• Tartalom

6/2009. (VII. 3.) MeHVM rendelet

6/2009. (VII. 3.) MeHVM rendelet

a nem polgári célú frekvenciagazdálkodás egyes hatósági eljárásairól és a nem polgári célú frekvenciasávok felhasználási szabályairól szóló 29/2005. (VII. 27.) HM rendelet módosításáról1

2009.07.12.

1. §

2. § (1)2

(2) Az R. e rendelettel megállapított 5. számú mellékletének 2. pontja, valamint e rendelet ezen bekezdése 2010. december 31-én hatályát veszti.

Melléklet a 6/2009. (VII. 3.) MeHVM rendelethez

1

A rendelet a 2. § (1) bekezdése alapján – a 2. § (2) bekezdése kivételével – hatályát vesztette 2009. július 12. napján. A 2. § (2) bekezdése 2010. december 31-én vesztette hatályát. A rendeletet a 222/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 5. § 6. pontja hatályon kívül helyezte 2014. szeptember 5. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 1. §-át.

2

A rendelet a 2. § (1) bekezdése alapján – a 2. § (2) bekezdése kivételével – hatályát vesztette 2009. július 12. napján.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére