás

az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról1

2009.03.20.

1. § Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) Szervezeti és Működési Szabályzatát – a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 74. §-ának (1) bekezdése szerint – a jelen utasítás mellékletében foglaltak szerint állapítom meg.

2. § Ez az utasítás a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit 2008. július 1-jétől kell alkalmazni. Ezzel egyidejűleg hatályát veszti az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról szóló 21/2007. (Mü. K. 8.) SZMM utasítás.

3. § A Szervezeti és Működési Szabályzatot az OMMF honlapján közzé kell tenni.

Szűcs Erika s. k.,
szociális és munkaügyi miniszter

1. számú melléklet az 5/2009. (III. 20.) SZMM utasításhoz

Az Országos Munkavédelmi
és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF)
Szervezeti és Működési Szabályzata
I.
AZ OMMF ÁLTALÁNOS JOGÁLLÁSA
Az OMMF szervezeti jogállása:
Az OMMF a munkavédelem állami irányítása egyes feladatainak, illetve az általános munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzési hatósági feladatoknak az ellátására létrehozott, a szociális és munkaügyi miniszter közvetlen felügyelete alatt álló központi hivatal, amelynek élén elnök áll.
A munkavédelmi feladatok ellátása kiterjed a munkabiztonság és a munkaegészségügy hatósági feladataira, ideértve a foglalkozás-egészségügyi szolgálat törvényben és külön jogszabályban előírt munkavédelmi feladatainak – az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet (OMFI) közreműködésével történő – szakmai irányítását is.
Az OMFI jogi személyiséggel rendelkező, részben önállóan gazdálkodó, részjogkörű költségvetési szerv, működésének rendjét Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza, melyet az OMMF elnöke hagy jóvá. Az OMFI – Magyarország területére kiterjedő illetékességgel – ellátja az alapító okiratában és külön jogszabályban meghatározott munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi, valamint a munkavédelmi kutatással összefüggő feladatokat.
Az OMMF foglalkoztatottjainak jogviszonyát a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény rendezi.
Az OMMF működése törvényekben, rendeletekben és alapító okiratban foglaltakon alapul.
Az OMMF szervezeti működésének fejlesztése, a korszerű hatósági munka megvalósítása érdekében elkötelezett a minőségirányítási rendszer bevezetésére. Ezzel is elősegítve a hatóság szakszerű, a jogszabályi követelményeknek megfelelő munkáját a munkavállalók garanciális jogainak védelme érdekében.
Az OMMF területi szervei az igazgatók által irányított munkavédelmi, munkaügyi felügyelőségek, melyek keretében munkavédelmi, munkaügyi felügyelők, illetve a munkavédelmi felügyelőségeken munkavédelmi felügyelő tanácsadók működnek.
Az OMMF állami feladatként ellátott alaptevékenységei:
Az OMMF jogállását, feladat- és hatáskörét a többször módosított 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről (a továbbiakban: Mvt.), a – szintén többször módosított – munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Met.), valamint az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségről szóló 295/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet határozza meg.
Az OMMF látja el a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendeletben a munkavédelem területén a szociális és munkaügyi miniszter részére megállapított állami feladatokat.
Az OMMF jogkörét országos illetékességű központi (Főfelügyelőség), illetve külön jogszabályban meghatározott illetékességű területi szervei (felügyelőségek) keretében működő munkavédelmi, munkaügyi felügyelők, munkavédelmi felügyelő tanácsadók, orvos végzettségű felügyelők és igazgatók útján gyakorolja.
Az OMMF szervezetét és a Főfelügyelőség működését jelen szabályzat (a továbbiakban: SZMSZ) határozza meg. A Gazdasági Főosztály, a Humánpolitikai Főosztály, illetve az elnök által kijelölt szervezeti egység tekintetében a működés részletes szabályait, illetőleg a felelősség kérdését az OMMF elnöke ügyrendben szabályozza.
A felügyelőségek működését külön miniszteri utasítás állapítja meg. A Főfelügyelőség és a felügyelőségek működési szabályait az OMMF hivatalos lapjában (Munkaügyi Közlöny) kell közzétenni.
Az OMMF alapító okiratának száma:
3442-32/2008-SZMM
Az OMMF alapító okiratának kelte:
2008. szeptember 30.
Az OMMF alapító okiratának hatálya:
2008. január 1.
Intézmény neve:
Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség
Az intézmény egyedi, azonosításra szolgáló jele:
Az intézmény rövidített neve: OMMF
Jogállása: önállóan gazdálkodó, országos hatáskörű, központi költségvetési szerv
Székhelye: 1024 Budapest, Margit körút 85.
Postacím: 1399 Budapest Pf. 639
Államháztartási azonosító: 037404
PIR-törzsszám: 323538
Szektorszám: 1051
Szakágazat: 841318 Gazdasági, kereskedelmi, munkaügyi igazgatás
Statisztikai számjel: 15323534-8413-312-01
Adószám: 15323534-2-41
Áfaalanyiság: adóalany
Bankszámlavezető pénzintézet: Magyar Államkincstár
Bankszámlaszámok:
Előirányzat-felhasználási keretszámla:
10032000-01743496-00000000
Letéti számla: 10032000-01743496-20000002
IBAN HU77 10032000-01743496-20000002
Lakásalapszámla: OTP 11705008-20006883-00000000
Az OMMF által állami feladatként ellátott alaptevékenységek forrásai: támogatás, saját bevétel, pénzeszközátvétel.
A feladatmutatók megnevezése, köre:
– munkavédelmi ellenőrzési vagy egyéb céllal felkeresett munkáltatók száma (db);
– munkaügyi ellenőrzési vagy egyéb céllal felkeresett munkáltatók száma (db);
– a szervezeten kívülre kiküldött ügyiratok és egyéb anyagok száma.
Az OMMF vállalkozási tevékenységet nem végez, gazdasági társaságban, illetve nonprofit szervezetben nem vesz részt.
Az OMMF szervezetén belül jogi személyiséggel rendelkező, a gazdálkodás tekintetében részben önállóan gazdálkodó, részjogkörű költségvetési szervként az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet működik.
A költségvetés tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos különleges előírások, feltételek: Mvt., Met.
Az OMMF-et gazdasági ügyekben az elnök és a gazdasági vezető együttesen képviseli. Ezen jogköröket esetenként írásban átruházhatják megfelelő végzettségű és szakképzettségű vezetőkre, illetve munkatársakra.
II.
ÁLTALÁNOS MŰKÖDÉSI ELVEK, HATÁLY
1. Az OMMF feladatainak ellátása során együttműködik a közigazgatás (önkormányzat) központi és helyi szerveivel, a munkavállalók és munkáltatók érdek-képviseleti szerveivel, a társadalombiztosítási intézményekkel és a munkavédelemben érdekelt társadalmi és civil szervezetekkel. A Munkavédelem Országos Programját/Nemzeti Munkavédelmi Politikát Koordináló Munkavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság működése keretében ellátja a Tárcaközi Bizottság ügyrendje szerinti titkársági feladatokat. Részt vesz az országos munkavédelmi érdekegyeztetésben, a Munkavédelmi Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) munkájában. A Bizottság ügyrendje szerint a kormányzati tárgyalócsoport állandó tagjaként gondoskodik az ülések megszervezéséről, a titkársági feladatok ellátásáról.
Az OMMF a munkaügyi ellenőrzés támogatására, az érintett hatóságok munkájának összehangolására, a szabálytalan és törvénybe ütköző foglalkoztatás elleni hatékony fellépés érdekében létrehozott, Munkaügyi Ellenőrzést Támogató Tanács ülésein elnöke útján képviselteti magát. Közreműködik a Tanács munkájában, segíti a működését, ellátja a Tanács ügyrendje szerinti titkársági feladatokat.
Az OMMF tevékenységét szükség szerint összehangolja a Magyar Bányászati és Földtani Hivatallal, a munkaerő-piaci szervezetekkel, valamint a munkavédelem ellenőrzésében, irányításában, illetve a munkaügyi ellenőrzésben hatáskörrel rendelkező más szervekkel, felügyeletekkel.
A nemzetközi együttműködés és kapcsolatok területén munkavédelmi ügyekben képviseli az államot (EU-bizottságok, SLIC2, kétoldalú kapcsolatok, előkészíti a nemzetközi egyezmények végrehajtásáról szóló kormányzati beszámolókat, az OMMF az EU Munkavédelmi Ügynökségének hazai fókuszpontja), a szociális és munkaügyi miniszter eltérő döntése hiányában a képviselet kiterjed a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), illetve az IALI3 szervezeteiben való közreműködésre is.
2. a) Az OMMF szervezeti egységeit azok kinevezett vezetői teljes jogi és erkölcsi felelősséggel irányítják.
b) A főosztályok a feladatok megvalósításában szorosan együttműködnek, igény szerint szakmai álláspontjukkal, véleményezéssel segítik egymás munkáját. A kapcsolattartás során a kiadmányozás azonos vezetői szint figyelembevételével történik, kivéve a következő köztisztviselőket: adatvédelmi felelős, elnöki szaktanácsadó, és elnöki tanácsadó.
A főosztályok az együttműködés keretében szakmai (munkavédelmi, munkaügyi, jogi, adatvédelmi, pénzügyi, gazdasági, informatikai, személyügyi stb.) álláspontok, illetőleg vélemények megkérése esetén írásban tájékoztatják a megkeresett szervezeti egység vezetőjét:
– az álláspont, vélemény kérésének céljáról, okáról;
– a megkereső főosztály és önálló osztály adott ügyben elfoglalt álláspontjáról, az esetleges megoldási alternatíváról, ütköző szakmai véleményekről;
– más érintett főosztály és önálló osztály által kialakított álláspontról.
A megkereséshez csatolni kell a megkeresés alapjául szolgáló, az ügyben keletkezett és a kérdést érintő valamennyi iratot, tervezetet másolatban, vagy az iratbetekintést biztosítani kell.
c) A főosztályok a szakmai illetékességük alá tartozó munkaügyi, illetőleg munkavédelmi tartalmú jogszabályok előkészítése során
– szükség szerint szakmai egyeztetést folytatnak az érintett szaktárcákkal, szervezetekkel, az OMMF szervezeti egységeivel;
– elkészítik a normaszöveg és az indokolás munkaanyagát, majd a kodifikációs (közigazgatási egyeztetés, kihirdetés stb.) feladatok elvégzése céljából megküldik a Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztálynak;
– a teljes kodifikációs folyamatban a szakmai megalapozottság biztosítása érdekében szorosan együttműködnek a Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztállyal.
d) Az Mvt. 14. §-a (1) bekezdésének c) pontjában megfogalmazott tájékoztatási feladatok végrehajtásáért a Munkavédelmi Tanácsadó Szolgálat, valamint a maga területén minden szakmai főosztály és osztály felelős.
e) A sajtó részére a szervezeti egységek vezetői a saját szakmai területükre vonatkozó kérdésekben kötelesek tájékoztatást adni. A tájékoztatásnak hitelesnek és szakmailag megalapozottnak kell lennie, és nem valósíthat meg személyhez fűződő jogsértést. A sajtó felé történő tájékoztatás részletes szabályairól külön elnöki utasítás rendelkezik.
f) Az OMMF elnöke dönt szervezeti hatáskörök, illetve szakmai álláspontok ütközése esetén.
g) Az OMMF köztisztviselői és területi szervei részére, szükség szerint elektronikus úton, illetve papíralapon tájékoztatást küld a központi szakmai irányítással összefüggő jogszabályokról, módszertani útmutatókról, belső szabályozásokról.
h) Az elnök, valamint a szervezeti egységek vezetői együttműködnek a munkahelyi érdekképviselettel és biztosítják a szakszervezeti jogok gyakorlását.
i) A főosztályok közreműködnek az OMMF egységes arculatának kialakításában, fenntartásában.
j) A főosztályok közreműködnek a szakmai területüket érintő pályázati lehetőségek feltárásában, és a részvételről hozott döntést követően a pályázat szakmai anyagának előkészítésében, megvalósításában és a szükséges szakmai beszámolók elkészítésében.
Az OMMF általános működési elvei értelemszerűen alkalmazandók a felügyelőségek vonatkozásában is.
3. A vezetői munkát különböző szintű döntés-előkészítő, feladatmeghatározó, koordináló munkaértekezletek segítik az OMMF feladatait érintő alapvető kérdésekben. A munkaértekezletet az elnök (elnökhelyettes) hívja össze és vezeti. Az értekezleteket ügyrendjük szerint kell megtartani.
a) A vezetői értekezlet a Főfelügyelőség vezetésének (elnök, elnökhelyettesek, OMFI igazgatója, főosztályvezetők, a Munkavédelmi Információs és Módszertani Osztály vezetője, illetőleg az OMMF elnöke által esetileg meghívott személyek) szakmai tanácskozása.
b) Az igazgatói értekezlet az OMMF vezetése és a felügyelőségek vezetői részvételével – szükség szerint, de legalább félévenként – tartott általános munkaértekezlet.
c) Az elnök egyéb szintű, eseti munkaértekezleteket, összapparátusi értekezletet is összehívhat.
d) Az OMMF gazdasági feladatainak ellátásával, koordinálásával összefüggésben a gazdasági vezető az elnök engedélyével összehívhat igazgatói és/vagy gazdasági ügyintézői munkaértekezletet.
e) A munkavédelmi elnökhelyettes az elnök előzetes engedélyével a regionális munkavédelmi felügyelőségek igazgatói, igazgatóhelyettesei részére konzultatív tanácskozást hívhat össze, melyen indokolt esetben részt vesznek a szakmai és funkcionális főosztályok képviselői is.
f) A munkaügyi elnökhelyettes az elnök előzetes engedélyével a regionális munkaügyi felügyelőségek igazgatói, igazgatóhelyettesei részére konzultatív tanácskozást hívhat össze, melyen részt vesznek indokolt esetben a szakmai és funkcionális főosztályok képviselői.
A munkaértekezleteken a napirendhez igazodóan az elnök által meghívott személyek is (ideértve a munkahelyi érdekképviselet képviselőjét) részt vesznek. Az értekezleten elhangzottakról a résztvevők szükség szerint tájékoztatják a szervezeti egységük dolgozóit.
4. Az SZMSZ hatálya kiterjed valamennyi, az OMMF-fel közszolgálati, illetve munkaviszonyban álló dolgozóra.
III.
AZ OMMF SZERVEZETI TAGOZÓDÁSA
Az OMMF szervezetét és Szervezeti és Működési Szabályzatát, az OMMF-fel közszolgálati, illetve munkaviszonyban álló valamennyi dolgozóra kiterjedő hatállyal a következőkben részletezett módon állapítom meg.
5. Az OMMF szervezeti felépítése:
FŐFELÜGYELŐSÉG
5.1. ELNÖK
– Munkaügyi elnökhelyettes
– Munkavédelmi elnökhelyettes
– Orvos tanácsadó
– Gazdasági vezető
– Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet
– Elnöki szaktanácsadó
– Elnöki tanácsadó
– Elnöki Titkárság
– Projektiroda
– Belső ellenőrzés
– Törvényességi és Ellenőrzési Főosztály
= Törvényességi Osztály
= Szakmai Ellenőrzési Osztály
– Humánpolitikai Főosztály
= Humán Erőforrás Fejlesztési Osztály
= Munkaügyi, Munkaerő- és Bérgazdálkodási Osztály
– Nemzetközi és Stratégiai Főosztály
= Nemzetközi Osztály
= Stratégiai Osztály
– Nemzetközi Tanácsadó
5.2. MUNKAÜGYI ELNÖKHELYETTES
– Munkaügyi Főosztály
= Munkaügyi Hatósági Osztály
= Munkaügyi Felügyeleti Osztály
– Informatikai Főosztály
= Rendszerfejlesztési és Információtechnológiai Biztonsági Osztály
= Rendszerüzemeltetési Osztály
5.3. MUNKAVÉDELMI ELNÖKHELYETTES
– Munkavédelmi Főosztály
Munkavédelmi Felügyeleti Osztály
Munkavédelmi Hatósági Osztály
– Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztály
Igazgatási és Koordinációs Osztály
Jogi és Szabályozási Osztály
Munkavédelmi Információs és Módszertani Osztály
5.4. GAZDASÁGI VEZETŐ
– Gazdasági Főosztály
= Számviteli Osztály
= Vagyongazdálkodási Osztály
= Pénzügyi Osztály
TERÜLETI SZERVEK (FELÜGYELŐSÉGEK)
5.5. Az OMMF területi szervei:
– OMMF Közép-magyarországi Munkavédelmi Felügyelősége, székhelye Budapest, illetékességi területe Budapest, Pest megye
– OMMF Közép-magyarországi Munkaügyi Felügyelősége, székhelye Budapest, illetékességi területe Budapest, Pest megye
– OMMF Dél-dunántúli Munkavédelmi Felügyelősége, székhelye Pécs, illetékességi területe Baranya, Somogy, Tolna megye
– OMMF Dél-dunántúli Munkaügyi Felügyelősége, székhelye Pécs, illetékességi területe Baranya, Somogy, Tolna megye
– OMMF Közép-dunántúli Munkavédelmi Felügyelősége, székhelye Veszprém, illetékességi területe Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye
– OMMF Közép-dunántúli Munkaügyi Felügyelősége, székhelye Székesfehérvár, illetékességi területe Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye
– OMMF Nyugat-dunántúli Munkavédelmi Felügyelősége, székhelye Szombathely, illetékességi területe Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye
– OMMF Nyugat-dunántúli Munkaügyi Felügyelősége, székhelye Szombathely, illetékességi területe Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye
– OMMF Dél-alföldi Munkavédelmi Felügyelősége, székhelye Kecskemét, illetékességi területe Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye
– OMMF Dél-alföldi Munkaügyi Felügyelősége, székhelye Kecskemét, illetékességi területe Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye
– OMMF Észak-alföldi Munkavédelmi Felügyelősége, székhelye Debrecen, illetékességi területe Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
– OMMF Észak-alföldi Munkaügyi Felügyelősége, székhelye Debrecen, illetékességi területe Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
– OMMF Észak-magyarországi Munkavédelmi Felügyelősége, székhelye Miskolc, illetékességi területe Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye
– OMMF Észak-magyarországi Munkaügyi Felügyelősége, székhelye Eger, illetékességi területe Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye
5.6. Az OMMF hierarchikus szervezeti felépítését az 1. számú melléklet ábrázolja.
5.7. Gazdasági és pénzügyi tekintetben az OMMF önállóan gazdálkodó, központi költségvetési szerv.
IV.
AZ OMMF KÖZSZOLGÁLATI JOGVISZONYBAN ÁLLÓ DOLGOZÓINAK
FELADAT- ÉS HATÁSKÖRE, A MUNKAKÖR ÁTADÁS-ÁTVÉTEL RENDJE
ELNÖK
6. Egyszemélyi felelős vezető, aki a számára jogszabályban megállapított feladatokat és hatósági jogköröket – a személyes hatáskörben fenntartott ügyek kivételével – az OMMF szervezete útján gyakorolja.
7. Irányítási feladatai és hatásköre:
7.1. Megállapítja az egyes szervezeti egységek 2. számú melléklet szerint elkészített ügyrendjét, a munkavédelmi feladatokra vonatkozó szabályzatokat, szükség esetén a közszolgálati jogviszonyra irányuló belső szabályokat.
7.2. Jóváhagyja az OMMF és a felügyelőségek munkatervét, illetve a külön munkaprogramokat – ezen belül a szervezeti egységek munkatervét – és javaslatot tesz a felsőbb állami szervek munkatervére.
7.2.1. Évente meghatározza a teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célokat, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (továbbiakban: SZMM) éves kiemelt céljaival, miniszteri irányelvekkel összhangban.
7.2.2. Felterjeszti e felügyeleti szerv részére jóváhagyásra az OMMF és az OMFI közötti megállapodást, amely a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét rögzíti.
7.3. Kialakítja az OMMF belső statisztikai rendjét, továbbá engedélyezi más szervek statisztikai adatkérésének teljesítését.
7.4. Kiadja az elnöki utasításokat és iránymutatásokat, jóváhagyja az OMMF honlapra kerülő szakmai anyagokat. A hatósági munkát segítő, egységesítő munkavédelmi és munkaügyi módszertani anyagokat, útmutatókat az elnök kiadmányozza.
7.5. Elbírálja a munkavédelmi és munkaügyi bírságot kiszabó elsőfokú határozatok elleni fellebbezéseket. A bírsághatározatok elleni fellebbezések és felülvizsgálati kérelmek elbírálása során hozott másodfokú határozatok kiadmányozási jogát átruházhatja.
7.6. Az OMMF szervezeti egységei által hozott törvénysértő másodfokú határozat esetén felügyeleti intézkedésként orvosolja a jogszabálysértést.
7.7. Ellátja a munkabiztonsági szakértői engedélyezést (a Magyar Mérnöki Kamara hatáskörébe nem tartozó esetekben), valamint az igazságügyi munkabiztonsági szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú jellegének igazolását4.
7.9. A szociális és munkaügyi miniszter állandó helyetteseként részt vesz a Nukleáris és Baleset-elhárítási Kormánybizottságban, gondoskodik az OMMF képviseletéről más tárcajellegű vagy tárcaközi bizottságok munkájában (pl. Kémiai Biztonsági Tárcaközi Bizottság, Népegészségügyi Tárcaközi Bizottság).
7.10. Állandó meghívottként részt vesz a Munkaügyi Ellenőrzést Támogató Tanács ülésein.
7.11. Észrevételt tesz, állást foglal az OMMF-et érintő vizsgálatokkal (pl. Állami Számvevőszék által lefolytatott vizsgálat), illetőleg azok megállapításaival kapcsolatban.
7.12 Kiadmányozza azokat az ügyiratokat, amelyek címzettje
– az Országgyűlés elnöke, a köztársasági elnök hivatala, az Alkotmánybíróság elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a legfőbb ügyész, az Állami Számvevőszék elnöke, országgyűlési biztos, országgyűlési képviselő, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal;
– a Kormány tagja, államtitkár, szakállamtitkár, központi közigazgatási szerv vezetője;
– párt vagy társadalmi szervezet vezető tisztségviselője.
7.13. Gyakorolja a munkáltatói jogokat
– az OMMF elnökhelyettesei (a továbbiakban: elnökhelyettesek), a területi szerveinek igazgatói, a gazdasági vezető, az OMFI igazgatója felett a vezetői megbízás, visszavonás és a felmentés kivételével;
– a belső ellenőrök felett;
– a közvetlen irányítása alá tartozó vezetők: a főosztályvezetők, az elnöki szaktanácsadók és az elnöki tanácsadók felett;
– a főosztályvezető-helyetteseknek és a területi szervek igazgatóhelyetteseinek kinevezése, felmentése, bérmegállapítása, fegyelmi és anyagi felelősségre vonása tekintetében;
– az osztályvezető kinevezése és felmentése tekintetében;
Az átruházott munkáltatói jogköröket a 3. számú melléklet tartalmazza. Az elnök az átruházott munkáltatói jogkört a 31. pont szerint – a munkáltatói jogkört gyakorló vezető egyidejű értesítésével – magához vonhatja.
7.14. Ellátja az egyéb elnöki utasításokban foglalt feladatokat, hatásköröket.
7.15. A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (továbbiakban: Ktv.) előírásainak megfelelően minősíti az OMMF főosztály-vezetőit, a felügyelőségek igazgatóit, gondoskodik a rájuk vonatkozó teljesítménykövetelmények kitűzéséről és a teljesítmény értékeléséről.
7.16. Át nem ruházható hatáskörében dönt az OMMF köztisztviselői alapilletményének a Ktv.-ben meghatározott mértékben történő megemeléséről vagy csökkentéséről, a köztisztviselők szakmai munkájának értékelése alapján.
7.17. Előterjesztést tesz kormány-, miniszteri kitüntetésre, és címzetes vezető-tanácsosi, címzetes főtanácsosi, címzetes vezető-főtanácsosi, címzetes főmunkatársi címet adományoz (Ktv. 30. §).
7.18. Szakmai tanácsadói, illetve szakmai főtanácsadói címet adományoz (Ktv. 30/A. §). Az adományozható kétféle cím együttesen nem haladhatja meg az OMMF felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselői létszámának 10%-át.
7.19. Megállapítja az OMMF által évente adományozható kitüntetések megnevezését, számát, a jutalmazás alapelveit, a nyugdíjba vonuló köztisztviselők munkájának elismerési módját. A részletes szabályokat, valamint az eljárási rendet külön elnöki utasítás tartalmazza.
7.20. Gyakorolja az OMMF területi szerveinél az igazgatói tanácsadó esetében a munkáltatói jogkört a kinevezés és felmentés tekintetében. Az igazgatói tanácsadó vezetői pótlék nélkül számított osztályvezetői illetményre jogosult köztisztviselő, feladatait munkaköri leírása szerint látja el.
7.21. Feladatai ellátásához tanácsadó testületeket működtet (pl. Munkavédelmi Kutatási Tanács).
7.22. Partnerségi együttműködés keretében együttműködési megállapodásokat köthet.
8. Felelős a feladatai ellátásához az OMMF vagyonkezelésébe, illetve használatába adott vagyon rendeltetésszerű igénybevételéért, az alapító okiratban előírt tevékenységek jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelő ellátásáért, az OMMF gazdálkodásában a szakmai hatékonyság és a gazdaságosság követelményeinek érvényesítéséért, a tervezési, beszámolási, információszolgáltatási kötelezettség teljesítéséért, annak teljességéért és hitelességéért, a gazdálkodási lehetőségek és a kötelezettségek összhangjáért, az intézményi számviteli rendért, a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés, valamint a belső ellenőrzés megszervezéséért és hatékony működéséért.
ELNÖKHELYETTESEK
9. A saját szakterületükön (munkaügy, munkavédelem) jogosultak az elnök távollétében a szükséges intézkedések megtételére, az elnök helyettesítésére. Általános kérdésekben az elnök egyedi döntésével kijelölt elnökhelyettes helyettesíti az elnököt.
9.1. Elnöki jóváhagyással kiadhatják saját szakterületükön (munkaügy, munkavédelem) a hatósági munkát segítő szakmai tájékoztatásokat, körleveleket.
9.2. Folyamatos kapcsolatot tartanak a szociális partnerekkel, és ellátják a delegálás alapján feladatkörükbe utalt bizottsági tagsággal járó feladatokat.
9.3. Közreműködnek az OMMF felelősségébe tartozó munkavédelmi, munkaügyi jogszabályok előkészítésében, a jogszabályok tervezeteinek kialakításában, véleményezésében, javaslattételben, belső szabályozás előkészítésében. Részt vesznek az igazgatási és érdekegyeztetési feladatok ellátásában.
MUNKAÜGYI ELNÖKHELYETTES
10. Irányítja és felügyeli a Munkaügyi Főosztályt, valamint az Informatikai Főosztályt.
10.1. Kiadmányozza az elnök hatáskörébe tartozó, a felügyelőségek vezetői által hozott elsőfokú 6–20 millió forintig terjedő munkaügyi bírsághatározatok elleni fellebbezések és felülvizsgálati kérelmek elbírálása során hozott másodfokú határozatokat. A határozatokon fel kell tüntetni, hogy a kiadmányozó (aláíró) a hatáskörrel felruházott személy (elnök) nevében jár el.
10.2. Egyedi ügyekben az elnök megbízása alapján ellátja az elnök hatáskörébe tartozó feladatokat.
10.3. Közreműködik az OMMF-et érintő munkaügyi jogszabályok véleményezésében, az ezzel kapcsolatos szakmai egyeztetésekben.
10.4. Részt vesz a Munkaügyi Ellenőrzést Támogató Tanács elé kerülő szakmai anyagok előkészítésében.
10.5. Figyelemmel kíséri a kiemelt munkaügyi-ágazati feladatok végrehajtásának teljesítését, és javaslatot tesz a végrehajtás módjára.
10.6. A munkaügyi szakterületet érintő feladatok végrehajtásával összefüggésben jogosult – a Munkaügyi Főosztály vezetőjének közreműködésével – feladatra szóló munkacsoport kijelölésére.
10.7. Figyelemmel kíséri az OMMF informatikai rendszerének alkalmazhatóságát és jogszabályi megfelelőségét.
11. Kiadmányozza a hatáskörébe utalt ügyiratokat.
MUNKAVÉDELMI ELNÖKHELYETTES
Irányítja és felügyeli a Munkavédelmi Főosztályt, a Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztályt és a Munkavédelmi Információs és Módszertani Osztályt. Szakmai kérdésekben közvetlenül irányítja a Munkavédelmi Információs és Módszertani Osztályt, illetőleg az alábbiakban részletezett körben irányítja a Munkavédelmi Főosztályt és a Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztályt, valamint a regionális munkavédelmi felügyelőségeket, továbbá az elnök jóváhagyása alapján az OMFI közreműködésével végzi a foglalkozás-egészségügyi szolgálatok munkavédelmi feladatainak szakmai irányítását.
12. Irányítási feladatai keretében:
a) a Munkavédelmi Főosztályt érintő irányítási feladatai keretében meghatározza a munkaegészségügy
– OMMF szintű stratégiai jelentőségű feladataival összefüggő kérdéseknek,
– a normaalkotás főbb szakmai követelményeinek,
– a nemzetközi kapcsolatok és a pályázatok tartalmának,
– az elsőfokú felügyelőségek éves munkatervi feladatai tervezésének és az ellenőrzésének,
– a hatósági munkával összefüggő munka-egészségügyi vonatkozású módszertani anyagok, szakvélemények elkészítésének
fő szakmai irányait, szempontjait, mely feladatok ellátásában a Munkavédelmi Főosztály és a Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztály vezetője közreműködik;
b) a Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztályt érintő irányítási feladatai keretében meghatározza a munka-egészségügyi jogszabályok előkészítésének fő szakmai irányait, szempontjait;
c) az a), b) pontban foglalt feladatok végrehajtásával összefüggésben jogosult – a Munkavédelmi Főosztály és a Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztály vezetőjének közreműködésével – feladatra szóló munkacsoport kijelölésére.
12.1. Munka-egészségügyi szakmai kérdésekben közvetlenül irányítja a Munkavédelmi Főosztály orvos tanácsadóit, munka-egészségügyi feladatokat ellátó köztisztviselőit, valamint az OMMF regionális munkavédelmi felügyelőségeinek orvos végzettségű felügyelőit, munka-egészségügyi igazgatóhelyetteseit.
12.2. Ellátja a Munkavédelmi Főosztály orvos tanácsadóinak az értékelését, minősítését, dönt jutalmazásukról; a munka-egészségügyi feladatokat ellátó köztisztviselők minősítése, jutalmazása tekintetében egyetértési joga van.
Az OMMF regionális munkavédelmi felügyelőségei munka-egészségügyi igazgatóhelyetteseinek, orvos végzettségű felügyelőinek minősítéséhez, értékeléséhez, jutalmazásához be kell szerezni a munkavédelmi elnökhelyettes véleményét.
12.3. Gyakorolja a munkáltatói jogkört a Munkavédelmi Információs és Módszertani Osztály munkatársai és vezetője felett a 3. sz. mellékletben részletezettek szerint.
12.4. Kiadmányozza az elnök hatáskörébe tartozó, a felügyelőségek vezetői által hozott elsőfokú, 4–10 millió forintig terjedő munkavédelmi bírsághatározatok elleni fellebbezések és felülvizsgálati kérelmek elbírálása során hozott másodfokú határozatokat. A határozatokon fel kell tüntetni, hogy a kiadmányozó (aláíró) a hatáskörrel felruházott személy (elnök) nevében jár el.
12.5. Kiadmányozza a hatáskörébe utalt ügyiratokat.
12.6. Állandó résztvevője az OMFI vezetői értekezleteinek.
12.7. Szervezi, figyelemmel kíséri a Munkavédelem Országos Programjának/Nemzeti Munkavédelmi Politikájának megvalósítását, kezdeményezi az akadályozó tényezők megszüntetését.
12.8. Egyedi ügyekben az elnök megbízása alapján ellátja az elnöki hatáskörbe tartozó munkavédelmi (beleértve az OMFI szakmai tevékenységét érintő) feladatokat, illetve felelős az OMFI OMMF-et érintő szakmai feladatainak összefogásáért.
GAZDASÁGI VEZETŐ
13. Az OMMF működésével összefüggő gazdasági és pénzügyi feladatok vonatkozásában az OMMF elnökének helyettese, felelőssége nem érinti az OMMF elnöke és az egyes ügyekért felelős köztisztviselők felelősségét.
13.1. Az ő vagy helyettese, illetőleg a gazdasági vezető által írásban kijelölt – a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 18. § (7) bekezdése szerinti iskolai végzettséggel, illetve képesítéssel rendelkező – személy ellenjegyzése nélkül az OMMF-et, illetve OMFI-t terhelő gazdasági kihatású kötelezettség nem vállalható, követelés nem írható elő, és ilyen intézkedés nem tehető.
13.2. Irányítja az OMMF pénzügyi, számviteli, költségvetési, üzemeltetési koordinációs, behajtási koordinációs, valamint a felügyelőségek gazdasági felügyeletével kapcsolatos feladatokat.
13.3. Előkészíti, és jóváhagyásra felterjeszti az elnök részére az OMMF és az OMFI közötti megállapodást, amely a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét rögzíti.
14. Az OMMF elnökének irányítása és ellenőrzése mellett, annak ez irányú felelősségét nem érintve, felelős a jogszabályok által reá rótt feladatok jogszabályoknak megfelelő [217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 18. §-ának (3) és (5) bekezdése] ellátásáért, így különösen:
– államháztartási és szakmai szempontból közvetlenül irányítja és ellenőrzi az OMMF-et;
– a szakmai szervezeti egységek gazdasági munkájához iránymutatást ad, ellenőrzi azokat;
– gazdasági intézkedéseket hoz.
14.1. Kiadja az OMMF gazdasági ügyrendjét, amely részletesen tartalmazza a Gazdasági Főosztály és szervezeti egységei, továbbá a pénzügyi-gazdasági feladatok ellátásáért felelős személyek (vezetők és más dolgozók) feladat- és jogkörét.
15. A gazdasági vezető feladatait a Gazdasági Főosztály irányítása útján hajtja végre.
FŐOSZTÁLYVEZETŐ
16. A főosztályvezető – mint a munkáltatói jogkör gyakorlója – egyszemélyi felelősként irányítja és ellenőrzi a főosztály munkáját; megállapítja a főosztály működési rendjét, munkamegosztását. Az OMMF Iratkezelési Szabályzatában foglaltak szerint gondoskodik az ügyiratok szignálásáról, a főosztály iratkezelésével kapcsolatos feladatainak végrehajtásáról.
Elkészíti és jóváhagyatja a főosztály munkatervét, valamint állást foglal a főosztályi munkaterületet érintő kérdésekben, a feladatok végrehajtásához szükség szerint útmutatást ad.
16.1. a) Gondoskodik arról, hogy a köztisztviselő kinevezésekor az esküt a Ktv.-ben foglaltak szerint letegye.
A kinevezésben tájékoztatja a köztisztviselőt:
– az irányadó munkarendről;
– a jubileumi jutalomra jogosító szolgálati idő kezdő időpontjáról, valamint a soron következő fokozat elérésének várható időpontjáról;
– az egyéb juttatásokról és azok mértékéről;
– az illetmény átutalásának napjáról;
– a munkába lépés napjáról;
– a felmentési idő megállapításának szabályairól;
– a rendes szabadság mértékéről és kiadásának rendjéről.
A kinevezéssel egyidejűleg köteles a munkaköri leírást a köztisztviselő részére átadni.
b) A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) hatálya alá tartozó munkavállalót a munkaszerződés megkötésével egyidejűleg tájékoztatja
– az irányadó munkarendről;
– a munkabér egyéb elemeiről;
– a munkába lépés napjáról;
– a rendes szabadság mértékének számítási módjáról és kiadásának, illetve a munkáltatóra és a munkavállalóra irányadó felmondási idő megállapításának szabályairól, valamint
– arról, hogy a munkáltató kollektív szerződés hatálya alá tartozik-e.
A tájékoztatást és a munkaköri leírást a munkaszerződés megkötésével egyidejűleg írásban is köteles a munkavállaló részére átadni.
16.2. A vagyonnyilatkozat-tételre is kötelezett köztisztviselőt írásban tájékoztatja a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségről és annak határidejéről. A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkaköröket az SZMSZ 4. számú melléklete tartalmazza.
A tájékoztató átvételét a vagyonnyilatkozatra kötelezett aláírásával igazolja. A vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett rendelkezésére bocsátja az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény melléklete szerinti megfelelő számú nyomtatványt, és a kitöltéshez szükséges írásbeli tájékoztatást, ellátja az OMMF Közszolgálati Adatvédelmi Szabályzatában előírtakat.
16.3. A köztisztviselő igényének megismerése után a tárgyévben február végéig szabadságolási tervet készít a szabadságok tárgyévi ütemezéséről, és arról a köztisztviselőt tájékoztatja.
Gondoskodik a köztisztviselők szabadságának kiadásával, illetve egyéb munkaidő-kedvezményével kapcsolatos adatok nyilvántartásáról.
16.4. A Ktv.-ben meghatározott feltételek esetén a köztisztviselőt írásban tájékoztatja a közigazgatási alap-, illetőleg szakvizsga kötelezettségéről, valamint letételének határidejéről.
16.5. Az OMMF elnöke által meghatározott teljesítménykövetelmények (7.2.1. pont) alapját képező kiemelt céloknak, miniszteri irányelveknek, valamint a köztisztviselő munkakörének figyelembevételével előre írásban megállapítja a tárgyévre vonatkozóan a köztisztviselővel szemben támasztott követelményeket. Ezek figyelembevételével legkésőbb a tárgyév végéig írásban értékeli a köztisztviselő munkateljesítményét. A teljesítménykövetelmények megállapítását, az írásbeli értékelés átadását szóbeli megbeszéléshez kell kötni.
16.6. Kiadmányozza a hatáskörébe tartozó határozatokat, továbbá azokat az ügyiratokat, amelyeknek címzettje minisztérium, központi közigazgatási szerv főosztályvezetője, osztályvezetője, illetve társadalmi szervezet azonos szintű vezetője. Ezekben az ügyekben képviseli az OMMF-et.
16.7. A főosztály hatáskörébe tartozó ügyekben – amennyiben az SZMSZ másként nem rendelkezik – meghatározza a kiadmányozás rendjét.
16.8. Szervezi a főosztály feladatainak végrehajtását, és kialakítja kapcsolatrendszerét. Szakmai hatáskörében képviseli a főosztályt, egyedi ügyekben a főosztály más köztisztviselőjére ruházhatja a képviseleti jogot.
16.9. Gondoskodik az előterjesztéseknek és jogszabálytervezeteknek a főosztály feladatkörét érintő részére vonatkozó véleményezéséről.
16.10. Szakterülete vonatkozásában együttműködik a Projektirodával.
17. Gondoskodik a szakmai illetékessége alá tartozó belső szabályozás (elnöki utasítások, iránymutatások, szabályzatok, értelmezések stb.) munkaanyagának elkészítéséről.
18. Közreműködik az OMMF célkitűzéseinek előkészítésében, javaslatot tesz jogszabályalkotásra és egyéb intézkedésekre, figyelemmel kíséri a célkitűzések, programok, munkatervek gyakorlati megvalósulását.
19. Elvégzi a Ktv. szerinti minősítéseket.
20. A főosztályvezető-helyettes egyben osztályvezetői feladatokat is elláthat, valamint távollét vagy akadályoztatás esetén helyettesíti a főosztályvezetőt.
21. A gazdasági főosztályvezető-helyettes helyettesíti a gazdasági vezetőt annak távolléte, vagy akadályoztatása esetén.
OSZTÁLYVEZETŐ
22. Az osztályvezető irányítja és ellenőrzi az osztály dolgozóinak munkáját. Gondoskodik róla, hogy a jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei, valamint a vezetői utasítások érvényesüljenek az osztály tevékenységében.
22.1. Gyakorolja a főosztályvezető által hatáskörébe utalt egyéb jogkört.
22.2. Részt vesz a főosztály munkatervének kialakításában.
22.3. Közreműködik az éves jelentés elkészítésében.
22.4. A tudomására jutott szabálytalanságot, jogsértést jelzi a főosztályvezetőnek.
ELNÖKI SZAKTANÁCSADÓ
23. Az elnöki szaktanácsadó az elnök által ügykörébe utalt feladatokat a megszabott szempontok alapján az előírt határidők betartásával, önállóan teljesíti. A vezetői értekezlet állandó résztvevője, a főosztályvezetővel azonos besorolású köztisztviselő.
23.1. Feladatkörét érintően figyelemmel kíséri a nemzetközi, európai uniós, illetve hazai jogszabályi környezet változásait, az e körbe tartozó szervezetek tevékenységével összefüggő eseményeket, tájékozódik a bel- és külföldi véleményekről és eseményekről.
23.2. Szakmai javaslataival segíti az elnök munkáját. Felelős a feladatkörét érintő szakmai feladatok összefogásáért, a szervezeti egységek ez irányú tevékenységeinek koordinálásáért.
23.3. Feladatainak ellátása során szükség szerint kapcsolatot tart civil szervezetekkel.
23.4. Az elnök megbízásából esetenként egyedi, azonnali operatív feladatokat koordinál a főosztályok, az osztályok, a területi felügyelőségek vezetői tekintetében.
23.5. A hivatalos programokkal kapcsolatban a központ, illetőleg a területi szervek szervezeti egységeitől adatot, információt kérhet az elnöknek szóló szakmai anyag véglegesítése érdekében.
23.6. Az elnök megbízásából adott dokumentumba (ügyiratba, hivatalos levelezésbe, nyilvántartásba) betekinthet, dokumentumot bekérhet, illetve a dokumentumok alapján feljegyzést készíthet az elnök tájékoztatása céljából.
23.7. Az elnök előzetes hozzájárulásával, az ok és a tárgy megjelölésével jelentést, javaslatot, véleményt kérhet a szervezeti egységektől. A szervezeti egységek felé önálló aláírási joggal rendelkezik.
23.8. A szervezeti egységek vezetőivel együttműködik, akik az együttműködés keretében a kért feladatot határidőre teljesítik.
23.9. Az általa ellátott ügyek teljesítéséről, feladatai végrehajtásáról az elnöknek rendszeresen beszámol.
ELNÖKI TANÁCSADÓ
24. Az elnöki tanácsadó az elnök által ügykörébe utalt feladatot a megszabott szempontok alapján az előírt határidőre, önállóan teljesíti. A vezetői értekezlet állandó résztvevője, az osztályvezetővel azonos besorolású köztisztviselő.
24.1. Egyedi, azonnali operatív feladatokat koordinál a főosztályok, az osztályok, a területi felügyelőségek vezetői tekintetében.
24.2. Előkészíti és megszervezi az elnök programjait, arról feljegyzést készít. Programváltozás esetén az Elnöki Titkárság felé intézkedik.
24.3. A hivatalos programokkal kapcsolatban a központ, illetőleg a területi szervek szervezeti egységeitől adatot, információt kérhet az elnöknek szóló felkészítő anyag véglegesítése érdekében.
24.4. Az Elnöki Titkárság útján gondoskodik a központ, illetőleg a területi szervek szervezeti egységeit érintő információk érintettekhez történő eljuttatásáról.
24.5. Az elnök megbízásából adott dokumentumba (ügyiratba, hivatalos levelezésbe, nyilvántartásba) betekinthet, dokumentumot bekérhet, illetve a dokumentumok alapján feljegyzést készíthet az elnök tájékoztatása céljából.
24.6. Az elnök előzetes hozzájárulásával, az ok és a tárgy megjelölésével jelentést, javaslatot, véleményt kérhet a szervezeti egységektől. A szervezeti egységek felé önálló aláírási joggal rendelkezik.
24.7. A szervezeti egységek vezetőivel együttműködik, akik az együttműködés keretében a kért feladatot határidőre teljesítik.
24.8. Az általa ellátott ügyek teljesítéséről, feladatai végrehajtásáról az elnöknek rendszeresen beszámol.
ORVOS TANÁCSADÓ
25. Az orvos végzettségű köztisztviselő besorolását tekintve elnöki tanácsadónak, illetve elnöki szaktanácsadónak minősülő köztisztviselő.
25.1. Önállóan ellátja az ügykörébe utalt feladatot a megszabott szempontok alapján az előírt határidők betartásával.
25.2. Közreműködik:
– külső megkeresések esetén a foglalkozási betegségek, fokozott expozíciós esetek megelőzésére szolgáló egészségvédelmi (munka-egészségügyi) intézkedésekkel kapcsolatos szakértői vélemények, határozatok előkészítésében,
– országos célvizsgálatok ellenőrzési módszertani előkészítésében, különös tekintettel a munkahigiénés, foglalkozás-egészségügyi ellátási kérdésekre,
– a regionális felügyelőségek munka-egészségügyi kérdéseket érintő szakmai munkáját segítő módszertani anyagok, ajánlások, iránymutatások, tájékoztatók előkészítésében,
– foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást érintő jogszabályok, jogszabályfejezetek, illetve munkahigiénés jogszabályok egészségvédelmi fejezeteinek véleményezésében, módosításában, valamint jogharmonizációs feladatok ellátásában.
25.3. Elnöki megbízással személyesen részt vesz speciális és/vagy kiemelt jelentőségű helyszíni munkavédelmi hatósági ellenőrzésekben, a regionális felügyelőség vezetőjének kezdeményezésére a tömeges, halálos és egészségügyi megítélhetőség szempontjából bonyolult és/vagy súlyos esetekben, a már bekövetkezett fokozott expozíciós esetek, foglalkozási betegségek helyszíni kivizsgálásában, az orvos felügyelők szakmai továbbképzésében, a munkavédelmi felügyelők munka-egészségügyi feladatainak szakirányításában.
25.4. Részt vesz a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatók munkavédelmi feladatainak szakmai felügyeletével járó feladatok koordinálásában, a szolgáltatók ez irányú tevékenységét érintő anyagok, célvizsgálatok, munkabeszámolók stb. értékelésében, munkájukat javító intézkedések meghatározásában a munkavédelmi elnökhelyettes irányítása mellett.
25.5. Konzulensként – eseti megkeresések szerinti kérdésekben – segíti a Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztály másodfokú feladatainak ellátását a korkedvezményes járulékfizetési kötelezettség alóli mentesítési eljárásban.
25.6. Jogosult feladatainak ellátása során szükség szerint kapcsolatot tartani a társosztályokkal, az OMFI-val. Ennek keretében részkérdésekben közvetlenül a szakmailag érintett szervezeti egységnél konzultációt kezdeményezhet, adatot kérhet, adott dokumentumba (ügyiratba, hivatalos levelezésbe, nyilvántartásba) betekinthet, dokumentumot bekérhet.
25.7. A munkavédelmi elnökhelyettes előzetes hozzájárulásával, az ok és a tárgy megjelölésével írásos véleményt, adatot, információt kérhet, közreműködést kezdeményezhet az elnökhelyettesnek szóló szakmai anyag véglegesítése érdekében.
25.8. Az általa ellátott ügyek teljesítéséről, feladatai végrehajtásáról – azok kezdeményezőjétől függetlenül – a munkavédelmi elnökhelyettesnek rendszeresen beszámol.
NEMZETKÖZI TANÁCSADÓ
26. A Nemzetközi Tanácsadó besorolását tekintve elnöki tanácsadónak, illetve elnöki szaktanácsadónak minősülő köztisztviselő.
26.1. Önállóan ellátja az ügykörébe utalt feladatot a megszabott szempontok alapján az előírt határidőben.
26.2. Ellátja az Európai Munkavédelmi Ügynökség Nemzeti fókuszpontjának5 működtetésével kapcsolatos feladatokat, különösen az alábbiakat:
– az EU-OSHA által kért információk begyűjtése Magyarországon belül és továbbítása az EU-OSHA részére,
– az EU-OSHA-tól érkező nyomtatott információs anyagok terjesztése országon belül az érintett szervezetek és intézmények részére,
– az EU-OSHA által megadott egyéb feladatok végrehajtása (részvétel munkacsoportokban, szakértő kijelölése, szakmai anyagok véleményezése stb.),
– a nemzeti fókuszpont honlapjának működtetése, fejlesztése, karbantartása,
– az Európai Munkavédelmi Hét szervezése vagy közreműködés az ahhoz kapcsolódó tevékenységek megszervezésében,
– a „Helyes gyakorlat” pályázati rendszer működtetése,
– általában minden, a munkavédelemmel kapcsolatos tájékoztatás, különös tekintettel az EU-OSHA kiemelt témáira és tájékoztató kampányaira.
ÜGYINTÉZŐ
27. Az ügyintéző a munkára irányadó szabályok, és a felettes vezetők által megszabott szempontok alapján önállóan végzi munkáját. Az ügykörébe utalt feladatot alaposan elemzi és a munkára irányadó szabályok alapján az előírt határidőn belül megoldja, szükség szerint több megoldási lehetőséget is mérlegel, az ügyek állását figyelemmel kíséri és arról felettesének beszámol. A feladatok megoldása érdekében kapcsolatot tart más szervezeti egységek illetékes ügyintézőivel, külső szerv esetében a főosztályvezető tájékoztatása mellett.
ÜGYKEZELŐ
28. Feladatkörébe tartozik az ügyvitellel kapcsolatos minden olyan feladat végrehajtása, amellyel vezetője megbízza.
A MUNKAKÖR ÁTADÁS-ÁTVÉTEL RENDJE
29. A munkakörök átadás-átvételét az egyes munkakörökben bekövetkező személyi változások, valamint tartós távollét (6 hónapot meghaladó) esetén kell végrehajtani.
A munkakört a munkakör ellátására kinevezett, közszolgálati jogviszonyban álló új dolgozónak, vagy a munkakör helyettesítésével megbízott dolgozónak, új kinevezés vagy helyettesítési megbízás hiányában a munkakört a közvetlen vezetőnek vagy az általa kijelölt ügyintézőnek kell átadni.
A munkakör átadás-átvételt három példányban készített jegyzőkönyvben kell rögzíteni, melynek tartalmaznia kell:
– az átadás-átvétel helyét, időpontját, tárgyát;
– az átadásra kerülő munkakör szakmai feladatait, a vonatkozó munkaköri leírást;
– a folyamatban lévő fontosabb feladatok felsorolását, az azok végrehajtásához szükséges adatokat, az elért eredményeket, a mutatkozó hiányosságokat;
– az átadásra kerülő iratanyagokat, utasításokat, tervek, szabályzatok, leltári tárgyak jegyzékét;
– az átadónak és az átvevőnek a jegyzőkönyv megállapításaival kapcsolatos esetleges észrevételeit, megállapításait, aláírását;
– a közvetlen munkahelyi vezető aláírását.
A jegyzőkönyv egy-egy példányát a munkakört átadó, illetve átvevő dolgozók, valamint a közvetlen vezető kapják meg.
MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK
30. Ha az SZMSZ másként nem rendelkezik, a munkáltatói jogkörök a 3. sz. melléklet szerint alakulnak. Indokolt esetben (pl. összeférhetetlenség) az OMMF elnöke az átruházott munkáltatói jogokat a Főfelügyelőség, illetve a felügyelőségek tekintetében – részben vagy egészben – elvonhatja, azt maga gyakorolhatja, vagy írásban más vezető megbízású köztisztviselőt bízhat meg annak gyakorlásával.
V.
AZ OMMF-NÉL FOGLALKOZTATOTT,
AZ MT. HATÁLYA ALÁ TARTOZÓ MUNKAVÁLLALÓKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK
Az OMMF-nél foglalkoztatott, az Mt. hatálya alá tartozó munkavállalók feletti munkáltatói jogköröket a 3. számú melléklet tartalmazza.
FIZIKAI ALKALMAZOTT
31. Feladatait munkahelyi vezetője utasításai szerint végzi.
VI.
AZ OMMF SZERVEZETI EGYSÉGEINEK FELADATKÖRE
ELNÖKI TITKÁRSÁG
32. Az Elnöki Titkárság ellátja az elnök munkájával összefüggő titkársági feladatokat. Közreműködik a döntések előkészítésében, melynek során szervező és koordináló tevékenységet is ellát. A koordinálásával hozott elnöki döntésről – elnöki jóváhagyással – tájékoztatja az érintett szervezeti egységek vezetőit. Eseti felhatalmazás alapján az Elnöki Titkárság vezetője (titkárságvezető) képviseli az elnököt.
32.1. Az Elnöki Titkárság az OMMF elnökének közvetlen irányítása és felügyelete mellett működő, önálló szervezeti egység. Az Elnöki Titkárság a feladatait titkárságvezető és ügyintéző (pl. adatvédelmi felelős, általános jogi ügyintéző) útján látja el.
32.2. A Titkárságot – főosztály-vezetői besorolásban – a titkárságvezető vezeti. A titkárságvezető a titkárság munkatársai tekintetében – a kinevezés, felmentés, a fegyelmi és az anyagi felelősségre vonás kivételével – önállóan gyakorolja a munkáltatói jogokat. A kinevezés, felmentés, a fegyelmi és az anyagi felelősségre vonás jogát az OMMF elnökével egyeztetve gyakorolja az Elnöki Titkárság munkatársai felett.
32.3. A titkárság vezetője az elnök megbízásával koordinációs feladatot lát el a Humánpolitikai Főosztály és a Törvényességi és Ellenőrzési Főosztály, valamint a Projektiroda vonatkozásában. A titkárságvezető részt vesz az OMMF vezetői értekezletein és elkészíti az emlékeztetőt.
32.4. A felettes szervekkel, a társhatóságokkal, a civil szervezetekkel, a szakmai, társadalmi szervezetekkel való kapcsolattartás keretében ellátja azokat a feladatokat, amelyeket az SZMSZ vagy külön elnöki utasítás nem utal más szervezeti egység feladatkörébe. Ellátja a kapcsolattartással felmerülő szervező és protokollfeladatokat.
32.5. Külön elnöki felhatalmazás esetén más szervezeti egység feladatkörébe utalt kapcsolattartásban is részt vesz.
32.6. A Titkárság – folyamatosan követve a releváns jogszabályi környezet változását és az OMMF tevékenységét érintő kormány- és felsőbb szintű döntéseket –, javaslatot tesz a belső szabályzatok módosítására, illetve közreműködik a szükséges korrekciók kidolgozásának összehangolásában és megszervezésében.
32.7. Az Elnöki Titkárság – általános koordinációs tevékenységének keretében – összehangolja:
– azon belső szabályzatok, módszertani útmutatók előkészítését, amelyek nem tartoznak valamely szakmai főosztály kizárólagos feladatai közé;
– az együttműködési megállapodások kidolgozását, érvényesülésük vizsgálatát;
– valamint mindazokat a tevékenységeket, amelyekkel kapcsolatban az elnök utasítja a Titkárságot;
– figyelemmel kíséri állami vezetőktől érkező levelek, információk ügyintézését, a határidős feladatok teljesítését;
– folyamatosan ellenőrzi a munkatervi feladatok teljesítését;
– előkészíti és megszervezi a vezetői értekezleteket, összigazgatói értekezleteket.
32.8. Az elnök által megbízott, az Elnöki Titkárság szervezetébe tartozó ügyintéző ellátja az OMMF belső adatvédelmi felelősi feladatait. Az adatvédelmi felelős e feladatköre ellátásában munkáját közvetlenül az OMMF elnökének felügyelete alatt végzi, e körben a titkárságvezető utasítást részére nem adhat.
A belső adatvédelmi felelős feladatai:
– közreműködik, illetőleg segítséget nyújt az adatkezeléssel összefüggő döntések meghozatalában, valamint az érintettek jogainak biztosításában;
– ellenőrzi a törvény és az adatkezelésre vonatkozó más jogszabályok, valamint a belső adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatok rendelkezéseinek és az adatbiztonsági követelményeknek a megtartását;
– kivizsgálja a hozzá érkezett bejelentéseket, és jogosulatlan adatkezelés észlelése esetén annak megszüntetésére hívja fel az adatkezelőt vagy az adatfeldolgozót;
– elkészíti és aktualizálja a belső adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatot;
– elkészíti a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítési rendjét rögzítő szabályzatot;
– vezeti a belső adatvédelmi nyilvántartást;
– a Humánpolitikai Főosztállyal együttműködve gondoskodik az adatvédelmi ismeretek oktatásáról;
– szakmailag felügyeli és ellenőrzi az OMMF adatvédelmi tevékenységét;
– az OMMF-hez külső szervektől és személyektől érkező megkereséseket véleményezi, majd további intézkedés végett megküldi az adatok kezelésére és átadására jogosult szervezeti egységhez;
– a megkeresésekről, azok teljesítéséről vagy elutasításáról nyilvántartást vezet;
– a személyes adatokkal kapcsolatban elutasított kérelmekről és az elutasítások indokáról évente tájékoztatja az adatvédelmi biztost.
A belső adatvédelmi felelős köteles belső adatvédelmi nyilvántartást vezetni és bejelenteni az adatvédelmi biztos felé nyilvántartásba vétel végett az OMMF-nél kezelt adatokkal kapcsolatban:
– az adatkezelés célját;
– az adatok fajtáját és kezelésük jogalapját;
– az érintettek körét;
– az adatok forrását;
– a továbbított adatok fajtáját, címzettjét és a továbbítás jogalapját;
– az egyes adatfajták törlési határidejét;
– az adatkezelő, valamint az adatfeldolgozó nevét és címét (székhelyét), a tényleges adatkezelés, illetve az adatfeldolgozás helyét és az adatfeldolgozónak az adatkezeléssel összefüggő tevékenységét;
– a belső adatvédelmi felelős nevét és elérhetőségi adatait, illetőleg a felsorolt adatok megváltozását 8 napon belül.
PROJEKTIRODA
33. Ellátja az európai uniós operatív programok által támogatott fejlesztésekhez kapcsolódó operatív és szakmai feladatokat.
A Projektiroda az OMMF elnökének közvetlen irányítása és felügyelete mellett működő önálló szervezeti egység. A Projektiroda vezetője a munkatársak tekintetében – a kinevezés, felmentés, a fegyelmi és az anyagi felelősségre vonás kivételével – önállóan gyakorolja a munkáltatói jogokat. A kinevezés, felmentés a fegyelmi és az anyagi felelősségre vonás jogát az OMMF elnökével egyeztetve gyakorolja.
A Projektiroda feladatai:
– Figyelemmel kíséri az Európai Unió által nyújtott támogatásokból (Európai Regionális Fejlesztési Alapból, Európai Szociális Alapból, Kohéziós Alapból stb.) megvalósuló pályázati lehetőségeket.
– Koordinálja a pályázatok és az akcióterv előkészítését, a megvalósíthatósági tanulmány elkészítését.
– Közreműködik a Végrehajtást Egyeztető Fórumban.
– A programok végrehajtása kapcsán alkalmazandó eljárások kötelező elemeinek meghatározása, eljárásrendek kidolgozása.
– Az OMMF pályázati feladatainak összehangolása, különös tekintettel a pályázatok formai követelményeire.
– Ellátja a projekt tervezésével és a támogatási szerződés megkötésével kapcsolatos feladatokat. Ennek során együttműködik az Irányító Hatósággal és a közreműködő szervezettel.
– Irányítja és végrehajtja a projekt által kitűzött feladatokat (pályáztatás, szerződéskötés, teljesítésigazolás).
– A pályázati programok eredményeiről az OMMF szervezeti egységek számára történő tájékoztatás.
– Előrehaladási, záró- és fenntartási jelentést készít a közreműködő szervezet részére.
– Szükség esetén kezdeményezi a támogatási szerződés módosítását.
– Konzorciumban történő megvalósítás esetén kapcsolatot tart a konzorciumi partnerekkel.
– Együttműködik az OMMF érintett főosztályaival.
BELSŐ ELLENŐRZÉS
A belső ellenőrzés az OMMF elnökének közvetlen irányítása és felügyelete mellett végzi tevékenységét a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendeletben előírtak alapján.
Feladata, hogy vizsgálja a jogszabályoknak és a belső szabályzatoknak való megfelelést, valamint a gazdaságosságot, hatékonyságot és eredményességet. Az egyes ellenőrzések megállapításai alapján az OMMF működésének fejlesztése, eredményességének növelése érdekében megállapításokat és javaslatokat fogalmaz meg az elnök részére. Javaslatot tesz továbbá az OMMF és területi szerveinek tevékenysége gazdaságosságának növelése, a belső tartalékok feltárása, a pénz- és egyéb eszközök szabályszerű felhasználása tekintetében.
34. A koordinálást ellátó belső ellenőr feladatai keretében:
34.1. Elvégzi az ellenőrzési terv összeállításához a szervezetek kockázatfelmérését és ennek alapján stratégiai és éves ellenőrzési tervet készít, amelyet az érintettekkel való egyeztetést követően az OMMF elnökéhez jóváhagyásra felterjeszt. Gondoskodik a különböző szintű tervek folyamatos (legalább évenkénti) aktualizálásáról.
34.2. Az ellenőrzések végrehajtásához szükség szerint adatszolgáltatást kér.
34.3. Az ellenőrzések tapasztalatairól éves jelentést készít, melyben összefoglalja az ellenőrzési tervek megvalósításának tapasztalatait is.
34.4. Eleget tesz a hazai és az uniós jogszabályokban előírt jelentéstételi kötelezettségeinek.
34.5. Ellátja mindazon belső ellenőrzési feladatokat, amivel az OMMF elnöke megbízza, és amit a munkaköri leírása, a jogszabályok, továbbá belső szabályzatok, utasítások feladatkörébe rendelnek.
35. A belső ellenőr ellenőrzési feladatai keretében:
35.1. Operatív feladatait a Belső Ellenőrzési Kézikönyv, stratégiai és éves munkaterv, valamint az elnök által adott eseti utasítás végrehajtására kiadott megbízólevél és ellenőrzési program alapján végzi.
35.2. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendeletnek megfelelően szabályszerűségi, pénzügyi, rendszer- és teljesítmény-ellenőrzéseket végez, valamint nyomon követi az ellenőrzési jelentések alapján megtett intézkedések megvalósítását, illetőleg a belső ellenőrzéshez szorosan köthető egyéb feladatokat végez.
35.3. Ellenőrzi a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszerek kiépítését, működésük jogszabályoknak és szabályzatoknak való megfelelését.
35.4. Közreműködik az OMMF-et érintő vizsgálatokban.
35.5. Ellátja az OMMF költségvetési fejezeti cím szintű gazdálkodás belső ellenőrzési feladatait, ezen belül az OMMF működésével, gazdálkodásával, ügyvitelével, dokumentációs rendjével összefüggő feladatok szabályszerű végrehajtásának vizsgálatát.
35.6. Ellenőrzi az előirányzatok és a maradvány szabályos és hatékony felhasználását, a bevételek alakulását, a gazdálkodás összhangját, és a költségvetési szakfeladatok megvalósulását.
35.7. Ellátja a költségvetési támogatások felhasználásának ellenőrzésével összefüggő feladatokat, ideértve a támogatások célszerű, szabályszerű, hatékony felhasználásának vizsgálatát.
35.8. Elvégzi az OMMF éves beszámolójának pénzügyi vizsgálatát.
TÖRVÉNYESSÉGI ÉS ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY
A Törvényességi és Ellenőrzési Főosztály az OMMF önálló szervezeti egysége. Feladatait az OMMF elnökének közvetlenül alárendelten, a főosztályvezető irányításával a szakmai ellenőrök látják el.
A Főosztály szervezeti tagozódása:
– Törvényességi Osztály;
– Szakmai Ellenőrzési Osztály.
A főosztályvezető a szakmai ellenőrök tekintetében – a kinevezés, felmentés, a fegyelmi és az anyagi felelősségre vonás kivételével – önállóan gyakorolja a munkáltatói jogokat. A kinevezés, felmentés a fegyelmi és az anyagi felelősségre vonás jogát az OMMF elnökével egyeztetve gyakorolja.
A Törvényességi és Ellenőrzési Főosztály működése részletes szabályait az elnök által jóváhagyott ügyrend szabályozza.
A jogalkotás vonatkozásában a szakmai tartalmánál fogva hatáskörébe tartozó elvi, tartalmi, szervezési kérdésekre is kitérő komplex, átfogó jellegű szakmai koncepciót készít, melyhez mellékeli az elkészítés határidős ütemtervjavaslatát (koncepcióvéglegesítés, vezetői döntés a kodifikációra, a Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztály közreműködésével szakmai és közigazgatási egyeztetés, államtitkári értekezlet, Kormányhoz, Országgyűléshez benyújtás időpontja), valamint a végrehajtáshoz szükséges forrásokat, OMMF felelősöket és OMMF határidőket.
A Törvényességi és Ellenőrzési Főosztály részére utasítást csak az OMMF elnöke adhat.
36. A Törvényességi és Ellenőrzési Főosztály feladata:
36.1. Előre meghatározott szempontok szerint ellenőrzéseket (célellenőrzések) folytat le országosan az ellenőrzési program és az elnök utasításai alapján.
36.2. Az OMMF elnöke által írásban elrendelt, helyszíni ellenőrzéseket végez kiemelt ügyekben, különösen:
– munkáltató speciális helyzete miatt,
– minisztériumból, országgyűlési képviselőtől, országgyűlési biztostól, társhatóságtól érkezett megkeresések,
– több fiókteleppel, telephellyel működő munkáltatók, illetve több helyszíni vagy több régióban végrehajtandó ellenőrzések.
36.3. Az OMMF-et (felügyelőséget, felügyelőt) érintő panaszokat, bejelentéseket kivizsgálja elnöki kijelölés alapján. Ennek során ellenőrzi, hogy a szervezeti egységek, illetőleg köztisztviselők eljárása megfelel-e a jogszabályokban, belső szabályzatokban előírtaknak.
36.4. Részt vesz az időszaki ellenőrzésekben.
36.5. Ellátja a rendezett munkaügyi kapcsolatok megállapításának alapjául szolgáló hatósági nyilvántartással kapcsolatos feladatokat (kontrolleri feladat), valamint külön jogszabály alapján hatósági bizonyítványt állít ki.
36.6. Hivatalvizsgálatokat folytat és koordinál a jogszabályok és a belső szabályzatok alapján.
36.7. Véleményezi a „Partnerség a foglalkoztatás biztonságáért” programhoz való csatlakozás feltételeinek megfelelőségét és előkészíti a csatlakozást.
36.8. Közreműködik az OMMF-et érintő fejlesztésekben.
37. A Törvényességi és Ellenőrzési Főosztály működése:
A szakmai ellenőr, mint az OMMF köztisztviselője a Magyar Köztársaság egész területén az OMMF elnöke által kiállított megbízólevél birtokában végezhet ellenőrzést a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 25. §-ának (1) bekezdése, az OMMF-ről szóló 295/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 6. §-ának (4) bekezdése és 8. §-ának (5) bekezdése alapján. Az elnök által elrendelt vizsgálatokban a megbízólevelet a szakmai ellenőr nevére kiállított igazolvány helyettesítheti.
A szakmai ellenőrt az eljárása során megilletik mindazon jogok és kötelezettségek, amelyek az illetékes felügyelőség felügyelőjét megilletik, azzal az eltéréssel, hogy közigazgatási döntést nem hozhat.
A fentieken túlmenően a célellenőrzések és a bejelentések kivizsgálása során a szakmai ellenőr jogosult
– az ellenőrzéshez szükséges valamennyi iratba betekinteni, azokról másolatot készíteni, illetve azokat eredetiben a vizsgálat idejére átvenni,
– felhívni az illetékes vezetőt vagy köztisztviselőt az együttműködésre és a szükséges adatok szolgáltatására,
– az illetékes vezetőt vagy köztisztviselőt, illetve elnöki döntés alapján a munkáltatót vagy harmadik személyt meghallgatni és erről jegyzőkönyvet készíteni.
A Törvényességi és Ellenőrzési Főosztály az ellenőrzés előtt szükség szerint konzultál az érintett szervezeti egységgel. Az ellenőrzések alapján megállapításokat tesz, és jelentést (feljegyzést) készít az OMMF elnökének, valamint nyomon követi a vizsgálati jelentések alapján megtett intézkedéseket.
Cél- és társhatósági ellenőrzések során – amennyiben külön elnöki rendelkezés a területi felügyelőség felügyelői mellé rendeli a szakmai ellenőröket – az igazgató irányítása alatt állnak a szakmai ellenőrök is.
A helyszíni ellenőrzések során a szakmai ellenőröket a vizsgálatvezető irányítja, akit a főosztályvezető jelöl ki. Az ügy lezárását követően a Törvényességi és Ellenőrzési Főosztály tájékoztatást kap az eredményről.
38. Törvényességi Osztály
38.1. Hivatalvizsgálatokat folytat le a jogszabályok és a belső szabályzatok alapján.
38.2. Ellátja a rendezett munkaügyi kapcsolatok megállapításának alapjául szolgáló hatósági nyilvántartással kapcsolatos feladatokat (kontrolleri feladat), valamint külön jogszabály alapján hatósági bizonyítványt állít ki.
38.3. Közreműködik az OMMF jogalkotási feladatainak ellátásában.
38.4. Véleményezi a Partnerség a foglalkoztatás biztonságáért programhoz való csatlakozás feltételeinek megfelelőségét és előkészíti a csatlakozást.
39. Szakmai Ellenőrzési Osztály
39.1. Előre meghatározott szempontok szerint ellenőrzéseket (célellenőrzések) folytat le országosan az ellenőrzési program és az elnök utasításai alapján.
39.2. Az OMMF elnöke által írásban elrendelt, helyszíni ellenőrzéseket végez kiemelt ügyekben.
39.3. Az OMMF-et (felügyelőséget, felügyelőt) érintő panaszokat, bejelentéseket kivizsgálja elnöki kijelölés alapján.
39.4. Részt vesz az időszakos ellenőrzésekben.
HUMÁNPOLITIKAI FŐOSZTÁLY
Az OMMF humánpolitikai feladatai körében központilag látja el a jogszabályokban előírt munkaügyi, munkerő- és bérgazdálkodási, valamint humánerőforrás-fejlesztési feladatokat.
A Humánpolitikai Főosztály az OMMF önálló szervezeti egysége. Feladatait az OMMF elnökének közvetlenül alárendelten, a főosztályvezető irányításával látja el.
A Főosztály szervezeti tagozódása:
– Humán Erőforrás Fejlesztési Osztály,
– Munkaügyi, Munkaerő- és Bérgazdálkodási Osztály.
A főosztályvezető a munkatársak tekintetében – a kinevezés, felmentés, a fegyelmi és az anyagi felelősségre vonás kivételével – önállóan gyakorolja a munkáltatói jogokat. A kinevezés, felmentés a fegyelmi és az anyagi felelősségre vonás jogát az OMMF elnökével egyeztetve gyakorolja.
A Humánpolitikai Főosztály vezetője az OMMF elnökének megbízásából a hatáskörrel feljogosított személy (elnök) nevében kiadmányozza a hatósági ellenőrzésre szóló megbízóleveleket.
40. Humán Erőforrás Fejlesztési Osztály
40.1. Ellátja az OMMF humánerőforrás-fejlesztési feladatait. (Képzési terv, képzési program, közigazgatási alap- és szakvizsga, ügykezelői vizsga, tanulmányi szerződések, képzések, továbbképzések.)
40.2. Szabályozási feladatainak keretében előkészíti a humánpolitikai vonatkozású szabályzatokat, belső utasításokat, szükség esetén javaslatot tesz azok módosítására (Közszolgálati Szabályzat, Esélyegyenlőségi Terv, Vagyonnyilatkozat-tételi Utasítás, Képernyő előtti munkavégzéshez szükséges szemüveg juttatási rendjéről szóló Elnöki Utasítás, Felügyelők erkölcsi és anyagi megbecsüléséről rendelkező Elnöki Utasítás).
40.3. Adatszolgáltatás (KÖZIGTAD, TARTINFO, SZMM felé statisztikai jelentések, szervezeten belüli adatszolgáltatás szükség esetén). Közszolgálati és létszámnyilvántartást vezet. Nyilvántartja a jutalmakat, címeket, elnöki dicséreteket.
40.4. Esélyegyenlőségi feladatok ellátása az éves Esélyegyenlőségi Terv elkészítésével, annak év végi felülvizsgálatával, jelentés elkészítésével az OMMF elnöke részére.
40.5. Figyelemmel kíséri az OMMF-nél induló fegyelmi eljárásokat. Az ügyek állásáról – együttműködve a vizsgálatra kijelölt szervezeti egységgel, ügyvéddel – folyamatosan tájékoztatja az OMMF elnökét.
40.6. Ellátja a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel kapcsolatos koordinációs feladatokat, a kötelezettség teljesítésének esedékességéről folyamatosan tájékoztatja az érintett köztisztviselők tekintetében a munkáltatói jogkör gyakorlóját.
40.7. Előkészíti a jutalmazással, címadományozással, elnöki dicséretekkel kapcsolatos felterjesztéseket, részt vesz az ezzel kapcsolatos elnöki döntés végrehajtásában.
40.8. Az OMMF és OMFI között a pénzügyi-gazdasági feladatok ellátására kötött megállapodásban foglaltak szerint ellátja az OMFI személyügyi, munkaügyi feladatait.
41. Munkaügyi, Munkaerő- és Bérgazdálkodási Osztály
41.1. Közreműködik a létszám-gazdálkodási feladatok végrehajtásában
– pályáztatási eljárás;
– kiválasztás;
– jogviszony létesítés, -módosítás, -megszűnés, -megszüntetés.
41.2. Gondoskodik az OMMF személyügyi nyilvántartásának naprakészségéről, a személyi anyagok karbantartásáról.
41.3. Az eseménynaptár alapján folyamatosan előkészíti az átsorolásokat, jubileumi jutalmakat, minősítéseket.
41.4. Koordinálja a köztisztviselők teljesítményértékelésével kapcsolatos feladatok, kötelezettségek végrehajtását.
41.5. Kiadja a munkáltatói igazolásokat, jövedelemigazolásokat.
41.6. Bér- és létszám-gazdálkodási feladatainak keretében:
41.6.1. Működteti az intézményi bér- és társadalombiztosítási számfejtési rendszert.
41.6.2. Végzi az illetményszámfejtés előkészítését, a nem rendszeres személyi juttatások számfejtését, az adó-, az egészségbiztosítási és a nyugdíj-biztosítási, az önkéntes- és magánnyugdíj-, illetve az önkéntes egészségbiztosítási pénztári elszámolások, bevallások, jelentések elkészítését.
41.6.3. Ellátja a társadalombiztosítási kifizetőhelyi feladatokat.
41.6.4. Elvégzi a személyi jövedelemadózással, nyugdíj- és egészségbiztosítással kapcsolatos munkáltatói feladatokat.
41.6.5. A havi béradatokról feladást készít a főkönyvi könyvelés részére.
41.6.6. Havi összesített adatszolgáltatást teljesít a MÁK felé.
41.6.7. A Központosított Illetmény Számfejtési Rendszer adataiból információ- és adatszolgáltatás teljesítése (Magyar Államkincstár, felügyeleti szerv stb. részére).
41.6.8. Közreműködik a létszám és a személyi juttatás főelőirányzat tervezésében, az év végi beszámoló elkészítésében, a munkavállalókkal kapcsolatos követelések, kötelezettségek év végi leltározásában.
41.6.9. Folyamatos adatszolgáltatást biztosít a Gazdasági Főosztály részére a személyi juttatások alakulását érintő várható és tényleges változásokról a bérgazdálkodási feladatok ellátásához.
41.6.10. Elkülönítetten tartja nyilván a munkaerő-piaci és egyéb hazai és uniós programokkal, cél- és általános tartalék terhére kapott támogatásokkal kapcsolatos személyi jellegű kifizetéseket.
41.6.11. Folyamatos kapcsolattartás a Gazdasági Főosztállyal a személyi és járulékkiadások pénzügyi teljesítése érdekében.
NEMZETKÖZI ÉS STRATÉGIAI FŐOSZTÁLY
A Nemzetközi és Stratégiai Főosztály az OMMF elnökének közvetlen irányítása és felügyelete alatt működő, önálló szervezeti egység. Feladatait főosztályvezető, osztályvezető és ügyintézők (nemzetközi szakügyintéző, munkaügyi és társhatósági, munkavédelmi és társhatósági, minőségirányítási stb.) útján látja el szorosan együttműködve a szervezeti egységekkel, valamint a területi felügyelőségekkel.
A Főosztály szervezeti tagozódása:
– Nemzetközi Osztály;
– Stratégiai Osztály.
A főosztályvezető a Nemzetközi Osztály munkatársai tekintetében önállóan gyakorolja a munkáltatói jogokat, a nemzetközi tanácsadó felett a munkáltatói jogokat a 3. sz. mellékletben részletezettek szerint gyakorolja.
A főosztályvezető a Stratégiai Osztály munkatársai tekintetében – a kinevezés, felmentés, a fegyelmi és az anyagi felelősségre vonás kivételével – önállóan gyakorolja a munkáltatói jogokat. A kinevezés, felmentés a fegyelmi és az anyagi felelősségre vonás jogát az OMMF elnökével egyeztetve gyakorolja a Stratégia Osztály munkatársai tekintetében.
A Nemzetközi és Stratégiai Főosztály általános feladatai:
Ellátja az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) nemzeti fókuszpontjának funkciójából adódó feladatokat és szervezi a hazai fókuszpont-hálózat működését.
A nemzeti fókuszpont feladatait nemzetközi tanácsadó útján látja el.
Elnöki döntés alapján képviseli a multi- és a bilaterális tárgyalások során a munkavédelemmel kapcsolatos OMMF álláspontot. Végzi a más tárcákkal, illetve az SZMM különböző szerveivel a szükséges egyeztetéseket. Szervezi és előkészíti az OMMF részvételét a nemzetközi szakmai rendezvényeken. Nemzetközi ügyekben ellátja és szervezi az OMMF nyilvánossággal összefüggő tevékenységét.
Részt vesz a hazai és nemzetközi kapcsolattartás és együttműködés általános kereteinek, tartalmának és formájának kialakításában, a kapcsolattartási és együttműködési fórumok működtetésében, és eme tevékenységét összehangolja az OMMF szervezeti egységeivel.
A szakmai főosztályokkal együttműködve elkészíti, és jóváhagyásra előterjeszti az OMMF stratégiáját.
Figyelemmel kíséri az EU egyéni védőeszközöket érintő szabályait, a kapcsolódó közleményeket, tájékoztatásokat, erről informálja az érintett szervezeti egységeket. Közreműködik az egyéni védőeszközök vizsgálatát, tanúsítását és ellenőrzését végző szervezetek kijelölési, illetve bejelentési eljárásainak lebonyolításában.
Stratégiai kérdésekben együttműködik a Projektirodával.
42. Nemzetközi Osztály
Ellátja a nemzetközi koordinálási, szervezési feladatokat
42.1. Részt vesz a SLIC-hez6 kötődő feladatok ellátásában (előkészítés, végrehajtás), előkészíti a szükséges tájékoztatásokat, utasításokat, programokat.
42.2. Figyelemmel kíséri az EU munkavédelmet és munkaügyet érintő szabályait, a kapcsolódó közleményeket, tájékoztatásokat, szükség szerint kezdeményezi ezek hazai jogszabályokba történő beépítését. A Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztály jogalkotási felelősségét nem érintve, elnöki döntés alapján végzi a jogharmonizációval kapcsolatos további feladatokat, a tárcaközi, a más tárcáknál, illetve az SZMM-ben működő jogharmonizációs bizottságokban és munkacsoportokban ellátja a munkavédelmet érintő feladatokat. Elkészíti, jóváhagyásra előterjeszti a munkacsoport részére készült munkaanyagokat.
42.3. Ellátja az európai és egyéb nemzetközi pályázatok (projektek) során felmerülő koordinátori, levelezési, nyilvántartási, kapcsolattartási feladatokat.
42.4. Gyűjti, és szükség szerint fordítja a nemzetközi munkavédelmi, munkaügyi információkat; tartja a kapcsolatot az ILO-CIS Nemzetközi Munkavédelmi Információs központtal.
42.5. Felelős az Európai Unióval kapcsolatos szakmai feladatok összefogásáért, a szervezeti egységek ez irányú tevékenységeinek koordinálásáért. Támogatja a különféle munkacsoportokban részt vevő munkatársak szakmai munkáját.
42.6. Szervezi, koordinálja és intézi az OMMF nemzetközi kapcsolatait, gondozza az ezzel összefüggő dokumentációt.
42.7. Elvégzi, vagy elvégezteti az OMMF fordítási, tolmácsolási feladatait.
42.8. Előkészíti, megszervezi a külföldi intézmények és szervezetek képviselőinek látogatását, magyarországi oktatási programjait. Ellátja a külföldi utazásokkal, illetve a Magyarországra érkező külföldi vendégekkel kapcsolatos teendőket, beleértve az OMMF és OMFI dolgozóinak külföldi utazással kapcsolatos ügyintézését.
42.9. Ellátja a nemzetközi információs feladatokat, kezeli az úti jelentéseket és a nemzetközi dokumentumokat.
42.10. Aktuális információkkal és szakanyagokkal rendszeresen támogatja az OMMF által gondozott webhelyek színvonalas működését.
43. Stratégiai Osztály
Ellátja a stratégiai feladatokat.
43.1. Ellátja és koordinálja az OMMF hosszú, közép- és rövid távú stratégiai terveinek előkészítését, folyamatos aktualizálását. A megszokott működéstől lényegesen eltérő, új feladatok ellátásának megkezdése előtt felméri az új feladatok kapcsán jelentkező igényeket és feladatokat, áttekintve a már létező hazai és nemzetközi tapasztalatokat, módszereket. Előzetes hatástanulmányt, majd ez alapján koncepciót készít, tekintettel az alkalmazhatóság szempontjaira, és javaslatot tesz az OMMF által követendő magatartásra is.
43.2. Figyelemmel kíséri az OMMF és az általa felügyelt szervezetek tevékenységével összefüggő fontosabb eseményeket, tájékozódik a bel- és külföldi véleményekről és eseményekről.
43.3. Közreműködik a munkabiztonsági, munka-egészségügyi, munkaügyi témák összehangolásában és koordinálásában, különös tekintettel a nemzetközi társszervezetekkel és a szociális partnerekkel fenntartott kapcsolatokban.
43.4. Bármely részfeladata ellátása során tudomására jutott, rövid vagy középtávon az OMMF feladatait, működését érintő, illetőleg a felügyeleti munkához, az OMMF belső tevékenységéhez kapcsolódó várható feladatokról, információkról, adatokról stb. haladéktalanul tájékoztatja az OMMF elnökét, szükség szerint javaslatokkal ellátva.
43.5. Átfogó elemzéseket és távlati terveket készít az OMMF-et érintő fontosabb kérdéskörökben és javaslatokat, ajánlásokat készít az OMMF-et érintő egyedi kérdések megoldására.
43.6. A hatósági munka elvi alapjainak, munkamódszerének és általánosítható tapasztalatainak rendszeres áttekintése során és a külső változások figyelembevételével belső működési és szabályozási változásokat kezdeményezhet.
43.7. Az OMMF szabályozórendszere és a nemzetközi ajánlások közötti összhangot fenti tevékenységeivel megteremti, az OMMF egységes állásfoglalását kialakítja, és felterjeszti az elnök részére.
43.8. Szervezi és végzi a közvélemény, a társszervek és a szociális partnerek informálását az OMMF tevékenységéről, az aktuális eseményekről. A gyors, közérthető és hiteles tájékoztatás érdekében rendszeres kapcsolatot alakít ki a médiumokkal.
43.9. Gondoskodik – a szakmai főosztályok által összeállított anyagok alapján – időszakos kiadványok készítéséről, megjelentetéséről, a foglalkoztatási biztonság helyzete és a helyes gyakorlat bemutatása érdekében.
43.10. Kialakítja és gondozza az OMMF egységes médiaarculatát, gondoskodik a sajtóválogatások és a médiaszereplések nyilvántartásáról.
43.11. Gyűjti, értékeli a hazai munkavédelmi, munkaügyi információkat.
43.12. Koordinálja a minőségirányítási rendszer bevezetésével összefüggő feladatokat.
43.13. Szakmai kérdésekben közvetlenül támogatja az elnököt feladatai ellátásában.
JOGI, IGAZGATÁSI ÉS KOORDINÁCIÓS FŐOSZTÁLY
44. Ellátja az általános jogi, az igazgatási és munkavédelmi ügyekben a feladatkörébe utalt teendőket.
A Főosztály szervezeti tagozódása:
– Jogi és Szabályozási Osztály;
– Igazgatási és Koordinációs Osztály.
44.1. Kialakítja – a 2. c) pontban foglaltakra figyelemmel – az OMMF jogszabály-előkészítési felelősségébe tartozó jogszabályok tervezeteit, gondoskodik más tárcák jogszabály-tervezeteinek véleményezéséről, valamint az OMMF elnöke számára előkészíti az OMMF belső szabályozását. E körben előkészíti hatáskörében a Munkavédelem Országos Programjának/Nemzeti Munkavédelmi Politikának részanyagait.
44.2. Gondoskodik a jogi szabályozással érintett külső szervekkel való szakmai kapcsolattartásról, az OMMF perképviseletéről, kivéve azokat az ügyeket, amelyeket az SZMSZ más szervezeti egység hatáskörébe utal.
44.3. Ellátja az Országos Érdekegyeztető Tanács Munkavédelmi Bizottsága, valamint a Munkavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság ügyrendje szerinti titkársági feladatokat.
44.4. Részt vesz a munkavédelmi jellegű bírságokból a korszerű munkavédelem támogatását szolgáló pályázati feltételek kialakításában, a döntés-előkészítésben, a támogatási szerződésekkel kapcsolatos feladatokat ellátja. Az OMMF utasítással kiadott, a munkavédelmi jellegű bírságok pályázat útján történő felhasználásáról szóló ügyrendet karbantartja, szükség szerint kezdeményezi módosítását.
44.5. Elnöki döntésre (kiadmányozásra) előkészíti a munkabiztonsági szakértői engedélyezési, valamint az igazságügyi munkabiztonsági szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú jellegének igazolásával kapcsolatos ügyeket.
44.6. Felügyeli az OMMF központi irattári tevékenységét.
44.7. Az Informatikai Főosztály előterjesztése alapján szükség szerint ellátja azoknak a szerzői jog hatálya alá tartozó szakanyagoknak a jogi ügyintézését, amelyek az OMMF által gondozott webhelyekre kerülnek.
44.8. Aktuális információkkal és szakanyagokkal rendszeresen támogatja az OMMF által gondozott webhelyek színvonalas működését.
44.9. Meghozza a 45.3.5. pont szerint előkészített határozatokat.
44.10. A szakmai tartalmánál fogva hatáskörébe tartozó tevékenysége körében elvi, tartalmi, szervezési kérdésekre is kitérő komplex, átfogó jellegű szakmai koncepciót készít, melyhez mellékeli az elkészítés határidős ütemtervjavaslatát (koncepcióvéglegesítés, vezetői döntés a kodifikációra, szakmai és közigazgatási egyeztetés, államtitkári értekezlet, Kormányhoz, Országgyűléshez benyújtás időpontja stb.), valamint a végrehajtáshoz szükséges forrásokat, OMMF-felelősöket és OMMF-határidőket.
45. Jogi és Szabályozási Osztály
Jogi feladatok
45.1. Kodifikáció
– kialakítja elsősorban a munkavédelem területén az OMMF jogszabály-előkészítési felelősségébe tartozó jogszabályok tervezeteit (szakmai anyagok beszerzése, jogszabályszerkesztés, belső és külső véleményeztetések lebonyolítása, előterjesztés készítése stb.);
– gondoskodik a folyamatos jogharmonizációval felmerülő kodifikációs és ehhez kapcsolódó feladatok ellátásáról;
– gondoskodik a más tárcák előkészítése alá tartozó jogszabálytervezetek szakmai véleményezéséről, illetve a szakmai főosztályok bevonásával a véleményeztetéséről, és a tervezeteket jogtechnikai szempontból észrevételezi. Érvényesíti az OMMF szakmai érdekeit a véleményeztetés során.
45.2. Belső szabályozás
Az elnök számára előkészíti, illetve véleményezi, jogi szempontból karbantartja, valamint közzéteszi és nyilvántartja az OMMF belső szabályozását (elnöki utasítások, iránymutatások, szabályzatok, értelmezések stb.); részt vesz a jogharmonizációs feladatok megoldásában. A más főosztályok által előkészített ilyen tárgyú tervezeteket minden esetben véleményezi.
45.3. Jogi ügyek intézése
45.3.1. Előkészíti a szociális és munkaügyi miniszter és az elnök felelősségébe tartozó, a jogszabályok által előírt éves munkavédelmi jelentés Kormány elé terjesztendő szövegtervezetét.
45.3.2. Nyilvántartja a jogalkotással és a jogalkalmazással kapcsolatos határidőket, figyelemmel kíséri a végrehajtást, ezekről az elnököt rendszeresen tájékoztatja.
45.3.3. Ellátja az OMMF általános jogi képviseletét, valamint az elnök által kijelölt munkajogi perekben képviseli az OMMF-et az érintett felügyelőségekkel együttműködve.
45.3.4. Jogi segítséget nyújt (törvényességi és alakszerűségi szempontból előkészíti a határozatokat) a Munkavédelmi Főosztály vezetőjének az elsőfokú közigazgatási határozatok ellen benyújtott fellebbezések elbírálásához, a területi felügyelőségek vezetői által hozott elsőfokú munkavédelmi bírsághatározatok elbírálásához, valamint az elsőfokú közigazgatási határozatok törvénysértésének megállapítása esetén a felügyeleti intézkedés meghozatalához.
45.3.5. Előkészíti elbírálásra a korkedvezmény-biztosítási járulék megfizetése alóli mentesítési eljárás során hozott elsőfokú határozatok ellen benyújtott fellebbezéseket.
45.3.6. Ellátja a jogi képviseletet a munkavédelem keretében hozott közigazgatási határozatok (munkaügyi) bíróság előtti megtámadása miatt folyó perekben a külön meghatározott területeken és kizárólagosan a Legfelsőbb Bíróság előtt.
45.3.7. Kötelmi jogi szempontból véleményezi az OMMF elnökének aláírási felelősségébe tartozó, az OMMF gazdálkodásával, működésével összefüggő szerződéstervezeteket.
45.3.8. Az OMMF közbeszerzéseivel kapcsolatban ellátja a külön elnöki utasításban szabályozott feladatait.
46. Igazgatási és Koordinációs Osztály
Igazgatási feladatok
46.1. Összeállítja az OMMF összesített munkatervét és munkaprogramját.
46.2. Az Iratkezelési Szabályzat alapján ellátja és működteti az OMMF központi irattárát, ellátja postázási feladatait, kézbesíti az OMMF-hez érkezett iratokat, leveleket, egyéb külső és belső anyagokat, csatolja a leadott ügyiratokat, részt vesz az iratállomány selejtezésében, megszervezi annak levéltárba adását. Ellátja a felügyelőségek iratkezelésének felügyeletét, melynek gyakorlása során tájékoztatást, beszámolót kérhet az igazgatóktól.
46.3. Ellátja a Munkavédelmi Bizottság, a Munkavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság ügyrendje szerinti titkársági feladatokat, ezen belül a Munkavédelmi Bizottság kormányzati oldalát érintő szervezési, egyeztetési, ügyintézői feladatait.
46.4. Tájékoztatást ad a munkavédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokról, fontosabb iránymutatásokról, illetve a szükséges mértékig az előkészületben lévőkről, szerkeszti a Tájékoztatót. Közreműködik feladatkörét érintően egyéb hivatalos kiadványok előkészítésében, az OMMF hivatalos lapja részére leadja az OMMF híreit, közleményeit.
46.5. A munkavédelmi jellegű bírságok pályázati, valamint információs célú felhasználásáról szóló rendelet végrehajtása keretében
46.5.1. közreműködik a pályázatkezelő szervezet kiválasztásában és a pályázati testület tagjainak megbízásában,
46.5.2. a bírságpályázatokkal kapcsolatban
– előkészíti a pályázati kiírást és gondoskodik a közzétételéről,
– a Munkavédelmi Bizottság elé terjeszti a pályázatkezelő szervezet javaslatát,
– értesíti a pályázókat az elbírálás eredményéről,
– megköti a támogatási szerződést, eljár a támogatási szerződések módosítása során,
– szerződésszegés esetén megteszi a szükséges intézkedéseket,
– rendszeres kapcsolatot tart a pályázatkezelő szervezettel,
– a pályázatkezelő szervezettel együttműködve figyelemmel kíséri a részfeladatok teljesítését,
– közreműködik a támogatási szerződésben foglalt feltételek teljesülésének és a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzésében,
– közreműködik a támogatott által összeállított jelentésben, illetve a pályázati cél megvalósítására, a támogatás hasznosulására, a vállalt feladat teljes körű végrehajtásának elemzésére vonatkozó beszámolóban foglaltak szakmai ellenőrzésében.
46.6. Végzi a Munkavédelem Országos Programja/Nemzeti Munkavédelmi Politika éves ütemtervének előkészítésével és egyeztetésével kapcsolatos feladatokat.
47. Koordinációs feladatok
47.1. Koordinálja a polgári védelmi feladatokat.
47.2. Közreműködik a jogszabályok véleményezésében, észrevételezésében.
47.3. Részt vesz a munkavédelem nemzetgazdasági helyzetéről szóló jelentés elkészítésében, szerkesztésében.
47.4. Közreműködik a Kormány és az SZMM munkaterveiben az OMMF felelősségével ellátandó feladatok összeállításában.
48. Hatósági feladatok
48.1. Ellátja a munkabiztonsági szakértők engedélyének – elnöki hatáskörbe tartozó – kiadásával, visszavonásával kapcsolatos teendőket, vezeti a szakértők nyilvántartását és gondoskodik az OMMF hivatalos lapjában (Munkaügyi Közlönyben) való közzétételéről. Együttműködik a Munkavédelmi Főosztállyal, az illetékes igazságügyi és mérnöki kamarai szervekkel a szakértői tevékenységgel kapcsolatos kérdésekben.
48.2. Előkészíti – az elnök hatáskörébe tartozó – munkabiztonsági szakértői engedélyezést, valamint az igazságügyi munkabiztonsági szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú jellege igazolásának kiadását.
MUNKAÜGYI FŐOSZTÁLY
Ellátja a hatáskörébe tartozó hatósági, irányítási és felügyeleti feladatokat.
A Főosztály szervezeti tagozódása:
– Munkaügyi Hatósági Osztály;
– Munkaügyi Felügyeleti Osztály.
Aktuális információkkal és szakanyagokkal rendszeresen támogatja az OMMF által gondozott webhelyek színvonalas működését.
Részt vesz, illetve együttműködik a társhatósági együttműködésből adódó feladatok megvalósításában.
Ellátja a területi munkaügyi felügyelőségek teljes szakmai irányítását. A komplex irányítás során figyelemmel kíséri a felügyelőség szervezési, gazdasági, informatikai, ellenőrzési tevékenységének a munkaügyi feladatokkal kapcsolatos hatását.
Szakmai feladatai ellátása során együttműködik a Munkavédelmi Főosztállyal.
A jogalkotás vonatkozásában a szakmai tartalmánál fogva hatáskörébe tartozó elvi, tartalmi, szervezési kérdésekre is kitérő komplex, átfogó jellegű szakmai koncepciót készít, melyhez mellékeli az elkészítés határidős ütemterv javaslatát (koncepcióvéglegesítés, vezetői döntés a kodifikációra, a Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztály közreműködésével szakmai és közigazgatási egyeztetés, államtitkári értekezlet, Kormányhoz, Országgyűléshez történő benyújtás időpontja stb.), valamint a végrehajtáshoz szükséges forrásokat, OMMF-felelősöket és OMMF-határidőket.
49. Hatósági feladatok
49.1. Kiadványozza az 52.1. pont szerint előkészített határozatokat.
50. Irányítási feladatok
50.1. Javaslatot tesz a munkaügyi ellenőrzést érintően a szakmai irányelvekre.
50.2. Közreműködik a munkaügyi ellenőrzéssel, a munkaüggyel és a közigazgatási eljárással kapcsolatos jogszabályok kidolgozásában és véleményével, valamint a felügyeleti munkából nyert információ szolgáltatásával segíti a szabályozást.
50.3. Évente egyszer beszámolót készít elő a munkaügyi ellenőrzési tevékenységről.
50.4. Vizsgálja a nemzetközi egyezmények hatályosulását.
50.5. Tájékoztatást ad a munkaügyi ellenőrzéssel kapcsolatos hatályos jogszabályokról, fontosabb iránymutatásokról, illetve szükséges mértékig az előkészületben lévőkről.
51. Szervezési feladatok
51.1. Nyilvántartja a beérkező panaszokat és bejelentéseket és koordinálja azok kivizsgálását.
51.2. Elkészíti az ILO és egyéb nemzetközi szervezetek felé történő értékelő és adatszolgáltató jelentéseket.
51.3. Ellátja a képzések, továbbképzések szervezési feladatait.
51.4. Az OMMF munkaügyi ellenőrzéssel kapcsolatos feladatainak ellátásával összefüggésben együttműködik az Európai Unió tagállamainak munkaügyi feladatokat ellátó hatóságaival. A nemzetközi együttműködés keretében megkeresésre a hatáskörébe tartozó feladatköröket érintően tájékoztatást nyújt az elvégzett munkaügyi ellenőrzések megállapításairól, valamint a Nemzetközi és Stratégiai Osztály közreműködésével a munkaügyi jogszabályok tartalmáról.
51.5. Közreműködik a Munkaügyi Ellenőrzést Támogató Tanács (Tanács) munkájában. Segíti a működését, gondoskodik a Tanács által hozott kezdeményezések végrehajtásáról.
52. Munkaügyi Hatósági Osztály
52.1. Előkészíti elbírálásra a kiadmányozásra jogosult – főosztályvezető, munkaügyi elnökhelyettes, vagy elnök – számára a felügyelőségek és vezetői által hozott elsőfokú munkaügyi közigazgatási határozatok ellen benyújtott fellebbezéseket.
A felügyelőségek vezetői által hozott elsőfokú, 6 millió forint alatti munkaügyi bírságot kiszabó határozatok ellen benyújtott fellebbezéseket elbíráló másodfokú határozatok esetében a főosztályvezető a kiadmányozó (aláíró). A másodfokú határozatokon fel kell tüntetni azt, hogy a kiadmányozó (aláíró) a hatáskörrel feljogosított személy (elnök) nevében jár el.
52.2. Az elsőfokú közigazgatási határozatok törvénysértő voltának megállapítása esetén előkészíti a felügyeleti intézkedést.
52.3. El nem fogadott ügyészi óvás esetén a Magyar Köztársaság Ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvényben meghatározottak szerint jár el.
52.4. Közvetlenül ellátja a jogi képviseletet a Fővárosi, illetve a Pest Megyei Munkaügyi Bíróság illetékességébe tartozó munkaügyi és közigazgatási perekben, valamint a Fővárosi Ítélőtábla és a Legfelsőbb Bíróság előtt.
Egyébként együttműködik a munkaügyi közigazgatási határozatok elleni perekben az OMMF-et megbízási szerződés alapján képviselő ügyvédekkel, ügyvédi irodákkal.
52.5. Az elsőfokú közigazgatási és szabálysértési munkaügyi határozatok törvénysértésének észlelése esetén a határozatokkal kapcsolatosan felügyeleti intézkedést kezdeményez.
52.6. A hivatalvizsgálat szakmai tartalmára előzetes javaslatot tesz, melyet az elnök hagy jóvá. A hivatalvizsgálatokban köteles részt venni.
52.7. Részt vesz a felügyelőségek szakmai munkájának éves értékelésében.
53. Munkaügyi Felügyeleti Osztály
53.1. Közreműködik a munkaügyi ellenőrzéssel kapcsolatos jogszabályok kidolgozásában, és véleményével, valamint a felügyeleti munkából nyert információ szolgáltatásával segíti a szabályozást.
53.2. Évente előkészíti a beszámolót a munkaügyi ellenőrzési tevékenységről.
53.3. Javaslatokat készít az országos célvizsgálatokra.
53.4. Előkészíti az országos célvizsgálatok és akcióellenőrzések módszertani segédleteit, összeállítja a vizsgálati szempontokat, és összegzi a felügyelőségek vizsgálati jelentéseit.
53.5. Előkészíti az egységes eljárás és jogszabály-értelmezés érdekében a felügyeleti munkát segítő munkaügyi módszertani anyagokat, valamint az egységes eljárási rend érdekében valamennyi felügyelőség számára az iratmintákat.
53.6. Részt vesz a felügyelőségek hatósági munkájának törvényességi vizsgálatában, valamint a felügyelőségek vezetői szakmai irányító tevékenységének vizsgálatában (hivatalvizsgálat).
53.7. Részt vesz a felügyelőségek szakmai továbbképzése tematikájának kidolgozásában, valamint az új felügyelők vizsgáztatásában.
53.8. A hatáskörébe tartozó szakmai feladatok tekintetében részt vesz a Felügyelők Ellenőrzési Információs Rendszere (FEIR) fejlesztésében.
53.9. Összegzi és elemzi a felügyelői munka tapasztalatait, elemzi a jogsértések hatását a foglalkoztatás biztonságára.
53.10. Ellátja az illegális migráció felszámolásával kapcsolatos hatósági együttműködés operatív feladatait.
53.11. Koordinálja és felülvizsgálja a felügyelőségek panaszvizsgálati tevékenységét.
53.12. Előkészíti a tájékoztatást a felügyeleti munka során nyert tapasztalatokról.
53.13. Részt vesz a felügyelőségek munkájával kapcsolatos panaszügyek kivizsgálásában.
53.14. Részt vesz a felügyelőségek szakmai munkájának éves értékelésében.
53.15. Elkészíti a hatósági nyilvántartással összefüggő szakmai véleményeket és kódlistákat.
53.16. Elnöki kijelölés esetén részt vesz a munkaügyi felügyelőkkel kapcsolatos panaszügyek kivizsgálásában.
53.17. Elkészíti és a Nemzetközi Stratégiai Osztály részére megküldi a munkaügyi felügyelőségekről beérkező adatokból összeállított tájékoztató és sajtóanyagokat, illetve az eseti sajtómegkeresések esetén előkészíti a nyilatkozatok tartalmát.
MUNKAVÉDELMI FŐOSZTÁLY
A Főosztály szervezeti tagozódása:
– Munkavédelmi Felügyeleti Osztály;
– Munkavédelmi Hatósági Osztály.
Ellátja a hatáskörébe tartozó munkabiztonsági, munkahigiénés hatósági, irányítási és felügyeleti feladatokat. Az irányítási és felügyeleti tevékenysége keretében felmerülő munkahigiénés, foglalkozás-egészségügyi kérdésekben feladatait a 12.1. pont rendelkezései figyelembevételével látja el.
Részt vesz, illetve együttműködik a társhatósági együttműködésből adódó feladatok megvalósításában.
Ellátja a területi munkavédelmi felügyelőségek teljes szakmai irányítását. A komplex irányítás során figyelemmel kíséri a felügyelőség szervezési, gazdasági, informatikai, ellenőrzési tevékenységének a munkavédelmi feladatokkal kapcsolatos hatását.
Szakmai feladatai ellátása során együttműködik a Munkaügyi Főosztállyal.
A jogalkotás vonatkozásában szakmai tartalmánál fogva hatáskörébe tartozó elvi, tartalmi, szervezési kérdésekre is kitérő komplex, átfogó jellegű szakmai koncepciót készít, melyhez mellékeli az elkészítés határidős ütemterv javaslatát (koncepcióvéglegesítés, vezetői döntés a kodifikációra, a Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztály közreműködésével szakmai és közigazgatási egyeztetés, államtitkári értekezlet, a Kormányhoz, Országgyűléshez történő benyújtás időpontja stb.), valamint a végrehajtáshoz szükséges forrásokat, OMMF-felelősöket és OMMF-határidőket.
54. Hatósági feladatok
54.1. Kiadmányozza a területi felügyelőségek munkavédelmi felügyelői által hozott elsőfokú közigazgatási határozatok ellen benyújtott fellebbezések és felülvizsgálati kérelmek elbírálása során hozott másodfokú határozatokat.
54.2. Elbírálja a felügyelőségek és vezetőik által hozott elsőfokú munkavédelmi közigazgatási határozatok ellen benyújtott fellebbezéseket. Kiadmányozza az elnök hatáskörébe tartozó, a felügyelőségek vezetői által hozott elsőfokú, 4 millió forint alatti munkavédelmi bírsághatározatok elleni fellebbezések és felülvizsgálati kérelmek elbírálása során hozott másodfokú határozatokat. A határozatokon fel kell tüntetni, hogy a kiadmányozó (aláíró) a hatáskörrel felruházott személy (elnök) nevében jár el.
54.3. Kiadmányozásra előkészíti a területi felügyelőségek vezetői által az elsőfokú munkavédelmi bírsághatározatok ellen benyújtott fellebbezések és felülvizsgálati kérelmek elbírálása során hozott másodfokú határozatokat.
54.4. Az elsőfokú munkavédelmi közigazgatási határozatok törvénysértésének megállapítása esetén felügyeleti intézkedést tesz.
54.5. Az el nem fogadott ügyészi óvás esetén a Magyar Köztársaság Ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvényben leírtak szerint jár el, figyelembe véve a Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztály óvással kapcsolatos álláspontját.
54.6. Az egyéni védőeszközök vizsgálatát, tanúsítását, ellenőrzését végző szervezetek kijelölési eljárását lefolytatja, előkészíti a kijelölési eljárás alapján a szükséges közigazgatási határozatot.
55. Irányítási, felügyeleti feladatok
55.1. Javaslatot tesz a munkavédelmi ellenőrzéssel, valamint a foglalkozás-egészségügy munkavédelmi feladatainak felügyeletével kapcsolatos szakmai irányelvekre.
55.2. A nemzetgazdaság munkavédelmi helyzetének alakulásáról szóló értékelés során a munkavédelmi tevékenységről (beleértve a foglalkozási betegségek, fokozott expozíciós esetek alakulását, a foglalkozás-egészségügy munkavédelmi feladatainak ellátását is) szóló Kormány- előterjesztés szövegtervezetét elkészíti.
55.3. Részt vesz a tagállami működéssel összefüggő munkahelyi egészséget, biztonságot érintő akciók, kampányok, programok szakmai előkészítésében, a Munkavédelem Országos Programjának/Nemzeti Munkavédelmi Politikájának kidolgozásában.
56. Irányítási, szervezési feladatok
56.1. Az egységes eljárás és az arányosság érdekében elkészíti a felügyelőségek részére az eljárási rendet, a módszertani útmutatókat, iratmintákat.
56.2. Elkészíti a munkabiztonságot és/vagy munkahigiénét és/vagy foglalkozás-egészségügyet érintő tárgykörökben az EU Bizottság, az ILO és egyéb nemzetközi szervezetek felé történő értékelő és adatszolgáltató jelentéseket.
56.3. Ellátja a munkavédelemmel kapcsolatos képzések, továbbképzések szervezési feladatait.
56.4. A munkavédelmi ellenőrzéssel kapcsolatos feladatainak ellátása során – a Nemzetközi és Stratégiai Főosztály közreműködésével – együttműködik az Európai Unió szervezeteivel.
56.5. Ellátja a védőeszközök nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat.
57. Munkavédelmi Hatósági Osztály
57.1. Szakmailag előkészíti – törvényességi és alakszerűségi szempontból a Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztály bevonásával – a területi felügyelőségek munkavédelmi felügyelői által hozott elsőfokú közigazgatási határozatok ellen benyújtott fellebbezések és felülvizsgálati kérelmek tárgyában kiadmányozandó határozatokat.
57.2. Előkészíti – törvényességi és alakszerűségi szempontból a Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztály bevonásával – az elnök hatáskörébe tartozó, a felügyelőségek vezetői által hozott elsőfokú munkavédelmi bírsághatározatok elleni fellebbezéseket.
57.3. Szakmailag előkészíti a határozatokat az elsőfokú közigazgatási határozatok törvénysértésének megállapítása esetén a felügyeleti intézkedés meghozatalához.
57.4. A munkaügyi bíróság elé tartozó közigazgatási (munkavédelmi) ügyekben együttműködik az OMMF képviseletével megbízott ügyvédekkel, a külön meghatározott területeken a Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztállyal.
Az együttműködés keretében:
– gondoskodik a peres ügyek iratainak átadásáról;
– ügyvédi kérésre (külön meghatározott területeken a Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztály kérésére) szakmai segítséget nyújt, konzultációs lehetőséget biztosít;
– továbbítja az OMMF címére érkezett beadványokat, bírósági iratokat;
– figyelemmel kíséri az ügyek állását (felülvizsgálati fok).
57.5. A hivatalvizsgálat szakmai tartalmára előzetes javaslatot tesz, melyet az elnök hagy jóvá. A hivatalvizsgálatokban köteles részt venni.
58. Munkavédelmi Felügyeleti Osztály
58.1. Szakmailag előkészíti a munkabiztonsággal, munkahigiénével, foglalkozás-egészségüggyel kapcsolatos jogszabály-tervezeteket, közreműködik azok kidolgozásában, véleményezésében, valamint a felügyeleti munkából nyert információ szolgáltatással segíti a munkavédelmi helyzet javítását célzó döntések megalapozását és a szabályozást.
58.2. Részt vesz – az igazgatók éves beszámolói alapján – a nemzetgazdaság munkavédelmi helyzetének alakulásáról szóló értékelés, a szociális és munkaügyi miniszter és az elnök felelősségébe tartozó, a jogszabályok által előírt éves munkavédelmi jelentés Kormány elé terjesztendő – a munkavédelmi felügyeleti tevékenységről szóló – szövegtervezetének összeállításában.
58.3. Közreműködik a munkavédelmi szabályozással foglalkozó bizottságok munkájában.
58.4. Részt vesz a Munkavédelem Országos Programjának/Nemzeti Munkavédelmi Politikájának és a munkavédelemre vonatkozó fejlesztési koncepcióknak a kidolgozásában.
58.5. Javaslataival segíti a felügyeleti munkával és a munkabalesetek, foglalkozási betegségek, fokozott expozíciós esetek nyilvántartásával, kivizsgálásával kapcsolatos információs rendszer fejlesztését, a nyilvántartások szakmai tartalmának bővítését.
58.6. Az Informatikai Főosztállyal együttműködve ellátja a súlyos munkabalesetek bejelentésével és nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat.
58.7. A munkabaleseti információs rendszer adatai alapján statisztikai jelentést készít a munkabalesetek számszerű alakulásáról.
58.8. A Nukleáris és Balesetelhárítási Kormánybizottság Titkárságában ellátja az OMMF elnökének képviseletét.
58.9. Részt vesz a munkavédelmi jellegű bírságokból a korszerű munkavédelem támogatását szolgáló pályázati feltételek kialakításában, közreműködik a pályázatok elbírálásában, a Munkavédelmi Bizottság részére adandó támogatási javaslat kialakításában.
58.10. A munkavédelmi ellenőrzési tevékenységről havi gyakorisággal adatokat gyűjt, ezeket összesíti, negyedévenként értékeli és tájékoztatást ad.
58.11. Javaslatot tesz az országos munkavédelmi célvizsgálati programokra és akciókra.
58.12. Az OMFI közreműködésével elkészíti az országos munkavédelmi célvizsgálatok és akcióellenőrzések módszertani útmutatóit, vizsgálati szempontjait, segédleteit.
58.13. Összegzi a felügyelőségek által küldött jelentéseket.
58.14. Rendszeresen ellenőrzi a felügyelőségek hatósági munkáját törvényességi és szakmai szempontból, valamint vizsgálja a felügyelőségek vezetőinek szakmai irányító tevékenységét. Közreműködik a munkavédelmi felügyelőségek hivatalvizsgálatában, ezen belül vizsgálja:
– a hivatal szakmai irányítását;
– a felügyelők közigazgatási, szabálysértési határozatainak, szignalizációinak szakmai és törvényességi megfelelőségét;
– a felügyelőség balesetvizsgálati munkáját;
– a pénzbírság nyilvántartására és behajtására vonatkozó előírások végrehajtását;
– a felügyelők helyszíni ellenőrzési módszereit;
– a munkavédelmi tartalmú számítógépes nyilvántartások vezetését.
58.15. Szakmai koordinátori (szakinstruktori) feladatokat lát el, ezen belül
a) vizsgálja a munkavédelmi felügyelők:
– helyszíni ellenőrzési módszereit;
– a közigazgatási, szabálysértési határozatainak, szignalizációinak szakmai és törvényességi megfelelőségét;
– helyszíni ellenőrzéssel töltött munkaidejének arányát;
– súlyos balesetek kivizsgálási munkáját;
– munkabaleseti jegyzőkönyveinek a feldolgozását;
– a számítógépes nyilvántartások vezetését;
– tevékenységének változását, összehasonlítva a korábbi vizsgálat megállapításaival.
b) javaslatokat tesz a felügyelői munka javítására, melynek keretében:
– összehangolja és segíti a területi felügyelőségek munkavédelmi szakmai munkáját;
– tájékoztatást ad a jogszabályok, szabványok változásairól;
– egységes értelmezéseket alakít ki, azokat ismerteti;
– helyszíni ellenőrzési módszereket, technikákat alakít ki, melyeket ismertet a felügyelőkkel;
– a szakterület jellemző hiányosságait, baleseteit folyamatosan figyelemmel kíséri, azokat a munkavédelmi felügyelőkkel ismerteti.
58.16. A hatáskörébe tartozó (munkavédelmi) panaszokat, közérdekű bejelentéseket kivizsgálja, illetve a területileg illetékes (munkavédelmi) felügyelőség bevonásával gondoskodik a kivizsgálásról.
58.17. Gondoskodik arról, hogy a felügyeleti munka során nyert tapasztalatokról a vizsgálattal érintett irányító és érdek-képviseleti szerv tájékoztatást kapjon.
58.18. Szervezi az új belépő munkavédelmi felügyelők vizsgáztatását, és részt vesz abban.
58.19. Részt vesz a munkavédelmi felügyelők szakmai továbbképzésében, kidolgozza az oktatás tematikáját.
58.20. Szakmai választ ad az OMMF honlapjára érkező megkeresésekre.
58.21. Kijelölés alapján munkavédelmi szakértői véleményt ad.
58.22. Elnöki kijelölés esetén részt vesz a munkavédelmi felügyelőkkel kapcsolatos panaszügyek kivizsgálásában.
58.23. Szakmai szempontok alapján a Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztály részére véleményezi a munkabiztonsági szakértői engedély kérelmeket.
58.24. Gondoskodik a kijelölési kérelem alapján az egyéni védőeszközök vizsgálatát, tanúsítását, ellenőrzését végző szervezetek kijelölési eljárásának előkészítéséről, az eljárás során a szakmai követelmények teljesítéséről. Előkészíti a kijelölési eljárás alapján a szükséges közigazgatási határozatot, kezdeményezi a bejelentést.
58.25. A bejelentett szervezet tevékenysége felfüggesztésének, a felfüggesztés megszűnésének tényét az OMMF nyilvántartásában rögzíti.
58.26. Gondoskodik a hazai bejelentett szervektől kapott információk alapján a tanúsított egyéni védőeszközök számítógépes nyilvántartásának vezetéséről, és havonta a változásoknak az OMMF hivatalos lapjában és honlapján történő közzétételéről.
58.27. Egyéni védőeszközökkel kapcsolatos panaszbejelentés esetén intézkedik a kivizsgálás érdekében.
58.28. Kezeli az OMMF központi szabványtárát, biztosítja a szabványellátást.
58.29. Szakmai konzultációt folytat a területi felügyelőségekkel az általuk az 1/2004. (I. 9.) FMM rendelet szerint adott tájékoztatásról, továbbá azokról nyilvántartást vezet.
58.30. Gondoskodik az egyéni védőeszközök és munkaeszközök terén meghatározott – az OMMF hatáskörébe utalt – piacfelügyeleti feladatok szakmai összehangolásáról.
58.31. Részt vesz a Magyar Szabványügyi Testület Szabványosító Műszaki Bizottságainak tevékenységében, ellátja az egyéni védőeszközökkel foglalkozó Műszaki Bizottság OMMF feladatkörébe tartozó feladatait.
58.32. Az OMMF képviseletében részt vesz a 72/2003. (X. 29.) GKM rendelet szerinti Feszültség Alatti Munkavégzés Bizottság munkájában.
58.33. Elkészíti és a Nemzetközi és Stratégiai Főosztály részére megküldi a munkavédelmi felügyelőségekről beérkező adatokból összeállított tájékoztató és sajtóanyagokat, illetve az eseti sajtómegkeresések esetén előkészíti a nyilatkozatok tartalmát.
58.34. Figyelemmel kíséri az EU egyéni védőeszközöket érintő szabályait, a kapcsolódó közleményeket, tájékoztatásokat, erről informálja az érintett szervezeti egységeket. Közreműködik az egyéni védőeszközök vizsgálatát, tanúsítását és ellenőrzését végző szervezetek kijelölési, illetve bejelentési eljárásainak lebonyolításában.
MUNKAVÉDELMI INFORMÁCIÓS ÉS MÓDSZERTANI OSZTÁLY
A Munkavédelmi Információs és Módszertani Osztály feladatait az OMMF munkavédelmi elnökhelyettesének felügyelete mellett, az osztályvezető irányításával, az OMMF és a regionális munkavédelmi felügyelőségek szervezetén belül kinevezett köztisztviselők útján látja el.
Az osztályvezető az osztály köztisztviselői tekintetében – a kinevezés, felmentés és a fegyelmi felelősségre vonás kivételével – gyakorolja a munkáltatói jogokat. A kinevezés, felmentés és fegyelmi felelősségre vonás jogát az OMMF munkavédelmi elnökhelyettese gyakorolja.
Az osztályvezető részt vesz az OMMF vezetői értekezletein, gyakorolja a munkáltatói jogkört a Munkavédelmi Információs és Módszertani Osztály köztisztviselői felett a 2. sz. mellékletben részletezettek szerint.
A munkavédelmi felügyelő tanácsadók feletti munkáltatói jogkör gyakorlásáról az OMMF területi munkavédelmi, munkaügyi felügyelőségeinek Működési Szabályzatáról szóló szociális és munkaügyi miniszteri utasítás rendelkezik.
Az osztály vezetője szakmai szempontból közvetlenül irányítja a munkavédelmi felügyelő tanácsadók munkáját.
59. A Munkavédelmi Információs és Módszertani Osztály feladatai:
59.1. Elkészíti az osztály és a tanácsadó szolgálat munkatervét, ellenőrzi teljesítését.
59.2. Gondoskodik arról, hogy a tanácsadók a feladatuk ellátásához szükséges aktuális információkat, szakmai anyagokat megkapják.
59.3. Gondoskodik az OMMF elnöke által meghatározott fő célkitűzések megvalósításáról.
59.4. Rendszeresen szervezi a tanácsadók tevékenységével kapcsolatos, a munkavédelmi elnökhelyettes által megtartásra kerülő szakmai egyeztetéseket, konzultációkat.
59.5. Elnöki kiadmányozásra előkészíti a társhatóságoknak szóló írásos anyagokat.
59.6. Rendszeres szakmai, helyszíni ellenőrzéseket végez a munkavédelmi felügyelő tanácsadóknál. A tevékenység során észlelt problémákat, a működést akadályozó tényezőket, megoldási javaslattal együtt haladéktalanul jelzi a munkavédelmi elnökhelyettesnek.
59.7. Javaslatot tesz – témajavaslattal együtt – a tanácsadáshoz, ismeretterjesztéshez szükséges éves nyomtatott és egyéb tájékoztató anyagok elkészítési tervére. Az elnöki jóváhagyást követően nyomon követi ezek elkészítését, gondoskodik megismertetésükről.
59.8. Kidolgozza és elvégzi, illetve elvégezteti – előzetes jóváhagyás után – a tanácsadással kapcsolatos munkák hatékonyságát elősegítő felméréseket, adatgyűjtéseket. Elemzést, értékelést követően a szükséges javaslatokat megteszi.
59.9. A Nemzetközi és Stratégiai Főosztállyal közösen figyelemmel kíséri, gyűjti, értékeli a tanácsadással kapcsolatos hazai, nemzetközi információkat, publikációkat.
59.10. Gondoskodik a tanácsadók rendszeres képzésének, továbbképzésének megszervezéséről.
59.11. Összehangolja a munkavédelmi felügyelő tanácsadók, a munkavédelmi információs szolgálat és az osztály feladatait.
59.12. Értékeli a tanácsadók tevékenységét.
59.13. Megszervezi az OMMF-en belüli szakmai egyeztetéseket.
59.14. A munkavédelmi tanácsadó szolgálat köztisztviselőin keresztül együttműködik a területi szakmai és érdek-képviseleti szervekkel.
59.15. A munkavédelmi fórumokon közreműködik a megelőzési szempontú, naprakész munkavédelmi ismeretek átadásában.
59.16. Szakmai összeállítások elkészítésével és kiadásával segíti a munkavédelmi feladatok gyakorlati megvalósítását.
59.17. A joganyagok felülvizsgálati folyamatában segíti a munkáltatói tapasztalatok, észrevételek felmérésével a Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztály jogalkotási tevékenységét.
59.18. Aktuális információkkal és szakanyagokkal rendszeresen támogatja az OMMF honlapjának színvonalas működtetését.
59.19. Végzi az osztály általános adminisztrációját.
59.20. Éves, féléves beszámolókat készít, értékeléssel, intézkedési javaslattal együtt.
GAZDASÁGI FŐOSZTÁLY
60. A Gazdasági Főosztály látja el az OMMF tervezéssel kapcsolatos feladatait, valamint az előirányzat-felhasználással, a hatáskörébe tartozó előirányzat-módosítással, az üzemeltetéssel, fenntartással, működtetéssel, beruházással, a vagyon használatával, hasznosításával, a készpénzkezeléssel, a könyvvezetéssel, a beszámolási kötelezettséggel, a bírságok behajtásának országos koordinációjával kapcsolatos feladatokat.
A Főosztály szervezeti tagozódása:
– Pénzügyi Osztály,
– Számviteli Osztály,
– Vagyongazdálkodási Osztály.
Az OMMF általános és operatív gazdálkodási és pénzügyi feladatainak ellátása során:
60.1. A felügyeleti szerv által kiadott keretszámok alapján elkészíti az OMMF költségvetésének tervezetét.
60.2. Az Országgyűlés jóváhagyását követően (a költségvetési törvény alapján) elkészíti az elemi költségvetést.
60.3. Gondoskodik a folyamatba épített ellenőrzés, a számviteli és bizonylati rendszer megszervezéséről. Működteti a pénzügyi gazdasági programrendszert.
60.4. Irányítja a személyi előirányzat tervezéssel és felhasználással kapcsolatos feladatokat.
60.5. Gondoskodik az éves költségvetés végrehajtásáról, az azzal kapcsolatos államháztartási információ szolgáltatásáról, elkészíti a féléves és éves beszámolót.
61. Pénzügyi Osztály
61.1. Lebonyolítja/intézi a Magyar Államkincstárnál vezetett számlák forgalmát. Ellátja az utalványozási, ellenjegyzési, érvényesítési, munkafolyamatba épített ellenőrzési feladatokat.
61.2. Végzi az OMMF által teljesített szolgáltatások számlázását, a kimenő számlákról részletes analitikus nyilvántartást vezet.
61.3. Analitikus nyilvántartást vezet a szállítói számlákról, kötelezettségekről, az adósokról.
61.4. Vezeti a kiadások és bevételek teljesülésének kincstári kód szerinti analitikáját és havonta egyeztet a MÁK adatszolgáltatásával, valamint a könyveléssel.
61.5. Intézi a külföldi kiküldetések valutaellátmányát és annak elszámolását.
61.6. Működteti a házipénztárt.
61.7. Gondoskodik az OMMF központjában az éves helyi közlekedési bérletek beszerzéséről. Intézi a készpénz-átutalási megbízások (csekkek) megrendelését.
61.8. Kidolgozza a szervezeti egység ügykörébe tartozó előterjesztéseket, jelentéseket.
61.9. Szakmai támogatást nyújt a felügyelőségek pénzügyi-szakmai munkájához.
61.10. Végzi a bírságnyilvántartással kapcsolatos feladatokat. Elkészíti a bírságleltárt.
61.11. Gondoskodik a bírságok azonnali beszedési megbízással történő behajtásáról, kapcsolatot tart a pénzintézetekkel.
61.12. Nyilvántartást vezet a munkavédelmi bírság pályázat szerződéseiről, intézi a szerződések szerinti pénzügyi kifizetéseket.
61.13. Vezeti az áfa-nyilvántartást, elkészíti az adóbevallást.
61.14. Szakterületének megfelelően kapcsolatot tart az OMFI-val, mint részben önálló költségvetési szervvel.
61.15. Közreműködik és elvégzi az év végi leltározási feladatokat.
62. Számviteli Osztály
62.1. Elkészíti az éves költségvetést, a féléves és az éves intézményi és kincstári költségvetési beszámolót. Folyamatosan figyelemmel kíséri a költségvetés végrehajtását.
62.2. Elkészíti a havi előirányzat-felhasználási tervet és a negyedéves mérlegjelentést.
62.3. Kidolgozza a szervezeti egység ügykörébe tartozó előterjesztéseket, jelentéseket, utasítástervezeteket.
62.3. Folyamatosan végzi az OMMF főkönyvi könyvelési feladatait. Elvégzi a havi, negyedéves, féléves, éves egyeztetési és zárlati feladatokat. Elkészíti a főkönyvi kivonatokat, pénzforgalmi és egyéb jelentéseket, kimutatásokat.
62.4. Kialakítja a vezetői információs igényeknek megfelelő könyvelési analitikát és a kiadásokat a szakfeladatokon belül elkülönítetten tartja nyilván.
62.5. Könyveli a lakásépítési számla forgalmát.
62.6. Elvégzi a törzskönyvi nyilvántartással kapcsolatos feladatokat.
62.7. Nyilvántartja a költségvetés eredeti előirányzatait és azok kormányzati, felügyeleti, illetve saját hatáskörben történt évközi módosításait. Elvégzi könyvelésüket, és havonta egyeztet a MÁK adatszolgáltatásával.
62.9. Teljesíti a fenntartói adatszolgáltatásokat.
62.10. Szakterületének megfelelően segítséget nyújt a felügyelőségek számviteli nyilvántartásainak vezetésében.
62.11. Elkészíti szakterületén az „üvegzseb” programhoz kapcsolódó adatszolgáltatásokat és főosztályi szinten koordinálja az adatgyűjtést, kezdeményezi a jogszabályban elrendelt adatok közzétételét.
62.12. Teljesíti az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, valamint a felügyeleti ellenőrzés által végzett ellenőrzésekhez előírt információ- és adatszolgáltatást.
62.13. Szakterületét illetően kapcsolatot tart a részben önálló költségvetési szervvel.
62.14. Közreműködik és elvégzi az év végi leltározási feladatokat.
62.15. Gondoskodik az európai uniós és hazai projektek (továbbiakban: projekt) elkülönített pénzügyi, könyvviteli nyilvántartásáról, éves beszámolóban történő bemutatásáról.
62.16. Könyveli a projekt pénzeszközök fogadására megnyitott elkülönített célelszámolási számla forgalmát.
62.17. Meghatározott időközönként pénzügyi előrehaladási jelentést készít a pénzeszközök felhasználásáról.
62.18. Szükség esetén javaslatot tesz a támogatási szerződés módosítására.
62.19. A projektek pénzügyi előrehaladását tekintve szorosan együttműködik a Projektirodával és a Humánpolitikai Főosztállyal.
62.20. Közreműködik a projekt pénzügyi zárójelentésének elkészítésében és könyvvizsgálói auditálásában.
63. Vagyongazdálkodási Osztály
63.1. Elkészíti az OMMF éves beruházási és felújítási tervét. Ellátja a vagyonkezelői jog kijelölésének engedélyezésével kapcsolatos feladatokat, kapcsolatot tart a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel.
63.2. Gondoskodik a felügyelőségek elhelyezéséről, működtetésükről, az épületen belüli eszközmozgatásokról, költöztetésekről.
63.3. Ellátja a karbantartással, felújítással kapcsolatos feladatokat.
63.4. Gondoskodik az OMMF gépjárműveinek rendeltetésszerű használatáról, üzemeltetéséről, illetve üzemképes működtetéséről.
63.5. Elvégzi a tárgyi eszközök beszerzését (informatikai tárgyi eszközök és szoftverek kivételével). Vezeti az analitikus kötelezettségvállalást és szerződés-nyilvántartást.
63.6. Vezeti az immateriális javak és tárgyi eszközök analitikáját, elvégzi a havi, negyedéves, éves egyeztetéseket és feladatásokat a főkönyvi könyvelés felé.
63.7. Lebonyolítja a selejtezési eljárást és a használatból kivont vagy selejtezett eszközök eladását, megsemmisítését.
63.8. Részt vesz a tevékenységi köréhez kapcsolódó közbeszerzési feladatok ellátásában.
63.9. Ellátja az OMMF központosított vagyon- és balesetbiztosításával összefüggő feladatait.
63.10. Kidolgozza a szervezeti egység ügykörébe tartozó előterjesztéseket, jelentéseket, elnökiutasítás-tervezeteket. Elvégzi a statisztikai adatszolgáltatásokat.
63.11. Közreműködik az OMMF rendezvényeinek megszervezésében, technikai feltételeinek biztosításában.
63.12. Szakterületének megfelelően kapcsolatot tart a részben önálló költségvetési szervvel.
63.13. Közreműködik és elvégzi az év végi leltározási feladatokat.
INFORMATIKAI FŐOSZTÁLY
64. Biztosítja az OMMF informatikai rendszereinek működtetését, fejlesztését.
Biztosítja a hálózati szolgáltatásokat, az OMMF központja és területi szervei közötti adatkapcsolatot, az elektronikus levelezőrendszer és az internet elérhetőségét, az adatbázisok és a programrendszerek működését.
Ellátja az OMMF informatikai rendszerével kapcsolatos hálózatbiztonsági, fejlesztési és üzemeltetési feladatokat.
Működteti és fejleszti az OMMF informatikai rendszerét (számítástechnikai és kommunikációs eszközöket, hardvert és szoftvert) az OMMF hivatali érdekeinek és a felhasználók igényeinek megfelelően.
64.1. Ellátja az informatikai rendszer biztonságával összefüggő feladatokat.
64.2. Kapcsolatot tart a külső beszállítókkal és szolgáltatókkal.
64.3. Szakmailag közreműködik az informatikai eszközök beszerzésében és gazdasági nyilvántartásában. A Gazdasági Főosztály által nyilvántartott és engedélyezett kereteken belül leadja ellenjegyzésre a megrendeléseket, illetve ezek teljesítését kifizetés előtt igazolja.
64.4. Megtervezi és kialakítja az OMMF informatikai stratégiáját.
64.5. Kialakítja az informatikával kapcsolatos belső szabályozást, elkészíti és aktualizálja a biztonsággal kapcsolatos előírásokat, rendet és tájékoztatást.
64.6. Az Informatikai Főosztály vezetője az informatikai célrendszer informatikai biztonsági követelményeiért, valamint az informatikai célrendszer üzemeltetéséért önállóan felelős.
65. Rendszerüzemeltetési Osztály
A Rendszerüzemeltetési Osztály feladatai:
65.1. Az új munkaállomások, notebookok üzembe helyezése, konfigurálása.
65.2. Új szerverek üzembe helyezése, konfigurálása.
65.3. A tárolórendszer konfigurálása és felügyelete.
65.4. Az új nyomtatók üzembe helyezése.
65.5. A hálózati infrastruktúra működésének felügyelete és fenntartása.
65.6. A hálózati mentési rendszer üzemeltetése, beállításainak karbantartása.
65.7. A csoportmunka és levelezőprogram üzemeltetése során felmerülő problémák megoldása, a felhasználók támogatása.
65.8. Hibaelhárítás, a felhasználók segítése.
65.9. Az országos informatikai rendszer szervereinek és munkaállomásainak üzemeltetése, lehetőség szerint távolról történő beavatkozással.
65.10. A területi felügyelőségek informatikai rendszereinek rendszeres helyszíni karbantartása.
65.11. Az Oracle-adatbázisok adminisztrációja, az adatok archiválása.
65.12. A FEIR-adatbázis felülvizsgálata, szükség szerinti finomhangolása.
66. Rendszerfejlesztési és Információtechnológiai Biztonsági Osztály
A Rendszerfejlesztési és Információtechnológiai Biztonsági Osztály feladatai:
66.1. A felügyelőségek elektronikus iratkezelő és vezetői információs rendszere kialakításával, üzemeltetésével, fejlesztésével kapcsolatos feladatok.
66.2. A távmunka bevezetéséhez szükséges feladatok előkészítése, szervezése, megvalósítása.
66.3. A területi felügyelőségeken lévő szerverek távoli mentésének kialakítása, beüzemelése.
66.4. Az adatbázisok fejlesztése a szervezet igényei alapján.
66.5. Az OMMF honlap és az intranet folyamatos karbantartása és fejlesztése: Az OMMF honlap folyamatos adatfrissítése, közreműködés a karbantartásban és a honlap fejlesztésében. Közreműködés az egységes közadatkereső rendszernek az OMMF-et érintő kialakításában (közadatszolgáltató szerver-kliens rendszer), metaadatok készítése az OMMF honlapon található dokumentumokról. Az intranet belső honlap folyamatos adatfrissítése és fejlesztése, illetve közreműködés a fejlesztésben és karbantartásban. A szabvány adatbázis (FEIR modul), illetve a fontosabb szabványok listáinak (Intranet) adatfrissítése. A Nemzeti Fókuszpont honlap folyamatos adatfrissítése, közreműködés a karbantartásban és fejlesztésben.
66.6. Folyamatosan segítséget nyújt a felhasználóknak.
VII.
ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK
67. Ahol belső szabályozás Felügyeleti Főosztályt említ, ott munkavédelmi ügyek tekintetében Munkavédelmi Főosztályt, munkaügyi ügyek tekintetében Munkaügyi Főosztályt, ahol Jogi és Humánpolitikai Főosztályt, ott humánpolitikai ügyekben a Humánpolitikai Főosztályt, jogi, szabályozási és koordinációs ügyekben a Jogi, Igazgatási és Koordinációs Főosztályt, ahol Munkabiztonsági Főosztályt, ott nemzetközi ügyekben a Nemzetközi és Stratégiai Főosztályt, munkavédelmi ügyekben a Munkavédelmi Főosztályt, munkavédelmi információs ügyekben a Munkavédelmi Információs és Módszertani Osztályt kell érteni.

2. számú melléklet az 5/2009. (III. 20.) SZMM utasításhoz

Minta a szervezeti egységek ügyrendjeinek elkészítéséhez
I. Általános rendelkezések
1. A szervezeti egység megnevezése
2. A szervezeti egység helye az OMMF szervezetében (irányítási, alá-, fölérendeltségi viszonyok)
II. Szervezeti felépítése és feladatkör
1. A szervezeti egység felépítése
2. A szervezeti egység és az azon belüli alegységek feladatköre
3. A szervezeti egység vezetői és feladataik
III. Működési rend
1. A helyettesítés rendje
2. A kiadmányozás rendje
3. A szabadság kiadásának rendje
4. Az irattározás rendje
5. A szignálás rendje
6. A szervezeti egység nyilvántartásai vezetésének rendje
7. A szervezeti egység tevékenységével kapcsolatos ellenőrzés rendje
8. A szervezeti egység dolgozói tájékoztatásának, képzésének rendje
9. Az új dolgozók betanításának rendje
(Dátum)
(A szervezeti egység vezetőjének aláírása)
Az ügyrendet jóváhagyom:
(elnök aláírása)

3. számú melléklet az 5/2009. (III. 20.) SZMM utasításhoz

Munkáltatói jogkörök*
Az OMMF-nél foglalkoztatott köztisztviselők feletti munkáltatói jogkörök

Munkavállaló

Jogkör

Kinevezés, felmentés

Bér- és jutalommegállapítás

Fegyelmi és anyagi felelősségre vonás

Egyéb

Elnökhelyettesek

szociális és munkaügyi miniszter**

elnök

elnök

elnök

OMFI igazgatója

szociális és munkaügyi miniszter**

elnök

elnök

elnök

Gazdasági vezető

szociális és munkaügyi miniszter**

elnök

elnök

elnök

Területi szerv igazgatója

szociális és munkaügyi miniszter**

elnök

elnök

elnök

Főosztályvezető***

elnök

elnök

elnök

elnök

Főosztályvezető-helyettes/igazgató-helyettes

elnök

főosztályvezető****

elnök

főosztályvezető

A munkavédelmi elnökhelyettes közvetlen felügyelete alá tartozó osztály vezetője

elnök

munkavédelmi elnökhelyettes

elnök

munkavédelmi
elnökhelyettes

Osztályvezető

elnök

főosztályvezető

főosztályvezető

főosztályvezető
(főov. helyettes)

Belső ellenőr

elnök

elnök

elnök

elnök

Elnöki szaktanácsadó, tanácsadó

elnök

elnök

elnök

elnök

Az elnök közvetlen felügyelete alá tartozó főosztály köztisztviselői

főosztályvezető*****

főosztályvezető

főosztályvezető*****

főosztályvezető

A munkavédelmi elnökhelyettes közvetlen felügyelete alá tartozó osztály köztisztviselői

munkavédelmi elnökhelyettes

osztályvezető***

munkavédelmi elnökhelyettes

osztályvezető

A munkavédelmi elnökhelyettes közvetlen szakmai irányítása alá tartozó orvos végzettségű elnöki tanácsadó, elnöki szaktanácsadó

elnök

Bér: elnök
Jutalom: munkavédelmi elnökhelyettes

elnök

munkavédelmi
elnökhelyettes/
főosztályvezető

Munkavédelmi elnökhelyettes közvetlen szakmai irányítása alá tartozó munka-egészségügyi feladatot ellátó köztisztviselői

Munkavédelmi Főosztály vezetője

Munkavédelmi Főosztály vezetője
Minősítés, jutalmazás tekintetében a munkavédelmi elnökhelyettes egyetértését be kell szerezni

Munkavédelmi Főosztály vezetője

Munkavédelmi Főosztály vezetője/szakmai kérdésekben: munkavédelmi elnökhelyettes

Munkavédelmi elnökhelyettes közvetlen szakmai irányítása alá tartozó munka-egészségügyi igazgatóhelyettes

elnök

Igazgató
Minősítés, értékelés, jutalmazás tekintetében a munkavédelmi elnökhelyettes véleménye figyelembevételével

elnök

igazgató/szakmai kérdésekben: munkavédelmi elnökhelyettes

Munkavédelmi elnökhelyettes közvetlen szakmai irányítása alá tartozó orvos végzettségű felügyelő

igazgató

Igazgató
Minősítés, értékelés, jutalmazás tekintetében be kell szerezni a munkavédelmi elnökhelyettes véleményét

igazgató

igazgató/szakmai kérdésekben: munkavédelmi elnökhelyettes

Nemzetközi tanácsadó

elnök

főosztályvezető

főosztályvezető

főosztályvezető

Nemzetközi szaktanácsadó

elnök

elnök

elnök

elnök

Ügyintéző, ügykezelő

főosztályvezető

főosztályvezető

főosztályvezető

főosztályvezető
(osztályvezető)


** Vezetői megbízás, vezetői megbízás visszavonása, felmentés.

*** A munkáltatói jogkörök tekintetében az Elnöki Titkárság vezetője és a Projektiroda vezetője a főosztály-vezetői kategóriába tartozik.

**** Csak a jutalom megállapítása.

***** Az elnökkel egyeztetve.

Az OMMF-nél foglalkoztatott, az Mt. hatálya alá tartozó munkavállalók feletti munkáltatói jogkörök

Munkavállaló

Jogkör

Kinevezés, felmentés

Bér- és jutalommegállapítás

Fegyelmi és anyagi felelősségre vonás

Egyéb

Fizikai alkalmazott

főosztályvezető

főosztályvezető

főosztályvezető

főosztályvezető
(főov. helyettes, osztályvezető)

4. számú melléklet az 5/2009. (III. 20.) SZMM utasításhoz

A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekkel járó munkakörök
A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség alá tartozó munkakörök a következők: elnök, elnökhelyettes, gazdasági vezető, igazgató, igazgatóhelyettes, főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, az elnök közvetlen felügyelete alá tartozó osztály vezetője, a munkavédelmi elnökhelyettes közvetlen felügyelete alá tartozó osztály vezetője, osztályvezető, orvos végzettségű elnöki tanácsadó, elnöki szaktanácsadó, munkaügyi felügyelő, munkavédelmi felügyelő, orvos végzettségű felügyelő, munkavédelmi felügyelő tanácsadó, a másodfokú határozatok előkészítésében részt vevő köztisztviselő, belső ellenőr, szakmai ellenőr, az OMMF központjának behajtási ügyintézője, az OMMF központjában a költségvetési és egyéb pénzeszközökkel, az állami vagyonnal való gazdálkodás tekintetében javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult, illetőleg a pénzeszközök felhasználására, valamint a gazdálkodás ellenőrzésére jogosult köztisztviselő, közbeszerzési eljárásban beosztásánál, vagy állandó testületi tagként javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult köztisztviselő, közbeszerzési eljárásban eseti megbízással javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult köztisztviselő.

Munkakör

Gyakoriság

Elnök

SZMM SZMSZ-e szerint meghatározott gyakorisággal

Elnökhelyettes

Kétévenként

Gazdasági vezető, gazdasági főosztályvezető-helyettes

Évenként

Igazgató

Kétévenként

Igazgatóhelyettes

Kétévenként

Főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető, orvos végzettségű elnöki tanácsadó, elnöki szaktanácsadó

Kétévenként

Munkaügyi felügyelő, munkavédelmi felügyelő, orvos végzettségű felügyelő, munkavédelmi felügyelő tanácsadó, a másodfokú határozatok előkészítésében részt vevő köztisztviselő, szakmai ellenőr, OMMF központjának behajtási ügyintézője

Ötévente

Az OMMF központjában a költségvetési és egyéb pénzeszközökkel, az állami vagyonnal való gazdálkodás tekintetében javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult, illetőleg a pénzeszközök felhasználására, valamint a gazdálkodás ellenőrzésére jogosult köztisztviselő, belső ellenőr

Kétévente

Közbeszerzési eljárásban beosztásánál, vagy állandó testületi tagként javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult köztisztviselő

Évente

Közbeszerzési eljárásban eseti megbízással javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult köztisztviselő

Az eseti megbízás évében és az azt követő évben

1

Az utasítás a 8/2010. (III. 3.) SZMM utasítás 2. §-a alapján hatályát vesztette 2010. február 15. napjával.

2

Az Európai Unió Munkavédelmi Felügyeletek Vezetőinek Bizottsága.

3

Munkafelügyeletek Nemzetközi Szövetsége.

4

Az igazságügyi munkabiztonsági szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú jellege igazolásának rendjéről és eljárási szabályairól szóló 4/2006. (III. 27.) FMM rendelet.

5

Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) irányítása alatt működő európai információs és hálózat magyarországi központja.

6

Senior Labour Inspectors' Committee (EU Munkafelügyeleti Vezetők Bizottsága).

*

A területi szervek (felügyelőségek) vezetői tekintetében az igazgató – a kinevezés és felmentés kivételével – főosztályvezetőnek, az igazgatóhelyettes főosztályvezető-helyettesnek minősül. A felügyelőségeken – az igazgatói tanácsadó kinevezése kivételével – az osztályvezető felett a teljes munkáltatói jogkört az igazgató gyakorolja.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére