• Tartalom

6/2009. (VI. 12.) IRM utasítás

6/2009. (VI. 12.) IRM utasítás

az Igazságügyi Hivatal alapító okiratának közzétételéről1

2009.06.13.
Az Igazságügyi Hivatalról szóló 303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. §-ának (1) bekezdésére és az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 10. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel, az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a), d), e), h) és i) pontjaiban, 4. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjában, valamint (10) és (11) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva a következő utasítást adom ki:
1. Az Igazságügyi Hivatal alapító okiratát az utasítás melléklete tartalmazza.
2. Ez az utasítás a kihirdetését követő napon lép hatályba. Hatályát veszti
a) az Igazságügyi Hivatal alapító okiratának kiadásáról szóló 3/2008. (IK 1.) IRM utasítás és
b) az Igazságügyi Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának Kiadásáról szóló 2/2009. (I. 30.) IRM utasítás mellékletének 1.3. i) pontja.
Dr. Draskovics Tibor s. k.,
igazságügyi és rendészeti miniszter

Melléklet a 6/2009. (VI. 12.) IRM utasításhoz

Az Igazságügyi Hivatal alapító okirata
amelyet a Magyar Köztársaság igazságügyi és rendészeti minisztere az Igazságügyi Hivatal mint költségvetési szerv alapításáról, az Igazságügyi Hivatalról szóló 303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. §-ának (1) bekezdésében és a költségvetési szervek jogállásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) 2. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következők szerint ad ki:
1. A költségvetési szerv neve: Igazságügyi Hivatal
A költségvetési szerv angol elnevezése: Office of Justice
2. A költségvetési szerv nevének hivatalos rövidítése: IH
A költségvetési szerv angol elnevezésének hivatalos rövidítése: OJ
3. Az Igazságügyi Hivatal a Korm. rendelet alapján költségvetési szerv, jogi személy, a Kt. szerinti központi közhatalmi költségvetési szerv, gazdálkodását tekintve önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv.
4. Az Igazságügyi Hivatal székhelye: 1145 Budapest XIV., Róna utca 135.
5. Az Igazságügyi Hivatal postacíme: 1590 Budapest, Pf. 90.
6. Az Igazságügyi Hivatal létesítésének éve 2003. Az Igazságügyi Hivatalról szóló 144/2005. (VII. 27.) Korm. rendelet 1. §-ának (2) bekezdésében meghatározott névváltozást megelőző neve: Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői és Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Országos Hivatala.
7. Az Igazságügyi Hivatal állami feladatként ellátandó alaptevékenysége, rendeltetése:
a) A Központi Igazságügyi Hivatal útján
aa) ellátja a pártfogó felügyelői, a jogi segítségnyújtó hatósági és az áldozatsegítési tevékenységgel, valamint a kárpótlási feladatokkal, illetve a lobbihatósági tevékenységgel kapcsolatos szakmai irányítást és felügyeletet,
ab) biztosítja a megyei (fővárosi) igazságügyi hivatalok működéséhez szükséges személyi, dologi és egyéb feltételeket; kezeli a jogi segítői, a pártfogó ügyvédi és a külön törvényben meghatározott, egyéb költségek kifizetésére szolgáló, valamint a bűncselekmények áldozatainak azonnali pénzügyi segélye kifizetésére és kárenyhítésére szolgáló célelőirányzatokat, azok terhére gondoskodik a támogatások kifizetéséről,
ac) kialakítja és fejleszti a megyei (fővárosi) igazságügyi hivatalok, valamint a bíróságok, az ügyészségek, a nyomozóhatóságok, a büntetés-végrehajtási szervek és más hatóságok, a gyermekvédelem intézményei, a társadalmi és civil szervezetek és egyéb intézmények közötti együttműködést, továbbá az igazságügyi hivatalok nemzetközi kapcsolatait,
ad) szervezi a pártfogó felügyelői, a büntetőügyben közvetítői tevékenységet folytató közvetítői, a jogi segítségnyújtó, az áldozatsegítési, a kárpótlási feladatokat, továbbá a lobbisták, illetve a lobbiszervezetek nyilvántartását végzők képzését és továbbképzését,
ae) a büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény 3. §-ának (1) bekezdése szerint közvetítői tevékenység végzésére pályázatot ír ki, előkészíti a közvetítő és az Igazságügyi Hivatal közötti szerződés megkötését,
af) elbírálja a jogi segítségnyújtás igénybevételével kapcsolatos és az áldozatsegítő támogatások engedélyezése iránti kérelmek tárgyában, valamint a vagyoni kárpótlási ügyekben hozott elsőfokú határozatokkal szemben előterjesztett jogorvoslati kérelmeket; a jogi segítségnyújtás és az áldozatsegítő támogatások engedélyezése tárgyában méltányossági eljárást folytat le,
ag) a jogi szolgáltatások nyújtására az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium nevében szolgáltatási szerződéseket köt a jogi segítőkkel, akikről névjegyzéket vezet,
ah) tájékoztatótevékenységet végez a jogi segítségnyújtás és az áldozatsegítés igénybevételével kapcsolatosan, a személyi és a vagyoni kárpótlásra való jogosultság vonatkozásában, valamint a lobbihatósági tevékenységgel összefüggésben; együttműködik az ügyvédi és közjegyzői kamarákkal, a jogi segítségnyújtásban, az áldozatsegítésben és a kárpótlási hatósági feladatokban részt vevő társadalmi és egyéb szervezetekkel,
ai) végzi a személyi kárpótlási eljárásokkal kapcsolatos hatósági feladatokat, eljár a nemzeti gondozással és a kárpótlási jegyek visszatérítésével kapcsolatos ügyekben, ellátja a külön jogszabályokban meghatározott, személyes szabadságukban jogtalanul korlátozott személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezésével kapcsolatos ügyeket, továbbá ellátja a kárpótlási hatósági ügyekben keletkezett határozatok bírósági felülvizsgálata során a perképviseleti tevékenységet,
aj) ellátja a megszűnt Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal, valamint a megszűnt Központi Kárrendezési Iroda iratanyagának irattározását és archiválását,
ak) vezeti a lobbisták, illetőleg a lobbiszervezetek nyilvántartását, ellátja a nyilvántartással összefüggő, jogszabályban meghatározott hatósági feladatokat.
b) A megyei (fővárosi) igazságügyi hivatal
ba) a pártfogó felügyelői tevékenységet ellátó szervezeti egysége útján végzi a pártfogó felügyelői feladatokat (környezettanulmány és pártfogó felügyelői vélemény elkészítése, büntetőügyben közvetítői eljárás lefolytatása, a közérdekű munka végrehajtásának szervezése és ellenőrzése, a pártfogó felügyelet végrehajtása, utógondozás végzése), valamint működteti a közösségi foglalkoztatókat és irodákat,
bb) az áldozatsegítő feladatokat ellátó szervezeti egységei útján végzi a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló jogszabályokban meghatározott engedélyező, nyilvántartó, ellenőrző és egyéb hatósági feladatokat,
bc) a jogi segítségnyújtó feladatokat ellátó szervezeti egysége útján végzi a jogi segítségnyújtásról szóló jogszabályokban meghatározott engedélyező, nyilvántartó, ellenőrző és egyéb hatósági feladatokat, a jogszabályban foglalt feltételek fennállása esetén közvetlen segítséget nyújt az ügyfelek részére,
bd) a kárpótlási feladatokat ellátó szervezeti egysége végzi a vagyoni kárpótlási eljárásokkal, illetve a termőföldárverésekkel összefüggő hatósági feladatokat, továbbá gyakorolja a Központi Igazságügyi Hivatal által átadott személyi kárpótlás ügyekben a hatósági feladatokat és hatásköröket.
8. Az Igazságügyi Hivatal tevékenységi köre:
a) a Központi Statisztikai Hivatal szakágazati besorolása alapján
8423 Igazságügy, bíróság,
b) költségvetési szakágazati rend alapján
842310 Igazságügy szakigazgatása,
c) az államháztartási szakfeladatok rendje alapján
2009. 12. 31-ig:
751593 Máshová nem sorolható szervek tevékenysége
2010. 01. 01-jétől:
691001 Jogi segítségnyújtás,
842350 Pártfogó felügyelői tevékenység,
842360 Kárpótlási, kárrendezési, kártalanítási tevékenység,
842370 Áldozatsegítés és kárenyhítés,
842380 Lobbihatósági tevékenység.
9. Az Igazságügyi Hivatal irányító szerve:
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
1055 Budapest V., Kossuth tér 4.
10. Az Igazságügyi Hivatal alapítója: a Magyar Köztársaság Kormánya.
11. Az Igazságügyi Hivatalt az igazságügyi és rendészeti miniszter által kinevezett főigazgató vezeti és képviseli.
12. Az Igazságügyi Hivatal foglalkoztatottjai az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény alapján igazságügyi alkalmazottak.
13. Az Igazságügyi Hivatal szervezeti és működési rendjét, a belső és külső kapcsolataira vonatkozó rendelkezéseket az igazságügyi és rendészeti miniszter által normatív utasításban kiadott Szervezeti és Működési Szabályzat határozza meg.
14. Az Igazságügyi Hivatal működése és illetékessége az ország egész területére kiterjed.
15. Az Igazságügyi Hivatal vállalkozási tevékenységet nem folytat.
16. Az Igazságügyi Hivatal megszüntetése esetén a jogutódot az alapító jelöli ki.
Szakmai indokolás
A költségvetési szervek jogállásáról szóló 2008. évi CV. törvény (Kt.) 44. § (4) bekezdése értelmében a költségvetési szerv alapító (irányító) szerve 2009. május 15-ig köteles felülvizsgálni a közfeladat ellátásának módját szervezeti szempontból az irányítása alá tartozó költségvetési szerv tekintetében. Amennyiben a felülvizsgálat eredményeként a további működés 2009. július 1-je után is indokolt, az e törvényben és külön törvényben foglalt előírásokat költségvetési szervek esetében 2009. június 1-jéig kell (az alapító okirat módosításával vagy más megfelelő módon) érvényesíteni. A költségvetési szerv irányító szerve az irányítása alá tartozó költségvetési szervet 2009. június 1-jéig köteles e törvény alapján besorolni.
Az Igazságügyi Hivatal (IH) feladatköreit áttekintettük, és megállapítottuk – figyelemmel az IH-nak az igazságszolgáltatás kereteiben végzett kiemelkedő feladataira, a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvényre (a továbbiakban: Ást.), valamint az Igazságügyi Hivatalról szóló 303/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletre –, hogy az IH működése 2009. július 1-je után is indokolt.
Az IH feladatai ellátása érdekében széles körű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik. Indokolt ezért, hogy az alapító okirat meghatározza az IH angol elnevezését és annak rövidítését is.
A módosítás rögzíti, hogy az IH a pénzügyi keretek felett teljes jogkörrel rendelkezik. A Kt. 15. §-ának végrehajtását szolgálja az, hogy az alapító okirat megállapítja, hogy az IH a besorolása alapján közhatalmi költségvetési szerv. A módosítás elvégzi az államháztartási szakfeladatok rendjéről szóló 8008/2008. (HÉ 51.) PM tájékoztatónak megfelelően is az IH besorolását.
A jogi segítségnyújtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CLI. törvény az állami jogi segítségnyújtás területeit kibővítette a 2008. január 1-jétől igénybe vehető polgári és büntetőperes jogi segítségnyújtási szolgáltatásokkal. Polgári és büntetőperekben a rászorultak képviseletét pártfogó ügyvédként elsősorban a jogi segítői névjegyzékben szereplő jogi segítők látják el meghatalmazás alapján. A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény (Jst.) kivételes jelleggel lehetőséget ad arra, hogy az IH-kirendeléssel biztosítsa a fél képviseletét, mely esetben pártfogó ügyvédként a jogi segítőkön kívül a jogi segítői névjegyzékben nem szereplő más ügyvéd, ügyvédi iroda is kirendelhető. A Jst. 62. § (6) bekezdése szerint nemcsak a jogi segítő pártfogó ügyvédek, hanem a jogi segítői névjegyzékben nem szereplő ügyvédek, ügyvédi irodák pártfogó ügyvédi díjának fedezete is a jogi segítségnyújtási célelőirányzat.
Az Igazságügyi Hivatal az Ást. hatályos 42. § (2) és (3) bekezdése szerint évente összesítő és értékelő beszámolót készít a Kormány számára, melyben az áldozati jogok helyzetének bemutatása mellett az áldozati jogok hatékonyabb érvényesülését célzó intézkedésekre is javaslatot tesz. A költségvetési szervek beszámolónyújtási kötelezettségeinek felülvizsgálata eredményeképpen e feladatkört az Országgyűlés előtt lévő, az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló T/9399. számú törvényjavaslat 144. § (6) bekezdés h) pontja hatályon kívül helyezi. Erre figyelemmel az éves beszámolási és javaslattételi kötelezettség az alapító okiratból is elmarad.
1

Az utasítást a 41/2010. (X. 29.) KIM utasítás 1. pontja hatályon kívül helyezte 2010. október 30. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére