BÜ BH 2009/5
BÜ BH 2009/5
2009.01.01.
I. A környezetkárosítás bűntettét valósítja meg, aki erdejében – az erdészeti hatóság engedélye nélkül – tarvágást végez, s ennek következtében az erdő oly mértékben károsodik, hogy korábbi állapota csak emberi beavatkozással – újratelepítéssel – állítható helyre [Btk. 280. § (1) bek. b) pont; 1995. évi LIII. tv. 4. §; 1996. évi LIV. tv. 60. § (1) bek.].
II. Nem értékelhető a törvényes vád hiányaként és a vádon túlterjeszkedésként sem, ha a vádhoz képest az elkövető kilétét és valamely bűncselekmény törvényi tényállásába illeszkedő elkövetési magatartás lényegét illető változtatás nélkül, tehát a tettazonosság keretei között a bíróság a vádiratban le nem írt tényt – pl. egy másik bűncselekmény törvényi tényállásának részét alkotó eredményt – is megállapít, és a cselekményt ennek figyelembevételével értékeli [Be. 2. § (2), (3), (4) bek.].
III. A felülvizsgálati eljárásban a törvény szerint kötelező védelemről a terhelt joghatályosan az alkotmányos önrendelkezési jogára hivatkozással sem mondhat le [Be. 5. § (4) bek., 420. § (2) bek.].
Az A.-i Városi Bíróság a 2003. február 18-án kihirdetett ítéletével – a lopás bűntette miatt emelt vádtól eltérően – társtettesként elkövetett környezetkárosítás bűntette miatt Cs. A. Cs. I. r. terheltet 10 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 60 000 forint pénzmellékbüntetésre, B. Zs. II. r. terheltet pedig 1 év 2 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Tényállásként az alábbiakat állapította meg:
Az I. r. terhelt a 2000. július 5-én kelt adásvételi szerződéssel megvásárolta k.-i külterületi, erdőművelési ágú, 5516 m2 területű, 2,48 aranykorona értékű ingatlant. Az eladó az ingatlanra az Állami Erdészeti Szolgálat illetékes igazgatóságától 46 m3 növedékfokozó gyérítésre kapott kitermelési engedélyt. Erre az adásvételkor engedményező nyilatkozatot tett.
Az engedélyezett gyérítési munkát az I. r. terhelt 2000. augusztus 21-re elvégeztette, majd az erdőingatlant a 2000. augusztus 25-én kelt adásvételi szerződéssel eladta a II. r. terheltnek.
Ezután az I. r. és II. r. terheltek 2000. szeptember 1. és 5. napja között az erdőrészletről a gyérítésen túl engedély nélkül kitermeltettek 130 m3 fenyő- és akácfát, amelyet az I. r. terhelt részére szállítottak el.
A felülvizsgálati ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a tényállás részének tekintette az ítéletszerkesztési hiba folytán az elsőfokú ítélet indokolásában tett következő ténymegállapításokat is:
A kérdéses földterületnek mintegy feléről tarvágással irtották ki az összesen mintegy 130 m3-t kitevő akác- és fenyőfát, ami a terület mintegy 95%-os letarolását jelentette.
A terheltek azzal, hogy 130 m3 famennyiséget engedély nélkül vágattak ki, az élővilágot károsították, úgy, hogy az már csak újratelepítéssel hozható helyre.
Az ítélet jogi indokai szerint az I. és II. r. terheltek egymás tevékenységéről tudva termelték ki a már a II. r. terhelt tulajdonában lévő ingatlanról a faállományt, amelyhez az erdők védelméről szóló 1996. évi LIV. tv. (Ev. tv.) 60. §-ának (1) bekezdésében megkívánt engedéllyel nem rendelkeztek. Ezzel az élővilágot, ezáltal pedig – az 1995. évi LIII. tv. (Kv. tv.) 4. §-ának értelmező rendelkezésénél fogva – a környezetet is károsították.
Az engedély nélküli fakivágással, (tarvágással) nem a vád szerinti lopás bűncselekményét, hanem a környezetkárosítás bűntettét valósították meg.
A védelmi fellebbezések folytán eljárt megyei bíróság a 2004. március 16-án meghozott ítéletével az elsőfokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy a társtettesi elkövetést mellőzte, az I. r. terhelt elkövetői minőségét felbujtásban állapította meg.
A másodfokú bíróság a tényállást azzal egészítette ki, hogy a terheltek 2000. augusztus 25-én megállapodtak az ingatlan visszavásárlásában, és abban is, hogy az I. r. terhelt rönkfát vásárol a II. r. terhelttől.
Ezzel a kiegészítéssel a másodfokú bíróság maradéktalanul osztotta az elsőfokú bíróságnak a bűnösség környezetkárosításban kimondására vonatkozó álláspontját. Rámutatott: a kiegészített tényállás mellett az is egyértelmű, hogy az I. r. terhelt aktívan működött közre a fakivágás intézésében. Tudta azt is, hogy a tarvágásra engedélyt nem kapott. A szándéka az volt, hogy erről a területről a részére termeljék ki a fát, s azt a II. r. terhelt hajtsa végre. Mindez felbujtói magatartás, míg a II. r. terhelt a cselekmény tettese.
A jogerős ítélet ellen az I. r. terhelt a Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) és c) pontjára hivatkozva a felmentése érdekében terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, egyben – az Alkotmánybírósághoz korábban benyújtott beadványá-ra figyelemmel – a felülvizsgálati eljárás felfüggesztését és azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság utólagos normakontroll végett ugyancsak alkotmánybírósági eljárást kezdeményezzen.
Álláspontját részletesen indokolva elsősorban azt fejtette ki, hogy bűnösségének kimondása törvényes vád hiányában történt, mivel a vád tárgyává tett lopás bűntette és az ítéletben megállapított környezetkárosítás bűntette vonatkozásában tettazonosságot a két bűncselekmény eltérő jogtárgya és elkövetési magatartása miatt megállapítani nem lehet. A vádirat pedig a lopáson túlmenően a környezetkárosítás bűncselekményének törvényi tényállási elemeit nem tartalmazza. Ezért az eljáró bíróságoknak őt a lopás bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában kellett volna felmentenie, a környezetkárosítás bűntette pedig nem volt a terhére megállapítható. Ezt már a vád törvényességét feltételezve is a szándékosság illetőleg társadalomra veszélyesség hiánya kizárta. Egy gazdasági célú erdő rendeltetésének megfelelő kitermeltetése ugyanis bűncselekménynek nem tekinthető, ilyen erdő a Btk. 280. §-a szerinti bűncselekmény tárgya nem lehet. Az ítéletben felhozott rendelkezések azért sem alkalmazhatók, mert a tulajdonnal rendelkezés alkotmánysértő korlátozását jelentenék.
Egyébként a tulajdonos által 100 m3 mennyiség alatt történt engedély nélküli fa-kitermeltetés csak közigazgatási bírságot vonhat maga után, de büntetőjogi felelősséget nem alapozhat meg. Hivatkozott végül az indokolási kötelezettség érdemi felülvizsgálatot kizáró megsértésére, valamint arra, hogy a felbujtás is téves, mert a II. r. terhelttel egy egyszerű polgári jogi ügyletet kötött.
A Legfőbb Ügyészség az átiratában a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta és, a támadott határozatok hatályban tartását indítványozta.
Egyebek mellett kifejtette, a vádelvet nem sértették meg, amikor a terheltek bűnösségét környezetkárosítás bűntetté-ben állapították meg. Kétségtelen, az eljárt bíróságok a cselekmény eredményét a vádtól eltérően állapították meg. Az ítéleti tényállás szerint ugyanis nem idegen dolog elvételére került sor, hanem a környezet károsodása következett be. Az elkövetők kilétében, és az elkövetési magatartásban azonban nem történt változás, ezért a cselekmény nem vált merőben más cselekménnyé, s ily módon az a tettazonosság keretein belül maradt.
A legfőbb ügyészi átiratra tett észrevételében – beadványának lényegét ismételten összefoglalva – az I. r. terhelt kifejtette, hogy a kérdéses erdő gazdasági rendeltetésére hivatkozás a tényállás támadásának nem tekinthető. Ezt az alaprendeltetést ugyanis nem kell a tényállásban feltüntetni. A speciális rendeltetés megjelölésének hiányából egyértelműen következik, hogy csak gazdasági rendeltetésű erdőről lehet szó.
Arra is kitért, miszerint azt, hogy a károsítás mint tényállási elem megállapítható, cáfolja az Európai Parlament és Tanács – a környezeti felelősségről szóló – 2004/35/EK Irányelve is. Eszerint nem minősülnek kárnak a gazdálkodással összefüggő beavatkozásból eredő negatív változások, a tulajdonosok által korábban folytatott gyakorlat szerint.
Egy későbbi beadványában pedig az I. r. terhelt bejelentette, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye (Róma 1950) 6. Cikkének 3/c) pontja értelmében ,,a továbbiakban védelmét személyesen kívánja ellátni'', s kérte a védő kirendelésének visszavonását. Arra az esetre pedig, ha a Legfelsőbb Bíróság arra az álláspontra helyezkedne, hogy a nyilvános ülés védő részvétele nélkül nem tartható meg, a Be. felülvizsgálatról és a kötelező védelemről szóló rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatát indítványozta az emberi méltósághoz való jog, illetőleg az egyén önrendelkezési jogának megsértése címén, s az utólagos normakontroll bírósági kezdeményezését kérte a felülvizsgálati eljárás felfüggesztése mellett.
A Legfelsőbb Bíróság sem az Ev. tv., sem a Btk. vitatott – az elkövetéskor hatályban volt – rendelkezéseit illetően, sem a védő kötelező részvételéről lemondás vonatkozásában nem tartotta indokoltnak az utólagos alkotmánybírósági normakontroll kezdeményezését. A védő kötelező részvételét illetően utal továbbá az Emberi Jogok Európai Bíróságának az Emberi Jogok Európai Egyezménye (Róma 1950) 6. Cikk 3/a) pontja tekintetében kialakított gyakorlatára. (X. Norvégia elleni ügye, 1975. május 30-ai határozat; Croissant Németország elleni ügye, 1992. szeptember 25-ei határozat).
A támadott ítéletek érdemi felülvizsgálata eredményeként a Legfelsőbb Bíróság – a Legfőbb Ügyészség jogi álláspontjával egyetértve – a felülvizsgálati indítványt mind eljárásjogi, mind anyagi jogi okból alaptalannak találta.
1. Nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság a Be. 2. §-a szerinti törvényes vád hiányára – a vádon túlterjeszkedésre – vonatkozó állásponttal, amely szerint a vádirati tényállás nem tartalmazza a környezetkárosítás elkövetési magatartását és a tényállásszerű eredményt, ezáltal a vád tárgyává tett lopás és a környezetkárosítás között tettazonosságot megállapítani már az eltérő jogi tárgy miatt sem lehet.
A vád törvényességéhez – az alaki feltételeken (vádlói legitimáció stb.) túlmenően – az szükséges, hogy az rögzítse a megvádolt személy bűncselekményt megvalósító cselekményét. A vádban nem szereplő személy vádban le nem írt cselekménye valóban nem tárgya a vádnak. A vádelv azonban nem jelent minden részletre kiterjedő szükségszerű azonosságot a vádban leírt és az ítéletben megállapított történeti tények között, annál is inkább, miután a bíróság nincs kötve a vádbeli minősítéshez, s az eltérő minősítés eltérő tényelemek megállapítását is szükségessé teheti az ítéletben. A bizonyítás eredményéhez képest tehát a bíróság, pl. az elkövetés helye, módja, eszköze, eredménye, indítéka stb. tekintetében eltérhet a vádbeli ténymegállapításoktól, anélkül, hogy ezzel a vádelvet sértené (1/2007. BKv).
Az ügyben a vád azt tartalmazza, hogy a két terhelt 130 m3 fát kivágott engedély nélkül az adott erdőterületről, s azt eltulajdonította. Ezzel az ügyész, bár hiányosan, mert az eredményt nem írta le, de vád tárgyává tette a fa engedély nélküli kivágásával előidézett környezetkárosítást is. Helyesen utal a Legfőbb Ügyészség ezzel kapcsolatban arra, hogy a bíróság, amikor a vádtól eltérően nem az eltulajdonítást célzó elvételt, hanem a környezet a fák kivágásából eredő károsodását rótta terheltek terhére, a tettazonosság keretei között maradt, hiszen sem az elkövetők kilétében, sem az elkövetési magatartásban nem változtatott a vádbeli tényeken. Más szóval az a cselekmény, ami miatt az elítélés történt, a vádhoz képest nem merőben más cselekmény.
Megjegyzendő, ha az eltulajdonítást célzó elvétel a fa idegen dolog jellege folytán megállapítható lett volna, a lopás mellett a környezetkárosítást a vád tárgyává tett ugyanezen tények alapján is valóságos alaki halmazatként meg kellett volna állapítani a terheltek terhére; legalábbis a vád terjedelme ennek nem lett volna akadálya. A fakivágás ugyanis a jelen esetben nem egyszerűen az elvétel módja, hanem a környezetet károsító eredmény kiváltására alkalmas magatartás.
Ehhez képest, miután az eljárt bíróságok helyesen nem értékelték lopásként a cselekményt, viszont az elkövetési magatartással okozatos kapcsolatban bekövetkezett környezeti károsodást megállapították, eljárásjogilag nem követtek el hibát azzal, hogy a lopási vádat illetően nem hoztak felmentő rendelkezést, hanem a vád tárgyává tett cselekvőséget egységesen környezetkárosításként értékelték.
2. Kétségtelen, a támadott ítéletek a tények között nem jelölték meg: a környezeti elemben milyen módon, milyen káros változás történt. A fakitermelés csak akkor tekinthető károsításnak, ha ennek következtében a környezet korábbi állapota csak beavatkozással állítható helyre. Erre nézve a tényállás konkrét megállapítást nem tett. Ez azonban alapvetően a tényállás megalapozottságát érintő indokolásbeli hiányosság.
A jogi értékelés körében azonban történt arra utalás, hogy a környezeti elem – az élővilág – károsodása csak a fák újratelepítésével állítható helyre. Ez az utalás kétségkívül nem a perben megvizsgált bizonyítékokon alapult; ugyanakkor köztudomású ténynek sem tekintendő, melynek bizonyítása nem szükséges. A megalapozatlanság viszont nem felülvizsgálati ok [Be. 423. § (1) bek.] Az ehhez kapcsolódó indokolási kötelességsértés úgyszintén nem jön szóba, mint a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja szempontjából releváns abszolút eljárási szabálysértés.
Egyébként is, a jogerős ítélet 2004. március 16-án kelt, a Be. 2006. évi LI. törvénnyel történt módosítása, ami abszolút hatályon kívül helyezési, így felülvizsgálati oknak minősítette az indokolási kötelezettség súlyos megsértését, 2006. július 1-jén lépett hatályba. Megelőzően az indokolási kötelezettség megsértése relatív természetű eljárási szabálysértést jelentett. A Be. 423. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezésnél fogva a jogerős ítélet meghozatalakor irányadó szabályt kell alkalmazni, tehát az indokolási kötelezettség sérelme amúgy sem lehetne alap a felülvizsgálatra.
3. Ami a jogerős ítélet érdemi – anyagi jogi – támadását illeti, elsőként azt kell leszögezni, hogy a Be 423. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban, a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó. Ez a tényállás a felülvizsgálati indítványban nem támadható.
Az irányadó tényállás az ítélkezési gyakorlat szerint egyrészt azt jelenti, hogy a felülvizsgálati eljárásban a tényállás részének kell tekinteni azokat a ténymegállapításokat is, melyeket a bíróság a bizonyítékok értékelésével vagy ténybeli következtetéssel megtett, de nem az ítélet tényállási részében rögzített. Az ítéletszerkesztési hiba az ilyen megállapítás ,,tény"-jellegén nem változtat. Ekként pedig a Legfelsőbb Bíróság az ítéleti tényállás részeként kezeli az elsőfokú ítélet jogi indokai között szereplő azon ténymegállapítást, hogy a 130 m3 fa kivágása azt jelentette, hogy a földterület mintegy feléről – mintegy 95%-ban – tarvágással irtották ki a fenyő- és akácfákat.
Az ítéleti tényállásnak a felülvizsgálat szempontjából része az a megállapítás is, hogy az élővilágban bekövetkezett sérelem csak a fák újratelepítésével lesz helyrehozható. Jóllehet, amint erre utalás történt, ez a ténymegállapítás ugyan megalapozatlan, hiszen ez nem szakvéleményen, hanem egy erdész foglalkozású tanú vallomásán alapszik, de a felülvizsgálati okok felsorolásában a megalapozatlanság nem szerepel, s a felülvizsgálati bíróságot e rendkívüli jogorvoslati eljárás során a megalapozatlan tényállás is köti.
Másfelől, az irányadó tényállás folytán nem értékelhető az arra hivatkozás, hogy a szóban lévő erdő elsődleges rendeltetése szerint gazdasági célú, amely ekként arra szolgál, hogy abból fát termeljenek ki.
Az adott erdőterület elsődleges rendeltetésére ugyanis az irányadó tényállás egyetlen helyen sem utal. Ugyanakkor a megítélés szempontjából ennek a kérdésnek különösebb jelentősége sem lenne, hiszen az Ev. tv. 60., 61. és 62. §-ai szerint az erdő elsődleges rendeltetésétől függetlenül tarvágásra minden esetben csak az üzemtervvel összhangban, az erdészeti hatóság engedélyével kerülhet sor. Jelen esetben viszont tény, hogy ilyen engedély a 130 m3 fa kitermelésekor nem volt.
Ez a megközelítés egyszersmind azt is jelenti, hogy a cselekmény társadalomra veszélyességének a hiányára történő hivatkozás nyilvánvalóan téves.
A Legfelsőbb Bíróság nem látja alkotmányosan aggályosnak, hogy az Ev. tv. a tulajdonos rendelkezését közérdekből korlátozza azzal, hogy a fakivágást engedélyhez köti. Ennek a tulajdont érintő törvényi korlátozásnak az Ev. tv.-ből és a Kv. tv.-ből levezethető célja, hogy az erdő, mint a természeti környezet nélkülözhetetlen része (élőhely stb.) óvva legyen, mivel az erdei ökoszisztéma fenntartásának biztosítása minden rendeltetésű erdő esetén közérdek. Az engedélyezés, a tervszerűség az, ami egyensúlyt teremt az erdővagyon hosszú távú fennmaradására vonatkozó közérdek, valamint a gazdálkodói, tulajdonosi érdek (a kitermelésből származó haszon elérése) között.
Miután pedig a Btk. 280. §-ának az elkövetéskor hatályos szövege is ún. keretdiszpozíció, a keretet kitöltő igazgatási normában – jelen esetben az Ev. tv.-ben – meghatározott kötelességszegés, nevezetesen az engedély nélküli kitermelés, materiálisan jogellenes, azaz társadalomra veszélyes olyan magatartás, amelyhez a büntetőtörvény büntetőjogi szankciót is fűz.
Közömbös tehát, hogy erdőgazdálkodóval szemben az erdőtörvény igazgatási természetű szankció alkalmazását is lehetővé teszi, illetőleg előírja (Ev. tv. 102. §-a). A konkrét magatartásban a bűncselekmény-fogalom minden eleme, így a materiális jogellenesség, a tényállásszerűség, a bűnösség megnyilvánul. Tehát a magatartás, mint bűncselekmény üldözendő; s a magyar jogrendszertől nem idegen a szankcióhalmozódás. Az erdőgazdálkodási bírság rendeltetése egyébként is a büntetőjogi szankciótól eltérő, reparációs jellegű: a cselekménnyel ténylegesen okozott sérelem helyreállítását, a jövőbeli károsodás kiküszöbölését, megelőzését szolgálja. A Kv. tv. pedig egyértelműen leszögezi: a környezetvédelmi bírság nem mentesít a környezetsértő tevékenység miatti büntetőjogi, szabálysértési, polgári jogi következmények alól [Kv. tv. 101. § (1) bek., 106. és 107. §].
4. A tényállásszerűséget érintően a városi és a megyei bíróság is a Btk. 2. §-ának megfelelően járt el, amikor a cselekményt az elkövetés időpontjában hatályban volt anyagi jogi szabályok alkalmazásával bírálta el, tekintve, hogy az elbíráláskor hatályos törvény a beavatkozással helyreállítható károsító következmény esetén a cselekményhez súlyosabb következményeket fűz.
Az irányadó törvényi tényállás [Btk. 280. § (1) bekezdése] kétféle magatartást szankcionál. Egyrészt a környezet (környezeti elem) tényleges károsítását, másrészt a környezetkárosításra objektíve alkalmas jogszabálysértő, vagy hatósági határozattal meghatározott kötelezettséget sértő magatartást.
A Btk. 286/A. § (1) bekezdésében rögzített értelmező rendelkezés a ,,károsítás'' fogalmát egzaktan akként határozza meg, hogy a károsítás az a tevékenység, amelynek hatására a környezeti elem akként változik meg, hogy az eredeti (változás előtti) állapota csak beavatkozással állítható helyre, vagy egyáltalán nem állítható helyre.
Jelen esetben az irányadó tények szerint a terheltek azzal, hogy hatósági engedély nélkül tarvágást végeztettek a szóban levő erdőrészen, olyan változtatást vittek végbe a környezeti elem tekintetében, hogy az eredeti környezeti állapot csak beavatkozással (újratelepítéssel) állítható helyre.
A cselekmény ekként vitathatatlanul tényállásszerű.
5. Vizsgálatot igényelt, az hogy az I. r. terhelt tettese (azaz társtettese) vagy részese (felbujtója) ennek a cselekménynek.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint ,,a terheltek'' a gyérítésen túl 130 m3 fenyő- és akácfát kitermeltettek, amelyet az I. r. terhelt részére szállítottak el. Ténybelileg tehát van következtetési alap az I. r. terhelt elkövetői minőségére, amely lehet társtettesség (dogmatikailag pontosan közvetett társtettesség, minthogy a fakivágást olyan személyekkel végeztették, akik nem tudtak a kivágás jogellenességéről).
A másodfokú ítélet ebben a tekintetben a tényállás helyesbítésével összhangban változtatott, és felbujtásnak értékelte az I. r. terhelt magatartását, a II. r. terheltét pedig (közvetett) tettességnek.
Kétségtelen tehát, hogy az I. r. terhelt ennek a bűncselekménynek valamilyen (tettesi vagy részesi) minőségben az elkövetője. Ezért a bűnösség megállapításának törvényessége azon az alapon sem tehető vitássá, hogy az I. r. terhelt nem volt elkövető.
További kérdés lehet az, melyik elkövetői minőség a helytálló.
Ehhez kapcsolódóan kiemelendő, hogy a Legfelsőbb Bíróság a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján előterjesztett felülvizsgálati indítvány esetén – a felülvizsgálati indítvány iránya által megszabott keretek között – a felülvizsgálatot (külön kérelem nélkül, sőt mellőzési kérelem ellenére is) köteles lefolytatni a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja alapján, tehát köteles ellenőrizni, hogy a bűnösség-megállapítás mellett a jogi minősítés is törvényes-e, vagy történt-e más anyagi jogszabálysértés.
Ennek alapja a ,,többen benne van a kevesebb'' logikai elven felül az, hogy a bűnösség-megállapítás mindig konkrétan meghatározott bűncselekmény és elkövetői minőség viszonyában történik. Ekként a Legfelsőbb Bíróságnak ellenőriznie kellett az elkövetői minőség jogerős ítéletben felbujtásként megjelölt alakzatának helyességét.
Kiemelkedő azonban: a cselekmény jogi minősítése körében történt, vagy más anyagi jogszabálysértés csak abban az esetben felülvizsgálati ok, ha az kihatott a kiszabott büntetésre vagy alkalmazott intézkedésre, és törvénysértővé tette azt.
Az anyagi jogi norma szerint [Btk. 21. § (3) bekezdése] a részesekre, a tettesekre megállapított büntetési tétel az irányadó. A felbujtás a részességnek a tettesi elkövetés súlyát közelítő vagy elérő, esetenként meghaladó alakzata (a tettesi szándék kialakítása). Ekként leszögezhető, hogy a felbujtás téves megállapítása nem lehet alap a felülvizsgálatra, a határozat megváltoztatására, hiszen ez esetben nem állapítható meg az a feltétel, miszerint az anyagi jogszabálysértés törvénysértő büntetéskiszabást eredményezett.
Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság egyetért a Legfőbb Ügyészség jogi álláspontjával abban is, hogy az I. r. terhelt felbujtói elkövetői minőségének megállapítása az irányadó tényállást tekintve téves. A másodfokú ítélet abból származtatja a felbujtásra vonatkozó álláspontját, hogy az I. r. terhelt az erdőnek a II. r. terhelt részére eladásával egy időben az ingatlan visszavásárlására, és a II. r. terhelt által kitermelt fa megvásárlására is szerződést kötött. Álláspontja szerint a megkötött szerződések mögött az a szándék húzódik meg, hogy a II. r. terhelt hajtsa végre az engedély nélküli fakivágást.
Felbujtó az, aki a tettest a szándékos bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábírja, azaz kialakítja a tettesi szándékot, létrehozza a tettesben a bűncselekmény elkövetéséhez vezető döntő motívumot.
A kérdéses erdő visszavásárlására vonatkozó szerződés megkötése és a II. r. terhelt által kitermelt fa megszerzésére vonatkozó egyidejű megállapodás azonban korántsem elégséges következtetési alap arra nézve, hogy az I. r. terhelt volt az, aki a II. r. terhelt tettesi szándékát kialakította, azaz rábírta őt a cselekményre.
Másfelől a megyei bíróság maga is rögzíti ítéletében, hogy az I. r. terhelt ,,aktívan működött közre a fakivágás körül'' s az volt a szándéka, hogy tarvágás történjen, amire engedélyt nem kapott.
Ezek a megállapítások tettesi elkövetési magatartásra utalnak, s az elsőfokú bíróság ítéletének azon megállapítását erősítik, miszerint a terheltek szándékegységben engedély nélkül végeztettek tarvágást.
Ekként a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elkövetői minőség megállapítása körében az elsőfokú bíróság döntött helyesen, ennek viszont a felülvizsgálat szempontjából ügydöntő jelentősége nincs.
Az ügyben a sérelmezetteken túli más – hivatalból megvizsgált – abszolút eljárásjogi felülvizsgálati ok sem volt észlelhető. Ezért a kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a támadott első- és másodfokú határozatot az I. r. terhelt tekintetében a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
(Legfelsőbb Bíróság Bfv. I. 854/2007.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás